kb. 3 hete küzdök az új könyvvel, a boszorkánnyal és nem tudom hová tenni.. Igazából olvasni sem tudom, mert nem köt le annyira,mint az előzőek.a 147. oldalon járok.De nem akarom feladni, meg különben is utálok abbahagyni könyvet, és megfogadtam csakazértis kiolvasom. De nem igazán értem mit is akar ezzel mondani, vagy közölni? Az előző regényeiből átjött a mondanivaló, de ezt most nem értem..:-(
Esetleg az Ötödik hegyet látta valaki angolul (kvesboltban, tesz-veszen stb. )?
Elég jók nyelvgyakorlásnak az angol fordítások. Talán azért szeretem, mert nincs benne szleng, olyan kis tökéletes mondatok követik egymást kevés ismeretlen szóval. Pihentető.
Amúgy nekem is a Veronika jött be leginkább, talán, mert érdekelnek a pszichés betegségek, míg az ezoteria hidegen hagy :-))
Nálam ez volt a sorrend: 1.Zahír 2.Alkímista 3.Piedra 4.11 perc 5.Veronika a Mágusba belekezdtem még ősszel, de az akkori hangulatomra nem tett jó benyomást :-),és most 2 napja figyel a polcon a Portobellói... Arról írjatok, milyen volt???? Egyébként a Coelho egy nagyon fura figura, sztem.Mást ad egy fiatal, független, a nagybetűs élet előtt álló embernek és megint mást egy tapasztalt családos valakinek aki felelősségel tartozik másokért.aztán a pasiknak is másképp jön át, mint egy nőnek..Én már megéltem pár dolgot, nem is vagyok egyedül, ezért egy két mondatát nem is vettem annyira komolyan...A zahírból főleg..
Én még nem olvastam Coelho-t és szeretnék egyet elolvasni, két jelöltem van: A zahír és a Veronika meg akar halni. ahogy olvasom a fórumokat, ezek talán a legnépszerűbbek. Szerintetek melyiket olvassam el előbb? Vagy mást ajánlotok?
Valszeg a Veronika meg akar halnival fogom kezdeni, mert erről a regényről még a "nem Coelho-rajongók" is elismerően beszélnek általában. Szintén kedvező megítélésben részesül a 11 perc, de nagyon érdekes, hogy itt is mennyire megoszlanak a vélemények a könyvekről. Úgy tudom, a kritika Az alkimistát tartja a legtöbbre.
A 11 perc-en es Zahir-on nagyon ereztem valami kenyszeresseget..talak kiadoi nyomas, nemtom.
A Magus naploja zsenialis meg, az Ordog es Prym kisasszony sztorijat mar jopar evvel ezelott egy az egyben megirta F. Durrenmatt, az Otodik hegy meg megintcsak letaglozoan jo.
De ha csak egy gondolat is van egy konyveben ami segit elorebb jutnom, mar megerte...
Nekem eddig a Valkűrök tetszett legjobban, de a Portobellói boszorkány is érdekes. Sajnos a Valkűrök még csak angolul érhető el. A 11 perc is remek, de természetesen nekem sem tetszett minden könyve. Számomra a Piedra volt a mélypont.
Miklós Gábor: Vallásos giccs. Népszabadság, 2005. április 16.
"Korszellem. Legalábbis kordivat. Akinek erre van szüksége, annak ajánlható a Piedra folyó partjánál ültem és sírtam. A szerelmi és a vallásos giccs önmagában is siker. Együtt pedig mindinkább az."
Ez tök szubjektív, kinek mi jön be... Nekem a Zahír nagyon tetszett, de a Veronika illetve a Piedra partján ültem és sírtam címűek kemény szenvedést okoztak. Ha szereted a kicsit misztikus kicsit szépirodalmat, akkor szeretni fogod Coelho-t is, én nem tartom hű de nagyra, de a topic-lakók biztos vitába szállnak velem.
Érteni vélem, amit mondasz, de legalábbis szórakoztat.
Vonnegut írt ugyan elég könyvet, de mindegyik elég tömör darab önmagában, szerintem 300 oldal fölé nem is nagyon ment. Nem vagyok különösebb rajongója, nekem is vannak kifogásaim, de azért a szófosást nem hittem volna, hogy számonkéred rajta. Szerintem is vitatható a mélysége annak, amit művel (mondjuk lehet, hogy sokaknak reveláció, amit ír, én azért olvastam pár könyvét, mert kimondottan szórakoztató tudott lenni), no de szófosás... nem hiszem.
"Lassan, csikorogva, szinte nyögve nyílt ki a hatalmas tölgyfaajtó. Obszidián Kés lépett be rajta, aprón és töpörödötten, mégis diadalmasan csillogón. - Vonegutot miért utálod? - kérdezte Kid A-tól, aki sötét csuhájában, mocskosan vigyorgó pofájával nem tett neki valami túl jó benyomást. - Nem utálom - felelte Kid A. - Csak elképeszt, hogy mennyit beszél - mit beszél, cseverész, dumál, szófos - míg végre valami értelmes is elhagyja a torkát. Mert ugye nála az az alapállás, hogy hótt könnyedén elmarháskodja a dolgokat, miközben valami nagyon okosat és fontosat akar mondani. Csak ez a nagyon okos és fontos sokszor nagyon közhelyes is, a poénkodás meg többnyire öncélú szószaporítás, nem valami mélyebb rétege a felszínnek. Obszidián Kés elgondolkozott, majd így felelt:
[Mert minden válaszra érkezik a múltból egy kérdés is, csak el kell indulni a válaszok nyomán a régen elhangzott kérdések felé]."
"Kid A nem értette, Acetta most mitől durvult be olyan hirtelen. Egy szóval sem állította, hogy ő feneségből olvasná ezt a ráadásul sz@rnak is aposztrofálható irodalmat. Csak hosszasan eljátszadozott a gondolattal, hogy végre megfejtse a Titkot, mely a Híres Írót lengi körül, mely kellemessé és izgalmassá teszi őt sokak számára, másokat meg egyszerűen csak irritál és bosszant. Úgy tűnt, hogy a dagályossá növesztett, sok érdekesnek szánt és néha meghökkentő jelzővel telített összetett, lassan hömpölygő mondatok használata lehet a kulcs, no meg a mindig külön bekezdésben induló, sokszor jó blikkfangosra sikeredett, általános érvényűnek szánt bölcselkedések erőltetett használata. Minden ember életében egyszer eljön a csalódás is, mert ha mégsem jönne el, az embernek csalódnia kéne várakozásában."
(Na jó, ez utóbbit már megint Kurt írta ide, a fene ott egye meg, ahol van.)
"Acetta alaposan végiggondolta az eddigieket. Nem értette Kid A-t, de ezt különösebben nem is bánta. Jókai Mór, a híres 19. századi magyar író 20 oldalas leírásai jutottak eszébe, aki a tömörségre fittyet hányva fejezte ki önmagát, mégis fantasztikus karriert futott be. 'A vers persze más' - merengett tovább az irodalom kérdésein, miközben belépett a szentély alig nyitott, súlyos vasajtaján. Az oldalhajóból halk, gregorián elemekkel tűzdelt férfiének gomolygott elő, mint a nehéz lelkiismeret sohasem nyugvó szavai. A hangrezgések jönnek, erősödnek és elülhetnek ugyan, de a lélek rezdületei örökké megmaradnak. A szentély oldalán egy regényíró állt. Vele kezdett el beszélgetni. Már az első percben megérezte, hogy az író nem a gondolatai összesűrítése révén fogja kifejezi magát, hanem éppen ellekezőleg, azokat kibővíti és keretbe foglalja. Ez pontosan így is történt, ezért Acetta kényelembe helyezte magát, a regényíró lábai elé kuporgott és úgy hallgatta ennek a nagyszerű embernek a célkitűzéseit. [Aztán a hideg kövön ülve alaposan felfázott és pont úgy fordult fel, véreset pisálva és a gyújtóbombák rohadt bűzétől összehányva magát, mint azok a szerencsétlen drezdaiak, akiket ő végzett ki annak idején a levegőből, igaz, parancsra. Mert az életnek vannak ilyen röhejesen furcsa fordulatai, hogy egyszer csak a sintér lesz kénytelen a kutyahúst felzabálni, ugye értik, kedveseim?] Az élet sok balgaságot rejt magában - gondolta magában Acetta lelke a mennyekbe repülés alatt, miközben óvta magát attól, hogy szálldosás közben az epikát a lírához hasonlítsa. Az ablak előtt John Milton állt. Hátát bearanyozta a lenyugvó nap fénye, feje köré mintegy végtelen glóriát festve. Ahogy ott állt, éppen a relativitáselméletet nem értette, de ettől függetlenül Einsteint metaforikusan nagyra tartotta. 'A közönségnek joga van az önálló döntéshez és értékítélethez' - gondolta, de ekkor az ajtónyílásban megállt Dorien. A lány hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy magához nyúljon és kispolgári, ráerőszakolt lényét a földre dobja. 'Nem a fikázástól lesz férfi a férfi' - gondolta még, aztán a vágy, hogy magáévá tegye önmagát, mindent legyőzött és a remegő, szédelegve álló leánytestben ekkor diadalmasan megszületett egy új Dorien, aki ettől a pillanattól kezdve már képes volt levetkőzni addigi gátjait és addig be sem vallott félelmeit. Mert a saját lélek ketrecét lebontani a legnehezebb, mert az a benne lakónak mindvégig láthatatlan marad. [1874 májusában a Liverpool egy külső mólóján kikötő 'Balsaja Ivanova' orosz gőz-óceánjáró hajó furcsa és rendkívül gusztustalan, még sosem látott betegséget hurcolt be a Brit Korona hátországába. Aki a történelmet másképp tudja, az vagy hazudik, vagy egyszerűen csak képtelen felfogni a nyilvánvaló igazságot. Mert ne feledjétek: van, aki készakarva ferdíti el a történéseket, Desiderius T. ellenben egyszerűen csak vak volt.]"
Csókol a ti Páulótok (csak ez a f@sz Kurt mindig belefirkált...)
Teljesen felesleges elemezgetni, hasonlítgatni, ezt már a gimiben is értelmetlennek éreztem. Minden írománynak -legyen az vers, regény, vagy akár a relativitáselmélet- van egy közönsége, amely szereti, mond neki valamit, értni. Én pölö a relativitáselméletet nem értem, de Einsteint nagyra tartom. Ez egy metafora volt. vagy érted, vagy...
Az a helyzet, hogy ez mind nagyon aranyos meg minden.... :)
De:
- a regény nem tömör és velős műfaj (gondolj csak Jókai gyenge 20 oldalas leírásaira...)
- ezzel ellentétben a versek azok
- viszont mi most egy regényíróról beszélgetünk, aki nyilvánvalóan nem a gondolatai összesűrítését, hanem épp ellenkezőleg, azok kibővítését, keretbe foglalását tűzte ki célul
- egyébként szerintem balgaság a lírát az epikával hasonlítgatni... a két műnem eléggé távol áll egymástól....
