Először a hetvenes évek elején találkoztam vele. A szegedi kollégiumban volt vendégünk. Zsúfolásig megtelt a nagyterem. Fő téma, az elcsatolt magyarság volt. (Nem azzal kezdődött, de aztán erről beszélgetünk, vitáztunk.) Akkor ajánlotta, hogy csak akkor van esélyünk a románokkal szemben felvenni a kesztyűt, ha megtanulunk románul. (Emlékezetem szerint csa Raffay Ernő fogadta meg tanácsát a jelenlevők közül.) A két háború közötti polgár aurája lengte körül. Hitelesnek éreztük.
Utoljára két hete váltottam vele néhány szót a kórházban. Nem kérdeztem miért van ott. Feszült, ideges volt.
A kicsik közül, az egyik nagy ember volt. Emlékének tartozunk továbbvinni életművét.
Hosszú évekig utcaszomszédok voltunk. Mindig nyugodt, derűs embernek tűnt. (Vagy ha baja volt is, annak mutatta magát.) Tavasszal? még láttam, örmmel üdvözöltük egymást.
Sok ilyen művelt, kultúrált újságírót kívánok a szakmának!
Annak nem hiányzott, csak az olvasóknak!
:o(
Nyugodjon békében!
Ugy tudom onkent valasztotta a visszavonulast a sajtobol, hiszen irhatott volna. Bizonyara le is kozoltek volna az irasait sok helyen.
De valoszinuleg ez volt reszerol a tisztessegesebb.
Sajnálom, hogy az "új" rendszer nem igényelte politikai elemzéseit...
Sajnálom azt is, hogy csendben, a nyilvánosságtól visszahúzódva élte le utolsó éveit.
Nekem hiányzott!
