Tere:
Végülis bipoláris kondik kerültek a tápba (amilyenek a hangváltókban szoktak lenni), és el is indul a táp vele. Eddig csak 1A körüli terhelésekkel próbáltam, de tervezem, hogy komolyabb terheléssel is megkergetem. (Annyi változást tapasztaltam, hogy 11,98-ról 12,04V-ra nőtt a kimenőfesz 1A terhelőáram mellett.)
Standbyban iszonyúan melegedett belül, de most kapott egy relét, ami kapcsolgatja, hogy üzem közben a "rendes" feszültséget kapja, standbyban pedig az 5V készenlétire kapcsolódik. Ilyenkor iszonyat halkan forog a venti (1,5méterről csak akkor hallom, ha kifejezetten erre figyelek), viszont belül minden addig melegedő alkatrész is csont hideg lett, ami 28,5°C-os szobahőmérsékletnél nem rossz.
agent Smith:
"a jnc úgy tudom, hoyg a vargáné konszern remekműve..."
a Vargáné és Tsa egy kereskedőcég, ami a JNC és még másik 2 "táp- és dzsunka gyártó" remekművét forgalmazta a saját neve alatt, magyar matricával.
A JNC pedig szar.
Belül az alkatrészek lábai a hajtásnál el vannak repedve. Láttam ellenállást, amelynek a lába menet közben eltört, és a gép belseje felé kicsit nagyobb fesz ment, mint kellett volna.
Ezenkívül stand-Byban iszonyatosan melegszik.
1-1,5év után minden bekapcsolás szerencsejáték kategóriába tartozik.
Most alakítottam át egyet biztonságosra, de a terhelési próba még hátravan.
Az az egy szerencséd, hogy használtban gondolkozol, különben ejnye lenne (itt óccsó -de jó- házakkal/tápokkal foglalkoznánk, lásd a legelső -0.- hozzászólást), így viszont :o)
*
704-es ügyben egyszerű a megoldás: szépen elviszed az alaplapod és a tápegységed, és megnézed hogy belepasszolnak-e. Ezt természetesen nem az esetleges helyhiányra értem ;o), hanem arra, hogy a furatok jó helyen legyenek - ha stimmel, azt rakhatsz bele, amit akarsz. (Igaz, nagyon nem láttam még AT-s gépet intim közelségből, úgyhogy ha mégse, akkor ne átkozz meg.)
udv, szeretnek venni 1 brutalnagy hasznalt serverhazat tap & egyeb nelkul (feketet, vagy ha min 70 centi magas es 45 centi szeles akkor barmilyen szinben jo), ha esetleg tudnatok ilyet, plz help me.
mas: kilatasban van egy ibm pc server 704es, viszont azt igy most nem vagom, h a pentium pro az mar az az atx, ami a p4es erat idezi, vagy regebbi (emlekeim szerint regebbi szeria)
Ahh, milyen jó, hogy én már januárban megszívtam (csak egy kicsit) és nem most kell gépet-házat-tápot vennem.
Jut eszembe, tápot a gazdaboltban kapni...
Szóval, sugárzott, mint Csernobil. :) AM-rádióvétel stanby módban úgy 20-30, bekapcsolt állapotában kb. 50-100m-es körzetben nem volt lehetséges. Nyugdíjas szomszéd mámikák jelentették be, hogy nem szól nekik a Kossuth, hanem valami félelmetes űrzaj van a helyén. :))
Csórikáim egy pici zsebrádióval járták a lépcsőházakat és egyesével kapcsolgatták a villanyórákat. :)) A miénkhez érve megszűnt a zaj. Csajom pont otthon kepesztett és fogalma nem volt, mit akarnak a szakik. Persze ők mindent kihúzattak a konnektorokból, végül kiderült, hogy a gép a hibás. Mondták, cseréljük ki a tápot, mert az lehet rossz. :)
Nem tudom mit csináltak volna, ha szünetmentesen lett volna a gép?! :)))
:)) Pedig a jó táp az alapja a gépnek. Persze ilyenkor nem méregdrága, extravagáns, semmirekellő, parasztvakító mocskokra kell gondolni, csak egy egyszerűen jó egységre, ami áramot ad és biztonsággal, határozottan teszi ezt. :) Nálam egy "KDE", vagy "KME"-jelzésű (nem is emlékszem) 300VA-es darab teljesít hibátlanul. 10k HUF volt 2 éve. Előtte 2 tápot fogyasztott el a gépem, hálistennek mást nem vitt magával egyik sem. A kettő közül 1 rámhívta a HÍF-et. :))
Ja, csak nem mindenki adhat ki 15-20 vagy még több ezrest egy sima tápegységre ("sima" means now: ház nuku, csak a táp maga). Van akinek egy tízesből kell kihoznia egy megbízható tápot egy korrekt és egyben csábos házzal - hogy azért ne hányjon reflexből, ha a gép elé kell ülnie. (Én lehetek rá az élő példa :o)
Most vettem egy vadi uj gepet, de olyan sok "jo" dolgokat olvastam a tapokrol hogy inkabb tobbet fizettem most, nehogy kesobb rafizessek: Enermax 350W...
(36) záró mondata: Szóval akkor te villamosmérnök vagy? Ez nem ér!!! :o)
(37) Ja, meg lehetett volna Huntkey tápegység benne. A JNC-ről tudsz valami konkrétabbat? (Fontos lenne)
És ha 1xűen azért nem ismeri fel az újabb vinyót a gép, mert túl régi az alaplap? Úgy értem, hogy pl. nem is nagyon várható el, hogy mondjuk egy 80GB-s wincsit simán lekezeljen mondjuk egy P2 alaplap - főleg ha nem márkás a deszka.
Ha az egyik vinyó Seagate, a másik Quantum, akkor:
- Ne "kábel select"-ben használd őket, hanem a Master-Slave jumperekkel állítsd!
- Ki kell próbálni őket egy dróton, hogy egyik a master, másik a slave, ha nem működik akkor fordítva is. De lehet, hogy végül csak külön dróton fognak szuperálni, mindkettő Masterként.
"a régi alaplappal már sikerült bootolnom, úgy hogy a quantum volt az elsődleges és mindkét vinyó használható volt."
Alaplapja is válogatja.
"A kontakthiba ellen lehet tenni valamit?"
Lehúzod a csatlakozót, és a hasításnál egy kis (órás) csavarhúzóval összenyomod az érintkezőket.
mr_ricsi:
Valóban a másik vinyó quantum, 30GB-vel.
De a régi alaplappal már sikerült bootolnom, úgy hogy a quantum volt az elsődleges és mindkét vinyó használható volt.
De biztos ami biztos beszerzek új IDE kábelt.
A kontakthiba ellen lehet tenni valamit?
Azok csak IC-közeli pufferek szerintem, a kapcsolófreki beállításához pár nF, vagy sok pF-os kerámia, vagy fóliakondit használnak.
Na, megint nagyon tudományosra sikerült... :))
1. helyezett, hogy az IDEkábeled a szerelésbe belehalt.
2. helyezett, hogy az egyik vinyó Seagate, a másik viszont más márka (Maxtor, Quantum?)
3. helyezett, hogy kontakthibás, vagy kitágult a vinyó tápcsatlakozója.
Tere:
Köszi a választ!
A bizti mögött elég lehet a szupresszor dióda néhány A-es terhelhetősége is, a hálózat pedig egyébként is tartalmaz némi-nemű villámvédelmet.
Más téma: kapcsolóüzemű tápok! Kaptam egy tippet, hogy az olcsó tápokban van két kondi, ami a kapcs.táp rezgési frekijét határozza meg. Ezek túl közel vannak a bordához, és idővel kiszáradnak, emiatt halnak meg a tápok.
Logikus ötlet lenne kicserélni őket nem elektrolit kondikra (2,2mikró/50V).
Mással is értekeztem a témában, és azt vetette ellent, hogy nem lehet véletlen, hogy elkokat alkalmaznak pl. a TV-k kapcs tápjában is, lehet hogy az elkoknak van valamilyen különleges tulajdonságuk a többi kondihoz képest.
Van-e valamilyen infód ezzel kapcsolatban, ill. mi a véleményed?
Én meg hiányolom a JNC, az Acorp meg a Mercury tápokat (is)!
Szóval azokat az olcsó darabokat, amelyekkel a köznép a legnagyobb darabszámban találkozik.
Egy többtízezer Ft-os táp tesztje biztosan nagy tömegeket érdekel...
(Meg egy villamosmérnök is beléjük tekinthetett volna, és írhatott volna néhány szót a konstrukciós egyszerűsítő megoldásokról is...)
Agybaj:
Nem OFF, amiről Tere-vel értekezünk, ugyanis kaptam egy tippet, hogyan lehet a Vargáné és Tsa, meg a többi olcsó tápot 1000-1500Ft ráfordításával teljesen megbízhatóvá varázsolni!
Csak addig nem adom a nevem hozzá, amíg ki nem próbáltam, és naná, hogy más hozzáértővel is megvitatom a dolgot.
Ha majd tiszta lesz a dolog, akkor közérthetően(ábrákkal) megosztom a nem villamosmérnök olvasókkal is!
Én a Vargáné és TSA tápot hiányoltam belőle... :))) Nincs vér a pucájukban. Ennyi poént azért megengedhettek volna maguknak.
Ezért is rühellem az ilyen ócska szgépes lapokat és mindenféle tesztjeiket. :-/
Hi!
Lenne egy kérdésem:
Beraktam egy újabb vinyót a gépembe, azóta nem mindig sikerül bebootolnia vagy az egyik vinyót nem ismeri fel, vagy a BIOS-ig se jut el.
Szóval a kérdés:
Lehet hogy erőssebb táp kéne? Az biztos hogy nem 400W-s, de arra sem merek megesküdni, hogy 300W-os.
Ha igen milyet érdemes venni alsó(közép) árkategóriában?
Kösz
Jut eszembe, itt egy 26 tápos teszt, tulajdonképpen nem rossz, bár én hiányolom belőle az Azona cuccuokat, én is, és a környékemen sokak használják ezeket a tápokat, a Mistral egy maunáljában határesetnek minősítette jó és rossz között...
Bocs, de ha lehet ne menjünk el villamosmérnök-műszerész-jóégtudjamilyen irányba, azért szerettem volna indítani a topikot, hogy a házakkal-tápokkal főleg gyakorlati-tapasztalati szempontból lehessen valahol foglalkozni. Mert szerintem ritkán találni normális áron jó minőségű (a tápot is beleértve) és jól felszerelt (csatlakozók és belső "meglepik", pl. csavarmentes meghajtóhelyek, porszűrő a ventihelyeknél, kivehető alaplap-lap :) stb.) házat. Érthetően 40-50-100 ezerért bárki tud jót venni, de ha csak 10-15 rongya van rá, akkor érdemes legyen ide ellátogatnia, hogy mit érdemes keresnie.
Köszönöm, csak ezt akartam elmondani.