Talán nem haszontalan az angol szöveg bemásolása sem, hiszen már a fordításban is vannak csúsztatások...
THE NEW YORK TIMES
May 12, 2002
Hungary's Odd Affair With the Right
By CELESTINE BOHLEN
MAYBE Hungary, not France, should be the focus of European experts who anxiously scan the continent looking for signs of a resurgence of right-wing nationalism.
Like the French who last Sunday rejected Jean-Marie Le Pen and his xenophobic National Front, Hungarians last month rebuffed the slick nationalist message of their brash prime minister, Viktor Orban.
But there the similarity ends. In fact, there is a big difference in the verdicts voters handed to these two emboldened rightists, separated by half of Europe and a huge gap in democratic traditions.
Support for Mr. Le Pen never climbed above 18 percent, while Mr. Orban's right-wing coalition got 49 percent of the popular vote, and 188 of the 386 seats in Hungary's Parliament. Furthermore, at age 38, Mr. Orban remains a political figure with a future, whereas Mr. Le Pen, at 73, may well have seen his last national election.
And while Mr. Orban did not win the April 21 election, his brand of Hungarian nationalism did attract a wide swath of the electorate, poaching on turf that had once belonged exclusively to Hungary's extreme right-wing, openly anti-Semitic party.
Unlike Mr. Le Pen, who was vigorously opposed and ultimately defeated by France's center-right Gaullist party, Mr. Orban now has the right-of-center spectrum entirely to himself. In addition, he shows no signs of moderating his ominous claims to being the leader of Hungary's real patriots.
"We are not in opposition, because we are the nation," he told a rally in Budapest last week of some 50,000 supporters.
"Orban's identity won't change," said Miklos Haraszti, a former member of the Hungarian parliament and a professor at the Central European university in Budapest. "He has picked up the nationalist, the xenophobic, the real right-wing voters and he will stay right wing, that's for sure."
The right's appeal in Hungary in 2002 is a strange combination of old and new — of peculiarly Hungarian themes that play on ethnic rivalry and date to the end of World War I, and of the new Europe-wide angst, brought on by what many perceive as the slow sacrifice of national identity to the gods of the European Union, and by extension globalization.
This concoction — brewed in a country with a sorry history that is still rebuilding democratic institutions, in a region scarred by ethnic wars — is `'extremely dangerous," said Istvan Gyarmati, senior vice president of the East-West Institute and a former Hungarian deputy defense minster.
`'There is a general trend in Europe which is the re-emergence of the extreme right, as various radical elements look for solutions outside the system," he said. `'But in Central Europe, this is more dangerous than in Western Europe, because in Central Europe, democratic thinking and the democratic public are not quite so stable."
Unlike Western Europe, right-wing politicians in the region are not stoking fears about immigration, for the simple reason that Central Europe has not attracted many foreign workers. Crime, too, is not the hot issue that it was in France, although certainly an increase in crime is part of a general complaint that life after Communism has not been as rosy as promised.
But the fear of being swallowed up in a sprawling faceless supra-national Europe has begun to strike a chord, as it has in Western Europe. In Hungary, one form it takes is anxiety about rich western Europeans swooping into the countryside and scooping up tracts of rich farmland.
The anti-European Union sentiment, however, is still balanced by deep longings among Poles, Czechs, Hungarians and other to rejoin the European family, and this presents a problem for politicians. As prime minister, Mr. Orban pushed hard for Hungary's entry into the Union but nonetheless capitalized on the fear of land sales during the last campaign.
DOUBTS about the benefit of joining Europe — once a mantra of the region's new democracies — have crept into politics in Poland, the Czech Republic and Slovakia, said Charles Gati, an expert on Central Europe and a professor at Johns Hopkins University's School of Advanced International Studies. "First," he said, "these countries were dominated by the Soviets, then they thought they were going to be independent, and now they find themselves in a relationship where, once again, they feel they are being treated as second-class citizens."
The issue of Europe is in many ways becoming the new litmus test in the region, replacing attitudes toward Communism, Mr. Gati said. Interestingly, in the skirmishes between anti-union nationalists and pro-union integrationalists, ex-communists are often to be found leading the way toward integration with Europe, he added.
Hungary, like its neighbors, has had a bumpy ride during the last 12 years of democracy. Voters have swung from right to left and back again in a pattern that suggests a recurring urge to throw the bums out. Of the 10 formerly Communist countries, only Slovenia has reelected a sitting government — a trend that may help explain Mr. Orban's narrow defeat.
Mr. Orban began his career as the leader of a party of young democrats that barred members over the age of 35. He was a cross between a postmodern hippie and a post-Communist yuppie, but he soon dropped liberalism for a conservative nationalism.
Globalization aside, Hungarians have two ways of defining their nation. One definition claims a population of 10 million, the number of people living in Hungary. The other `'nation" is some 15 million strong, and includes those Hungarians left outside the country after the breakup of the Austro-Hungarian empire in 1918.
Mr. Orban has adopted the issue of the Hungarian minorities in Romania, Slovakia and Serbia, and even pushed through legislation (later watered down) that accorded them the same rights as Hungarian citizens.
In a region all too familiar with the dangers of ethnic rivalries, just raising this issue is enough to make Hungary's neighbors nervous, which is why they continue to watch Mr. Orban very closely. `'Orban is no Milosevic when it comes to using force," said Mr. Gati, "but in that part of the world, such talk doesn't have to be immediately threatening to be perceived as threatening."
Kovács azt állította bebiztosították magukat, hogy érvényesíthetik saját elveiket az oktatáspolitikában. No hiszen! Most nem arról akarok írni, miféle elveik vannak, amit érvényesíteni szeretnének, hanem hogy "bebiztosították" magukat. Mivel? Ha az szdsz-nek nem tetszik, akkor zsarolják meg őket, amikor csak akarják egy kormányválsággal, akárhány ellenőrt tesznek Magyar Bálint mellé. Minél több engedményt tesznek az szdsz-nak annál inkább ki lesznek szolgáltatva nekik, ráadásul ők fogják viselni a szavazóik előtt a szdsz-es politika következményeit is.
Legjobb, ha most rögtön nevet változtatnak és úgy ahogy vannak áttérnek az szdsz-be. Legyen egy, ami egybe tartozik.
A fideszt nem kell szalonképtelennek beállítani, mert a jelen vezetőségével önállóan beállt szalonképtelennek. Ilyen fontos feladatot csak nem bízhattak a fiúk a hírhedetten kommunista New York Times-ra.
ezek a hARASZtik az anyjukat is elárulják...mocskos szadesz, nem elég, hogy bejutottak a Parlamentbe és örülnének mint a majom a farkának[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n], kampányolnak tovább, megkaparintják az oktatási tárcát: ideológiai mérgezést az ifjú fejekbe oltani...
Bevallottan szadeszos munka, Kovács Laci bá' már farol el mellőlük, édes volt a HÉT-ben. /Meg ne kövezzetek!/ Szomorúbb, hogy a szadesz hisztiből makacskodik, kavar, cui prodest? kisantant.
"a másik szerint azonban a nemzet 15 milliós, mert magában foglalja az osztrák-magyar birodalom 1918-as feldarabolása nyomán a határon túlra kerülteket is."
A hataron tulra kerult _magyarokat_.
"Orbán felkarolta a Romániában, Szlovákiában és Szerbiában élő magyar kisebbségek ügyét, és keresztülvitt (majd később felvizezett) egy olyan törvényt, amely ugyanolyan jogokat adott (a határon túliaknak), mint a magyar állampolgároknak"."
Nem ugyanolyan jogokat.
"Orbán nacionalizmusa, olyan területet becserkészve, amelyet eddig a szélsőjobboldal nyíltan antiszemita pártja kizárólagosan a magáénak mondhatott, széles szavazói réteg számára bizonyult vonzónak."
Magyarorszagon nem letezik nyiltan antiszemita part.
"A szerző párhuzamot vont a francia elnökválasztás és a magyarországi választások között, hangsúlyozva, akik a jobboldali nacionalizmus újraéledésének jeleit akarják megfigyelni talán nem annyira Franciországra, hanem inkább Magyarországra kell vetniük tekintetüket."
Orbannak teljesen mas programja van. Ha a MIEP ert volna el 18%-ot, mint Le Pen Fo-ban akkor esetleg lenne ertelme nyafogni.
A fentiekhez hasonlo hazug csusztatasokkal van tele az egesz cikk. Ha egy objektiv cikk lenne, akkor a masik oldal velemenyet is leirta volna, nem csak egy 5% elert part baromsagait. Ez alapjan en semmit nem latok be! Ja es Orban atment xy iranyba, az SZDSZ, MSZP nem ezt tette?!
Nem az amerikai vezető média a baloldali, hanem egy két emberke akinek van módja ilyen újságban cikkeket írni. Kaphatnak érte elég pénzt, ennek sokszorosát hozzák a baloldalnak a konyhára.
Egyszerű üzlet.
Haraszti Miklós PROFESSZOR, a mértékadó vélemény, a hiteles forrás a magyarországi belpolitikai történésekkel kapcsolatban. Ez jó. Három pontot adok neki az "Aki csak tud, szerezzen nekem minden nap egy derűs percet!" elnevezésű, világméretű akcióm keretében. Tizenkét éve így manipulálják néhányan -- főleg szadeszesek -- a belpolitikát külföldről. (Emlékezető példa: az Antall-kormány ideje alatt szokásos volt sűrűn hivatkozni a Die Presse Magyarországgal kapcsolatos "mértékadó" írásaira. Na priklad azokra, amiket Fényi Tibor (nem találod ki: SzDSz-ember), a Collegium Hungaricum akkori igazgatója írt. Bízzunk, hogy a magyarra fordított írásokat nem fordították vissza németre, aztán megint magyarra, vö. "Jöttem a Gangesz partjairól...":
"Ufer a zsidó kupléíró
Aludt a folyosón mélyen.
Barátja, Herz biztatta,
Hogy ne remegjen, ne féljen.")
Ez egy elemzes, es abszolute igaz. A te topic cimed a hazugsag. Amugy a cikk a New York Times-ban jelent meg.
Kedves jobbosok, igen csak paranoid gondolat az, hogy most mar az amerikai vezeto media is az Mszp szocsove, nem gondoljatok? Ha ezt belatjatok, akkor gondolkodjatok el a cikk tartalman, es azon, hogy Orban mindent megtesz a hatalomert es liberalisbol siman atment jobb-szelsojobb oldalra.
A kampány elkezdődött.
Ballib oldalról már most el kell kezdeni a fidesz szélsőjobboldali megítélését súlykolni.
A ballibeknek ez a pár mandátumos előnye keserű pirula nekik, bizonytalanná teszi az alakuló kormány legitimitását.
Mivel a Miép nem számottevő, sőt Csurkával az élen soha nem is lesz az, ezért most megpróbálják a fideszt szalonképtelenné beállítani mszp-szdsz oldalról bizetett külföldi bértolnokok segítségével.
Erre majd hivatkozhatnak a hazai népszabadság, magyarhírlap, rtlklub, klubrádió stb. szintén fizetett vagy megygőződéses tollnokai, lehet rjta megint csámcsogni. Ha esetleg megjelenne egy ellenkező értelmű cikk, akkor azt persze nem kürtölnék világgá a hazai ballibek.
Megcinkelt tényekből hasznuk csak a hamiskártyásoknak lehet.Celestine Bohlen világhírű magyar-szakértő. Összepaktumoztatta magát a Haraszti M. nevű csodaemberrel, aki kevesellette a magyaroktól kapott ippeghogy 5 %-ot pártja, a SZADESZ részére. Pedig - tudjuk - ott az ész!
Megcinkelt tényekből képtelenség igaz értékelést, véleményt alkotni. CSAK HAZUGOT SZOKÁS!
"Magyarország furcsa afférja a jobboldallal" címmel jelent meg vasárnap írás a The New York Timesban, Celestine Bohlen tollából. A szerző párhuzamot vont a francia elnökválasztás és a magyarországi választások között, hangsúlyozva, akik a jobboldali nacionalizmus újraéledésének jeleit akarják megfigyelni talán nem annyira Franciországra, hanem inkább Magyarországra kell vetniük tekintetüket.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat a támogatásával
"Miként a franciák, akik a múlt vasárnap visszautasították Jean-Marie Le Pent és az ő idegengyűlölő Nemzeti Frontját, akként a múlt hónapban a magyarok elvetették rámenős miniszterelnökük, Orbán Viktor dörzsölt nacionalista üzenetét. De ezzel a hasonlóság véget is ér" - írta Bohlen, utalva arra, hogy "nagy a különbség abban a verdiktben, amit a választók átadtak ennek a két felbátorodott jobboldalinak, akit fél Európa, valamint - a demokratikus hagyományok szempontjából - óriási szakadék választ el egymástól".
Orbánnak van, Le Pennek nincs politikai jövője
Le Pen támogatottsága soha nem kúszott 18 százalék fölé, míg Orbán jobbodali koalíciója 49 százalékot kapott, és 188 helyet szerzett a 386 fős magyar parlamentben. Ráadásul Orbánnak a maga 38 évével továbbra is van politikai jövője, miközben a 73 éves Le Pen alighanem utoljára vett részt az országos választásokon - jegyezte meg a The New York Times cikkírója. Ehhez hozzátette, hogy Orbán nacionalizmusa, olyan területet becserkészve, amelyet eddig a szélsőjobboldal nyíltan antiszemita pártja kizárólagosan a magáénak mondhatott, széles szavazói réteg számára bizonyult vonzónak.
"Orbán egymaga uralja a jobboldalt"
"Le Pennel ellentétben, akit hevesen ellenzett - és végül le is győzött - a francia jobbközép gaullista párt, Orbán most egymaga birtokolja a centrumtól jobbra található egész spektrumot. Ráadásul nem mutatja jelét, hogy mérsékelné azon ominózus kijelentéseit, miszerint ő Magyarország valódi hazafijainak a vezetője" - olvasható a The New York Timesban. A szerző idézte a múlt héten a Dísz téren elhangzott beszédből azz a megfogalmazást, amely szerint hívei nincsenek ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.
A jobboldaliság a régi és az új fura kombinációja
A The New York Times szerzője megszólaltatta Haraszti Miklós volt SZDSZ-es képviselőt, a Közép-európai Egyetem professzorát, aki szerint Orbán nem fog változni, jobboldali marad, miután a nacionalista, idegengyűlölő, valóban jobboldali szavazókat választotta magának. Magyarországon 2002-ben a jobboldaliság a régi és az új furcsa kombinációja - írta a The New York Times. Régi elemként említette az első világháború végéhez visszanyúló etnikai versengést, új motívumként pedig azt az Európa-szerte tapasztalható félelmet, amit sokan úgy fogalmaznak meg, hogy a nemzeti identitást lassan feláldozzák az Európai Unió isteneinek oltárán, a globalizáció kiterjesztése révén.
"Ez a kotyvalék, amit egy olyan, szomorú történelmű országban főztek, ahol még mindig az újjáépítés fázisában vannak a demokratikus intézmények, illetve egy olyan régióban, amelynek az arcán etnikai háborúk sebhelye látható", a The New York Times által szintén megszólaltatott Gyarmati István - a New York-i székhelyű Kelet-Nyugati Intézet alelnöke, volt honvédelmi minisztériumi vezető illetékes - szerint "nagyon veszélyes".
Gyarmati azt mondta a New York-i lapnak: "Létezik Európában az az általános tendencia, hogy újraéled a szélsőjobboldal, hogy különböző radikális elemek a rendszeren kívüli megoldásokat keresnek. De Közép-Európában ez veszélyesebb, mint Nyugat-Európában, mert Közép-Európában nem egészen annyira szilárd a demokratikus gondolkodás és a demokratikus közvélemény".
Félelemkeltési praktikák
A The New York Times kitért arra, hogy Közép-Európában a jobboldali politikusok eszköztárában nem olyan nagy arányban szerepel a bevándorlóktól való félelem keltése és a bűnözésre való hivatkozás, mint Nyugat-Európában, de azokat a félelmi húrokat már pengetik, hogy a terjeszkedő, arctalan, nemzetek feletti Európa "lenyeli" ezeket az országokat. Magyarországon ennek egyik megnyilvánulási formája az amiatti izgalom, hogy a gazdag nyugat-európaiak bezsebelhetik maguknak a termőföldeket - jegyezte meg a lap.
A The New York Times szerint ugyanakkor az EU-ellenes érzelmeket kiegyenlíti a lengyelek, csehek, magyarok és mások azon mélységes vágya, hogy újra csatlakozzanak az európai családhoz. Ez gondot jelent a politikusoknak: "Miniszterelnökként Orbán keményen törekedett Magyarország uniós belépésére, de ugyanakkor a legutóbbi kampány során tőkét kovácsolt a földeladásokkal kapcsolatos félelemből."
"Orbán ejtette a liberalizmust a konzervatív nacionalizmus kedvéért"
A The New York Times cikke ezután kitért arra a jelenségre, hogy a volt kommunista országokban a választásokon eddig sorra leváltották a kormányokat, a szavazók jobbra, aztán balra, aztán megint vissza hajlottak. Orbán Viktor politikai alkatának múltbeli formálódásáról szólva, Celestine Bohlen "egy posztmodern hippi és egy posztkommunista yuppie kereszteződéséről" írt, hozzátéve: Orbán "hamarosan ejtette a liberalizmust a konzervatív nacionalizmus kedvéért".
Ennek nyomán tért rá a The New York Times cikkírója a "nemzet" fogalmának meghatározásával kapcsolatos sajátos magyar dilemmákra - arra, hogy az egyik definíció szerint a magyarországi lakosság 10 milliós, a másik szerint azonban a nemzet 15 milliós, mert magában foglalja az osztrák-magyar birodalom 1918-as feldarabolása nyomán a határon túlra kerülteket is.
Bohlen olyképpen ismertette a kedvezménytörvény ügyét, hogy "Orbán felkarolta a Romániában, Szlovákiában és Szerbiában élő magyar kisebbségek ügyét, és keresztülvitt (majd később felvizezett) egy olyan törvényt, amely ugyanolyan jogokat adott (a határon túliaknak), mint a magyar állampolgároknak".
Orbán nem Milosevic
"Egy olyan térségben, ahol túlságosan is ismerős az etnikai rivalizálás veszélye, pusztán a kérdés felvetése is elég ahhoz, hogy Magyarország szomszédai idegesek legyenek" - állapította meg a The New York Times. A cikkíró Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem professzorának, közép-európai szakértőjének azon megállapításával zárta írását, hogy "Orbán nem Milosevic, ami az erő alkalmazását illeti. De a világnak abban a részében az ilyen beszédmódnak nem kell közvetlenül fenyegetőnek lennie ahhoz, hogy fenyegetőként fogják fel".