Sajnos én minden további nélkül el tudom képzelni, hogy minden rendelkezésre áll egy nagyszerű új elmélethez, csak nem látjuk meg, mert hülyék vagyunk hozzá. Az se lehetetlen, hogy ugyanezen okból sose látjuk meg.
Az emberek felfogóképessége viszonlag szűk tartományban szór, annak ellenére, hogy mi persze hatalmas különbségeket vélünk látni, rendszerint a saját javunkra. Könnyen el tudom képzelni, hogy egy zöld marslakó számára mi mind egyformán teljesen tapló buták vagyunk, olyan jelentéktelen különbségekkel, hogy azt senki se venné észre. Ahogy mi se látjuk meg elsőre, ha egy csirke okosabb a többinél...
Még ezen a szűk skálán is megfigyelhette bárki, aki némi zsebpénzért tanította diáktársait, hogy nem lehet bármit megmagyarázni. Legalábbis én néha falnak mentem, nagyon sok idő ráfordításával se tudtam valamit megértetni, kénytelen voltam feladni. Ez persze mutathatja az én gyenge tanítási képességemet is, de ez a példa szempontjából tulajdonképpen mindegy.
Ezt arra próbálom példának felhozni, hogy egy olyan szűk skálán is, mint az emberi intelligencia szóródása, már előfordulnak olyan dolgok, amiket egyik ember ért a másik meg nem.
Azt pedig vélhetően semmi se garantálja, hogy a világ összefüggései pont csak annyira legyenek bonyolultak, hogy még éppen beférjenek legalább néhány ember felfogóképességébe. Pláne ha nem is tanítják nekik hanem rá kellene jönniük.
Az is elég rossz jel, hogy a már ismert dolgok se igen válhatnak közismertté. Pl. a Fermat-Wiles tétel bizonyított, de akár a számelmélettel foglalkozó matematikusok közül is hányan tudják legalább vázlatosan a főbb lépéseket? Ez azt is jelenti, hogy ha egy felismeréshez közelebb vinne egy már bizonyított tétel, nagy valószínűséggel nem fogja ismerni az, akinek segíthetne.
A lét végső /ultimatív/ kérdései állanak a középpontban: hogyan lesz a káoszból lokális rend az ún. morfogenetikus /formaadó/ mező által/mentén/mintájából. Ezt nem találja még senki, és ha netalántán megtalálná, akkor sem kötné az orrunkra. Ez a rejtett mező áthatja az egész belátható univerzumot, a fizikától a társadalomig. Még a matek sem mentes tőle.
Per pillanat filozófiai-spekulatív magyarázatok léteznek, az egyik ilyen az Istenhit, az ateisták számára marad a 'ködbe tekintés'...
Az emberi megismerés /kogníció/ kutatásában most igazán nAgy dolgok előtt állunk, a részterületek gyorsulva konvergálnak.
Nem tartom elképzelhetetlennek az új fegyvertár megjelenését. Tulajdonképpen valahol már formálódik is (pl. nemkommutatív geometria).
Szerintem a fizika alapvetö elméleti problémája jelenleg a kvantumelmélet és a gravitáció összeegyeztetése. Ennek a következö kérdésekre kell választ adnia (legalábbis ezt várjuk):
1. A téridö természete
Itt azt várom, hogy a téridö jelenlegi képe egy szemiklasszikus közelítés lesz. Elképzelhetö, hogy a kauzalitás struktúrája megmarad, a metrikus struktúrák ellenben nem lesznek fundamentálisak. Az alapvetö probléma az, mik a fundamentális szabadsági fokok (spin habok, húrok, M-elmélet stb.)
2. A kozmológiai állandók és határfeltételek
Miért kicsi a kozmológiai konstans? Miért sík nagy skálán az Univerzum? Mi hajtotta az inflációt, mi volt a pontos dinamikája? Mi volt az infláció elött?
3. A kvantumtérelmélet fundamentális elvekre való visszavezetése
Hogyan következik a jelenlegi skálákon érvényes kvantumtérelméleti leírás a Planck méretekben érvényes dinamikából? Miért van hierarchia a skálákban (Planck-elektrogyenge-QCD stb.)?
Nem lennék meglepödve, ha teljesen új formalizmust követelne meg ez az elmélet. Fogalmam sincs, mi lehet az, több jelölt is van ma, de egyik sincs eléggé kidolgozva.
azt, ami újat jelent, nem kell az ablakon kidobni. Csak a Wolfram-féle dologgal az a baj, hogy ebböl a hozzáállásból tizenkettö egy tucat, soha semmi újat nem mondanak, és az embernek már tele van a ... azzal, hogy a századik bört húzzák le ugyanarról.
Ez olyan, mint mikor valakinek van egy kávéautomatája, ami tízcentessel müködik, a fickó meg bedob egy nadrággombot, aztán üti-vágja az automatát, hátha kijön belöle valami.
A tízcentes az lenne, ha Poincare, Liouville, Sinai, Boltzmann és hasonlók szintjén, igazi elvi kérdéseket tennének fel. Pl. osztályoznák a kaotikus rendszereket. Leszármaztatnának fenomenológiai, valószínüségi leírásokat. Elemeznék azok korlátait. Bevezetnének a struktúraképzödésbe valami komplexitás fogalmat (a la információ, Shannon), és néznék annak evolúcióját az idövel. Lehetöleg analitikusan, elvi alapokon, a komputeres szimuláció csak kiegészítö evidencia lehet. Valahogy amit nem lehet a táblánál, krétával megérteni, hanem rohadt hosszú szimulációkat kell lefuttatni, ráadásul sötétben tapogatózva, nem tudva, mikor mi lesz a kimenetel, csak tekergetve a paramétereket, azzal baj van.
Én is végzek numerikus számítógépes számításokat, de mindig tudom interpretálni, mi jön ki. Vannak elözetes várakozásaim, jóslataim. Tudok mivel összahasonlítani, elemezni tudom a szimulált valóság eltérését az elméleti modelltöl, illetve a fizikai valóságtól.
A legnagyobb baj az, ha ebbe emberek beleesnek, és termékeny munka helyett egész életükben ötszáz cikken, esetleg pár év alatt száz cikken át különféle szimulációk eredményeit taglalják, belekapnak baktériumtelepktöl kezdve közlekedési dugókon át mindenbe, miközben nem is tudják leírni az alapvetö elveket, amik a jelenségek mögött fekszenek. Ismerek jó pár ilyen cikkgyár csoportot. Szerintem a fizika további fejlödése szempontjából zsákutca, a laikusokat félrevezetik harsány propagandájukkal, amitöl azok nem is érthetik meg sose, mik a fizika igazán mély kérdései. Nemcsak a káosz területén vannak ilyenek. Általában a divatos témákban, mint húrelmélet stb. tucatjával találhatók az ilyen zsákutcák.
Akkor inkább írok egész életemben 70 cikket, de legalább azt mondhatom, hogy értem, mit írtam le, tudom, hogyan müködik, mit történik, ha módosítom a modellt stb.
Ismerek viszont embereket, akik tényleg igényesen csinálnak nemlináris dinamikát, rendezetlen rendszereket, káoszt, minden tiszteletem az övék. De az nehéz munka, igazi kreatív elmét igényel, nem számítógépes szimulációs játszadozást.
Stephen Wolfram vezetö tudósként reklámozza magát a weblapján. Hmmm. Csak tudnám, honnan ez a nagyképüség... Weinberg, 't Hooft, Polyakov, Witten, Zinn-Justin, Brezin, Parisi, na ezek a pofák tényleg csúcsfejek (még sorolhatnám, hosszú a lista). Ja, és ezt nem írják a honlapjukra...
Az, hogy mindenbe belekapunk, ide is, oda is, nem éppen az alaposság és elmélyültség jele. Érdekes, miért nem is hallottam a nevét sose fizikával kapcsolatban, pedig rendszeresen olvasom a legfrissebb irodalmat online. Nemcsak a szükebb szakterületemröl.
A Mathematica az más. Én is használom, és minden tiszteletem azé, aki kifejlesztette. Szerintem jelenleg a világ legjobb szimbolikus matematikai szoftvere.
Szerintem azért nem kell kidobni az ablakon az ilyen próbálkozásokat. Sok intuitív fogalom pontosítását eredményezhetik, még ha ellenőrizhető kijelentések szintjén talán sohasem fognak tartani. Nekem pl. tetszettek a reverzibilitással kapcsolatos észrevételek.
A ’t Hooft cikkben az van, amit vártam (nem sok új, persze csak felületesen futottam át) : ’t Hooft továbbra is bízik az általa (is) kidolgozott elméletben. (renormálási csoport stb.) Meglepett volna, ha fordítva lett volna:)
És végül: elképzelhetetlennek tartod, hogy a fizika valami merőben új fegyvertárral bővüljön. (kb. mint a kalkulus volt)? Persze mondhatod, hogy értelmetlen a kérdés, mert nem vagy jövőbe látó, meg minek ezzel foglalkozni. De szerinted hová és hogyan fog fejlődni a fizika?
Determinizmus és kvantummechanika kapcsán, a megfelelö alapokkal rendelkezö embereknek érdemes megnéznük ezt a cikket:
http://arxiv.org/ps/quant-ph/0212095
Gerard 't Hooft írta (Nobel díj, 1999), a XX. század második felének egyik legnagyobb fizikusa...
Nincs semmi összeegyeztethetetlen abban, hogy a kvantummechanika egy fenomenologikus leírás, az elemi dinamika pedig determinisztikus, söt még furcsább dolgok is müködhetnek (információvesztés, ld. Hawking sugárzás fekete lyukaknál stb.), teljesen determinisztikus alapokon. 't Hooft mostanában ezen dolgozik...
Standard dolog. Nemlineáris rendszerekben struktúrakialakulás. Tele van vele a hócipöm, meg az irodalom.
Azt hiszik, hogy számítógépes szimulációk pótolják a törvényszerüségek megértését. Persze ezrével írják a haszontalan cikkeket. Csavarnak egyet a rendszer paraméterein és máris újabb struktúra jön elö, ami valóban szemet gönyörködtetö. Ámde a valóság egyrészt jóval bonyolultabb, másrészt jóval egyszerübb. Más.
Egyszer voltam egy diszkusszióval egybekötött elöadássorozaton, ahol a sejtciklus szabályozásról volt szó. Jött egy biofizikus is, aki mutogatta, hogy csatolt reakciókinetikai egyenletek milyen bonyolult dolgokra képesek. Ez igaz is, csak éppen a kutyát sem érdekli. A biológust az a rendszer érdekli, ami konkrétan az emberi szervezetben van. Abba akar belenyúlni, mert gyógyszert akar a rák ellen. Nem érdekli, hogy az ilyen rendszereknek pl. a káosz vagy önszervezödés generikus tulajdonsága, mert ezt magától is tudja, diffegyenletek nélkül, az evolúció pedig elégséges magyarázat a struktúrakialakulásra.
Ez a tipikus terméketlen kutatási irány, csavargatás numerikus szimulációkon, sok szemet gyönyörködtetö ábra, csak éppen semmi konkrét magyarázat semmi konkrét jelenségre (a hópehely talán az egyetlen kivétel). Semmi megértése valamiféle általános elveknek, mint pl. Poincaré, aki ugyancsak foglalkozott káosszal, csak hát klasszisokkal magasabb szinten, mint ez a számítógépes maszturbáció. Ld. még Poincaré-féle visszatérési tétel, Boltzmann és az ergodicitás problémája, Parisi és spinüvegek. Na ez tudomány.
Ez a Wolfram-dolog meg számítógépes játék a semmivel.
Üres halmaz általi determináció üres állítás. Értelme nulla, ami a fizikát illeti.
Esetleg azt érted rajta, hogy a világnak csak egy lehetséges története van, és az valósul meg most? Nagyszerü. Csak ez nem tudományosan vizsgálható probléma.
Tudományosan vizsgálható kérdés pl. az, hogy egy lokalizált téridö részben lezajló eseményeket determinál-e egy tartalmazó rendszernek a kauzális múlt egy globális Cauchy-felületén (ha van ilyen) adott állapota. A globális Cauchy felületnek pedig illik nem üres halmaznak lennie.
Nem fogalmaztam elég precízen. Az LDM (lokális determnisztikus markovi) tulajdonságra gondoltam (ld. Szabó könyv). Az konzisztens (üres halmazokkal és más köldöknézéses érveléssel nem lehet átverni), de nem akartam lefutni a tiszteletköröket. Inkább hivatkozom a könyvre.
Szerintem definíciók nélkül is tudja mindenki, hogy miről beszélünk:) De azért hülyéskedni talán nem off.
Akkor már legyen inkább K helyett P(K) hatványhalmaz és a leképezés meg mindig függvény. És akkor már fokozatok is vannak. Még lehet bonyolítani, ha a M múltak halmaza (ami egy esemény „komplett” lehetséges kauzális múltjainak halmaza) helyett M markovi részhalmazainak halmazát vesszük (N). Ekkor már sok mindent lehet vizsgálni. :)
Lehet, hogy félreértettél. Én fokozatokról csak a jóserő tekintetében beszéltem. Az, hogy a kauzális múlt hogyan befolyásolja a jövőt (vagyis milyen markovi részhalmazának van hatása), az más kérdés.
Ha mar a multat halmaznak nevezted, akkor szerintem a korrekt megfogalmazas az, hogy a multat a josolt esemenybe lekepezo lekepezes egyertelmu, vagyis fuggveny.
Ha a 0 reszhalmaz determinal, akkor is ertelmezheto ez, csak akkor az eredmeny csak konstans lehet.
Ilyen ertelemben szerintem nem beszelhetunk fokozatokrol, mert egy lekepezes vagy fuggveny, vagy nem.
Igazából teljesen indeterminált modell alatt egy jóserő nélküli, értelmetlen modellt gondoltam. Erre mondtam, hogy véletlen, de ezt visszaszívom, mert azt se tudom, hogy mi az:)
Hogy miért nem, ld. a Szbó könyvet, illetve az erröl szóló topikot. Se a konspiratív, se az án. Fine-féle rejtett paramétereket nem sikerült kizárni. A konspiratívakat szvsz elvileg lehetetlen (nincs erre bizonyításom, intuitíven érzem).
Bizonyos no-go tételek vannak, de nem nehéz megkerülni azokat. A Bell-egyenlötlenség nem elég. A kulcs az, hogy ha feltételes valószínüségekként értelmezed a benne szereplö valószínüségeket (márpedig természetes módon azok), akkor a kolmogorovi mezöre sem szükségszerüen igazak, söt általában nem azok.
"A kvantummechanika sem zárja ki pl. az ún. konspiratív rejtett paraméteres modelleket (ld. E. Szabó László: A nyitott jövö problémája c. könyv, továbbá a hasonló c. topik)."
Én viszont úgy emlékszem, hogy a kvantummechanika az egyetlen elmélet, ahol sikerült egyértelműen kizárni a rejtett paraméterek jelenlétét. Lásd a Bell-egyenlőtlenséget.
tesvir
Meg talán még annyit, hogy a determinált és (teljesen) indeterminált modellt két szélsőséges eset. (bár az utóbbi értelmetlen, tehát csak határeset) A kettő között folyamatos osztályozás lehetséges. Az a kérdés, hogy a modellünk mennyi (elvi) jóslóerővel rendelkezik. Persze az összes közbenső eseteket indetermináltnak szokták nevezni, de azért vannak fokozatok.
