és mi van, ha 50? :) a mai események mellett ez is beleférhet :)
amúgy manhattan figyelmeztető sztrájkját némiképp jogosnak érzem, de mondjuk az elmúlt egy hónapot ezen belül pont nem gondolom olyan kritikusnak. Bánfi annyira különutas, hogy a piac tesz a véleményére.
Hát nem tudom, hogy van-e abban valami tudatosság, hogy az ülés nincs megnyitva.
Van. A legutobbi ulesen 25 pontot emeltunk, ami nem kovetkezett be, es tudtommal ilyenkor van egy ulesnyi turelmi ido, amikor az irl tanacs donthet meg 25 pontrol. Ha rosszul tudnam, javits ki.
Hát nem tudom, hogy van-e abban valami tudatosság, hogy az ülés nincs megnyitva.
Számomra akkor van értelme a VMT-t csinálni, ha az IRL szervezetröl el lehet mondani, hogy a tv-ben megfogalmazott céljai mentén mozog és azt (elfogadhatóan) professzionális következetességgel és kommunikációval teszi.
Ekkor a keretek és irányok ismertek és ekkor van értelme a mi itteni ajánlásainknak is.
Na mármost lassan 2 éve rengeteg deficitet tapasztaltam akörül, hogy az MT milyenre veszi ezt az alapkövetelményt. Na meg hogy miféle "szakmaiságot"(?) alakit ki a piaci szereplökkel. Az elmúlt hónapban azonban csúcsra jártak az eddig megtapasztalt deficitek. Egyes tagokat hallva megint csak a régi kérdés jön elö: a tv-nek, vagy valami külön megbizónak szolgálnak ezek? Söt odáig is eljutottunk, hogy az egyik tag nyiltan kimondta, hogy nem akar eleget tenni az inflacél elérésének.
Most akkor ök tudják, hogy minek mi ebben az iparágban a szerepe vagy nem? Mi az a törvény, mi az a piac?
Úgyhogy, én erre az ülésre leginkább csak azt az ajánlatot tudnám tenni, hogy az MT létszámát azonnal felezzék (nyilván evidens, hogy melyik irányból), mert akkor legalább jó esély lenne rá, hogy egy értelemmel biró szervezetet kapjunk.
Igy meg csak azt tudom mondani, hogy mivel "ezek" tesznek arra, hogy mik lennének itt az alapkövetelmények meg evidenciák, én meg teszek arra, hogy miféle döntést kockáznak majd ki egymás közt.
Hivatalos nyelven szólva szólva: Figyelmeztetö sztrájkot tartok.
A barkochbázásra kedvet érzö egyéb VMT tagoknak pedig sikeres ülésezést kivánok.
Ezt talan KSH kiadvanybol lehet a leghamarabb kikutatni. Egyebkent meg halom regisztracion kell atesned egyeb illetekeseknek, ha valamit is meg akarsz tudni.
Nem nem akar emelkednit mondasz??(Merthogy a sávtörlés óta tíz forintal gyengébbre csúszott az árfolyamsáv a CHf-hez képest és most ott éli világát..csakhogy a hitelek jelentősebb része..
T. tagok
T. vendégek
Hosszú évek óta egy bajom van: nincs egy olyan év, amikor normális, trükközések 100-itól, hazug propaganda beszédtöl mentes kormányzást és gazdaságpolitikát látnánk. Nincs semmi a 2002-es 100 napos választó-vásárlás óta, amit a progresszivitás szemszögéböl lehetne elemezni.
Amikor az értékelöim (meg a Karzat kritikái) évekig a válságjelenségek megnevesitésével voltak tele, addig a kormányzati politika azokat rendre lehazudta, a problémákat eltrükközte.
Amikor a megjósolt összeomlás (mármint a rendszer fenntarthatóságáé) bekövetkezett, akkor a kormányzat úgy lépett fel, mintha ök lennének azok, akik itt és most és csak nekünk valami bazi nagy progresszivet alkotnának. Aminek a világon nincs más alternativája.
Miközben alternativa a kezdetektöl fogva volt. És ugyanaz maradt és marad is: becsületes, szakmai kormányzás, amelyik se a krach elött, se a krach után nem hazudik, nem trükközik 100-zal.
Igy ezen változatlan status quo-ból kiindulva továbbra is ugyanaz a helyzet már évek óta: a kormányzati munka értékelhetetlen, most is mindent a pillanatnyi irányok szabnak meg. A krach elött az irány, a félreirányitás az mszp-szdsz kormány szabadon választott tudatos manipulációján alapult, a krach után pedig az EU nyomása, a pénzügyi szankcióval való fenyegetés adja meg a restrikciós kényszerkurzus irányát. A krach elött évekig ki lehetett játszani a Birkatürelmü Biztos bizalmát a választás megnyerése érdekében. Azonban a Biztos úr a 2006-os választásokkal lezártnak tekintette ezen állapotát, s megfelelö súlyú fenyegetést adott le a következö ciklus konvergencia programja tekintetében. Hogy ezek a fenyegetések mik voltak, arról tudunk, de hogy mennyire súlyosak azt csak mostanában látjuk egyre világosabban.
Bármekkora gazdasági és szociális ára is volt 2007-ben a budget hiány lefaragásnak, a sarc-kurzus nem állhat meg 2008-ban sem. Teljesen világos, hogy az EU a korábbi engedékenységével szemben 2006-tól az egész ciklusra kiterjedö keménységéröl biztosithatta az mszp-szdsz kormányzást.
Igy hát a krach elötti nagylegégényekböl mára semmi nem maradt. A megtermelt fiskális válságot az mszp-szdsz kurzus akkorára duzzasztotta, hogy itt és most és erre a 4 évre egyéb lehetöség se maradt, mint
gyurcsány egész ciklusos menekülése az EU pénzügyi szankciója elöl
A kényszerhelyzetben vergödö, értékelhetetlen kormányzás csak értékelhetetlen elemzést érdemel, ezért javaslom, essünk túl a nehezén, az értékelhetetlen minöségre adott adekvát válasszal:
The Aschermittwoch must go on!
Nem lehet egyik évben se szó nélkül elmenni emelett a kormányzás mellett. Amit müveltek az utóbbi években, azért kiérdemelték, hogy örök emlék állitódjon nekik.
Mindazoknak, akik olyanná formálták, formálják az országot, mint amilyenné az lett, álljon itt a
Hall of Shame
a remélhetöleg utolsó szovjet tudasú kormánynak
S vegyük számba az alkotókat, akik a népszerüségi listák tanúsága alapján ma föállásban Magyarország legutáltabb politkusai.
Nem mese ez gyermek! Hanem qrmány!
Az egészségügy miniszter minden hájjal megkent. Na nem vállon felül. Tökéletesen látszik rajta, hogy milyen sikereket ért el önmagával az egészsége ügyében. Most az országra akarja ráeröszakolni a sikereit.
A titkosszolgálat föigazgatója Nato-kompatibilis. Egyenesen Moszkvában, a KGB képezte azzá.
A pénzügyminiszter adócsaló cégben dolgozott. Állitólag ö nem volt adócsaló csak vezetö beosztású. A mostanában börtönbe vonult, egykori adócsaló kollegáját viszont szó szerint: Nem fogja megtagadni. Tényleg, mi megdöbbentö van abban, ha egy pénzügyminiszter közösséget vállal az adócsalókkal?
Világhirü személyzetis csodaember jött, hogy átadja a közigazgatásnak a tudományát. Jött, látott, majd 1 év alatt megállt a tudománya.
Az önmagával keringötáncolgató, ideiglenesen a miniszterelnöki poszton állomásozó böszme Nagy Párbeszédet hirdetett a társadalommal a reformok ügyében. El is ment Kovács Vincéhez, akivel jól megbeszélte azokat a reformokat. Reggel a kihalt faluval még egyszer megbeszélte a reformokat. S mivel egy-két ember biztositotta róla, hogy a reformok ellenére “Köszönjük szépen jól vagyunk”, igy a reformok sikerét társadalmilag elfogadottnak tekintette.
Kuncze elmenekült a 4 éves kormányzásának a következményei elöl. Búcsúzóul a feleségét állami lovagkereszttel tüntette ki. Ha 20 évvel elöbb élnénk, Kunczénét a Szovjetunió Hösének kiáltották volna ki.
Kóka, a gazdaságból beszerzett sikerember elmenekült az 1%-os növekedés elöl. S betelepedett az 1%-ra lerohasztott pártba. Hát Na, Jani már csak ezt a 2-szer 1%-ot tudja felajánlani az szdsz-nek. Amúgy Jani még a saját házát se tudja mindennapos botrányok nélkül felépiteni. Majd akkor pont az országot tudná?
Nem mese ez gyermek, hanem Reform-Magyarország! Lélekben 15 millió magyar leli benne mindennapi örömét.
Erre mondta anno, a közelgö blamázs elöl Brüsszelbe emigráló Kovács: Kinevezési politika!
Hja, ez a kulcsa az mszp-szdsz kormány sikerének.
Nem értem ezeket a közéleti idiótákat
Kuncze mindig megmondta, hogy mitöl lesz itt bazi nagy gazdasági siker, s meg is valósitotta lexikonnyi demagógiájának szinte minden elemét. Mindent eladott, mindent felszámolt, minden közösségi érték ellen derekasan küzdött. Már csak az Epilógust kellett volna megvárnia. Nem értem, miért nem maradt az elsö sorban, onnan élvezni a végkifejletet?
De Kókát se értem. Alig feltünö haveri vircsafttal lett piacgazdaságinak hazudott sikerember. Ezért hozták a kormányzatba, hogy ott is bizonyitsa a gazdasági tudását.
S aztán bizonyitotta is. Azt, hogy neki olyan nincs. Inkább fogta a sátorfáját, s lelépett a növekedés beszakadása elöl. Miközben elötte országosan lépten-nyomon azt bizonygatta, hogy ö mennyire tudja egyszerre vinni mind a gazdasági miniszteri, mind a pártvezéri posztot.
Itt állunk hát röviden és tömören: menekül aki tud, aki meg nem, az meg mondja ki naponta 50-szer, hogy: Reform!
Csak segit valamennyit a mentális állapotán.
S ami érdekes: ezt a menekülést egyre több mszp, szdsz párttag valósitja meg. Ha ez igy megy tovább, akkor a pártvezérek elmondhatják, hogy nem csak az államot számolták fel, hanem a saját pártjukat is. Dupla-liberális siker!
Na de Aschermittwochozzunk komolyan:
Jelenleg nincs megoldás az mszp népszerüségének a zuhanására. Nem akármi tehetségtelen kormányzás, nem akármi tehetségtelen vezérek kellettek ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb szavazói potenciállal rendelkezö tömegpártjából másfél évi kormányzás után ne maradjon több, mint
Megalázó, durva 13 százalék
össztársadalmi népszerütlenség. Nyilván nem lepödik meg senki ezen a fejleményen, hiszen igy jár az, aki közösségi (azaz tömeg-) igények kielégitését igéri meg, majd totálisan közösségi kultúra ellenes kormányzást folytat.
Aki tömegeket akar kielégiteni, de közben minden lépése a tömegek irritálását váltja ki, az még örüljön is ha talál magának 13%-nyi önkéntes életünket és vérünket adót. A közösségi kultúrát veleszületetten elvetö szdsz nem több, mint egy rétegpárt (vajon mitöl is lennének ök ilyen irányultsággal tömegpárt?) Mivel az mszp erre a rétegpolitikára süllyedt le, igy nem csodálkozhat, hogy a társadalmi támogatottsága is erre a rétegnyire süllyedt le.
S azt is megjegyzem, hogy a jelenlegi felállásukban semmi esélyük sincs a kitörésre, a társadalom bizalmának a visszaszerzésére. Nincs esélyük, mert nagyot változott a világ az elmúlt másfél évben. Az mszp képviselök egységesen felsorakoztak az Öszödi beszédben megnevezett, mintegy egy tucat vezérpoziciójú manipulátor mellé. Nem csináltak belöle balhét, hogy a Legnagyobb Böszmeséget Európában valójában nem a magyar szocialista párt követte el – ahogy azt a fömanipulátor állitotta - hanem csak ezen megnevezett Piszkos Tizenkettö a pártból.
Ilyen apróságok nem szúrtak szemet az mszp-s képviselöknek, hanem felsorakoztak a bünösök mellé. Egységesen.
Amit ezzel elértek az nem csak a megalázó, durva 13%-nyi népszerütlenségük, hanem azt is elérték, hogy az emberekben mára kialakult kép szerint
Az mszp egy rakomány gályarab
akik csak húzzák az igát szó nélkük a hajcsár kommandójára
Megalázó, durva image.
Rakományt tolnak át a Parlamenten, a Parlamentre kéretik vigyázni!
Ahova az mszp-szdsz csap ott kö kövön nem marad.
Nem értem ezt a rakomány szerencsétlen gályarabot: nincs ezeknek egyetlen darab müködö agysejtjük sem?
Mert ha lenne, akkor az az egy darab agysejt csak megkérdezné:
Rakomány eftársaim! Mi a francért is harcolunk mi az egész társadalom ellen?!
S mig a Párt és kormány tagjainak a népszerüsége egyre mélyebbre süllyed ennek az egységesen gályarab imagenek köszönhetöen, addig az ellenoldalon éppen ellenkezö irányú folyamatok játszódnak le.
A legnagyobb ellenzéki párt fokozatosan szabadul meg az egyszemélyre épült párt-image minden káros mellékhatásától. A párt vezetése, a párt hangja diverzifikálódik. Az eddig jobbára leszerepelt nagyvezérek helyett (na jó, mellett) egyre-másra jelennek meg olyan új, fajsúlyos emberek, akik a szakmai területükön már bizonyitottak. Igy sikerekkel a hátuk mögött állnak be egyre több szint, ráadásul egyre több érdekes és vállalható szint adni a pártnak.
Nem állnak rá a politikai ellenfelük szintjére, hogy azonnal elkopjanak, hanem alternativ hangokat és mondanivalókat jelenitenek meg.
Az idö nekik dolgozik. A választás megnyerésére a tartalék itt van, nem pedig a Rakomány egységbe záratásában. Na meg nem abban az önámitásban, hogy az emberek 2010 áprilisára megvilágosodnak, hogy mennyi jót tett nekik Tovaris mszp ebben a ciklusban.
Schluss eftársak, ezt már löhetitek. 2010 öszén is. Pontosan úgy, ahogy löttek nektek 2006 öszén.
S közben senki nem tagadja, hogy valamit váltani kell. De senki nem tudja pontosan, hogy mit. Na de erre jön az Szintiszta Demagógok Szövetségének a Rumcájsz-képü frakcióvezetöje, s megmondja. Rumcájsz foglalkozására nézve amúgy szintén csibész. Na nem erdei, hanem parlamenti. A közösségi kultúra értékekeit ott kárositja, ahol csak tudja.
S azt mondja Rumcájsz (úgy, hogy már maga is elhiszi):
„ Aki a tandij, vizitdij, kórházi dij elutasitására szavaz, az kádárista!“
S nekem eszembe jut pártjának a lexikonnyi demagógiája közül az egyik nagyon fundamentális:
„Az szdsz az adócsökkentést támogatja, tehát azt, hogy a pénz az embereknél maradjon, mert ök jobban tudják mint az állam, hogy mire akarják azt elkölteni.“
Nos, akkor rakjuk össze a Szintiszta Demagóg agysejtek logikáját:
Adunk extra pénzt a zsebedbe, de ha azt nem tandijra, vizitdijra, kórházi dijra akarod elkölteni, akkor kommunista vagy !
Hát tisztelt olvasók, aki ezek után még nem került a kormányzathoz hasonló agyi deformáltság állapotába azt szeretettel várom a tulajdonképpeni szakmai értékelöben:
Egészségügy politika: 18 év zsákutca mögötte. 18 év zsákutca elötte?
Az év témája. Mindenki erröl beszélt, s látszólag közben senki nem gondolkodott még el azon, hogy valójában miröl is beszélünk, mi a tartalom?
Kormányzati oldalról a cél szintiszta fiskális: hiánylefaragás bármi áron, semmi több. A szervezett leépitéseket reformnak nevezték el, majd a folyamatot megmagyarázták „A privát mindent jobban csinál“ nevezetü egymondatos demagógiájukkal.
Ez minden, ami koncepciót, szakmai elemzést és társadalmi vitát a kormány az embereknek megajánlott. S aztán megszavaztatták a törvényeket, amelyekröl jó ha két ember tudta, hogy miröl is szólnak. Maximum még ha a Piszkos Tizenkettö tudhatta.
Nos, deform ide deform oda, kijelenthetö, hogy az egészségügy újabb vakvágányhoz érkezett. Továbbra se tudja senki, hogy mit is kellene valójában egészségügy alatt érteni, miért hiányoznak a nagy deform folyamatból az egészségügy szakmi stratégiai céljainak a meghatározása.
Hogy a fiskális cél valójában nem egészségügy-politika, azt az hiszem nem kell hosszan magyarázni. Hogy mégis mi lenne az, mit kellene az eü-ben tenni – és miért - ahhoz bátorkodok meghatározni egy nagyon közérthetö és nagyon transzparens stratégiai célt.
Emellett bemutatom (tudom, hogy süket fülekre talál, de mégis), hogy miért kellene ezen célba invesztálni és hogy miért nem szabadna a privátokat addig az alapbiztositásba beengedni, ameddig a stratégiai cél nem mutatja a kivánt eredményt.
Mi is lenne az eü feladata?
Általában ugye gyógyitás, azon belül, ellátás, kezelés plusz szociális vetületek, mint pl, gyógyszerártámogatás. Az eü politika ekörül a fö fogalmak körül forog Magyarországon, miközben egy ciklusban sincs definiálva, hogy mit is akar végül a szakpolitka elérni ezzel az egész szektorral. Ehelyett vannak kisebb-(kicsit) nagyobb ötletek, kisebb- (kicsit) nagyobb rendszer átalakitások. Meg vannak kisebb – (kicsit) nagyobb progressziv lépések meg vannak kisebb- (kicsit) nagyobb károkozást okozó lépések.
Mára azonban a kép teljesen megváltozott: a kormány nem aprózza el, hanem totális megoldást hirdetett - totálisan üres tartalommal.
A szakma, a társadalom fel van háborodva, mivel ez az egész story róluk szól, s csak pont öket hagyták ki az egész folyamat értékeléséböl, véleményezéséböl és megszavazásából. A Rakomány megindult a Társadalom ellen.
Miböl is áll ennek az mszp-szdsz kormánynak a totális célja az eü-ben? A válasz közismert: Nullszaldót, söt, profitot termelni ebben a szektorban is, a piaci szemléletü gazdálkodás törvényszerüsége alapján. Nem holmi parciális területröl beszélünk, ahol a politika társadalmi konszenzus nélkül alkothat a saját kedve szerint, hanem az egyik legnagyobb és legfontosabb közösségi rendszerröl. Aki ebböl a közösségi rendszerböl ki akarja túrni a közösséget, az ne csodálkozzon a következményeken.
S amit fixre lehet mondani: a jelenlegi eü deformnak semmiféle szakmai célja nincs. Nem határoz meg semmi használható, stratégiai távra elfogadhatónak nevezhetö szakmai célt.
Az eü átszabása kapcsán olyan sokrétü társadalmi reakció alakult ki, hogy ahhoz sokat hozzáteni már nem lehet. A magam részéröl viszont azt mondom, hogy ezeknek a vitáknak nincs stratégiai keretük. A következökben felvázolok egy stratégia keretet, s a figyelmet arra szeretném irányitani, hogy aki nagyot akar formálni az eü-n, annak tudnia kell, hogy mit és hol kell azon formálnia.
Ennek megfelelöen:
- Elöször definiálom azt a célt, amely minden jobb ország eü politikájában kiemelt, söt helyenként a legfontosabb cél, amin mérni lehet az eü sikerét.
- Másodszor bemutatok néhány adatot, amelyek világosan kifejezik, hogy a magyar eü politika semmiféle kézzelfogható szakmai eredményt nem tudott felmutatni az elmúlt 18 évben, és ezzel a mostani deform-kurzussal se fog.
- Harmadjára adok egy rövid bemutatót a jelenelegi deform-kurzus hamis propaganda harcáról a privatizációs céljai érdekében, illetve felvázolom a pénztár-kórház közötti összecsapás lehetséges kimeneteleit.
Minek kell egyálatalán egészségügy?
Ja, azért, hogy ne haljunk meg. De legalábbis ne idö elött.
Hát ennyi az egész stratégia, amit jobb helyeken kitüz maga elé az eü politika. Primer célnak.
A vicc az, hogy ez a cél nem tekinthetö se modernnek, se különlegesnek, se ismeretlennek csak éppen ideje lenne már egyszer deklarálni és a megvalósitást transzparenssé tenni. S még egy : a pénzügyi forrásokat ehhez a célhoz elö kell teremteni. Függetlenül attól, hogy ki van kormányon.
Fejlett gondolkodású országokban már évtizedekkel ezelött megfogalmazódott az a cél, amit az orvostudomány szaknyelven igy hiv:
A korai halálozások megelözése (preventable death) érdekében folytatott eü-i politika.
Nem a gyógyszerártámogatás, nem a táppénzes kiadások ilyen-olyan átszabása, nem a pénzügyi egyensúly megteremtése az eü politika ultimative célja, hanem maga az egészséghez való hozzásegités, közte kiemelt szereppel a korai halálozások elleni konkrét preventiv fellépés. Ott lehet a legtöbbet tenni az átlagéletkor növelése érdekében, azokon a statisztikákon lehet a legkonkrétabban lemérni az eü politika eredményeit.
Miröl van szó szakmailag?
Definició szerint a 65 éves kor alatti, a különbözö krónikus betegségek miatt bekövetkezett halálozások nem tekinthetök természetes adottságnak. A fejlett országok tehát primer szakmai célul tüzték ki a korai halálozások megelözését, ezen ráták visszaszoritását. Ezen mérhetö le igazán az eü-i szektor sikere, hiszen az élettartam növekedéséhez egyértelmüen az effektiv, kiváló eü-i szolgáltatóipar képe társitódik. Nos Magyarországon e téren semmiféle értékelhetö szakmai cél nincs megfogalmazva, nincs prioritásba adva.
Rövidtávú pénzügyi egyensúlyjavitó intézkedéseket állitanak be megoldásként az eü stratégiai problémáira. Halálos tévedés.
Az, hogy Mo hol áll – pontosabban szólva : milyen borzalmasan mély szinvonalon áll – az eü politika hatékonyságának a storyjában, arra nézzünk néhány rendkivül fajsúlyos és rendkivül elrémisztö adatot. Mágáról az eü-röl illetve a korai halálozási okokról. Az adatok nagyrészt egy nemrégi OECD felmérésböl származnak.
Megalázó éllettani mutatók a magyarokról
A korai halálozási okok arányszámait tekintve Magyarország helyezései az OECD (30 ország) listáján:legjobb érték elsö hely, legrosszabb utolsó hely:
Születéskor várható élettartam: Magyarország az utolsó elötti helyen áll (csak Törökország áll mögötte)
Sziv- és érrendszeri betegségek miatti korai halálozások:
Szívbetegség által kiváltott mortalitás : utolsó elötti hely.
Agyvérzés : utolsó hely
Rákos megbetegedések : utolsó hely
Azon belül :
Tüdörák : utolsó hely Emlőrák : kiesö zóna
A rákos megbetegedések aránya mindenhol az OECD-ben csökkenö tendenciájú, kivéve 4 országot. Mondanom se kell: Magyarország stabilan áll az utolsó helyen.
Korai elhalálozás az EU 27-hez hasonlitva:
A 100.000 lakosra jutó korai elhalálozottak számát tekintve Mo az EU 27-ek között a legmagasabb értéket képviseli. A listán tehát az utolsó helyen áll. Behozhatatlan hátránnyal. A magyarok korai halálozási aránya duplája az EU 27 átlagának.
A sikertelenséget az se magyarázza, hogy Magyarország a rendszerváltáskor a legmagasabb értékkel rendelkezett, s ez az elmúlt 12 évet vizsgálva 20%-kal csökkent. Nincs abszolút öröm a csökkenésben, mert egyrészt az új tagok fele ennél eröteljesebb csökkenési ütemet tud felmutatni. Másrészt itt van mondjunk Svájc, Norvégia, Svédország, amelyek 12 éve a magyar korai halálozási ráta harmadával se rendelkeztek, de ugyancsak 20%-ot tudtak még innen is lefaragni.
Hogy az egészet leforditsuk érthetöen : Mo-on 100.000 lakosra vetitve mintegy 1.300 ember hal meg évente, ebböl mintegy 270 idö elött. Egy 5 fös családból tehát az egyik tag nem éri meg a nyugdijkort.
Ugyanez Ausztriában: 980 halálozási esetböl 115 korai. Tehát még egy 8 fös család is vidáman és gond nélkül tengetheti hétköznapjait.
Pazarló-e a magyar eü?
Az egy főre jutó egészségügyi közkiadások tekintetében a magyar kiadás az EU15 átlagának a felét sem éri el. A GDP-hez mért kiadások tekintetében Magyarország természetesen a 15-ök átlaga alatt van, ami viszont nem természetes az az, hogy évröl évre távolodik ettöl az átlagtól. S ezen még az 50%-os béremelés sem segitett.
A Magyarországon praktizáló orvosok illetve ápolónök aránya megegyezett az OECD-átlaggal.
Aktív kórházi ágyak tekintetében a magyar érték sokkal magasabb az OECD átlagnál (Mo: 6. legmagasabb érték) A kórházi ágyak kihasználtsága területén azonban a magyar átlag megegyezik az OECD átlaggal, 76%-os. A 6,3 napos átlagos ápolási idő azonos volt az OECD átlaggal.
A preventiv egészségügy területén használt modern orvostechnológiai berendezések arányát tekintve Mo itt is a kiesö zónában van.
Az 1 főre jutó gyógyszerkiadás gyakorlatilag megegyezik az OECD-átlaggal. Ez az érték a személyes jövedelemhez viszonyitva nagyon magas, hiszen a magyar jövedelem az OECD alsóházához tartozik. Viszont tekintettel arra, hogy a gyógyszerek java importalapú, világpiaci árhoz közelitö, ezért a jövedelemhez való hasonlitás nem ad valós kifejezést.
Mi is ezen számok üzenete?
1. Bár ágyszám tekinetetében a magyar érték átlag feletti, önmagában ebböl azonban semmi következtetést nem lehet levonni. A magas ágyszámot egyes statisztikai elemzések éppenséggel az eü fejlettségi szintjével azonositják. Más elemzések azonban rámutatnak, hogy az ágyszám összehasonlitás nem igazán használható méröszám, mert minden országban különbözhetnek a gyógyitási struktúrák.
2. Ha az ember elfogadja, hogy az átlagágyszám megfelel a magyar adottságoknak, akkor általában semmi szükség nincs kórházbezárásokra, ágyszám leépitésre, mert a kihasználtságuk megfelel az átlagnak. Bár több ágy van az átlagnál, de perdöntö bizonyiték nincs rá, hogy tömeges forrás elherdálás lenne. Az hogy Mo-on többen veszik igénybe a kórházi szolgáltatásokat, az egyenesen következik az emberek eü-i állapotából. Az utolsó elötti hely a várható élettartamban, az utolsó hely a korai halálozások elleni küzdelemben – böséges magyarázat a magasabb igényre.
3. Orvos és növér leépitésre meg végképp nincs szükség, ezt a számok bizonyitják. A kérdés adódik, hogy ha az ágyszám tekintetében Magyarország az élen áll, de orvos, növér ellátottságban csak közepes, akkor menniyvel több munkát végeznek a magyar egészségügyiek a többi országhoz viszonyitva?
4. Az, hogy az átlagos ápolási idö azonos az OECD értékkel alapjaiban cáfolja a kormány eü-i kriminalizálási próbálkozásait, miszerint a kórházak csalnak az elszámolásokkal, fantomokkal töltik fel az ágyigénybevételi statisztikát, rendre túlnyújtják a szükséges ápolási idöt. Vannak anomáliák mindenhol, azonban a számok azt mutatják, hogy a magyar eredmény abszolút megfelel a legfejlettebb országokban elért eredményekkel. Ebböl kifolyólag fel kell tenni a kérdést:
Meglepö-e a magyarok “világ“utolsó egészségügyi helyezéseiböl kiindulva a magasabb igény az egészségügyi szolgáltatásokra?
Nyilvánvalóan nem, s lehet elméleteket felállitani, hogy mennyi kórházat kell bezárni, mennyi ágyat kell leépiteni, csak hogy ezek csupán a szintiszta fiskális célokra szállitanak eredményt, a gyógyitás, az ÉLET minöségére azonban nem. Söt, ellenkezöleg.
S ha az egyes statisztikai értékek képviselhetöek és semmiféle anomáliát nem mutatnak a fejlett országokhoz képest, akkor mi szükség van a privát profit érdekekeket rászabaditani a rendszerre?
Az eü « állitólagos » többletkiadásai, az arányaiban magasabb betegszám, s az ehhez szükséges több ellátás, mind-mind egyenes következménye a prevenciós politika totális eredménytelenségének. A pazarlás itt történt meg, a szakpolitka részéröl: aki 18 év alatt semmit invesztál a késöbbi problémák megelözésébe, arra késöbb kumuláltan jönnek a bajok.
A sikeres prevenciós politika elmaradása miatt a jelenlegi kormány 18 elherdált év egészségügyi következményeit a szenvedö alanyokon kéri számon, a rendszer szereplöit kriminalizálja. Nem pedig az eddigi kormányzatok eredményt felmutatni nem tudó politikáját.Tanulságok következtetések
Ezen ismeretek tükrében azt hiszem érthetö, hogy miért teljesen handabanda szöveg arról beszélni (a szakma védelmében), miszerint « A magyar eü hatékonysága világszinvonalú. »
De az is világos, hogy az is pont ekkora handabanda, miszerint a pénzügyi trükközésekkel (bocsánat:privatizációval, bocsánat mégse privatizációnak hivják, ööö, bocsánat, új kasszás legény felvételével) elérhetö eredmény akármi választ is adna a legégetöbb problémára, magára az emberek egészségének az ügyére. A magyar eü-i politikának nincsenek semmiféle szakmai céljai. Számokkal bizonyitható eredményei meg még ennyire sincsenek. A kudarcok viszont egyértelmüek.
Nincsenek semmiféle életképes stratégia cél a prevenció, s igy az élettartam növelése terén, nincsenek elképzelések arról se, hogy az eü szakmai problémáit nem restrikciós pénzügypolitikával kell megoldani, hanem progressziv stratégiai célokat kellene már egyszer kitüzni.
Az alapjaiban téveszméken futó eü politika következtében esély sincs arra, hogy a jövöben az eü ne megint a jól megszokott „Utólag már szabhatjuk“ drágább és hatékonytalanabb megoldásokat nyújtsa az embereknek, hanem azt az aktiv, preventiv politikát, amely a távlatos jövöben már nem termel ki 800.000 rokkant nyugdijast, s nem küldi az embereket rekord arányban idö elött az örök vadászmezökre.
A jelenlegi kurzussal esély sincs rá, hogy az eü politika olyan emberállományt termel ki, amelyre elmondható, hogy „egészségügyileg szintén konvergál Európához“.
Ha valakinek valódi eü-i reform céljai lennének, akkor elöbb a szakmai célok felállitásával kezdené a munkáját, s ehhez rendelné hozzá a forrásokat.
Nem pedig hátulról kezdené az egészet, miszerint fogalmunk sincs, hogy mit akarunk elérni, fogalmunk sincs, hogy hova vezet ez szakmailag, fogalmunk sincs, hogy most ócsóbb lesz vagy sem, meg stb, de ha már belekezdtünk akkor vigyük véghez. Ez a story már ismerös,
Mintha csak egy új Bös-Nagymarost épitenének az eü-ben
A társadalmi ellenállás minimum ugyanakkora fokra hágott, mint anno. Ja, hogy el ne feljtsük: Bös-Nagymaros egy-az-egyben leseperte a térképröl az ahhoz ragaszkodó politkai réteget.
Magyarország az OECD-ben az egy före jutó GDP tekintetében (vásárlóerö paritáson) a 26. helyen áll. Erre mondhatná ugye az ember, hogy akkor nem is csoda az utolsó elötti hely. Nos ott, ahol hatalmas és drága müszerezettség kell, ott én sem reklamálok, bár aki megnézi a statisztikai adatokat, az láthatja, hogy a müszerezettségre forditott pénzek a kisebb tétel az eü-ben.
Azonban az EU 27 összehasonlitásban Mo szintén csak az utolsó helyet tudja felmutatni, igy nem érvérnyesek a kifogások, miszerint a gazdagabbaknak könnyebb és nem felemlegethetök a pénzügyi korlátok a dologi kiadások terén sem.
Ezen a területen pontosan ezért kell a szakmával tárgyalni és hallgatni rájuk, mert ök értik és tudják, hogy milyen lépések kellenek és velük kell a pénzügyi kereteket egyeztetni.
A prevenciós eü politika amúgyse csak müszerezettségi állapot, hanem szellemi propaganda munka is, ami viszont már töredék finanszirozásból is megvalósitható. A jövöre nézve kijelenthetö, hogy
Népegészségügyi célok nélkül nincs értelme az 1.700 md-okkal dobálózni
A Magyarországon a teljes ismeretlenségben – már majdhogynem undercover - müködö népegészségügyi tevékenység (gyakorlatilag a korai halálozások okaira koncentráló tevékenység) még kibontakozóban is alig van, miközben a fontosságát Nyugat-Európában már évtitedekkel ezelött felismerték és az eü politikában kiemelt szerepet adtak neki. Klasszikus sikerpéldának számit ma már a szakmában a finnországi Észak-Karéliai program.
Finnország 1970-ben sokkal rosszabb népegészségügyi mutatókkal rendelkezett mint Magyarország. A célzott programnak köszönhetöen napjainkra 80%-kal csökkent a sziv- és érrendszeri betegségek, 50%-kal a daganatos megbetegedések miatt bekövetkezö korai halálozás.
Ausztriával összehasonlitva a magyar mutatók a 60-as években még jobbak voltak. Ma már … ?
A hatékony népegészségügyi program beinditásához kompetens kormány kell. S most nézzünk vissza az Aschermittwochban lefestett jelenlegi kormánypárti vezérekre: van ebben az országban olyan, aki azt állitja, hogy ezek a viccfigurák azok, akik alkalmasak ezt a tudásigényes projectet megvalósitani???? Ezek a viccfigurák fogják a közösséget egy magasababb életnivóhoz vezetni? Az elhizott testü szakminiszter? Az önmagával táncot lejtö böszme? Az adócsalót pártoló, 100-zal trükközö pénzleosztó? A familiát lovagkereszttel kitüntetö? A kétszer 1%-os Jani? Van valaki Mo-on aki ezekre a bizná az életét és jövöjét? A népszerüségi lista tökutolsó helyzettjeire?
Nem ex kurs:
S nézzük meg a jelenlegi Deformerek konkrét munkáját Népegészségügyben.Ha valaki rámegy a tárca honlapjára, akkor a kevéske téma közül a fejlécben válassza ki magának a Népegészségügy-et.
Click, s az ember 4 témakörböl válogathat. Javaslom kezdjük a lényeggel és klikkeljünk a Népegészségügyi Program Cselekvési Terv-ére, s nézzük együtt azt a nagy magyar tervet.
Nos aki ismeri ezt a kormányt,az nem csodálkozik azon, amit lát: A cselekvési terv egy nagy semmi, egy bazi nagy üres oldal! Hát ennyi minden jót akar tenni az mszp-szsdsz kormány a néppel. A Nagy Magyar Népegészségügy program pont akkora semmi mint a szakági minisztere.De ezzel nem ér véget a nép egészségre nevelése. A semminek ugyanis van végrehajtása! S ott sorakoznak ám a végrehajtott programok a website-on. S ha az ember kiváncsi a részletekre és klikkel rendületlenül, akkor újabb üres oldalakon találja magát.Na ez igy legalább passzol: a semmi megvalósitotta a semmit. Lendületben a népegészségügy, ugrik a Pannon Puma!De jegyezzük meg, hogy néhány végrehajtott Cselekvési Semmi mögött tényleg van valami tartalom. Ha rámegyünk a Pályázatok, proramok, háttérintézmények oldalra, akkor valamit találunk. Mégpedig az mszp-szdsz kormányzások megszokott eredményeit.Na egynek beindult a Szüréssel az életért program Magyarország közepes nagyságú városaiban! Ez tényleg nem semmi! Vagy mégis?
Hát igen, mégis, ugyanis a program nem úgy indult be, hogy ott áll a kórház sterilen, felszerelve a laborok, a müszerek, orvosok, áplók bevetésre készen hadával és hivják az embereket egy kényelmes, teljeskörü szürönapra. Nem ez a magyar valóság, hanem az, hogy fogtak az illetékesek egy Ikarus feelingü buszt, aztán azt küldték ki túrázni az ország (kórházfelszámolt, vasútfelszámolt) tájaira. S a buszvezetö 3-at berregve invitálja az embereket, hogy szálljanak már fel egy jó kis szürésre, ha épp le nem késték az érkezést.
Hát igy néz ki a magyar népegészségügy nagypolitkája. Mintha csak a 60-as évek szocreál szinvonalán tengödne az ország. Közepes városok süllyednek le a 60-as évekbeli falvak infrastruktúrájának a szinvonalára. Hajrá Deform, csak igy tovább!S közben elgondolkodom azon, hogy talán menteni lehetne a menthetöt azzal, hogy ha a legközelebb felszámolás alá kerülö kórházat fognák és rákötnék a buszra, s ezzel az utánfutóval túrázna az Ikarus-doktor. Azonnal 1000-szeresére nöne a szürés hatékonysága. Na de ez meg kinek állna érdekében? Hiszen pénzbe kerül!Összegzésképp:
A magyar emberek egészségi állapota a nemzetközi összahasonlitásokban menthetetlenül a legrosszabb. Ebben a helyzetben az egészségi ellátást tovább szükiteni, szintiszta pénzügyi restrikciós kurzust folytatni még a jelenlegi állapotokat is tovább fogja rontani. A jelenlegi egészségügyi politikának semmiféle, de legalabbis semmiféle értelmezhetö szakmai célja nincs.
Egy ilyen tökutolsó helyezett állapotban:
A kórházbezárások, a kórházösszevonások
a mentöszolgálat, az orvosok, az ápolók leépitése
a szürövizsgálatok megritkitása, felszámolása
a gyógyuláshoz való jognak az egyén anyagi lehetöségéhez való kötése
pont az ellenkezö irányba való elindulás, mint amit a szakmai sikerélmény vezérelte eü politika megkövetelne.
A jól ismert restrikciós lépésekkel a kapacitások tovább szükülnek, a szakmai munka hatékonysága tovább romlik. Az mszp-szdsz kormány a jelenlegi eü politkájával bérletet váltott Magyarországnak az örökös utolsó helyre.
Még több szdsz, még kevesebb egészség!
Tegye fel a kezét, aki azt mondja, hogy a privátok majd pénzeket fognak ölni társadalmilag szükséges projectekbe.
Vagy aki azt mondja, hogy a privátok célja nem a minél hamarabbi profitszerzés, hanem egy 10-15 év múlva megtérülö program finanszirozása. (Hány IT meg FB váltása lesz addig egy-egy privát biztositónak?!)
S végül tegye fel a kezét az, aki azt mondja, hogy a privát business a páciensek érdekéröl fog szólni.
Az mszp-szdsz kormány minden cash cow (készpénzt termelö) vagyonelemet eladott. A bevételeit igy tehát kiszervezte maga alól. Aztán egy nap rájött, hogy bevételek nélkül nincs fedezete a kiadásokra. Ekkor megszületett a nagy felismerés:
Hát akkor szervezzük ki a kiadásokat is!
Igy aztán eladták az egészségügyet.
A jelenlegi eü politka iránya a 2006-os választási eredményböl ered. Az mszp ebben a ciklusban se tud mást felmutatni, mint befeküdni az szdsz minden közösségi vagyonelemet és értéket kiprivatizálni akaró követelményének. Rögtön a ciklus elején be is mondták, hogy a privatizáció jönni fog az eü-ben. S mondták a példákat, hogy hol van a világon privát, meg hogy milyen sikeresek.
Én ezen a ponton átugrom az összes részletet, az összes káoszt, amit több mint egy év alatt összeszenvedett ez a két párt, amig aztán 2007 végével végülis megszavaztatta a frakcióval azt a törvényt, amelyröl a megszavazók azt se tudták hogy mi az.
A privát akárkik elött tehát az elsö kapu megnyilt egy 1.700 milliárdos bolt feletti rendelkezéshez. Vagy legalábbis a legnagyobb részéhez.
Az, hogy ez a törvény, valamint ezt a törvényt majd megmagyarózó, 2008-ban hozandó több mint 100 újabb tv milyen rendszert fog kiépiteni, mi minden rizikó van benne, azt az amatöröktöl a profikig már olyan széles skálán megvitatta a társadalom és a szakma, hogy ahhoz sok újat már nem lehet hozzátenni. Az ellenvélemények azonban a térképröl is le lettek seperve.
Ami maradt: egy ekkora horderejü témában két darab rétegpárt diktál a közösségnek.
A magam részéröl csak egy néhány egyszerü közgazdasági szempontot sorolnék fel, ami mutatja, hogy szó sincs itt társadalmi koncepcióról, tudományos elemzésröl. Mert ha ilyenek lettek volna, akkor a magyar eü törvény pontosan úgy kezdödött volna, mint a nagypéldaképnek beharangozott holland eü törvény: 20 éves párbeszéddel az érintett felek között.
Ennek elmaradása csak a szokásos gyanút táplálja: itt már megint valami haveri vircsaft lóghat a levegöben. Ebben mindig kiváló volt ez a két párt.
S hát mivel is indul ez a privatizáció? Pl. azzal, hogy nem is privatizáció. Hanem privát cégeknek kiadott kasszaellenörzési feladat. Na de látott már valaki olyat, hogy valaki felvesz egy kasszás legényt, s neki adja a boltja felét? Max. ha haver az illetö. Szóval úgy marad állami ez a bolt, hogy a privátnak nincsen többségi részesedése, csak 49%-nyi pénzügyi rizikója. S ehhez a kisebbségi rizikóhoz az mszp-szdsz többségi irányitási jogot ad. Alig feltünö szakmai agyrém. Avagy tipikus mszp-szdsz állami vagyonkezelés. Úgy passzolnak itt a privatizáció alapszabályai össze, mint a spontán privatizáció és Hófehérke története.
A privatizáció hatékonyságának alapkövetelményei
S ha már privatizáció és hatékonyság növekedés, akkor vegyük elöször Tornell alaptételeit.
Tornell tételei kimondják, hogy ahhoz, hogy a privatizáció hatékonyság növekedést hozzon, a következö feltételeknek kell megvalósulniuk:
1. Teljes kontroll lehetöség az átvett cég felett.
2. A privatizált céget kemény pénzügyi fegyelem alá kell vonni
3. Korrupció nélküli intézményi, jogi háttér
Tornell a tapasztalatokból leszüri a következtetést: ha a privatizáció során nem érvényesülnek ezek a feltételek, akkor - különösen a monopol jellegü vállalatok esetében – semmi más nem történt, mint hogy (Tornellt idézve) “Az állami bürokratákat felváltotta a privát maffia”. Az igy megszerzett cégben aztán alapvetöen semmi érdekük nincs a privátoknak a hatékonyság javitásra.
Tornell tételei általánosan érvényesek, s aki akar, játsszon el a gondolattal, hogy mi mindent lehet ezekböl a tételekböl a magyar helyzetben felismerni, s feltételezni.
Oligopol/monopol piaci törvényszerüsegek:
A legelsö dolog, amit Tornell tételei után fel lehet ismerni, hogy ebben a 3 szereplös modellben (Kuncsaft- Kasszás legény – Kórházak) csak éppen az újonnan felvett Kasszás Legényt nem lehet hatékonyságra kötelezni.
Öt nem, mert a modell azt mondja, hogy az ö szerepe az, hogy másokat kényszeritsen hatékonyságra.
Hát akkor nézzük meg, hogy ezen a kialakulandó oligopol, vagy éppenséggel bilaterális monopol piacon (ahol mind a Kasszás Legény, mind a Szolgáltató gyakorlatilag monopol jellegü) kinek van erösebb adu a kezében, azaz ki diktálhat a másiknak.
A nagy vicc az, hogy a deform alkotók maguk is bevallják, hogy a kórházak nagy része monopol helyzetben van. Az már csak hab a tortán, hogy a piacot eröltetök úgy akarják versenyeztetni a kórházakat, hogy egy részüket felszámolták (és még többet is akartak). Alig feltünö mszp-szdsz idiotizmus ez is: úgy akarnak versenyt teremteni, hogy a résztvevök számát 1 före redukálják. Vagy nem is idiotizmus ez, hanem tudatos megvalósitása a konvergencia programban vállalt eü kiadás leépitésnek?
S akkor vissza a hatalomhoz. A kormány elképzelése maga is bevallja:
- ahol egy kórház nagy területet lát el, ott nem lesz szolgáltatói verseny, hanem helyette az lesz a verseny, hogy az emberek 1 év után biztositót válthatnak. Ergo: bevallottan megbukott a propaganda, miszerint a kasszás legénynek hatalma lenne a szolgáltatót költségtakarékosabb tevékenységre kényszeriteni.
- ahol meg úgymond kórházböség van (te jó ég, tényleg igy mondják: böség), azon a néhány geográfiai területen, ott majd a szolgáltatók fognak licitálni, hogy a kasszás legény öket válassza.
Na most ha ez utóbbit valaki tényleg elhiszi, hogy igy ez fog müködni, az valószinüleg nem látta még az életet.
Teljesen egyértelmü ugyanis, hogy Budapestet leszámitva az embereknek nincsen alternativájuk, nem fognak a legközelebbi kórház helyett fáradságos kezelések mellett még idöigényes és költségigényes utazási kalandokba is vágni, csak azért, mert a kasszás legény egy 50 km-rel arrébb levö szolgáltatóval akar szerzödni. Hát ez nem fog menni.
Az emberek igénylik a legközelebb esö és a legkevésbé kényelmetlen megoldásokat (talán ezt hivják európai életnek), igy végeredményben a szolgáltatók maradnak továbbra is piacdiktáló szerepben. Ellentétben a deform megalkotóival, nem az emberek és szolgáltatók fognak versenyezni a kasszás legényért, hanem a kasszás legényeknek kell idomulniuk a rendszerbe – ha piacon akarnak maradni. Az emberek már most tudják, hogy melyik kórházba akarnak majd menni, amelyik kasszás legény meg nem tudja azt nekik szállitani, az levonulhat a terepröl.
Az mszp-szdsz ezen deformja nem tudja a kitüzütt célt elérni: nem a farok fogja csóválni a kutyát.
Vagy mégis a farok fogja csóválni?
Na de legyünk rosszak s tegyük fel, hogy a kasszás legények sem hülyék, s elöre lekartellezik maguknak a piacot, az autópálya tenderek egykori mintájára. Vagy késöbb a legények egységbe tömörülnek, mint a holland mintapéldaképben. Ezzel azonban eltünik a versenyhelyzet még inkább. Ebben az esetben a betegen kivül mindenki monopol helyzetben lesz.
Ja, hogy az eü a beteg monopóliumáról szólna? Nem érdekes, a lényeg, hogy gyözött a deform.
S mivel ez az egész deformáció nagyban a jövö zenéje, s valószinü, hogy még a kezdete elött törvényi bukásra lesz itélve, ezért a további filozofálások helyett menjünk bele egy érdemi témába:
Az eü “nullszaldóssá” tételének az útja
A Konvergencia Programban megfogalmazott cél szerint az Egészségbiztosítási Alap kiadásait 2006 és 2009 között az mszp-szdsz kormány a GDP arányában 0,9 százalékponttal csökkenti.
Elhiszi még valaki ezek után, hogy az eü-i átalakitások szakmai reformok, nem pedig menekülés minden eszközzel a pénzügyi válság elöl?
Ni csak, ki kriminalizálja az egészségügyet?
Tényszámok az Egészségügyi Alap müködéséröl az elmúlt évekböl:
Az EAlap legkisebb hiánya 2001-ben volt: 30 md ft. A GDP 0,2 %-a.
De vegyük az elmúlt kormányzásokból a 3 nem választási évet. Ezek szerint az E. Alap összesitett hiánya a következképpen alakult:
1999-2001: 140 md ft
2003-2005: 1.030 md ft
Ezek a számok annyira egyértelmüek, hogy nem is kell öket magyarázni, a tények világosan beszélnek:
Semmiféle valóságtartalma nincsen a böszme kormány kriminalizálásának, miszerint 16 év vitte az eü-t pénzügyi válságba. A pénzügyi válságot az mszp-szdsz kormány „hozzáértése“ robbantotta ki, amikor 2002-ben beindultak az 50%-os béremelésekkel. Többek között. A kiadások megugrottak, bevételi oldalon viszont semmi sem változott. Igy 2002-ben az elözö évi 30 md-os hiány majd a 3-szorosára ugrott, 87 md ft lett. A szakma meghalt,
Az egészségügy politika szintiszta fiskális tétel lett.
Vagy hogy pontosak legyünk: a 0,2%-os hiánytételböl mindenféle szakmai eredmény nélkül rendre 1,6%-os stabil aht hiánytényezö lett. 8-szorosat ugrott a pannon puma.
Ezekböl az évi 1,6% hiányokból aztán 2006-ra már csak 0,4% lett, majd 2007-re light sufficit.
Miböl áll össze ez a 2 év alatti rapid javulás?
Amit elöre tudni lehet: nem a piac által fizetett business as usual járulékok emelkedésekböl. Hanem a „javulás“ trükkje az unusual extra tételek. Ennek egy része a költségvetési intervenció. Mig 2005-ben a budget 66 md ft-tal támogatta az E Alapot, addig 2006-ban 380 md ft-tal, 2007-ben 370 md ft-tal.
2007-ben ehhez még hozzájönnek a sarc-kurzus plusz bevételei, mint pl. a minimum járulék-alapból nyert többlet bevételek, a gyógyszergyártók megemelt cehjei.
Bevételi oldalon tehát annyi történt, hogy a budget 2005-töl végre elkezdte finanszirozni mindazt a strukturális hiányt, amit 2002-töl belerakott a rendszerbe, a 100 napos populizmusával. Ezzel tehát az E Alap hiánya csökkent, igaz ugyennnyivel nött a központi kvt hiánya. Nem nagy lövés tehát, az aht egyenleg ezzel nem javult.
Azonban a dolog érdemi része a biztositotti extra terhelés, ez hozott 2007-ben 150 md forint tiszta bevételt (Teljes E Alap bevétel: 1.670 md ft). A potyautasok bevonása a fizetésbe ebben a tételben csak borsószemnyi – pár milliárd ft - , az érdemi bevételjavulás az eddigi járuklékfizetök további terhelésén át vezetett.
A vállalkozások befizetésének rapid hanyatlása azonban ellene hatott a “siker” storynak, s igy végül a teljes jarulék bevételek a sarc-kurzus ellenére reálértékben elmaradtak az elözö évitöl. Érdekes egy fenomén: soha nem látott terhelések mellett reálértéken látványosan zsugorodnak a bevételek. Határozottan úgy tünik, hogy
A költségvetés átesett a Laffer-görbe hanyatló oldalára
A kiadási oldalon egyértelmü teljesült a kormánycél: Betegre takarékoskodni mindennel! A kiadási oldal reálértéken 13%-kal esett. Egyre jobban megvan a konvergencia cél!
A betegre takarékoskodás egyik fö eleme, a teljesitményvolumen-korlátozás meghozta a gyümölcsét: a kórházakra rákényszeritett felsö finanszirozási korlát a betegellátás területén szinten tartotta a tavalyi kiadásokat (magyarul sikerült csak az indexálás elmaradása miatt minimum 40 md ft-ot kivonni a betegellátásból), s az hogy ez mekkora várólista növekedéshez, az ellátás elhúzódása miatt a betegség romlásához, esetleg elhalálozáshoz vezetett, arról nyilván sose lesznek statisztikák. Csak a pénzügyi gyözelemröl. Erre kell a jövöt épiteni!
A betegre takarékoskodás másik fö eleme a gyógyszertámogatások területe. A magyar sok és drága gyógyszert fogyaszt, szól a kormány szentencia, tegyünk hát ellene valamit. S tett is, egyrészt egységesen lekriminalizálta a modern, innovativabb, hatékonyabb és épp ezért drágább gyógyszereket, s meghirdette az általános subprime (sorry, generikus) gyógyszerfogyasztási kötelezettséget. Ócsóbb gyógyszer, ócsóbb támogatás, s mindjárt meg lett fogva 60 md ft.
S közben ott vannak a megalázó OECD számok, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy elmaradt illetve teljesen hatékonytalan népegészségügyi programok hiján Magyarország a legbetegebb ország. Látott már valaki olyat, hogy a legbetegebb beteg kevesebb ellátást, gyógyszert igényel mint egy kevésbé beteg? Bár a magyar lakosságnak a legrosszabbak az eü-i mutatói, ehhez képest az ellátási, gyógyszerfogyasztási mutatói egyáltalán nincsenek a nemzetközi élmezönyben. Ez csak arra enged következtetni, hogy más országok vagy sokkal pazarlóbbak (ha már pazarlásnak tekintjük a gondoskodást) vagy a magyar ember nem kapja meg a szükséges ellátási szintet.
De ez már orvosi szakpolitikai kérdés, s ne menjünk bele.
Ha az ember végkövetkeztetéseket akar levonni, akkor csak arra jut: a magyar egészségügyböl ezzel a kormányzati kurzussal az életben nem lesz szakmai siker story, csak konzervált, söt tovább rontott szellemi, fizikai állapotú nemzet. Azok kriminalizálják a rendszert, akik pénzügyileg válságba vitték. S pont ezek a szovjet tudásúak azok, akik az államháztartásban elkövetett válsággyártások után most az egészségügyben viszik végbe a rögeszméiket - az egész társadalom legnagyobb ellenkezése ellenére. 14% egy egész társadalom ellen. Mensevik diktatúra.
S zárásként egy kis emlék 2007-röl. Kérdeztem tavaly, mert nyilvánvaló volt, hogy nem lehet beállni az önámitók közé:
S ezen néhány tételt végiggondolva mindenki gyárthat magának scenáriokat a gazdaság ellenálló képességéröl. A múlt tapasztalata nem biztató: a Bokros-csomag után a belsö fogyasztás és a gazdasági növekedés évekre leült és befagyott. A kérdés most is hasonló:
Kialakul-e – mondjuk az ázsiai válsághoz hasonló helyzet - amikor egyes országok GDP növekedése 2-3%-os átlagcsökkenést mutatott fel a válság utáni években – s nem is tudott azután se a korábbi évek szintjére visszaállni?
2007-re az elemzök kollektive csödöt mondtak a válságkezelés negativ hatásainak a modellezésében. Hogy mi adta a reményüket 2,5-3%-os GDP növekedés elöjelzésére, nem tudom. Ez a megvalósult 1% is jórészt három cégnek (autó, mobiltelefon, autógumi) az ajándéka, akik rendkivüli évet zártak. Hol állna ezek nélkül a mutató?
Az államháztartási deficit meg köszöni szépen és továbbra is jól megvan - a szünni nem akaró problémáival.
Ezen problémák egyike, hogy egy egész társadalmat radikalizált elsö megszoritó év után a strukturális deficit ott van ahol a part szakad. A hivatalos eredmények még nincsenek meg, de a primer saldo valahol 1,5% hiány körül várható. 2004-ben a primer deficit 2,1% volt, ami mellett az mszp-szdsz akkor nem mert megszoritásba vágni, mert az veszélyeztette volna a 2006-os választási eredményt.
Erre mondhatná valaki: na igen, csak hogy most még 2 teljes év van a választásig, nem 1.
Erre meg azt lehetne mondani, hogy nincs 2, mert 2009-ben jön az EP választás, amiröl mindenki tudja, hogy az az eredmény sok mindent eldönthet a pártvezérek – ha nem is azonnali, de legkésöbb 1 évvel késöbbi – sorsáról.
2009 tehát effektiv választási év. A felkészülés már most 2008 elején magasfokozatban elkezdödött. Újra vannak tálalva az mszp-szdsz egyszer már nagyon lejáratódott kampány igéretei: újra tálava van a sokéves adócsomag, újra tálalva van a 2005 nyarán elöször felszolgált 300 md-os adócsökkentési program. S van új tulajdonosi program. És ki tudja még mennyi hazugság változatlan kiadásban.
S közben az ember ránéz az aht-ra, hogy mi is játszódik le benne, s az helyenként már idiotizmus. A nyugdijellátás 2007-ben emelekedett 10%-kal, s eközben az egészségügyi ellátások csökkentek 10%-kal. Továbbra is dübörög a populizmus, amely szerint a nyugdijasnak meg kell adni az illúziót, hogy jó pénzt kap, s ezt a kiadást ellenoldalból (szó szerint) életfontosságú területeken emeli vissza az egész társadalomtól a kormány.
Sikeresen lettek a nulla alá futtatva a központi beruházások is. A megelezö évhez viszonyitva 100 md ft-tal kevesebb beruházás valósult meg a költségvetési szervek által. Mára eljutott az ország abba az állapotba, hogy még az óvodák, iskolák kifestését is csak segélyekböl tudja megvalósitani. Az EU támogatások nem addicionális beruházásokra vannak felhasználva, hanem alapvetö állami feladatokat váltanak ki.
Ez már akkora szegénységi bizonyitvány, hogy erröl
A csóri magyar világról az embernek a Sri Lankai helyzet jut eszébe:
Egy országon átvonul a cunami, s már csak a külföldi segélyeken tudja magát életben tartani.
Már csak az a kérdés marad: hogy hivják a magyar cunamit?
T. tagok
T. vendégek
A tavalyi 5. éves évértékelö után mi sem természetesebb, minthogy a hagyomány ne álljon meg itt. Öt elég terjedelmes és idöigényes munka után azonban úgy gondoltam, hogy itt az idö megállni és teret engedni másoknak. Tény, hogy történelmileg úgy alakult, hogy jöttem, s aztán minden évben elfoglaltam itt a teret egymagam.
Az 5. évforduló után azonban megfogalmazódott bennem a nézet, hogy a jövöben a terepet át kell adni a többi tagnak. Nem csupán azért, mert várható, hogy nem mindig lesz idöm és kedvem az értékölök irására - és akkor hát ne szakadjon meg egy hagyomány. Hanem azért is, mert amit én mondok az az én egyéni véleményem, miközben a többi tag véleménye meg esetleg egészen más. De még ha nem is egészen más, akkor is ráfér a topicra, hogy új nézetek, új áramlatok jelenjenek meg, növekedjék a sokszinüség.
Ezért év közben a tagokat étesitettem az új lehetöségekröl. Egyesek érdeklödést jeleztek vissza, de évvégével az aktivitási szándék megérzésem szerint visszaesett. Hogy a null pontra, vagy mégis lesz értékelö másoktól is, azt nem tudom. Én üdvözölném ha lenne beszálló.
Azonkivül az is nyilvánvaló volt számomra, hogy az elkövetkezö években nagyon kegyetlen kormányzati évek jönnek. A nagyon kegyetlen kormányzati évek pedig nagyon kegyetlen kormányzati kritikát generálnak – legalábbis nálam.
Igy ezen egyéni szubjektivizmusom oldására – vagy éppenséggel megerösitésére – mindenképp jól jönnének mások nézetei.
Igy jelenleg ott állunk, hogy eredeti szándékaimtól eltéröen, mégicsak megpróbáltam most valami többet összehozni, mint egy pármondatos értékelö, de a vizsgált témákat szándékosan leredukálom, hátha valaki mégiscsak beugrik feltölteni egyéb meglátásokkal a virtuális teret.
Mig az optika esetleg teljes hazai nyugalmat sugároz, aközben megtörténhet, hogy a magyar piacon semmiféle aktivitással nem rendelkezö befektetési vállalkozásoknak valahol a távolban történt megbotlása fog kihatni a magyar piac stabilitására. (2006-os évértékelö)
A tavalyi értékelömben hosszabb teret szenteltem a nemzetközi hitelpiacokon néhány év alatt bekövetkezett rohamos fejlödésnek mind a piaci szereplök, mind a befektetési eszközök tekintetében, amelyek mindegyike alapjaiban változtatta meg a világ kockázat vállalási hajlandóságát. Ezen tényezök valóságos müködése, megbizhatósága akkor, egy éve még csak a periférián emlegetett zavarótényezös kérdésnek számitott a nagyvilágban. Akkor a Jegybankok is csak a kérdéseik, kételyeik megfogalmazásánál tartottak. A legföbb kérdések leginkább ezek voltak:
1. A modern innovativ eszközökkel (credit derivativokkal), a különféle, nem transzparens müködésü piaci szereplöknek (pl. hedge fundoknak) átadott hitelkockázatok esetében van-e fedezete a „hitelbiztositó“ fundnak a vállalt kártérités kifizetésére egy tömeges hitelromlás (a credit event bekövetkezése) esetén?
2. Nagyobb lett-e a pénzügyi rendszer stabilitása a hitel- és egyéb kockázatok teritése által a gomba módra megszaporodott befektetök világában? Ehhez mélységben kellene ismerni a hedge fundok müködési stratégiáit.
3. Hogyan kapcsolódnak a bankok az általuk olcsó hitellel ellátott hedge fundokhoz, milyen és mekkora arányú kockázatnak vannak kitéve egy esetleges hedge fund válság esetén?
Csak néhány kérdés, amelyek aztán nagyon gyorsan meg lettek válaszolva. Gyakorlatilag már pár hónappal az értékelö után. 2007 eleje nagyjából zajosabb események nélkül zajlott, hogy aztán júniustól beüssön a
Hosszú forró nyár
a nemzetközi pénzpiacokon. A nyár, amelyik elhozta a válságot, amit lehet subprime válságnak nevezni, csak úgy mint likviditásválságnak, piac szabályozási/felügyeleti válságnak, hedge fund válságnak, az innovativ eszközök válságának és igy tovább, kinek hogy tetszik.
A válság nem a semmiböl jött. A válságláncolat legelsö elemében, az USA ingatlanhitel piacának a subprime szegmenségen már 2006 óta megfigyelhetö volt a hitelek sorozatos bedölése, a hitelt nyújtó mortgage cégek bedölésével egyetemben. 2007 elsö felében mintegy 90 jelzáloghitel nyújtó cég ment csödbe. A válságjelenségek azonban nemigen kaptak kiemelt figyelmet, mert a kritikus tömeget valahogy nem érték el.
A lakossági hitelezés nem egy nagy dobás a “jobb” bankok életében, csak egy kisebb szegmens. Általában ezen hitelek bedölése nem vált ki nagy megrázkódtatást se a bankon, se a bankszektoron belül. Ha nincs egy-egy komolyabb bankra koncentrálódott csöd, akkor a veszteségek észerevétlenül maradhatnak.
A subprime szektor eredetileg a nem elsörangúan hitelképes lakossági szegmensre alapult.
Meg kell jegyezni, hogy a subprime kategória nem egy homogén “junk” lakossági szegmens, mert sok esetben tartalmazott prime kategóriára érett hitelfelvevöket is – a közép, söt felsö osztályból is - akik azonban bizonyos hátrányok miatt (pl. területi lefedettség hiánya, kultúrális deficit) nem kerültek a prime adósok közé. A subprime kérelmezök mintegy fele az elbirálási pontrendszerben a határ fölött volt, ami önmagában a prime kategóriára is jogosithatta volna öket. Azonban az elöbb is emlitett illetve egyéb deficitek miatt (pl. saját erö hiánya) maradtak a subprime kategóriában. Késöbbi statisztikák azonban elrettentö adatokat tártak fel. Ezek szerint a hitelkérelmek jó részénél (s most le se irom az arányokat mert hihetetlenül hangzik) a személyes jövedelem böven túl volt jelentve.
A subprime szegmens aránya az ingatlan hitelezésben rakéta sebességgel nött, a 2003-as addig stabil 8%-ról 2007-re 30% fölé. A kihelyezett hitelek nagysága 2003-tól 2007-ig a 4-szeresére nött és 1.300 md dolláros iparággá vált. Hihetetlen tempóban létrejött tehát egy ellentmondásokkal és magas kockázatokkal teli iparág. Ez a gyors piaci átalakulás figyelmeztetö erejünek kellett volna, hogy hasson. Azonban se ez a kockázati arány, se a szektor szereplöinek sorozaros csödje nem érte el a pénzügyi világ ingerküszöbét - egészen 2007 júniusáig.
Miért éppen 2007 június?A válságok kirobbanásának az idöpontját általában senki se tudja elöre megjósolni. Legendás a mondás, miszerint a legnevesebb elemzök egytucatszor jósolták meg az USA recessziót, amiböl be is jött nekik egy. A válság kirobbanásának idöpontját megjósolni azért lehetetlen, mert senki se tudja, hogy mitöl robban az ki. Mondani persze lehet idöpontokat, aztán ha talál, az se jelent semmit, csak azt, hogy az illetönek szerencséje volt.
A válságok leginkább akkor indulnak be, amikor akad olyan piaci szereplö, aki tudja szállitani a kritikus tömeget. A kritikus tömeget, ami berobbantja a piaci szereplök ingerküszöbét a pánik hangulatra.
2007 júniusában ez megtörtént. A Bear Stearns bankháznak, a subprime hitelekre gyártott ABS-ekbe (Asset Backed Security) invesztáló két hedge fundja fizetésképtelenséget jelzett. A probléma súlyára jellemzö, hogy BS hat másik investment bankházat kért fel segitségül a mentési tökeinjekcióra. A syndikátus nem jött létre, BS-nek egyedül kellett 3,2 md dollárt beinjekcióznia.
Ezen a ponton a világ figyelme végképp ráirányult a subprime szektor hitel problémáira. Bár a Bear Stearns a neves Wall Street-i investment bankházak egyik legkisebbje, azonban a jelzáloghitelezési business legjobbjának számitott. S ha a legjobbal a legnagyobb bajok történnek, akkor mi van a gyengébekkel? A kritikus tömeg megszületett, s megütötte az ingerküszöböt.
A válság azonban nem haladt egyirányú utcában, hanem szakaszosan manifesztálódott. A piacok a BS fundok mentési hirére megnyugodtak, majd amikor újabb hedge fundok, befektetési intézmények, bankok jelentettek méretes veszteségeket akkor hirtelen megint meginogtak. Júliusban felerösödött a válsághangulat, a hónap végére kicsit csökkent, hogy aztán az augusztus elejei jegybanki likviditás teremtö akciók után már egyértelmü legyen, hogy tartós válságállapotra kell berendezkedni. A kérdés kb. augusztustól már csak annyi maradt: átfordul-e a pénzpiaci válság reálgazdasági válságba?
S ezen a ponton vissza a bevezetöben feltett kérdésekre, nézzük, hogyan is alakultak azok a bizonyos investment bankok-credit derivativok-hedge fundok, investment vehicles kapcsolatok. Stabilabb lett-e a rendszer az innovativ termékek használata, a kockázatok teritése által, vagy ellenkezöleg,
Minden rizikó megmaradt koncentráltan a rendszerben?
2007 nyarától, a fajsúlyosabb bankok és egyéb intézmények bukása során vált egyre világosabbá, hogy milyen struktúrává is fejlödött az innovativ termékek, innovativ szervezetek piaca.
A kiinduló pont a subprime kategóriájú lakossági jelzáloghitelezés volt. A bankok hagyományosan részt vállaltak a mortgage cégek finanszirozásában, késöbb már saját maguk szálltak be közvetlenül a lakossági hitelkölcsönzésbe. A hitelköveteléseket poolba gyüjtötték, a pool kockázataira kötvényeket, credit derivativokat gyártottak, s azokat befektetöknek eladták. A befektetök egyfajta biztositói szerepkörbe léptek: kamat illetve jutalék fizetés ellenében kártéritést igértek a credit event, a default bekövetkezése esetén. Ez a formáció kitermelte a standard termékeket, standard kereskedési formákat, amelyekröl 2007 nyarától kiderült, hogy a jelenlegi gyakorlatok mellett teljesen alkalmatlanok a válságpk kivédésére.
Az alapügylet kockázatának az innovativ továbbadása rendkivül sokféle formában történhet, az eszközök és szereplök többfunkciósak is lehetnek, ezért e helyt nézzünk meg egy egyszerüsitett müködési modellt, mi is volt a subprime-hitel kockázat továbbadásának egyik tipikus mechanizmusa, milyen kulcsszereplökkel:
- A hitelkockázatok továbbadásának egyik tipikus módszere szerint a bankok a kétesebb hitelköveteléseiket összecsomagolták, azokra származtatott értékpapirokat gyártottak, amelyeket befektetöknek továbbadtak. A rizikós hitelek kockázatainak ilyetén kiszervezésével a bankok duplán jól jártak: a kuncsaft megmaradt nekik, a credit risk viszont eltünt a könyveikböl. A kétes hitelek utáni tartalékképzési kötelezettség megszünt, s igy újabb pluszhitelek nyújtására nyilt lehetöségük: a credit derivativok likviditást teremtettek.
- Az értékpapirba pakolt hitelkockázatokat a befektetök széles köre vásárolta meg. Azonban emellett a bankok saját maguk speciális célszervezeteket (special purpose vehicle) is alapitottak, direkt a kockázatok koncentrált kiszervezésére. A legtipikusabb szervezetek voltak: SIV (structured investment vehicle), SIV-lite, conduit - a problematikusságának a túlsúlya miatt a továbbiakban csak SIV. Müködésükre jellemzö, hogy intranszparensek és sokszor homogén üzleti tevékenységüek – innen a monoline jelzö is. Az SIV-eket leginkább a bankok alapitották, de a kockázat kiszervezés kivánalma szerint irányitó tulajdonosi szerepet nem vállaltak benne. Igy hedge fundok, biztositók, nyugdijkasszák, vásároltak részesedéseket a SIV-ben. Nem ritka, hogy a SIV-nek egyetlen hedge fund a kizárólagos tulajdonosa vagy egy hedge fund van megbizva az irányitással.
A SIV-eknek gyakorlatilag egyszerü müködési elvük volt: rövid lejáratú adósságpapirokat (Commercial Paper) bocsátottak ki, s az ebböl nyert forrásokból finanszirozták a értékpapirositott kockázatok vásárlását (pl. ABS, CDO). Ezzel a SIV-ek asymetrikus idöbeli kockázatot teremtettek : a SIV-ek, a mindenféle history nélküli intézmények, óriási tömegben felvett, helyenként extém rövid lejárátú hitelekböl fedezték a hosszútávú kötelezettségeiket. Amig a hitel roll over rendben ment, addig anyagilag jól jártak: a commercial paper viszonylag a legolcsóbb hitelforrás volt, miközben a credit derivativok magas hozammal járó bevételt jelentettek.
A kétszer 1.800 milliárdos business
A commercial paper piaca az elmúlt években exponenciálisan duzzadt. 2007-re a papirok értéke elérte az 1.800 md dollárt. Ezen belül az Asset Backed CP – az adósságot vagyonelemmel (köztük pl.mortgage fedezettel) biztositó papirok - értéke 1.200 md dollárra nött. Ezek a papirok átlag pár hónapos lejáratúak, de egyes piaci becslések szerint 60-65 %-uk overnight élettartamú. Esetünkben a subprime hitelkockázat kiszervezésére létrehozott SIV csak úgy tud újabb és újabb ABS-t, credit derivativot venni ha a lejárt ABCP adósságpapirjait állandóan, havonta, két-három havonta megújitja – azaz vevöt talál.
Az eszközként is felvásárolt credit derivativok egyik leggyakoribb fajtája a CDO-k voltak. A CDO-k piaca 2007-re szintén elérte az 1.800 milliárd dolláros nagyságrendet. A 2005, 2006 során a kibocsátott CDO-k mintegy fele volt mortgage-ügyletekböl származtatott. Érdekes ellentmondás, hogy miközben az alaphitel subprime besorolású, addig az azokból újracsomagolt termékek kb. 90 %-ban AAA minösitéssel rendelkeztek. S miközben a mortgage cégek már 2006-tól szépen sorjában mentek csödbe az adósok fizetésképtelensége miatt, addig a származtatott termékek rating-elésében gyakorlatiilag semmi változás nem történt.
A rendszerben tehát kumulálódtak a válságelemek.
És akkor jött a krach
Bearn Stearns, Sowood és a többiek csödje végleg bevitték a rendszerbe a figyelemfelkeltést. Július közepén a FED megszólalt és beismerte – elsö alkalommal – hogy valóságosak a mortgage ügyletek negnövekedett piaci kockázatai. Azonban nagy baj nincs, s ahogy valamivel késöbb Bernanke kvantifikálta, a lehetséges veszteségek 50-100 md dollár között mozoghatnak. Azonban ez nem veszélyezteti se a pénzügyi szektor müködését, se a reálgazdaság növekedésését. Ez volt legalábbis a FED álláspontja júliusban. Az augusztus elejei ülésén a FED bár beismerte, hogy az erösödö pénzpiaci válság a reálgazdasági növekedésre is kihathat, azonban még mindig nem látott semmiféle okot a federal funds rate csökkentésére.
A pénzpiaci anomáliák azonban csak erösödtek, s az évvégével készen állt a válságjelentés:
50-100 md dollárosos potenciális veszteségek helyett 400-500 milliárd. Zuhanórepülésbe vitt fed funds rate, megsemmisült befektetések hegye, a reálgazdasági recesszió és az emelkedö infláció elkerülhetetlensége.
A mortgage hitelezés realizált és latens veszteségei a nyáron átirták az erre a szegmensre szakosodott bankházak, célszervezetek, hedge fundok müködési lehetöségeit. A tömeges jelzálogcsödök végigvonultak a rendszer szereplöin és súlyos nyomokat hagytak hátra – nem csak magukon, hanem a pénzügyi rendszer egészén.
Likviditás válság
Egy-egy befektetési bank, hedge fund veszteségei, csödje talán a kisebbik rossz volt az eseményekben.
Nagyobb problémának tünt azonban a SIV-ek helyzete. Ahogy a piac realizálta a mortgage-ügyletek összeomlását, azonnal kezdett kiszállni a CP-k, közte leginkább az ABCP-k vásárlásából. Az 1.200 md dolláros ABCP piac az évvégére 30%-kal zsugorodott. Igy az ABCP finanszirozási forrás elzáródása miatt a SIV-ek visszatértek az “anyabank”-jukhoz hitelt felvenni. A SIV-ek és az anyabank között standard megállapodás volt, miszerint a SIV-eknek credit line áll rendelkezésre. A leggyakoribb formáció szerint a teljes CP állományuk 25%-ára, más formáció szerint a megújitásra szoruló CP-jeik 100%-os értékére. Igy óriási fordulat következett be a bankok hitelezési praxisában. A bankok visszafogták a hitelnyújtásaikat és elkezdtek tartalékolni a látens kötelezettségeikre. De nemcsak a credit line-ból eredökre, hanem a kiszervezett szervezeteik, intézményeik teljes pénzügyi problémáira, esetleges csödjére is.
Igy gyorsan és effektiven beindult a pénzpiac kiszáradása. A realizálódott kockázatok egyre szélesebb terülése a piaci szereplök között szintén abba az irányba vitte a bankokat, hogy ne csak a hosszútávú és magas rizikójú tranzakciók finanszirozásába (pl. M&A) ne szálljanak be, hanem egymás rövidtávú bankközi hitelezésébe se. A likviditás kiszáradása miatt a bankközi kamatok augusztusban meredeken megemelkedtek. A szabad források már júliusban elkezdtek áramolni a safe haven-be, az állampapirokba, ahol valóságos hozam mészárlásnak lehettünk szemtanúi. A likviditás válság mind Európát, mind az USA-t elkapta.
Ezen a ponton a FED, az ECB felismerte a manifesztálódott problémát:
1. a bankközi kamatok drasztikusan eltávolodtak az irányadó kamatlábtól, a pénzkinálat drasztikus visszafogása miatt
2. A likviditás visszafogása az egész pénzügyi szektor müködését sodorta veszélybe
A válasz megszületett: a bankközi kamatokat le kell hozni az irányadó kamat szintjére, a piacot pedig likviditással kell ellátni. A két cél gyakorlatilag egy és ugyanaz. Augusztus elejétöl mind az ECB mind a FED intervenciók sorozatát hajtották végre. Elöször az ECB ajánlott fel korlátlan mennyiségben overnight hitelt, majd a Fed lépett hasonló eszközzel. Azonban látszott, hogy az overnight megoldásokkal nem lehet a piacon tartós megnyugvást teremteni. Ezért egy hét múlva a FED úgymond megnyitotta a végszükség hitelezés kasszáját, a discount windowt. Az irányadó kamatnál drágább discount window hitel egy végsö lehetöség arra, ha egy bank a piacon már nem jut hozzá a szükséges likviditáshoz. Éppen ezért ezt az eszközt a bankok a saját reputációjukra való tekinetettel gyakorlatilag nemigen vették igénybe. A discount window kasszájából felvehetö hitel szabályait a FED meglazitotta: nemcsak hogy levitte a leszámolási kamatlábat, nemcsak hogy az overnight hitelezést kiterjesztette 30 napra hanem biztositéknak addig elutasitott értékpapirokat is befogadott, pl. Asset backed securitykat. Az ECB követte a FED példáját, ök is megnyitották a vészhitelezés kasszáját augusztusban, majd szeptemberben egyenesen 3 hónapra. Szeptemberben 140 bank tolongott jegybanki hitelért. A különbözö futamidejü likviditáspumpáló tenderek az év végéig aztán már futószalagon lettek meghirdetve. A decemberi 350 milliárd eurós, kéthetes ECB tenderen már 390 bank tolongott.
Kritikusok megjegyzik, hogy ezzel a Jegybankok gyakorlatilag kimentették a felelötlen hitelezési gyakorlatot üzö szereplöket a bajból, s ezzel jelzést adtak a további hazardirozásra. Ehhez meg kell azonban jegyezni, hogy elöször is az ABS-eket a csökkentett árfolyamon számitották be. Másrészt egy egész pénzügyi rendszerbe begyürüzö likviditási válságnál nem lehet kiszelektálni a vétkeseket, hogy akkor azokat eltávolitjuk és helyreállt a rend. Látható, hogy a teljes pénzpiaci müködés került válságos állapotba. Ilyenkor már csak a kárenyhités marad: ha nem avatkoznak be a JB-k, akkor döl az egész rendszer. Az is köztudottá vált, hogy a nyár elje óta a bankok szigoritottak a hitelezési, befektetési szokásaikon. Már csak a problémák teljes lecsengése maradt hátra.
A Jegybanki likviditásteremtés végülis globális jelenséggé vált. Az USA magaskockázati piacába számos Amerikán kivüli neves bank, intézmény is beszállt, ezek közvetlenül is megjelenitették a saját piacaikon a csöd problémáját. Azonkivül a pénzügyi világ összefonodódása olyan mértékü, hogy nem lehet egy ekkora problémánál egy ekkora kockázatot izoláltnak tekinteni. A likviditás teremtésbe az ECB-n, FED-en kivül beszállt a Bank of Japan, Bank of Canada, a Reserve Bank of Australia, hogy csak néhány nagyot emlitsek. A Bank of England kormányzója augusztusban még magabiztosan kijelentette: ha csak az egész rendszer nem kerül veszélybe, nem fog beavatkozni, mert a beavatkozás csak
“A jövö pénzügyi válságának a magjait vetné el. A “trükkös” adósság-készpénz csereberét minden áron meg kell akadályozni.”
Mondta King, hogy aztán nem egészen egy hónap múlva kapituláljon és önmaga is beszálljon a mortgage fedezetü papirért – casht nevezetü “trükkös” csereberébe. Bankot mentett, likviditást pumpált, s közben magyarázhatta a 180 fokos fordulatot.
Eszközválság
Azonban a válság nem csak szimpla likviditási válság volt, miszerint a befektetö nem tud forráshoz jutni. A válság másik dimenziója az eszközválság volt.
Mint minden rendes likviditásválságnál, most is felmerült a kérdés: ha a piac nem finansziroz tovább de nekem kell a cash, akkor honnan teremtem azt elö? A credit line-ok csak egy lehetöség, de nem fedi le a teljes szükségletet. Akinek meg ilyen lehetösége nincs (már) az még rosszabb helyzetben van.
A kiút a meglevö eszközök kiárusitásában van. S mivel a likviditás kiszáradás nagymértékü volt, igy az eszköz kiárusitás mérete is nyilvánvalóan akkora, ami túlsúlyos kinálati piacot teremt. Az eszközök árának a zuhanása törvényszerü volt.
A legnagyobb értékvesztést a subprime mortgage-hitel fedezetü értékpapirok szenvedték el. A CDO-k, avagy általában az ABS-k mögötti fedezetek egyre nyilvánvalóbban értékelhetetlenné váltak. Bár a CDO-knak van másodlagos piacuk, az azonban annyira illikvid, hogy ott nem lehet tömegével megszabadulni tölük. Igy a bankok, SIV-ek és egyéb befektetök ott ültek az 1.800 md-os állományukon, amely rohamléptekkel vesztett elvi értékéböl.
A CDO-kat a SIV-ek repo-hitelügyletekre is felhasználták. A prime broker fedezeti letétbe vette a papirt, s folyósitotta a casht. Azonban az eszközértékek csökkenö tendenciája közepette a prime brokerek elkezdtek egyoldalú árszabást alkalmazni a letétben lévö papirokra, s az árfolyam különbséget margin call keretében követelték be - igy még jobban redukálva a megszerezhetö likviditást, s még jobban erösitve az eszközkiárusitás kényszerét. A tendencia erös maradt, a CDO-k pl. az év végére a névértékük átlag 60%-ára zuhantak.
Igy a mortgage-hitel kiszervezésére alapitott SIV-ek dupla szoritásba kerültek: egyszerre száradt ki a forrás lehetöségük és értékelödtek le a vagyonelemeik. Megnövekedtek a problémák, beindult az eszközök kényszerlikvidálása. A 320 md dollár értékü SIV-ek értéke 2007 végére 70%-kal csökkent.
S a kiárusitási folyamat öngerjesztö: egy likviditásszüke során legelöször is a legbiztonságosabb, leglikvidebb papirok kerülnek kiárusitásra. S ha a legbiztonságosabb papirok ára ezáltal zuhanásba megy át, akkor mint várhat az ember a kockázatosabb eszközöktöl?
Piacszabályozási válság
A credit derivativ piac új struktúráinak kialakulásával, a kockázat átháritási innovációkkal lépést tartani nem tudó piacszabályozás csak utólag tudta meg, hogy miben végzödött a subprime szegmens expanziója.
A kritikus tömeg egy neves befektetöi bankház két hedge fundjának a fizetésképtelensével tehát megszületett. Az "anyabank" a saját jó hirnevének megörzése érdekében átvállalta a kötelezettségeket, majd a további veszteségek kordában tartása érdekében – na meg a csödöt mondott managelés miatt - bezárta öket.
A befektetöi világ ezután már csak azt regisztrálta, hogy - kis túlzással szólva - melyik héten melyik bank jelenti be, hogy X milliárd dollárt le kell irnia a hedge fundja vagy a célszervezete pénzügyi problémái miatt. Banki veszteségek hegye keletkezett a kiszervezett kötelezettségek miatt, banki veszteségek hegye keletkezett a saját management által bevásárolt forgalomképtelen obligációk értékvesztése miatt.
Igy a kiszervezett kockázat a kör végén valójában visszakerült a feladóhoz, s a bank hitelkockázati kitettsége ott volt ahol a part szakadt.
Természetesen nem ez a teljes kép a folyamatról, hogy ugyanaz a bank csomagolja adja-veszi ugyanazt a tipusú hitelkockázatot – de jellemzö, hogy a legnevesebb bankok üzték ezt a játékot. S közben az innovativ eszközöket pont azért találták ki, hogy más vegye át a kockázatot, s széles körben teritse azt.
Ehelyett valóságos kockázat koncentráció történt. A kockázatot a kockázatot továbbadó visszavállalta. Sok kör futása semmiért.
Ha az ember a credit kockázatok eladóit és vevöit összehasonlitja, akkor optikailag nem nagyon érti, hogy mire fel ez az egész story. Az eladói és vevöi struktúra nagyon hasonló:
Eladók: 38% bankok, 20% biztositók, 16% hedge fundok, 16% securities houses, 10% egyéb
Vásárlók: 51% bankok, 16% hedge fundok, 16% securities houses, 17% egyéb
Összességében azt lehet mondani, hogy a biztositók szegmense továbbadta a hitelkockázatait, a többi meg nem.
Különösen érdekes a bankok helyzete, akik a legnagyobb vásárlói a credit derivativoknak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy végsö esetben beugranak a befuccsolt hedge fundjaik, SIV-jeik megmentésére, akkor a piaci részesedésük még nagyobb.
Igy csak egy következtetés adódik: a szabályozás elaludta az innováció éveit, s mire felébredt már csak a romokat találta. A pénzügyi rendszer ilyen müködési alapon semmivel sem lett stabilabb.
Hogy a keletkezett romok nagyok vagy nem, arról lehet véleményt alkotni. Egyes argumentációk szerint összességében nem nagy falat a neves bankházaknak a subprime veszteség leirása. Na lehet, csakhogy a 10 legnagyobb befektetési bank az USA-ban a tranzakciók mintegy 50%-os volumenét csinálja. Megint adódik a kérdés: ha a kvalitativ 50%-ban ekkora félremanagelést csináltak, akkor mi a helyzet az alsóbbrendü 50%-kal? Ebböl kifolyólag a pénzpiaci félelem továbbra is fennmarad, hiszen nem tudni, hogy
Mekkora lehet még a contaigon?
Nem elöször volt ilyen helyzetben a FED, hogy beütött egy komoly válság, s a piaci likviditás, a részvénypiacok veszélybe kerültek. Greenspan hires kamatcsökkentö lépései az LTCM csödre, a 2000-es részvényár kipukkadásra, a 2001. szeptember 11-i eseményre válaszolván tankönyvi példát teremtettek a piacok stabilizációs kisérletére.
2007-ben Bernanke hasonló szituációban találta magát: likviditás kiszáradás, részvényáresés, a reálgazdasági növekedést veszélyeztetö helyzet. Bár az elsö 2-3 hónapban Bernanke nem változtatott a fed funds rate-en, ehelyett a vészhitelezéssel operált, azonban a tartós válságkezelés érdekében szeptemberben végülis is meglépte az irányadó kamatláb drasztikus leszállitását, forditott egyet a credit cycle-on, s ezzel elnökökön áthidaló
FED rule teremtödött: Greenspan put, Bernanke put
A válság elérkezett arra a pontra, ahol a veszélybe került szegmensröl most már szinte mindent lehet tudni. Már csak az a kérdés, hogy mekkorára is dagadnak a veszteségek illetve, hogy a subprime válságnak lesznek-e áttételei a reálgazdasági növekedésre? A következö fél évben a válasz nagyjából meg fog születni a válság teljes hatásáról, s akkor majd pontosabban lehet majd látni, hogy
Hova tovább Amerika, hova tovább globális válság?
Egy biztos, a hitelpiac rendkivül feszült helyzetben van, a bizalom a padlón fekszik. A CDO-k megroggyant értéke, az ABCP-ék 30%-kal bezuhant piaca egy fél év alatt, egyértelmüen mutatja, hogy milyen alacsony szintre esett vissza a kockázatvállalási kedv. De nem csak a rizikós eszközök tekintetében. A különbözö hitelbiztositások ára all time high szinten van, ráadásul az investment grade besorolású vállalati adósságok is.
Az USA, 125 investment grade besorolású vállalatainak az adósságaira gyártott credit default swap (CDS) dijakból képzett Markit CDX North America IG indexspread a szeptemberi 50 bp-os értékröl 2008 elejére 160 bp-ra emelkedett.
A hasonló kategóriát mérö európai iTraxx indexspread ugyanilyen tendenciát leirva jelenleg 130 bp-on áll.
A legrosszabb helyzet természetesen a non-investment grade/junk besorolású adósságoknál van:
A junk-minösitésü, 50 európai vállalat adósságaiból képzett iTraxxx indexspread a 2007 elejei 170 bp után 2008 elején már 400bp-on állt. Egy 5 éves futamidejü, 10 millió Euros adósságcsomag default elleni biztositásának az ára igy évi 400.000 euróba került. Jelen sorok irásakor a tarifa már 600.000 eurónál jár.
A CDX index junk-debt kategóriájának indexspreadje ugyanilyen tendenciákat ir.
De vegyük magát az alapproblémát, s annak az index számait. Az ABX index 20 darab trancheböl (különbözö kockázatú alindexekböl) áll – ahol az egyes tranche-ek egyenként 20 darab, a mortgagehitel ügyletekböl származtatott CDS-ek árindexeiböl tevödnek össze. Az ABX index különbözö kockázatokat megtestesitö tranche-i hüen tükrözik az általános kockázatvállalási kedv összecsuklásását. A 2007-es kiadású AAA kategóriás tranche indexe decemberre 63%-ra esett. Az ugyancsak 2007-es kiadású, a kockázatos mortgage hiteleket összefoglaló BBB kategóriás tranche indexe decemberre 11-15%-ra zuhant.
A befektetöi és hitelezöi piac tehát intenziv pánikban van. A hitel biztositási dijak meredeken emelkednek, a biztositott rizikós termékek értéke meredeken csökken. A befektetöi hátraarc 2008-ban nem csak a gazdasági növekedés ellen fog hatni, de emelni fogja a kockázati prémiumokat, csökkenteni fogja a hitelnyújtási kedvet a gyenge minösitésü célpontok fele. Tehát Magyarország a célkeresztbe került.
De nem ez az egyetlen tényezö, ami 2008-ban automatikusan vissza fogja vetni a hitelnyújtási kedvet s ezzel együtt a gazdasági növekedést. A kiszervezett hitelkockázatok egykoron plusz likviditást, hitelforrást teremtettek a bankoknak. A subprime válság során beindult reverse flow - a hitelkockázatok visszavándorlása a feladóhoz - most éppen az ellenkezö irányban fog hatni: szükiteni fogja a likviditást.
S ehhez még hozzájön, hogy mind a visszavett, mind a bankok saját portfólióiban található derivative papirok árazását 2008-ban immáron új, szigorúbb követelmények szerint kell elvégezni. Ez további, hosszútávú tartalékképzési kötelezettséget ró majd a bankokra, ami szintén szükiti majd a likviditást.
S az is egy kérdés, hogy mit lépnek az ázsiai tartalékok, a fundok, a petrodollárok a jelenlegi helyzetre. Jól felfogott érdekük szerint hajlandóak már most is enyhiteni a válság lefolyását. De hosszútávú bizonyság még nincs. Helyenként különösen pikáns a helyzet, mivel a megmentö szerepében fellépö sovereign wealth fundok politikailag nem kivánatos szereplöknek tekintödnek egyes válság súlytotta országokban.
S végül az örökzöld kérdés, a részvényárak esése. Kell-e az itt bekövetkezö abrupt veszteségek megelözése érdekében a FED-nek aktiv és laza kamatpolitikát folytatni?
A részvényárak esésének több üzenete is van: egyrészt a gazdasági teljesitmény hanyatlásának az elörejelzése, másrészt a pénzügyi vetület. Úgymint reálvagyon vesztés, s ebböl kifolyólag a fogyasztási hajlandóság visszafogása.
S ha az áresés drasztikus, vagy a jövöbeli árfolyampálya tünik drasztikusnak, akkor a FED aligha ülhet ölbetett kézzel. Mert ha a jelek erös lejtmenetet mutatnak, akkor ugye esetleg recesszió. S ha recesszió, akkor meg esetleg defláció. Ez utóbbi viszont elöre megfontolt szándékkal nem lehet a FED célja. Még átmenetileg sem.
A reálgazdasági mentöakcióba aztán a kormány is beszállt, s egyfajta Bernanke-call született. Mint egykoron, 2000-ben Greenspan, most 2008-ban Bernanke is üdvözölte a kormány stimulus csomagját. Ami költségvetési lazaságot – Bernanke által kihangsúlyozva – átmenetileg elfogadhat a FED.
S a nagy tételekben játszó piacokról térjünk
Vissza a magyar kispályás focihoz
Az MT által rekord kaotikusan lezárt 2006-os év után 2007 elején túl sok újdonságra nem volt kilátás. A még elnök Járai állásfoglalása szeint a kamatkondiciók még egy ideig változatlanok maradnak. Arra azonban már ekkor is lehetett számitani, hogy a budget kockázatok csökkenésével a befektetöi étvágy is eröre fog majd kapni. A kormányzati hiánylefaragás megvalósitása tény volt, a kérdés csak annyi maradt, hogy a költségvetési sokkterápia szállitani tudja-e majd a megcélzott deficit értéket. Illetve, hogy az infláció növelö lépések által a felsö oktávba küldött inflációs pálya a tavaszi tetözés után a kivánt mértékben hanyatlik-e majd.
Az év eleji várakozások azonban összekapcsolódtak a márciusban hivatalba lépö új elnökkel is. Kockázatok és remények egyaránt szóba jöttek a találgatásoknál. Simor rögtön állást is foglalt, egyet szakmai credoként, egyet pedig egy aktuális vitával kapcsolatban. Vegyük elöször a credot, s lássuk, hogy mit valósitott meg belöle.
Júniusi blama
Simor: végiggondolt, mértéktartó jegybanki kommunikációra van szükség2007-02-22 Nem lehet túlbecsülni a jegybanki kommunikáció jelentőségét – mondta a Figyelőnek adott interjújában Simor András, aki egyébként a múlt hét közepén értesült felkéréséről. Az MNB leendő elnöke úgy vélte: pénzben is mérhető, pontosan mi és mikor hangzik el. Simor szerint precíz, végiggondolt és mértéktartó kommunikációra van szükség. Akkor kell megszólalni, ha a jegybanknak van mondanivalója, és az fontos is azok számára, akikkel kommunikálnak. A célcsoport pedig nem a kormány, hanem a pénzpiac.
S való igaz : preciz kommunikációra, na meg preciz döntésekre van MINDIG szükség. Különösen egy új elnök kezdeti fázisában. Az elsö két hónapban jól is mutatkozott be az új elnök. Az alapkamat szinten tartása megfelelt mind a várakozásoknak, mind az elvárt óvatosságnak. Az indoklások helyenként szinesek voltak.
Azonban már ebben a szakaszban is érett a dilemma, ami a következö hónapokban kiteljesedett: mig az inflációs számok nem hozták az elöre várt értékeket, addig a nemzetközi kockázatvállalási kedv stabillá vált és erösödött. Újra feszitett a monetáris trilemma, s a reakció különösen otrombára sikeredett. Tulajdonképpen már májusra megérett az idö a kondiciók lazitására, ekkor azonban az MT a szigor fenntartása mellett döntött. Se ez nem volt önmagában borzalmas, se a döntés indoklása. Az indoklásból - amely az akkor megjelent inflációs jelentésre épült - megtudhattuk, hogy nem kedvezö a jelenlegi inflációs alappálya (mert magasabb az elvártnál) ebböl kifolyólag nem kedvezö a 2008 végi inflációs prognózis (mert a célérték nem érhetö el), nem kedvezö a maginflációs mutató (mert az infláció begyürüzéséröl árulkodik), nem kedvezö a nominálbér alakulása (mert az elvárások feletti ütemben nö), s ezek miatt nincs lehetöség a kamatláb csökkentésére.
Stratégiai mondanivaló született tehát.
A döntés szoros volt, s az elnök szavazata mellett esett tartásra. Teljesen érthetö, hogy Simor a karrierje elején nem akart gyorsan belemenni egy esetleges galamb, vagy úgymond “pártkatonagyanús” szerepbe. Ez rendben is van.
Az azonban már nem, hogy a következö ülésen felrúgta a szakmai credoját és olyan döntést hozott a Tanács, amelyre az elözö döntésük argumentációjukból kiindulva csak azt lehet mondani: a döntési “alappálya” minden csak nem átgondolt, a döntés teljesen felrúgta a következetességét. Az efajta ténykedés ténylegesen pénzben mérhetö kárt okoz a piaci szereplöknek.
S még egyet okoz a piaci szereplöknek: a szakmai hirnevük amortizációját.
Úgy látszik, az MT-ben nem szentelnek túl sok gondolatot annak, hogy vajon milyen renomé romlást okoznak az ö döntésükkel “kereskedö” elemzöknek, tanácsadóknak, befektetöknek, amikor ennyire orbitálisan félrevezetik öket. Vajon hogyan számolnak el ezek a piaci szereplök az ö megbizóiknak ha még békeidöben se tudnak megközelitöen se pontosan prognosztizálni, ehelyett egységesen téves kilátásokat és téves tanácsokat adnak?
De mi is történt? A májusi döntés után júniusra már gyakorlatilag senki se számitott kamatcsökkentésre. Egy Inflációs Jelentéssel alátámasztott, fundamentálisan és stratégiailag mély elemzés után, ha a következö egy hónapban nem történik semmi világrengetö, akkor a kijelölt irányt senki se kérdöjelezi meg.
Azonban az MT egy magyaros virtussal fogta magát és júniusban vágott egyet a kamaton. Ami argumentációt ehhez összekapart, az mindenképpen a 2007-es müködésük mélypontja volt.
A májusban bemutatott, hosszútávra levezetett inflációs kockázatokat hirtelen elfelejtették, s cserébe a következö hónap egy kiszelektált adatából kamatcsökkentési alapot teremtettek maguknak. A májusban prognosztizált kedvezötlen inflációs pálya hirtelen megjavult, mert a júniusi maginflációs mutató egynek jobb lett. Na bummm, egyetlen operativ adat átrajzolta az egész stratégiai pályát!
Emellett a bérmelekedésekben májusban bizonygatott kockázatok hirtelen feleslegesek lettek, mert újonnan talált módszert alkalmaztak az adó- és mukapiaci torzulások kiszürésére, s igy már kóser a bérdinamika. Még szerencse, hogy megtalálták azt a módszert.
Szóval az “új” MT pár hónap alatt belefutott egy szakmai blamába.
De miböl is eredt a ló forditva megülése? Az MT májusban, a trilemma szoritásában félrerakta a tökeáramlás hatásaira adandó adekvát választ, s ehelyett csak a hazai monetáris céljának a megvalósulósitására fixált. Mivel a célinfláció teljesitése elúszottnak látszott, igy változatlanul maradtak a kondiciók. Azonban a kockázati étvágy végig stabil és erös maradt, ezért a kamatcsökkentés sokáig nem várathatott magára A júniusi végszükségszerü csökkentés indoklása oversize eröltetetten és hiteltetlenül hangzott, a piaci szereplök maximum azzal enyhithették a sokadik nyilvános melléfogásukat, hogy legtöbbjük júliusra mindenképp további vágással számolt.
Hogyan lehet akkor összegezni Simor credoját ?
A nyáron mindenképp megbicsaklott a credo. Azonban a személyes helyzet nem volt egyszerü. S ha az ember azt veszi, hogy 2007-ben ennél mértékkel nagyobb JB elnöki bukták történtek - King pl. ennél fajsúlyosabb helyzetben bukta be pár hét alatt a stratégiai credoját - akkor ez egynek nem rosszabb teljesitmény az átlagnál.
Mivel azonban az év második felében kétszer is elöfordult, hogy Simor tartotta vissza az elnöki szavazatával a nemzetközi subprime válság komolyságából láthatóan nem sok mindent megértö tagok lazitási ambicióit, igy összességében mindenképp megérdemli, hogy részemröl gyorsan elfelejtsem neki ezt a nyár elejei malört.
Mostanra már kijelenthetö, hogy az aktuális nemzetközi helyzetnek, annak a magyar piacra gyakorolt hatásainak a megértésében az MT bizonyitottan nem felel meg az elvárható szinvonalnak. Már tavaly is, a májusi tözsdeválság - az azt kiváltó,a globális infláció emelkedésének a konkrét képe - során magasfokú érdektelenséget (értetlenséget?) mutatott az események iránt, s most is rendre csak egy-egy szavazaton múlott, hogy a világ pénz- és tökepiacain dúló válságok közepette Magyország nem akart pápább lenni a pápánál. Ezen a ponton még egy deviáns jelenséget meg kell emliteni. Az MT 2005-ös bövitésekor repültek a kritikák, miszerint több mint kétséges, hogy a jelöltek szakmai képessége – egy kivétellel – eléri-e a kivánatos nivót. Nos, az azóta eltelt idöszak összességében nem hozott cáfolatot a kételyekre. Különösen kimagaslik az egyikük (egykori JB elnöki tanácsadó!) , aki aztán 2007-ben szinte tökélyre vitte a
Subprime nivón mozgó monetáris politizálás
müvészetét. Válság ide, válság oda, akár tél, akár nyár, az illetö csak vágta volna a kamatot rendületlenül. Hogy mit keres ö még mindig a Tanácsban, nem tudom. Ha mégis találnom kellene valami magyarázatot arra, hogy miért tartják az illetöt még mindig bennt, akkor csak ennyi jutna eszembe:Turisztikai látványosság
S akkor a credo után az akkori aktuálisan fellobbant vitához, ami késöbb megint csak arra volt jó, hogy felesleges bonyodalmakat kreáljon magának az MNB meg a kormány:
A sáveltörlés permanens harca
Ez a felvetés megint fellángolt, mint mindig amikor a ft árfolyam éppen erösebb egy bizonyos szintnél, s megint megfigyelhette az ember, hogy hogyan beszél el egymás mellett az MNB és a kormány, illetve, hogy megint hogyan visznek ki teljesen feleslegesen egy stratégiai vitát a nyilvánosság elé. Azért is érdekes ez a vita, mert az új MNB elnök a belépésekor még tudta, hogy mi a dolgok müködésének a rendje:
Simor üzent a spekulánsoknak
2007. 03. 26.,
Számítani lehet arra, hogy spekulatív ügyletek születnek a forint további erősödésére, a jegybanknak azonban minden eszköze megvan a sáv védelmére - mondta Simor András az első, általa levezényelt kamatdöntés után. Az MNB új elnöke szerint a sáv fenntartása sem veszélyezteti az inflációs cél elérését.Simor András szerint a kormány kommunikációja egyértelmű volt az utóbbi hetekben (legutóbb Tátrai Miklós államtikár nyilatkozott úgy, hogy nincs napirenden a kérdés). A jegybank a jelenlegi árfolyamsávon belül is el tudja érni inflációs célját, a pénzromlás üteme 2008 második felében már a kívánt 3 százalék közelébe süllyedhet. A jegybank elnöke szerint nem lehet kizárni, hogy a következő időszakban spekulációs ügyletek indulnak a forint erősítésére, de hangsúlyozta: az MNB-nek minden eszköze megvan a sávszél védelmére.
Késöbb azonban fordult az álláspont, s novemberben már fél-antikormány verziót hallhattunk Simortól:
Árfolyamsáv nem kell, de van
Az árfolyamsávot illetõ kérdésre úgy fogalmazott: "árfolyamsáv van és marad is", eltörlésében jelenleg nincs egyetértés az MNB és a kormány között, az utóbbi hónapokban errõl tárgyalások sem folytak. Úgy vélte: elvben az árfolyamsáv önmagában nem összeegyeztethetõ az inflációs célkövetési rendszerrel. A kettõ konfliktusba kerülhet, ezért az az ideális, ha az inflációs célkövetési politika mozgásterét nem korlátozza az árfolyamsáv. Gyakorlatilag azonban a jegybank úgy látja, hogy kétéves idõhorizonton nincs konfliktus a kettõ között, mondta, hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz. Ezért hasznosabb lenne a sáv eltörlése, erõsítette meg.
Megint belemenni egy témába félmegoldásokkal, az MNB-kormány szándékok diszkrepanciájának a nyilvános megjelenitésével, amelyek megint csak a spekulációk, téves képzelgések felé terelik a piaci szereplöket– müködik a régi mechanizmus.
Az MNB jobban tette volna, ha hallgat. Valahogy úgy, mint ahogy azt tette a 2008-as inflációs céllal kapcsolatban. Közismert, miszerint az MNB 6-8 negyedéves horizonton gondolkodik elöre. Ehhez képest nagyon ügyesen csinálta, hogy 2007 augusztusától már nem beszélt többé a(z elúszott) 2008-as célról, helyette a horizonton jóval kivül esö 2009-es céllal kezdett retorikai zsonglörködésbe.
De visszatérve a permanens harcra: a sáveltörlést amúgyis akkor érdemes meglépni, amikor a legtöbb hozamot adja. Tehát leginkább akkor, amikor beragad egy magasabb inflációs szint miközben a ft árfolyam az erös sávszél közelében ragad le. Minden egyéb scenárió hozama ennél kisebb, idöben pedig könnyen elhibázott lehet.
Az inflációs cél tartós megvalósulása végképp nem az elleneröltetett megoldásokon áll vagy bukik. Hanem egynek ki kell hordani az eldeformált 2002-2006-os évek negativ következményeit. Plusz a negativ következményeket negativ következményekkel kezelö sokkterápiai deformációit.
Másrészt, 2007 második felétöl várható volt, hogy minél inkább elhúzódó lesz a subprime válság, annál nagyobb lesz az esélye a pénzpiacok kockázatvállalási hajlandóságának a globális átrendezödésére, a gyenge befektetési pontok mögül való kihátrálásra. Most itt tartunk, hogy mindez megjött. A globális inflációs nyomás emelkedö tendenciájú, a jövöbeli prognózisok pesszimisták. A leggyengébb eszközök ára meredeken csökken, a leggyengébb befektetési célpontok kockázati felára emelkedik. Helyben vagyunk, a subprime kategóriásra kormányzott magyar piacon. Reménykedni valami hirtelen jött fordulatban lehet, csak hosszabb távon mindig érvényesül, miszerint
VMT évzáró értékelö 2007
T. tagok
T. vendégek
A tavalyi 5. éves évértékelö után mi sem természetesebb, minthogy a hagyomány ne álljon meg itt. Öt elég terjedelmes és idöigényes munka után azonban úgy gondoltam, hogy itt az idö megállni és teret engedni másoknak. Tény, hogy történelmileg úgy alakult, hogy jöttem, s aztán minden évben elfoglaltam itt a teret egymagam.
Az 5. évforduló után azonban megfogalmazódott bennem a nézet, hogy a jövöben a terepet át kell adni a többi tagnak. Nem csupán azért, mert várható, hogy nem mindig lesz idöm és kedvem az értékölök irására - és akkor hát ne szakadjon meg egy hagyomány. Hanem azért is, mert amit én mondok az az én egyéni véleményem, miközben a többi tag véleménye meg esetleg egészen más. De még ha nem is egészen más, akkor is ráfér a topicra, hogy új nézetek, új áramlatok jelenjenek meg, növekedjék a sokszinüség.
Ezért év közben a tagokat étesitettem az új lehetöségekröl. Egyesek érdeklödést jeleztek vissza, de évvégével az aktivitási szándék megérzésem szerint visszaesett. Hogy a null pontra, vagy mégis lesz értékelö másoktól is, azt nem tudom. Én üdvözölném ha lenne beszálló.
Azonkivül az is nyilvánvaló volt számomra, hogy az elkövetkezö években nagyon kegyetlen kormányzati évek jönnek. A nagyon kegyetlen kormányzati évek pedig nagyon kegyetlen kormányzati kritikát generálnak – legalábbis nálam.
Igy ezen egyéni szubjektivizmusom oldására – vagy éppenséggel megerösitésére – mindenképp jól jönnének mások nézetei.
Igy jelenleg ott állunk, hogy eredeti szándékaimtól eltéröen, mégicsak megpróbáltam most valami többet összehozni, mint egy pármondatos értékelö, de a vizsgált témákat szándékosan leredukálom, hátha valaki mégiscsak beugrik feltölteni egyéb meglátásokkal a virtuális teret.
Mig az optika esetleg teljes hazai nyugalmat sugároz, aközben megtörténhet, hogy a magyar piacon semmiféle aktivitással nem rendelkezö befektetési vállalkozásoknak valahol a távolban történt megbotlása fog kihatni a magyar piac stabilitására. (2006-os évértékelö)
A tavalyi értékelömben hosszabb teret szenteltem a nemzetközi hitelpiacokon néhány év alatt bekövetkezett rohamos fejlödésnek mind a piaci szereplök, mind a befektetési eszközök tekintetében, amelyek mindegyike alapjaiban változtatta meg a világ kockázat vállalási hajlandóságát. Ezen tényezök valóságos müködése, megbizhatósága akkor, egy éve még csak a periférián emlegetett zavarótényezös kérdésnek számitott a nagyvilágban. Akkor a Jegybankok is csak a kérdéseik, kételyeik megfogalmazásánál tartottak. A legföbb kérdések leginkább ezek voltak:
1. A modern innovativ eszközökkel (credit derivativokkal), a különféle, nem transzparens müködésü piaci szereplöknek (pl. hedge fundoknak) átadott hitelkockázatok esetében van-e fedezete a „hitelbiztositó“ fundnak a vállalt kártérités kifizetésére egy tömeges hitelromlás (a credit event bekövetkezése) esetén?
2. Nagyobb lett-e a pénzügyi rendszer stabilitása a hitel- és egyéb kockázatok teritése által a gomba módra megszaporodott befektetök világában? Ehhez mélységben kellene ismerni a hedge fundok müködési stratégiáit.
3. Hogyan kapcsolódnak a bankok az általuk olcsó hitellel ellátott hedge fundokhoz, milyen és mekkora arányú kockázatnak vannak kitéve egy esetleges hedge fund válság esetén?
Csak néhány kérdés, amelyek aztán nagyon gyorsan meg lettek válaszolva. Gyakorlatilag már pár hónappal az értékelö után. 2007 eleje nagyjából zajosabb események nélkül zajlott, hogy aztán júniustól beüssön a
Hosszú forró nyár
a nemzetközi pénzpiacokon. A nyár, amelyik elhozta a válságot, amit lehet subprime válságnak nevezni, csak úgy mint likviditásválságnak, piac szabályozási/felügyeleti válságnak, hedge fund válságnak, az innovativ eszközök válságának és igy tovább, kinek hogy tetszik.
A válság nem a semmiböl jött. A válságláncolat legelsö elemében, az USA ingatlanhitel piacának a subprime szegmenségen már 2006 óta megfigyelhetö volt a hitelek sorozatos bedölése, a hitelt nyújtó mortgage cégek bedölésével egyetemben. 2007 elsö felében mintegy 90 jelzáloghitel nyújtó cég ment csödbe. A válságjelenségek azonban nemigen kaptak kiemelt figyelmet, mert a kritikus tömeget valahogy nem érték el.
A lakossági hitelezés nem egy nagy dobás a “jobb” bankok életében, csak egy kisebb szegmens. Általában ezen hitelek bedölése nem vált ki nagy megrázkódtatást se a bankon, se a bankszektoron belül. Ha nincs egy-egy komolyabb bankra koncentrálódott csöd, akkor a veszteségek észerevétlenül maradhatnak.
A subprime szektor eredetileg a nem elsörangúan hitelképes lakossági szegmensre alapult.
Meg kell jegyezni, hogy a subprime kategória nem egy homogén “junk” lakossági szegmens, mert sok esetben tartalmazott prime kategóriára érett hitelfelvevöket is – a közép, söt felsö osztályból is - akik azonban bizonyos hátrányok miatt (pl. területi lefedettség hiánya, kultúrális deficit) nem kerültek a prime adósok közé. A subprime kérelmezök mintegy fele az elbirálási pontrendszerben a határ fölött volt, ami önmagában a prime kategóriára is jogosithatta volna öket. Azonban az elöbb is emlitett illetve egyéb deficitek miatt (pl. saját erö hiánya) maradtak a subprime kategóriában. Késöbbi statisztikák azonban elrettentö adatokat tártak fel. Ezek szerint a hitelkérelmek jó részénél (s most le se irom az arányokat mert hihetetlenül hangzik) a személyes jövedelem böven túl volt jelentve.
A subprime szegmens aránya az ingatlan hitelezésben rakéta sebességgel nött, a 2003-as addig stabil 8%-ról 2007-re 30% fölé. A kihelyezett hitelek nagysága 2003-tól 2007-ig a 4-szeresére nött és 1.300 md dolláros iparággá vált. Hihetetlen tempóban létrejött tehát egy ellentmondásokkal és magas kockázatokkal teli iparág. Ez a gyors piaci átalakulás figyelmeztetö erejünek kellett volna, hogy hasson. Azonban se ez a kockázati arány, se a szektor szereplöinek sorozaros csödje nem érte el a pénzügyi világ ingerküszöbét - egészen 2007 júniusáig.
Miért éppen 2007 június?A válságok kirobbanásának az idöpontját általában senki se tudja elöre megjósolni. Legendás a mondás, miszerint a legnevesebb elemzök egytucatszor jósolták meg az USA recessziót, amiböl be is jött nekik egy. A válság kirobbanásának idöpontját megjósolni azért lehetetlen, mert senki se tudja, hogy mitöl robban az ki. Mondani persze lehet idöpontokat, aztán ha talál, az se jelent semmit, csak azt, hogy az illetönek szerencséje volt.
A válságok leginkább akkor indulnak be, amikor akad olyan piaci szereplö, aki tudja szállitani a kritikus tömeget. A kritikus tömeget, ami berobbantja a piaci szereplök ingerküszöbét a pánik hangulatra.
2007 júniusában ez megtörtént. A Bear Stearns bankháznak, a subprime hitelekre gyártott ABS-ekbe (Asset Backed Security) invesztáló két hedge fundja fizetésképtelenséget jelzett. A probléma súlyára jellemzö, hogy BS hat másik investment bankházat kért fel segitségül a mentési tökeinjekcióra. A syndikátus nem jött létre, BS-nek egyedül kellett 3,2 md dollárt beinjekcióznia.
Ezen a ponton a világ figyelme végképp ráirányult a subprime szektor hitel problémáira. Bár a Bear Stearns a neves Wall Street-i investment bankházak egyik legkisebbje, azonban a jelzáloghitelezési business legjobbjának számitott. S ha a legjobbal a legnagyobb bajok történnek, akkor mi van a gyengébekkel? A kritikus tömeg megszületett, s megütötte az ingerküszöböt.
A válság azonban nem haladt egyirányú utcában, hanem szakaszosan manifesztálódott. A piacok a BS fundok mentési hirére megnyugodtak, majd amikor újabb hedge fundok, befektetési intézmények, bankok jelentettek méretes veszteségeket akkor hirtelen megint meginogtak. Júliusban felerösödött a válsághangulat, a hónap végére kicsit csökkent, hogy aztán az augusztus elejei jegybanki likviditás teremtö akciók után már egyértelmü legyen, hogy tartós válságállapotra kell berendezkedni. A kérdés kb. augusztustól már csak annyi maradt: átfordul-e a pénzpiaci válság reálgazdasági válságba?
S ezen a ponton vissza a bevezetöben feltett kérdésekre, nézzük, hogyan is alakultak azok a bizonyos investment bankok-credit derivativok-hedge fundok, investment vehicles kapcsolatok. Stabilabb lett-e a rendszer az innovativ termékek használata, a kockázatok teritése által, vagy ellenkezöleg,
Minden rizikó megmaradt koncentráltan a rendszerben?
2007 nyarától, a fajsúlyosabb bankok és egyéb intézmények bukása során vált egyre világosabbá, hogy milyen struktúrává is fejlödött az innovativ termékek, innovativ szervezetek piaca.
A kiinduló pont a subprime kategóriájú lakossági jelzáloghitelezés volt. A bankok hagyományosan részt vállaltak a mortgage cégek finanszirozásában, késöbb már saját maguk szálltak be közvetlenül a lakossági hitelkölcsönzésbe. A hitelköveteléseket poolba gyüjtötték, a pool kockázataira kötvényeket, credit derivativokat gyártottak, s azokat befektetöknek eladták. A befektetök egyfajta biztositói szerepkörbe léptek: kamat illetve jutalék fizetés ellenében kártéritést igértek a credit event, a default bekövetkezése esetén. Ez a formáció kitermelte a standard termékeket, standard kereskedési formákat, amelyekröl 2007 nyarától kiderült, hogy a jelenlegi gyakorlatok mellett teljesen alkalmatlanok a válságpk kivédésére.
Az alapügylet kockázatának az innovativ továbbadása rendkivül sokféle formában történhet, az eszközök és szereplök többfunkciósak is lehetnek, ezért e helyt nézzünk meg egy egyszerüsitett müködési modellt, mi is volt a subprime-hitel kockázat továbbadásának egyik tipikus mechanizmusa, milyen kulcsszereplökkel:
- A hitelkockázatok továbbadásának egyik tipikus módszere szerint a bankok a kétesebb hitelköveteléseiket összecsomagolták, azokra származtatott értékpapirokat gyártottak, amelyeket befektetöknek továbbadtak. A rizikós hitelek kockázatainak ilyetén kiszervezésével a bankok duplán jól jártak: a kuncsaft megmaradt nekik, a credit risk viszont eltünt a könyveikböl. A kétes hitelek utáni tartalékképzési kötelezettség megszünt, s igy újabb pluszhitelek nyújtására nyilt lehetöségük: a credit derivativok likviditást teremtettek.
- Az értékpapirba pakolt hitelkockázatokat a befektetök széles köre vásárolta meg. Azonban emellett a bankok saját maguk speciális célszervezeteket (special purpose vehicle) is alapitottak, direkt a kockázatok koncentrált kiszervezésére. A legtipikusabb szervezetek voltak: SIV (structured investment vehicle), SIV-lite, conduit - a problematikusságának a túlsúlya miatt a továbbiakban csak SIV. Müködésükre jellemzö, hogy intranszparensek és sokszor homogén üzleti tevékenységüek – innen a monoline jelzö is. Az SIV-eket leginkább a bankok alapitották, de a kockázat kiszervezés kivánalma szerint irányitó tulajdonosi szerepet nem vállaltak benne. Igy hedge fundok, biztositók, nyugdijkasszák, vásároltak részesedéseket a SIV-ben. Nem ritka, hogy a SIV-nek egyetlen hedge fund a kizárólagos tulajdonosa vagy egy hedge fund van megbizva az irányitással.
A SIV-eknek gyakorlatilag egyszerü müködési elvük volt: rövid lejáratú adósságpapirokat (Commercial Paper) bocsátottak ki, s az ebböl nyert forrásokból finanszirozták a értékpapirositott kockázatok vásárlását (pl. ABS, CDO). Ezzel a SIV-ek asymetrikus idöbeli kockázatot teremtettek : a SIV-ek, a mindenféle history nélküli intézmények, óriási tömegben felvett, helyenként extém rövid lejárátú hitelekböl fedezték a hosszútávú kötelezettségeiket. Amig a hitel roll over rendben ment, addig anyagilag jól jártak: a commercial paper viszonylag a legolcsóbb hitelforrás volt, miközben a credit derivativok magas hozammal járó bevételt jelentettek.
A kétszer 1.800 milliárdos business
A commercial paper piaca az elmúlt években exponenciálisan duzzadt. 2007-re a papirok értéke elérte az 1.800 md dollárt. Ezen belül az Asset Backed CP – az adósságot vagyonelemmel (köztük pl.mortgage fedezettel) biztositó papirok - értéke 1.200 md dollárra nött. Ezek a papirok átlag pár hónapos lejáratúak, de egyes piaci becslések szerint 60-65 %-uk overnight élettartamú. Esetünkben a subprime hitelkockázat kiszervezésére létrehozott SIV csak úgy tud újabb és újabb ABS-t, credit derivativot venni ha a lejárt ABCP adósságpapirjait állandóan, havonta, két-három havonta megújitja – azaz vevöt talál.
Az eszközként is felvásárolt credit derivativok egyik leggyakoribb fajtája a CDO-k voltak. A CDO-k piaca 2007-re szintén elérte az 1.800 milliárd dolláros nagyságrendet. A 2005, 2006 során a kibocsátott CDO-k mintegy fele volt mortgage-ügyletekböl származtatott. Érdekes ellentmondás, hogy miközben az alaphitel subprime besorolású, addig az azokból újracsomagolt termékek kb. 90 %-ban AAA minösitéssel rendelkeztek. S miközben a mortgage cégek már 2006-tól szépen sorjában mentek csödbe az adósok fizetésképtelensége miatt, addig a származtatott termékek rating-elésében gyakorlatiilag semmi változás nem történt.
A rendszerben tehát kumulálódtak a válságelemek.
És akkor jött a krach
Bearn Stearns, Sowood és a többiek csödje végleg bevitték a rendszerbe a figyelemfelkeltést. Július közepén a FED megszólalt és beismerte – elsö alkalommal – hogy valóságosak a mortgage ügyletek negnövekedett piaci kockázatai. Azonban nagy baj nincs, s ahogy valamivel késöbb Bernanke kvantifikálta, a lehetséges veszteségek 50-100 md dollár között mozoghatnak. Azonban ez nem veszélyezteti se a pénzügyi szektor müködését, se a reálgazdaság növekedésését. Ez volt legalábbis a FED álláspontja júliusban. Az augusztus elejei ülésén a FED bár beismerte, hogy az erösödö pénzpiaci válság a reálgazdasági növekedésre is kihathat, azonban még mindig nem látott semmiféle okot a federal funds rate csökkentésére.
A pénzpiaci anomáliák azonban csak erösödtek, s az évvégével készen állt a válságjelentés:
50-100 md dollárosos potenciális veszteségek helyett 400-500 milliárd. Zuhanórepülésbe vitt fed funds rate, megsemmisült befektetések hegye, a reálgazdasági recesszió és az emelkedö infláció elkerülhetetlensége.
A mortgage hitelezés realizált és latens veszteségei a nyáron átirták az erre a szegmensre szakosodott bankházak, célszervezetek, hedge fundok müködési lehetöségeit. A tömeges jelzálogcsödök végigvonultak a rendszer szereplöin és súlyos nyomokat hagytak hátra – nem csak magukon, hanem a pénzügyi rendszer egészén.
Likviditás válság
Egy-egy befektetési bank, hedge fund veszteségei, csödje talán a kisebbik rossz volt az eseményekben.
Nagyobb problémának tünt azonban a SIV-ek helyzete. Ahogy a piac realizálta a mortgage-ügyletek összeomlását, azonnal kezdett kiszállni a CP-k, közte leginkább az ABCP-k vásárlásából. Az 1.200 md dolláros ABCP piac az évvégére 30%-kal zsugorodott. Igy az ABCP finanszirozási forrás elzáródása miatt a SIV-ek visszatértek az “anyabank”-jukhoz hitelt felvenni. A SIV-ek és az anyabank között standard megállapodás volt, miszerint a SIV-eknek credit line áll rendelkezésre. A leggyakoribb formáció szerint a teljes CP állományuk 25%-ára, más formáció szerint a megújitásra szoruló CP-jeik 100%-os értékére. Igy óriási fordulat következett be a bankok hitelezési praxisában. A bankok visszafogták a hitelnyújtásaikat és elkezdtek tartalékolni a látens kötelezettségeikre. De nemcsak a credit line-ból eredökre, hanem a kiszervezett szervezeteik, intézményeik teljes pénzügyi problémáira, esetleges csödjére is.
Igy gyorsan és effektiven beindult a pénzpiac kiszáradása. A realizálódott kockázatok egyre szélesebb terülése a piaci szereplök között szintén abba az irányba vitte a bankokat, hogy ne csak a hosszútávú és magas rizikójú tranzakciók finanszirozásába (pl. M&A) ne szálljanak be, hanem egymás rövidtávú bankközi hitelezésébe se. A likviditás kiszáradása miatt a bankközi kamatok augusztusban meredeken megemelkedtek. A szabad források már júliusban elkezdtek áramolni a safe haven-be, az állampapirokba, ahol valóságos hozam mészárlásnak lehettünk szemtanúi. A likviditás válság mind Európát, mind az USA-t elkapta.
Ezen a ponton a FED, az ECB felismerte a manifesztálódott problémát:
1. a bankközi kamatok drasztikusan eltávolodtak az irányadó kamatlábtól, a pénzkinálat drasztikus visszafogása miatt
2. A likviditás visszafogása az egész pénzügyi szektor müködését sodorta veszélybe
A válasz megszületett: a bankközi kamatokat le kell hozni az irányadó kamat szintjére, a piacot pedig likviditással kell ellátni. A két cél gyakorlatilag egy és ugyanaz. Augusztus elejétöl mind az ECB mind a FED intervenciók sorozatát hajtották végre. Elöször az ECB ajánlott fel korlátlan mennyiségben overnight hitelt, majd a Fed lépett hasonló eszközzel. Azonban látszott, hogy az overnight megoldásokkal nem lehet a piacon tartós megnyugvást teremteni. Ezért egy hét múlva a FED úgymond megnyitotta a végszükség hitelezés kasszáját, a discount windowt. Az irányadó kamatnál drágább discount window hitel egy végsö lehetöség arra, ha egy bank a piacon már nem jut hozzá a szükséges likviditáshoz. Éppen ezért ezt az eszközt a bankok a saját reputációjukra való tekinetettel gyakorlatilag nemigen vették igénybe. A discount window kasszájából felvehetö hitel szabályait a FED meglazitotta: nemcsak hogy levitte a leszámolási kamatlábat, nemcsak hogy az overnight hitelezést kiterjesztette 30 napra hanem biztositéknak addig elutasitott értékpapirokat is befogadott, pl. Asset backed securitykat. Az ECB követte a FED példáját, ök is megnyitották a vészhitelezés kasszáját augusztusban, majd szeptemberben egyenesen 3 hónapra. Szeptemberben 140 bank tolongott jegybanki hitelért. A különbözö futamidejü likviditáspumpáló tenderek az év végéig aztán már futószalagon lettek meghirdetve. A decemberi 350 milliárd eurós, kéthetes ECB tenderen már 390 bank tolongott.
Kritikusok megjegyzik, hogy ezzel a Jegybankok gyakorlatilag kimentették a felelötlen hitelezési gyakorlatot üzö szereplöket a bajból, s ezzel jelzést adtak a további hazardirozásra. Ehhez meg kell azonban jegyezni, hogy elöször is az ABS-eket a csökkentett árfolyamon számitották be. Másrészt egy egész pénzügyi rendszerbe begyürüzö likviditási válságnál nem lehet kiszelektálni a vétkeseket, hogy akkor azokat eltávolitjuk és helyreállt a rend. Látható, hogy a teljes pénzpiaci müködés került válságos állapotba. Ilyenkor már csak a kárenyhités marad: ha nem avatkoznak be a JB-k, akkor döl az egész rendszer. Az is köztudottá vált, hogy a nyár elje óta a bankok szigoritottak a hitelezési, befektetési szokásaikon. Már csak a problémák teljes lecsengése maradt hátra.
A Jegybanki likviditásteremtés végülis globális jelenséggé vált. Az USA magaskockázati piacába számos Amerikán kivüli neves bank, intézmény is beszállt, ezek közvetlenül is megjelenitették a saját piacaikon a csöd problémáját. Azonkivül a pénzügyi világ összefonodódása olyan mértékü, hogy nem lehet egy ekkora problémánál egy ekkora kockázatot izoláltnak tekinteni. A likviditás teremtésbe az ECB-n, FED-en kivül beszállt a Bank of Japan, Bank of Canada, a Reserve Bank of Australia, hogy csak néhány nagyot emlitsek. A Bank of England kormányzója augusztusban még magabiztosan kijelentette: ha csak az egész rendszer nem kerül veszélybe, nem fog beavatkozni, mert a beavatkozás csak
“A jövö pénzügyi válságának a magjait vetné el. A “trükkös” adósság-készpénz csereberét minden áron meg kell akadályozni.”
Mondta King, hogy aztán nem egészen egy hónap múlva kapituláljon és önmaga is beszálljon a mortgage fedezetü papirért – casht nevezetü “trükkös” csereberébe. Bankot mentett, likviditást pumpált, s közben magyarázhatta a 180 fokos fordulatot.
Eszközválság
Azonban a válság nem csak szimpla likviditási válság volt, miszerint a befektetö nem tud forráshoz jutni. A válság másik dimenziója az eszközválság volt.
Mint minden rendes likviditásválságnál, most is felmerült a kérdés: ha a piac nem finansziroz tovább de nekem kell a cash, akkor honnan teremtem azt elö? A credit line-ok csak egy lehetöség, de nem fedi le a teljes szükségletet. Akinek meg ilyen lehetösége nincs (már) az még rosszabb helyzetben van.
A kiút a meglevö eszközök kiárusitásában van. S mivel a likviditás kiszáradás nagymértékü volt, igy az eszköz kiárusitás mérete is nyilvánvalóan akkora, ami túlsúlyos kinálati piacot teremt. Az eszközök árának a zuhanása törvényszerü volt.
A legnagyobb értékvesztést a subprime mortgage-hitel fedezetü értékpapirok szenvedték el. A CDO-k, avagy általában az ABS-k mögötti fedezetek egyre nyilvánvalóbban értékelhetetlenné váltak. Bár a CDO-knak van másodlagos piacuk, az azonban annyira illikvid, hogy ott nem lehet tömegével megszabadulni tölük. Igy a bankok, SIV-ek és egyéb befektetök ott ültek az 1.800 md-os állományukon, amely rohamléptekkel vesztett elvi értékéböl.
A CDO-kat a SIV-ek repo-hitelügyletekre is felhasználták. A prime broker fedezeti letétbe vette a papirt, s folyósitotta a casht. Azonban az eszközértékek csökkenö tendenciája közepette a prime brokerek elkezdtek egyoldalú árszabást alkalmazni a letétben lévö papirokra, s az árfolyam különbséget margin call keretében követelték be - igy még jobban redukálva a megszerezhetö likviditást, s még jobban erösitve az eszközkiárusitás kényszerét. A tendencia erös maradt, a CDO-k pl. az év végére a névértékük átlag 60%-ára zuhantak.
Igy a mortgage-hitel kiszervezésére alapitott SIV-ek dupla szoritásba kerültek: egyszerre száradt ki a forrás lehetöségük és értékelödtek le a vagyonelemeik. Megnövekedtek a problémák, beindult az eszközök kényszerlikvidálása. A 320 md dollár értékü SIV-ek értéke 2007 végére 70%-kal csökkent.
S a kiárusitási folyamat öngerjesztö: egy likviditásszüke során legelöször is a legbiztonságosabb, leglikvidebb papirok kerülnek kiárusitásra. S ha a legbiztonságosabb papirok ára ezáltal zuhanásba megy át, akkor mint várhat az ember a kockázatosabb eszközöktöl?
Piacszabályozási válság
A credit derivativ piac új struktúráinak kialakulásával, a kockázat átháritási innovációkkal lépést tartani nem tudó piacszabályozás csak utólag tudta meg, hogy miben végzödött a subprime szegmens expanziója.
A kritikus tömeg egy neves befektetöi bankház két hedge fundjának a fizetésképtelensével tehát megszületett. Az "anyabank" a saját jó hirnevének megörzése érdekében átvállalta a kötelezettségeket, majd a további veszteségek kordában tartása érdekében – na meg a csödöt mondott managelés miatt - bezárta öket.
A befektetöi világ ezután már csak azt regisztrálta, hogy - kis túlzással szólva - melyik héten melyik bank jelenti be, hogy X milliárd dollárt le kell irnia a hedge fundja vagy a célszervezete pénzügyi problémái miatt. Banki veszteségek hegye keletkezett a kiszervezett kötelezettségek miatt, banki veszteségek hegye keletkezett a saját management által bevásárolt forgalomképtelen obligációk értékvesztése miatt.
Igy a kiszervezett kockázat a kör végén valójában visszakerült a feladóhoz, s a bank hitelkockázati kitettsége ott volt ahol a part szakadt.
Természetesen nem ez a teljes kép a folyamatról, hogy ugyanaz a bank csomagolja adja-veszi ugyanazt a tipusú hitelkockázatot – de jellemzö, hogy a legnevesebb bankok üzték ezt a játékot. S közben az innovativ eszközöket pont azért találták ki, hogy más vegye át a kockázatot, s széles körben teritse azt.
Ehelyett valóságos kockázat koncentráció történt. A kockázatot a kockázatot továbbadó visszavállalta. Sok kör futása semmiért.
Ha az ember a credit kockázatok eladóit és vevöit összehasonlitja, akkor optikailag nem nagyon érti, hogy mire fel ez az egész story. Az eladói és vevöi struktúra nagyon hasonló:
Eladók: 38% bankok, 20% biztositók, 16% hedge fundok, 16% securities houses, 10% egyéb
Vásárlók: 51% bankok, 16% hedge fundok, 16% securities houses, 17% egyéb
Összességében azt lehet mondani, hogy a biztositók szegmense továbbadta a hitelkockázatait, a többi meg nem.
Különösen érdekes a bankok helyzete, akik a legnagyobb vásárlói a credit derivativoknak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy végsö esetben beugranak a befuccsolt hedge fundjaik, SIV-jeik megmentésére, akkor a piaci részesedésük még nagyobb.
Igy csak egy következtetés adódik: a szabályozás elaludta az innováció éveit, s mire felébredt már csak a romokat találta. A pénzügyi rendszer ilyen müködési alapon semmivel sem lett stabilabb.
Hogy a keletkezett romok nagyok vagy nem, arról lehet véleményt alkotni. Egyes argumentációk szerint összességében nem nagy falat a neves bankházaknak a subprime veszteség leirása. Na lehet, csakhogy a 10 legnagyobb befektetési bank az USA-ban a tranzakciók mintegy 50%-os volumenét csinálja. Megint adódik a kérdés: ha a kvalitativ 50%-ban ekkora félremanagelést csináltak, akkor mi a helyzet az alsóbbrendü 50%-kal? Ebböl kifolyólag a pénzpiaci félelem továbbra is fennmarad, hiszen nem tudni, hogy
Mekkora lehet még a contagion?
Nem elöször volt ilyen helyzetben a FED, hogy beütött egy komoly válság, s a piaci likviditás, a részvénypiacok veszélybe kerültek. Greenspan hires kamatcsökkentö lépései az LTCM csödre, a 2000-es részvényár kipukkadásra, a 2001. szeptember 11-i eseményre válaszolván tankönyvi példát teremtettek a piacok stabilizációs kisérletére.
2007-ben Bernanke hasonló szituációban találta magát: likviditás kiszáradás, részvényáresés, a reálgazdasági növekedést veszélyeztetö helyzet. Bár az elsö 2-3 hónapban Bernanke nem változtatott a fed funds rate-en, ehelyett a vészhitelezéssel operált, azonban a tartós válságkezelés érdekében szeptemberben végülis is meglépte az irányadó kamatláb drasztikus leszállitását, forditott egyet a credit cycle-on, s ezzel elnökökön áthidaló
FED rule teremtödött: Greenspan put, Bernanke put
A válság elérkezett arra a pontra, ahol a veszélybe került szegmensröl most már szinte mindent lehet tudni. Már csak az a kérdés, hogy mekkorára is dagadnak a veszteségek illetve, hogy a subprime válságnak lesznek-e áttételei a reálgazdasági növekedésre? A következö fél évben a válasz nagyjából meg fog születni a válság teljes hatásáról, s akkor majd pontosabban lehet majd látni, hogy
Hova tovább Amerika, hova tovább globális válság?
Egy biztos, a hitelpiac rendkivül feszült helyzetben van, a bizalom a padlón fekszik. A CDO-k megroggyant értéke, az ABCP-ék 30%-kal bezuhant piaca egy fél év alatt, egyértelmüen mutatja, hogy milyen alacsony szintre esett vissza a kockázatvállalási kedv. De nem csak a rizikós eszközök tekintetében. A különbözö hitelbiztositások ára all time high szinten van, ráadásul az investment grade besorolású vállalati adósságok is.
Az USA, 125 investment grade besorolású vállalatainak az adósságaira gyártott credit default swap (CDS) dijakból képzett Markit CDX North America IG indexspread a szeptemberi 50 bp-os értékröl 2008 elejére 160 bp-ra emelkedett.
A hasonló kategóriát mérö európai iTraxx indexspread ugyanilyen tendenciát leirva jelenleg 130 bp-on áll.
A legrosszabb helyzet természetesen a non-investment grade/junk besorolású adósságoknál van:
A junk-minösitésü, 50 európai vállalat adósságaiból képzett iTraxxx indexspread a 2007 elejei 170 bp után 2008 elején már 400bp-on állt. Egy 5 éves futamidejü, 10 millió Euros adósságcsomag default elleni biztositásának az ára igy évi 400.000 euróba került. Jelen sorok irásakor a tarifa már 600.000 eurónál jár.
A CDX index junk-debt kategóriájának indexspreadje ugyanilyen tendenciákat ir.
De vegyük magát az alapproblémát, s annak az index számait. Az ABX index 20 darab trancheböl (különbözö kockázatú alindexekböl) áll – ahol az egyes tranche-ek egyenként 20 darab, a mortgagehitel ügyletekböl származtatott CDS-ek árindexeiböl tevödnek össze. Az ABX index különbözö kockázatokat megtestesitö tranche-i hüen tükrözik az általános kockázatvállalási kedv összecsuklásását. A 2007-es kiadású AAA kategóriás tranche indexe decemberre 63%-ra esett. Az ugyancsak 2007-es kiadású, a kockázatos mortgage hiteleket összefoglaló BBB kategóriás tranche indexe decemberre 11-15%-ra zuhant.
A befektetöi és hitelezöi piac tehát intenziv pánikban van. A hitel biztositási dijak meredeken emelkednek, a biztositott rizikós termékek értéke meredeken csökken. A befektetöi hátraarc 2008-ban nem csak a gazdasági növekedés ellen fog hatni, de emelni fogja a kockázati prémiumokat, csökkenteni fogja a hitelnyújtási kedvet a gyenge minösitésü célpontok fele. Tehát Magyarország a célkeresztbe került.
De nem ez az egyetlen tényezö, ami 2008-ban automatikusan vissza fogja vetni a hitelnyújtási kedvet s ezzel együtt a gazdasági növekedést. A kiszervezett hitelkockázatok egykoron plusz likviditást, hitelforrást teremtettek a bankoknak. A subprime válság során beindult reverse flow - a hitelkockázatok visszavándorlása a feladóhoz - most éppen az ellenkezö irányban fog hatni: szükiteni fogja a likviditást.
S ehhez még hozzájön, hogy mind a visszavett, mind a bankok saját portfólióiban található derivative papirok árazását 2008-ban immáron új, szigorúbb követelmények szerint kell elvégezni. Ez további, hosszútávú tartalékképzési kötelezettséget ró majd a bankokra, ami szintén szükiti majd a likviditást.
S az is egy kérdés, hogy mit lépnek az ázsiai tartalékok, a fundok, a petrodollárok a jelenlegi helyzetre. Jól felfogott érdekük szerint hajlandóak már most is enyhiteni a válság lefolyását. De hosszútávú bizonyság még nincs. Helyenként különösen pikáns a helyzet, mivel a megmentö szerepében fellépö sovereign wealth fundok politikailag nem kivánatos szereplöknek tekintödnek egyes válság súlytotta országokban.
S végül az örökzöld kérdés, a részvényárak esése. Kell-e az itt bekövetkezö abrupt veszteségek megelözése érdekében a FED-nek aktiv és laza kamatpolitikát folytatni?
A részvényárak esésének több üzenete is van: egyrészt a gazdasági teljesitmény hanyatlásának az elörejelzése, másrészt a pénzügyi vetület. Úgymint reálvagyon vesztés, s ebböl kifolyólag a fogyasztási hajlandóság visszafogása.
S ha az áresés drasztikus, vagy a jövöbeli árfolyampálya tünik drasztikusnak, akkor a FED aligha ülhet ölbetett kézzel. Mert ha a jelek erös lejtmenetet mutatnak, akkor ugye esetleg recesszió. S ha recesszió, akkor meg esetleg defláció. Ez utóbbi viszont elöre megfontolt szándékkal nem lehet a FED célja. Még átmenetileg sem.
A reálgazdasági mentöakcióba aztán a kormány is beszállt, s egyfajta Bernanke-call született. Mint egykoron, 2000-ben Greenspan, most 2008-ban Bernanke is üdvözölte a kormány stimulus csomagját. Ami költségvetési lazaságot – Bernanke által kihangsúlyozva – átmenetileg elfogadhat a FED.
S a nagy tételekben játszó piacokról térjünk
Vissza a magyar kispályás focihoz
Az MT által rekord kaotikusan lezárt 2006-os év után 2007 elején túl sok újdonságra nem volt kilátás. A még elnök Járai állásfoglalása szeint a kamatkondiciók még egy ideig változatlanok maradnak. Arra azonban már ekkor is lehetett számitani, hogy a budget kockázatok csökkenésével a befektetöi étvágy is eröre fog majd kapni. A kormányzati hiánylefaragás megvalósitása tény volt, a kérdés csak annyi maradt, hogy a költségvetési sokkterápia szállitani tudja-e majd a megcélzott deficit értéket. Illetve, hogy az infláció növelö lépések által a felsö oktávba küldött inflációs pálya a tavaszi tetözés után a kivánt mértékben hanyatlik-e majd.
Az év eleji várakozások azonban összekapcsolódtak a márciusban hivatalba lépö új elnökkel is. Kockázatok és remények egyaránt szóba jöttek a találgatásoknál. Simor rögtön állást is foglalt, egyet szakmai credoként, egyet pedig egy aktuális vitával kapcsolatban. Vegyük elöször a credot, s lássuk, hogy mit valósitott meg belöle.
Júniusi blamaSimor: végiggondolt, mértéktartó jegybanki kommunikációra van szükség2007-02-22 Nem lehet túlbecsülni a jegybanki kommunikáció jelentőségét – mondta a Figyelőnek adott interjújában Simor András, aki egyébként a múlt hét közepén értesült felkéréséről. Az MNB leendő elnöke úgy vélte: pénzben is mérhető, pontosan mi és mikor hangzik el. Simor szerint precíz, végiggondolt és mértéktartó kommunikációra van szükség. Akkor kell megszólalni, ha a jegybanknak van mondanivalója, és az fontos is azok számára, akikkel kommunikálnak. A célcsoport pedig nem a kormány, hanem a pénzpiac.
S való igaz : preciz kommunikációra, na meg preciz döntésekre van MINDIG szükség. Különösen egy új elnök kezdeti fázisában. Az elsö két hónapban jól is mutatkozott be az új elnök. Az alapkamat szinten tartása megfelelt mind a várakozásoknak, mind az elvárt óvatosságnak. Az indoklások helyenként szinesek voltak.
Azonban már ebben a szakaszban is érett a dilemma, ami a következö hónapokban kiteljesedett: mig az inflációs számok nem hozták az elöre várt értékeket, addig a nemzetközi kockázatvállalási kedv stabillá vált és erösödött. Újra feszitett a monetáris trilemma, s a reakció különösen otrombára sikeredett. Tulajdonképpen már májusra megérett az idö a kondiciók lazitására, ekkor azonban az MT a szigor fenntartása mellett döntött. Se ez nem volt önmagában borzalmas, se a döntés indoklása. Az indoklásból - amely az akkor megjelent inflációs jelentésre épült - megtudhattuk, hogy nem kedvezö a jelenlegi inflációs alappálya (mert magasabb az elvártnál) ebböl kifolyólag nem kedvezö a 2008 végi inflációs prognózis (mert a célérték nem érhetö el), nem kedvezö a maginflációs mutató (mert az infláció begyürüzéséröl árulkodik), nem kedvezö a nominálbér alakulása (mert az elvárások feletti ütemben nö), s ezek miatt nincs lehetöség a kamatláb csökkentésére.
Stratégiai mondanivaló született tehát.
A döntés szoros volt, s az elnök szavazata mellett esett tartásra. Teljesen érthetö, hogy Simor a karrierje elején nem akart gyorsan belemenni egy esetleges galamb, vagy úgymond “pártkatonagyanús” szerepbe. Ez rendben is van.
Az azonban már nem, hogy a következö ülésen felrúgta a szakmai credoját és olyan döntést hozott a Tanács, amelyre az elözö döntésük argumentációjukból kiindulva csak azt lehet mondani: a döntési “alappálya” minden csak nem átgondolt, a döntés teljesen felrúgta a következetességét. Az efajta ténykedés ténylegesen pénzben mérhetö kárt okoz a piaci szereplöknek.
S még egyet okoz a piaci szereplöknek: a szakmai hirnevük amortizációját.
Úgy látszik, az MT-ben nem szentelnek túl sok gondolatot annak, hogy vajon milyen renomé romlást okoznak az ö döntésükkel “kereskedö” elemzöknek, tanácsadóknak, befektetöknek, amikor ennyire orbitálisan félrevezetik öket. Vajon hogyan számolnak el ezek a piaci szereplök az ö megbizóiknak ha még békeidöben se tudnak megközelitöen se pontosan prognosztizálni, ehelyett egységesen téves kilátásokat és téves tanácsokat adnak?
De mi is történt? A májusi döntés után júniusra már gyakorlatilag senki se számitott kamatcsökkentésre. Egy Inflációs Jelentéssel alátámasztott, fundamentálisan és stratégiailag mély elemzés után, ha a következö egy hónapban nem történik semmi világrengetö, akkor a kijelölt irányt senki se kérdöjelezi meg.
Azonban az MT egy magyaros virtussal fogta magát és júniusban vágott egyet a kamaton. Ami argumentációt ehhez összekapart, az mindenképpen a 2007-es müködésük mélypontja volt.
A májusban bemutatott, hosszútávra levezetett inflációs kockázatokat hirtelen elfelejtették, s cserébe a következö hónap egy kiszelektált adatából kamatcsökkentési alapot teremtettek maguknak. A májusban prognosztizált kedvezötlen inflációs pálya hirtelen megjavult, mert a júniusi maginflációs mutató egynek jobb lett. Na bummm, egyetlen operativ adat átrajzolta az egész stratégiai pályát!
Emellett a bérmelekedésekben májusban bizonygatott kockázatok hirtelen feleslegesek lettek, mert újonnan talált módszert alkalmaztak az adó- és mukapiaci torzulások kiszürésére, s igy már kóser a bérdinamika. Még szerencse, hogy megtalálták azt a módszert.
Szóval az “új” MT pár hónap alatt belefutott egy szakmai blamába.
De miböl is eredt a ló forditva megülése? Az MT májusban, a trilemma szoritásában félrerakta a tökeáramlás hatásaira adandó adekvát választ, s ehelyett csak a hazai monetáris céljának a megvalósulósitására fixált. Mivel a célinfláció teljesitése elúszottnak látszott, igy változatlanul maradtak a kondiciók. Azonban a kockázati étvágy végig stabil és erös maradt, ezért a kamatcsökkentés sokáig nem várathatott magára A júniusi végszükségszerü csökkentés indoklása oversize eröltetetten és hiteltetlenül hangzott, a piaci szereplök maximum azzal enyhithették a sokadik nyilvános melléfogásukat, hogy legtöbbjük júliusra mindenképp további vágással számolt.
Hogyan lehet akkor összegezni Simor credoját ?
A nyáron mindenképp megbicsaklott a credo. Azonban a személyes helyzet nem volt egyszerü. S ha az ember azt veszi, hogy 2007-ben ennél mértékkel nagyobb JB elnöki bukták történtek - King pl. ennél fajsúlyosabb helyzetben bukta be pár hét alatt a stratégiai credoját - akkor ez egynek nem rosszabb teljesitmény az átlagnál.
Mivel azonban az év második felében kétszer is elöfordult, hogy Simor tartotta vissza az elnöki szavazatával a nemzetközi subprime válság komolyságából láthatóan nem sok mindent megértö tagok lazitási ambicióit, igy összességében mindenképp megérdemli, hogy részemröl gyorsan elfelejtsem neki ezt a nyár elejei malört.
Mostanra már kijelenthetö, hogy az aktuális nemzetközi helyzetnek, annak a magyar piacra gyakorolt hatásainak a megértésében az MT bizonyitottan nem felel meg az elvárható szinvonalnak. Már tavaly is, a májusi tözsdeválság - az azt kiváltó,a globális infláció emelkedésének a konkrét képe - során magasfokú érdektelenséget (értetlenséget?) mutatott az események iránt, s most is rendre csak egy-egy szavazaton múlott, hogy a világ pénz- és tökepiacain dúló válságok közepette Magyország nem akart pápább lenni a pápánál. Ezen a ponton még egy deviáns jelenséget meg kell emliteni. Az MT 2005-ös bövitésekor repültek a kritikák, miszerint több mint kétséges, hogy a jelöltek szakmai képessége – egy kivétellel – eléri-e a kivánatos nivót. Nos, az azóta eltelt idöszak összességében nem hozott cáfolatot a kételyekre. Különösen kimagaslik az egyikük (egykori JB elnöki tanácsadó!) , aki aztán 2007-ben szinte tökélyre vitte aSubprime nivón mozgó monetáris politizálásmüvészetét. Válság ide, válság oda, akár tél, akár nyár, az illetö csak vágta volna a kamatot rendületlenül. Hogy mit keres ö még mindig a Tanácsban, nem tudom. Ha mégis találnom kellene valami magyarázatot arra, hogy miért tartják az illetöt még mindig bennt, akkor csak ennyi jutna eszembe:Turisztikai látványosság
S akkor a credo után az akkori aktuálisan fellobbant vitához, ami késöbb megint csak arra volt jó, hogy felesleges bonyodalmakat kreáljon magának az MNB meg a kormány:
A sáveltörlés permanens harca
Ez a felvetés megint fellángolt, mint mindig amikor a ft árfolyam éppen erösebb egy bizonyos szintnél, s megint megfigyelhette az ember, hogy hogyan beszél el egymás mellett az MNB és a kormány, illetve, hogy megint hogyan visznek ki teljesen feleslegesen egy stratégiai vitát a nyilvánosság elé. Azért is érdekes ez a vita, mert az új MNB elnök a belépésekor még tudta, hogy mi a dolgok müködésének a rendje:
Simor üzent a spekulánsoknak
2007. 03. 26.,
Számítani lehet arra, hogy spekulatív ügyletek születnek a forint további erősödésére, a jegybanknak azonban minden eszköze megvan a sáv védelmére - mondta Simor András az első, általa levezényelt kamatdöntés után. Az MNB új elnöke szerint a sáv fenntartása sem veszélyezteti az inflációs cél elérését.Simor András szerint a kormány kommunikációja egyértelmű volt az utóbbi hetekben (legutóbb Tátrai Miklós államtikár nyilatkozott úgy, hogy nincs napirenden a kérdés). A jegybank a jelenlegi árfolyamsávon belül is el tudja érni inflációs célját, a pénzromlás üteme 2008 második felében már a kívánt 3 százalék közelébe süllyedhet. A jegybank elnöke szerint nem lehet kizárni, hogy a következő időszakban spekulációs ügyletek indulnak a forint erősítésére, de hangsúlyozta: az MNB-nek minden eszköze megvan a sávszél védelmére.
Késöbb azonban fordult az álláspont, s novemberben már fél-antikormány verziót hallhattunk Simortól:
Árfolyamsáv nem kell, de vanAz árfolyamsávot illetõ kérdésre úgy fogalmazott: "árfolyamsáv van és marad is", eltörlésében jelenleg nincs egyetértés az MNB és a kormány között, az utóbbi hónapokban errõl tárgyalások sem folytak. Úgy vélte: elvben az árfolyamsáv önmagában nem összeegyeztethetõ az inflációs célkövetési rendszerrel. A kettõ konfliktusba kerülhet, ezért az az ideális, ha az inflációs célkövetési politika mozgásterét nem korlátozza az árfolyamsáv. Gyakorlatilag azonban a jegybank úgy látja, hogy kétéves idõhorizonton nincs konfliktus a kettõ között, mondta, hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz. Ezért hasznosabb lenne a sáv eltörlése, erõsítette meg.
Megint belemenni egy témába félmegoldásokkal, az MNB-kormány szándékok diszkrepanciájának a nyilvános megjelenitésével, amelyek megint csak a spekulációk, téves képzelgések felé terelik a piaci szereplöket– müködik a régi mechanizmus.
Az MNB jobban tette volna, ha hallgat. Valahogy úgy, mint ahogy azt tette a 2008-as inflációs céllal kapcsolatban. Közismert, miszerint az MNB 6-8 negyedéves horizonton gondolkodik elöre. Ehhez képest nagyon ügyesen csinálta, hogy 2007 augusztusától már nem beszélt többé a(z elúszott) 2008-as célról, helyette a horizonton jóval kivül esö 2009-es céllal kezdett retorikai zsonglörködésbe.
De visszatérve a permanens harcra: a sáveltörlést amúgyis akkor érdemes meglépni, amikor a legtöbb hozamot adja. Tehát leginkább akkor, amikor beragad egy magasabb inflációs szint miközben a ft árfolyam az erös sávszél közelében ragad le. Minden egyéb scenárió hozama ennél kisebb, idöben pedig könnyen elhibázott lehet.
Az inflációs cél tartós megvalósulása végképp nem az elleneröltetett megoldásokon áll vagy bukik. Hanem egynek ki kell hordani az eldeformált 2002-2006-os évek negativ következményeit. Plusz a negativ következményeket negativ következményekkel kezelö sokkterápiai deformációit.
Másrészt, 2007 második felétöl várható volt, hogy minél inkább elhúzódó lesz a subprime válság, annál nagyobb lesz az esélye a pénzpiacok kockázatvállalási hajlandóságának a globális átrendezödésére, a gyenge befektetési pontok mögül való kihátrálásra. Most itt tartunk, hogy mindez megjött. A globális inflációs nyomás emelkedö tendenciájú, a jövöbeli prognózisok pesszimisták. A leggyengébb eszközök ára meredeken csökken, a leggyengébb befektetési célpontok kockázati felára emelkedik. Helyben vagyunk, a subprime kategóriásra kormányzott magyar piacon. Reménykedni valami hirtelen jött fordulatban lehet, csak hosszabb távon mindig érvényesül, miszerint
Csodák márpedig nincsenek
Árfolyam erösödés ide vagy oda, én a hozam szinten nem várok U-turnt. Változatlanul magas fundamentális kockázatok mellett akkor egy befektetö miért elégedne meg azzal, ha X euro befektetésért egyre kevesebb ft ellenértéket kap? A kérdésedet úgy értettem, hogy csak a kockázatokat (kockázati felárat) tekintve alapból te is szigoritanál.
sztem 25 bp emelés lesz. tartani nem mernek, és 50-et emelni se mernek. mindekét esetben nekik menne a piac. 25 bp emelés lesz és valszleg egy dörgedelmesnek szánt infláció melletti kiállás. (kérdés ez mire elég...)
A VMT az alapkamat 25 bazispontos emelese mellett dontott.
Emellett remeli, hogy az irl tanacs az infla jelentes mellett tisztan es erthetoen kommunikalja, hogyan latja az inflacios folyamatokat, kockazatokat, es ad nemi iranymutatast a Monetaris Tanacs jovobeni mukodeset illetoen.
A versenyszférában a csökkenés számos technikai hatás eredője. Bázishatás, egyszeri fehéredési sokk eltűnése a mutatóból. Ezt leszámítva azért olyan irgalmatlan nagy csökkenés nem volt még az indexben, bár kétségtelen, hogy az utolsó 8,2-es (vagy vmi ilyesmi) dinamika jobban néz ki, mint a 11+. De azért a január-februári lesz az érdekes, és ha az is stabilan 8% felett marad, akkor azért olyan nagy örülgetésre nem lesz okunk.
A többivel egyetértek. (Sőt, az előzővel is nagyjából, csak azért nem árt az óvatosság.)
(By the way, ha nagyon ellépünk a helyi szemszögünkből: van egy általános inflációs nyomás a világban, amire Európa jellemzően kamatemeléssel válaszol. Ehhez képest nálunk van még egy halom hatósági ársokk és egy remélt negatív keresleti sokk, aminek utoljára tavaly az első negyedévben mutatkozott némi nyoma. És minderre jön még rá a jegybank kommunikációs töketlenkedése, és a magyar gazdasággal kapcsolatos nagyobb bizalomhiány. Bár rodlak szerint pl. az első nem áll fent.)
Koszonom az aktiv reszvetelt, magam is a 25 pontos emeles mellett kardoskodnek, es vegre jo lenne egy jo jegybanki kommunikaciot hallani az MNB-tol. Dontes 11.00-kor, addig meg befuthat a maradek kartacs...
A rendszeres kereset növekedési üteme a versenyszférában is erősen csökkenő trendet mutat.
Pozitív sokkon gondolom árfelhajtó eseményeket értesz. Nos, a várakozások beragadása ezek nyomán valós veszély, éppen ezért lenne fontos, hogy a legközelebbi emelés pont erről, és ne a "piacot magára húzó" kommunikációról szóljon. Ehhez meg most inkább fundamentalista (előrejelzős) indoklásra van szükség.
Hozzátenném, hogy én folyatosan egy 25 pontos emelés indoklásáról beszélek, mert azt gondolom, hogy annyi lesz. 0-t vagy 50-et másképp kellene finomhangolni.
- a havi rendszeres kereseteket a versenyszektorra érdemes figyelni, ott meg még mindig 8% felett van, tehát egyelőre bizonytalan a helyzet
- ha a potenciális GDP jóval kisebb a korábban vártnál (mint ahogy az mostanában sejlik), akkor sem a fogyasztás sem az output gap nem jelent akkora visszahúzó erőt, mint korábban gondolni lehetett.
- van vagy féltucatnyi pozitív sokk, ami érte, éri az árakat - és fogalmunk sincs mi marad meg ebből a várakozásokban.
