A mai politikai helyzeben sajnos a legkevésbé számít a magyar ember és annak a sorsa. Persze a választási ígéretek -amelyek nem nagyon akarnak teljesülni- sajnos eléggé meggyőzően hatottak a "kis"emberekre. Majd meg is isszák a levét. A választási győzelem árát ugyanis meg kell fizetni és azt nem a szavazópógár kapja meg, hanem a nagypénzű külfödi bankár, meg nagyiparos multi, aki győzelemre segítette hőn szeretett testvéreit.
Érdekes módon, most nem a Kormány ajtaját zörgetik ezek, mint az előző ciklusban. Most a jegybankelnök a soros -mármint nem a György hál'Istennek- Az előző ciklusban is jelentős erősödésen ment keresztül a Forint és mégsem zártak be a cégek. Ezek szerint van más megoldás is, mint a forint gyengítése. Hát persze hogy van. Csak akkor nem a tesvérek bukszája dagad -tovább-, hanem azok járnak jobban, akik meg is dolgoznak érte...
tüzes fal
Magam se vagyok vállakozó, tehát elvileg még értékelhetném is, hogy külföldi tartalommal bíró áruból olcsóbban vásárolhatok
Igen, de minél többet vásárolok ilyet, és minél kevesebben tudnak exportálni, annál rosszab lesz a fizetési mérlegünk.
Hát neked igazad vagyon.
Tegyük még hozzá, hogy a magasabb kamat persze, ulyabb köccségvetési hiányt okoz, igy Járaynak ulyabb lehetősége van erősíteni a forintot és igy tovább.....
Asszem mostan is, mint volt a politika az első a gazdaság meg a második::)))
Legalábbis mig a BTK-ban ki nem térnek a jegybankelnök felelösségére, mer a függetlenséghez azér párosulnia kéne felelösségnek is.
Gazdasági függetlenséghez meg pláne.
És csak 50+1 %-os a BTK::)))))
Egyébként úgy kell a szociknak minek szavazták meg::)))
Miért Járainak van igaza? Mert Fideszközeli? Más vélemény csak ostobaság lehet, mert nem a Ti oldalatokról jött?
Szerintem Járai, illetve a mögötte állók tönkre akarják tenni a gazdaságot, mert akkor esélye lehet Orbánnak a visszatérésre. Nektek semmi sem drága, ennyire kell a hatalom?
Menjen tönkre az ország, az nem érdekes, csak az hogy ujból ti legyetek a kormánynál.
Fekete sok okos dolgot mondott. Nem ártana megfogadni. Ameddig nem késő.
kaanga
A dolog pedig marha egyszerű. A forint erősödésének hatásai:
A külföldi befektető látta itt magas a kamat (vagy 10 százalék is), egy éve beváltotta 1 dollárját forintra. Akkor majd 300 forintot kapott érte. Ezen vett államkötvényt, kincstárjegyet, most egy év múlva kapott érte 310 forintot. Ma egy dollár 230 forint, így a 310 forintért 1,35 dollárt kapott. Egy év alatt 35 százalék az rohadt jó üzlet, különösen ha ezt a pénzt USA-ban teszi be a bankba, akkor max 3 százalékot kap érte.
Na szóval a befektető most elhajt a nyereségével(35 cent dolláronként), a kamatokat meg fizeti neki a magyar állam, azaz Te az adófizető, mert az államkötvény kamatait a költségvetés állja.
Egy éve kötöttél egy üzletet egy külföldi céggel. Megegyeztetek, hogy egy éven keresztül gyártasz neki x darab terméket, darabját egy dollárért. Osztottál szoroztál, neked ez 270 forintba kerül, a dollár 300 forint tehát van rajta 30 forint hasznod, ami nem is rossz.
Egy év után mi van? Az ötszázalékos infláció miatt már nem 270-ért gyártod az árut, hanem 284 forintért, máris csak fele lenne a hasznod. (Amúgy közben a minimálbér nem 5 százalékkal nőtt -40-ről 50-re-, így még több a költséged.)
De ha most megkapod a pénzedet, az egy dollárral bemész a bankba, akkor mennyit kapsz érte? 230 forintot. Csődbe mentél, bezárod a boltot, és szélnek ereszted a dolgozókat.
Állítom, hogy a jobboldal ilyenfajta gazdaságpolitikája miatt kb tízszer annyi hátrány érte a magyar vállakozókat, mint amennyi pénzt a Széchenyi Tervből valaha is ki lehet osztani. (Mert ha egy üzlet befuccsolt, azt Te mán nem éleszted újra soha.)
Persze lehet emiatt Jusztot is okolni -amúgy én magam se kedvelem-, meg Feketét is -amilyen dörzsölt és jóeszű pénzügyér ebből is biztos hasznot húzott-, de nekik ehhez semmi közük nincs!
Feket egy valamit elhallgatott, hogy az állam azzal jár jól, hogy kevesebbet fizet adósságaiért, de mivel nem vagyunk eladósodva, így ennek ma kisebb a jelentősége, mint annak, hogy a munkahelyek megszűnnek, ebben nagyjából igaza van. Meg abban, hogy az jár jól, aki államkötvényt vett dollárért, ezek meg a külföldiek.
Persze, hogy sarokba szorította Varghát Széles, Vargha még sem mondhatta, hogy mi a kormányt akarjuk kiéheztetni! Különben a legtöbb vállalkozó nem foglalkozna a vitáikkal, míg nem zavarják az ő köreiket.
Ennyit a jobboldal magyar vállalkozókat támogató gazdaság politikájáról. Külföldi befektető elrohant 35 forintunkkal, magyar vállalkozó csődbe ment.
És most a MIÉP is az MNB-t védi! Ilyenkor nem számít, hogy a hasznot kiviszik az országból?
Na persze, közben gondolhatunk arra is, hogy országunk a forint erősödése közben napról-napra többet ér! Hogy közben munkahelyek szűnnek meg? Na azt oldja meg Medgyessy.
Nem teszek fel olyan kérdéseket amiket sugallsz, mert nem férek hozzá ilyen titkosított adatokhoz.
Elítélem azokat, akik titkosított adatokat hoznak nyilvánosságra legyenek a bal, vagy jobboldalon. A hatvan évem alatt nem követtem el bűncselekményt és már nem is akarok.
Más területről számtalan államtitok birtokában vagyok, de amikor azokat megismertem, akkor azt is elfogadtam, hogy azokról nem beszélhetek.
Ezek alapján nem tudom a kérdéseket feltenni neked.
Nem a fidesz oldaláról, hanem az eredmény oldaláról.
Most a szocik hatalomra jutásával ismét fennáll a veszélye annak, hogy hitelfelvételekből húzzák ki a 4 évet.
A fidesznek eszébe sem jutott ilyesmi.
Ez itt egy polfórum, nem vagyok közgazdász, ahhoz, hogy ki mihez ért azt nefirtassuk ott, ahol Torgyán ért a mezőgazdasághoz és Kóródi a környzetvédelemhez.
Amit én látok az egészből az két dolog, a többi csak vélemény. A gyengébb forint miatt nőhet az infláció,az erősebb miatt pedig csökken az általad szorgalmazott versenyképesség. Amit én hallottam, az az, hogy több hazai vállalat tönkremehet, ha egy régebben (a gyengébb forintra alapozott termelés és export miatt) elindított vállalkozás alól kihúzzák a talajt.
A nemzeti valutát gynegíteni akarják a lengyelek is.
A kormány és a jegybank vitájában csak arra hivatkozni, hogy a jegybank független - kevés. nem a kormány kezdte el támadni az erős forintot, hanem SzG, aki MDFes politikus (volt?).
Járai függetlenségében pedig csak annyira jóhiszek, amennyire Mádll és Polt függetlenségében.
Én már ebben a topikban is elmondtam, hogy távol áll tőlem a banktudomány, ezért olyan kérdéseket próbálok feltenni amelyek alapján bővíthetem az ismereteimet.
Nem azt teszem amit te, hogy belekiabálok azokba a hozzászólásokba amelyekből tanulhatok. Úgy veszem észre neked az a célod, hogy ne is beszéljünk erről a témáról, vagy csak egyoldalúan a Fidesz szemszögéből vizsgáljuk azt.
Kedves kaanga !
Ha annyira szakmai ez a topic legyél olyan kedves és cáfolg meg azt a néhány hányaveti megjegyzést,amit előző nickemben tettem Bimbamnak címezve! Lehet, hogy új ismeretekre teszek szert,de az is lehet, hogy felteszed magdnak a kérdést.ez a fazon ezeket honnan tudja,amikor 80 évre titkosítottuk? Üdv.:Luby,aki Gábor
Nekem nem elvtársam, viszont azt elmondhatom, hogy te aztán nem nagyon mondtál itt semmi olyat, hogy miként lehetne a mostani helyzetből kilábalni.
Ha csak az a célod, hogy minden beírásoddal több hozzászólásod legyen, azt így is el tudod érni. Azt, hogy kategorikus kijelentéseket teszel ahelyett, hogy elmagyaráznád pontosan mi is van Járai politikája mögött, megértem, mert nem értesz a dolgokhoz.
Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy milyen konkrét ötleteid vannak úgy mint más hozzászólónak ebben a topikban.
Pont azért írogatok a fórumodba kedves kaanga, mert a te hozzászólásaid megválaszolásához cipő méretű iq is elég. :)
Egyébként mi az, hogy sületlenség?
Nézd meg az IMF tevékenységét.
Tudsz olyan helyet mondani ahol a "szakmai" tanácsaik nyomán virágzó gazdasági fejlődés indult meg?
"Nem vetted észre, hogy ez nem cserkészgyűlés, hanem az index egyik szakmai fóruma."
Ez a mondat úgy hangzott, mintha neked valami közöd lenne a közgazdaság tudományához. Nem kéne nagyképűnek lenni.
Leszállhatnátok Bokrosról. (5,5%-os gazdasági növekedés dinamikusan bővülő export és javuló versenyképesség mellett, évi 5%-kal csökkenő infláció, ez volt a helyzet '98-ban.) A duplacsövesed meg bátran használd cuminak, pont beleillik a vigyorgódba. (Tessék: én is tudok ordináré lenni, ha ragaszkodsz a tónushoz.)
Azon kormányok idején Fekete János elvtársadnak mindig hirtelen a mediterrán térségben való nyaralásra támadt sürgösen kedve. A Horn és a Mekegi Mószer kormányok idején, amikor újra nagystílü lopásokra van lehetöség, újra eszébe jutott, hogy ö tulajdonképpen "magyar"...és "szakértö". A zsozsót ide kérjük... Lehetöleg minél többet.
Egy pillanat! Nem vetted észre, hogy ez nem cserkészgyűlés, hanem az index egyik szakmai fóruma.
Mi ez a sületlenség amiket összehordasz szakmai érvek helyett.
Ha csak ennyire futja, akkor írogass olyan topikokba, ahol a cipőméretű IQ is elég.
mielött teljesen elélveznél Fekete János "szakmai nagyságától", szeretném felhívni t. figyelmedet, hogy a rendszerváltáshoz vezetö gazdasági csöd egyik igen tevékeny elöidézöjét tisztelhetjük benne, azonkívül a rendszerváltás után legalább egy bank csontig való lerablásában (lásd pl. Leumi bank) is igen aktív volt. De tudok egyéb lenyúlásairól is. Szóval normális helyen Fekete már régen a sitten volna, és nem a TV-ben osztaná az észt.
Bimbum !
Hány éves vagy,milyen végzettséged van,hol éltél '89-ben? Elvitted a pálmát:butább mondatot nem lehetne leírni.Csak egy két letagadhatatlan tény :
néhány hétre elegendő fizetőeszköze volt az államnak energiára
erősen szorított minket az adósság kamatfizetése (nem a kölcsön összegéé,nem, a kamaté)
megszűnt a fizető,vagy legalább is bartell-képes keleti piac,nagyon magas volt a SZU és néhány támogatott ország tartozása felénk.Ezek bevételére szinte semmi esélyünk sem volt.
az IMF-től és japán magánbankoktól felvett összegek jó felét l3 %-os kamatra kaptuk és 3 %-os kamatra tovább adtuk a SZU-nak,Cubának,Libiának A mai napig rendezetlenek ezek az ügyek.
Hidd el tökéletes csőd volt ~89-ben.
De lehet, hogy neked van igazad.Az MSzMP azért adta át a hatalmat,azért kezdett tárgyalásokat a többpárt rendszerről,mert egyszer csak rádöbbentek, hogy ők tulajdonképpen demokraták.Csak későn érő tipusúak.Neked még mindig tart!? Üdvözöl Luby,aki Gábor