Es a vad, hogy a kiraly azert haragudott meg, mert az ado ellen predikalt? Ez igaz, vagy az ellensegei vartak ra?
Vagy pedig van benne valami igazsag? Talan azt tanithatta, hogy hivei ne fizessenek adot, vagy jarulekot az allamegyhaznak? Errol nincs info a konyvben?
A király intett és néhány tanítványával együtt tömlöcbe zárták.
Máni még adott nekik néhány tanácsot a lelki gyakorlatokhoz, bátorította őket, hogy
lépkedjenek tovább vele az ösvényen.
"Legyetek erősek szívetekben, a szeretet legyen bennetek nagy, mélyedjetek el a könyvekben, és irányítsátok igazságosan a közösséget.
Mert árvák lesztek halálom után és egyedül maradtok a világban."
"Az utolsó forrás róla, hogy kenyeret és sót kért; hoztak neki. Imát mondott felette és elosztotta maguk között. Aztán megcsókolta jelenlevő híveit és megáldotta őket és azt mondta:
"Üdvözöljétek nevemben a kiválasztottakat és a tanulókat (hallgatókat), gyermeke-
imet!"
A kivégzéséről már írtam. Hívei halála után így köszöntötték egymást:
"Máni khái!" "Máni él!" - innen ered a "manicheizmus" kifejezés.
Hatalmas tömeg volt akkor a palotában, gyászolók is, mert egy fejedelem-asszony meghalt. I. Bahrám mindent elkövetett, hogy hatalmával megalázza Mánit.
Először is azt kérdezte tőle, "mivel érte el, hogy ilyen bölcsességgel felruházza az istenség, pedig ők az ország urai"?
"- Az istenség, akié minden hatalom, a szellememben jelent meg.
Kérdezz és megkapod a választ attól, akit kérdezel. Mert amennyire hagyod
hatni magadban Istent, annyira fedi fel magát előtted."
Máni ekkor már vasláncokban állt, mert az udvari "főpap", Mobéd Karder nem nyugodott, míg Máni él.
A király ezt kérdezte tőle:
- Hová ment az elhúnyt fejedelemasszony? Az égbe, vagy lefelé?
- Mindenki oda kerül, ahova juttatja magát. Mindenki műveinek követője,
tetteivel írja meg saját sorsát, amíg eljön a bíró és a világ vége.
Az a szándékod, hogy megölj engem. Az egész világ egyetlen embert üldöz és fogságba ejti.
Sok térítés, vándorlás (Kína, stb.) után Máni hazatér híveivel Perzsiába, ahol akkor már I. Bahrám király uralkodik (kb. 273-ban járunk). Az új uralkodó először barátságosnak mutatkozik, lévén tud Máni népszerűségéről, és I. Sápúr király
óta, amikor az udvarban is kedvelték Mánit, még rokonszenveznek is vele.
I. Bahrám "kedvessége" azonban rögtön megmutatta igazi arcát:
miután Máni maga köré gyűjtötte tanítványait, besétált a kelepcébe: a király egy
tudósokból, zoroasztriánus papokból álló "bíróság" elé citálta, ahol azzal vádolták, hogy "elárulta Perzsia vallását" (zoroasztrizmus: állam-vallás), és vonja vissza tanait. (Az ilyen tan-visszavonásokra sok példát látunk majd a középkorban;) ) ...
"Egyesek szerint keresztre feszitettek, masok szerint megnyuztak. Melyik az igazsag?"
Mindkettőt megtalálni a forrásokban, de valószínúbb a nyúzás.
Papini szerint (akinek Szent Ágoston életrajza nagyon szép olvasmány) Mánit
megnyúzták, majd lefejezték. Eugen Roll szerint 26 napon keresztül székhez kötve nyúzták, majd sózták (!).
Egyesek szerint a keresztrefeszítését direkt nem követték el, nehogy Jézushoz lehessen hasonlítani, hisz amúgy is igaz, ÉLŐ tanítványa volt, népszerűbb, hitelesebb mindenkinél a korban.
Életének utolsó pillanatai nagyon jellemzőek a "sorsukat betöltő megvilágosodottakra"; érdemes megismerni pár mondatban. ...
Hát, szegény valóban nem kerülhette el a sorsát, ahogyan más, megvilágosodott
sem. Máni követőit, vagy a későbbi gnosztikusokat, katárokat, szúfikat, a zsidó haszidokat stb., mint a belső-vallásosság képviselőit valóban üldözték, mint "káros elemektől" igyekeztek minden korban megszabadulni.
Máni tanai rendkívüli módon terjedtek, roppant népszerű volt tisztaságával,
egyszerűségével; csakúgy, mint pl. a későbbi katárság. Kínai nyelven is maradtak
fenn manicheus zsoltárok, ezeket pont a legnagyobb buddhista lelet-együttessel
(Dunhuang, linkeltem korábban) találták meg! Ezért illik rá a "Kelet Krisztusa Nyugat Buddhája" elnevezés, ami az egyik legkomolyabb róla szóló könyv címe is.
Nagy veszélyt jelentett a perzsa Szászánida állam-vallásra (zoroasztrizmus).
Élete utolsó fejezetét érdemes szemügyre venni, mert annyira jellemző az ilyen
"csodás mesterek" földi pályafutásának befejeződése.
A legfontosabbal kezdeném: Máni nem halt meg... Ahogyan Jézus, Buddha,
Lao-Ce, Hermész, stb. a legnagyobb felemelkedettek sem. A testükkel történt valami
(Mániét valóban megkínozták), de az csak az akkori földi megTESTesülésükre vonatkozik. Bár, erről is hosszan lehetne beszélgetni, van, aki szerint a fizikai
Régebben mindig megmosolyogtam, amikor nagy csoportos meditációkat szerveztek a FÉNYMUNKÁSOK, a "Föld megtisztítása érdekében"... Aztán elgondolkodtam, hogy ha a szenny, a negativitás, a setét erölködés, stb. ami eláraszt minket ilyen erővel bír... miért ne lehetne ennek az ellenkezőjét belesugározni a Világba?? Nem? :)
Semmi sem történik véletlenül, semmi sem hatástalan!
Ha a "rosszat" hatni engedjük és csak síránkozni tudunk a világ "rosszaságán",
(ami szinte természetes) talán tenni is lehet a pozitív oldal érdekében.
Ami kicsiben az egyes lény életében működik (pozitív gondolatok, változás)
az nagyban nagyobb erővel ugyanúgy hat. Amit kisugárzunk, amilyenek vagyunk, az visszanéz miránk! Amilyenek vagyunk, azt vonzzuk be. Ez a többezeréves hermészi analógia-elv ("hasonló a hasonlót vonzza"). Ez a Secret lényege :)
A hires iro, Amin Maalouf a Feny Vallasrol is irt könyvet:
AMIN MAALOUF: A FENY KERTJEI.
„Mani nevét eltorzították! És még ha csak ez történt volna! - kiált fel felháborodottan Amin Maalouf e Mani életéről írt gyönyörű regényében. "
Könyveiből a tűz, a nagylelkű hit, a szenvedélyes keresés, az emberek, a természet és az Isten közötti harmónia üzenetéből nem maradt fenn semmi. A szépség dicsőítéséből, a világosság-sötétség finom vallásából csak két szót tartottunk meg: 'manicheus' és 'manicheizmus', s szánkban káromkodásokká torzultak.
Mert Róma és Perzsia inkvizítorai szövetkeztek, hogy eltorzítsák Mani nevét, és kioltsák az Ő szellemét.”
"Ez a mű méltóképp rehabilitálja a kivégzett tanítót és követőit. A sok alaptalan vádat következetesen helyre teszi, bemutatja, hogyan értelmezték félre, forgatták ki a gnosztikus tanokat nem csak Máni idejében, hanem később is.
Megmutatja, hogy az időtlennek az idő világában újra és újra elhangzó hazahívása mégis mindig talált nyitott szíveket, megváltozni képes, halló, látó, sokat tapasztalt lelkeket, kik feladták tékozló mivoltukat, hogy visszatérjenek az Atya házába, ahol a feltétel nélküli szeretet fogadja őket, amit aztán tovább is sugároztak, mint a Nap fényét, míg be nem árnyékolta azt az emberi-sátáni gonoszság."
" Külön erénye a munkának, hogy a témához kapcsolódó valamennyi elérhető szöveges forrást közzé teszi.
(Kíváncsi lennék, hogy vajon tud-e a szerző arról, hogy elismert kutatói vannak hazánkban is a témának, úgy mint Váradi Tibor, Pap Gábor, Kozsdi Tamás, Tóth Tibor, akik esetleg a mi hagyományaink alapján is érdekes megközelítéseket adhattak volna munkájához.) A kötet hatalmas írásos anyaga mellett rengeteg ábrával és képes illusztrációval is el van látva. A segítő ábrák persze elsősorban a szöveg olvasása közben érthetők meg. A Máni-könyv másik erénye, hogy nem merül ki az egykori tanító megismertetésében, hanem teljes odaadással végig vezeti a tanítás szellemi hatását, vizsgálja gondolatainak létjogosultságát az őstörténettől az aktuálpolitikai eseményekig. A maga teljességében mutatja be ugyanakkor a Máni által is képviselt tiszta gnosztikusszemléletet." ...
Jól jön, mert angolul, franciául van F. Favre "világító" oldala :)
Itt meg egy hazai cikk a könyvéről: Máni - Kelet Krisztusa Nyugat Buddhája -
Mánit Kínában "Fénybuddhaként", "A Fehér Buddhaként" ismerték...
Héty Péter: Máni élete és tanítása - Debrecen Online
- a linkajánlóban az Index "Manicheizmus" topikja is! ;)
"A könyv bevezetőjében szédületesen hosszú idézet gyűjtemény ad képet az emberiség igazságkeresésének útjairól. Francois Favre két jelentős irányvonalat különít el. Az egyik, egzoterikusnak nevezhető irány a tanokat szószerinti értelmükben szemléli, szinte csak történelmi eseményként, s kivitelezni is a kézzel fogható világban igyekszik azokat. A másik, ezoterikusnak nevezhető vonal követői a tanok, útmutatások belső megélését tekintik elsődlegesnek, s a világban ezek alapján kívánnak élni. Bár nem fogalmazza meg, de végső soron ez a materialista és az idealista szemlélet alapvetésein alapuló különbségként is felfogható.
A könyv ezért mindkét szálon elindul, mindkét megközelítést használja a teljesség kedvéért. Egyiken a fellelhető történeti nyomokat vizsgálja, melyben elsősorban
H. Corbin „metatörténész”, perzsa-szakértő kutatásait veszi alapul.
A másikon a modern gnosztikus szemléletet, legfőbbképpen annak egyik jeles múlt századi tanítóját, Jan van Rijckenborgh-ot hívja segítségül a jobb megértés érdekében."
"A Nyugat népeinek tudatában az eltérő életberendezéskedésű lovas népekről - már Hérodotosz nyomán - olyan torzkép alakult ki, amelynek eredményeként félelemmel, gyűlölettel és megvetéssel beszéltek róluk. Amikor a belső-ázsiai színes világ gyermekeiként őseink megjelentek az európai népek keleti határán, a
keresztény Európa képviselői ellenségesen fogadták őket.
Európa sohasem értette meg, hogy a magyarság olyan kultúrkörből érkezett Európába, amelynek népei magasrendű istenélménnyel rendelkeztek.
A nagyállattartó lovas népek - köztük a magyarság - életének racionális alapvetése, a maga végtelenségében egyszerű és tiszta hitvilága mesze fölötte volt Európa igen összetett és sokgyökerű vallásosának.
Eleink hitvilágának kifejezésére sem finnugor, sem szláv szavak átvételére nem volt szükség. Az "isten", a "lélek", az "imád", a "menny", a "megszentel", a "boldog", a "böjt", a "vétek", a "bűn", a "bocsájt", a "búcsú", a "hisz", a "hit", a "teremt", az "örök" és más, hasonló körbe tartozó szavaink a honfoglalás kor előtti szókészletünkhöz tartoznak. Némelyek, kis túlzással azt állítják, hogy szinte az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarság nyelvére."
Az egész írásom forrása, ihletője ez a cikk volt:
"Őseink egyistenhitéről - Magyarul vagyunk keresztények"
