Keresés

Részletes keresés

Volt tüzér Creative Commons License 2019.01.02 0 1 20275

Március 09 - 10.

 

Előzmény: charlie21 (20272)
charlie21 Creative Commons License 2019.01.01 0 0 20274

És ez igy van :-)

Előzmény: hadsz (20273)
hadsz Creative Commons License 2019.01.01 0 3 20273

Boldog Új Évet kívánok a Kihalt laktanyák topik tagjainak és olvasóinak!

 

Hazánkban is bőven vannak még olyan célpontok, helyszínek, objektumok amelyekről eddig kevés szó esett, vagy egyáltalán nem kerültek bemutatásra itt (nem véletlenül). Szerencsére az elmúlt 1-2 évben is gazdag "termés" volt... :)

Remélem, hamarosan többet is írhatok ezekről, addig is egy-egy fotó róluk!

  

  

  

 

charlie21 Creative Commons License 2019.01.01 0 3 20272

Szép új évet mindenkinek! Rég írtam ide , sajnos lusta lettem, úgy néz ki mintha nem mentem volna sehová. Szerencsére nem így van, megpróbálom ha már új év van akkor legalább a 2018 as évet kicsit feldolgozni . Nem fogok rengeteg képet felrakni mert nagyon macerás lett ide képeket rakni de talán egy egy jellemző kép több mint 100. Tehát az első 2018 március, kedves barátom Hibácskó Ferenc ( Volt Tüzér ) szokásos zsámbéki kiállítása kapcsán. Igazán színvonalas rendezvény, nemsokára ismét lesz ám ! 

schlumberger Creative Commons License 2018.12.31 0 2 20271

BÚÉK neked is!

Előzmény: charlie21 (20270)
charlie21 Creative Commons License 2018.12.31 0 2 20270

 

Sok sikert mindenkinek ! Egy olyan képpel amit eddig nem tettem közzé , már 2 éve. Sok szépet 2019 re!

charlie21 Creative Commons License 2018.12.30 0 0 20269

ez 12 és ugy 2 méteres hosszan. lehetett zaj hatás :-)

Előzmény: Tomsz85 (20268)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.12.29 0 0 20268

Nálunk egy kis hegesztőműhelyben a még kisebb ventilátor is 4 rugón volt. :) 

Előzmény: charlie21 (20267)
charlie21 Creative Commons License 2018.12.29 0 0 20267

 

Technika rugókon , láttam már ilyet de nem Magyarországon, pedig itt van .

Tomsz85 Creative Commons License 2018.12.28 0 1 20266

Igen igen, az a forrás is azt írta, hogy kiváló minőségű volt ez a szovjet készlet, csak nem akartam részletezni. Akkor ez nem szőkítés volt, hanem az olajjal való mutyizás kezdete, első lépése nagyban.

A különböző verziókat tudom, tájékozódtam a témában, most is, de ezt a cikket nem találtam meg, viszont van egy jó, ahol videóban mutatja és mondja  vmi volt olajos csávó, Nógrádi asszem. 

A HTO-tól semmi baja nem lett a motoroknak, illetve az adagolónak. De a mutyizottól előfordult, a faluban is volt olyan az akkori tsznél, hogy egyidőben az összes motor adagolója beállt, de csak a BOSCH adagolósok, az orosz meg egyéb keleti gépek bírták, ugye az nem olyan finoman illesztett volt. 

Ha nem tudták megakadályozni, hogy a vagonba a vámos beleöntse a szinezőt, akkor kénsavval oldották ki, a kénsavat meg mészhidráttal semlegesítették. Az egyik videóban mondta a srác, hogy akkor okozott bajt a szőkített a motorban, ha a tartályok aljára kiülepedett mészhidrátos trutyis gázolajat is levitték. Mint mikor kannából öntöd, ott is benne kell hagyni az alját.   

 

Előzmény: radar-nyh (20265)
radar-nyh Creative Commons License 2018.12.28 0 1 20265

Az SZA által használt üzemanyagok (mint bárhol a világban) a legjobb minőségűek (voltak). Ezt több ismerősöm is is megerősítette :-) akinek volt szerencséje használni. Felénk, a spec-náztól nem került ki egy csepp sem.

A szőkítéshez a fűtőolajat (HTO) használták fel, ami tulajdonképpen megszínezett gázolaj, dízel. A festés sok esetben az árúsító helyen (kútnál) történt, ilyet az SZA nem használt.

Az aki ilyet használt -főleg traktorokban- semmi károsodást nem okozott. Az üldözés, az ára miatt volt. Emlékezetem szerint olyan ötszörös volt. (HTO:4-5,-Ft., dízel:15-20,-Ft)

Egy biztos, sokan meggazdagodtak rajta, és nagyon kevesen buktak meg.

Ha utána keresel, itt a neten is nagyon sok,ezzel kapcsolatos anyag van.

Előzmény: Tomsz85 (20264)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.12.28 0 0 20264

Igen, valószínűleg nem. :) :) :) Bezzeg nálunk, nem maradtak "hasznosítatlanul" az ilyen ojjektumok.

 

Egyszer a neten olvastam egy cikket, belinkelni nemtudom, nem most volt. A lényege röviden: a szovjet hadsereg a Magyarországról való kivonuláskor az itt lévő üzemanyagkészletét nem vitte magával, hanem felajánlotta megvételre. Először a magyar államnak, az akkori piaci ár alatt kicsivel.  Az államnak nem kellett, mert hogy nem megfelelő minőségű, stb. Aztán valami tisztekből vagy volt tisztekből álló csoport vette meg, harmadáron, majd adta tovább. És hogy ez volt az első olajozás. Viszont csak ebben az egy forrásban olvastam ezt, sehol máshol. 

Bocs az OFFért. :) :) :) 

 

Előzmény: hadsz (20262)
radar-nyh Creative Commons License 2018.12.28 0 0 20263

Mai levelezésemből:

 

 

Fedőszáma: MN-1480 - A teljes film

https://www.youtube.com/watch?v=V2ovSbRKzs4

Közzététel: 2012. márc. 17. Magyar dokumentumfilm, már nincs részekre vágva, ....

 

 

......László16:06 (49 perce)

címzett: radar@....

 

Az MN3100 alakulatnak őket kellett szinte minden nagy gyakorlaton "felderíteni", no meg a kalocsai páncélosokat.

hadsz Creative Commons License 2018.12.27 0 1 20262

"Olajszőkítésre kiváló lett volna"

 

Lehet, hogy arrafelé ennek nincs akkora hagyománya... :)

Előzmény: Tomsz85 (20261)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.12.25 -1 0 20261

Olajszőkítésre kiváló lett volna ;) :)

Nálunk bezzeg kihasználták az ilyeneket. 

Amúgy szuper helyeken jársz, és tokjo hogy megosztom őket, és ilyen részletesen, magyarázattal. 

Előzmény: hadsz (20260)
hadsz Creative Commons License 2018.12.25 0 2 20260

Továbbra is a berlini agglomerációban maradva, Gosentől alig néhány perc autózással jutottunk el a következő célpontunkhoz. A Niederlehme melletti erdős területen 1939-ben alakították ki egy közeli hadianyag (nitropenta robbanóanyag) gyár raktárbázisát, ahol az előállításhoz szükséges egyik fő összetevőt, alapanyagot, a metanolt tárolták a második világháború végéig. Az objektumot olyan jól álcázták, hogy megúszta a szövetségesek bombatámadásait. Részben ennek (illetve, hogy az 1945-ben ide érkező szovjetek csak részben bontották le az épületeket, és szerelték szét a vezetékeket) köszönhető, hogy a meglevő három, fektetett helyzetű, henger alakú tartály ma is a helyén van. A tartályok kapacitása egyenként kb. 1.400.000 liter.

  

  

A korábbi külszíni fejtésnek és a helyén kialakított óriási földalatti tartályoknak köszönhetően igen tagolt a domborzat. A keletnémet Néphadsereg (NVA) 1963-ban tette rá a kezét a területre, ettől fogva a Légierő/Légvédelem részére használták, mint a 44-es számú üzemanyag (kerozin) és kenőanyag raktár (TSL-44). A ’70-es években további két hatalmas, a meglevőknél sokkal nagyobb és más szerkezetű tartállyal bővült az objektum. Valójában két, közvetlenül egymás mellé helyezett tárolóról van szó, köztük egy közös szivattyúházzal. Ennek bejárata és belső tere látható a középső fotón, míg két oldalán a tartályok tetejére és a bejáratukhoz vezető lépcsősorok.

  

  

Az egyik szervízbejárat búvónyílását szerencsére nyitva találtuk, ezen keresztülmászva a külső vasbeton héjszerkezet és a belső fémtartály közötti kb 80 cm széles térben, egy rácsszerkezetes fém járófelületen találtuk magunkat. Innen létrán (jobb oldali fotó) másztunk le a talapzatig, majd lenn körbesétálva egy másik szerelőnyíláson keresztül jutottunk be magába a 31,5 m átmérőjű, 4.930.000 literes tartályba. Talán mondanom sem kell, hogy hihetetlenül impozáns, és egészen elképesztő akusztika jellemzi… A kupola tetejének közepén levő nyíláshoz egy létra vezet nagyjából 11 m magasba. Természetesen nem hagytuk ki, hogy felkapaszkodjunk rajta, gyakorlatilag a tetejéig.

   

   

Az NDK megszűnése után a terület a Bundeswehrhez került, de ekkor már nem volt szükség a kiürített objektumra, így magára maradt pusztulásra ítélve… Több elképzelés is született a hasznosítására, de ezekből idáig nem valósult meg semmi.

 

hadsz Creative Commons License 2018.12.16 0 3 20259

Másnap reggel egy szintén magántulajdonban levő területre látogattunk Berlin egyik kis elővárosában Gosenben. Valójában ez inkább egy nyaralóövezet, kis telkekkel, családi házakkal, közvetlenül a berlini városhatár mellett, az autópálya körgyűrű közelében. 

 

Ebben a nyugodt környezetben, a település szélén - anélkül, hogy a közelben lakók bármit is tudhattak volna az itt zajló munkák valós céljáról - a műszaki alakulatok 1982-ben elkezdték építeni a Stasi egyik legfontosabb, ”Kombinát” fedőnevű objektumát. Ez a 1/15V2c típusjelzésű védett létesítmény volt az Állambiztonsági Minisztérium külföldi hírszerző igazgatóságának harcálláspontja (a minisztérium központja egyébként Berlin Lichtenberg városrészében működött). A HVA (Hauptverwaltung Aufklärung) élén 34 éven keresztül a hidegháború egyik leghatékonyabb kémfőnöke Markus Wolf állt. A bunkert 1984 májusában helyezték üzembe, és a következő években egy valóságos Stasi városka épült fel a Gosen melletti elzárt területen. 1988-tól itt képezték ki és tanították az ügynököket, akik sok egyéb mellett elsajátították a munkájukhoz szükséges idegen nyelveket is. A 3-4 szintes lakóépületekben szállásolták el az alkalmazottakat, tisztviselőket, tanárokat, saját kultúrház, sportcsarnok, uszoda, étkezde található a területen. Az épületek legnagyobb részét hasznosították, lakják ma is.

 

A bunker és a hozzá tartozó épületek természetesen egy különálló, kerítéssel elválasztott és szigorúan őrzött területet képeztek a ”Stasi város” többi részétől. Az ott tanulók és dolgozók nem is tudtak a létezéséről.

 

A lejáratok ebből a teljesen hétköznapi, jellegtelen épületből nyílnak. Egyedi megoldásként a lépcsősorok pihenőjén egy-egy szennyeződés mentesítő ”zuhanymedencét” alakítottak ki, ahol a lábbelikről mosták volna le a veszélyes anyagokat.

   

   

A főbejáratoknál (hiszen a bunker szimmetrikus, tükrözött kialakítása miatt kettő volt belőle) is volt egy dekontamináló részleg. A bútorok, berendezések jó része már hiányzik, de azért még így is akad látnivaló, és érdekesség. Az alsó fotókon látható mustár színű fémdobozok (szovjet gyártmányú RDU-k) a bennük levő levő betétekkel a megengedettnél nagyobb mértékű szén-dioxid koncentráció lekötésére, semlegesítésére szolgáltak.

  

  

  

A jobb oldali fotón Markus Wolf heverője látható, többé-kevésbé még a helyén látható…

 

 

A gépészet, a vízellátó és a szűrőrendszerek nagy része még egész tűrhető állapotban van…

  

  

   

…a konyha és a vizesblokkok, wc-k állapota viszont már erősen hiányos.

 

 

Az egyik vészkijárat függőleges aknája és a hozzá nyíló búvóajtó.

 

 

A bunker közelében található a gépjárműpark részére épített garázssor, mögötte az őrség épületével, valamint az őrszázad páncélozott csapatszállító járműveinek (BTR-70) FB-75 típusú védett fedezéke (jobb oldali fotó). Ez utóbbiból kettő is volt a zárt területen belül.

 

 

 

 

 

 

hadsz Creative Commons License 2018.12.09 0 4 20258

Falkenhagen folytatása:

 

A legalsó szinten helyezték el a három tekintélyes méretű dízel-aggregátort. Ezeknek ma már csak a talapzatai maradtak meg, a gépeket, csakúgy, mint a berendezéseket, elvitték a szovjetek. A jobb oldali fotón látható falnyílás felső részét véséssel bővítették, hogy a túloldali helyiségben levő rakodóaknához tudják a kelleténél nagyobb technikát szállítani… A fal mellett futó levegőcsövek méretei is önmagukért beszélnek, a bunker vegyianyag-tároló részének levegőellátását biztosították egy teljesen különálló körön.

  

  

Szintén legalul, a -4.-en találhatók azok a kisebb helyiségek, amelyekben a német időkben az üzemben előállított klór-trifluoridot raktározták. Két folyosón, egymással szemben, 16-16, azaz összesen 64 szoba volt, amelyek mindegyikében egy-egy 1,5 tonnás, korrózióálló fémtartályokban tárolhatták a ClF3 gázt nyomás alatt, folyékony halmazállapotban (1 tonnát tartályonként). A tartályokat a mennyezetre függesztett sínrendszerrel és liftekkel mozgatták a bunker felső szintjén átvezető vasúti rakodóhoz. A szovjet időszak alatt ezekből a tároló helyiségekből munkaszobákat, „irodákat” alakítottak ki.

 

 

Minden tárolószobából egy mennyezeti nyíláson keresztül lehetett a szennyezett levegőt elszívni és kivezetni a bunkerből. Szükség esetén ezeket a nyílásokat a középső és jobb oldali fotókon látható ”sapkákkal”, szelepekkel nyitották (ez utóbbi két fotót még 2007-ben készítettem, azóta sajnos már csak annyi maradt meg belőlük, amennyi a bal oldali képen látható). A szovjet időkben ezeknek a szerkezeteknek már nem volt szerepük, a szelepek állandóan nyitva voltak, biztosítva a levegő megfelelő keringését.

  

     

  

Az előbb említett szennyezett levegőt egy 90 m hosszú, saválló padlóburkolattal ellátott alagúton keresztül vezették el és semlegesítették, mielőtt a szabadba került volna. Az alagutat szintén lefalazták a szovjetek, mi is csak egy rövidebb szakaszát tudjuk megnézni. Jobbról a második fotón egy víztorony (a vegyiüzem hűtő/fűtő rendszerének óriási vízigénye miatt), mellette pedig a bunker közel 12 m magas nyugati szellőzőtornya látható.

   

 

A sportcsarnok kívül-belül:

 

 

A Szarin gyár a terület keleti részén található, rengeteg épület (maradvány) föld alatt, föld felett egyaránt, amelyekre ezúttal már nem jutott időnk (ezeket egy következő alkalommal tervezzük bejárni). Az üzem erőművének monumentális, csontváz-szerű építményét viszont alaposan megnéztük.

   

  

 

Előzmény: hadsz (20257)
hadsz Creative Commons License 2018.12.03 0 5 20257

A következő nap egyetlen helyszínt terveztünk megnézni, de az olyan és akkora objektum, hogy napokat el lehetne ott tölteni, ha a látogató mindent szeretne alaposan végig bogarászni… A magam részéről 2007-ben jártam ott először egy vezetett túra keretében, de azóta a terület tulajdonosváltáson ment keresztül, így most német barátaink kapcsolatainak segítségével jutottunk be a létesítménybe. Az egész nap erre volt szánva.

 

Falkenhagen történelme két jelentősebb fejezetre bontható. Mindkét időszakban az ország legtitkosabb és legnagyobb jelentőségű objektumai között tartották számon (már aki tudott róla) - nem alaptalanul. Egy mondatban összefoglalva, a Harmadik Birodalom földalatti hadianyaggyár és vegyiüzeméből a hidegháború idején a szovjetek legfontosabb harcálláspontja került kialakításra (az NDK-ban értendő).

 

1939 és 1943 között a Wehrmacht itt, Falkenhagen falucska (Berlintől keletre, a lengyel határtól alig több, mint 10 km-re) melletti sűrű erdőben építtette fel hadifoglyokkal, rabokkal, kényszermunkásokkal azt az óriási, 4 szintes földalatti bunkert, ahol az ”N-anyag” fedőnévű klór-trifluoridot (ClF3)gyártották és tárolták. A leginkább rakéta hajtóanyag alkotórészeként, valamint gyújtóbombáknál használt vegyület egy rendkívül agresszív, heves reakciójú gáznemű anyag. A környezetével érintkezve szinte mindent lángra lobbant, hihetetlenül korrozív tulajdonsággal rendelkezik. Ha ez önmagában nem lett volna elég, Albert Speer javaslatára Falkenhagenben kezdték volna előállítani a Szarin ideggázt is. A bunker környéki erdőket is az objektumhoz csatolták, így egy 32 km2 területű hadianyag üzemben folyt a termelés. Részben, hiszen a ClF3-ból  (nincs pontos adat)  összesen 25-50 tonnát sikerült gyártani, mielőtt 1945 április közepén megérkezett a Vörös Hadsereg, viszont a Szarin-gyár addigra csak 70-80%-ban készült el. A termelés valójában csak 1944 októbere és 1945 februárja között folyt, majd Hitler parancsára Falkenhagent kiürítették.

 

A világháborút követően számos épületet lebontottak a területen, de a szovjetek csak 1959-ben kezdték meg a bunker átalakítását a saját céljaiknak megfelelően. 1965-től a Nyugati Stratégiai Irány (Главное Командование Войск Западного Направления - Nyugati Hadszíntér) legfelsőbb parancsnokságának előretolt harcálláspontja, közvetlenül a moszkvai vezérkar alá rendelve, valamint a VSz EFE központi harcálláspontja. Ez utóbbi elnevezésnek van némi ”leleplező” áthallása, hiszen a VSz EFE valójában egy békeidős hadszervezet volt, minősített helyzetben azonban az alakulatok gyakorlatilag a szovjet haderő részét képezték volna. Néhány évig az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG - Группа советских войск в Германии) harcálláspontjának szerepét is ez az objektum töltötte be.

 

A bunker makettje Falkenhagen templomában kiállítva, ahol a létesítmény történetét bemutató kis tárlatot is meg lehet tekinteni.

 

A földalatti objektum méreteit talán jól érzékelteti, hogy a német időkben egy 180 méter hosszú, 6x6 m-es profilú alagútban egy iparvágány vezettek keresztül a bunker felső szintjén. A bal oldali két fotón az egykori vasúti alagút két végének bejáratai, természetesen a szovjetek ezeket is alaposan átalakították, szinte már semmi nem látható belőlük. Itt-ott azért még néhány vasúti szakasz megmaradt, jól látható a bochumi öntöde 1941-es évszáma.

   

   

A szovjet érában az alagútban, annak nyugati részénél, egy kétszintes bejárati zsilip és dekontamináló részleget alakítottak ki (ha ezt is beleszámoljuk, akkor valójában 5 földalatti szintről beszélünk). Itt mentünk be ezúttal mi is. A két jobb oldali fotón látható DZ-80-180/25 típusú, 3,5 tonna tömegű, különlegesen erős szerkezetű páncélajtót csak két harcálláspontnál használták az NDK-ban, Falkenhagenben és Wünsdorfban (a GSzVG, majd ZGV főhadiszállása Berlintől délre).

     

   

A következő fotókon alig emlékeztet valami az egykori vasúti alagútra, de a bal oldali képen látható a teljes keresztmetszete – igaz jelentős részben beépítve, átalakítva.

  

 

A bunker teljes alapterülete 15600 m2, a magassága (a vb szerkezet külső befoglaló mérete), nem számítva az irdatlan méretű szellőző tornyokat, kb 27 m. Szinte mindenhol - még a legalsó szinten is - meglepően nagy, tágas terek vannak, de könnyen el lehet keveredni a folyosók, helyiségek, átjárók labirintusában. 

    

   

A hadműveleti, kiértékelő terem a mínusz 2. szinten. A szovjetek 1992 őszén távoztak innen, és a ZGV (Западная Группа Войск - Nyugati Hadseregcsoport) képviseletében átadták a laktanyát és a védett létesítményt a német hatóságoknak. A berendezések legnagyobb részét leszerelték és elszállították. A valaha itt szolgálók a falakon hagyták jellegzetes kézjegyeiket falfirkák, rajzok, feliratok formájában.

  

  

Két és fél szintet (mivel a bunkerben van egy félemelet is…) foglal el a következő fotókon látható három, egyenként ~160 m3-es óriási víztartály (ivóvíz, technikai/hűtővíz, szennyvíz). A helyiségnek saját kis ”lépcsőháza” van, amin keresztül lejutottunk a terem padlószintjére a tartályok talapzataihoz.

  

 

folyt. köv.

 

 

Whallacki Creative Commons License 2018.12.02 0 1 20256

Néhány éve voltam Farkasmályban borkóstolón. Annyi repülőeszköz volt a levegőben, mint a Heathrow közelkörzetében. Igaz, hogy azok zömében még motor sem volt (siklóernyősök, vitorlázógépek). Megnyugtatott a borász: nem az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt látok annyi repcsit! :D

Előzmény: Ridley4Lev (20255)
Ridley4Lev Creative Commons License 2018.12.02 0 0 20255

Idén november egyik hetén egész komoly forgalom volt fent a reptéren:

 

https://youtu.be/Pi8cCv9PTjI

Előzmény: Whallacki (20253)
Whallacki Creative Commons License 2018.12.01 0 1 20254

Ez meg tavalyi hozzászólás, de megint ismerős képek.

Csak a bal szélső katonai vonatkozású. És erről nincs infóm.

 

A másik három fotón a meteorológia területe, ill. épülete látszik. Az a csőtorony a műszerkert mellett van, be is néztem a búvónyílásán de lámpa nem volt nálam, és töksötét volt a belsejében. Nem tudom, hogy most mi a szitu, de akkor az egész épületben egyetlen meteorológus volt szolgálatban. A földszinten volt egy szoba, oda be is lehetett menni, ott volt egy műszertorony, azok voltak a légiforgalmi irányítás adói, ha jól rémlik, Rohde&Swarz gyártmányúak. A kis torony erkélyén volt néhány meteorológiai műszer, meg az adóhoz tartozó antennák. Ha ráérek, szétnézek a gépen, lennie kellene fotóknak a látogatásról.

Előzmény: charlie21 (19955)
Whallacki Creative Commons License 2018.12.01 0 1 20253

Tudom, hogy 6 éves téma, de nem találtam konkrét hozzászólást erre vonatkozóan, én meg csak most találtam rá, holott mást kerestem. Ilyen ez a böngészés, na!

 

Szóval, az az objektum a reptér mellett egy jó kis gyakorlópálya volt, legalábbis '94-ben ott voltam vezetési gyakorlaton (mármint gépjárművezetésin). Mindenféle rafinált akadályokra emlékszem, meg arra, hogy olyan hideg volt éjszaka a sátorban (mivel kitelepültünk), hogy még a vv ruhát is felvettük. Pedig október elején volt. A domboldalról rálátni Gyöngyösre, ha ott lennék, talán még a sátor helyét is megtalálnám. Eszméletlen jó gulyást főztek, az egész sorkatonai szolgálat alatt alighanem az volt az egyetlen értékelhető étel, amit ettem.

Előzmény: troger242 (13065)
hadsz Creative Commons License 2018.11.18 0 0 20252

Ahogy mondod.

Előzmény: Tomsz85 (20250)
hadsz Creative Commons License 2018.11.18 0 1 20251

Bizony, a Bundeswehrnél is hadrendben volt az M110 és az M115 is. Az amiktól kapták volna a 8 inches (203 mm) atom-lövedéket, a W33-at, majd az utódját, a lentebb említett W79-et.

Előzmény: VoltKatona(Lee) (20249)
Tomsz85 Creative Commons License 2018.11.17 0 1 20250

Mindkét oldalon megvoltak ezek a fegyverek. 

Előzmény: VoltKatona(Lee) (20249)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2018.11.17 0 1 20249

Anno bereltem lakast egy volt bundeswehr ezredestol, mondta a nemet hadsereg is lott volna ki ilyen atom-tuzersegi lovedeket, azt hiszem 200 mm atmeroju volt a lovedek.

Előzmény: hadsz (20248)
hadsz Creative Commons License 2018.11.17 0 3 20248

Német-lengyel kirándulásunk első állomása a drezdai Hadtörténeti múzeum. Sok éve terveztük, hogy megállunk és megnézzük, mert szinte mindig csak átutaztunk a városon, illetve a mellette vezetett autópályákon Berlin irányába. Ezúttal azonban nem hagytuk ki.

A múzeum közelében egy szovjet II. világháborús (amit ők Nagy Honvédő Háborúnak hívnak) emlékmű közelében parkoltunk.

 

  

A jelenlegi múzeum impozáns épületét I.Vilmos császár idejében emelték 1873-1877 között, az akkori Arzenál (fegyverraktár) főépületeként. Már a XX. század elejétől fogva a Szász hadsereg múzeumaként működött, és a későbbi évtizedekben is megtartotta hadtörténeti, haditechnikai kiállítóhely funkcióját, igazodva az adott korszakokhoz. A múzeum épülete 2004-től kezdve jelentős átalakításon ment keresztül, végül 2011-ben nyílt meg ismét. A nem kis feltűnést keltő hatalmas, ék alakú acélszerkezet szinte kettévágja az épületet. Az ék hegye abba az irányba néz, ahová 1945. február 13-án fényjelzőket dobtak a szövetséges repülőgépek, amit aztán a várost elpusztító bombatámadások követtek...

 

Az épület melletti udvar részen egymással szemben helyezték el a NATO és a VSz hidegháborús haditechnikáit. Ez a tematika a múzeum számos tárlatánál visszaköszön, kifejezően és jól érthetően bemutatva, hogy mindkét oldalon szinte ugyanazon fegyvertípusokkal, harceszközökkel tervezték megvívni a szerencsére ki nem tört háborút. A nyugatiak részéről Gepard1-A2, M109-A3, Marder1-A3. Luchs-A2, Leopard1-A3, PzH-2000, Wiesel-1, Marder-Roland látható a fotókon, míg a keleti oldalt egy-egy BRDM-2, BMP-2, T-72M, BTR-60, BTR-50P reprezentálja.

   

   

  

   

A Libelle osztályú (131/4 projekt) torpedónaszádok 1974-től szolgáltak a keletnémet haditengerészetnél. A múzeumban kiállított 961-es számú példányt 1976-ban állították hadrendbe.

 

MGM-31 Pershing-1A, kétfokozatú, közepes hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú hadműveleti rakéta szállító-indító vontatmányon. Az MN-ben is alkalmazott Scud amerikai ”ellenlábasa”.

 

 

A múzeum mögötti hátsó udvaron egy MIM104 Patriot közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszert (MAN indítójárművön) is meg lehet tekinteni.

 

 

A belső térben is sok érdekesség található. Külön egy kis tárlat foglalkozik a Wehrmacht szürreális méretű vasúti ostromágyújával, a Krupp vállalat által gyártott Dora-val. Két példány készült belőle, Gustav Krupp után „hivatalosan Schwerer Gustav-nak (nehéz Gusztáv) nevezték, de a tüzérek által adott Dora név terjedt el inkább. Az 1350 tonnás, 800 mm-es kaliberű szörnyetegek közül csak az egyiket alkalmazták harci helyzetben bizonyítottan, Szevasztopol ostrománál 1942 júniusában. Mindkét ágyút felrobbantották 1945-ben. A középső fotón egy teszt lövedék (eredeti, a hüvely és a lőpor zsák viszont replika), a szétrobbantott löveg egy darabja, valamint egy 4,8 tonnás repesz-romboló lövedék (ennek a hüvely része eredeti). A jobb szélső fotón a város elpusztítását jelképező bomba-csoport függ a múzeum mennyezetéről…

  

   

Az Egyesült Államok által gyártott W79 típusú 203 mm-es tüzérségi nukleáris lövedék gyakorló változata. M110-es önjáró, és M115 vontatható tarackhoz rendszeresítették a ’80-as évek elejétől. A közel 100 kg-os taktikai lövedéknek két változata állt rendelkezésre: az egyik egy állítható hatóerejű, legfeljebb 10 kt-ás töltetet tartalmazó, a másik egy fix hatóerejű 1-2 kt-ás fegyver.

 

A NATO és a VSz szembenállást szimbolizálják az üveg mögött elhelyezett, különböző típusú fegyverrendszereknél alkalmazott rakéták is. A középső fotón az NDK honvédelmi miniszterének, Heinz Hoffmannak katonai díszszemléken használt autója, a Zwickau-ban gyártott Sachsenring P240-es. A jobb oldali képen szereplő csodát szerintem senkinek sem kell bemutatni. :)

  

  

Az NDK-ban állomásozó szovjet haderő főparancsnoksága Berlintől délre, Wünsdorfban települt. A várostábla mellett számos szovjet relikviát is kiállítottak. A jobb szélső tablón az MN bajuszos katonája is ott térdel a VSZ tagországok képviselőinek társaságában.

 

 

hadsz Creative Commons License 2018.11.05 0 2 20247

Utolsó előtti napra maradt még egy nagyon érdekes látványosság. Moszkva északnyugati városrészében, a Moszkva csatorna tóvá szélesedő szakaszának partján található a Haditengerészet múzeuma. Noha tényleg elég messze, 15-20 km-re van a belvárostól, metróval is egész jól megközelíthető. Az állomástól még egy kényelmes 10-15 perces sétával jutottunk el a múzeumig. Maga a múzeum egy viszonylag kicsi, kétszintes épület, amelyben elsősorban a haditengerészet történetét bemutató dokumentumokat, hadihajó, tengeralattjáró maketteket (ezekből nagyon sok van, és nagyon szépek, aprólékosan kidolgozottak), egyenruhákat, személyes tárgyakat, zászlókat, műszereket, stb állítottak ki.

 

 

A part mellett viszont találkozhatunk eléggé egyedi úszó/repülő alkalmatosságokkal is. Rögtön az első egy Szkat névre hallgató légpárnás hajó. Összesen 29 db készült a 1205-ös számú projektből a ’70-es évek első felében, melyek feladata max. 40 fős haditengerészeti deszant egységek partra szállítása volt. Néhány példány az Aral-tón (amiből mára alig maradt valami…) és a Kaszpi-tengeren szolgált, a Földre visszatérő szovjet űrhajósokat „gyűjtötte be”, ha a helyzet úgy hozta. A 20 m hosszú szerkezet 49 csomó (90 km/h) sebességre is képes volt.

 

 

Mögötte egy igazi különlegesség látható: 1979-től került a Haditengerészet szolgálatába az A-90 Orljonok (Sasfióka) típusú ekranoplán. Nyilván ízlés dolga, de azt hiszem, hogy a látogatók többsége nem a szépségéről fogja megjegyezni ezt a madarat… :) Mindössze 5 db épült belőle, csapat- és teherszállító gépként alkalmazták. Állítólag a hadsereg előzetes elképzelései szerint az RszD-10 Pionyer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták vízi (pontosabban vízfelület feletti) úton történő szállítását is ezzel tervezték megoldani. Ez utóbbi projekt nem valósult meg.

  

  

A múzeum kétségkívül domináns látnivalója a vízen úszó B-396 számú, Tango osztályú (Projekt 641B), dízel/elektromos meghajtású tengeralattjáró. A 90 m hosszú hajó 1979-ben készült el Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod), 1980 és ’89 között az Északi Flottában teljesített szolgálatot, 2004-ben került a jelenlegi helyére, és 2006-ban nyílt meg, mint múzeum. A 24 db 533 mm-es torpedóval felfegyverzett tengeralattjáró leginkább a Földközi-tengeren, valamint az Atlanti-óceánon járőrözött, az ellenséges szonárok miatt a teljes hajótest vastag gumiborítást kapott.

  

  

A tengeralattjáró 7 rekeszre volt/van osztva, az elsőben kapott helyet a 6 db torpedóindító tubus. A rekeszeket, és úgy általában a hajó belsejét kissé átalakították, hogy kerekesszékkel is végig lehessen rajta gurulni. A rekeszeket elválasztó nyomásálló és hermetikusan zárható páncélajtókon feltüntették az adott rekesz térfogatát, és azt, hogy az ajtó (valamint a rekesz válaszfala) mekkora nyomásnak bír ellenállni.

    

  

A hajó agya, a ”Pirit” vezérlőrendszer, amellyel a tengeralattjáró mozgását, navigálását irányították. A legnagyobb sebesség felszínen 13, alámerülve 16-17 csomó volt. A legnagyobb merülési mélység 400 m, noha a vázszerkezet és a hajóburkolat 600 m mélységben levő víznyomás esetén roppant volna meg...

  

 

A 75-80 fős személyzet részére nem túl nagy életteret alakítottak ki, külön hálókabinja csak a kapitánynak volt, míg az „egyszerű” tengerészek a belső térben itt-ott (leginkább a törzs hátsó részében) kialakított fekhelyeken pihenhettek. A hajtó teljes személyzettel 3-4 napot volt képes víz alatt maradni, utána mindenképpen felszínre, vagy felszín közelébe kellett volna emelkednie friss levegőért.

  

  

   

A tengeralattjáró mozgásáról három-három dízel, illetve villanymotor gondoskodott. Ez utóbbi közül kettő a jobb oldali fotón látható (legalábbis egy részük), a harmadikat a már említett belső kialakítás miatt kiszerelték. Az ötödik rekeszben levő hathengeres, egyenként 1900 lóerős dízelmotorokból is már csak egy van a helyén.

 

 

A bal oldali fotón egy vészhelyzetben használható RSzU-1D típusú jelzőbója látható. Kettő ilyen volt a tengeralattjáróra szerelve, amelyek szükség esetén a felszínre emelkedtek, rádió- és fényjeleket sugározva segítettek a kutató-mentő csapatoknak megtalálni a hajót. Ezen kívül a tengeralattjáróhoz kapcsolódó kábelen keresztül kétirányú vezetékes telefonkapcsolatot lehetett létesíteni a személyzettel.

 

 

Ridley4Lev Creative Commons License 2018.10.30 0 1 20246

Hasonló a svédek Bandvagn 206-a, a litvánok erre rakták rá a RBS 70-et és a Giraffe lokátort:

 

Előzmény: QUQI (20245)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!