Juszt László: Néhány hete az egyik kereskedelmi televízióban interjú hangzott el egy orosz bérgyilkossal. A nagy vihart kavart beszélgetésben olyan kérdés is felmerült, hogy a gengszter elvállalná-e és mennyiért a magyar miniszterelnök meggyilkolását. A válasz igenlő volt, és egy összeg is elhangzott. Évtizedes bűnügyi tudósítói tapasztalataim, és az újságírókra szakmailag kötelező kétkedés ébresztette fel bennem a gyanút, hogy a bemutatott személy esetleg nem volt valós. A szervezett alvilágra ugyanis sehol sem jellemző, hogy a bérgyilkosok, akik a legmélyebb illegalitásban dolgoznak, arcukat adják egy önmagukat és a szervezetüket esetleg leleplező anyaghoz. Amikor nyomába eredtem a bemutatott férfinak, egyetlen cél vezetett tehát: annak igazolása, esetleg cáfolata, hogy az illető személy tényleg az-e, akinek mondta magát. Ez volt számomra az ügy lényege, hiszen az egész ügy értelmetlen politikai és szakmai feszültségkeltés, ha a dolog meg sem történt, és a személy nem az, akinek beállították.
Juszt László: Moszkva, Vörös tér. Az itt sétálók között bármikor lehet találni bérgyilkost - gondolom én. Ugyanúgy, ahogy Londonban, Párizsban, vagy esetleg Brüsszelben, netán Budapesten. Ma 2001. május 11-e, péntek van. Tudja-e ön, hogy az arca ismert Magyarországon?
"bérgyilkos": Igen, hallottam róla.
Juszt László: Hogyan találkozott a magyar riporterrel?
"bérgyilkos": Egy barátom hívott fel, hogy valami filmben lehet szerepelni jó pénzért, statisztaként egy epizódban.
Juszt László: De önt most mint bűnözőt, mint gengsztert ismerik Magyarországon.
"bérgyilkos": Nem, ugyan miért? Nekem csak pénzt ajánlottak, hogy eljátsszak egy szerepet.
Juszt László: Mi az ön foglalkozása?
"bérgyilkos": Egy boltban dolgozom.
Juszt László: Csinált már ilyen jellegű munkát, vagy ez volt az első?
"bérgyilkos": Pénzért bármilyen filmet fel lehet venni. Különben is a barátom azt mondta, hogy ezt a filmet önállóan nem fogják bemutatni. Ez csak egy jelenet lesz egy filmhez.
Juszt László: A filmen úgy láttam, hogy egy nagy Mercedessel jött. Van ilyen Mercedese?
"bérgyilkos": Ugyan! Honnan lenne nekem ilyen kocsim?
Juszt László: De ön utána beült a Mercedesbe a magyar riporterrel, és ott kapta meg a pénzt.
"bérgyilkos": Először is az nem Mercedes, hanem egy Nissan volt. A Mercedes csak ott állt mellettünk.
Juszt László: De hát a filmben én láttam a kék 600-as Mercedest. Ön ott állt mellette.
"bérgyilkos": Valakinek a Mercedese csak ott állt a szálloda előtt. Odaállítottak mellé, mintha az enyém lenne. Ez volt a forgatókönyvben.
Juszt László: Hogy történt ez? Ön találkozott a magyarokkal, megbeszélték a témát, hogy mikor mit kell mondani?
"bérgyilkos": Persze. Kaptam egy forgatókönyvet, és megbeszéltük, hogy milyen kérdéseket adnak, és arra nekem mit kell válaszolnom.
Juszt László: Ha egy statiszta szerepel egy filmben, akkor azért pénzt kap. Önnek mennyit ígértek?
"bérgyilkos": Ezerről volt szó, de kevesebbet adtak.
Juszt László: Mennyit?
"bérgyilkos": Hatszázat.
Juszt László: És miért?
"bérgyilkos": Azt mondták, hogy szűkösen vannak a pénzzel.
Juszt László: Mivel foglalkozik egyébként?
"bérgyilkos": Mondtam már, egy üzletben dolgozom.
Juszt László: Volt már önnek problémája a rendőrséggel az életében?
"bérgyilkos": Nem volt, és egyáltalán nem volt problémám a törvénnyel. Egyszerűen csak pénzre volt szükségem. Az iskolában színjátszó körben játszottam, és ajánlották, hogy játsszam el ezt a szerepet.
Juszt László: De ha a filmet - nem tudom tudja-e - Magyarországon bemutatják, és aztán mondjuk bemutatják Németországban is, akkor önt felismerik, mint gengsztert, és nem fogják beengedni Németországba és Európába se.
"bérgyilkos": Most, hogy ön előtt szerepelek, ez is bizonyítja az elmondottakat. Látható, hogy én csak a forgatókönyv szerint válaszoltam, és ez az egész csak mese.
Juszt László: Tudja-e, hogy Magyarországon mekkora politikai botrány keveredett ebből a riportból?
"bérgyilkos": Igen, hallottam róla. Nekem azt mondják, hogy csak másodrendű mozikban mutatják be, csak egy epizód a filmben. Aztán a filmet elvitték Magyarországra. De én csak a kérdésekre válaszoltam a forgatókönyv szerint.
Juszt László: Találkozott-e ön már az életében gyilkossal, vagy …
"bérgyilkos": Igen.
Juszt László: Ismert olyan gengsztereket, tudja-e, hogy egy ilyen gengszternek milyen arca van?
"bérgyilkos": Az arc nem igazán lényeges. Az volt a benyomása rólam, ha megnyiratkozom, teljesen megfelelek erre a szerepre.
Juszt László: Érdekes történet. És ha ismét ajánlanak majd önnek egy ilyen szerepet, akkor eljátszaná újra?
"bérgyilkos": Miért ne? A színészek is eljátszanak minden szerepet. Pszichopatát, szadistát és gyilkost is, de az életben normális emberek.
Juszt László: Köszönöm. De azért megkérdem: készül a következő hónapokban Magyarországra utazni?
"bérgyilkos": Hogy én Magyarországra?
Juszt László: Esetleg mint turista.
"bérgyilkos": Nem tudom, talán.
Juszt László: Én nem ajánlom önnek.
"bérgyilkos": Igen, megértettem. Megvárom, amíg ez a botrány lecsitul. Aztán meglátom, hogy ellátogatok-e Magyarországra.
Juszt László: Köszönöm.
Magyar ATV, MOSZKVA, Juszt László
Juszt László: Jó estét kívánok hölgyeim és uraim! Elég kínos helyzetben vagyok, mert ezután a riport után a sajtóklubban nem lehet nem beszélni a dologról, így hát úgy döntöttünk a kollégákkal, hogy én most visszavonulok, és övék a terep, beszéljék meg egymás közt. Köszönöm.
Bolgár György: Azt hiszem, hogy elsősorban én erősködtem. Lehet, hogy csak én fogok megszólalni a végén. Hogy nem tehetünk úgy, mint hogyha ez az ügy nem lenne. Már csak azért sem, mert ugye éppen a műsorunk előtt ment le ez a bizonyos moszkvai riport. Meg azért sem, mert két nap óta ettől hangos a magyar sajtó. És mi általában arról szoktunk beszélni, amiről úgy gondoljuk, hogy az embereket érdekli. Ez biztos érdekli. Úgy, hogy függetlenül attól, hogy te itt vagy-e, vagy nem vagy itt - itt vagy egyébként, tehát hallod, amit mondunk - nekem az a véleményem, hogy nem nagyon örülök, hogy most erről beszélnünk kell, két okból. Az első az, hogy nem örülök akkor, hogy ha a sajtó le van járatva. Az elmúlt hetekben rengeteg dolog történt, ami arról szólt, hogy a sajtó ilyen vagy olyan hibákat, vagy vélt hibákat követett el. A politika ezekre nagyon vehemensen reagált is. Hogy ebből a sajtó jól nem jött ki, az biztos. Ennek a folyománya, vagy következményeként azonban az meglepett, hogy a sajtó is beszállt - nem mint hogyha naiv akarnék lenni - természetesen politikailag igen meghatározható része a sajtónak, amikor arról volt szó, hogy a liberális Magyar Hírlapot, vagy az RTL Klubot támadni kell. De most látható politikai indok és motiváció nélkül szállt be a sajtó, hogy diszkreditáljon egy riportot. Na most nem az a bajom azzal, hogy elhangzott ez a riport, hogy Juszt László vette magának a fáradtságot, és elment Moszkvába, és megmutatta, hogy ezek szerint a bérgyilkos nem bérgyilkos. Ha tudniillik egy újságírónak tudomására jut, hogy egy egyébként szenzációt és botrányt kiváltó riport főszereplője nem valóságos, akkor valószínűleg mérlegelés után is úgy kell döntenie, hogy "igen, akkor én ezt nyilvánosságra hozom vagy dokumentum formájában, vagy ahogy tehetem egy kamerával egy tévériport formájában". Tehát nem az a bajom, hogy ez nyilvánosságra került. Azt hiszem, hogy ha már erről te tudomást szereztél, nem tehettél mást. Ez az újságíró dolga. Az zavar engem, ami e köré került. Nem is tudom pontosan követni ennek a kronológiáját és a különböző nyilatkozatokat, ellennyilatkozatokat, amelyeket te, illetve Frei Tamás adtatok. De az derül ki az újságolvasó és tévénéző számára, mint hogyha Juszt László úgy gondolná - nem alaptalanul -, hogy ez a riport belekerült a nagypolitikába, Frei Tamás akarva vagy akaratlanul - ahogy egyik nyilatkozatodban fogalmaztál - a politika játékszere lett. Tegyük fel, hogy akaratlanul. Lehet, hogy van, aki úgy gondolja, hogy szánt szándékkal. Viszont mintha ennek válaszául készült volna ez a tévériport. Azt mutatva, hogy ha a politika beleavatkozott egyfelől abba, hogy például az RTL Klubot, vagy az egész magyar sajtót is megfélemlítse, akkor másik oldalról megmutatjuk, hogy ez egy hamis kártyákkal folytatott játék volt, mintegy arra célozva, hogy tán a politika is hamis kártyákkal játszott, vagy ő osztotta a lapokat. Még az is lehet, hogy ez így van. De ahhoz, hogy egy újságíró már így, ilyen körítésben, ebben a keretben adja közzé az egyébként tegyük föl valós fölfedezését, hogy ez a riport álriport volt, ahhoz az kellene, hogy legyenek erről dokumentumai, bizonyítékai. Tehát az újságíró már nem lépheti túl azt a pontot, ahol politikai inszinuációt követ el, ahol politikai összeesküvés elméletet kreál, ahol feltételezi, hogy a politika belépett a maga nem teljesen tiszta lábával. Mert lehet, hogy így van ugyan, de abban a pillanatban, hogy ezt nem tudja bizonyítani, akkor maga is politikai játékossá válik, vagyis ugyanazt a hibát követi el, mint amit feltételezésünk szerint mondjuk Frei esetleg vétlenül vagy szánt szándékkal elkövetett. Szóval ez az én alapvető problémám, és ezért gondoltam, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Azt kell gondolnom , vagy azt kell mondanom egy ilyen esettel kapcsolatban, hogy odáig, hogy bebizonyítjuk - tegyük fel, hogy ez a riport egy bizonyíték volt -, hogy a bérgyilkos nem bérgyilkos. Odáig rendben van, az összes többi az már nem az újságíróra tartozik. Illetve annyiban tartozik az újságíróra, ha tovább kutat, tovább nyomoz, és talál valamit, és azt mondja: igen, bizonyítékom van arra, hogy a politika beszállt, akkor azt is adja közre. De ugye a másik oldal is mondhatja mindjárt, hogy honnan lehet tudni, hogy például ez mégsem bérgyilkos? Miért ne játszhatna el egy bérgyilkos adott esetben bolti eladói szerepet egy másik tévériportban? Az kevésbé veszélyes. Úgy hogy de csak azt akarom mondani, hogy a másik oldal is mondhatja arra, hogy hát ha az nem volt bizonyított, ez sem bizonyított. A lényeg az, és ez már mindegy, ez még lehetne akár szakmai vita is. Ennek a szakmai vitának, vagy a szakmai leleplezéseknek a határát nem szabad túllépni, úgy gondolom.
Aczél Endre: Hát én nálad sokkal földhöz ragadtabb gondolkodású vagyok - hogy finoman fejezzem ki magam. Nekem azzal kapcsolatban van itt aggályom, hogy van egy elvarratlan szál a riportban, és most nem hagyom, hogy kivonulj belőle végül is. Nem kérdeztél rá egy alapvető dologra. Forgatókönyv. Kétszer is mondta ez az ürge, hogy kapott egy forgatókönyvet ez az állítólagos bolti eladó. Honnan van ez a forgatókönyv? Ki adta oda neki? Ki írta?
Juszt László: Én mondtam, hogy nem fogok beszállni, gyerekek. Mi csináltunk egy riportot, és kész.
Aczél Endre: Akkor jó, akkor van egy elvarratlan szál.
Bolgár György: Hát nem kell azt aláírni, hát nem kell fölírni, hogy írta: …
Aczél Endre: Hozzáteszem: te tudsz oroszul. Most bele fogok szállni a történetbe. Nem akartam. Te tudsz oroszul. Te tudod, hogy a szcenáré annak több fordítása is lehetséges. A két hivatásos fordító, aki itt volt - természetesen nem én fordítottam - azok a forgatókönyv szót használták. De én megengedem, hogy ez lehet, hogy nem is az.
Aczél Endre: Hát nem, hát ez teljesen nyilvánvaló, hogy betanult szövegről van szó. Ha ő azt mondja, hogy ez statisztaként el kellett egy szerepet játszani, a szerephez szöveg tapad, tehát ezt a szöveget neki be kellett tanulni, tehát valahonnan kapta a szöveget. Következésképpen ő olyan dolgot mondott, amit valaki a szájába adott. Ki az a valaki, aki a szájába adta ezt? Hát ugye ez nyilvánvalóan a válaszokra vonatkozik, nem a kérdésekre, vagy a kérdéseket azokat Frei Tamás tette fel. Lehet, hogy ez a dolognak a lényegét nem érinti. Lehet, hogy arról szól az egész…
Bolgár György: Valószínűleg nem, mert ez legföljebb egy újságírói, mondjuk egy hiteltelen újságírói módszert leplezett volna le. Azt is le kell egyébként, mert az újságíró legyen hiteles, legyenek igazi kérdései, és főleg a válaszadói legyenek igazak. Mert ha nem azok, akkor az egész riport, és az egész probléma hiteltelenné válik.
Aczél Endre: Jó, hát ez nézd, ez teljesen nyilvánvaló.
Bolgár György: De a kérdés mégis csak az, hogy
Aczél Endre: Miután ugyanazt a két arcot láttuk, egyfelől a Frei Tamás interjúalanyaként, másrészt Juszt László interjúalanyaként. Ugye a Frei azt állította - ezt hallottuk kétszer-háromszor az elmúlt 24 órában -, hogy az illető most pontosan az ellenkezőjét fogja mondani. Ő egyébként nem mondta az ellenkezőjét, ő egyszerűen - ha úgy tetszik - leleplezte most önmagát. Hát én azért elfogadhatónak tartom azt a változatot, amit Juszt László: itt előadott, hogy az illető nem egy bérgyilkos. Egyébként is súlyos aggályaim vannak azzal kapcsolatban, hogy egy bérgyilkos miért adja kétszer az arcát, ha bérgyilkos. Ugye megeshet vele, hogy nem talál többet munkát, ugye. Ha annyira vágyik a nyilvánosságra.
Bolgár György: Hogy nem bérgyilkos, az kétségtelen.
Aczél Endre: Jó, hát akkor a történetnek ott van vége - nekem legalább is, bár valamennyien tudjuk, hogy nincs ott vége, majd most jön a Mészáros kolléga -, hogy hát ahogy ez elhangzott, most egy olyan fogalmazást fogok fölidézni, ami nem tőlem származik, hogy a kitűnő barátunkat, Frei Tamást ebben az esetben megvezették, ami magyarosabban szólva "félrevezették", még magyarosabban szólva "átverték". Tehát lehet, hogy jóhiszeműen készített egy interjút valakivel, aki nem bérgyilkos, hanem egy statiszta és egy szerepet játszott, és most elmondta azt, hogy ez a szerep ez lényegében egy forgatókönyvre támaszkodott, és ő azt mondta, amit vele mondatni akartak. Akkor én most pillanatnyilag itt megállnék.
Mészáros Tamás: Tulajdonképpen megállapodtunk abban eredetileg, hogy nem beszélünk erről a dologról. Lehet, hogy ez lett volna a helyesebb a mi helyzetünkbe. De én megértem a Gyurit, aki úgy gondolja, hogy mi nem mehetünk el szó nélkül a dolog mellett. Mindenesetre azt hiszem, hogy mindannyiunkban a legerősebb érzés a rossz érzés ezzel kapcsolatban, mert azt látjuk, hogy két kollégánk akarva-akaratlan és óhatatlanul lejáratja hát saját magát is bizonyos fokig, és a sajtót mindenképpen. Esetleg sokan, sok helyütt nagyon …
Aczél Endre: Várjál Tamás, hadd szólják most közbe. Itt a két kollégától, két jó kollégától szolidaritást várnál, ugye. Akár azon az áron is, hogy ennek a szolidaritásnak…
Mészáros Tamás: Nem ti egymással?
Aczél Endre: Ühüm.
Mészáros Tamás: Nem. Nem erre akartam utalni. Arra utalok, hogy belekerültek egy olyan helyzetbe, aminek az a rákfenéje - én úgy látom -, hogy senki nem fog tudni egy ponton túlmenni, tehát nem fog tudni bizonyítani semmit a maga védelmében, vagy a másikkal szemben. Noha nem is az a cél egyébként, hogy egyikük a másikat - hogy így mondjam - kikészítse, hanem az igazságot kellene megtudnunk. Na most ezzel az egész riporttal, az eredeti riporttal, tehát a Frei riportjával az a problémám rögtön, hogy én nem értettem akkor sem, hogy mi szükség van erre az egészre. Nem hihető, hogy ha egy magyar vagy bármilyen nemzetiségű riporter egy maffiózót szeretne az arcával a televízió képernyője elé vinni, akkor azt 6-800 vagy akár ezer dollárért megkapja. Kérdezem én: mi érdeke fűződik a maffiának bármely országban, bármilyen nemzetiségű maffiának ahhoz, hogy tálaljon egy riporternek - akármilyen összegért, azt kell, hogy mondjam - egy ilyen személyt. Ha valódit, akkor azért nem fűződik hozzá érdeke. Ha ál-maffiózót, akkor meg pláne minek? Egy színházat játszani egy riporterrel, az ő két szép szeméért? Mert ugye a pénz az talán megegyezhetünk abban, hogy itt nem játszik szerepet ebben a társaságban egy ilyen összeg. Nagyobb tévétársaságok, amerikaiak sem tudnak ilyen - hogy mondjam - trófeát felmutatni. Szóval működő, valódi, hiteles maffiózó nem jelenik meg a képernyő előtt. Ettől kezdve nekem az egész dolog nekem értelmetlennek tűnik. És hogy ha a Frei azt akarta mondani, hogy ma bárkit le lehet lövetni meghatározott összegért, ehhez semmi szükség nincs arra, hogy egy ember üljön ott és ezt mondja akár letakart arccal, akár anélkül. Szóval van olyan fantáziánk, hogy ezt el tudjuk képzelni. Néhány politikai gyilkosság történt a mi életünkben is már a világban. Talán tulajdonképpen az egészet alapvetően, kiindulópontjaként teljesen értelmetlennek látom, és sajnos ma is annak látom. És ebből az értelmetlen dologból kerekedett ki valami, ami még értelmetlenebbnek látszik, mert Frei nyilván azt fogja mondani - nem is mondhat mást, és tegyük föl, hogy azért is mondja ezt, mert valóban így van -, hogy hát ha úgy van, hogy ez nem egy maffiózó, akkor őt megvezették, és visszakerülünk az eredeti kérdéshez, hogy de kinek volt érdeke megvezetni egy ál-maffiózóval Freit? Azt nem tételezhetjük fel, s nem azért, mert túl jóhiszeműek vagyunk, hanem logikusan nem tételezhetjük fel, hogy valamilyen politikai erők beetették a Freit, hiszen nem tudhatták, hogy ő mit fog kérdezni az illetőtől, hogy az mit fog válaszolni. Hogy az a szerencsétlen mondat a miniszterelnökre vonatkoztatva ezt el fog hangzani ez a kérdés.
Aczél Endre: Hát arról beszéltünk egy héttel ezelőtt.
Mészáros Tamás: Igen, így van. Tehát az egész dolog itt átmegy egy olyan képtelen összeesküvés-elméletbe, ami értelmetlen. Onnantól kezdve azonban sajnos van, mert nyilván van politikai vetülete a dolognak, hogy ez a riport lejött, az RTL-ben ez a mondat elhangzott. És erről is beszéltünk annak idején, hogy ez mindenképpen Frei felelőssége, akár valódi a maffiózó, akár ál-maffiózó, hogy ezt a kérdést ebben a formában feltette. Ettől kezdve ő sajnos magára - hogy mondjam - vonta a tüzet, és én megértem a Lacit is, hogy őt pedig ez a dolog ugyanúgy - hogy mondjam - ingerelte, mint mindenkit szakmailag. Egyszerűen, hogy ez a dolog valami képtelenség, és ezt tisztázni kellene. Csak a dolog természete olyan - azt gondolom -, hogy előre lehetett tudni, hogy ezt nem lehet tisztázni. Tehát most ugye ott tartunk, és tovább nem fogunk menni, hogy van egy maffiózó vagy egy ál-maffiózó, aki azt mondja magáról, hogy ő nem maffiózó, hanem ál-maffiózó, vagy egy ál-maffiózó, aki azt mondja magáról, hogy ő tényleg egy ál-maffiózó. És ennél tovább az ügy nem lesz tisztázható. És én nem is a Frei Tamást féltem, mert ha minden jól megy, akkor az RTL-ben ő tisztázni fogja magát így vagy úgy, és a Juszt Lacit sem féltem, mert mitől féltsem ebben az esetben, hiszen ő végül is nem tett egyebet, mint megpróbált valamit tisztázni, amennyire lehetett. Én magunkat, mindannyiunkat féltem attól, hogy egy dologra jó az ügy: diszkreditálni egy nagyon kényes politikai helyzetben, a választások előtt egy évvel a magyar sajtót, sőt jelesül a független sajtót, vagy a kormány által ellenzékinek tartott sajtót. Hiszen aki független, az az ő szemükben ellenzéki. És azt lehet mondani, hogy tessék, a Magyar Hírlap szerencsétlen mondata után itt volt az RTL-nek egy szerencsétlen mondata. Mind a kettő a miniszterelnök esetleges likvidálására vonatkozott. Hát micsoda alakok ezek, micsoda körök ezek, miben gondolkodnak ezek? És látjuk, hogy erre felé tart az egész ügy. Ilyen nyilatkozatok láttak napvilágot már a Magyar Hírlap-ügy kapcsán. Várható, hogy ennek sem lesz más visszhangja. És végül is valakik hátradőlve nevetnek azon, hogy ha nem nevetnek, akkor elégedetten nyugtázzák csak, hogy hát lám, saját magukat lejáratják anélkül, hogy nekünk egy gyufaszálat keresztbe kellene tennünk. Nahát én nekem az a problémám azzal, hogy eleve nem volt látható ennek a dolognak a reális kifutása. A bármilyen értelemben megnyugtató vége. És most azt hiszem, hogy még messzebb vagyunk tőle. Bár nagyon jó lenne persze, ha ez valamilyen értelemben tisztázható lenne. Tehát ugye a kedvező forgatókönyv az lenne, hogy ha meg lehetne találni azt a valakit, aki egy viccet akart tegyük fel a Freiel csinálni, aki szerzett neki egy színészt Moszkvában, aki odatette, és erről kiderülne, hogy ez egy ártatlan tréfamester, és semmi politikai - hogy mondjam - vonzata az egésznek nincsen. A Tamás jóhiszemű volt, és teljesen ártatlan ebben a dologban. A Juszt Laci megpróbált ennek utánamenni, de miután ez a kedvező megoldás ugye előkerült, mindannyian elfogadjuk, és az egész boldog véget ér. Én azonban azt hiszem, hogy ez illúzió. Ebből csak egy maszat lesz valamilyen fajta dagonya, amiből senki igazán jól kijönni nem fog.
Bolgár György: Ráadásul mindenki azt hiszi - már a nézők, hallgatók, olvasók közül - , hogy az újságírók itt valóban valamilyen rejtett politikai játszma részesei, valamilyen módon mozgatja őket a politika. Vagy ez, vagy az, és rángatják őket. Nem igazán önálló, független szereplők. Ez a legrosszabb az egészben, mert így veszti el leginkább hitelét az újságíró. Ezért kellene azt hiszem magánál a szakmánál maradni. Még egyszer megismétlem azonban, hogy az önmagában nem helytelen, hogy ha egy újságíró megtud valamit egy botrányosan végződő riportnak az alapproblémájáról, akkor azt nyilvánosságra kell hozni, akkor azt nem nyelheti le.
Aczél Endre: Itt végül is ugye a kérdés a Jusznak a magatartása, amelyet a szakmában sokan - és hát az érintett Frei Tamás saját maga nyilván legelébb - anti-kollegálisnak fog tartani. Tehát mondjuk egy olyan elvárás, hogy ha Jusztnak, vagy bárki másnak tudomására is jut, hogy ez is elhangzott többször, hogy ezzel az interjúval - dupla idézőjel - "frankó", akkor azt nem kell föltétlenül a nyilvánosság elé tárni. Na most én annyit tudok ehhez mondani, hogy ha mi egy normális ország vagyunk, egy normális, demokratikus ország, demokratikus, sokszínű sajtóval, komoly és bulvárlapokkal, közszolgálati és kereskedelmi rádiókkal és televíziókkal, akkor kérem szépen ilyen helyzetek adódnak másutt is. Én ugye általában nekem angol példáim szoktak lenni. Akkor képzeld el, gondolom mind a kettőtökben van annyi empátia, hogy könnyen el tudjátok képzelni, hogy mit tudom én van két nagy versengő bulvárlap Angliában: a Miror meg a Sun, 4-5 millió példányban jelennek meg. Az egyik neki áll annak, hogy egy világszenzációt tálaljon az olvasóinak abban a reményben, hogy ez rendkívüli módon föltornássza a példányszámot, ami általában be is következik. Magyarra fordítva: adott esetben ugye egy kereskedelmi televíziónak a riportere Frei Tamás egy nagyon merész vállalkozásba fogott. Ő nyilvánvalóan világszenzációt akart, de legalább is magyar szenzációt csinálni azzal, hogy interjút készít egy bérgyilkossal (idézőjel megint), aki ráadásul hajlandó az arcát, a hangját is adni ehhez az egész dologhoz. Na most ennek én úgy gondolom, hogy talán - én őt szerfelett kedvelem, ezt hozzá kell tennem - nem ismerte fel a kockázatot, és a kockázat, a lehetséges kockázatok egyike, hogy ez utóbb balul sül el. Kiderül a világszenzációról, hogy nem világszenzáció, még magyar szenzációnak sem, bár mi kicsi ország vagyunk, annak se elég jó. És akad valaki. Tegyük föl - bár én nem akarom azt mondani, hogy Juszt László adott esetben egy rivális vagy konkurens -, de akad ezen a piacon valaki, aki azt mondja, hogy túl magasan van a labda, ezt le kell ütni. Tehát visszatérve ehhez a példához: a Mirornak van egy szenzációja, a Sunnak is. A konkurens észreveszi. Persze, hogy észreveszi, mert ráenged 500 ezer embert másnap, hogy megnézze, hogy igaz-e, mert ott van benne a lehetőség, hogy hátha nem igaz. A lehető legnagyobb kíméletlenséggel kicsinálja a konkurenst. Nincs ebben semmi személyes érzelem. Tehát nem arról van szó, hogy mondjuk Michael Willinek van egy azt mondja ki van írva, hogy "világexkluzív", és akkor mit tudom én John Smith egy rivális lapból azt mondja, hogy egy túrót. Az egész egy nevetséges, hülye hazugság.
Bolgár György: De itt az üzleti érdek egybe is esik a szakmai érdekkel.
Aczél Endre: De a kettő, a két ember között nem kell föltétlenül. A két lap között azonban egy kemény piac, van ilyen rivalizálás. Nem engedik a másiknak azt, hogy világszenzációt csináljon. Tehát megpróbálják minden lehetséges módon leleplezni ezt a kísérletet.
Bolgár György: Teljesen egyetértek.
Aczél Endre: Én egy csomó sikertelen próbálkozást láttam egyébként arra, hogy bebizonyítsák valamiről, hogy nincs. És az illető volt. De láttam olyan próbálkozásokat, amelyek nagyon sikeresek voltak. Kiderült ugye, hogy egy lufi az illető. Bele kell szúrni a tűt, és szétmegy.
Bolgár György: Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az egyik lap a másik politikai kötődéseit, kapcsolatait is megpróbálja fölfedni, hogy nincs-e valami különleges kapcsolat a politikához, ami ehhez a szenzációhoz vezetett.
Aczél Endre: Abszolút mindegy.
Bolgár György: De a lényeg az, hogy ha ilyenekről nincsen bizonyítéka, akkor biztos nem mer előállni a leleplező azzal, hogy ez ahhoz vagy ahhoz a politikához, politikai párthoz, erőhöz kötődött.
Aczél Endre: Ha mondom, ha mi normális ország vagyunk, ez egy elfogadható dolog. Valaki nekiállt annak, hogy csináljon egy világszenzációt, s a másik kilőtte. Ennyi. Túl lehet lépni rajta. Persze a dolognak Magyarországon van egy súlyos politikai dimenziója. De erről ti már beszéltetek, és hát tulajdonképpen lett is tegnapról mára, miután Frei Tamás azt mondta, hogy Juszt László megpróbálta őt megzsarolni, hogy álljon a nyilvánosság elé, és mondja el azt, hogy Juszt László szerint ez szemenszedett hazugság, ha ő valamit mondott, ha tett egy ilyen ajánlatot, hiszen ő mondta, hogy tett ajánlatot: ne szólalj meg. Ha tett ajánlatot, akkor ez az ajánlat semmi ilyesmit nem tartalmazott se Orbán Viktorra se egyebekre nézve. Ez az a pont, amikor én azt mondom, hogy passz. Természetesen nekem nincs ismeretem arról, hogy mi hangzott el két úr, tehát Frei Tamás és Juszt László magánbeszélgetésével. Ajánlat volt-e, nem ajánlat, zsarolás, nem zsarolás, és így tovább. Mindenesetre az kétségkívül, hogy Frei Tamás az a személy, aki ennek egy súlyos és kegyetlen politikai dimenziót adott azzal a váddal, amit Juszt Lászlóval szemben felhozott. Erről azonban nem tudok nyilatkozni. Egyszerűen nem vagyok abban a helyzetben. Most azért elmélkedni kell arról, hogy most ez elhangzott, elhangozhatott volna, és így tovább, és így tovább.
Bolgár György: Jó, adjunk szót a műsorvezetőnek. Egyéb témákra.
Aczél Endre: Így van. Lapozzunk, ahogy Pósalaki úr mondta volt.
Bolgár György: Megkapta a magáét.
Juszt László: Köszönöm szépen. Számomra is nagyon sok újdonság hangzott el. Gondolom a nézőknek még több. Úgy hogy minden nézőnek saját szuverén joga, hogy döntsön, hogy kinek és hogyan lehetett igaza ebben a történetben.