Ha jól emlékszem a párt élvonalában Boross Péter, Für Lajos, stb. voltak. A szakadást a párt "tömegjellege" okozta, azaz integrált olyan politikusokat, akik a jobboldali skála meglehetősen különböző szegmenseit foglalták el. A jobblib Szabó Iván és a tőle jobbra álló Lezsák közül az utóbbi nyert, majd Szabóék kiléptek. Lezsáknak viszont azt is sikerült elérnie, hogy a párt 5% alá essen a következő választásokon, és csak a fidesznek köszönhesse a bejutást. Ez alapján Szabó Ivánékat nem mondanám leszerepelt másodrangú politikusnak, illetve nem leszerepeltebbek és másodrangúbbak, mint Horn Gyula, vagy Orbán Viktor.
Márpedig az Új Baloldal létrehozását nem elképzelhetetlen, hogy a fidesz sugalmazta..
Erre egy példa, Miskolc, 3-as választókerület, OGY választás: Új Baloldal: Wágner Róbert.
Ösz , önkormányzati választás, x.választókerület: Fidesz-összefogás Miskolcért-MDF : Wágner Róbert.
A fószer amúgy a német kisebbségi önkormányzati választáson is indult, gondolom biztos, ami biztos, csak oda jutott be.
Őszinte elismerésem mindenkinek, aki nem csak a száját tépi, hogy "De sz*r ez a politika!", hanem tesz is vmit azért, hogy jobb legyen! (Meg bal. Meg lib. Meg zöld. Meg stb.)
Mégegyszer végigolvastam a topikot.
De még mindíg nem kaptam választ, ef_ barátunk miért útálja így zsigerileg a Centrumot ?
Segítsen valaki !!!
És mi az, hogy faló. Ez épp oly talpas nagy baromság, mintha valaki az Új Baloldal-ról azt állítaná, a Fidesz küldte balra szavazatokat gyűjteni!
És mégegyszer: Miért elképzelhetetlen az, hogy az egyik oldalon uralkodó gondolkodástól eltérő, de azon oldalhoz tartozónak valló személyek ez intézményesített formában akarják képviselni ?
Azaz, csak az jobbos, aki a Fideszt preferálja (ill. balos aki az MSzP-t) ?
És egyáltalán, ki merészeli az emberek gondolkodását uniformizálni !!
ŐŐŐŐŐ... kicsit eloffolódtam ! 1000 bocsi !!
Adenauer
U.i.: Komolyan fontolgatom a belépésem a Centrumba. Miért ? Mert nagyon szeretnék egy középpártot, s ha ezért tehetek, hát meg fogom tenni !!
Szeretném megtudni mitől lesz valaki "..bukott másodrendűvé vált politikus..", de talán azt is jó lenne tisztázni mit jelent ez a minősítés: bukott politikus?
Azok kedvéért, akiket a tények is érdekelnek: a hozzám eljutott közvél.kut. adatoxerint az 1. fordulós "centrumosok" kevesebb, mint 1/3-a nem ment el a 2. ford.-ban szavazni; akik elmentek, 40:32 arányban (fejből írom: lehet benne pár % tévedés) inkább a szocikra szavaztak.
Tehát: a Centrum az 1. ford.-ban a szociktól több szavazatot "vett el", mint a F-MPP-tól.
Én ezt az egész "Fokozódik a pártközi helyzet" című rémdrámát nem értem.
Annakidején versengő többpártrendszert akartunk és nem egy vagy két önmagát bebetonozó pártocskát, pártantyút.
Meg kell nézni az elmúlt tizenkét évet, mint egy Prokrüktész ágy úgy működött a hazai politikai közélet a pártok számára. Aki kiemelkedik az is pusztuljon, aki nem tud különösebb tömegtámogatást felmutatni az is. Aki hiteles értékrendet képvisel az meg végképp vesszen.
Aki nem ért egyet egy politikai szervezetbe keveredett, sodródott emberekkel az örök életére magára húzhatja a bukott politikus mezét.
Mitől kialakult értékrendűek a megismert pártok, mitől politikusok és nem egyszerűen csak politikai szereplők a bennük tevékenykedők, miért értékelődik ennyire magasra a kommunista mozgalomból származó és az Magyar Szocialista Munkáspártban megkövetelt párthűség?
"Le vagyok győzve, győzelem ha van,
de nincs akinek megadjam magam..."
Kik is a győzők? Kik a váteszek, vezérek és egyebek, milyen kaliberű emberek vitatkoztak a rendszerváltáskor a demokráciáról és kik a mai közélet fecsegői és papagájai?
Hány embert falt fel a politika eddig, hányat riasztott el az értékesek közül talán örökre magától? Ki ad világos és hiteles célt az embereknek, ki álmodik egy humánus, demokratikus jövőről?
Prokrüktésznek, az igazítónak, a nyújtónak egyszerűbb dolga volt. Amit levágott azt lehetett kidobni a kutyáknak, vagy a szemétbe.
De mit tegyen az a szerencsétlen aki nem akart együtt rohanni Torgyánnal, Csurkával és hadd ne soroljam még kikkel.
Mit tegyen az, akit a demokrácia nevében meg sem hallgattak, kizártak, bottal elkergettek, elhallgattattak, lejárattak, koholt vádakkal sároztak be, akinek a becsületességét kikacagták, kigúnyolták, akinek a feladatát méltatlanokra bízták, aki nem volt alkalmas sem szavazógépnek, sem mameluknak.
Mit tegyenek ezek az emberek? Mondogassák, hogy bukott politikus vagyok, bukott politikus vagyok és a politika páriájaként a partvonalról nézzék a bennmaradtak, az erőszakosak, a törtetők viaskodását? Ne is nézzenek már semmit csak álmodjanak és bízzanak abban, hogy nem lesz már ébredés?
Mégis mi a dolguk?
Vagy vegyenek egy mély lélegzetet, fújják ki magukat, most már egy kicsit jobban nézzenek körül, megfontoltabban válasszák ki a politikai partnerekeiket, meggondoltabban mutassák be programjukat és értékeiket. És kezdjék újra felépíteni ezt a sokunk által megálmodott demokráciát, telis tele öntudatos szabad polgárral, de olyan igaziakkal polgárpolgárral.
Mikor fogadjátok már el, hogy nagyfőnökötök elbaltázta a kampányt, meg a megelőző 4 évet, és a többség NEM RÁ szavazott!!
Összeesküvés elméleteket gyártótok, csalóztok, komenistáztok, de továbbra se látom sehol az önkritikát.
Hidd már el, én is csak a második fordulóban szavaztam a szocikra mert már nem volt más választásom. De Qrvára akartam bárkire szavazni aki nem a Fidesz! Pláne nem OV főnökségével. Ezt értsétek már meg.
Nem volt faló, nem volt csalás, egyszerűen a többség immáron harmadszor kiszavazta a regnáló kormányt és pártját. Ilyen szempontból a papírforma jött be, 89 óta már harmadszor!
na úgy érzem, már kapisgálod. De jobb lenne őket nem ingázóknak, hanem nem oldalak alapján választóknak nevezni. De ők nem a jobboldal. Őket a jobboldali pártoknak is meg kell győzniük, meg a baloldaliaknak is. Tavasszal döntetlen volt. Ősszel a bal nyerte meg őket. Ebből a rétegből szavaztak sokan a centrumra tavasszal, és kevesen az ősszel.
úristen....
te feltételezed valamelyik pártról hogy odaküld egy másikba 1000 aktivistát, hogy a másik oldal szlogenjeit szajkózzák?? neeeeee csináld má. ezt még Te sem gondolhatod komolyan
beküldenek 1000 csigagerincű baloldali tagot párttaggá, aktivistává, hogy jobboldaliként feltüntetve magukat 200 000 szavazatot bekaszáljanak, aztán usgyi az mszphez.
Nade a jobboldali szavazó nem panelproli, nem agymosott, hanem okos, öntudatos magyar ember (sőt, polgár). Kiismeri magát a politikában, akkor egy ilyen átlátszó taktika csak a hozzám hasonló panelprolik esetében jön be, az meg nem gyengíti a jobboldalt , nem?
szerinted tehát, aki egy pártban van, az nem fog a saját pártjára szavazni???? NA azér húzzuk meg a határokat, te itten a magyarságot gyalázod, azzal, hogy hülyének nézed az embereket..
Azt magyarázzad meg, ha a Centrum azt akarja, hogy baloldaliak lépjenek be a pártjába, akkor nem a baloldalról vesz el szavazatokat???? de , hisz aki párttag, az nem fog egy más pártra (jelen esetben mszp) szavazni. TEhát a baloldaltól vesz el szavazatot.
figyelek még 7 percig úgyhogy siess a mea culpába