Ma vette meg a párom Gerhard Haderer: Jesszus! című vallási karikatúra gyüjteményét.
A könyv ára kb 2 db jobb mozijegy ára. Véleményem szerint közepesen érdekes és érdekfeszítő. Szépek benne a karikaturák, de nincs meg a folytonossság és kissé össze-vissza érzésem van.Kevés és kissé erőltetett poénok a fő poén oltárán feláldozva, ami azért jó. "Jézus csak egy kábszeres volt."
A békesség narancssárga színével átkötött kis figyelmeztető cédula szövege talán a legérdekesebb:
" Figyelem! E könyv Jézus életét szokatlan, szatirikus formában dolgozza fel. Legkevésbé sem célja, hogy bárkit is megsértesen vallási érzületében. Amennyiben úgy érzi, hogy ez a fajta megközelítés ellentétes lehet vallási meggyőződésével, kérjük ne vegye le ezt a szalagot én ne olvasson tovább."
Elfér a könyvespolcon, de ne várjon senki tőle katarzis élményt. Sem az ateista , sem az Istenhívő, sem a p-dox vallás szimpatizánsa.
A zsidó származású igehirdető illegális szerekkel élt, állítja a katolikus egyház által támadott könyv rajzolója. Mi célt szolgál a blaszfémia, ha se nem vicces, se nem érdekes, se nem elgondolkodtató?
Aki történetesen - megjegyzem, érthető okokból - nem akarná végigolvasni a Jesszus című képes botránykönyv mind a 29 mondatát, annak szíves tájékoztatásául összefoglaljuk a mű témáját, lényegét, mondanivalóját, és tréfáit: Jézus rendszeres marihuánafogyasztó volt.
Ennyi. Aki végtelenül humorosnak találja a feltételezést, mindenképpen szerezze be a kötetet, és ugyanezt ajánljuk azoknak, akik imádják az aprólékosan kidolgozott, színes karikatúrákat. Ha viszont Önt, Tisztelt Olvasó a meglepő feltételezés szövegből és képből való kihüvelyezése kötné le, ne várjon sokat a német nyelvterületen állítólag százezres példányszámban kiadott műtől. Isten fia ugyanis már az ötödik oldalon rettenetesen beszív, igaz, hogy csak a "tömjén átható illatától", de a fellépő tünetek azért egyértelműsítik: a jászolban tudatállapot-változás történt.
Később a biztonság kedvéért a tömjéntartó vízipipaformát, Jézus jellegzetes hippi imidzset ölt. A szerző egyébként testvérének tekinti az egész emberiséget, köztük a hülyéket is, mert azon kedves képnézegetőknek, akik a könyv végéig sem vették volna a lapot, az utolsón elolvashatják fehéren feketén is: "Egyébiránt a tömjén - a hasishoz hasonlóan - Tetrahydrocannabinol (THC) hatóanyagot tartalmaz."
A szerző-rajzoló azonban nyilván nem öncélúan adott spanglit a zsidó származású igehirdető kezébe. A katolikus egyház ok nélkül ugyanis nem perelget be kiadókat. Ilyen blőd dolgok miatt nem háborodnak fel tömegek, és egyesek nem fenyegetnek meg súlyosan közepes tehetségű karikaturistákat.
De igen. Mindez ok nélkül történik, ami jó tanulság, mert egyébbel nem szolgál a könyv. Míg az Újszövetséggel játszó egyéb munkák, például a Krisztus utolsó megkísértése és a Brian élete című filmek vagy a Jézus Krisztus szupersztár musical is sajátos bibliaértelmezésük vagy egyház- és valláskritikájuk megfogalmazása végett törték a szentséget, itt nem terhelték gondolatokkal az olvasót. A tizenhetedik oldalig még vélhetjük úgy, hogy sajátos legalizációpárti könyvet tartunk kézben, mivel Jézus a tömjén hatása alatt egyszerűen megoldja a hétköznapi ember túlbonyolított problémáit, a vakot például az orrán felejtett napszemüvege levételével "gyógyítja" meg, de később a csoda módszerével gyárt bort, és a véletlen csinál egyetlen halból halomnyit. Még a hippi ideológiáról, a marihuána világjobbító hatásáról sincs szó itt tehát.
Hajdanán jó poénnak tűnt az orosz olvasókönyvem minden egyes ucsityelnyicája, átyeca és bábuskája kezébe fegyvereket rajzolni, a szövegkörnyezettől függetlenül, igaz a dolog varázsa tizenegy éves korom után némileg megkopott. Témánk kapcsán joggal vetődik fel a kérdés: miért rajzol valaki ötvenkét éves fejjel dzsointot egy könyv minden egyes Jézusa kezébe?
Mi célt szolgál a blaszfémia, ha se nem vicces, se nem érdekes, se nem elgondolkodtató? Természetesen a botrányt. A kiadó tudta, hogy a katolikus egyház már csak olyan, hogy a világ jelentős része ingerküszöbén túlra esik, és toleranciájánál csak józan esze kevesebb. Az egyházi kiátkozásnál jobb ingyenreklám pedig nem létezik, ez mostanra már marketingiskolák tananyaga, és nyilván az is, hogy az ilyen lehetőséget a kiélezett gazdasági versenyben nem lehet kihasználatlanul hagyni. Botrányt kavarni könnyebb és talán olcsóbb is, mint értelmes dolgokkal megtölteni a lapokat. Jó szórakozást!"
"A korábban már említett Gerhard Haderer botránykönyv Jesszus! címmel megjelent magyar kiadásban is. Az alkalom kapcsán az Index egyik szerzőjének sült el a keze. Vitázni nem akarok vele, mert néhol egyetértünk, de azért Haderert súlyosan közepes tehetségűnek aposztrofálni, az nem közepesen súlyos mellényúlás.
Igaz, az Indexet soha nem a tényszerűségéért szerettük.
Az eredeti HVG cikk ->
Haderer weblapja ->
Cikk az Indexen ->"
Ja fel szoktam bosszantani a hülyéket, a rendőrök zöme meg köztudomásul az, aztán igyekeztek kibabrálni velem.
Amúgy nekem, mint lejjebb látod, a nulla jel mindkét szárán árfonódott végtelen jelem van. Majd kitalálok neki valami jó és rövidebb nevet, hogy nekem is meglegyen a P-DOX-om:-)
Persze a legjobb karíkatúrákat maga a valós élet adja:
Lásd a mostani HVG 87. oldala "Túl közel a kisdedekhez" cikke. A pedofiliával vádolt katolikus papok egyre dagadó botrányhullámáról szól.(képekkel illusztrálva)
Nincs semmi gond. Én vagyok a képen és valóban vallásalapító vagyok. De ennek most nem sok köze van a téma címéhez. Másrészt meg elrontottad a méretezést is. (tehát más okok miatt kétszer is sértetted a moderálási szabályokat.
"Botrány Ausztriában egy Jézus-könyv körül
Átrajzolt történet
Szabad-e kigúnyolni a vallási hagyományokat, jelképeket, legendákat? - pattant ki a vita Ausztriában egy Jézus Krisztusról szóló képeskönyv kapcsán. A katolikus egyház szigorú nemmel válaszol a kérdésre, Gerhard Haderer könyvét maga a bécsi bíboros-érsek tenné indexre.
A könyv nem több negyven oldalnál. Az egykori hatvannyolcas lázadó, a ma is hosszú hajú linzi karikaturista Gerhard Haderer Jézus élete című képeskönyvéből alig két hónap alatt több mint százezer példány fogyott el. A bestsellerlista élén álló könyvecske egyszersmind a tilalmi listán is előkelő helyet foglal el, ezért inkább csak pult alól adják a kíváncsiskodóknak. Pedig a német Stern és az osztrák Profil hetilapoknak dolgozó Haderer nemigen akart többet művével, mint egy bájos viccet, sőt sokak szerint egyértelműen gyerekkönyvet alkotott.
A színes rajzok vitathatatlanul szokatlan módon dolgozzák fel Jézus életét. Így például a tömjénfüsttől kábult Megváltó gyakorlatilag delíriumban bolyong át az életen, a sűrű tömjéntől állandó világosság veszi körül, éjszaka is nappali fényességet teremtve. Csodát csodára halmoz, ám ezek a csodák leginkább arra jók, hogy az őt kísérő tanítványok gazdagodjanak, egyre fényűzőbb körülmények között éljenek. Máshol Jézus jókedvűen, a többiek kacajától kísérve szörföl a vízen, maga mögött hagyva glóriáját, profán változataként az ismert bibliai történetnek, mely szerint száraz lábbal járt a Genezáreti-tó vizén. De kimeríti a blaszfémia fogalmát az eredetileg kenyérszaporítás néven ismert történet feldolgozása is. Haderer könyvében Jézus egy tengeri sziklán töpreng, miként teremtsen elő némi táplálékot a kiéhezett népnek. Egy zsákmánnyal tömött halászhajón világítótoronynak nézik a tömjénfüsttől megvilágított Megváltót, a hajó felborul a sziklán, a halak pedig az éhezők szájába repülnek. Az utolsó vacsora sem Jézus szenvedéstörténetének eseménye a karikaturista ábrázolásában, hanem orgia, ahol Jézus nem a saját vérét nyújtja át borként asztaltársainak, hanem vízből varázsol bort, amit a tanítványok a vacsorát szervező kocsmárosnak adnak fényes ezüsttallérok fejében.
Jézus látja barátai folyamatos gazdagodását, őt azonban fárasztja a pénzhajhászás, ezért inkább széttárt karokkal leheveredik pihenni egy olajfa árnyékába. Tanítványai vigyázzák az álmát, s közben rájönnek, hogy a pózt megőrizve, az alakot lekicsinyítve remek árura tehetnek szert: kifaragják Jézust, és bronzba, ezüstbe vagy aranyba mártva árulják, hogy a hívők levélnehezéknek használhassák, vele világíthassák meg sötét pincéiket. "Ne velem!" - fakad ki erre Jézus, teleszívja magát tömjénnel, és felszáll a mennybe. Odafönn angyalok veszik körül, egy tömjénfelhőn heverészik, és kitűnően érzi magát: arcán nyoma sincs a szenvedésnek. Az istenkáromló történet képein a korhűséggel össze nem egyeztethető tárgyak is felbukkannak: a decemberi éjszakán nappali fényben fürdő názáretiek kezében hűtőtáska és strandnapernyő, a Jézus által feltámasztott beteg gyermek kempingágyon fekszik, a gyaloghintón pöffeszkedő tanítványok szállítása parkolóhelyet jelző tábla mellől indul.
Nem ez az első olyan könyv, amely kimeríti a szentségtörés fogalmát, ennyire kis horderejű mű azonban még sohasem részesült olyan magas inkvizítori támadásban, mint a Haderer-féle Jézus élete. A Styria katolikus kiadó által megjelentetett Die Presse napilap hasábjain az osztrák katolikus egyház feje, Bécs bíboros-érseke, Christoph Schönborn, adott hangot haragjának. Schönborn nemcsak a témaválasztáson csodálkozik, hanem azon is, hogy a tekintélyes könyvkiadó, az Ueberreuter méltónak találta ezt a gúnyos művet a megjelentetésre, a Hölderlin-díjas kultúrfilozófus, Robert Menasse pedig, elvállalva a könyvbemutatót, még dicsérte is.
A bíboros felindult hangú levelében kifejtette: "Tiltakozom a sok gyermek és idős, az egyszerű emberek és az egyetemet végzettek nevében, akik védtelenül szenvednek hitük kigúnyolásától, nevetségessé tételétől, s akik gyakran hiányolják, hogy mi, püspökök nem védjük meg eléggé őket. Tiltakozom Gerhard Haderer és mindazok ellen, akik tapsolnak neki, amikor lábbal tiporja polgártársainak vallási meggyőződését. Követelem, hogy kérjen bocsánatot ezektől az emberektől." Schönborn szerint Haderer hamisan érvel azzal, hogy ő nem a katolikus hitet bírálja, hanem az egyházi fejedelmeket, azaz a püspöki kart. Írása végén a bécsi érsek más kultúrák és vallások emberei előtt szégyenkezik: vajon milyen benyomásuk lehet arról a társadalomról, amelyik hallgatva tűri vagy viccelődve fogadja vallásának kigúnyolását?
Az osztrák katolikus egyház vezetőjének írása levelek áradatát indította el. Többségük hálálkodott Schönbornnak, mert végre szembeszállt a katolikus hit kigúnyolóival. A Neue Kronen Zeitung bulvárlap, amelyet immár közel három millióan olvasnak naponta, változatlan formában leközölte az érseki sorokat, és méltatta a főpap bátorságát. A magas helyről jött bírálatra Haderer Nyugi emberek! című írásában, meglehetősen félvállról válaszolt. Miért kell Schönbornnak féltenie tőle a gyermekeket és az aggokat? Miért őrzi a katolikus egyház olyan elszántan a humortalanságát? Miért kell őt elátkozni, miért kell a művét annyira komolyan venni? Hasonló szellemben foglalt állást a könyvkiadó vezetője, Fritz Panzer is, aki szomorúnak találta, hogy 2002-ben Közép-Európában valaki fontosnak tartja, hogy embereket védjen meg könyvektől. A Haderer-könyv Jézusa szerinte egy szeretetre méltó figura, akit a tanítványok kihasználnak. A szatirikus képeskönyv, az elmúlt kétezer év számos, nem éppen morális katolikus egyházi üzletét tekintve, még nem is szakadt el túlságosan a valóságtól - így a kiadó vezetője, aki szerint nem kötelező megvenni és olvasni a művet.
De eltűnt a mosoly a szerző és a kiadó arcáról, amikor kiderült, hogy a katolikus egyház egyáltalán nem viccel. Schönborn mögé más egyházi méltóságok is felsorakoztak, így a salzburgi érsek, Andreas Laun, aki a blaszfémiára vonatkozó büntetőjogi paragrafus betartását sürgette, valamint Egon Kapellari grazi püspök, aki azon kesergett, miért nem tudja a katolikus egyház olyan szigorral védeni tanításait, tekintélyét, mint például az iszlám. S nem csupán szavak hangzottak el, a bécsi egyházmegye illetékese bejelentette, hogy katolikus iskolái ezentúl nem vásárolnak könyveket az Ueberreuter kiadótól. A tilalom 70 ezer gyerekre vonatkozik, és nem csupán a tankönyveket érinti, hanem az egyéb kiadványokat is. A többi egyházmegye még gondolkodik, hogy csatlakozzék-e a bécsi kezdeményezéshez, az államügyészség viszont - hat magánfeljelentés alapján - nyomozást kezdett a már említett paragrafus megsértése miatt. A kiadó rendőri védelmet kért a sorozatos fenyegetések miatt, s így tett Haderer is, akinek a családtagjait inzultálták Linzben. Nem enyhítette a lincshangulatot Schüssel kancellár sem, aki szintén kötelességének érezte, hogy megszólaljon, és szennyirodalomnak minősítse Haderer alkotását.
Az egyre szélesedő kultúrharcban a bölcs középutat igyekezett megtalálni a Die Presse nyugalmazott főszerkesztője, Thomas Chorherr, akinek anno az osztrák sajtótanács elnökeként többször kellett ítélkeznie vallási témákat ábrázoló karikatúrák ügyében. Szerinte a művészi szabadságnak igenis vannak határai, mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy korunkat nem csupán a katolikus egyház tömeges elhagyása jellemzi, hanem a vallási tabuk döntögetése is. A vitában egyáltalában nem az a kérdés, hogy Haderer sért-e vallási érzületeket, nem is az, hogy az alkotmányban rögzített művészi szabadság kiterjed-e a vallás kigúnyolására is - kért szót a Format című hetilapban Robert Menasse. Szerinte a hatalmas befolyású katolikus egyházat semmi sem zavarja jobban, mint saját eredete, nevezetesen az, hogy egy zsidó szektából jött létre, méghozzá eretnekek gyülekezeteként. Menasse azt gyanítja, hogy az egyházi vezetés szeretne újra politikai befolyáshoz jutni, kulturális értékek meghatározója lenni Ausztriában. Erre alkalmat ad, hogy most a kereszténydemokrata párt van hatalmon. Az apropó viszont, azaz a felháborodás egy gyerekkönyvön, szerinte szánalmas.
Földvári Zsuzsa / Bécs"
