Keresés

Részletes keresés

kihuzottgyufa Creative Commons License 2001.08.16 0 0 67
Kitörölhetsz bármit moderátor, attól a zsidó ávósok nem voltak kevésbé állatok. Ez a máté krisztina akkor is úgy viselkedik a műsorában, mint azok.
pannonbarat Creative Commons License 2001.08.16 0 0 66
A MIÉP-tôl idegen az ilyen gyűlöletkeltô, agresszív műsor.
Igazad van ez a ballib adó ezzel a műsorral inkább bolsevizálódik, de bízzunk benne, hogy az ilyen mátékrisztinák a maguk szellemiségével együtt nagyon gyorsan eltünnek a nyilvánosságból.
Előzmény: kenzoman (64)
netizen Creative Commons License 2001.08.15 0 0 63
SZVSZ még mindig jobb ez a kvíz, mint a Viktor kezét csókolgató nagymamák és a milleneumi zászlóátadások kenetteljes, hazug és andalító képei, melyeknek egyetlen pixelje sem igaz. Egy fenét. Ez utóbbi nem árt denkinek. És ellentétben a válaszodban kofejtett első véleményeddel nem csak pozitív, hanem negatív tanulás is lehetséges. Pontosan értettem ezért azzal is egyet, hogy a magyar nyelven megjelent Mein kampf terjedését is próbálták a magyar hatóságok korlátozni nemis oly rég. Ugyanezen okból, vagyis nyomásra, a Yahoo is kénytelen volt a "náci" relikviákat eltávolítani az aukciós oldalairól.
Domina kisasszony szerepét eltanulni sajna a mai magyar társadalomban sokkal kifizetődőbb és egyszerűbb mint megérteni és elutasítani 1 ilyesfajta magatartásban rejlő emberiségellenes jegyeket.
Előzmény: Lewinfiú (43)
ttaarrllee Creative Commons License 2001.08.15 0 0 62
Magyargyűlölő - mint a 168 óra - lehet?
Előzmény: netizen (2)
Murcus Creative Commons License 2001.08.15 0 0 61

"Ez egy játék"

Szerintem ez több mint játék!

A - szerencsére számomra csak filmekből ismert - náci vagy komcsi verőlegényeket juttatta eszembe. Azok számára a "páciens" heréinek szétverése játék volt, a "páciens"-nek nem vagyok biztos benne!

De a hozzászólók többsége számára is egyértelmű, a TV2 egyre jobban fasizálódik, nyalja csurka seggét, ha még nem is vásárolta fel a TV2-t a miép, az előkészítése folyamatban!

Előzmény: Pókerarc (38)
geszthi Creative Commons License 2001.08.15 0 0 60
Az meg hagyjan, de a Hannibalert nyilvanosan kellene elve elegetni :-))))
Előzmény: lenolaj (57)
geszthi Creative Commons License 2001.08.15 0 0 59
Lattal mar igazi Big Brothert (en a nemetet es angolt)?

Lattal mar Dog eat Dog-ot?
A leggyengebb lancszem ennek a durvabb valtozata (pedig a nevebol epp forditva kovetkezne).
Itt nem kiszavazol masikat, hanem beszavazol. Minden uj feladat elvegzesere az kerul akit a tobbseg szavaz (akirol ugy gondoljak nem tudja megcsinalni; ugyanis a musor elott van egy kozos teszt es valamennyire megismerik egymast). Ha nem tudja megcsinalni akkor kiesik. Ha megtudja kiszavazhat valakit es nem kerul ra a sor addig mig a feladat korbe nem megy ujra hozza.

No ez nagyon erdekes, pedig itt van aztan az hogy hulljon a fergese, de paradox modon eppen az emberi helytallasrol szol (csak azert is megmutatom. Es volt is ra pelda, hogy egy oreg, tulkover pasi nyert mert legyozte sajat magat a probakban!).
Igaz csak 10000 font a nyeremeny.

Es lattal mar Survivor-t? (ez nem elo ertelem szeruen)
No az aztan a durva!
Maga a musor szuper lenne, mert gyonyoru sziget, erdekes vetelkedok, embert probalo feladatok.
(volt olyan mikor egy faronkon kellett allni mezitlab a vizben. Majdnem osszeomlott a musorterv, mert meg a tervezok is ugy gondoltak, hogy aaa atlag emberek, lesz vagy 5ora a feladat. Aztan 23 ora utan mar erdekes volt, hogy meg mindig alltak nehanyan. Mert komolyan gondoltak, hogy megmutatjak mire kepesek)

No de aztan a kiszavazas! Gondolom nem kell magyarazni, hogy 1 millio fontert mire kepesek. Az egesz egy pszichothriller volt. Ki kit tud ugy atbaszni, hogy azert kesobb ne haragudjon (ugyanis a kiszavazottak dontottek vegul a megmaradt kettobol a gyoztesre). Hat amit a nok csinaltak az egymasra uszitassal mig ok a hatterbol rohogtek az undorito volt.

De masnap meg a probakon mar megint fogjunk ossze kulonben nem megy a dolog (es eheztek mert rizst kaptak csak semmi mas es ha nem tudtak a feladatot teljesiteni nem volt nyeremeny- pl. kaja)....

De nezzuk csak a milliomos vetelkedoket! Hol van mar kerem a regi szep Mindent vagy semmit, vagy kulonosen az Elmebajnoksag ahol a musorvezeto szinte nem is volt. Itt meg kepes a rohadek es belezavarja oket (no persze akit lehet, mert meg ahhoz is gyava, hogy egyedul tippeljen ha nincs otlete sem, meg is erdemli).

Szoval mitol ennyire mas ez a Weakest Link vetelkedo?!

Eppen, hogy erdekes TUKOR a tarsadalomnak, hogy milyenek vagyunk.
Kis stilu aljas tahok ("dogoljon meg a szomszed tehene is") vagyunk (mindegy ha 5ezret is nyerek csak akkor is kinyirom a tobbit) vagy megbizunk egymasban, elismerjuk-e a jobbat (nem szavazom ki a jobbet mert akkor sokkal tobbet is nyerhetek es majd a legvegen ha ketten maradunk akkor hatha megis csak le tudom gyozni).

Nem tudom tulsagosan osszehasonlitani de ha mas is latott masutt erdekes lehet a nepekrol.

Azt tudom, hogy pl. a legyen on is milliomosban az angolok gyavak, megalkuvoak az amerikaiak kockaztatok, maximalistak. Itthon inkabb az angol stilus megy.

Igazi Big brother nem volt meg (a Balatoni naplo meg viccnek is borzalmas), de az angolok sokkal pletkyasabbak mint a nemetek. Ugyanakkor a nemetek szerintem jobban jatszak magukat a musorban mint az angolok. Ok inkabb adjak a valodi magukat.

Es a Weakest link. Hat egybol nem lehet tul sokat levonni, de mi balkan vagyunk az angolokhoz kepest. Ott az igazan eroset a legvegen szavazzak ki, vagy akkor sem (a Survivorban viszont az elso adando alkalomnal. Ugy latszik 1millio fontert mar az angolok is lemennek a beka segge ala erkolcsileg)

Előzmény: McAtti (54)
lujza Creative Commons License 2001.08.15 0 0 58
Ti mindent megnéztek a tévében ? :O
lenolaj Creative Commons License 2001.08.15 0 0 57
ja meg valami...surgosen vegeztessuk ki Sir Anthony Hopkins-t...amit a Baranyok hallgatnakban muvelt, az mar turhetetlen :)))

gondolkozz mar, mielott ideirsz!

Előzmény: McAtti (40)
lenolaj Creative Commons License 2001.08.15 0 0 56
jesszusom de demagog vagy! gyilkosnak lenni egy foglalkozas? netan van forgatokonyviro is, aki megirja, meg producer, meg rendezo?

a szovegeit nem ott talalja ki sponran, ha nem tunne fel. nem is valami hiteles, ahogy elmondogatja. de ez egy szerep.

Előzmény: McAtti (40)
klio Creative Commons License 2001.08.15 0 0 55
Sajnálatra méltó vagy. Viszont jó neked, mert van végre egy műsor, amit élvezel.
Előzmény: Lewinfiú (43)
McAtti Creative Commons License 2001.08.15 0 0 54
Nehéz százalékokat mondani Maradjunk ebben. (Kik, mikor, hol...)
Erre szép példa a történelem Igen, Kádár és Rajk et. a bíróság előtt.
"csak egy maradhat helyzet", ami egyébként a kultúránkban gyakoribb mondjuk szerintem inkább az állatvilágban gyakoribb. Szerintem az embert az (is) megkülönbözteti az állattól, hogy a csak egy maradhat helyzetet át tudja fordítani a közös cél helyzetté.
Akár azon az áron is, hogy vannak, akiket megaláznak Hát igen. A TV2 mint megélhetési bűnöző? Egyik azért lop autó (naponta egy tízmilást), mert nincs munkája. A TV2 azért tapos az erkölcsbe és józan észbe, mert profit kell neki. Ha én elkezdenék egy ilyen személyiség romboló műsort, egy hét múlva lecsuknának. (A TV2 meg arra vár, mikor lesz meg az első öngyilkosság, hogy legyen mivel borzolni a nézőket.) Ostoba felelőtlen infantilis barmok: olyannal játszanak, amivel nem lenne szabad.
...vállalatnál ugyanígy megy, ne legyenek illúzióid. Nem mindenhol. Én elég sok helyen dolgoztam - és még fogok is -, és mindig mindenhonnan a többség kinézte a sunnyogókat, akik kénytelenek voltak távozni, mert a bemószerolás visszaütött. (Én is rúgtam ki másra árulkodó beosztottamat.) Persze, a New Age gyermeke mindenkit kiirt maga mellől, akik kicsit is értelmesebb. De ez egy önpusztító folyamat, ahol sok ilyen "felvilágosult" ember dolgozik, annak a közösségnek annyi.
Szerintem legyél optimistább.

Attila

Előzmény: Lewinfiú (50)
geszthi Creative Commons License 2001.08.15 0 0 53
No akkor egy kis hatter nem artana mert mindenki nagyon elszallt. Megertenem en az erkolcsi alapu biralatokat, DE erdekes modon azok nem nagyon jonnek maskor is hasonlo biralatokkal akik a VAU es kormanyunk csodas kinyilatkoztato musorait/megjeleneseit amulva es elalva nezik.

Mig itt eleve adott a jatekszabaly es nem befolyasol semmit (legfeljebb orszag vilag megtudja, mekkora bunko, taho valaki) addig a kormany-showk alapvetoen befolyasoljak az eletet.

Mate viselkedese szar, mert bantja, alazza a resztvevoket? Akkor mi Kover es Csurka mindennapos dumaja? No az a fasisztoid es szocialista pontosabban bolsevik egyszerre!

Itt ha aljas es taho vagy akkor azt erheted csak el, hogy alig lesz nyeremenyed (hisz mindig a legtobbet hozo okost/jot ejted ki nem lesz nyeremenyed), raadasul mindenki tudja milyen vagy. A nagy politikaban, meg ennyi korlat, visszahatas sincs, ott alazzd az ellenfeled es lopj ki mindent magadnak.

Tehat a hatter (olvassatok az alabbi linket ha tudni is akartok valamit nem csak hoborogni!).

A jatek angol (BBC) es olyan nepszeru volt, hogy az USAban is egybol megvettek sot listavezeto lett (ott! Jellemzo).

A musorvezeto no (Ann Robinson) elotte a Watchdog cimu musort vezette ami kozszolgalati es fogyasztovedelmi (a szo legjobb ertelmeben). Amolyan Ablak es Ossztuz es Kinn Padon keverek.

Itt kulonosen jol jott a no (aki egyebkent eleg szvsz ronda es van ferje. Ezt lenyegtelen csak a nincsmegdugvaazertilyenre mondom. Semmi kapcsolat egyszeruen copy az egesz viselkedese Matenak) eroszakos stilusa, mert nem hagyta, hogy a cegek PR emberei atbasszak a nezoket, hogy miert rossz/draga a termekuk, szolgaltatasuk.
A jatekban egyebkent nem volt annyira durva.

No es a szlussz poen.
Mar sikeres volt a Weakest Link cimu musora mikor egy komedai showban (Room 101) tett egy negativ megjegyzest a walesh-iekre. Botrany lett belole es ennek kapcsan a BBC letiltotta...
a Watchdogrol, de nem a Weakest Linkrol !!

Mert az elobbi kozszolgalati nem szorakoztato, ott nem lehetnek ketes alakok! De egy jatek showban igen. A mocsok balkanja, he!

Ertitek egy hulye poenert egy hulye showban. Ennyi volt az ossz bune! Ajaj lovas, jobb ha be se teszed a labad Angliaba, mert ott meg a TV/radio kornyekere sem engednek! Igaz ott nem is europai es Fidesz kormany van.

kábelbúvár Creative Commons License 2001.08.15 0 0 52
Lehet, hogy a művelt nyugaton találták ki a műsort, de
a TV2 szakamberei rájöttek, hogy most ez illik ebbe a
vadkeleti kapitalista országba, ahol a csörtetés, törtetés,
könyöklés, a barátok, üzletfelek átb***ása a nyerő stratégia.

A versenyzők rá fognak jönni, hogy sok lúd disznót győz
alapon először mindig a legjobbat kell kinyírni.

Igaz, hogy ettől kevesebb lesz a nyeremény, de hát
dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Az eredmény : kontraszelekció és a nyeremények
minimalizálása.

N.A. Frenkel Creative Commons License 2001.08.15 0 0 51
Szép példa a történelem...
Bizony.
Látta volna Ön Zinovjev-Jagoda-Kamenyev-Bucharin-stb.-ket a bíróság előtt....hajjaj.
Előzmény: Lewinfiú (50)
Lewinfiú Creative Commons License 2001.08.15 0 0 50
Tévedsz, mert majdnem mindenkiből lehet. Nehéz százalékokat mondani, Rossz az arány mindenképpen. Ami érdekes, hogy a nagyszájú, nagyon magabiztos, hitüket és meggyőződésüket melldöngetve hirdető emberekből könnyebb ilyen módon kihozni az állatot. Erre szép példa a történelem.

Másrészt az általad idézett expedíció egy igen speciális mikro környezetben (hasonlóan manipulált mikrokörnyezet az idézett kvíz is!) bizonyos célok elérésre szerveződik. Mindenki tudja, hogy egyedül képtelen lenne teljesíteni a feladatot, mindenki tisztában van az egymásra utaltsággal.

A kvíz helyzet individuális: "csak egy maradhat helyzet", ami egyébként a kultúránkban gyakoribb, mint az említett "közös cél" helyzet. A játék ezt és az ehhez társult agresszív körülményeket modellezi.

Szimpatikus, ahogy gondolkodsz és igazad van abban is, hogy magasabb színvonalon is ki lehet fejezni ugyanezeket a gondolatokat. Kérlek vedd figyelembe, hogy ezek a vállalkozások (TV2) nem küldetéstudattal működnek, hanem profitot kell termelniük. Akár azon az áron is, hogy vannak, akiket megaláznak.

Ez egy mosószer, vagy sörgyártó vállalatnál ugyanígy megy, ne legyenek illúzióid. Csak azt nem látjuk, így nem érdekes. Bár az a többség...

Előzmény: McAtti (46)
Pull Over Creative Commons License 2001.08.15 0 0 49
A leggyengébb láncszem valóban a tv2.
Idevág még a "A ker-i tévék (pol-i) botránykeltők" c. topiv nyitóhozzászólása.
Előzmény: netizen (-)
Subiaco Creative Commons License 2001.08.15 0 0 48
Áh, OK, mea culpa, elsiettem...

Nem egészen értek egyet Veled, de ebbe most kár lenne belemennünk...

Ha azonban a liberalizmusra mint olyan értékre gondoltál, mint az igazi liberalizmus, nem pedig napjaink kékfasizmusa és erőltetett toleranciája, akkor viszont be kell lássam, hogy igazad lehet...

Előzmény: -whatever- (45)
Bard Creative Commons License 2001.08.15 0 0 47
kedves netizen, a te ertelmezesed alapjan a fejlett vilag tulnyomo tobbsege naci.

Ez kb. az én véleményem is. Csak nem most jöttem rá...

Előzmény: krz (15)
McAtti Creative Commons License 2001.08.15 0 0 46
hogy megfelelő körülmények között mindenkiből lehet capót, vagy féreg szolgát csinálni Bocsi, de én úgy tudom, hogy kb. 65-75%-ból. Ami természetesen döbbenetesen magas arány, de nem jelent mindenkit.

És a műsor szvsz igenis szar, és nem tükör.
Nem tükör: mert nem mindenki ilyen, például nekem igényem lenne normális műsorra. Szerintem az emberi butaságot, kisszerűséget mondjuk Hrabal novellái, mondjuk Menzel megfilmesítésében mutatják be, igen jól. Nem megalázó, élvezetes, és nem kelt nemtelen indulatokat, főleg nem reklámozza azokat. (De hirtelen eszembe jut a Svejk, de a Sztalker-nek is vannak hasonló vonatkozásai.)
Tudom, nem lehet mindenki Hrabal, de hát ha valaki csak állatságot tud kitalálni, kussoljon vele, és ne a TV képernyőjén mutogassa. (Mondjuk egy óvodában az óvónéni nem engedne ilyet játszani a gyerekeknek - pedig csak az életre készíti föl??)
És szar: mert a világban mindig is volt mocsok, és gané dolgok, de a "már a görögök is", nem a púpost, meg a sántát szoborították meg. Van Gogh és tsai minden téren nyomorban éltek, a műveikről mégis a szépség, az életigenlés sugárzik. (Mondjam Mozart-ot?)
Ez ma lett divat, hogy a tehetségtelen és ügyetlen ám nagyravágyó alakok mindent szart (szó szerint is) kiszórnak a nép elé, hogy ilyen az élet, ezt egyétek.
Szvsz azt kellene megmutatni, hogy mi a helyes, nem pedig az antiszociális magatartást reklámozni.
Köcsög banda. Remélem elmegy egyszer a Máté Krisztina a Mount Blanc-ra, egy ilyen társasággal.

Attila

Előzmény: Lewinfiú (43)
-whatever- Creative Commons License 2001.08.15 0 0 45
Ne légy elfogult, olvasd el még vagy ötször, rágd meg jól, várj 10 percet, vegyél mély levegőt, gondolkozz. És akkor próbálkozz mégegyszer.
Előzmény: Subiaco (44)
Subiaco Creative Commons License 2001.08.15 0 0 44
Szóval szerinted az Általad idézett cigány-, zsidó- és egyéb gyűlöled gerjeszti az ilyen műsorok létrejöttét...

Akkor ezek szerint a miép páratlanul sikeres propagandát folytat a nyugati országokban, ahol sikeresen fut a játék...

(de jó dolog mindent a kormányra kenni... :-))) kár, hogy se füle, se farka az ilyen ideológiának...)

Előzmény: -whatever- (42)
Lewinfiú Creative Commons License 2001.08.15 0 0 43
Azt már elég régen lehet tudni (Pl. a Zimbardo kisérletekből), hogy megfelelő körülmények között mindenkiből lehet capót, vagy féreg szolgát csinálni.

Lehet, hogy hasznosabb az embereknek, ha azt látják a televízióban, hogy jó lesz vigyázni, mert, felületesen, szűklátókörűen, emberetelenül és aljas módon hozhatunk döntéseket, ha nem figyelünk nagyon oda. Ilyen az ember (Pl. Csányi megvilágításában is).

SZVSZ még mindig jobb ez a kvíz, mint a Viktor kezét csókolgató nagymamák és a milleneumi zászlóátadások kenetteljes, hazug és andalító képei, melyeknek egyetlen pixelje sem igaz.

A valóság sajnos közelebb van ehhez a vetélkedőhöz. Ez csak tükör, ne rá haragudjatok.

-whatever- Creative Commons License 2001.08.15 0 0 42
Sajnos az a helyzet hogy már a kereskedelmi csatornák is kezdenek rákapni erre a jelenleg egyre divatosabb szoftfasiszta trendre. Most ez megy mindenhol, a világ fasizálódik, politikában is, társadalomban is, kultúrában is és most már a kereskedelemben is. Az emberek elvesztik szociális érzékenységüket, előtérbe kerül az ego, és minden más gyűlölet tárgyává válik. Most megint jön egy ilyen militánsabb hangulat, rendteremtés erőszakkal. (miép, fradi, melegügy, antiszemitizmus, cigányügy, stb.) Erősödnek a nacionalista érzelmek is, jobban mint kéne és mindenki kezdi utálni az olyan értékeket mint a liberalizmus, meg a tolerancia.
Kérdés: Ez hova vezet?
McAtti Creative Commons License 2001.08.15 0 0 41
Megnéztem, és potnosan olyan, mint a TV2, vagy mint a szocializmus, vagy mint netizen írta:
-Anithumánus,
-uszító,
-gyűlöletkeltő,
-eredendően gonosz

Aki nem látta: a lényeg, hogy kérdésekre kell válaszolni, a kör végén kapnak valamennyi pontot (pénzt, természetesen...), és szavaznak, hogy ki essen ki.
Az emberi közössége(ke)t a szolidaritás, az egymásért való áldozatvállalás tartja össze. Ugyanakkor mindig vannak akik ezt kihasználják, és csak élősködnek.
A TV2-n a sok barom egyrészt teljesen indulati alapon ejtett ki embereket, másrészt remekül meg lehetett tekinteni a szoc. találmányát, a kontraszelekciót: hiszen "ha csak nálam hülyébb marad, még igazgató is lehetek..."
Az viszont tecc' hogy aki nagy fikázva kiszórt valakit, utána repült, és abszolút nem értette, hogy lehetnek vele ilyen szemetek (mikor öt perce ő volt ugyanolyan).

Számomra döbbenetes volt a műsor, mert én sokat járta a világot, barlangoktól hegycsúcsokig, és a társaságban ha valakinek eltört a keze (akár saját marhasága miatt is), akkor nem hazazavartuk, hanem szétosztottuk a cuccát, és mentünk tovább. Meg ha valaki beteg lett, akkor sem öltük meg, hanem akár vártunk két napot (mindenki), és utána ment tovább a társaság.

Attila

McAtti Creative Commons License 2001.08.15 0 0 40
de vegyuk mar eszre: ez a dolga. Akkor miért sittelik le a gyilkost? Hisz csak a dolgát végzi...

Attila

én55 Creative Commons License 2001.08.15 0 0 39
hát, aki náci rasszista tv -nek nevezi a cigányokat körbenyalogató, naplós, svábis akármis biopontévét, az valahogy nagyon el van tévedve szegény

nem is értem ezt

mintha az SZDSZ-t vádolnád zsidó pogrommal

vagy valami hasonló...

Pókerarc Creative Commons License 2001.08.15 0 0 38
Ez egy játék. Értitek? JÁ-TÉK.
(Máté Krisztina szarul vezeti, de ennek most nincs jelentősége.)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.15 0 0 36
Engem inkább a S/M gruppen szex "gyönyöreire" emlékeztetett az a kb. 10 mp, amit láttam belőle :-)
Dehát, ha jól meggondolom, ez is egy jó reklámfogás részükről. Most megint "mindenki" a TV2-ről beszél... :-(
Előzmény: netizen (2)
Bumburnyák Creative Commons License 2001.08.15 0 0 33
A leggyengébb láncszem: Máthé Krisztina.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!