Úgy értem, a választások _eddigi_ eredménye ellen lesznek tüntetések (tehát az első forduló eredménye ellen).
A tüntetéssorozat első remek darabja most volt kedden. A következő szombaton lesz (amire pár napja még azt tervezveztem, hogy én is ki fogok menni a fideszes barátaimmal hogy szolidaritást vállaljak velük, mert nagyon elszontyolódtak az első fordulós szoci győzelem miatt. De aztán látva a keddi tüntetést a tévében, elment a kedvem az egésztől. Az egész lényegében nem volt más, mint tüntetés a választások eddigi eredménye ellen. Nevetséges. És ijesztő.
Az összes "demokrácia" annyi, hogy négyévenként elmehetünk választani, szavazni arról, hogy négy évig ki teheti tönkre az országot. Több lehetőséged neked sincs, mert próbálj meg tiltakozni menetközben. Jobb esetben csak gumilövedéket kapsz a fenekedbe.
Az első forduló eredménye sok aggodolamra ad okot. Régi hivatalnokok befolyásolása is felmerült. Most attól függetlenűl, hogy tényleg történt-e csalás vagy nem, neked sem lehet érdeked, hogy elindítsanak egy másodok fordulót anélkül, hogy az első forduló eredményének társadalmi ellenörzése elől még a lehetőség is el legyen zárva.
EZ A DEMOKRÁCIA CÁFOLATÁT JELENTENÉ! ÉS GONDOLJ ARRA, HOGY NÉGY ÉV MÚLVA TE IS KERÜLHETSZ ILYEN HELYZETBE!
Én ne hallottam választásokról. Én elmentem szavazni. Volt egy választás eddig. Több is volt(?) Hány volt pontosan? Nem hallottam arról, hogy Orbán tüntetést szervezne a választás eredményével szemben. Azt ellenben hallottam, hogy Csurka meg kívánta óvni az eredményt. Amúgy az ország, (Magyarország) stimmel ?
Hogy mi köze ennek Orbánhoz? Hát az, hogy Orbán hatalmas tömegeket megmozgató tüntetéseket szervez a választások eredménye ellen.
Hogy valaki ennyire foggal-körömmel ragaszkodjon a hatalomhoz, ez már beteges.