Üdv,Propertius! Sajnos ismét félrevezetted magadat, mint a médában az ujságírók. Itt szó nem volt "a demokrácia és a fennálló alkotmányos rend elleni fellépés"-ről. Hallhattad a főkapitánytól, hogy a vád rendzavarás. Legfeljebb jogosulatlan adatkezelés, vagy levéltitok megsértése. Ezek kérem köztörvényesek, nem pedig politikaiak. Ha továbbra is figyeled a hiteles sajtót, azt is megtudhatod, hogy pl. Kínában, É-Koreában is kizárólag köztörvényesek ülnek a börtönökben, nem pedig politikaiak. Ez Magyarországban is így lesz!!!
Erre csak azt tudom mondani (azt persze tegyük hozzá, hogy egy jó ideje külföldön élek) hogy máshol, ha ennyi kétely merül fel valamivel kapcsolatban, és az ország egy jelentős!! része azt szeretné, hogy számolják össze mégegyszer, vagy akár tízszer is, akkor függetlenül, hogy ki és milyen ítéletet hozott eddig erre vonatkozólag, akkor megtennék. Ezáltal tiszta vizet lehet önteni a pohárba. Ennyi....
A vasutassztrájk törvényeségét bíróság mondta ki, miután akkor is kétségbevonták a törvényességet, és bíróság elé vitték az ügyet.
A sztrájkra törvény vonatkozik, a tüntetésre is, a szavazatok számolására is. Az utóbbira a Legfelsőbb Bíróság és a parlament is kimondta, hogy a törvényeknek megfelelt.
te szerencsétlen. Az egyik egy érdekvédelmi szövetség tiltakozása, a másik pedig a demokrácia és a fennálló alkotmányos rend elleni fellépés.
Ezért csúsztatott tegnap tompika, amikor a nyugati demokráciák megmozdulásait (például a francia marharépaszállítókét) emlegette.
Kissé eltértünk a kérdésről.. BKV, Demszky perelni akar, mert kárt okoztak.. Nem is vitatom. De miért nem pereltek a taxisblokádkor, vagy a vasutassztrájok idején? És ezt hogyan fogják behajtani?
Hát én pl. ingázóként az elégséges szolgáltatásba tartozó vonatra nem fértem fel. (Reggeli 7 helyett 1 vonat indult.)
És nem az Erzsébet hídra gondoltam!!!! mint helyszínre, hanem mondjuk az MSZP székház elé..
Akkor a kórházi alkalmazottak (nővérek, ápolók stb.) is simán sztrájkolhatnak. Ők is (még jobban) alulértékelt társadalmi csoport. És tőlük is függ az ország. Csak bejelentik előtte 2 nappal.. Következmény?
vasutas sztárjkok idején, én a taxisblokádot most nem említeném (de vasutassztrájkból az Orbán kormány alatt volt nem is egy) pl. hogyan jutottak el az emberek a munkahelyükre?
Tudod, ott van olyan, hogy csak akkor sztrájkolhatnak szabályosan, ha biztosítják a "még elégséges" szolgáltatást.
Ha engedélyt kérnek a tüntetésre, kaptak volna?
Az Erzsébet-hídra, munkaidőben, csúcsidőben kizárt. No de mi a francnak? Máshol miért nem jó? Ez olyan, mint a terrorizmus: minél több ártatlan áldozat, és emiatt minél nagyobb médiafigyelem, annál jobb.
Ahogy írod. Bár mind a kettőnek vannak törvényes keretei.
néhány különbség:
A vasutassztrájkot előre bejelentették, ezt a tegnapi handabandát nem.
A vasutassztrájk egy alulértékelt társadalmi csoport műve (függ tőlük az ország, mármint a vasutasoktól), a tegnapi csőcseléktől senki se függ, senkinek se kellenek.
"Ha engedélyt kérnek a tüntetésre, kaptak volna?"
Ez tárgytalan, lévén nem kértek engedélyt. Szvsz ezek után nem is kapnak majd.
Kissé bátortalanul vetném fel azt a kérdést, hogy a vasutas sztárjkok idején, én a taxisblokádot most nem említeném (de vasutassztrájkból az Orbán kormány alatt volt nem is egy) pl. hogyan jutottak el az emberek a munkahelyükre? Akkor ki piszkálta fel a szakszervezeteket, hogy sztárjkoljanak? Mennyi kár lett belőle? Jó, jó tudom: sztrájk és tüntetés NEM UGYANAZ. De abban hasonlítanak, hogy zavar volt a közlekedésben...
De eszembe jutott még valami: Ha engedélyt kérnek a tüntetésre, kaptak volna?