'Hívom, de nem veszi fel és nem is hív vissza. Szinte láttam magam előtt - színes a fantáziám -, hogy a telefont a kezében tartja, barna szemében visszaverődik a kijelző neonzöld fénye, amin feketén villog ..... Bocsánatot kér a mellette állótól és minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna.'
on: teljesen jó olyan hangulatom van, hogy szívesen énekelném azt, hogy 'Áj láv jú béééjbe, en' if itsz kvájt ólrájt..', pedig nincs is béjbe.
és mégis.
Milyen? Pár éve még azt mondtam, boldog vagyok. Abban a szituban szívesen lennék most. De azóta rengeteg minden változott, melyek nagy része visszafordíthatatlan változás. Szóval azt se tudom merre tovább, miért és hogyan :((
Megis en azert azt mondom,hogy boldog szuletesnapot!hidd el nem te vagy a hibas,hanem a "mai vilag" az ami teljesen el van szurva...
on: szamolja a napokat
Alig pár perc múlva lesz 25 éve, hogy élek. Valahogy nem úgy képzeltem el ezt a napot, hogy ülök otthon és csépelem a billentyűket, netes barátokkal társalgok és arra gondolok, mennyire el van cseszve az életem.
Nem, nem vagyok boldog. Amire igazán vágyom, az nincs és abszolút semmi garancia nincs rá, hogy lesz. Csak vagyok az életben, élek mint egy átlag ember, de tudom, hogy ez a lét csak valami futószalag. Visz előre, de semmi örömet nem okoz. Vannak boldog pillanataim, tudok örülni dolgoknak, de amikor magam vagyok és mélyen elgondolkozok, nagyon-nagyon üres és boldogtalan vagyok. Úgy érzem, elmegy mellettem az élet. Az emberek jönnek-mennek-szaladnak, néha beköszönnek, de valójában nem érdekli őket, hogy mi van velem. Akik lehorgonyoznak mellettem egy ideig, akiknek a szeretetemet tudom adni, azok egy idő után tovább mennek. Nem tudnak mit kezdeni a szeretetemmel, talán fel sem fogják, mit tennék meg értük. Mintha menekülnének. Biztosan velem van a gond, valami nagyon elromlott bennem. Nem vagyok normális ember, nem vagyok képes normális életre. Nem érdekel a normális élet. Nem a normális élet érdekel.
Szép.
Kérdésekkel vagyok tele, tehetetlennek és szomorúnak, meg nem kicsit dühösnek érzem magam.
Sírni tudnék szinte, pedig nem az én cégem, nem az én életem. És mégis.
Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért ilyen buták az emberek? És miért vannak iylen _gonosz_ emberek a világon???
:(
