Elég volt!
A múlt heti webaudit értékelés szerint a hét legolvasottabb húsz híre közül tizennyolc az állambiztonsági múltról, most éppen, leginkább a legújabb "ügynöklistáról" szólt. Mára talán már húszból húszból. Ez messze túlszárnyalja azt az érdeklődést, amely az NDK-ban (még ott!) a témát, a valódi csúcsidőben, 1990-ben övezte.
Ez volt a hét hölgyeim és uraim - 2005. februárjának utolsó, márciusának első hete Magyarországon.
A kérdés most már csak az, hogy mivel tetszettük az elmúlt másfél évtizedet (ez ügyben) tölteni. Paternalista, a nemzetet bárgyú gyermekként kezelő politikusaink, a "tetszettek volna…" jegyében megkíméltek minket a német úttól, miniszterek helyettünk bújták szorgosan az irattárakat, az ügynök- és egyéb nyilvántartásokat, mondván: az (el)hallgatás a békés rendszerváltás ára.
Csakhogy - vághatta joggal Demszky Gábor a Napkelte műsorvezetője képébe - rendszerváltást igenis tetszettünk… Tegyük hozzá: az utolsó másfél száz év legnagyobb teljesítménye lehetne. A magyar Atom.
A "média" szorgosan asszisztált a közelmúlt elsikkasztásához, nemcsak izmosan fogta a mikrofont, de szemérmetlenül manipulált, a családi békénket féltette, mert hogy a németeknél mennyi tragédiát okozott a nyilvánosság.
Többszörösére növelte a magyar sajtó Frau W. valóban megtörtént esetét, akiről férje jelentett, s ezt a Stasi-irataiból tudta meg. Válás is lett a vége, ma már nem Frau W. a neve. Mélyen hallgatott azonban arról, amivel Vera asszony válását indokolta: a rendszerváltás után közel egy éve volt a férjének arra, hogy elmesélje neki, de nem tette.
Az egykori televizíós sztár önön nevét olvasva a listán nyilvános autodaféba kezd, a miniszterelnököt szánva a máglyára, holott neki nem egy, hanem tizenöt év állt rendelkezésére, hogy elszámoljon gyermekének, aki előtt most szégyenbe hozták.
A lista - ettől függetlenül - gyalázatos tett volt. Ha hinnék az összeesküvés elméletekben, akkor még összefüggést is vélnék felfedezni közzététele és a néhány héttel ezelőtti - a pártelnöknek, s általa a miniszterelnöknek - küldött fenyegetések között. Számomra azonban vigasztaló, hogy a zsarolási adatbankban csak az a fegyver van, amivel már másfél évtizede is próbálkoztak. Igaz, akkor eredményesen.
A sajtó slendriánsága, de egyben most már felelőssége is, határtalan. Számos, nem az állambiztonság emlőin nevelkedett szakértő magyarázza éppen egy évtizede, hogy mi az a "6-os karton". Valóban a beszervezésről szól. Nem csak a beszervezettekről, hanem azokról is, akikkel hasztalan próbálkoztak, egyszer, kétszer, vagy többször, de mindig nemet mondtak.
Az egyik, aki vállalta, az keressen mentséget magának. A másik, aki megtagadta az együttműködést (persze ő az igazi botránykő, az élő lelkiismeret) pedig elmondhatná: tudod fiam, még csak hősnek sem kellett lenni, az ízlésem tiltotta. Ők ketten, az Igen és a Nem, alkotják a "6-os kartont".
Az aljas az, hogy most az utóbbi a tehetetlen, neki nincsenek "mentségei", "magyarázatai", jelentései, mert ő megtagadta. Neki csak "6-os kartonja", s eredménytelenül lezárt B(eszervezési)-dossziéja van. Nem az állambiztonsági rendszer a hibás, az pontosan tudta és (magának) kimutatta a különbséget, ez a magyar média szégyene.
Holott minden megkérdezett állítja, a botránykővé vált listát a "6-os kartonokból" szemezgették.
A már említett műsorvezetővel szemközti székben a főpolgármestert a Nemzetbiztonsági Hivatal első, ahogy ő nevezi, "mondhatnánk" alapító főigazgatója váltja fel. Változik a hangvétel, mintha visszafelé forgatnánk a történelem kerekét, s ugyanez a két személy ülne közel két évtizede ugyanabban a székben, "mondhatnánk" A Hét műsorában: a rendszert fenyegető D. G., s az azt (természetesen szakmai alapon) megvédő Nagy Lajos (későbbi Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató).
A szituáció már nem is kísérteties, egyszerűen nevetséges. A műsorvezető a nyolcvanas évek második felének stílusában folyamatosan, önérzetesen kioktatja az interjúalanyt, vitába száll vele, s elmagyarázza, ne mondja má… neki, hogy párttagot is beszerveztek, az tilos volt. Mire Demszky meglepően pontosan közli, hogy 1989 közepén 1700 "ügynök" volt az MSZMP tagja. Műsorvezető fensőségesen érzékelteti tehetetlenségét, mit tegyen, ha ez ilyen hülye.
Mint említettem, a szék marad, az interjúalanyok, s a hangnem változik, belép "illetékes elvtárs", ahogy Koltaitól ismerjük, aki természetesen nem politikai megbízott (volt), hanem "szakember". Műsorvezető már nem vitatkozik, nem is egyszerűen a mikrofonállvány szerepét játssza, hanem végszavazik, adja fel a labdákat.
Egyenesen szárnyal, s szárnyakat ad, aztán el is száll. Közli, hogy a "szakember" persze nem politikai meg nem "megbízott", s így nem is állambiztonság. Nagy Lajos zavarba jön, nem tudja hirtelen, mi ez a tökéletes tájékozatlanság. S kedvesen elmagyarázza, ő bizony III/I-es volt az antivilágban, s az is része volt az Állambiztonságnak. Semmi gond fordítunk egyet: az állam biztonságának. Ez már igazán jól hangzik, hiszen minden állam biztonságra vágyik. Mert mindenkinek van egy álma.
Ez nem baj, sőt ez kimondottan jó, s most már a tizenévesek is láthatják, hogyan működött a puha diktatúra, amit valóban nem könnyű megmagyarázni. Fel lehet mutatni, uraim és hölgyeim, ez volt A Hét a nyolcvanas évek második felében.
Műsorvezetőről mesélik, akkor "Acsádi" fedőnéven szolgált, ez biztos rágalom, ne adjunk ilyen kósza híreknek hitelt (tényleg ne), ő egyszerűen a "velünk élő történelem", a rendszer stabil oszlopa. S még ez sem baj. Az élet már csak ilyen. A baj, hogy a nyilvánosság nem klub, ahonnan az illetéktelenül betolakodót, ha vét az illem szabályai ellen, kigolyózzák. Mv. jövő héten is műsort fog vezetni.
Miközben méltatlan, ha a "téglákat" hisszük a (múlt?) rendszer pilléreinek, de ez önmagában nem mentség a besúgásra.
Az egykori TV-sztárnak már nem csak jelentéseivel, majd az azt követő másfél évtizedes hallgatásával (miként is hihetett a "hallgatás összeesküvésében"?), hanem a most megírt levelével is el kell számolnia gyermekének. Ez lesz a legnehezebb.
Nem hiszek az olyan elméletekben, amelyek a természet törvényeit próbálják a társadalomra alkalmazni, ez nem gravitáció, de mégis az a fel-feldobott kő. Ránki György az 1944-es évről szóló könyvéhez mottóként Santayana idézetet választott: "Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt." Még ez sem igaz, mert akik nem emlékeznek a múltra, azok (ugyanezt ugyan nem fogják még egyszer átélni, de) hetedíziglen fogják megszenvedni.
Ránki György könyvét egyetlen leányának ajánlotta, ezzel adta meg a (ránk nehezedő) súlyát. Tiszteljük meg mi is a jövendő nemzedékeket a szembenézés őszinteségével.
A szocialista falanszterek közé beférkőzve jelentett a lakó(elv)társakról. Kiemelt mennyiségben közölt jelentéseket egy bizonyos Mézga Gézáról, akinek már a házasságát is furcsa foltok árnyékolták. Egyelőre nem tisztázott Hufnágel István elvtárs szerepe az ügyben. Mézga Géza fia rádióján rendszeresen hallgatta a Szabad Európa adásait. Ugyanezen a rádióján kapcsolatba lépett egy idegen, és az akta lezártáig azonosítatlanul maradt rejtélyes ügynökkel, akinek fedőneve feltehetőleg MZ/X volt. Gyanús üzletekbe keveredett az üvegessel, aki hetente megfordult náluk.
Taki bácsi
Nem túl aktív ügynök, de büszkeségünk a Lada reklámarca. Jelentéseiben gyakran beszámolt arról, hogy Vágási Feri néha hamis ezrest adott neki taxizás után, amit a nyomdában csináltatott. Jelentései szerint Etus a kerámiáiba néha elrejtette Virág doktor kioperált manduláit, amit aztán új pácienseknek továbbított. Mágenheim doktor rendszeresen illegális hajnövesztő kísérleteknek vetette alá magát a kórházban, ráadásul éjszakánként műtéteket végzett egy bizonyos Gábor Gábor hajszalonjában, aminek kulcsát felesége bocsátotta rendelkezésére.
Ötvös Csöpi
A falból úri sportnak, a vitorlázásnak hódoló, a rendőrségbe Kardos doktoron keresztül beépülő Csöpi Piedone fedőnéven jelentett egyházi ügynökkapcsolatai révén a Pogány Madonnáról és a balatoni diszkók testhezálló csíkos pólós vendégeiről. Precíz jelentéseiért cserébe elnézték neki, hogy olasz licenszre feltűnően sokat forgolódik kisgyerekek közt. Pályája csúcsán hamis százdollárosok terjesztői hálózatának lebuktatásával sikerült megakadályoznia a dolgozó nép hatalmának imperialisták általi szétzüllesztését, ezért jutalomból még forgathatott néhány filmet kedvenc tavunk, a Magyar Tenger partján.
Törpapa
Töpörödött törpördög. A beépülés megkívánta vörösből kékké törpösítését. Aprajafalva irányítójaként a betolakodó Hókuszpóktól és mutáns beszélő macskájáról küldött jelentéseket. Dulifuli gyakran tett a rendszert bíráló megjegyzéseket, és Törpapa fényképes beszámolója alapján kiderült, hogy mellkasán apró Nagy Feró tetoválás van. Sztahanovista törekvéseinket Lusti jelentősen visszaszorította, ezért tervben van eltörpösítése az útból.
Ursula nővér
Az egészségügy velejéig romlott helyzetéről tett jelentést. Megfigyelte Dr. Bubó elvtársat, aki rendszeresen védett madár tollával írta fel a recepteket, hálapénzért cserébe, amiből aztán roppant kényelmes, többszintes odút is épített egy nyugatról importált mahagónifa törzsében. Kígyót melengetett a keblén, és gyakran munkaidőben kismértékben ittasan repült házhoz, ezzel veszélyeztetve a légköri élővilágot. Egy ügye megoldatlan maradt. Szinkronghangjának, Columbonak a feleségéről nem sikerült soha semmit megtudnia.
Kertész Magdi
A rendszer legaktívabb és legszorgalmasabb elvársnője. Rendszeresen megbízható jelentéseket hozott a Rózsa nevű imperialista, nyugati eszméknek teret adó kocsmából. Jelentéseiben rámutatott, hogy a helyiségnek nincsen konyhája, sőt szakácsa sincs. Ezért bármilyen termékük kizárólag csempészáru lehet. Lefülelte Bartha Zsoltot, aki titokban éppen a nyugati filmipar erkölcsromboló elemének, Tom Cruisenak adta kölcsön hangját. Rámutatott arra, hogy Balassa Imre gyerekként vette feleségül a kocsma tulajdonosát, Pandát. Az utóbbi elvtársnőnél enyhítő körülmény, hogy mindig vörösben jár.
Keresztes barát
Keresztespók. Megtévesztésül kereszttel a hátán. Az alvilágból, a víz rejtélyes, mély bugyraiból szerezte információit megbízható forrásból, a hozzá gyónni járó Vízipóktól. Az utóbbi időszakban erősödő szervezkedést tapasztalt a Párt a vízi világból, ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a tó zsilipeit megnyitva a jövőben a citromföldeken öntözővízként használja azt, a halakat pedig a szovjet elvtársaknak kaviárral tálalja.
Pom-Pom
Hogy kicsoda Pom-Pom? Főállású ügynök a III-as főcsoport-főnökség keretein belül. Próbálta elhitetni magáról, hogy őt senki sem ismeri, ezen tartótisztjei jókat röhögtek. Mindenesetre a szőke nős viccek archetípusát megtestesítő Picurt sikerült meggyőznie, hiszen az a hajára engedte a leginkább egy szőrsapkához hasonlító leleményes ügynököt, aki így a város összes érdekes és deviáns lakóját megfigyelhette. Mindent tudott a már akkor svájci csokit csempésző és fogyasztó Gombóc Artúr elvtárs hedonista életviteléről. Legtöbb jelentése a reggeli órákban készült, a fán való ringatózásáról írt öntömjénező beszámolói viszont használhatatlanok voltak megbízói számára.
Vackor
Komolyan elhitték, hogy az apró, boglyos, lompos, loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó csak tanulni járt az első bébe? Csupán tartótisztjei tudták, hogy az ő igazi osztálya a III/III-as... Valóságshowban szereplő unokatestvére, a Tévémaci remekül felkészítette a kémkedésre, így Demény Eszter tanítónéniről és tíz osztálytársáról mindent megtudott a rendszer. Jelentései ma is híven mutatják be egy Kádár-korszakbeli első osztály bárgyú életét. Vackor volt az egyetlen az osztályban, aki becsengetéskor sem kapott csengőfrászt. És hazament akkor jelenteni Vackor.
Róbert Gida
Róbert Gida ügynök furfangosan rájött, hogy ha odateszi a neve mögé a "gida" szót, az erdei állatok máris közéjük valónak érzik. Igazi profiként igyekezett az események mögött maradni, ebben segítségére volt az ártatlan és naív gyermekkorú Zsebibaba, aki elrejtett egy diktafont mamája erszényében az ügyosztály számára. Főnökei a kudarcai közé sorolták, hogy az erdő névadójáról, Százholdas Pagonyról sosem tudta bebizonyítani, hogy valóban száz hold földbirtoka van, így a célszemély nem került fel a kuláklistára. Viszont a veszélyes munkakerülő, mézfüggő Micimackóról készült kiválóan használható jelentéseiért néhány év múlva felmentették a munkavégzés alól, így megúszta az elmebaj apróbb jeleivel az idegesítő állatok közti kalandot.
Grabovsky
Grabovsky a III/II-es ügyosztályban az Intermouse részleg hivatásos kémelhárító tisztje volt. Sosem csinált titkot abból, hogy ő a létező szocializmus James Bondja, ezért hamar népszerűvé vált, imádták a nők. Még a kocsija is vörös volt. Egy szigorúan titkos amerikai kollaborációban sikerült elsődleges ellenségeit, a háborús bűnös Fritz Teufel vezette neonáci macskák szervezetét felszámolni és tagjait hithű kommunistákká formálni. Tokiói küldetése során azonban beleszeretett egy japán származású CIA ügynöknőbe, aki a rendszer bukásának idején az imperialisták gaz táborába sodorta. Kultusza azonban máig töretlen, közvéleménykutatók szerint akár miniszterelnök is lehetne.
Én szégyenkezem, s azok lelkébe is próbálom beleélni magam egy egészen kicsit, akiket meglátogatott két ismerős a felső emeletről bőrkabátban. No jó, ballonban. Elmondom a saját "ügynöktörténetemet". 1981-ben - november végén vagy december elején - felhívott egy ismeretlen, ha jól emlékszem, úgy mutatkozott be, hogy állambiztonság, és közölte, találkozni szeretnének (többes számban) velem. Kiszállt a vér a fejemből. Minek? - kérdeztem. Csak egy rövid beszélgetésre.
Izraelben voltam, igaz? Igaz. Megnevezett egy presszót az Andrássy úton. Miután letette a kagylót, először azt gondoltam, nem megyek el. Naiv voltam. Nem mintha halvány fogalmam lett volna arról, mit akarhat - ismétlem, naiv voltam -, de utáltam, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Mi köze? Ez volt a viszonyom a rendszerhez. Mi köze hozzá, mit gondolok, mit írok, hová megyek? Miért nem mondhatom azt, amit akarok, miért nem utazhatok akkor és oda, amikor és ahová kedvem tartja, miért nincsenek szabadságjogaim? Ami Izraelt illeti, a színikritikusok nemzetközi szervezetének kongresszusára jött meghívás, csakhogy a két ország között akkor nem volt diplomáciai kapcsolat, a Színház című folyóirat munkatársaként főnökeim támogatásával kellett kérvényeket szerkesztenem, hogy útlevelet kapjak.
Reménytelennek látszott, hónapokig tartott, de csodák csodájára megérkezett az engedély, a kiadóvállalat még a repülőjegyet is fizette. Elutaztam, kongreszszáltam, visszajöttem. Néhány nappal többet töltöttem az országban - engedéllyel - a hivatalos napoknál: először voltam ott, és az izraeli-magyar színész, Rónai András jóvoltából (tudják, Ficsúr a Radványi-féle Valahol Európában filmből) eljuthattam néhány helyre. Talán ezért zaklatnak? De hát "nem csináltam semmit". Akkor meg miért félek tőlük? Ha nem megyek el a randevúra, olyan, mintha "csináltam volna valamit". Úgysem lehet megszökni előlük. Igyekeztem nyugtatni magam: "állambiztonság" mindenhol van, csak tőlünk nyugatra nincs mögötte az utálatos szisztéma meg az utálatos félelem, ami Kelet-Európában beleette magát a lelkekbe - speciel az enyémbe is. Utálkoztam és szégyenkeztem.
A beszélgetés a presszóban tíz percig tartott. Ketten voltak. Milyen eseményre mentem? Kongresszusra. Miről szólt? Színházról. Kikkel találkoztam? Külföldi kritikusokkal. Milyen helyeken jártam? Színházakban meg egy kibucban. A magyar lap szerkesztőségében nem? De ott is. Miért nem mondtam? Elfelejtettem. (Direkt felejtettem el, gondoltam, hogy rossz pont, a lap amúgy is kínosan színvonaltalan, csak "muszájból" mentem el. Honnan tudhatják, hogy ott voltam? Naivitásomra jellemző, hogy csak hetekkel később jutott eszembe: nyilván kikérdezték a másik kritikust is, akivel együtt utazam. Vele se akkor, se azóta nem beszéltünk erről.) Miről volt szó a szerkesztőségben? Színházról. "Magyar dolgokról" nem? Nem.
(Hazugság.) Nem környékeztek meg? Nem. (Igaz.) Jó, hát ennyi. Elmenőben aziránt érdeklődtek, fotóztam-e. Igen. Ha kérik, megmutatnám-e a képeket. (Vér fejemből ki.) Meg. Soha többé nem jelentkeztek. Se ők, se más.
Hetekig tisztátalannak éreztem magam, mint aki belekeveredett valami mocsokba. Hányingerem volt. Mi közöm hozzájuk? Hogy jövök ehhez? El kell innen menni. Már elégtelennek láttam azt az életstratégiámat, amely a hivatalosságtól és az intézményességtől való lehető legnagyobb távolságot tűzte ki célul - nem belépni, nem szerezni pozíciót, nem kuncsorogni egy vacak külföldi tanulmányútért. S a puszta tényt, hogy külsősként a Népszabadság kritikusa vagyok, az enyhítette, hogy a sorok között legalább megírom, amit nyíltan nem lehet. Az utóbbira kissé ráerősíthettem, mert Aczél György másfél év múlva kisöpört a pártlapból. Másrészt meg is alkudtam, például amikor egy álélő tévéműsorban szót emeltem a Cserhalmi György által lefúrt lábúnak nevezett színészet élő nagyjai ellen, s ezt a világrengető álláspontot letiltották - a láthatatlan cenzúrabizottság egy emelettel följebb vagy lejjebb monitoron nézte a kamerapróbát -, nem csaptam be magam mögött kívülről a stúdióajtót. Öngerjesztő lázadásocskák és kompromisszumok között folyt az életem, de legalább nem próbálom utólag szenvedéstörténetté, pláne hősiessé fényezni a múltat, mint azok egynémelyike, akik nálam sokkal jobban érezték magukat benne, és ma is olyasmiket mondanak, hogy Aczél idején bezzeg volt magyar tévéjáték. Meg könyveket dedikáltak neki, és tortát vittek a hatvanadik születésnapjára.
Az olimpiai bajnok ökölvívó Portugál Péter néven leadott jelentései közül az elsőt 1996-ból tartja nyilván a Történeti Hivatal. A magyar olimpiai csapat „téglájaként” Portugál Péter szorgalmasan jelentett csapattársairól, és odáig ment az alaposságban, hogy még az ételt kritizáló sportolók monológjait is könyörtelenül lejegyezte. Később, már profi ökölvívó, majd tévés műsorvezető korában kémelhárítóként a külföldi kapcsolatokkal rendelkező csapattársakat, kollegákat figyelte meg, de rövid idővel sporpályafutása befejezése után alkalmatlanságra hivatkozva leszerelték az aktív ügynökállományból. „Ez a szerencsétlen egy épkézláb mondatot nem képes leírni” – szerepel az aktán a tartótiszt kurta indoklása.
„Kémelhárító voltam, vagyis hivatásos katona” – próbálta a Matula Magazint becsapni Kokó, ám egy klasszikus, nyitott tenyerű pofon hamar jobb belátásra bírta. „Mindent megígértek nekem. Azt mondtam, csak akkor vállalom, ha elintézik, hogy világbajnok lehessek” – vallott Kovács István. „És ezek tényleg elintézték. A semmiből gründoltak egy „WBO” nevű profi boksz világszervezetet, amelynek a versenyein harmincéves mexikói taxisofőrök és havannai zsebtolvajok között kellett megszerezni a világbajnoki címet. Nem volt nehéz dolgom, de világbajnok lehettem, és az övemet nem adom vissza soha, sohasem” – emelte fel a fejét az ökölvívó, és mélyen munkatársunk szemébe nézett. „Rosszat csak arról jelentettem, aki megérdemelte” – fejezte be vallomását Portugál Kokó Péter.
A fideszes polgármester több furcsa eltérést említett az Indexnek az állítólagosan róla szóló dokumentumban szereplő adatok, és az ő életrajzi adatai között. A dosszié szerint például őt 1983. február 12-én szervezték be, jóllehet csak három nappal később szerelt le Marcaliban. Ezután előfelvételisként az Esztergomi Hittudományi Főiskolára került. Az iskolát valóban Szegeden, Csongrád megyében fejezte be, de 1985-ig nem volt a megyével kapcsolata, és nem érti, hogy 1983-ban, miért foglalkozott volna vele a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság.
Az Index által megkeresett szakértő szerint a dokumentumok első pillantásra ugyan hitelesnek tűnnek, de több "gyanús" hiba is fellelhető a munkadosszié két másolt oldalán. A szakértő szerint például nem létezik olyan beszervezési irat, amelyen ne szerepelne a kilépés dátuma, és a Rátosi-féle iraton nincs ilyen időpont. A másik gyanús pont, hogy nem taláható a dokumentumokon a beszervező tiszt aláírása sem.
Az egyik ingyenes tárhelyen olyan dokumentumokat tettek közzé, amelyek szerint Rátosi Ferenc sümegi polgármestert 1983. február 12-én, a Belügyminisztérium III/III-1-b alosztálya beszervezte Rácz Ferenc néven. A dokumentumok szerint Rátosi feladata az volt, hogy egyházi intézményeknél vegyen részt a belső elhárítás tevékenységében. Az Index szerdán a Történeti Levéltárhoz fordult, és kikérte a polgármesterről esetlegesen előforduló iratokat.
1981. őszén érdekes feliratokra figyelhettek fel a mátészalkai Lenin téren a korán reggel arra járók. Augusztus 26-án délelőtt észlelték először, hogy valaki a Lenin szobor márványtáblájára lila virágszirmokkal felírta: HÜJE VOLT. Az eset szeptember 10-én megismétlődött, az elkövetés módja hajszálpontosan megegyezett a két héttel korábbival. Újabb hat nap elteltével a téren lévő pártbizottsági székházra írta valaki, most a díszcserje zöld levelét használva, hogy LENIN HÜJE. Szeptember 25-én kora reggel ismét a szobor talpazatán fedeztek fel firkálást, az ismeretlen ezúttal fekete irónnal azt írta fel, hogy: A PARK MADÁRIJESZTŐJE. Még egy hónap sem telt el, amikor október 21-én délután újra a pártház falán jelent meg egy felirat: ÉLJEN LENIN. Az eseményeknek ezt követően nem lett folytatása, az ismeretlen személy vagy személyek firkálási kedve a jelek szerint elmúlt.
Amikor az első bejelentés érkezett, a rendőrség nem gondolt semmilyen politikai indítékra, inkább a téren rendszeresen összegyűlő fiatalok gyerekes csínytevésének, tréfájának tudta be a dolgot. Mindenesetre tájékoztatták a megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztályát, és intézkedtek a szobor és a park fokozottabb ellenőrzéséről. Ennek ellenére az eset megismétlődött, ezért figyelőszolgálatot szerveztek, kihasználva azt, hogy a közeli pártházból jó rálátás nyílt a szoborra. A következő alkalommal nem is a szobron, hanem magának a pártháznak a falán jelent meg a felirat. A rendőrség immáron rejtett figyelőszolgálatot szervezett az ismeretlen elkövető lefülelésére, ám elkapni negyedszerre sem sikerült, amikor ismét a Lenin-szobor volt a célpont. A sorozatos firkálások egyre kényelmetlenebbé váltak a rendőrség számára, de nem állt feladata magaslatán a munkásőrség sem. A téren található pártházban ugyanis éjjel munkásőrök teljesítettek szolgálatot, az első felírások után pedig a téren is rendszeres ellenőrző utakat tettek. Az ismeretlen tehát a munkásőrség és a rendőrség szeme előtt cselekedett, anélkül, hogy egyszer is meglátták volna.
A negyedik felírás után az ügyet a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya vette át. Ebben nemcsak a helyi hatóságok tehetetlensége játszott szerepet, mivel azok a lehető legszabályosabban jártak el, vagyis a nyomok rögzítése és a szemtanúk kikérdezése után a feliratokat eltávolították, intézkedtek a helyszín fokozottabb ellenőrzéséről, amibe bevonták a munkásőrséget, és az adatgyűjtés során felvették a kapcsolatot társadalmi szervekkel, intézményekkel is. A rendszeres ismétlődésből egyre valószínűbbé vált azonban az esetek politikai indíttatása, mivel közeledett az 1956-os forradalom valamint az 1917-es októberi orosz forradalom évfordulója, amiből a szerv arra következtetett, hogy az elkövető tettét tudatos politikai, "ellenforradalmi" szándék motiválta. (...)
Rainer M. János történész hamarosan új honlapot indít, amely "tudományos válasz lesz az eddigi listákra". Lapunknak elmondta: nem a nevekre, hanem a rendszer működésének feltárására helyezik majd a hangsúlyt. Új és érdekes iratok kerülnek hamarosan az internetre az ellenzék 1989-es megfigyelési botrányáról (az ún. Dunagate-ügyről) és a pártállami titkosszolgálatok "demokratikus" átalakulásáról. (Népszabadság)
Ígéretekből már annyi van, hogy lassan leszakad a padlás...
Furcsa, hogy Majsai sorozata a Mancs netes változatában nem szerepel, még az archívumban sem; az első rész egyáltalán nincs fent, a második és a harmadik résznek pedig csak a lábjegyzetei.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn visszautasította a Fidesz két parlamenti képviselőjének interpellációját, amelyben azt kérdezték volna Gyurcsány Ferenctől, hogy ő, vagy valamely hozzátartozója 1990. február 15. előtt együttműködött-e az állambiztonsági szolgálatokkal.
...
Répássy Róbert és Demeter Ervin interpellációja Gyurcsány Ferenchez
Együttműködött-e Ön, vagy valamely hozzátartozója 1990. február 15. előtt az állambiztonsági szolgálatokkal?
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Ön az elmúlt hetekben -- nyilvános közszereplései alkalmával - többször kijelentette, hogy támogatja az MSZP hét országgyűlési képviselője által benyújtott úgynevezett "ügynöktörvényt". Az Országgyűlés által tárgyalt T/14230-as és T/14239-es törvényjavaslatokat az Ön által vezetett kormány is támogatja. A javaslat szerint "A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog kiterjed különösen a múlt megismeréséhez szükséges adatokra." "Az 1990. február 15-e előtt az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő, valamint e szervek alkalmazásában álló személyek törvényben meghatározott személyes adatai nyilvánosak."
Miniszterelnök Úr!
2005. február 28-án Szegvári Katalin - az ismert televíziós újságíró - nyílt levelet intézett Önhöz. Szegvári Katalin levelében - többek között - ezt írja, "Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, amelyet néhai apósának, Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt... - eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket - többek között - kedves felesége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak és beszerveztek?" Majd később ezt írja Szegvári Katalin: "Fel akarja tárni a múltat? Beszélgessen sógorával vagy anyósával..." "... egy ilyen belső morállal rendelkező csoport most pellengérre meri állítani egykori áldozatait?! És hol vannak, akik zsaroltak, megfélemlítettek, feljelentettek a titkosszolgálatokon belül és kívül?!"
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Szegvári Katalin állításai mélyen megdöbbentettek bennünket. Ilyesmiről eddig nem olvastunk Klára Asszony családjáról sem a "BEST" magazinban, sem a "STORY"-ban.
Az Ön által is támogatott törvényjavaslatok szellemében kérdezzük Öntől, még a törvényjavaslatok elfogadása előtt, hogy együttműködött-e Ön, vagy valamely hozzátartozója (Ptk. 685. § b) 1990. február 15-e előtt az állambiztonsági szolgálatokkal? Állt-e esetleg valamelyikük e szervek alkalmazásában? Ha igen, mettől-meddig, és milyen minőségben? Mi az Ön véleménye erről a hozzátartozójáról?
"A letűnt magyarországi kommunista-szocialista rendszer az egyházakat, „a klerikális reakciót“ az egyik legveszélyesebb ellenségének tekintette. 1948 után elvették egyházi intézményeinket, iskoláinkat, korlátozták az egyház hitéleti, kulturális és szociális-diakóniai működését.
A papság rendszeres zaklatása, ellenőrzése magába foglalta, hogy fenyegetésekkel, megfélemlítéssel, ígérgetésekkel, zsarolással számos egyházi embert kényszerítettek arra, hogy együttműködjön az Àllami Egyházügyi Hivatallal és a titkosszolgálatokkal.
A Lutheránus Világszövetség genfi központja 1980-ban nemzetközi nyílt pályázat nyerteseként hívott meg a Tanulmányi Osztály szociáletikai kérdésekkel foglalkozó munkatársának családommal együtt. Feladatom volt nemzetközi teológiai tanulmányi programokat, konferenciákat szervezni, elsősorban a tagegyházak teológiai képzési intézményeinek közreműködésével. Ebben a beosztásban is, mint minden más munkahelyen, rendszeresen tájékoztatnom kellett felettes egyházi vezetöimet. A Magyarországi Evangélikus Egyház ebben az időben hívta meg a Világszövetséget, hogy tartsa nagygyűlését 1984-ben Budapesten. Genfi tevékenységem állami engedélyezésének feltétele volt a nagygyűlés előkészületeiről szóló beszámolás. Többszörös nyomásra adtam írásba, hogy ezt a feltételt teljesítem. Személyek megfigyelésére azonban soha nem vállalkoztam.
Felháborítónak tartom, hogy azok felelőssége és neve, akik évtizedekig zaklatták az egyházakat, homályban maradhat, a megzsaroltak, kihasználtak viszont a nyilvánosság elé kerülhetnek a különböző, sokban kétes listák közreadásával. A ma megjelent listával kapcsolatban személyiségi jogi védelmi lépéseket fogok tenni.
Hornyák Tibor az egykori Magyar Függetlenségi Párt elnöke az Indexnek elmondta, a messzemenőkig kikéri magának, hogy szerepel a listán. "Meg akarnak ezzel ölni" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy gazemberségnek, aljasságnak tartja, hogy a neve az állítólagos ügynökök közt szerepel. Rámutatott, hogy 1989-ben, a Hősök terén elmondott beszédében már az előző felelősségre vonást ígért.
Annus József volt MSZP-s országgyűlési képviselő a Délmagyarország megkeresésére azt mondta, nem volt besúgó.
Pintér József fotóriporter, biztonsági őr - szintén a szegedi lapnak - elismerte, 20-25 éve többször "megkérték", készítsen ünnepségeken, rendezvényeken fotókat, de nem tudta, hogy a képek kinek kellettek, ügynöki jelentést senkiről nem írt.
