Keresés

Részletes keresés

Abszolút Nulla Creative Commons License 2001.09.08 0 0 37
1. Ha valahol volt valamilyen telefonod, esetleg azt kellett volna megadni.

2. Ellenőrzik, hogy ki jött ki azok közül, aki bement.

Előzmény: Törölt nick (30)
borzimorzi Creative Commons License 2001.09.07 0 0 36
Kérdésedre, miszerint "ÉN MIÉRT NE MONDHATNÁM, KIABÁLHATNÁM, HOGY RASSZISTA A FEKA CSAJ, AMIÉRT ENGEM DISZKRIMINÁLT?!" először is talán azt válaszolnám, hogy ne üvölts, kérlek. :(

Amúgy pedig azt jogodban áll számon kérni, hogy milyen alapon diszkrminál téged bárki is. Ha gondolod, írj levelet ez ügyben a nagykövetnek, vagy akár Bush elnöknek is, ha úgy érzed, méltánytalanság történt. Sőt, ha nem kapsz 30-60 napon belül választ tőlük, akkor fordulj csak nyugodtan a nemzetközi emberjogi szervezetekhez is, nem hinném, hogy elutasítanának. Sikeredet előmozdítandó mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy mindaddig, amíg te magad politikailag abszolút nem korrekt kifejezésekkel, pl. "feka csaj" dobálódzol és ráadásul üvöltve, addig nem számíthatsz az olyan magamfajták támogatására, akik a rasszizmust elvi okokból ellenzik. Szóhasználatoddal ugyanis bizonyítod, hogy a rasszizmus ellen nem elvi kifogásaid vannak, hanem kizárólag addig van kifogásod ellene, amíg személyesen téged sújt. Tartok tőle, hogy ezzel a magatartással nem sok szolidaritásra szolgálsz rá.

b

Előzmény: Törölt nick (35)
borzimorzi Creative Commons License 2001.09.06 0 0 34
Kedves Gép01, átérzem a kellemetlenségedet, ismerősömmel hasonló történt, meg is írtam a Mi neked Amerika? topicban.

DE a Te esetedben nem lehetséges, hogy a Te abszolút nem PC szavaiddal per "bozótnéger szuka" hivatalnok éppúgy látta a képeden a rasszista beütést, ahogy én is érzékelni szoktam pl, Románia egyes részein a bozgorutálatot? Még akkor is érzékelni szoktam az effélét, ha senki egy szót se szól hozzám, épp csak majd ledöfnek a szemükkel pusztán, mert az óromániai szakadtságtól erősen eltérő, ún. normális ruházatot hordok és előfordul egy mobil is a hátizsákomban?

b

Előzmény: Törölt nick (-)
harm2 Creative Commons License 2001.09.06 0 0 32

IMHO alapíts egy cigányegyüttest. Ha nem engednek ki, akkor kiabálj telitorokból, hogy rasszizmus. Állítsd rá a lagzilajcsit és a biopontévét, és meg fogod kapni a vízumot te is.

Zsoldos Creative Commons License 2001.09.06 0 0 31
Nem tudlak, amíg látom. Ha ez neked a fontos, légy inkább büszke rá :)
Előzmény: Törölt nick (25)
LUCzI FERencz Creative Commons License 2001.09.06 0 0 29
Naszóval: A legfelháborítóbb az egészben, hogy ez a vízumkényszer és szivatósdi _egyoldalú_, mivel az amerikaiak vízum nélkül jöhetnek Magyarországra. Sőt, hallottam olyan esetről, hogy amerikaiak bementek a követségükre reklamálni, mert a szlovák-magyar határon "atrocitás" érte őket. (A vámos megkérte őket, hogy legyenek szivesek megmutatni a csomagjaikat.)

Az USA bevándorlási törvénye szerint _minden_ vízumkérelmezőt bevándorlási szándékúnak kell tekinteni. Ha hitelt érdemlően tudod bizonyítani az ellenklezőjét, akkor esetleg elhiszik.

Tudomásom szerint, éppen a sok illegális munkavállaló miatt, egy néhány hónapja, (talán júliustól?) Kanada is bevezette a vízumkényszert, persze ott is egyoldalúan. Javítsatok ki, ha rosszul tudom. Új-Zélandot viszont biztos tudom, ők most vezették be a vízumkényszert magyar viszonylatban.

Szerintem ez sokkal többet elárul országunk nemzetközi megítéléséről, mint a mindenféle gazdasági mutatók, és hangzatos szlogenek, amit a média szajkóz.

hardtofindanormalnick Creative Commons License 2001.09.06 0 0 28
Kedves GEP01,

Nemsokara en is folyamodnek vizumert.
Elmeselned roviden, hogy hogyan nez ki ez a szemelyes meghallgatas folyamata? Mit illik, mit nem ahhoz, hogy szimpi legyel... :-) (pl.: az adataidat ellenorzik-e? az otthoni telefont felhivjak-e? milyen papirokat kernek? Mit celszeru magadal vinni?

koszi
htfn

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.03 0 0 27
"Ehhez képes most egy haverom kimegy Kanadába, 6 hétre, akik egyből megadták, és onnan simán átmegy majd az USA-ba - DOLGOZNI!!! Hát ez kész..."

Kanadaba nem kell vizum, ugyhogy a kanadaiaknak nem kell megadni semmit, nem ertem mit adtak meg egybol a kanadaiak. De sajnos nincs kulonbseg az elbiralasban, ugyanis sokan probalkoznak azzal, hogy majd kint kanadaban beadjak a kerelmet az usaba, de itt ugyan ugy elutasitjak oket. Az amerikaiak tudjak, hogy kanadaba nem kell vizum a beutazashoz, es ezert mindegy nekik, hogy egy magyar itt keri meg, vagy a szabadsag teren. Hidd el, semmivel sem egyszerubb kanadabol megkerelmezni, es kizartnak tartom, hogy valaki azert megkapta az amerikai vizumot, mert kanadaba utazik, ahol nem kell vizum. Oda az utolso cigany is kimehet gond nelkul, ugyhogy nem hiszem, hogy a kanadai utazas jopont az usa szamara a vizum szempontjabol

GORILLA

Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.03 0 0 26
Kedves Gep01

Megertem a problemadat, de sajnos tudomasul kell venni, hogy az usa munkaero tekinteteben tele van, es nem akarjak, hogy barki odamenjen es esetleg munkat vallaljon. Az nekik tulajdonkeppen semmi, hogy van allasod, es egyetemre felvetelizel, mert az allasbol el lehet jonni (ha az usaban talalsz jobbat), az egyetemi felvetei az meg egy jovobeni dolog, ami egyaltalan nem rendelkezik visszatarto erovel. Nekik van benne tapasztalatuk, hogy akik kint maradnak, vagy becsapjak oket, azok is visznek minden szukseges papirt, sot altalaban azok, akik kint akarnak maradni, azok viszik a jo anyagokat, hogy meg a gyanu se meruljon fel bennuk. Azoknak van meghivoleveluk, allasuk, kocsijuk es mindenuk. Sajnos a kinnmaradt emberek legtobbje egyedulallo fiatal, aki vagy illegalisan dolgozik, vagy megismerkedik valakivel, es esetleg erdekhazassagot, vagy valos hazassagot kotnek, osszekoltoznak satobbi. A nagybacsik, nagynenik tenye meg ront a dolgon, mert ok nem kozvelten hozzatartozok (testver, gyerek, szulo..ezeket jobban akceptaljak) es kivalloan alkalmasak arra, hogy eltartsanak, lakast biztositsanak neked es ezzel megkonnyitsek a munkaballasodat. Kanadaban is hasonlo a helyzet, es az otragadt emberek joresze is a nagybacsihoz nagynenihez erkezett. (magam is tobb ilyet ismerek szemelyesen). Az amerikaiaknak megnagyobb tapasztalatuk van az illegalis bevandorlas teren es ezert az osszes potencialis illegalis bevandorlot kiszurik, es az nekik nem indok, hogy azt mondod, "vissza fogsz jonni". Ha belegondolsz, akkor igazandibol semmi olyan eros ok nincs, ami a visszajovesre kesztetne, hiszen egyetemre nem jarsz, vagy ha jarsz akkor sincs benne sok eves munkad es par ev a befejezesig, ezenkivul nincs telefonod, ami gyenge anyagi helyzetre utal, mert ok azt gondoljak, hogy az mindenkinek van (ami nagy atlagban igaz is), van kint nagybacsi aki eltartana, aki vendegul lat es aki a segitsegedre tud lenni mindenben, nincs feleseged, nincs gyereked, azonkivul az allasod is fiatal, es foleg ha egyetemre mezs akkor nem lehetsz komolyan beekelodve a munkahelyre, ugyhogy mindezt egybeveve joggal tartanak potencialis illegalis bevandorlonak. Ezert utasitanak el sajnos. SOk ilyen szomoru esetrol hallottam, de nem lehet mit csinalni. Amig az embernek nem valtozik meg a helyzete, vagy nem enyhitenek a szabalyokon, vagy nem akarna a magyarok jelentos resze ott maradni, addi ez nem fog valtozni.

GORILLA

Előzmény: Törölt nick (25)
thequo Creative Commons License 2001.09.01 0 0 24
Črdekes.Nekem is vannak rokonaim az USA-ban mégsem futottam hogy meglátogassam öket.Ha kellek nekik eljönnek.Mi az amit az USA-ban lehet látni és Europában nem?
Čs végül is.Minek olyan vonat után futni amely nem áll meg.
Čs ha az ember kijut oda?3 hétig kissebbségi érzése van mert a rokon biztos ugy kezeli mint egy csorot.Mert ugye neki minden van ha nincs is a kis magyar meg kiment demokráciát tanulni.
Jo itt Europában is.
A nagybácsi meg jöjjön haza.Nem?Hozza és költse a dollárt itthon.Inkább ö itt mint én ott náluk.
Ez az én véleményem.Ezen okok miatt nem voltam és soha nem is megyek abba az Ŕmerikába.
Zsoldos Creative Commons License 2001.08.31 0 0 23
Szerintem elolvasták a bemutatkozásodat... :)
Előzmény: Törölt nick (-)
hűha Creative Commons License 2001.08.31 0 0 22
Minden ország fenntartja a jogot magának, hogy visszautasítsa a vízumkérőket - logo. Egy nőce, aki naponta ezer külföldivel találkozik, s ennek tetejibe az a dolga, hogy kiszűrje közülük a "kéteseket", nem fog kétszer kérdezni Téged. Neki elég az, hogy alig pár hónapja dolgozol valahol, még telefonra se jutja (bocs, nem személyes, de ő így gondolkodik)... nincs felsőfokú végzettséged... stb. stb. ez neki elég sajnos. Fellebezni azért nem lehet, mert jogában áll - hiszen ez a munkája. Amúgy pedig szarik az USA egy magyar vízumkérő fejére, ha az nem tudós, sportoló v. egyéb kiemelkedő egyéniség.
Ezt nem csak velünk magyarokkal csinálják, hanem mindenkivel. Sőt mi több, még kicsi hazánk is igen gyakran "szemétkedik" a sajátjaival. A határon túl élő magyarokkal. Regélni tudnák, mekkora személyes kibaszások vannak. A barátnőm pl. vajdasági. Ki akartam hívni Svájcba - ide is személyes meghívő kell, csak az hívhat meg valakit, aki itt letelepedett s minimum 20000 CHF-kal rendelkezik! Szóval nekem ennyim nincs, ezért kikunyeráltunk egy személyes meghívót egy ismerőstől. Még így is kétszer kellett Belgrádba lemennie a barátnőmnek, ugyanis kérték a repülőjegyet, a betegbiztosítást is. S mi még megúsztuk ennyivel - van akit azon nyomban elhajtanak. Amúgy neki is bizonyítványt kellett vinnie arról, hogy továbbtanul... ennyi...
Előzmény: Törölt nick (-)
Csokis Creative Commons License 2001.08.31 0 0 21
Ez egy kicsit furcsa. Ha ez Nemcsok allamtitkar koraban volt, akkor neki is, a felesegenek is diplomata utlevele volt. Ahhoz is kell vizum? Es nem adjak meg? Furcsa. Ha meg most, akkor nyasgem neki, ugyanolyan allampolgar, mint mi. (Lehet, hogy attol feltek, hogy kint is bekoltozik egy lakasba, aztan nem lesz hajlando kikoltozni? :-) )
Előzmény: Törölt nick (18)
originalqszi Creative Commons License 2001.08.31 0 0 20
mert nem vagy dilis ukrán:((((
Előzmény: Törölt nick (-)
EbiHall Creative Commons License 2001.08.31 0 0 19
És Kanadából jövet be fogják engedni a barátod az USÁ-ba vízum nélkül?
Merthogy barátnőim, mikor Kanadába mentek, pont ezért váltották ki az USA vízumot is, hogy majd át tudjanak ruccanni.
Előzmény: Törölt nick (18)
pitipatt Creative Commons License 2001.08.14 0 0 17
Akkor most aztán jól nézek ki!! Az én vízumom még nyolc évig jó, készülök is marhára visszamenni, de lehet hogy nem lesz kivel? Merthogy a barátomnak még nincs vízuma!
én55 Creative Commons License 2001.08.14 0 0 16
az USA le van szarva

voltam egypárszor, van egykét jó hely, élnek kint rokonaim is, de amit manapság művel a sok primitív papírkukac a szabadság téren, az reterád

ezért nem is megyek ilyen országba, megvagyunk egymás nélkül, én leszarom őket, ők meg engem

nekem olyanok, mint mondjuk szlovákia

Lony Creative Commons License 2001.08.14 0 0 14
Én is pár hete voltam a konzulátuson, ott volt egy idősebb úr, akit a saját testvére temetésére nem engedtek ki. Volt mindenféle papírja a hátteréről is, és igazolása, hogy miért kellene neki a vízum. És nem engedték akkor ki. Csak most kapta meg, látogatásra.
Az hogy valaki kap-e, vagy sem, nem őrajta múlik. Hanem: a konzulnak fáj-e a feje, vagy sem, jó idő van vagy sem, evett este, vagy sem, jó volt a kávéja reggel vagy sem, és egyéb ilyen hangulatot befolyásoló tényezők...nem reális tények alapján döntenek hanem pofára.
n0ri Creative Commons License 2001.08.14 0 0 13
Nem hinném

Egyébként meg hol van a magyar dipolmácia? Hol vannak az emberjogi szervezetek? Nem látogathatom meg a barátaimat, mert egy hivatalnoknak nem tetszik a kiejtésem?

Előzmény: Törölt nick (11)
Csülök Creative Commons License 2001.08.14 0 0 12
Trallala, trallala,...
"And the star-spangled banner in triumph shall wave
O'er the land of the free and the home of the brave. "
trallala, trallala... :(
n0ri Creative Commons License 2001.08.14 0 0 9
Sajnos ez egyre gyakoribb, tavaly fiam barátait nem engedték ki, pedig nekik is megvolt minden igazolásuk. Nem értem, mi történik ott. Úgy bánnak velünk, mint a nagy fehér főnök a bennszülöttekkel. ..... (ide egy olyan kifejezés jön, amit úrinő nem ír le:)))
Előzmény: Törölt nick (6)
Zorna Creative Commons License 2001.08.14 0 0 8
Üdv Keves Gép01!

Sajnálom, hogy nem sikerült vizumot szerzned, bár tudom, hogy az együttérzésemmel nem sokra mész. Egyébként a személyes beszélgetést megelőző procedúra sem hagyható figyelmen kívül. A szemétkedés már az időpont- kérésnél elkezdődik, mert ugye fel kell hívni azt a tetves 06-90 es számot, ahol 20 perc mire eljutsz a kívánt menüpontig, aztán kapsz egy időpontot attól függően, hogy mikor akarsz utazni, befizeted a pénzt, majd alapos mérlegelést követően közlik (megjegyzem szerintem az egész pofára megy), hogy sajnálják, de most nem sikerült, próbálkozz egy fél év múlva legkorábban. Én az átkos rendszerben sosem próbáltam Amerikába utazni, így nem tudom akkor mi volt a helyzet, de mostanában a munkám során gyakran tévedek az amcsi követségre és valóban rémes. Egyébként nem következetesek, van néhány ismerősöm aki feketén melózik kint évek óta és elsőre megkapta a vizumot és olyan is akadt aki a családjával együtt bukta a befizetett utat, mert nem kapták meg.
De ne hidd, hogy csak az amcsik szőröznek! Az Egyesült Királyságba ugyan nem kell vízum, de ott sem volt felemelő amikor két hete egy turbános pakisztáni megkérdezte "Miért pont az ő hazájába utaztunk nászútra?" Hát ennyi.

Zorna

Előzmény: Törölt nick (-)
KissMe Creative Commons License 2001.08.14 0 0 7
Kérj meghívólevelet a rokonaidtól. Máshol működik. Talán a régi útleveled is hasznos lehet.

Üdv

Előzmény: Törölt nick (6)
cadre Creative Commons License 2001.08.14 0 0 5
Qrva kellemetlen.
Még nem találkoztam ilyennel.
Régi útleveledet nem vitted, hogy voltál már kint? (esetleg többször is?)

:(

Előzmény: Törölt nick (-)
rice Creative Commons License 2001.08.14 0 0 3
ahol a bozotnégerszuka mondja meg, hogy bemész vagy kimész.

rizsa

Előzmény: Szabi_007 (2)
Szabi_007 Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2
"egyesult allatok nagykovetsege" :))))) Az merre van? :)))
Előzmény: Törölt nick (-)
zakka Creative Commons License 2001.08.14 0 0 1
Apám, most itthon kell enned a McDonald's kaját.
0.
Előzmény: Törölt nick (-)
Szabi_007 Creative Commons License 2001.08.14 0 0 0
Eletem elso nullazasa :))) 0000000000
Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.14 0 0 topiknyitó
Ma reggel elmentem az egyesült állatok nagykövetségére.
Pár héttel ezelőtt egy utazási irodán keresztül már beadtam az útlevelet, meg a szokásos dolgokat, és vártam. Ma reggel 8ra rendeltek be. 3/4 8kor már ott voltunk. Kisebb tömeg a kordonok mögött, mint az állatokat, úgy terelgettek.
Egy kis idő múlva beengedtek. Ott bent egy csendes szobában összegyűlt 20-30 ember. A konzul szólítja az embereket, mindenki vár. Közben figyel mindenki, lehet hallani, amit a másik mond az ablaknál. Tiszta égés. Személyes adatok, na persze.
Küldik el sorban az embereket. Indokolniuk nem nekik kell.
Odakerülünk, hogy hív a főkonzulnő. Magyarul alig beszél, egy néger nő.
Kifogásolja, hogy miért nincs lakástelefonszám feltüntetve az áll. lakcím mellett. Nem érti: nincs telefon, ez gyanús. Próbáltam neki magyarázni, hogy sajnos nincs, ennyi. Rázta a fejét. Aztán kérte a munkáltatói igazolást. Nyomtam is az orra alá, a papíron egy igen előkelő állami hivatal (ahol dolgozom) logója és a szöveg, miszerint a megmaradt 16 napomból fogok kivenni 2 hetet, hogy kilátogassak nagybácsikámhoz (amerikai nagybácsi, jaja) és 3 uncsitesómhoz.
Nézi, és közli, hogy nem jó, mert csak néhány hónapja dolgozom csak ott. (!)
Aztán közöltem vele, hogy egyetemre felvételiztem, ami szintén várni fog, eszembe sincs kint maradni, nincs miért.
Nem érdekelte, elhajtott.

Hát ez most mi?

1984ben, amikor állítólag itt zsarnoki rendszer volt, kiengedtek gond nélkül, ők is simán beengedtek. Most, amikor állítólag demokrácia van, és már nem tudjuk, hogy hogy nyaljuk ki jobban és jobban az amcsik seggét, nem mehetek ki nyomorult 2 hétre meglátogatni a családtagjaimat. Mindent felmutattam, amit kértek.

Őket is korlátozzuk, vagy megint valami egyoldalú szivatásról van szó?
Miért egy bozótnéger szuka mondja meg, hogy láthatom-e a nagybácsikámat, hogy költhetem-e a pénzemet náluk?
Hát... szóljatok hozzá... én teljesen kivagyok... erre készültem mióta... szemét disznók...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!