Évek óta hangoztatom,hogy a legdurvábban játszó csapat a szedresi csapat,és az,hogy ezt megtehetik,arról nagy részben tehetnek a bírók,akik nem büntetik kellőképpen az alattomos játékot,és ezáltal azt hiszik a szedresiek,hogy bárkit lerúghatnak büntetlenül!A Kiss Gergő szerintem teljesen jól vezette a meccset,és itt gondolok arra elsősorban,hogy megfogta a szedresieket már az elején a durvaságokat tekintve!Viszont most jön a kiállítás,amit számunkra egyből megadott,míg a szedresi játékos a sárga lapjánál is végig szidta a Gergőt,lefelé menet konkrétan anyázta a Gergő fülének hallatára,és nem lett mégsem kiállítva,míg a Laci azonnali hatállyal ki lett állítva bírószidásért!Ráadásul a pálya mellett még nem is lehetett hallani,hogy akármit is mondott volna a Laci a kiállítása előtt a Gergőnekl,ellenben,a szedresi játákos szidását minden néző hallhatta!
Igazságtalanság netovábbja,hogy nálunk semmit nem engednek el a fülük mellett a bírók,még a legkisebb szidást is,míg az ellenfél játékosai gyakorlatilag úgy szidják a bírót,ahogyan akarják,és mindenfajta megtorlás nélkül megtehetik ezt!
Ismét bizonyítva van,hogy annyira nem számítanak egységesen a szabályok,hogy az valami hihetetlen!!!!!
Kiss Gergő válaszára annyira kíváncsi lennék miért is nem állította ki az első félidőben azt a szedresi játékost akik az alapvonaltól sétálva a felezőig végig szidalmazta és többször rálegyintett,csak az nem látta és hallotta aki nem szedresen volt!!!! Aztán a szedresi srác újra szidalmazni kezdte mikor lecserélték akkor a pályán keresztbe végig sétálva és az is rendben volt,simán megúszta!!!!
De a szedresi játékos biztos csak jó játékvezetést kívánt és megint én,mi vagyunk paranoiásak és elfogultak teljesen!!!!
Gólszerzők: Bíró A. 2., Junkuncz ill. Bernáth D., Molnár L.
Kiállítva: Molnár L. 90. percben.
Utóbbi gólszerzőt a végén kiállította Kiss Gergely játékvezető (aki korábban kapusként szerepelt Tamásiban) duma miatt.
Az első félidőben lecserélt Szedres játékos,aki már rendelkezett sárgával és lemenetel közben végig pofázott a bírónak,hogy Sz..jál le Te köcsög stb., elengedte a füle mellett...
Azért az elég érdekes, hogy 4 meccsen 3 kiállítás volt a Tamási csapatból...
Komolyan kérdezem, hogy jogos volt-e ezek közül mind?!
Kakasd–Tamási 2009 FC 6–3 (3–1).
Kakasd, 100 néző. V: Farkas R.
Kakasd: Szabó M.– Tóth L., Hosnyánszki Zs., Kiss Cs., Palkó A.– Bozsó (Palkó Á.), Kvanduk E. (Taba), Sebestyén M. (Jakab), Szabján (Réti)– Miklós L., Sebestyén P. (Paróczai). Játékos-edző: Hosnyánszki Zsolt.
Tamási: Balogh– Szép, Hegedűs, Csomor, Bernáth– Baranyai, Horváth K., Szabó, Kovács P.– Horváth D., Tóth R. Edző: Molnár László.
A jobban játszó kakasdi csapat rászolgált a győzelemre.
Gól: Miklós L. 2, Tóth L., Sebestyén M., Kovács P. (öngól), Csomor (öngól), illetve Tóth R., Kovács P., Baranyai.
Kiállítva: Bernáth (Tamási) a 20. percben.
Jók: Tóth L., Bozsó, Miklós L., illetve Baranyai, Horváth K.
Tamási 2009 FC: Makláry (Balogh B.) - Pekoli D. (Orsós V.), Tóth R., Kovács P., Csomor D.,(Bernáth D.) - Horváth K., Juhász A., - Horváth D., Baranyai D., Szép G.,(Pruck M.) - Tóth Z.(Lázár K.)
Tamási: Balogh B. - Csomor D.,(Pekoli D.), Tóth R., Vlocskó M., Hegedűs D., - Kovács P., Horváth K., Lázár K., Baranyai D., Bernáth D.(Kovács R.) - Horváth D.(Tóth Z.).