"Se időm, se kedvem sincs ezt a szóömlenyt végigolvasni és részletesen megválaszolni. "
Kimásoltam neked a lényeges 10 sort, sőt, még annak a lényegét is kiemeltem.
Megadtam a forrást. Ha (joggal) kételkedsz a hozzáértésemben, láthatod, honnan vettem.
Ja, meg előtte 3-4 végtelen hosszú poszt. Ennél most értékesebb az időm, hogy veled küzdjek teljesen értelmetlenül, mert minden lepereg rólad. Süket és vak vagy más álláspontra.
De azért, látszik hogy onnan is beakarod magad betonozni, hogy érzed, hogy az 1848-1918 közötti periódusban bőven lehet találni példát a magyar politikai elit hibáira, hogy most már szűkíteni próbálod a periódust a háború első éveire.
Ebbe a szűk mederbe drága barátom nem lépek bele. Mert legelejétől kezdve szélesebb spektrumban néztem és vitattam veled a dolgokat.
E kérdés ismeretében az 1848-as események érdektelenek épp úgy, mint a vitatott nemzetiségi törvényeink.
Ugyanis nem ezek vezettek a nemzetiségek elcsatolásához, hanem külső tényezők.
Jól mondod, elcsatolás volt. Ezen nem is vitázom. Külsős tényezők is voltak dögivel, ezen sem vitázom.
De te még mindig galád Habsburgok, hálátlan nemzetiségek és galád külföld bűvőletében mozogsz és egy jottányit sem vagy képes a magyar hibákat is figyelembe venni.
"Se időm, se kedvem sincs ezt a szóömlenyt végigolvasni és részletesen megválaszolni. "
Kimásoltam neked a lényeges 10 sort, sőt, még annak a lényegét is kiemeltem.
Megadtam a forrást. Ha (joggal) kételkedsz a hozzáértésemben, láthatod, honnan vettem.
"A vitánk egy dologról szól, ami most is kijött ekvatánsan nálad: teljesen felmented a magyar politikai elitet, ártatlannak tartod őket és azt mondod, hogy csak külső erő hatására távoztak kisebbségeink, maguktól nekik eszükbe sem jutott volna."
Pontosítsunk:
"csak külső erő hatására távoztak kisebbségeink, maguktól nekik eszükbe sem jutott volna."nem volt sem erejük, sem akaratuk a különválásra a háború kezdetéig, sőt, a háború második feléig"
Ennek ismeretében kérdem, hogy mit követett el a politikai elitünk a háború első felében, ami a nemzetiségek elszakadásához vezetett?
E kérdés ismeretében az 1848-as események érdektelenek épp úgy, mint a vitatott nemzetiségi törvényeink.
Ugyanis nem ezek vezettek a nemzetiségek elcsatolásához, hanem külső tényezők.
De ha már '48-ban vagyunk. Igen, a nemzetiségek alaposan össze voltak ugrasztva. Konkrétan a periféria a magyarok ellen lázítva (Jellasics, vajdasági szerbek, Avram Janku, stb).
Köszönhetjük a habsburgoknak, és ők is maguknak. Végülis magukat nyírták ki a nemzetiségek uszításával.
(Csak szólok, 1848 előtt nem volt felelős magyar minisztérium, amelyik hibázni tudott volna, 1848-ra mégis gyülölték a magyarokat. Ugyan miért?)
Se időm, se kedvem sincs ezt a szóömlenyt végigolvasni és részletesen megválaszolni.
A nemzetközi helyzetértékeléssel még többé-kevésbé egyetértünk.
A vitánk egy dologról szól, ami most is kijött ekvatánsan nálad: teljesen felmented a magyar politikai elitet, ártatlannak tartod őket és azt mondod, hogy csak külső erő hatására távoztak kisebbségeink, maguktól nekik eszükbe sem jutott volna.
No, akkor figyelj az ártatlan magyar politikai elit egyik korai baklövés-sorozatára és kisebbségeink egyik jelentős szeparációs kísérletére.
1848-at írunk:
Szlovákok
1848. március 28 szerény szlovák igények a magyar kormány felé: azok a vármegyékben, ahol a gyűlésen szlovákok alkotják a többséget, illetve az iskolákban azokban a bizonyos vármegyékben, a szlovákot használhassák.
Magyar kormány pánszláv megnyílvánulásnak tartotta, elutasította.
1848- május10/11-én a szlovákok válaszul radikálisabb követeléssel álltak elő: A nemzeti elveknek megfelelően a magyar kormány föderatív állammá alakítsa át a Magyar Királyságot. Szlovákok lakta terület legyen ezen belül szuverén politikai egység, saját nemzeti közigazgatással és közoktatással, nemzetőrséggel és lobogóval.
A magyar kormány ezt már lázadásnak tartotta és katonailag lenyomta a kezdeményezőket, mint a matricát.
Magyarországi szerbek
Március folyamán hasonlóan mérsékelt követelések, mint a szlovákoknak volt.
Magyar kormány válasza: elégedjenek meg azzal, hogy egy szabad ország polgárai lesznek és a haza közéletének a nyelve a magyar.
Május 13-án Karlócán az ottani szerb vezetők bejelentették az önálló szerb autonóm tartomány, a Vajdaság létrejöttét. Nyilatkoztak arról, hogy készek Horvátországgal és Dalmáciával szoros szövetséget alkotni
A magyar kormány ezt szintén lázadásnak tartotta, de a szerbek már komoly ellenállást tudtak kifejteni.
Erdélyi románok
március 15-17 balázsfalvi gyűlés - saját parlamentet, román iskolát és miliciát kértek, illetve román képviseletet kértek az összerdélyi országgyűlésen. Tiltakoztak Erdély és Magyarország egyoldalú uniója ellen.
Magyar kormány leszarta őket. Erre Erdély is lángba borult, jellemzően gerilla harcok.
Horvátok
Március 25 nemzeti kongresszust tartottak. Követelték, hogy azokat a jogokat, amit Bécstől Budapest megkapott, hasonló módon Zágráb is kapja meg: Egyesítsék a horvát területeket (Határőrvidék, Dalmácia, Horvátország-Szlavónia), legyen horvát nemzeti hadsereg, legyen a horvát parlamentnek felelős kormány, tagjai között saját külügyminiszterrel. legyen horvát nemzeti bank stb.
Magyar kormány elutasította.
Horvát szabor júniusban bejelentette, hogy elszakad a Magyar Királyságtól és Ausztria csatlakozik Ausztriához.
Az tény, hogy a magyar kormány a horvátokkal volt a legnagyobb vonalú: felajánlotta először az autonómiát, majd, hogy el is szakadhatnak, ha Fiume és környéke magyar kézen maradnak. Ez már a horvátoknak nem volt elég - háború lett.
Summa summarum:
1. tételszerűen látszik, hogy sok évtizeddel Trianon előtt már volt szeparációs törekvés a Magyar Királyság nemzetiségei között.
2. Ez a forrongó állapot hol zajosabban, hol csendesen, de végig ott volt a magyar-nemzetiségi viszonyban 1848 és 1918 között.
3. Erről az állapotról tehet a magyar elit is, mert jellemzően a teljes szuverenítás talaján állt és minden egyezkedést elutasított. (az egyetlen kivétel a horvátok voltak.)
Nincs miről vitáznunk, mert ha 1848-ban már ilyen mélységben kimutatható ez a problematika, akkor tök egyértelmű, hogy hamis a benned élő kép és téves állásponton vagy.
(A vitánk tárgya ugye az volt, hogy: felelős volt-e a magyar politikai elit Trianonért? Te ezt tagadod. A válasz pedig az: Igen, egyike volt azoknak a tényezőknek a nemzetiségeink, a dinasztia és a birodalom egyéb népei mellett, akik előkészítették a terepet a francia tervnek, hogy a Magyar Királyságot fel kell darabolni.)
Ezt a helyzetértékelést nem az ujjamból szoptam, sőt, nem is én találtam ki.
"A francia békejavaslatok kidolgozásának céljával felállított bizottság (Comité national d'études sociales et politiques) hosszú és heves vita után 1916-ban még úgy foglalt állást, hogy Franciaországnak nem az Osztrák-Magyar Monarchia megszüntetése, hanem föderalizálása az érdeke. 1917 végére azonban megváltozott a francia álláspont. Ezt két esemény indította el:a második orosz forradalom, amellyel Franciaország elvesztette legfontosabb kontinentális szövetségesét, s a november 17-i kormányváltozás, amelynek eredményeként a miniszterelnöki székbe Georges Clemenceau került, a külügyminiszter pedig Stephen Pichon lett. Az addigi vezetéssel szemben, amely bizonytalankodott, illetve habozott, mindketten a Monarchia felosztásának elkötelezett hívei voltak; az oroszországi fordulat csak megerősítette őket meggyőződésükben. A régi koncepció kormánypolitikává válása a Külügyminisztérium politikai osztályát írányító Pierre de Margerie 1917. november 26-i memorandumában jelent meg először. A diplomata ebben megállapította, hogy a "germanizmus" elleni védelem legfontosabb oszlopa Keleten a jövőben Lengyelország lesz, a másik fontos pillér pedig egy "megnövelt Románia". "A germán expanzió elleni védőövet -- folytatódik a dokumentum -- megfelelően egészítheti ki új államok létrehozása Keleten." "
" A franciák miért a Monarchiát, leginkább Magyarországot "büntették" 1918-20 folyamán? Mennyivel logikusabb lett volna az örök ellenség németek végleges legyengítése. Szerintem köze nincs ahhoz, hogy Párizsban szerették-e a magyarokat, vagy nem. (Híres Cleamenceau városi legenda...)"
Nnnna, közelítünk a lényeghez.
Végülis tehát a francák (nem angolok, nem olaszok, hanem a franciák) álláspontja felkeményedett valamikor '17-'18-ban, ami aztán a békekötésben csúcsosodott ki.
Pontosíthatjuk is az időpontot. Clemenceau-hoz kötődik, vagyis 1917 november, amikor miniszterelnök lett.
És ez az időpont gyanusan egybbesik a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal.
Igen, Lenin fellépése riasztotta meg a franciákat (naná, hogy nem Clemenceau magyarellenessége). És ez az idióta elhatározta, hogy éket ver a németek, meg Lenin közé, méghozzá Nagy-Lengyelország, és Nagy -Románia létrehozásával.
Nnna, ez volt a fő mozgató erő, amibe bele tudták illeszteni Benesék a maguk ábrándjait.
Hát ezért kellett szétesni a monarchiának, hogy legyen Nagy- Lengyelország, meg Nagy-Románia Németország, meg a Szovjetunió fékentartására.
"Ez sajnos nem érv arra az objektív helyzetre, hogy a magyar nemzetiségi politika bezony hozzájárult a többi belső- és külső tényező mellett a Szent Istváni Állam széteséséhez. "
Hát akkor nézzük.
Odáig már eljutottunk, hogy nem a magyarországi nemzetiségek harcoltak a függetlenségükért, hanem külföldiek (szomszédaink) jelentették be az igényüket a nemzetiségeink által lakott országrészekre.
Ez maga már gyakorlatilag felmenti a magyar politikai elitet, de láásuk a következőt.
"Akit érdekel, itt van, hogy először 1914-ben ötlött egy cseh politikus eszébe a monarrchia felbontása (Kramar)
Ott a hivatkozás. Benne Benes, Maszaryk háború előtti álláspontja. (Ausztrián belül kell a három cseh tartomány autonomiáját megszerezni.)
Ők 1914-től kezdtek a monarchia szétrobbantásáról filozófálni, majd agitálni.
Mikor vették át az ötletet a franciák?
"Valamennyi történész egyetért abban, hogy a franciák legfőbb hadicélja Németország katonai legyőzése és háború utáni legyengítése volt. Az Osztrák-Magyar Monarchiát a franciák legfeljebb megreformálni, illetve néhány határszakasz, terület esetében szövetségeseik érdekében „megnyirbálni” kívánták. Jól mutatja a franciák Monarchiával szembeni álláspontjának „puhaságát”, hogy még a háború harmadik évében is komolyan felmerült a Monarchiával kötendő különbéke lehetősége"
Szóval 1916-ban még megfelelt a franciáknak a monarchia.
A monarchia és benne Nagy-Magyarország szétszedése a háború második felében merült fel.
Akkor most mi ebben a magyar elit szerepe?
Másképp: Mit követett el a magyar elit a nemzetiségek ellen a háború első felében?
"Mint már mondtam volt korábban a magyar ügyekben a francia nemzetiségi politika semmilyen szempontból nem releváns. Sem ellenérvként, sem támogató érvként. Az arra való hivatkozás a lőtéri kutyát sem érdekli."
" Számomra a franciák nemzeti kérdésben nem referenciapontok. (ellentétes szempontból sem hiteles párhuzam: amikor vitatkozom szlovák, vagy román ismerőssel - képzeld ilyet is teszek... - és ők a francia nemzetiségi jogokra hivatkoznak, hogy azt adják meg a magyaroknak, ami a demoktratikus Franciaországban is meg van az ottani kisebbségeknek," (Idézet a 412 sz. hozzászólásodból)
Hmmm. akkor "ők" most a lőtéri kutyához képest hol állnak?
"Ezt beszéld meg kérlek a kisebbségben élő magyarsággal is Szlovákiában, Erdélyben és a környező országokban."
Nem hallottam, hogy az lett volna a panaszuk, hogy román (szlovák) nyelvre is tanítják őket.
Az viszont már valóban idegesítő, ha csak románul (szlovákul) hajlandók tanítani őket.
Csak egy nagy tudású történésznek nem lenne szabad összekeverni ezt a két dolgot, mert akkor netán egyéb dolgokat is összekeverhet.....
" azoknál a horvátoknál is erőltetük a magyarosítást"
Mondanál egy példát? (Csak nehogy már az legyen az elviselhetetlen magyarosítás, ha heti három órában magyar nyelvre is oktatják őket.)
"Messze nincs ott a tudásod, ahová te piedesztálra emeled magad, "
Nem a tudásommal vagyok nagyra, hanem a nagytudások tévedéseire hívom fel a figyelmet.
Hogy miért tudom, hogy tévednek?
Maguk írják meg, anélkül, hogy tudnának róla.
Itt van a magyar történetírás nagyja, amelyik túl alacsony szintünek tartja a vitát a szomszédaink hülyeségeiről (nagymorávi, dákoromán.)
A szomszédaink így ellentételezés nélkül árasztják el a világot a hülyeségeikkel. A világ meg (a nagyon okos "objektív" világ) meg lassacskán beveszi a tündérmeséket.
Igen, ezek a tudomány területén kivüli módszerek melyek viszont a tudományra hatnak vissza.
És akkor most jön Bagatur bejegyzése: a nyugati történészek minket is olyan hülyének tartanak, mint a szlovákokat-románokat. Egy csoportban kezelnek (le) bennünket.
Nnnna, ezért aztán nagyon érdemes volt elkerülni a nemtelen vitát a nyilvánvaló hülyeségekről.....
Érted?
Nos, emiatt megkritizálni a történészeket vajon milyen történelemtudásra van szükség?
Többre, mint amennyivel én rendelkezek?
Az én kritikám trianonnal kapcsolatban pont ilyen jellegű.
"te ezt tényleg el is hiszed magadról, amit állítasz."
Én magamról sohasem állítottam, hogy részletesebben (tehát a ti fogalaitok szerint jobban) ismerem a történelmet nálatok. Sőt. Soha nem titkoltam az ellenkezőjét.
"Trianon pedig egyszerűen a győztesek imperialista (aszó marxista és nem-marxista értelmében is) politikájának következménye volt."
Egy kiegészítő gondolat: A franciák miért a Monarchiát, leginkább Magyarországot "büntették" 1918-20 folyamán? Mennyivel logikusabb lett volna az örök ellenség németek végleges legyengítése. Szerintem köze nincs ahhoz, hogy Párizsban szerették-e a magyarokat, vagy nem. (Híres Cleamenceau városi legenda...)
Ez egy jó kis csapdahelyzet: Németország érdemben szétdarabolni nem lehet, annál sokkal homogénabb ország. (Lásd -azNDK-is csak addig létezett, amíg mesterségesen fenntartották, Ruhr-vidéket is csak rövid időre sikerült elcsatolni.) A francia politika régi elve az "én ellenségem ellensége az az én barátom". A németek hátországában a hagyományos orosz szövetség pont fejreállt mint a jancsiszög, hiszen jött Lenin és benne azért a franciák sem bíztak. Tehát, egy megoldás maradt: Lengyeleket, cseheket, románokat megerősíteni annyira, hogy a németekkel szemben egyensúlyt jelentsenek, potenciálisan bekerítsék. Ezt alépést viszont a Monarchia, leginkább a Magyar Királyság kárára lehetett megteremteni. Ez akkor onnan Párizsból nézve jó ötletnek tűnt. Aztán a valóság megmutatta, hogy lószart se ér, hiszen a németek 10 év alatt talpraálltak és átvették a közép-európai dominanciát a franciáktól.
A franciáknak az alapban németellenes politikájukhoz az is segíthetett, hogy pontosan tudták, hogy a Magyar Királyság a belső feszültségek okán (magyar arrogáns nemzetiségi politika, ébredő kisebbségek ellentéte) baromi könnyen robbantható darabjaira.
"Mindenkinek a maga gyereke a kedves természetesen, de egy dolog a monarchia-beli nemzetiségek nyelvgyakorlásának helyzete,
-aholis nem volt üldözve a nem-magyarul megszólaló-, mint az utódállamok gyakorlata. "
Ez sajnos nem érv arra az objektív helyzetre, hogy a magyar nemzetiségi politika bezony hozzájárult a többi belső- és külső tényező mellett a Szent Istváni Állam széteséséhez. Az, hogy ez érzelmileg nekünk nem kedves gondolat, az érthető. Én sem szeretem, ha gyerekemet kritizálják, ettől azért értem, hogy ő miben jó és miben rossz....
A magyarországi (így!) arisztokrácia felelőssége pedig máshol keresendő. Konkrétan a betelepítések körül.
Amennyiben az 1700-as évek migrációira gondolsz, akkor ez sokkal komplexebb dolog, minthogy magyarországi arisztokráciára kend.
De szerinted Kossuth Lajos nem elég magyar? Ha igen, akkor nézd át, hogy ő miként jutott el a nemzeti kisebbségi jogok tagadásától a Dunai Föderáció gondolatáig... Az egyik nagy pofont a nem-magyaroknak a KM-ban pont az 1848/49-es szabadságharc adta. Nagy csalódás volt a horvátok és a többiek számára, hogy Janus-arcú volt a magyar politika: ugyanazt tagadtuk meg tőlük, mit amit magunknak követeltünk Bécstől...
Mindenkinek a maga gyereke a kedves természetesen, de egy dolog a monarchia-beli nemzetiségek nyelvgyakorlásának helyzete,
-aholis nem volt üldözve a nem-magyarul megszólaló-, mint az utódállamok gyakorlata.
Óriási a különbség...
Ez a "túlzó elmagyarosítás" kissé túlzó... Ha nem tévedek Herczegnél olvastam valamit arról (utánanézhetek), hogy valami hülye vetette fel az országgyűlésben, hogy a horvát vasutas is magyarul beszéljen, amiből természetesen nem lett semmi, s nemcsak a kis-kiegyezés miatt. De ezt most kivetíteni az országos állapotokra... (ez is túlzó)
És persze, ha nem lett volna a háború...
A magyarországi (így!) arisztokrácia felelőssége pedig máshol keresendő. Konkrétan a betelepítések körül.
"Ennyit a gyarmatain gyilkolászó, szadizó, kedves, művelt, követendő franciákról..."
Mint már mondtam volt korábban a magyar ügyekben a francia nemzetiségi politika semmilyen szempontból nem releváns. Sem ellenérvként, sem támogató érvként. Az arra való hivatkozás a lőtéri kutyát sem érdekli. Mi tudtommal a Magyar Királyság felbomlásáról beszélünk és nem a francia nemzeti fejlődés árnyoldalairól, vagy előnyeiről.
Egyébiránt mi a baj abban, hogy egy állam afelé tereli nemzetiségeit, hogy tudjanak a hivatalos nyelven?
Ezt beszéld meg kérlek a kisebbségben élő magyarsággal is Szlovákiában, Erdélyben és a környező országokban. Aztán kérdezd meg a kisebbségben élő németeket Olaszországban, a Katalánokat, baszkokat és gallegokat Spanyolországban. És rá fogsz jönni, hogy képzelt, vagy valósan megadott kollektív nemzetiségi jogok között nagyon nagy különbség van. Ugye a magyaroknak az egyéni nemzetiségi jogait ismerik el az utódországok többségei, az olasz és spanyol példában pedig kollektív jogok jellemzőek, amelyek széleskörű autonomiával járnak.
Ha a mai példát megértetted, akkor meg gondolkozz el az 1918 előtti túlzó elmagyarosításon. Mondtam már egy jó példát: azoknál a horvátoknál is erőltetük a magyarosítást, ahol tulajdonképpen nem is élt jelentős magyarság, illetve a történelem során mindig is önálló Regnum volt a Magyar Királyságon belül. Sikerült jól tökön is szúrnunk magunkat ezzel a lépéssel...
Trianon pedig egyszerűen a győztesek imperialista (aszó marxista és nem-marxista értelmében is) politikájának következménye volt.
Ez még akár igaz is lehet. De ez még nem feledteti el azt a tényt, hogy ennek a politikának a "sikeréért" 1848-1918 között a magyar politikai elit is hozzátett sokat a saját belpolitikája révén. Ahogy hozzátettek a többi nemzetiségek is a nemzetté válásukkal és még a dinasztia is egyaránt.
1896. évi XXXIII. törvénycikk a bünvádi perrendtartásról
I. FEJEZET
140. § Ha a kihallgatást foganatositó hatósági közegnek a terhelt részéről használt nyelvben nincs teljes jártassága, előlegesen megesketendő tolmácsot kell alkalmazni.
"A nemzetiségi sajtópörök is megmutatták, hogy a vádolt izgatók jobban tudnak magyarul, mint azok a hites tolmácsok, akiket puszta tüntetési szándékkal követeltek maguk mellé."
Meillet... Les Langues dans l’Europe nouvelle (Az új Európa nyelvei)
...a magyar nyelvről: „Ha a német az egész Osztrák–Magyar Monarchia nyelve maradt volna, legalább megőrizte volna azt a tekintélyét, hogy a császárság nyelve; de azzal, hogy a magyart a kettős monarchia egyik felében hivatalos nyelvül fogadták el, megtört a német nyelv kiváltságos helyzete. A német telepesek és a zsidók, akik Magyarországon számosan vannak s a háború előtt nagy szerepet játszottak, kénytelenek voltak megtanulni magyarul, amennyiben érvényesülni akartak a magyar államban s ezáltal elvesztek a közhasználatú német nyelv befolyása számára. Mert Magyarországon az uralkodó rend erőszakkal terjesztette nyelvét. (…)
Egyébként a magyar nem régi civilizációs nyelv. Szókincsében mindenféle külső hatás nyomát viseli; telis-tele van török, szláv, német, latin kölcsönszókkal, s ő maga alig gyakorolt a szomszéd nyelvekre tartósabb hatást. (…) A magyar nyelv nem tartozik ahhoz a nyelvcsaládhoz, mint a legtöbb Európában beszélt nyelv, különösen Európa ezen a táján; szerkezete bonyolult, senki se tanulja meg könnyűszerrel. Magyarországon kívül teljesen ismeretlen. A magyar alattvaló, aki nem tud más közhasználatú nyelvet, mihelyt túljut Magyarország határán, nem képes magát megértetni, sőt alig képes valahol még tolmácsot is találni. (…) Azon a napon, melyen Magyarország oligarchikus szervezete engedett volna a világon végigsöprő népies mozgalomnak, a magyar nyelv elsöprődött volna a főúri rend romjaival együtt, mely ezt a nyelvet erőszakkal kényszerítette másokra. Mert a magyar nyelvet csak ennek a rendnek politikai ereje védelmezte. Ez a nyelv nem rejt magában eredeti civilizációt. (…) Irodalmának nincs tekintélye.”
---------------------------
Ennyit a gyarmatain gyilkolászó, szadizó, kedves, művelt, követendő franciákról...
------------------------------------
Egyébiránt mi a baj abban, hogy egy állam afelé tereli nemzetiségeit, hogy tudjanak a hivatalos nyelven?
--------------
Trianon pedig egyszerűen a győztesek imperialista (aszó marxista és nem-marxista értelmében is) politikájának következménye volt.
1916-ban Bukarestben a négy antant követ, cserébe a román belépésért a háborúba, a Tiszáig ígérte a román határt.
A monarchiában mindenki, aki képes volt nemzetet alkotni, a saját nyelvén intézhette hivatalos ügyeit. Ezt törvény biztosította, s az adott vidékeken tolmács állt rendelkezésre. Az ú.n. "erőszakos magyarítás" egy humbug. Úgy tesznek az utódállamokban, mintha egy szörnyűség lett volna. Hazugság, s mutatja, hogy nem is igen van más "ütőkártyájuk" ezen kívül.
Sajnos, ebből amit leírtál egy szó sem igaz. Nem volt saját anyanyelvű ügyintézés és egyéb nyalánkság tolmácsostul.
Idézek Szarka László 2007-es tanulmányának összefoglalásából:
"A Lex Apponyi a korszak és a koalíciós kormányzati periódus nemzetállami nacionalista tendenciáit megjelenítve, a magyarosítás céljaival egybekapcsolva próbálta a magyar népiskolák intézményrendszerét modernizálni. Az iskolaépületek korszerűsítésével, új iskolák építéséhez, új tankönyvek előállításához és a többi oktatási beruházáshoz nyújtott állami támogatással, valamint a tanítói fizetések emelésével megháromszorozta a népoktatásra fordított állami költségvetési támogatást, ami a viszonylag alacsony kiinduló összeg ellenére önmagában hatalmas teljesítmény volt.
Mindezekkel a kétségkívül pozitív lépésekkel egy időben Apponyi tudatosan kényszerhelyzetbe kívánta hozni azokat a nem magyar tannyelvű felekezeti iskolákat, amelyek szerb, román egyházi fenntartói nem voltak képesek megfelelni a magasabb bérezési követelményeknek. Az állami támogatásért cserébe elvárt magyar szellemű hazafias nevelés, valamint a fokozott magyar nyelvtanítás kívánalmát, a tankönyv- és a tannyelvválasztás szabadságának korlátozását elvben ugyan kiegyenlítette a növekvő állami támogatás, valójában azonban a koalíciós kormány célja az volt, hogy a magyar állam fokozatosan felszámolja a nemzeti egyházak oktatási és kulturális autonómiáját.
Apponyi legfontosabb nemzetiségpolitikai célja az állampolgári lojalitás biztosításán túlmenően az volt, hogy „ebben az országban ne lehessen iskola, mely az állami és nemzeti érdeket nem szolgálja”.22 Ezzel a Lex Apponyi az egyre inkább a Rákosi Jenő-féle 30 millió magyar víziójának szolgálatába állított dualizmus kori „magyar nemzeteszme” eszközévé degradálódott, s továbbmélyítette a nem magyar nemzeti közösségek és a magyar állam közötti ellentéteket.23
Maga Apponyi elutasította azokat a vádakat, amelyek az első világháború előtti korszak magyarországi nemzetiségpolitikai komplikációinak, zsákutcás konfliktusainak egy részét az ő számlájára írják. Ugyanakkor elvben szükségesnek és fontosnak mondta a dualizmus kori magyar nemzetiségi politika kritikai felülvizsgálatát, és emlékirataiban arra is kitért, hogy „saját állásfoglalásomat a nemzetiségi politikának mint a politika külön ágának tekintetében habozónak és erősen kifogásolhatónak kell elismernem”.24
A nem magyar nemzeti közösségek területi önkormányzati jogait azonban utólag is elutasította, és – utólagos bölcsességgel – az 1868. évi nemzetiségi törvényben szavatolt nyelvi, kulturális, oktatási jogok kibővítésében jelölte meg a hibák kijavításának lehetséges eszközét. Szerinte a magyar nemzetiségi jogban komoly ellentmondások forrása volt, hogy az 1868. évi nemzetiségi törvény kizárta a közösségi önkormányzás lehetőségét, ugyanakkor a nemzetiségek egy része az egyházi autonómiák révén erős közjogi jogosítványokkal rendelkezett. Az egyházi autonómiával nem rendelkező magyarországi szlovákok, rutének, németek esetében az 1930-as évek elejéről visszatekintő politikus szerint célszerű lett volna az anyanyelvi közigazgatás és oktatás állami támogatásával ellensúlyozni."
A monarchiában mindenki, aki képes volt nemzetet alkotni, a saját nyelvén intézhette hivatalos ügyeit. Ezt törvény biztosította, s az adott vidékeken tolmács állt rendelkezésre. Az ú.n. "erőszakos magyarítás" egy humbug. Úgy tesznek az utódállamokban, mintha egy szörnyűség lett volna. Hazugság, s mutatja, hogy nem is igen van más "ütőkártyájuk" ezen kívül.
'Lex Apponyi'
"20. § Nem magyar tanitási nyelvü községi és hitfelekezeti elemi népiskoláknál alkalmazott tanitók alapfizetés- vagy korpótlék-kiegészitésben a 16. §-ban megszabott feltételeken kivül csak a következő további feltételek teljesitése mellett részesülhetnek:
1. ha az illető iskolákban a magyar nyelv, a számolás, a hazai földrajz és történelem, továbbá a polgári jogok és kötelességek tanitása községi iskolákban a vallás- és közoktatásügyi minister által megállapitott tanterv szerint és óraszámban..."
Vagyis a nemzetiségi tanítók akkor kapnak fizetéspótlékot, ha az 1. pontban felsorolt tantárgyakat a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által megállapított tanterv szerint és óraszámban tanítják.
----------------
Ennyi csak az egész. Ezt kellett elefánttá felfújni...
-------------------------
Amúgy a császár intézett mindent. (Gyengébbek kedvéért. V.ö. a '48-as párt tehetelenségét a "hatalomban".)
"Bízok benne, hogy még megéled, amikor a történetírás is megközelíti az én álláspontomat. De abban teljesen biztos vagyok, hogy eljön majd ez az idő."
"Ha én valahol az objektív igazság környékén tanyázok, akkor előbb utóbb mindenkinek oda kell érkezni."
Aki képes ilyen mondtatot leírni az olyan önimádattal rendelkezik, illetve a tudományos kételyhez, gondolkodáshoz kapcsolódóan oly mértékben hiányzik belőle az alázat, hogy vitatkozni vele(d) tök értelmetlen. Nulla, azaz nulla a befogadókészséged.
Abból a halmazból, ahonnan te írod a gondolataidat így sosem fogod megérteni, hogy miért vannak itt páran a stílusodra, az orbitálisan hatalmas egodra és ahhoz kapcsolódó túlzó csőlátásodra kiakadva. Messze nincs ott a tudásod, ahová te piedesztálra emeled magad, viszont pofád meglehetősen nagy, hogy az embernek elmenjen a kedve a veled való kommunikációtól. A "nagy hang" nem jelenti azt, hogy igaza is van valakinek.
Ami viszont még nagyobb baj - hogy te ezt tényleg el is hiszed magadról, amit állítasz. Látszik, az ókori Nárciszt rólad is mintázhatták...
Ez lemaradt, pedig fontos a feleősség, benne a magyar politikai elit felelősségének a megállapítása céljából!!!!!
"Franciaországban az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáról beszélnek. A Monarchia nem felbomlott, hanem felszámolták. Semmi olyasmiről nem volt szó, mint ami most Oroszországban vagy Jugoszláviában zajlik. Nem volt szó polgárháborúról. A horvátok az osztrák–magyar hadseregben harcoltak a legvégsőkig, csakúgy, mint a szlovákok és a szlovének. Az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolásáról a nyugati diplomácia döntött."
Ezt Fejtő Ferenc nyilatkozta. Igazán nehéz őt magyar elfogultsággal vádolni:
"Meséljen nekünk az Osztrák–Magyar Monarchiáról, annak széteséséről, vagy, ahogy Ön nevezi, „szétrombolásáról”. Mit gondol a békeszerződéseknek a régió országaira és Európa történelmére gyakorolt hatásáról?
Nehéz kérdést tesz fel, mivel, mondjuk így, többes identitású vagyok. Magyar vagyok, de ugyanakkor közép-európainak is érzem magam. Emlékirataimban „az Osztrák–Magyar Birodalom fiaként” határoztam meg magam. Ezt olykor úgy értelmezik, mint a régi szép birodalmi napok iránti nosztalgiát. Ez igaz is. Könyvemnek Rekviem egy néhai birodalomértcímet adtam. És amikor azt mondjuk, rekviem, az azt jelenti, hogy valami miatt gyászt viselünk. Igen, gyászolok, de nem a létezett birodalmat, mert annak nagyon sok fogyatékossága volt, és eltűnésre volt ítélve, hanem azért gyászolok, ami a birodalom felbomlasztásából lett.
Apám liberális volt. Monarchisták voltunk, de az alkotmányos kormányzás, a konstitucionalizmus, a szabadságjogok és a demokrácia pártján is álltunk. Ne felejtsük el, hogy Ausztriában az általános szavazati jogot már 1907-ben bevezették. Ez egy nyugati típusú birodalom volt, éppen átalakulóban, amikor az első világháború kitört. Ami miatt nosztalgiát érzek, és ami azóta elveszett, az egy óriási tér gazdasági és kulturális egysége. Ami később Lengyelországgá, Csehszlovákiává, Magyarországgá, az Erdéllyel növelt Romániává, Horvátországgá stb. vált, valaha egy ország volt. Útlevél, sőt személyi igazolvány nélkül utazhattunk Krakkóba, Triesztbe. Külön engedély nélkül költözhetett az ember Prágába, Zágrábba vagy Budapestre.
Ez valamiféle előképe volt annak, ami felé most haladunk az Európai Közösség megteremtésével. A rosszindulatú propaganda, amely az első világháború óta uralta Nyugat-Európát, összemosta az Osztrák–Magyar Monarchiát a cári birodalommal. Úgy beszéltek az Osztrák–Magyar Monarchiáról, mint a népek börtönéről. Pedig nem a népek börtöne volt, hanem a népek családja. Egy család, amelyben egyesek felnőttebbek voltak, mint mások, egyeseknek több joga volt, mint másoknak – kétségtelen. Az osztrákoknak és a magyaroknak több joguk volt, mint a horvátoknak és a szerbeknek, de a horvátok, a szerbek, a románok és a szlovákok olyan autonómiát élveztek, amelyről manapság csak álmodni lehet. Volt saját irodalmuk, kultúrájuk, iskoláik, egyetemeik. A saját családomban még az eredetileg létező magyar nyelv is megszűnt, és olasz vagy horvát unokatestvéreimmel a német volt a közös, nemzetközi nyelvünk. Beszéltem egy kicsit csehül és horvátul is, de mindannyiunk második nyelve a német volt. Így hát a német majdhogynem anyanyelvem.
Akkor Ön szerint mi igazolja a győzteseket, akik az első világháború után feldarabolták az Osztrák–Magyar Monarchiát?
Ezt nehéz néhány szóban megmagyarázni. Egy vastag könyvet írtam arról, mik voltak a győztesek – nevezetesen Clémanceau – indítékai arra, hogy a Monarchiát feldarabolják ahelyett, hogy a háború valódi kirobbantóit, azaz a németeket tennék felelőssé."
"A nyugati antanthatalmak hadicéljai között eleinte nem szerepelt új és független nemzetállamok kialakítása Kelet-Közép-Európában. Északon a szövetséges Oroszország állt útjában minden ilyen típusú átrendeződésnek, az Osztrák-Magyar Monarchiát pedig fokozódó belső gyengesége é szövetségesi kapcsolatai ellenére sokan még mindig az európai államrendszer kiegyensúlyozó tényezőjének tartották, s ezért célszerűnek vélték fenntartását. A dunai birodalom nemzetállamokká alakításának programját kezdetben csak a dualista rendszer régi értelmiségi bírálói, Londonban Seton-Watson és Wickham Steed, Párizsban pedig Louis Leger és Ernest Denis képviselték. Az ő befolyásuk azonban korlátozott volt. Ezzel magyarázható, hogy a háború első két évében Nagy-Britannia és Franciaország nem támogatták sem a lengyel, sem a cseh szeparatizmust,..........Ez a nemzetállami törekvésekkel szembeni közömbösség 1916-tól fokozatosan mérséklődött, majd 1918-ban átadta helyét a nemzeti önrendelkezés elve melletti harcos elkötelezettségnek."
"Az 1918 tavaszától egyre nyilvánvalóbban Habsburg-ellenes nagyhatalmi politika, majd a katonai vereség kirajzolódó árnyai a birodalmon belüli -- korábban jobbára föderációpárti -- nemzetiségi vezetőket, köztük az addig jórészt passzív magyarországiakat is radikalizálták."
"Eltérően a lengyel, a cseh és a délszláv mozgalmaktól a magyarországi szlovák és a román szervezetek a háború utolsó szakaszáig alig mutattak aktivitást. Amennyiben mégis hallattak magukról, akkor általában hűségnyilatkozatokat tettek a Monarchia, illetve Magyarország mellett."
