Mambó, én nem plafonon, én padlón vagyok. És lány, amint erre rájöttél. Nem tudom, miért a bizalom hiánya - nem vagyok a berúgós, dohányzós, füvezős, pasikat hetente váltogatós típus - , hacsak nem az, hogy az a fiú, akivel tavaly szilvesztereztem, (és elég mélyen aludtam három pohár pezsgőtől...:) ) volt olyan kedves az éj folyamán a kérdezésem nélkül mellémfeküdt az ágyba, amit anyám észrevett. Na én meg csak néztem, amikor felébresztettek, hogy mi a gond. De ezt utána megbeszéltem vele, fiú el lett bocsátva, nekem meg lett bocsátva, stb.
Sajnos az elmúlt kilenc hónapban roppant visszafogottan, udvariasan próbáltam megismertetni a tényállást, de nem ment. Egyébként szerinted számít az, hogy adott anya elég idős (53)?
c.
Te vagy a lány, ha jól sejtem. De most Te is a plafonon vagy, így nem fog megoldódni a probléma... A szüleidet nem tudod "megnevelni", de beszélgetni azért lehetne velük.
Manapság ez a szülői reagálás szerintem nem reális.
Valószínűleg nem is ez a többségi álláspont, de Neked ezzel kell megküzdened. Lassan, udvariasan, de határozottan.
Sok sikert!
Omnia vincit amor.
Szerintetek: ha adott egy 17 éves leánygyermek, plusz annak a szerelmi kapcsolata - ami immár 9 hónapja tökéletesen működik - akkor normális-e szülő (jelen esetben: anya) hisztérikus reagálása arra, hogy a fiú szilveszterkor ne virrasszon hajnali ötig az első vonatra várva, hanem aludjon a lánynál. Nem feltétlenül egy ágyban. Még csak nem is feltétlenül egy szobában, tekintve szülő fokozott érzékenységét a témára. De most tényleg extrém igény ez?
Válaszaitokat, véleményeiteket előre is köszönöm.
Üdv: cherry_b