A fényút távolság ugyanis nem valódi fizika értelemben vett vonalzóval lemérhető távolság, hiszen a két végpontja különböző időben van. Ami a táguló univerzumban komoly baj.
Volt egy távolság a két végpont között a fény indulásakor (kisebb a fényút távolságnál) és van egy távolság most a beérkezéskor (nagyobb a fényút távolságnál). Láthatod, a fényút távolság nem fizikai hossz két objektum között, hanem csak egy "izé": az az idő, ameddig a fény haladhatott a kibocsájtása és az észlelése között a táguló univerzumban.
(A jelenlegi távolság a valós távolság - proper distance - ez szerepel a Hubble-törvény képletében, az induláskori távolságot pedig legjobban a látszószögátmérő távolság - angular size distance - közelíti meg, mivelhogy a tágulásnak megvan az a geometriai tulajdonsága, hogy a fénysugarak által bezárt szöget nem változtatja meg.)
"A James Webb Űrteleszkóp 13,1 milliárd fényév távolságra 4,8 milliárd éves galaxisokat talált."
Nem talált.
Az állításodban több probléma is van.
Nem 13,1 milliárd fényévre találta, hanem 13,1 milliárd évnyire a múltban. Hogy jelenleg milyen távol is van, az egy totál másik kérdés. (Gy.k. a "fényút távolság" nem hossz, hanem idő: ennyi idő telt el a fény a kibocsájtása és az észlelése között.)
És nem 4,8 milliárd éves galaxisokat talált, hanem 1010-1011 naptömegű galaxisokat. A galaxis-fejlődés egyes modelljeiben a galaxisok tömege idővel növekszik az ütközések és elnyelések miatt, ezért aztán azt feltételezték, hogy ilyen tömegű galaxisok létrejöttéhez idő kell. Nyilvánvaló, hogy nem kell: néha előfordulhatott, hogy alapból ilyen tömegű anyag zuhant össze és indított be csillagképződést. Megkockáztatom, hogy lehet itt egy olyan faktor is, hogy amikor a "sötét korszak" végén a lokális anyagmennyiség sűrűbb, és emiatt ott azon a ponton egy nehezebb galaxis alakul ki, akkor ez gyorsabban is teszi a formálódást, mint a ritkább régiókban formálódó galaxisok. Azaz először a véletlenségből összeállt nagytömegű galaxisokban gyulladtak ki a csillagok, és ezért mi is az ilyeneket látjuk a legrégebben.
„Ez senkinek nem tiszte, és totál felesleges volna: aki a baromságokat "saját kútfőből" összeírogatta, az annyira nem ért a valódi tudományos modellekhez, hogy a cáfolatot sem értené meg. Ahhoz neki pár évet önképzőleg kellene a témát tanulnia, de nyilvánvalóan büdös volt neki ez a munka.”
„A tanult fizikusok esetében nehezebb és trükkösebb felismerni, hogy az elképzelés működésképtelen.”
A tanult fizikusok esetében nem a munka volt büdös, hanem annak eredménye büdösödik meg a Nobel-betegség által? Ez számomra azt jelenti, hogy védett vagyok e kórtól.:) Az élet-kórságtól viszont nem. :(
Közismert a "Nobel-betegség". Tehát hogy valaki valami munkájára - megérdemelten! - megkapja a Nobel-díjat, de aztán évtizedek múlva mindenféle bolond meg "meredek", nota bene áltudományos elméletekhez adja a nevét vagy próbálja kutatni. Attól, hogy valaki képzett és hozzáértő, sőt még eredményes is, nyugodtan elmehetnek neki otthonról idővel.
A szomorúbb eset az, amikor valaki úgy kapja meg a "Nobel-betegséget", hogy soha nem is jutalmazták Nobel-díjjal.
A "fénysebességű forgás" egy értelmetlenség. Akármennyire tapasztalt fizikus is volt Rockenbauer Antal. A forgómozgást nem sebesség méri hanem szögsebesség, amit lehetetlen összevetni a fénysebességgel, lévén, hogy a mértékegységeik se egyeznek.
Legfeljebb egy forgó test kerületi sebességét lehetne, de ahhoz meg kellett volna adnia annak sugarát. De Rocky nem adott meg semmi ilyesmit. Innen kezdve értelmetlen a szövege.
Tanulság: Bármennyit tudott is valaki valaha, egészséges önkontroll nélkül könnyen nevetségessé teheti magát öreg korára.
"Tapasztalt fizikus Dr. Rockenbauer Antal munkássága során olyan elméletet dolgozott ki, aminek tömören fogalmazva, a fénysebességű forgás az alapja."
Működésképtelen elképzelése mindenkinek van, tehát azzal tele a padlás.
A tanult fizikusok esetében nehezebb és trükkösebb felismerni, hogy az elképzelés működésképtelen. Csak ennyiben különböznek a blogokra írogató laikus fantáziálóktól.
"A semmitmondó egyszavas riposztjaiddal nem pörgeted fel a topikot."
Viszont az áltudományos képzelgéseket nem kell leállni tételesen megcáfolni. Ez senkinek nem tiszte, és totál felesleges volna: aki a baromságokat "saját kútfőből" összeírogatta, az annyira nem ért a valódi tudományos modellekhez, hogy a cáfolatot sem értené meg. Ahhoz neki pár évet önképzőleg kellene a témát tanulnia, de nyilvánvalóan büdös volt neki ez a munka. Egyszerűbb hülyeségeket fantáziálni a vakvilágba, és még a tudás meg a tények se gátolhatják a szárnyaló fantáziáját.
Tapasztalt fizikus Dr. Rockenbauer Antal munkássága során olyan elméletet dolgozott ki, aminek tömören fogalmazva, a fénysebességű forgás az alapja. A téridő egy lokális ponton forogni kezd, ami egy elemi részecskét eredményez. Kérdezem, ez szerinted megmérhető e???
A laikus fikciót nem kell azonnal mellreszívni, elég ha beleszagol az érdeklődő. :)
Az a képzeletbeli idő, ami nem egy T=0 pontban van, hanem felmerül a végtelenség homályából. A valós időt, az infláció befejeztével lehet csak értelmezni és mérni. Ennek alapján, képzeletbeli a végtelen tér az infláció alatt. Azonban a valós tér, az infláció után is végtelen, kezdettelen „marad”. Az a nagy attrakció, amikor a képzelt időből és térből, valós téridő formálódik. Ezt a valós téridőt, két nagytömegű objektum egymáskörüli keringése hullázásra készteti. A gyorsulva történő tágulásról nem is szólva.
És arra is felhívom a figyelmed, hogy miközben a négydimenziós téridő Ricci- és Weyl-tenzorokat nézed, a háromdimenziós testek térfogatváltozásaira és torzulásaira gondolsz velük közvetlen kapcsolatban, ami így hiba. Mást jelentenek itt a hámastávolságok, hármastérfogatok, mint a négyesek.
Fel se fogod, amit írok, csak papagájkodsz megint, ismétled, amiket szoktál.
Nem tudod, mit jelent a konform-euklideszi. Legalább utána néztél volna.
De még a Weyl-tenzort sem tudod, pedig annyira szereted, hogy mindig megemlíted. xDD A Weyl-tenzor nem másodrendű, hanem negyedrendű.
A Ciklm Weyl-tenzor a negyedrendű Riklm görbületi tenzor azon része, ami visszamarad, ha leválasztjuk a másodrendű Rik Ricci-tenzornak megfelelő részt belőle.
És én a háromdimenziós (al)tér Weyl-tenzoráról beszéltem konform-euklideszi esetben, nem a teljes (négydimenziós) téridő Weyl-tenzoráról! és nem euklideszi esetben.
Nem értesz hozzá, csak felületesen összeolvasott dolgok kavarognak a fejedben a témáról, de úgy csinálsz, mintha valami szakértője lennél a relativitáselméletnek. De nem. Ahhoz túl gyenge is lennél.
A Schwarzschild metrikában (tehát egy tömegpont körüli anyagmentes téridőben) egyáltalán nem a Weyl-tenzor az ami eltűnik, hanem a Ricci (ezt mondja az Einstein egyenlet: hiszen a vákuumban nulla az egyenlet jobboldalán álló energiatenzor, így nulla lesz a baloldal is, ahol a Ricci-tenzor áll.). Ha pedig ennek az üres téridőnek a három dimenziós altere Euklideszi lenne (ahogy szabiku állítja), vagyis ha itt a Weyl nulla volna, akkor nem létezne a szabadon eső testek spagettizációja, nem deformálná árapály torzulás az itt keringő bolygókat, és nem görbülnének a fénysugarak se, vagyis nem volna gravitációs lencsehatás.
(Egy görbült sokaság pontjaiban a negyedrendű Riemann-tenzor méri a görbület lehetséges típusait, s ez minden pontra 20 adatot tartalmaz. A 20 komponens két 10-es csoportra osztható, a Ricci-féle másodrendű tenzor 10 komponense adja azokat, amelyek térfogatváltozásokkal járnak, a Weyl-féle másodrendű tenzor 10 komponense pedig azokat, amelyek árapály jellegű torzulással. Ezért tapasztaljuk, hogy a nagy tömegű égitestek (csillagok vagy fekete lyukak) közelében lévő objektumokra nem a zsugorodás, hanem az anizotrop deformálódás jellemző.)
Na, sikerült utánanézni, hogy mi is az a konform lapos metrikájú sokaság? Kicsit megtévesztő a megnevezésében a "lapos" aliasz sík megnevezés, mert általában nem az. :)
Köztudott igen. Térfogati sűrűségek. ÉS lényeges ez a transzformációjuk szempontjából, ami így egy másodrendű tenzoré. Ezért mondtam, mert nálad ez nem volt tiszta.
Akkor, a négyestenzor hármasrésze hármastenzor.
Valamint nem jelentenek mechanikai feszültségeket (nyomást se), mint a Cauchy-féle feszültségtenzor komponensei.
Ezek igazsága igazol engem, téged pedig sajnos nem. Sajnálom, de ez van.
"Térfogati sűrűségek." Nyilván sűrűségek, de ez annyira közismert tény, hogy teljesen felesleges minden alkalommal külön kiírni. Folyton ilyen dolgokon kekeckedsz, miközben a lényegeseket meg sokszor alapvetően félreérted.
Ha jó tanárok és érdeklődő tehetséges diáktársak eleven közegében iskolázódtál volna, s nem magányos farkasként, csak könyvekből, akkor a mindennapos eszmecserék jó eséllyel megóvtak attól, hogy ennyire eltévedj. Aki alig kap értő kritikus visszajelzést a gondolataira, az könnyen válik beképzelt, meg nem értett különccé, oda jutva, hogy hülyének hiszi az összes szakértőt, ha az valami olyat írt, amit ő nem értett meg.
Így sehol se kapod meg annak az elismerésnek a töredékét se, amit magad számára méltányosnak tartanál.
>Ha homogén a (bármekkora sűrűségű) energiaeloszlás, akkor ott a Weyl-görbület szükségszerűen zérus kell legyen, és csak a Ricci-görbület lép fel.
#Ezt honnan veszed?
Tehát van Ricci-görbület, Weyl nincs.
>Ez utóbbi pedig csupán térfogati változást takar, azaz a metrika szimpla kicsinyítése nagyítása (tágulás-zsugorodás), miközben a geometria mindenhol sík euklideszi teret jelent.
#És ezt szintén honnan veszed?
Van Ricci-görbület, Weyl nincs, következik: sík a hármastér. ???
Ha a Weyl-tenzor nulla, az csak azt jelenti, hogy a téridő sokaság konform lapos. Ez sem a téridő, sem a tér görbületlenségét nem jelenti.
"Játékból levonunk valamit, és akkor nincs görbülete a térnek. xdd
Ennyi. Kijelentjük, a kezdeti inflációkor a születőben lévő nagyenergiás világban nem volt térgörbület. xDD"
Megint csak a szavakon lovagolás.
Attól függ, hogy mit értünk "görbület" alatt!
Eredetileg én ezt írtam, és ebből nyilvánvaló hogy a SÍKGEOMETRIÁTÓL VALÓ ELTÉRÉST értettem "görbület" alatt:
"Viszont ha a görbület nulla, akkor már csak a távolságok maradtak. Amik egy táguló - síkgeometriájú - univerzumban feszt növekednek."
Ha homogén a (bármekkora sűrűségű) energiaeloszlás, akkor ott a Weyl-görbület szükségszerűen zérus kell legyen, és csak a Ricci-görbület lép fel. Ez utóbbi pedig csupán térfogati változást takar, azaz a metrika szimpla kicsinyítése nagyítása (tágulás-zsugorodás), miközben a geometria mindenhol sík euklideszi teret jelent.
Ha ugyanígy az univerzum végtelen tágulásával végtelenül hígul benne az energia, akkor bizony ott is már csak a Ricci-görbület játszik, mivel a Weyl-görbületek zérussá váltak. És ekkor már csak az energiasűrűség mértékegységének a kérdése, hogy az aktuális értéket kicsinek vagy nagynak tekintjük, pont ugyanúgy, ahogy a hosszmértékegység kérdése, hogy egy adott távolságot kicsinek vagy nagynak tekintünk, vagy időmértékegység kérdése, hogy egy adott időtartamot kicsinek vagy nagynak tekintünk. Penrose hipotézise ezen alapul! A végtelen tágulás végeredménye egy olyan téridő, amiben ha megváltoztatjuk a mértékegységünket, akkor egy új univerzum "végtelenül" sűrű kezdőállapotát kapjuk.
