Természeseten messze nem, de egyes népnevelő célzatú módszerek és az állampolgárok közös dolgokban való kezelése egyáltalán nem különbözött a későbbi ill. korabeli "kommunista" totalitárius diktatúrákéitól.
Egyes módszerek hasonlóak voltak, de hát egyes módszerei a svájci demokráciának is hasonlóak.
1913-ban a német bankrendszer nagy része zsidó irányítás alatt állt, bár a háború és a hiperinfláció ezek jó részét csődbe vitte. Mindenesetre amit itt írsz, az eléggé marxista nyelvezet. Én is tanultam ilyesmiket gimnáziumban, de ezek így utólag jórészt butaságoknak tűnnek.
Egyébként eszmetörténeti előzmények között a gimnáziumban Nietzsche is meg volt említve (noha ő filoszemita volt, az ő Übermenschének egyébként se volt semmi köze a náci Übermensch-hez, pl. ő szélsőségesen individualista volt), amióta erre rájöttem, azóta semmit nem veszek komolyan a gimnáziumban tanultak közül. :)
Nem tudom, mennyire volt Wagner furcsa filozófiák hatása alatt, de annyi bizonyos, hogy a Parsifal nagyjából keresztény, de azért messze nem teljesen az. A nácizmushoz mindenesetre semmi köze, bár a nácik igyekeztek felhasználni a Parsifalt saját céljaikra.
Itt egy kép, ami Hitlert mint egyfajta modern Parsifalt ábrázolja, lándzsa helyett zászlót tartva:
Ezen a másik képen meg Hitler Parsifal fiaként, Lohengrinként van ábrázolva:
Ha jól emlékszem a középiskolás magyarázatokra, akkor a "német út" volt példaként fölhozva, vagyis, hogy a bankok, pénzügyi tőke közvetlen befolyást és irányítást gyakorol a termelő vállalatok fölött, az összefonódás eredményeként agresszíven növekvő kartellek, konglomerátumok jönnek létre, amik a monopolkapitalizmus fő szereplői. Teljes iparágak koncentrálódnak ilyenformán egyetlen, vagy nagyon kevés nagyvállalati csoportba.
A német finánctőke? Miért pont a finánctőke? Hát azok aztán egyáltalán nem akartak semmiféle háborút. Még a nehéziparban is volt a fegyverkezés kapcsán némi bizonytalanság, hogy az mennyire jó nekik. Mivelhogy a huszas években éppen hogy sikerült túlélniük a katonai megrendelések megszűnését, és átalakították a teljes kapacitásukat béketermelésre. Ezek után nagyon nem volt kedvük visszaalakítani háborús termelésre az üzemeiket, mivel fogalmuk sem volt, hogy meddig fognak érkezni ilyen megbízások. A félelmeik be is igazolódtak: a hadiipari termelésre adott megrendelések borzasztóan hullámoztak végig a harmincas években, ha jól emlékszem 1935-ben és 1937 végén, valamint 1939 elején is gigászi fegyverkezési programok indultak, amiket aztán néhány hónappal később rendre visszavágtak, amikor kiderült, hogy nincs pénz (deviza, azaz nyersanyag) rájuk.
Általában két német nagytőkést szoktak emlegetni a nácik fő támogatójaként (a hatalomrajutásuk előtt), Fritz Thyssen-t és Krupp-ot, mindketten csak csekély összegekkel támogatták a nácikat a hatalomrajutásuk előtt (bár tény, hogy már ezzel is kiemelkedtek a többi nagytőkés közül, akik egy fillért sem adtak nekik), Thyssen pedig 1939-ben menekülőre fogta a dolgot, Svájcon keresztül Angliába menekült, ahol a háború hátralevő részét eltöltötte. Kruppékkal se volt felhőtlen a rezsim viszonya, a többi között a Hermann Göring Werke megalapítására is azért került sor, mert az ipar vezetői nem akarták végrehajtani az általuk feleslegesnek ítélt, de a nácik által követelt beruházásokat.
Azt hiszem, hogy alapvetően minden országban az arisztokráciát/nemességet tartotta magasrendűnek (árja eredetűnek), de talán pont az angoloknál gondolta az őtőlük származottak arányát magasabbnak, mint másoknál. Az egészen biztos, hogy a náci nézeteket nehéz közvetlenül levezetni Gobineau-ból, mivel nála biztosan nem a németek voltak a teremtés koronái.
A fajelmélet esetén meg lehetne említeni egy rakás nevet, pl. Disraelit, akinél nem meglepő módon a zsidók voltak a legelőkelőbb faj (és csak őket követték az angolszászok), Gobineau filoszemita volt, és még Chamberlain se volt olyan határozottan zsidóellenes, mint a nácik. Gobineau a németeket nem tartotta árjáknak, hanem keverék fajnak gondolta, nála a skandinávok és az angolszászok voltak az igazi nordikus árják.
Wagner írásait magam nem olvastam, de másodkézből úgy tudom, hogy pl. a "Rasse" szót soha nem használta írásaiban semmilyen értelemben, a "Geschlecht" szót igen, de többnyire nyilvánvalóan egészen más értelemben. A librettóiban mindenesetre a Geschlecht általában kisebb leszármazási csoportot jelent. A németeket ő maga is keverék fajnak gondolta Gobineau nyomán, bár Gobineau-val, úgy tűnik, pont a fajelmélet kapcsán veszett össze, amivel nem értett egyet. Egyébként amikor Gobineau-val megismerkedett, akkor még csak az útikönyveit olvasta, és azok tetszettek neki.
A Ring-tetralógia ógermán mítoszok alapján íródott, de nem kell túl sok mindent belelátni (az egész Wotan-mítosz a Lohengrinben pl. kimondottan negatív színben szerepel, igaz csak említés szintjén), fajelmélet végképp nincs benne. Wagner egyáltalán nem a "saját népének a karakterisztikáját" akarta kiemelni benne, egyébként is kérdéses, hogy ki lenne a saját népe a történetben. Mindenesetre senki se tökéletes ezekben a történetekben, miközben senki sem abszolút és megmagyarázhatatlanul gonosz. Alberich gonoszságára a sellők (és vélhetőleg korábban más nők) gonosz elutasítása és gúnyolódása szolgál némi magyarázatul (ezért tagadja meg a szerelmet a hatalomért, mert a szerelemben úgysincs esélye), Mime gonoszságát pedig időben megelőzi rabsága és Alberich kínzása - bár Wagner nyitva hagyja a kérdést, hogy vajon előtte is gonosz volt-e, vagy hogy bármelyiküknek volt-e korábban hajlama a gonoszságra. Mindenesetre érdekes, hogy egy levelében Mime, a nagy orrú, alacsony, szőrös, bizarr gnóm kapcsán megemlíti, hogy rájött, saját magáról mintázta... Egyébként kiterjedt levelezésében tudtommal sehol nem utalt arra sem, hogy a Nibelungok a zsidók megtestesítései lennének (fentiek alapján inkább saját maga jutott eszébe róluk).
A Parsifalban a rasszizmus jelének a tiszta vérű Grál-lovagok rendjét szokták tekinteni, Parsifal pedig a náci mitológiába, mint Hitler szimbolikus ábrázolása, illeszthető bele. Nyilvánvaló, hogy a nácik nem akartak 40 millió Parsifalt, hiszen az operában is csak egy Parsifalról van szó, aki a náciknál Hitler lett volna. (Több szempontból illik a Grál-lovagi származású reiner Tor leírása az egyszerű közkatonából termett, de kifogástalan - árja - vérű Hitlerre.) Egyébként a Parsifalban több szálon fut a cselekmény, Kundry üdvözülése éppígy része neki, és ugye Kundry esetében a legmegalapozottabb a zsidó szál. Mindenesetre Kundry megdicsőülése buddhista üdvtörténetek alapján született, ahol a halál az üdvözülés (nirvána) megtestesülése (Kundry ugye újjászületésre van ítélve korábbi gonosztette miatt, és ettől szabadul meg), ha valóban zsidónak tekintjük, akkor a zsidók megtéréséhez kapcsolja a megváltásukat, ami Wagner korábbi elképzelése is volt. Bár ugye elég áttételesen van Kundry zsidósága is kikövetkeztetve. A legenda szerint sokkal ezelőtti életében gúnyolódott a Megváltón a kereszten, de van jelentősége annak, hogy Wagner sosem beszél Jézusról, csakis Erlöser-ről, azaz szándékosan a valóságtól (és a valódi kereszténységtől) eltávolította a Grál-lovagok kultuszát, így nem lehet minden keresztény legendára hivatkozást szó szerint venni. Amellett egyébként is kérdéses, hogy az újjászületés tana (ami apokrif lenne a kereszténységben egyébként is) mennyiben értelmezhető a zsidóságra, hiszen előző életeinkben eszerint állatok is lehettünk: ha valaki előző életében disznó volt, attól még a mostani életében ember marad, ha előző életében zsidó volt, attól most még nem feltétlen az, csak ha most is zsidónak született. Akkor mennyiben is zsidó Kundry?
a nemzeti szocialisták inkább szocialisták (vagyis kommunisták) voltak, mintsem nemzetiek.
Attól függ, mit ért szocialista, mit kommunista, és mit nemzeti alatt. A nácik egy népnemzeti közösségben gondolkodtak, annak más népektől elválasztására törekedtek, és a közösségben belül szocialisták voltak (de messze nem kommunisták, az egyenlősdi nagyon messze állt tőlük), kifele egészen extrém módon nemzetiek.
A fasiszta rendszerek azért buktak el, mert katonailag legyőzték őket. Szerintem nem tudtak volna ütősebb szövetséget létrehozni, a fennmaradás titka a háború el nem kezdése lett volna, ehhez Hitlernek kellett volna okosabbnak lennie.
A fasiszta Olaszországot nem nagyon ismerem, de a náci Németországban egyáltalán nem volt nagy létszámú titkosrendőrség. A Gestapo viszonylag kis létszámú szervezet volt, jórészt önkéntes besúgásokra építette eredményeit, és fizikailag is képtelen lett volna a német társadalom életét annyira kontrollálni, mint mondjuk később a Stasi, amelyik már jóval nagyobb létszámmal és költségvetéssel, jobb technikai lehetőségekkel (a technika fejlődött az eltelt pár évtized alatt... ma még hatékonyabb lenne egy ilyen rezsim), és nagy számú állandó (részben fizetett) besúgóval dolgozott.
"Azok a rendszerek, amelyek egy ellenségkép alapján definiálják önmagukat, legkésőbb az ellenség elpusztítása után maguk is okafogyottá válnak."
- Elvileg talán így van. Alábecsülöd azonban a diktátorok érvelőkészségét és ravaszságát. Semmi szükség piros labdákra, hogy a piros labdák gyülöletére buzdítsál és így elnyerd a hatalmat... :)
Hitler nem győzhetett. Azok a rendszerek, amelyek egy ellenségkép alapján definiálják önmagukat, legkésőbb az ellenség elpusztítása után maguk is okafogyottá válnak. Tehát a hitleri rendszer vagy így vagy úgy bukásra volt ítélve, vagy idővel legalábbis nagyon nagy változáson kellett volna keresztül mennie, hogy életképes maradjon.
Amúgy meg azért sem győzhetett volna, mert a vele szemben álló túlerő gazdaságilag, katonailag elsöprő volt. Csak idő kérdése volt, hogy a túlerő mikor kerekedik felül.
Esélye a hitleri rendszernek a fennmaradásra csak akkor lett volna, ha sikerült volna megosztania az ellenségeit (USA/GB és Szovjetunió), és saját maga tökösebb szövettségeket kovácsol, azaz nem csak Olaszország és Japán áll mellette. Esetleg így kialakulhatott volna egy patthelyzet, amire azt mondja mindenki, hogy maradjunk ennyiben, fő a stabilitás. Ebben az esetben a rendszer maradhatott volna talán még évtizedekig, és arra a sorsa jutott volna, mint a legtöbb modern diktatúra (Kuba, Kína stb.), vagyis hogy vagy megváltozik, megszelidül, vagy megbukik. A szocialista blokk pld. 40 évig tartotta magát, amíg végül a változás képességének hiányában megdőlt. Minden bizonnyal a náci rendszer is erre a sorsa jutott volna, ha kihúzza addig.
Magyarországgal, a magyarokkal olyan nagy "különlegesség" ez utóbbi esetben nem történt volna. Magyarország csatlós állam volt. Kapott volna egy bábkormányt, amit Szálasi vezetett volna. Amúgy ugyanaz lett volna a sorsa, mint ami a szocialista blokkban volt. Nem oroszul, hanem németül tanultunk volna kötelezően az iskolában, nem vörös, hanem horogkeresztes zászlókat tűztünk volna ki az állami ünnepeken.
Osztákok léteztek, mint ahogy poroszok, szászok, bajorok is léteztek.
Németföldet évszázadokon kersztül a Német-Római Császárság egyesítette annak ellenére, hogy ezek önnálló államok, királyságok voltak.
A Német-Római Császárt a válsztófejedelmek választották: ki tudja miért évszázadokon keresztül mindig Habsburgot.
Aztán a Német-Római Császárság megszűnésével a Habsburgok már csak az Ausztria Császára címet viselték, a Hohenzollerek pedig a németét.
Szóval a Monarcia létrejöttével és a Német Császársággal valóban kialakult egy nyilvánvaló szakadás akkor is, ha az a korábbi egység sem volt olyan hűdenagy egység.
Más az egység mégha látszólagos is, mint a nyilvánvaló kétség :o)
Hitler ezt nem is tagadta, azt gondolta azonban, hogy a németek kb. rokonságban állnak egymással, viszont eléggé élesen különböznek a tőlük keletre, nyugatra, és délre élő más népektől, és jobban hasonlítanak más germánokra. Ebben nem volt igaza, embertanilag a lengyelek a németek legközelebbi rokonai között vannak, közelebbiek a skandinávoknál... Abban viszont nagyjából igaza volt, hogy a németek egymással többé-kevésbé jobban rokonok, mint a hozzájuk legközelebbi nemnémetekkel.
Azért tagadta meg mert ő a nagynémet irányzat híve volt, amelyik Ausztria és Németország egyesítését akarta. Ő németnek tekintette magát és nem osztráknak. Ebben igaza volt, mert osztrákok nem léteznek, az osztrák csak a német egy nyelvjárása.
Oké, talán fél nap könyvtárazással megérteném, de hátha valaki ezt megspórolja nekem ezen a fórumon... Tehát: miért tagadta meg H. az osztrákságát már a kezdeketk kezdetén???
Hitler maga is többször említette ezt, hogy a németek azt hiszem öt különböző típus keveréke, és a zsidók lettek volna a hatodikak, csak ők olyan típus, ami mindig azonnal domináns lesz, és a legkárosabb tulajdonságaival, úgyhogy ezért őket ki kellett venni az elegyből.
A nordikus fajelmélet inkább néhány önjelölt genetikus és SS- meg NSDAP-ideológus marhasága volt, de konkrétan sem Hitler, sem a nácik nagy része nem volt egyértelműen a nordikus fajelmélet híve. A nácik közül nagyon kevesen gondolták, hogy a szőkék magasabbrendűek a barna hajúaknál, vagy a kékszeműek a barna szeműeknél. Már eleve a náci vezetők között se volt a szőke haj túl gyakori dolog. :)
Éppen az angolok voltak azok akikkel a németeknek a legkevesebb potenciális konfliktusa volt.
-- Területi követelése nem volt a feleknek egymással szemben. Volt azonban kereskedelmi konfliktusuk, flottaügyi nézeteltérésük, bár ez még hagyján. A fő konfliktusuk ott volt, hogy Németország az szeretett volna lenni a XX. században, ami a Brit Birodalom volt a XIX.-ben, vagyis Európa vezető hatalma, sőt annál talán több is, Európa domináns hatalma. Ezt a britek háttérbe szorítása nélkül nem lehetett elérni. (párhuzam: a II. vh. után az USA-nak és a SZU-nak sem volt területi követelése egymással szemben, de hamar nyilvánvalóvá lett, hogy ettől függetlenül egymás halálos ellenségei).
Az oroszokkal nem lehetett kiegyezni a Monachia miatt.
-- Oroszország és a Monarchia kapcsolatai hosszú időszakokon át harmonikus, együttműködő volt. Volt vetélkedő és ellenséges is, ez tény. De nem álltak olyasfajta kibékíthetetlen ellentétben, amelyet te felvázoltál. 1897-től 1908-ig, tizenegy éven át a két ország között külpolitikai egyetértés állt fent; a felmerülő kérdéseket közös álláspont kialakításával oldották meg. 1908-ban ráadásul egy minden addiginál szélesebb körű együttműködést akartak kimunkálni a felek, mely Bosznia annexiójáról és a szorosokról orosz használatáról szólt volna, vagyis kábé azt tette volna a Balkánon, mint amit az 1907-es angol-orosz antant a közép-keleten.
Itt, ebben a pillanatban senki meg nem mondta volna, hogy a következő nagy, európai háború a balkáni orosz és osztrák-magyar nézeteltérések következtében fog kitörni/eszkalálódni. Egyáltalán nem volt szükségszerű, hogy azzá legyen. A Monarchia simán ignorálhatta volna az ifjútörök igényeket, oszt jónapot (minthogy azok mögött egyáltalán nem állt olyan erő, amelyre támaszkodva Bosznia visszakövetelését realizálhatták volna). Különösen egy orosz beleegyezéssel a zsebben, még akkor is, ha az csak feltételes.
De még utána sem volt minden veszve, ami az oroszok barátságát illette: bármilyen kompenzációs megoldás visszaállíthatta volna az addig fennálló jó viszonyt. A baj ott volt, hogy az 1905-ös orosz vereség miatt ennek a Monarchiában nem érezték fontosságát, mondván az orosz medve igencsak fogatlan, nem bír el a barbárságból alig kiemelkedni kezdett japánokkal majd szépen lenyeli a békát és hallgat, egyrészt. Másrészt presztízsért folyó küzdelembe mentek bele (ki veszítse el az arcát és hátráljon meg). Ezután már nehezebb lett volna visszanyerni az oroszok bizalmát, de még mindig nem lehetetlen. Az oroszok nagyon megorroltak a szövetségeseikre, hogy Bosznia ügyében nem akarták őt támogatni, ami érthető. Mire jó egy olyan szövetség, ami cserben hagy? Felmerült a kérdés, hogy nem kéne-e inkább a központi hatalmak felé nyitni. Azoknál sem túl rózsás a helyzetük, de a semminél azért talán több esik úgy le. Bismarck biztos nem hagyott volna kihasználatlanul egy ilyen lehetőséget a maga idejében, de ekkorra már kihalt az a generáció, aki még látta, hogyan néztek ki a dolgok Königgrätz és Sedan előtt és hogy ahol 1910-ben tartottak, azt főképpen az orosz támogatás birtokában tudták elérni. Ha az nem lett volna, német egység sincs, nemhogy dominanciáról szőtt álmok.
Oroszországot lehetett lenézni, hogy önmagában gyenge, de ostobaság egy általános európai háborút úgy vállalni, hogy az ellenség táborába tartozik, ha csak annyit kell tenni a megnyeréséhez, hogy fel kell osztani a Balkánt vele, vagy odaadni a szorosokat neki, amelyik jobban tetszik. Egyik sem bírt döntő fontossággal az európai dominancia ügyében.
