Keresés

Részletes keresés

Szetka Creative Commons License 2009.07.22 0 0 445

Törzsfórumozóként tudhatnád már, hogy vannak megrögzött egyénileg utazók, és vannak megrögzött szervezett utazást kedvelők. Szélmalomharcot vívsz. Kevés átjárás van a kettő között. :-)

 

Én is mindig morgok, ha valamit nem jól tesz az iroda, de még mindig nem szeretnék magam szervezni. Mindent csináljanak meg helyettem, és meg csak élvezem (vagy nem), az egészet, ez egy jutalom.

 

Az egyéni egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb, és ott sem tuti minden.

 

Mi tavaly két hétig nyaraltunk, teljes ellátással (tudom, most a fejedhez kapsz), közvetlen part menti, 4*-os szállodában, reptéri illetékkel, biztosítással, transzferrel, mindennel együtt cakli-pakli 140.000 Ft/fő volt, ha egy ugyanilyent ki lehet hozni egyénileg, nekem az még akkor sem jó, mert így semmit sem kellett tennem azért, hogy ott legyek, és a kajáknál legalább 20 féléből válszthattam. Nem kellett a kontinentetális vajas-dzsemes 1 szelet kenyérkét ennem, amit a panzióban reggeli gyanánt adnak, és nem kellett kisvendéglőket sem keresnem, ahol vagy azt hozzák, amit kérek, vagy nem. Vagy ízlik, vagy nem, stb.

 

Szóval, nem mindenki szereti az ilyent, és nem mindig olcsóbb.

 

(Itt is megjegyzem, mint már annyiszor máskor, mielőtt még kikelnél az AI ellen újra, hogy van aranyközépút, kicsit henyélni, fürdeni, ha már a tengerpartra megyek, és egy kicsit látni, mert kíváncsi is vagyok. Az AI nem feltétlen gátol meg ebben, úgyhogy nem általánosítani. Jellemfüggő a dolog, és nem ellátásfüggő.)

 

 

Előzmény: Zsákk Dömolé (439)
Zsákk Dömolé Creative Commons License 2009.07.22 0 0 444
Hát, a noxtopik rámomlott, meg beszóltam egy moderátornak :-)
Előzmény: Szetka (442)
Zsákk Dömolé Creative Commons License 2009.07.22 0 0 443
Nem konkrétan neked, hanem úgy általában. Egy szervezett út szerintem akkor éri meg, ha bemész az utazási irodába, a kedves eladólány rádmosolyog, kicsit villantja a dekoltázsát is, te erre ráböksz egy katalógusban a megfelelő útra, lehúzzák a bankkártyádat, és innen kezdve semmi gondod nincs.

Ha ennyit utána kell járni, levelezni, stb., akkor inkább felhívok két apartmant, lefoglalom a megfelelőt, veszek egy fapados jegyet, aztán helló. Szerintem.
Előzmény: Törölt nick (441)
Szetka Creative Commons License 2009.07.22 0 0 442
Mi van, elvitte a cica a nickedet?   :-)
Előzmény: Zsákk Dömolé (439)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.22 0 0 441

 Kedves Zsákk!

Ha nekem írtad, hát épp ez az! Ha végigolvasod, azért jártunk így, mert nem jártunk eléggé utána, nem voltunk mindennel tisztában! Ez az egész mint írtam, most már tényleg túúl van tárgyalva. Véletlenül sem veszem fikázásnak. Ha nem nekem írtad meg főleg!!(kacsintós smilé) Akármilyen rossz tapasztalatokat is gyüjtöttünk, mi szervezett utakra megyünk. Mert ha én tervezném, akkor mindig bizonytalan lennék, 2 gyerekkel meg csak úgy nem merek. Ami a lényeg, azért még mindig hazahoztak!!!

Na tényleg vége!

Törölt nick Creative Commons License 2009.07.22 0 0 440

 Kedves Bóbitás!

1 hétről van szó!

Kedves Szetka!

Köszi a biztit! Hát őszintén, én is vmi ilyesmiket olvastam a német honlapon, hogy az volt a legnagybb gond, hogy nem tudtak a szálloda alkalmazottai németül, meg sok az angol vendég meg lengyel, stb. hasonlók. Mindegy. Most már ez van, ezt kell szeretnünk, remélem annyira tré csak nem lesz. De azért arra ez az egész sértődés jó volt, hogy legalább egy csomó hasznos információval gazdagodtam. Bóbitás írta, hogy télen mennénk-e vhova.  Erre van egy  történetünk, ezt a sztorit még megosztanám veletek, és kioffolom magam, mert a mi ügyünk már úgyis túl van tárgyalva:

2008. szilveszter: Egyiptomi út Karthago szervezésben, dec. 24-én hajnali 6-kor indult a repcsi. Hurghada- Makadi beach- Hotel Meridien 5 csillag. A fürdőszoba elég "érdekes volt", a Wc : ami felűl be- alul oldalt ki. Megjavították. Kb. 4 magyar család volt elszállásolva Hurghada környéki szállodákban. Kairó fakultatív kirándulás: kisbusz  a 4 magyar családot beszállítja a bizonyos helyre, ahonnét a konvoj indul Kairóba. Felterelnek egy buszra, ami már a felszálláskor feltűnik, itt egy szál magyar sincs azok közül, akikkel együtt utaztunk Luxorba, vagy akár a repülőn. Az idegenvezető egy arab fiú, aki Romániában járt egyetemre, és román a spéci nyelv a tarsolyában.  (Ez később derült ki)A 8 órás úton, Kairóban, Egyiptomi múzeumban, egy szót nem értettünk, egy angol- német szó nem hagyta el a száját, kizárólag románul beszélt, és mikor megláttak egy krehács őskövület dácsiát, ment a vivát, taps és éljenzés.  A gizai piramisoknál véletlenül összetalálkoztunk a magyarokkal, és megvolt a nagy jelenet, hogy nem zavarja-e őket, hogy 4 család befizetett egy vagyont azért, hogy magyar nyelvű!! idegenvezetéssel megnézze, amit meg lehet, és eddig még nem tudtunk meg semmit, csak azt, hogy a többiek roppant örülnek a dácsiáknak. És hogy ebből biza bibi lesz. Mert aki kapja marja, a csaj indoklása: A Hurghadai vendégeket egy nagy busz szedte össze egyszerre, előbb értek oda, betöltötték a buszt. Igen? De visszafelé átül a mi buszunkra, és elmondja ami érdekel bennünk. Hm.......

Szetka!

Hogy ez a 3 bon hogy kerül aktiválásba, azt nem tudom, emilben küldték át, nincs szó róla, hogy egyszerre igénybe vehető, külön, stb. Ha ki szeretnénk használni, talán többet megtudunk majd róla. De alaposabban mint eddig.

Zsákk Dömolé Creative Commons License 2009.07.22 0 0 439
Mindenfajta fikázás meg rosszindulat nélkül, ennyi utánajárásból már rég megoldottátok volna saját szervezésben, olcsóbban. Nem?
Szetka Creative Commons License 2009.07.22 0 0 438

Nem voltam teljesen egyértelmű az előbb.

 

Inkább vegyünk egy példát, így érthetőbb:

 

Katalógusár pl:               150.000

8% felár:                          12.000

Össz:                              162.000 (megemelt katalógusár)

Szül.napi kedv. 16%:      - 25.920

Össz:                              136.080

Reptéri illeték:                   24.900

Komplex bizt.:                     7.200

Teljes részv.díj:           168.180 / fő

 

Ebből - ugye - lejön a ténylegesen befizetett előleg.

 

Vagyis a katalógusárra ráteszik a 8%-ot (mintha mindig is ennyi lett volna az ára), azután vonják le a 16% születésnapi kedvezményt, és utána jön hozzá a reptéri illeték, és komplex biztosítás.

Előzmény: angel 000 (436)
Szetka Creative Commons License 2009.07.22 0 0 437

Ja, akkor ezek szerint nem utalással, hanem személyesen az irodában fizetsz. Akkor nincs gond, mert rögtön kiderül.

 

A katalógusárra (eredeti, kedvezmények nélküli ár, reptéri illeték és biztosítás nélkül, tehát szállás+repülő együtt) számolj rá 8%-ot, vigyél úgy pénzt. Aztán legfeljebb kellemes meglepetés ér, ha valamilyen oknál fogva nektek mégsem kell fizetni (de azért ebbe inkább ne reménykedj).

Előzmény: angel 000 (436)
angel 000 Creative Commons License 2009.07.22 0 0 436
gondolom az irodába szembesülünk majd a dolgokkal:(csak azért jó lenne előre tudni hogy mennyi a végösszeg!!!
Előzmény: Szetka (435)
Szetka Creative Commons License 2009.07.22 0 0 435

Lehet, hogy jobb lenne, ha rákérdeznél, mert akár el is keveredhetett a levél, amelyben értesítettek, és később gond lehet.

Bár, ha nem stimmel a végösszeg (összes befizetés), úgyis felszólítanak.

Előzmény: angel 000 (434)
angel 000 Creative Commons License 2009.07.22 0 0 434
sziasztok!!!mi szept elején utazunk,de még mindig nem kaptunk értesitést az áremelésről!!!!normális dolog ez???mikor akarják közölni velünk ?2 hét múlva be kell fizetnünk a maradék összeget!vagy majd ott közlik a dolgokat?:(
Szetka Creative Commons License 2009.07.21 0 0 433

Sajnos lassan megszokjuk, hogy minden a németekhez van igazítva. Tényleg nekik  nyalják a seggüket, állati bosszantó; csak éppen semmit sem tudunk tenni ellene.

Sokkal nagyobb számban utaznak mindenhová, és sokkal több időt töltenek ott (heteket), sokkal többet költenek, ezért aztán - bármilyenek is - ők a "királyok".

Nagyon passzol ide az ismert közmondás, "mindig az erősebb kutya b....k". Gondolom, ismeritek. :-)

 

 

Előzmény: jevelley (424)
Szetka Creative Commons License 2009.07.21 0 0 432

A 3x10.000 Ft kedvezmény nem "jóvátétel", mások is kaptak, de attól még jól jöhet.

 

A katalógusárból való engedmény pedig azt jelenti, hogy csak akkor tudod igénybe venni, ha teljes áron foglalsz, azaz nincsen rá pl. előfoglalási kedvezmény, vagy ingyen napok, vagy ilyesmi (vagyis a kedvezmények nem halmozhatók).

Ha csak repülőjegyet vennél náluk, arra nem vonatkozik, de ha náluk foglalnál egyéni szervezést (mondjuk külön lefoglalod a szállást, aztán vagy ott veszel repülőjegyet, vagy máshol), arra is vonatkozik, na és persze a belföldi utazásra is, mindezek csak a téli katalógusból.

 

Egy dolog azonban nem tiszta előttem, mégpedig az, hogy egy foglalásnál felhasználhatjátok-e mind a 3 bónuszt? Ez azért nagyon nem mindegy (nekem az a gyanúm, hogy nem, de ne legyen igazam).

 

A hotel meg igenis jó lesz (gondolj erre), mert a németeknek sosem jó semmi, abba is belekötnek, ha a személyzet nem beszél elég jól németül, abba is, ha a környéken nincs elég bolt (akkor is, ha AI mennek), abba is, ha 2 percnél tovább tart a bechekkolás, abba is, ha nincs elég cola a sörükben. :-)

 

Előzmény: Törölt nick (426)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 431
Mennyi időre ennyi? Egy hét?
Előzmény: Törölt nick (430)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 430
Szia Bóbitás!
Már februárban lefoglaltuk mindkét utat az idei nyárra. Mindig így teszünk. Sajnos, ezt a Holidaychecket nem ismertem eddig, itt olvastam róla, mert hihetetlen vagy nem, eddig minden szálloda okk volt. Meg eddig a barátnőm rendezte a szállásokat, ő egy kis utirodában dolgozott, de átment egy másik céghez, ami nekünk nem tetszett. És azóta intézzük a Neckermanntól közvetlenül.Nézem a számlát, Felnőttnek 146900+ áremelés felár 11752+ reptéri illeték 24900-szülinapi kedv. 25384= 158168 Ft A két gyermek pedig fejenként 131515Ft.
Most is csak kiváncsiságból néztem meg, de majdnem el is ájultam. Jajj. Ez már el van bacva mi? Mégse jó, ha vége jó.....
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 429
10 ezer forint is pénz, de a téli utak áraihoz képest azért nem sok. Kérdés, hogy terveztek-e velük utazni a téli szezonban valahova. Akkor inkább az egzotikus drágább utak a jellemzőek, esetleg Egyiptom, ami olcsóbb árkategória. Valljuk be egy több százezres út árához képest tízezer forint "ajándék" igen karcsú. Arról nem is szólva, hogy ha ennyiszer utaztatok velük, akkor valószínűleg a mostani esettől függetlenül is kaptatok volna ilyen hűségbónt.

Viszont ha ilyen rutinos utazók vagytok, megnézhettétek volna foglalás előtt a holidaycheck-et. Sajnos a vélemények eléggé lehangolóak. Nem tudom, mennyibe kerül egy ilyen út, előfoglalás vagy last minute, esetleg katalógusáron mentek, van-e kedvezmény a gyerekekre, de ha tényleg olyan, mint a vélemények szerint, akkor...
Előzmény: Törölt nick (426)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 428
Igen, nagyjából ilyen tarifákat olvastam én is, ehhez képest a 100 euro tényleg aránytalanul sok.
Előzmény: jevelley (427)
jevelley Creative Commons License 2009.07.21 0 0 427
Utobbi pár eset:
Balin az Aston Baliban (5*) 28 $ volt, Krétán (Hotel Marlena 3*) 14 euró, Rodoszon (Hilton 5*) az iroda megoldotta, Korfu (100* villa apartman) az iroda megoldotta,

a Neckermannak valahogy ez nem megy.

Sajnos amikor társasággal megyünk akkor alkalmazkodunk de saját út soha többet velük!

Előzmény: Törölt nick (425)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 426
Kedves Mindenki!
Köszi a reakciókat, nagyon kedves vagy a privihez is, de nem reklamálunk a "nagyoknak", férjem letiltotta. Mikor kifizettük a hátralékot, említette a hölgynek, hogy mi a véleménye. Dehát ő egy békés, csendes ember, az iroda (nem szeretnék személyeskedni, megnevezni konkrétan, direkt sem, mert mi az iroda személyzetével maximálisan elégedettek vagyunk, sztem nem a kis hölgy tehet arról, hogy így alakult, ami tőlük tellett megtették.) De képzeljétek, tegnapelőtt emilben küldött az ügyintéző 3 olyan bon-t, amit pontosan idézek, nehogy rosszul értelmezzünk megint vmit:

HŰSÉGBON
amely 10000 Ft kedvezményre jogosít,
amennyiben a Neckermann 2009. nyári árualapjából
utazott 2009.10.31-ig.

A bon 2009. 12.31-ig a Neckermann 2009/2010 téli árualapjára
katalógusáron történő foglaláskor váltható be:
-repülős utazásra (csak repjegy nem)
-egyéni utazásra 100000 Ft felett
-belföldi utazásra 100000 Ft felett.

Értem nagyjából, de légyszi akik jobban értenek, vagy rálátnak erre, azért szívesen veszem a véleményüket. A neckermannról annyit, hogy összeszámoltam 6-szor utaztunk velük, de több utunk más kis irodán keresztül szervezett volt, eddig az égvilágon semmi gond nem volt. Mi is most júniusban utaztunk Costa del Solra, semmi probléma nem volt, sőt! A fakultatív programoknál sikerült olyan idegenvezetőt kifogni, hogy csuda! Megérdemelné, hogy leírjam a teljes nevét, de Gabi a biztos! 12 éve Malagában él! Profizmussal levezényelte a kirándulásokat. Kérdeztétek most hova megyünk. Hát egy picit elkámpicsorodtam. Itt ajánlgattátok, hogy nézzünk utána, a Holidaychecken a szállodának. Hát megnéztem a német oldalt, Sidari- Corfu Panorama Resort. Hát..... Nie wieder a legtöbb vélemény.... Igaz, nem luxushotel, 3+-os. A spanyol 4-es volt, általában olyanba megyünk, de ez most kicsit lehangolt... Majd meglátjuk. Köszi a sok hozzászólást....
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 425
Ha nem lenne ez a 8%-os határ, ennél többet is emelhetnének, szóval ez egyfajta "védelem". Nyilván úgy kellene kalkulálni mindenkinek, hogy belefér-e, ha mégis emel az iroda 8%-ot. Úgy értem, ezzel számolni kell előre, az utazási szerződésekben is benne van.

Sajnos a charter járatok gyakran nagyon szerencsétlen időpontokban repülnek. Mi is hajnalban repültünk (nem Neckermann), és éjjel vissza, de tudtuk előre és ennek tudatában foglaltunk. 100 euro a late check out-ért? Jó ég, az rengeteg. Más fórumokon itt ennek töredékét olvastam eddig, igaz nem Ciprussal kapcsolatban. Ennyi negatív tapasztalat után esetleg nem gondolkodtok más irodában? :)
Előzmény: jevelley (424)
jevelley Creative Commons License 2009.07.21 0 0 424
Hát nem is fogok... A jogszabályoknak meg inkább minket kéne védeniük.

Cipruson is megvolt a szokásos Neckermann szervezés. Mint már megszokhattuk a fakultatívok természetesen a német csoport érkezéséhez voltak igazítva, mivel hajnal 1kor érkeztünk az 5 csillagos szállodába másnap természetesen nem volt kedvünk 6kor már menni a szervezett útra. Távozáskor este 11kor indult a transfer és a szobát délben el kéne hagyni úgyhogy fizethettünk 100 eurót late check este 8ig... Tudom, szokásos szöveg, persze erről nem a Neckermann hanem a charteres társaság tehet meg én, hogy nyaralni akarok és nem üldögélni 11 órát a hallban. Csakhogy én ha 5 csillagos nyaralást akarok azt tessék leszervezni, bebiztosítani indulástól érkezésig (ez minden utazásra érvényes) rendesen, valahogy ugyanannyi munkával ahogy a szerződést is megcsinálták.
Előzmény: Törölt nick (423)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 423
Azért van olyan iroda, ahol nem 8% volt az előfoglalási kedvezmény, hanem jóval több. A 8%-os emelési lehetőséget sem lépte meg a legtöbb iroda. Ezt az emelési lehetőséget amúgy jogszabály (azaz nemcsak az utazási szerződés) biztosítja az irodáknak, szóval hiába viszel ügyvédet magaddal.
Előzmény: jevelley (421)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.21 0 0 422
Kedves Magistral!

A férjednek igaza van, lépjetek túl a bosszúságokon, ne ezen a 24 ezer forinton múljon a nyaralásotok. Persze bosszantó, ha váratlanul pluszba fizetnie kell az embernek, de mivel nincs mit tenni, próbáljatok örülni a nyaralásnak. Korfu gyönyörű:)
Hova mentek pontosan?
Előzmény: Törölt nick (417)
jevelley Creative Commons License 2009.07.21 0 0 421
Én teljesen megértem az érzéseidet ezzel kapcsolatban. Tényleg sokat utazunk de amit a Neckermann csinál az nekem se tetszik. Sokat mentünk már velük (idén is 2szer: Ciprus voltunk , Kréta majd 1 hónap múlva) beharangozták a 16% szuper kedvezményt amiből 8 lett mint más irodáknál is. Ügyes marketing fogás amit gyönyörűen előre leszerveztek. Legközelebb vigyem el az ügyvédünket is az utazási irodába ha nyaralni akarunk? Szerintem nem erről kéne, hogy szóljon a dolog...

Előzmény: Törölt nick (419)
gombóc63 Creative Commons License 2009.07.21 0 0 420
Én is arra biztatlak, hogy írj egy levelet ( e-mailt) mert az nem kerül semmibe. 9 éve a Neckermannal utazunk és tavaly volt egy kis "félreértésünk", nem lényeges, de írtam és nagyon készséges, szolgálatkész választ, ügyintézést kaptam, valamint árengedményt.  Ha gondolod privát megírom névszerint kinek kell írnod.
Előzmény: Törölt nick (419)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.20 0 0 419
 Köszönöm, hogy a tudatlanságunk ellenére is ennyire lelkesen tartod bennünk (vagyis inkább bennem) a "hitet". Igen, mi sem megyünk soha egyedül szervezett útra mert túl kényelmesek vagyunk, annyira, hogy még azt a c@r apróbetűt sem olvastuk el tisztességesen, meg bevallom, ők értenek ehhez, azért vannak, hogy lebonyolítsák, addig mér kételkedjünk, amíg flottul megy minden. Amihez meg mi értünk, azt mi próbáljuk maximálisan elvégezni. Legyen úgy, ahogy kívánod. Minden jó, ha a vége jó......
Szetka Creative Commons License 2009.07.20 0 0 418

Nézd, az az igazság, hogy a minimál betűmérettel írt szerződési feltételeket azért nagyon sokan nem olvassuk el, vagy, ha el is olvassuk, nem marad meg minden részlet a fejünkben. Ennek az az oka, hogy ha utazni akarunk, akkor úgyis ez van, nincs választása az embernek.

(De persze van, mondják azok, akik az egyéni szervezést részesítik előnybe..., de ezt most hagyjuk... én pl. nem tartozom közéjük.).

 

Tudod, ha rosszul indul a nyaralás, általában jó a vége, és akkor a szájíz is megváltozik!   :-)

Előzmény: Törölt nick (417)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.19 0 0 417

Mint írtam, már bánom, hogy első felindultságomban közzétettem a dolgot, férjem "pipa" (remélem érted?)  is. Veszett már több is.... Mit bolygatom, ha már ő lerendezte. Ha kifizettük, elfogadtuk és kész. Az ügyintéző azt mondta, hogy mindenképp fizetni kell, mi meg nem voltunk birtokában az erre vonatkozó paragrafusnak, hát akkor fizetünk. Eszünk ágában sem volt lemondani az utat, sem az ő módosításukkor, sem a mi általunk kértnél. De tudod, amikor az a rossz szájíz megmarad....

Szetka Creative Commons License 2009.07.19 0 0 416

Attól még  simán megpróbálhatod. Mondd, mit vesztesz vele? Ha sikerül, még mindig jobb elfagyizni, netán elsörözni.

(Megírod, hogy tudod, hogy jogukban áll, de kéred, hogy méltányosságból, azért mert nekik is részük volt benne, ... stb.) Hidd el nem lehetetlen, és ez nem reklamáció.

Előzmény: Törölt nick (415)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!