Keresés

Részletes keresés

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.14 0 0 1905

Nem tudom hogy rájön e, nem is igazán érdekel, hogy őazinte legyek. Puffoghat, áskálódhat tovább, vagy beismerheti, bánhatja, stb., minket nem érdekel már, csak hagyjon nekünk békét. Hagy éljük az életünket nyugalomban, hagy alapítsuk meg a saját családunkat. Semmi mást nem akarunk, és most nagyon őszinte voltam. 

Ezért is akarunk elköltözni az ország másik végére, végre fellélegezhetnénk. Onnantól kezdve azt a rokonomat keresi, amelyiket akarja. Csak előbb fel ne nyomja valaki a rendőrségen a leszázalékolása miatt, mert egyelőre még itt vagyunk, és nem fogom tűrni hogy az összes rokonomat zaklassa a hülyeségével. 

Az viszont tény, hogy mindig is adták alá a lovat, hogy ilyen seggfej legyen, aztán mikor meghalt a férje, akkor sajnálni kellett, utána beteg lett, azóta is ez a kifogás minden őrületére, hogy jajj szegény beteg. Amíg ő ott marad a trónon, addig nem fog neki leesni hogy mit tett. Egyébként azt mondják, hogy az őrültek normálisnak képzelik magukat, gyógyszert meg nem szed, szóval nem sok esélyt látok............Pedig mielőtt bármit is mondtam volna, ez a kedves hölgy, akivel összefutottam, mondta is, hogy valamit szednie kellett volna. Azért esett ennyire jól vele beszélgetni, mert ezekre a dolgokra mindig mindenki csak legyint. Majd megváltozik, majd meggondolja, majd ha unoka lesz, majd ha ez, majd ha az, meg persze a jobbnál jobb tanácsokat is adogatják. És ez a hölgy végre úgy állt hozzá, mint ha ő lett volna az első emberi lény ezen a bolygón, akivel találkoztam, mert nem jött ilyen baromságokkal, meg hogy jajj hát nálunk is úgy indult, meg stb... Ő tudta hogy miről beszél, tudta hogy én miről beszélek. Ennyi az egész, és mégis olyan sokat számít! 

Előzmény: splach (1904)
splach Creative Commons License 2012.11.14 0 0 1904

Ez tényleg jó, hogy valaki így alátámasztotta az érzéseidet. A sors akarta így, hogy egy ilyen emberrel találkozzál. Valószínű anyósodnak soha senki nem mert ellentmondani és ez idősebb korára már az agyára ment. Az amúgy is lehetetlen természetét,a beosztottak ugráltatása (azok meg kénytelenek voltak tűrni) még rossz, beteges irányba vitte. Szegény párod mit érezhet, hogy ilyen anyja van. Persze Neked is rossz, de mégsem vérszerinti rokonod. Nem is értem, hogy legalább a gyerekénél nem szólal meg benne az érzelem. Az anyák fordítva szoktak működni. A gyerekért mindent megtesznek, a büszkeségüket is félrerakják. Talán majd ha nem törődtök vele, egyszer majd rájön....

Remélem akkor majd lesz lelkiismeret furdalása.

Előzmény: E.D.I.N.A. (1903)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.14 0 0 1903

Remek napom van ma, rég volt ilyen (főleg a gyűlöletes szerdai napon). Bejött az irodába egy hölgy, az ügyeit intézni. Ahogy mentem ki, egyszercsak megszólított, hogy együtt vagyunk e még a párommal. Kérdeztem hogy honnan ismer minket, azt mondta a párom édesanyja a főnöke volt - na, gondoltam remek, kezdődhet a képmutatás - mondtam neki, hogy igen, együtt, most volt az esküvőnk is. Rögtön rátért a lényegre, anyósom hogy van, dolgozik e még. Nem kerteltem, finoman közöltem, hogy nem tartjuk a kapcsolatot. Erre jött a meglepő válasz, és a megkönnyebbülés a hölgy arcán: hát, bizony nehéz természete van. Enyhe kifejezés, feleltem. Elkezdte sorolni, hogy borzasztóbb emberrel ő még nem találkozott, annak idején úgy mondott fel ő miatta, hogy totálisan kikészült, egy percig sem tudott volna ott dolgozni tovább. Hajnalokig dolgoztatta őket, csak saját magát vette embeszámba, és soha senki másnak nem volt igaza. Üvöltözött velük is persze, a főnökeinek is nekiment. Gondoltam megspékelem kicsit, én is elkezdtem a leglényegesebbeket, pl. a hajtépést, az esküvőnk körüli cirkuszt, az agyvérzéseit, hogy sunyiban százalékoltatta le magát, feketén dolgozik, a néni kikerekedett szemmel hallgatta, majd részvétet nyilvánított - szó szerint. :D Mióta vártam a napra, egy igazán, szívből együtt érző ember bólogatására, ami csak annyit jelent: -tudom, tudom, hiszen átéltem. Kérdezte hogy még mindig olyan hájas e, ők régen azon nevettek, hogy egy kiadós üvöltözés után hogy lepuffant a székre, csoda hogy a szék nem szakadt össze alatta. Azon viszont nem mosolyogtam, mikor arról beszélt, hogy a férjemet folyton szapulta, akkor persze ő gyerek volt még. Mert hogy lusta, és nem tanul, bezzeg a másik, a kisebbik fiacskája, a kisangyal... gyönyörű, egész életében égette, most is azt csinálja, mindenkinek összehord mindent róla. Azt is mondta még, hogy a férje viszont egy angyal volt, nagyon rendes ember, rajta kívül senki nem bírta elviselni ezt az asszonyt. Én már sajnos nem ismerhettem meg az apósomat, de a férjem az ő személyiségét örökölte, tehát a hölgy biztosan igazat mondott. 

Szóval őszintén nagyon sajnált engem/minket, azt mondta jól tesszük, hogy már nem járunk látogatni az anyósomat. :) azóta nem éreztem ilyet, mióta megtaláltam ezt a fórumot.

 

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.14 0 0 1902

Én nem voltam hajlandó feláldozni a kapcsolatomat egy ilyen elmebetegért. Másrészt meg bennem volt az is, hogy láttam a páromat, mennyire tönkreteszi ez az élet, az utolsó hónapokban már kezdett rendszeressé válni nála, hogy esténként megivott egy üveg bort. Azért ez nem túl egészséges. Szívből sajnáltam őt, jobbat érdemelt mindig. Ő jó ember, a légynek sem ártott soha, neki meg folyamatosan ártottak. 

Ez a fórum hatalmas segítség volt számomra, mert tudtam mások kárából tanulni. Amikor olvastam a tönkrement házasságokról, tönkretett fiatalságról és életről, akkor megerősödött bennem az akarat, hogy én ezt nem hagyom. Hiszen nekem az a nő egy idegen, nekem ő senki, nincs joga tönkretenni az életemet. 

Küzdünk, minden erőnkkel, remélem hogy kitartunk ameddig kell, és egyszer talán vége lesz, és élhetünk nyugalomban. Ha máskor nem is, akkor talán egy bizonyos temetés után.

 

greenwood Creative Commons License 2012.11.09 0 0 1901

együttérzéssel olvasgatlak titeket.

nekem már véget ért az a kapcsolatom, amiben szenvedtem az anyóstól, de a mai napig beleborzongok, ha csak eszembe jut. rettenetes boszorkány volt.

a "minden rosszban van valami jó" elve érvényesült a szakításkor, amikor az életem ugyan összeomlott, viszont ezzel egy időben anyóspajtástól is megszabadultam :)

sok erőt kívánok nektek a küzdéshez.

 

dorka2 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 1900

Az a fogalom, hogy mi, nálunk már megszünt, anyós aknamunkája győzedelmeskedett. 

Nagyon nem jó emberek a rokonai.

A gyerekeinket is kisemmiznék.

Anyósom elvárná, hogy törődjek vele. Vannak ott elegen "szerető" rokonok, nem hiányzom a csapatból.

 

 

 

 

Előzmény: E.D.I.N.A. (1899)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.08 0 0 1899

Örülök hogy nektek sikerült "megszökni"! :) Remélem nekünk is fog. Más lehetőségünk nem nagyon van. 

Előzmény: dorka2 (1898)
dorka2 Creative Commons License 2012.11.08 0 0 1898

Az anyósomékat már nem látogatom, ők sem jönnek hozzánk.

Van miért szégyelni magukat.

Azt bánom, hogy nem volt erőm rögtön az első gonoszkodások után így alakítani az életemet.

Most mindenki látogatja a saját rokonait, a fiaim, nagyon- nagyon ritkán felmennek hozzájuk.

Jó, hogy helyére tudtam tenni a dolgokat. 

Akik régen láttak, azt mondják őszintén, hogy mostanában sokkal jobban nézek ki mint pár éve.

Nem érdemes rosszindulatú emberek fogságában lenni.

Anyósom mindig tudott valami gonosz megjegyzést tenni, most megtarthatja magának.

 

 

 

 

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.07 0 0 1897

Hát igyekeztünk elkerülni az ilyesmit, de nem volt ez mindig így. Például mikor összeköltöztünk, én akkorát csalódtam benne, hogy fél évig teljes depresszióban éltünk egymás mellett, mint két idegen, a munkahelyemen is kérdezgették hogy mi van, mert látszott rajtam. Akkor majdnem véget ért a kapcsolatunk. Valahogy kilábaltunk belőle, de aztán megint jött egy hullámvölgy, akkor azt hittem hogy megbolondulok. Akkor már sírva kiabáltam vele, hogy járjon csak haza, vegye az ajándékokat anyucinak, szóljon rám nyugodtam ha képes vagyok szóbahozni anyucikát, azzal ne is törődjön, hogy lekurvázott engem, meg az anyámat is, hogy elhordott mindennek! Csak hagyjon engem békén, menjen vissza ha ez kell neki, mert én ebbe beleőrülök, egyszerűen megalázó amit csinál velem. És ennyi fájdalmat nem okozott nekem még senki, akkor hogy mondhatja azt hogy szeret (az anyja hogy ragyogott volna a boldogságtól ha látott volna akkor)?! Ahogy visszagondolok erre, még most is érzem azt a fájdalmat amit akkor. Borzasztó volt, nem hiszem hogy el tudom felejteni valaha is. Igen, ha elköltözünk nem felejtem el, de túl tudok lépni rajta, és máshogy tekinteni rá. Szóval nekünk sem volt mindig így, sőt! Ha visszaolvasod a régi "beszámolóimat", akkor láthatod, hogy a férjem is jött úgy haza a "klánból", hogy én vagyok az első számú közellenség. És ez az amit viszont neki nem tudok megbocsájtani. Mert azt elhiszem, és megértem, hogy mennyire nehéz volt neki elszakadni onnan, kinyitni a szemét, látni hogy a világ nem állt meg a 18. században, valamelyik kicsi keresztény faluban. Azt is megértettem, hogy az anyján kívül szerette a többi rokonát, és nem akarta megszakítani a kapcsolatot (most be is villantak a szavai "égessek fel magamkörül mindent?!" milyen közhelyesen hangzott már akkor is. Ha annyira számított volna nekik is, akkor hagytak volna más utat is, én soha nem kértem hogy válasszon), de azt, hogy orránál fogva vezették (persze ezt rámverték mindig is, hogy én csinálom ezt vele), és hagyta hogy ellenem fordítsák - nem hogy nem állt ki mellettem/értem, de kiállt ellenem - na az sok volt. Nekem ez tett be idegileg és érzelmileg is. Ezt neki is elmondtam több beszélgetés során is, tudja a mai napig, hogy pontosan emiatt van bennem akkora félsz, hogy ez újra megtörténik. Főleg ahogy olvastam itt pár - azóta már elvált nő beszámolóit, hogy akkor történt meg, mikor már gyerekeik voltak, és hosszú ideje házasok. Ezért sem akartam erőltetni, hogy az ő nevén is legyen a ház pl. mert gondolkodás nékül kinézem az anyjából, hogy évek múlva egy alkalommal ügyesen ellenem fordítja, és szépen kiforgatnak mindenből. Ha képes volt kitagadni őt az örökségéből, akkor miért ne tenné meg ezt is? Ilyen félelmek mindig lesznek bennem akár hol leszünk is, de nem mindegy hogy ez a félelem mennyire erős, és hogy mennyi minden van még mellette. Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy nem kevés munka volt az, hogy ő mellettem álljon. Tulajdonképpen még akár most is történhet valami, amitől ez változik, úgy vagyok ezzel, hogy hiszem ha látom. Addig nem tudok megnyugodni.  

splach Creative Commons License 2012.11.06 0 0 1896

Szerencse, hogy kettőtök között nincs feszültség. Nálunk sajnos mindkét részről a szülők miatt sok veszekedés volt. Szinte egymást hibáztattuk a szülők "mondásai" miatt.

Előzmény: E.D.I.N.A. (1895)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.06 0 0 1895

Hidd el, a férjem lelke most gyógyul be. Vége az éveken át tartó megaláztatásnak (mert amikor egy felnőtt férfit ver az anyja, takarodj-ot kiabál neki, lehordja mindennek, gyilkostól kezdve a hülyéig, és szabadkozik miatta mások előtt, az igen is az), gyötrelemnek. Szabad ember lett, most kezd csak igazán kibontakozni. Amikor összejöttünk mindent mondani kellett neki, még az úton sem nézett szét, mikor átment. Most ő maga hoz döntéseket, önmagában véve nevetséges, hogy ez ilyen nagy dolognak számít :( Megvan végre a véleménye, és az akarata. Ez hatalmas dolog. Sérült, nagyon sokat, nagyon sok mindenen ment keresztül ő is, de most látszik rajta a nyugalom. Néha nem is értem, miért ilyen nyugodt, még akármi is történhet. 

A mi problémánk elől el lehet menekülni, hidd el. Amikor valaki szándékosan árt neked, akkor nem fogod bánni hogy többszáz km-re kerültél tőle. Elvennie meg egyszerűen már nincs mit. A férjem rég túl van már azokon a kérdéseken, hogy miért csinálják ezt vele, miért jó ez nekik, miért nem érdekli senkit, hogy ő csak így lesz boldog, és mi a fenéért akarják, hogy visszakullogjon közéjük? Eleinte nagyon fájt neki a dolog, amíg azt látta amit mutattak neki, hogy anyuci azért sírdogál, mert annyira szereti, és hiányzik neki. Csak sajnos a nagy hisztéria közepette kicsúszott a szájukon, nem is egyszer, hogy "otthagyta őket a legnagyobb munkában". Amikor meg anyuci drága a kezét emelgette rá, rám meg anyázott, meg kurvázott, akkor sajnos felnyílt  a szeme. Már egy fél éve azt mondogatja, hogy őt nem érdekli, csak hagyják végre békén. És most nyugodt. 

Egyébként tegnap döbbentem rá, hogy a drága anyósom terjeszt rólunk dolgokat. Egyszer a férjem hazajött tőlük, és nevetve mesélte, hogy én állítólag régen a szomszédasszonyuknak ecseteltem azt, hogy én zsarolom őt, hogy ha nem költözik el, akkor elhagyom. Az a nő csak a halott lányáról beszélt nekem mindig (megtudom érteni), meg talán valami unokájáról. Ugyan hogy mondtam volna ilyet? És különben is miért hazudnék? De ami érdekesebb, hogy ez köztük, és a szomszéd között hogy jöhetett szóba? Hát el tudom képzelni. A férjem távolabbi rokonainak is küldtünk meghívókat, érdekes módon még egy emailt sem írtak hogy nem jönnek. Na vajon miért? Az meg hogy az én saját keresztanyámnak mit hordott össze ez az elmebeteg, azt sosem fogom megtudni. de talán jobb is így. Nem idegesítem vele magam. 

 

Előzmény: splach (1894)
splach Creative Commons License 2012.11.05 0 0 1894

A lelki problémák, főleg, ha szülői. sohasem lehet elmenekülni. Magamról tudom. hogy a saját gyerekeimmel való kapcsoltaimat is tudat alatt a múlt irányítja....

Előzmény: E.D.I.N.A. (1892)
splach Creative Commons License 2012.11.05 0 0 1893

Nagyon sajnállak Benneteket, ismeretlenül is. Nem értem az ilyen anyákat! Férjed lehet, hogy nem mutatja, de biztos, hogy a lelke sérül. Talán az idő megoldja a problémákat.

Előzmény: E.D.I.N.A. (1892)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.05 0 0 1892

Nos, ilyen szempontból a férjem erősebb. Neki nincsenenk ilyen tünetei, bár igaz, hogy eddig az összes konfliktust javarészt én kezeltem, pl. mikor megmondta a papunk, hogy nem ad össze, ő leblokkolt, hogy mit tegyünk. Én pedig kerestem a megoldást, és meg is találtam. Inkább én vagyok olyan, hogy akaratlanul is jár az agyam, mindig a legrosszabbra készülök, hogy semmi ne érjen váratlanul, persze ez nem ilyen egyszerű. 

Őszintén szólva, amikor a férjemnek felvetettem a költözés gondolatát, meglepődtem hogy ő örömmel fogadta. Nem is gondoltam hogy neki is ennyire elege van, és hogy ennyire vágyik a nyugalomra ő is. Pedig nagyon röghöz kötött, eddig mindig tartózkodott attól, hogy ne legyen körülöttünk senki, mert mi van ha baj van? Ennek ellenére mégis menne, pedig nagyon messzi városokat néztünk ki. Január-február tájékán már festeni akarjuk a házat belülről, tavasszal kívülről, minél hamarabb tudjuk hirdetni, a családalapítással sem akarunk már várni, de a jelenlegi lakhelyünkön nem akarjuk még, ezt írtam is. Szóval igen, menekülünk, ez az egyetlen megoldás. Az esküvőnk előtt mikor felhívták telefonon, hogy otthon van e, mert hogy ők párcen belül a ház előtt vannak, hát az mindent eldöntött a fejünkben. Ja, és éppen a szüleimet vártuk, mert jöttek megbeszélni az esküvővel kapcsolatos dolgokat, és pont akkor értek oda, mikor a férjem a ház előtt álló autóban hallgatta a félkegyelmű keresztapja üvöltözését. Rögtön meg is mondták neki, hogy én odahívtam a szüleimet, mert féltem hogy "balhé" lesz. Egyből magukból indulnak ki, ez náluk szokás. Én ha attól tartottam volna hogy balhé lesz, akkor egy ismerősömet hívtam volna, ő pedig a rendőrségen lévő ismerettségét. Másrészt meg álljon már meg a menet! Az a ház akkor még a szleim tulajdonát képezte, akkor mentek oda, amikor akartak (vagyis mehettek volna, de nem zaklattak minket soha), anyuci kisfia is az ő házukban élt, mit képzelnek magukról?! Az nem probléma hogy ők odaállítanak szó nélkül a ház elé a hülyeségükkel, de az én szüleim miért jelennek meg a saját házuknál??? Na mindegy. Nem is ők lettek volna. 

Sajnos az anyósom nincs még 70, csak 60 lesz 1-2 éven belül. Nem tudom hogy miket mondanak neki az orvosok, de ottállni felette nem fog egy sem. És különben is kell neki hogy beteg legyen, különben nem sajnálná le mindenki, és nem hajtogatnák folyton hogy "nem szabad felidegesíteni, tudod hogy beteg!" És volt már neki kétszer is valami agyi infarktusa, szóval még annyira sem kell vigyáznia magára...pff! De amikor mennie kellett szívkatéterezésre, akkor ott bőgött, hogy jajj hát mi lesz vele! Az egyik rokonuk ott volt karácsonykor, mikor mi is, és megjegyezte, hogy valamelyik rokonuk egy ilyen beavatkozásba halt bele, majdnem kitört belőlem a nevetés, akaratom ellenére is. De inkább zabál. Veszi magának a masszázs ülésbetétet, vagy mit, az majd milyen jó lesz. Nevetséges. Mindig a férjemmel ordibált, hogy hogy néz ki, sőt, szégyenkezett miatta mások előtt, de amikor tükörbe nézett nem látta nagy megkeseredett disznót érdekes módon. Egyébként amiatt is nagyon sokat piszkálta a férjemet, hogy ő próbált egészségesen élni, zöldteát főzött magának mindig, meg enni is úgy próbált, addig idegesítette és piszkálta, amíg a férjemnek már nem akaródzott kimenni a konyhába ameddig ő ott volt, ezért aztán rendszeresen 10-11 körül feküdt le aludni. Olyan karikásak voltak a szemei mint egy pandának. Egyszer találtam náluk pár szem gumicukrot, azt a fekete csíkost, ki voltak már száradva, de megettem. Erre kérdezte anyucika, hogy ízlett e, mert hogy olyan rosszat ő még életében nem evett. Hát, ahhoz képest egy fél maréknyi maradt a vödrös!!! cukorkából. :D 

Épp a napokban mondtma a férjemnek, mikor újságolta hogy taálkozott az öccsével, és mondta neki hogy már van munkája, hogy lassan talán barátnőt is talál magának, így 29 évesen, és akkor mi lesz? Mert az oké, hogy a lány egy ideig tűri, elhiszi amit lát, de előbb utóbb ő is átlát majd a szitán. És akkor vele is ezt teszi majd? A férjem szerint az öccse úgyis azanyját választaná, túl gyenge lenne, és összeroppanna a nyomás alatt, ezt a hatalmas évekig tartó cirkuszt pedig ki kínlódná végig önként és dalolva? Akkor inkább megvonja a vállát, és keres magának egy férfit. Mármint a lány. Gondolom én. De hát én is csak aljutottam valahogy idáig ha azt nézzük. Szóval erre miért nem gondol a vén boszorkány? Vagy azt gondolja, hogy a kis kedvenc fiacskája majd egy normális csajt vesz el, nem olyat mint a fekete báránya? Lehet. A másik amit még nem értek, és talán említettem is már, hogy ha látja, hogy az esküvőnknél így reagáltunk a hisztériájára, meg arra hogy ő réges rég közölte, hogy nem hajlandó eljönni rá, akkor nem gondolja, hogy a gyermekünk születése után sem lesz ez máshogy? Bár ezt is megmondta, hogy ő márpedig nem lesz kíváncsi rá, hát úgy legyen, de ahhoz képest amit mondott régen, az esküvőnk is igen csak nagy port kavart a fejében. Igaz mostmár eljutottunk oda, hogy semmi sem lenne elég, nincs az a bocsánatkérés, ami mindezt a 6évet helyrehozná, kár is erőlködnie. És pontosan ez az, amit nem ért senki, és mi is csak lassan fogtuk fel, hogy nem fog változni a helyzet. Hiába születik gyerek, hiába van esküvő, mosolyszünet, vagy épp benyalás, ő akkor is elmebeteg marad. És igazából mindig is két választásunk volt, vagy tűrni, és az ő irányítása alatt élni/megbolondulni, vagy próbálkozni, amit most csinálunk. Vagy pedig külön utakra fordulni, de az nem igazán jöhet szóba, főleg egy ilyen hülyeség miatt. És a papnak sem tudtuk elmagyarázni, mikor mondta hogy egyezzünk meg valahogy, beszéljük meg vele a dolgokat, hogy nem lehet, lehetetlent kér. Mert vagy a földöncsúszva csókolgatjuk a lábát, vagy éljük az életünket normálisan. Mikor alapjában véve akkor borult el az elméje, mikor én felhívtam rá a figyelmét, hogy a fia felnőtt és nem gyerek, aki irányításra szorulna. Ez volt a legnagyobb bűnöm. Akkor mi az amit meg kellene beszélni? Másrészt, ha nem fél a saját 30éves fiának nekimenni, belemarkolni a hajába, és tépni, rángatni, akkor mi tartaná vissza, hogy velem is hasonlóan bánjon? Én pedig nem kockáztatom meg, hogy az életemet börtönben töltöm, mert én nem vagyok olyan mint a fiacskája, és bizony megvédeném magam. Kicsit elkanyarodtam, na mindegy. És nem is tudjuk a dolgokat jól csinálni sehogysem. Mi az én családomnak vagyunk hálásak, házat, bútort, pénzt, segítséget, mindent tőlük kaptunk, rájuk számíthattunk mindenben. Mindig. Ezért hozzájuk alkalmazkodtunk. Már ez is akkora bűn volt, hogy emiatt is hallgathattuk a nagy szentbeszédeket. Hogy nekünk arra megy ki a játék (ezekkel a szavakkal), hogy az én rokonaimnál legyünk többet, mert hogy a karácsony első napját töltöttük velük, nem pedig anyucikával. Pedig azt is kitalálta, hogy aludjunk ott, nála....hát minden vágyunk ez volt. Abszolút. 

Szóbajött most az is kettőnk között, hogy ha ilyen szépen lemondatták az örökségéről, akkor valószínű, hogy a nagymamáját is addig fogják hipnotizálni, amíg ki nem túrja a nagyszülői örökségből is. Erre a gondolatra vállat vontunk. Leagalább ennyije sem lesz tőlük a férjemnek, a gyerekeinknek meg pláne semmi. És majd legalább verni sem tudják magukat mire. Pedig megmondták, hogy én ezért vagyok vele, hogy kihasználjam. Hát nem tudom, gondolkozok rajta hogy elhagyom, ha nem kap semmit :D :D 

Szóval igyekszünk menekünli, nem tudunk jobbat. De ha sikerül, akkor az egy valóságos méregtelenítés lesz számunkra. Mióta együtt vagyunk nem is tapasztaltunk még hasonló nyugalmat, egyszer sem, pedig lassan már a 7. évünk jön. Néha ábrándozom, hogy amikor megáll előttünk egy autó, akkor nem megy ki a vér a lábamból, és nem szédülök be egyből....és nem történik ez akkor sem, amikor csörög a telefonja. Nyugodtan megyünk el bevásárolni, vagy sétálni, nem találkozhatunk össze velük. Na mindegy....megpróbálom bevonzzani :) hátha hamarabb összejön. Aztán futunk mint a bolondok :D

 

borzimorzi Creative Commons License 2012.11.04 0 0 1891

Mármint Móriában. Új a klavim, most tanulom. Még nem megy vakon.

Üdv:

b

Előzmény: borzimorzi (1890)
borzimorzi Creative Commons License 2012.11.04 0 0 1890

Ajjaj, nagyon úgy néz ki, hogy ügyesen beette magát a bőrötök alá, már azt is elérte, jhogy rosszul legyetek, ha csak rágondoltok.  :-((

 

Ahogy elnézem, igazad van. Szégyen a futás, de hasznos!

 

Menekülni, amíg lehet, más nincsen.

 

Azt fel nem foghatom, hogy miféle orvosai lehetnek a nenének, mert nálunk is vannak 70 feletti szívbetegek a családban, de mindegyik orvos a lelkükre köti, hogy sokat kell gyalogolni, a házban is minden alkalmat meg kell ragadni a mozgásra, és rendszeres ellenőrzés. Mégpedig rendesen: dopplervizsgálat a vénás keringés tesztelésére,  terheléses EKG, hadd lássák mit tud a ketyegő és persze futópad, hogy lássák, 3,6 km/h sebességű, tempós sétánál mennyit tudnak fájdalom nélkül menni, és a fájdalom után mennyit bírnak még összesen. Nem mondom, hogy évente, de legalább 2-3 évente megismétlendő, hogy elkerüljük a sztrókot, és elég legyen megelőző jelleggel, ambulánsan bebattyogni egy 8-10 alkalmas infúziós kezelésre. (Trental van az infúzióban.)  Sokkal jobb, mint megvárni, míg jön a szívinfarktus vagy az agyi érkatasztrófa, és a gyógykezelése is sokkal-sokkal olcsóbb, plusz nem egy félnótás szélütött marad vissza, hanem egy relatíve épeszű idős ember. 

 

Anyósodnak nagy szüksége lenne ilyen testsúly mellett cukorbetegségi tesztekre és megfelelő diabetológiai kezelésre, ha tényleg cukros. Ha már egy kis felmosástól is szakad róla a víz, akkor nem az a megoldás, hogy csinálják meg helyette a családtagok, hanem az, hogy irány a dietetikus, privát jelleggel is, ha az SZTK nem nyújt ilyen képzést, és tanuljon meg diétázni. Pár éve velem is közölték, hogy ha nem akarok cukorbeteg lenni, akkor bizony úgy kell diétáznom, mint a cukrosoknak. Megtanultam, méricskéltem a grammokat, és lám, olyan laborértékeim lettek, mint a parancsolat, plusz sokkal többet is bírok dolgozni is, mozogni is. És főképpen jóval messzebbre, távolabbra került a cukorbetegség réme. Ha így folytatom, akár életem végéig távoltarthatom.

 

Sajnos, anyósod alighanem vagy nem hallgat az orvosaira sem, vagy úgy megfélemlíti őket is, hogy nem merik megmondani neki, mi a helyes.

 

De ez már tényleg nem a ti dolgotok. Elsősorban önmagatokért vagytok felelősek, és a jövendő gyerekeitekért. Hogy is mondja a Szürke Gandalf Mőriában? "Fussatok, bolondok!"  :-))

 

Üdv:

b

Előzmény: E.D.I.N.A. (1889)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.11.04 0 0 1889

Nos, ezt a megállapításodat le sem tagadom. Vam olyan ember az életedben, akire ha rágondolsz megfájdul a fejed? Éjszaka szorít a mellkasod, a bal oldalába hasgat a fájdalom? Nincs? Jó neked. Újabban fulladok, mint valami asztmás. De nem akarok panaszkodni. Mérgezi az életünket már jó rég óta, ezért áll szándékunkban elköltözni. Tudom hogy akkor már nyugodt lennék. Érzem. A halála esetén is megnyugodnék, azt is érzem, utána már nem idegesítene tovább. Nem az idegesít, hogy megbántott, vagy amiket mondott, hanem a bizonytalanság, hogy tudom hogy milyen aljasságokra képes, és az az érzés is, hogy kitudja hogy most éppen akár ebben a pillanatban is mit forgat a fejében, talán most is valamelyik rokonomnál van áskálódni, vagy kitudja. Soha nem fog győzni, igazából ezt a meccset már rég elveszítette, csak nemveszi észre, és még próbálkozik.

A hidegvér már megy igazából, a férjem is nayon higgadtan tud (mostmár) beszélni vele a telefonon, már amikor muszáj valamiért telefonon kommunikálni vele, de mint azt már mondtam, ennek vége, nem fogja felvenni atelefont, ő pedig miért is hívná? Én meg csak magamban puffogok (meg itt :D), mert ezt úgysem fogja soha megérteni senki. Mindig mindenki nagyon hasznos tanácsokat osztogat, pl. hogy miért nem megyünk személyesen meghívni őt? Miért nem megyek oda el a férjemmel? Miért nem kérünk bocsánatot? Miért nem kérdezzük meg hogy mi a baja konkrétan? Meg hogy mit akar. Szóval felesleges erőlködni, bárkivel is próbálni megértetni. Csak amikor olyan nyilvánvalóan szó szoros értelmében árt nekünk, akkor azért nehéz nyugodtnak maradni, de végül is nem tettünk semmit, talán azt sem tudja hogy nem sikerült megakadályoznia a templomi szertartást. Ha pedig elköltözünk, akkor semmitnem hagyunk magunk után, a címünket is csak annak adjuk meg, akikben megbízunk, azis lehet hogy telefonszámot változtatunk. És akkor nyugtunk lesz. Másképp ez nem megy.

Érdekes amit mondasz a súlyáról. Nem gondolnám hogy cukorbeteg, mert a szívbetegsége miatt jár vizsgálatokra, katéterezésen is volt, szerintem kiderült volna. Logikus amit csinálsz egyébként, hogy értelmes magyarázatot keresel a viselkedésére, de sajnos nincsen. Nem normális, ez minden. Egyébként azt nem értem hogy miből gondolod, hogy egy ilyennek mi törődnénk az egészségi állapotával. Megkeseríti az életünket, a cukorbetegség lenne a legkevesebb amit érdemelne. Rosszat nem kívánok neki, mert úgyis meg fogja kapni az élettől amit érdemel, ha nem az élettől, akkor meg majd az élet után, hiszen vallásos. Azért dagadt mert zabál, nem mozog, még a wc-jüket is a fiai pucolták, ahogy a cipőjét is. Egyszer mikor ott voltam épp törölte lehajolva a követ a fürdőben, hát szakadt róla a víz, gusztustalan volt. Kocsival furikázza magát mindenhová, bevásárolni sem megy, a fiával intézteti, nem is bírna annyit menni az üzletben, egyik polctól a másikig. Volt olyan is, mikor ott voltam, hogy vacsorára kínálgatta nekünk a töltött káposztát, mert ő is azt evett. Ebédre 3-4 fogás, amit szigorúan végig kellett enni, + legalább 2féle sütemény. Egyébként most hogy belegondolok, cukorbetegnek sem kell lenni ahhoz, hogy a túlzott szénhidrát és cukorfogyasztástól, illetve a hiányától (mert ugye gyorsan felszívódnak és jönek az "elvonási tünetek") dühkitörései legyenek, talán ez is hozzá tesz, de önmaában kevés lenne. Egyébként a szívbetegségét nagyon tudja emlegetni mindig, nekem is ordibálta atelefonban anno, hogy "köszöni szépen hogy a szívkatéter műtétje előtt ilyen állapotba helyeztem őt". Mert megkértem hogy ha velem van problémája akkor azt ne a férjemmel közölje, és a saját házunkban ne küldje már át másik szobába, mert ez rámnézve nem is kicsit megalázó. De én voltam a tiszteletlen. Ezt a férjemnek is megmagyarázták otthon, de olyan szinten, hogy ő támadó módban jött haza, és nekem állt. Szóval igen, bennem van a tüske, és nagyon nehéz megnyugodni, amíg nem vagyunk elég távol. Amíg a papunkat le nem beszélte ez a szemétláda, addig ő mindig azt mondogatta nekünk, hogy ez a sokminden teszi olyan erőssé a kapcsolatunkat. Hát kitudja..... 

borzimorzi Creative Commons License 2012.10.31 0 0 1888

Elég zaklatott lelkiállapotban lehetsz, nagyon sok harag halmozódott fel benned. A baj az, hogy ha ezt ki nem irtod magadból, akkor folyamatosan mérgezni fog. Anyósod már rég halott lesz, de te még mindig vértolulást fogsz kapni, ha csak rágondolsz. Ezzel ő győzne.

 

Szerinted megérdemelné?

 

Hm?

 

Vannak sajnos emberek, akiknek az a legfontosabb, hogy uralkodjanak másokon. Paradox módon az ilyenek nagyon jó anyák, amíg a gyerekeik kicsik és minden létszükségletükben az anyjuktól függenek. Azonban a felnőttkor elérkeztével ugyanezek a hajdani nagyon jó anyák 180 fokos fordulatot vesznek, és fúriává válnak. Ahogy elnézem, ilyesmi történhetett itt is.

 

Az ilyen ember, amíg uralkodhatott a jóságával, addig azzal uralkodott. Ő volt a mintaanya, akinek a gyereke indig mosdtava és vasalt ingben, meg amit akarsz. Most, hogy már nem kell a fojtogató "gondoskodás", most ugyanezt a hatalmat csak egy módon szerezheti meg a fia felett. Gonoszsággal. Azzal, hogy ha őt magát nem imádja a gyereke áhítatos szeretettel, akkor rettegjen a hisztijeitől, és legyen rosszul. Lényeg, hogy az történjen a gyerekével, amit ő akar. Ha jót nem tehet, mert már nem szükséges az ő gondoskodása, akkor teszi a rosszat.

 

Nagyon nehéz az ilyen emberrel. Ha hagyjátok, akkor a fullánkja olyan mélyre megy, hogy soha nem szabadultok a mérgétől, még akkor sem, amikor már halott lesz.  :-((  Ezért ajánlgatom itt a távolságtartást, a hűvösséget, az angol hidegvért. Tudom, hogy nehéz. Nagyon sokszor nekem sem megy.

 

Továbbra is drukkolok nektek, hogy sikerüljön elmenekülnötök előle. De ehhez szerintem pajzs kell, mert mindent meg fog tenni, hogy bevigye a szúrásokat, minél mélyebbre a bőrötök alá. :-((

 

Sajnos, a világ is hajlamos megsajnálni a szegény, magára hagyott anya szerepét alakító öregasszonyokat.

 

Mellesleg szöget ütött a fejembe ez a 150 kiló. Az nagyon sok. Pláne, ha izom meg semmi, vagyis nincsen sport, még komolyabb séta sem. Nem lehet, hogy cukros? Mert attól tudnak kontrollálhatatlan dühkitörések és hisztik előállni. Ha ekkora torony méretűre hízott, annak oka van. És ha netán cukros rohamai vannak, akkor a betegség beszél belőle. Az  öcsi nem tudná rávenni egy rendes laborra a háziorvossal együtt? Nem kell mindjárt terheléses cukorvizsgálat, egy kezeletlen cukcorbetegnek az éhomi vércukorszintje is az égben tud lenni...

 

Üdv:

b

Előzmény: E.D.I.N.A. (1887)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.10.31 0 0 1887

"Amikor az ember házasságra lép, akkor nemcsak egy új emberhez fog tartozni, hanem egy egész új családhoz."

Hát erre meg csak annyit, hogy aki a férjemre kezet emel, és ordítozik vele, az számomra egy utolsó sz*rházi, nem pedig családtag. Az én szememben a férjemnek nincs családja. Az enyém is megéri a pénzét, de ilyen mélyre nem süllyedtünk soha. Ha ilyen szemmel nézném, hogy hát nekem elkell fogadnom az ő családját, akkor ennyi erővel végignéztem volna évekkel ezelőtt amikor megtámadták, hogy ott helyben agyonverik. Hát kösz nem, ha ott oda tudtam szaladni 6-7 c*ány közé, akkor másnak sem fogom hagyni hogy bántsa sem testileg, sem lelkileg. Ez egyébként miben különbözne attól, hogy mondjuk a férjed verné a mondjuk 18éves fiadat? Fogadd el, mert az apja, és ne szólj bele. Nyilván a férj nem fiú, és stb, de a lényeg ugyanaz. Akit szeretsz, annak jót akarsz. Sokszor mondtam neki, szakítsunk, mert ők sosem fognak változni, és én sem tudok a rabszolgája lenni senkinek. Nem, ő engem szeret, és ne mtud nélkülem élni (ahogy énsem nélküle). Akkor??????????? 

Előzmény: borzimorzi (1885)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.10.31 0 0 1886

Azon a részen hogy mégiscsak az anyja, már rég túl vagyunk. Mármint nem csak én, hanem a férjem is. Már ő is csak szabadulna tőlük. Egyébként ők ilyen tájt tartották mindig a névnapját, persze nem hívta fel a kutya sem. Tavaly kb. ugyan ez volt, csak akkor anyuci utalt neki egy 10-est név nélkül. Szép mutatvány volt. Végülis, a férjemnek sem kell majd koszorút vinnie a sírjára, majd valamelyik közelinek utal pénzt (név nélkül). Na mindegy. Valamelyik nap találkozott az öccsével, úgy cseverészett vele a srác, mintha az égvilágon minden rendben lenne. Amikor ment a balhé, és nem csak a mostani, hanem az összes többi, akkor ő is ott volt anyuci seggében a többiekkel, többször is hazahozta a testvérét, de nem mert bejönni a házba (kapott is volna anyukától), de ilyenkor minden rendben, nincs semmi probléma ugyebár. Nevetséges ez a képmutatás, és az egész családra jellemző. Tavaly ilyenkor, mikor a férjemnek a haját tépte az anyja, akkor is megkérdezte tőle a temetőben, hogy "akkor hozzánk be sem jössz?" De, persze, egy kis fazonigazításra. Mert régen így ment minden, ha a kést állította volna a fejébe, akkor sem kellett volna bocsánatot kérnie. Hiszen ő a felsőbbrendű. Aztán tavaly csak pislogott a hülye, a fiacskája sajna felnőtt, és többé már nem lábtörlő. Annak idején, mikor még csak jártunk, én volt hogy haza sem jöttem a koliból halottak napján (olyankor volt a vizsgaidőszakunk is), mert a páromnak anyuci szoknyáját kellett otthon fognia, mert hogy ő ilyenkor milyen rosszul érzi magát, és nem akar egyedül lenni. Az nembaj, hogy az év többi napján üvöltözik, meg takarodjozik, meg lehordja mindennek, a kezét emelgeti rá. Egyébként meg ebből is lehetett következtetni, hogy mi lesz ebből a későbbiekben. A fiai már akkor is felnőttek voltak, ergo örök életében attól fog tartani, hogy mi lesz vele egyedül. Bár egyszer ezt említette is, hogy nem szabad haragot tartani (azért ez a mondat az ő szájából... :D) mert hogy az ember nem tudhatja, hogy mikor marad magára, és hogy lesz e kire számítania. Sőt, egyszer olyan szerencsétlen volt, hogy az ágyneműtartó rázáródott a karjára, és hát 150kg, ebből izom 0, nem bírt kiszabadulni. Utána nekünk ecsetelte, hogy ha nincs otthon az ő kicsike fia, akkor bizony ott hal meg. És sehogy sem értem. Hol itt a logika? Már csak egy fiam él velem. Ezért a másikkal úgy bánok, és beszélek, hogy még csak hallani sem akarjon rólam, majd az egészet rákenem a feleségére. ........... De most ettől jobb? Ha esetleg egyszer elköltözik a másik fia is? Akkor mi lesz vele? Ki fog ránézni? Már csak az anyja marad, aki nem fiatal, ki tudja mennyi van még hátra (sajnos, mert ő az egyetlen, akivel szót lehetne érteni az egész családból, és kedves is), aztán az öccse, a feleségével, meg a fiukkal. De nekik is vállalkozásuk van, nem lesz idő a drága mama wc-jét pusolni, meg a cipőjét megtakarítani. Meg kiszabadítani az ágyneműtartóból. Szóval nem értem sehogysem. No de mindegy is. Ez a mi bajunk.

Nem gondolnám hogy a férjemnek kötelessége lenne elviselni, mert ilyen formában már egy éve kopaszon jött volna haza. A probléma pontosan abból adódik, hogy túl sokáig tűrt. 18 éves korában az anyja szó szerint elővette a fakanalat, hogy majd azzal jól elveri. A férjem megfogta a karját, és nem hagyta magát, azóta is hallgatta, hogy jajj hát hogy fájt az anyucinak, majdnem eltörte a kezét. Szóval miért kellene eltűrnie? Már nem ő tartja el, nemtámogatja, sőt, elvesz, és még árt is neki. Tűrje az, aki hülye, vagy aki vágyik erre. És a gyerekeinknek mit fogunk modnani? Hogy apa miért jön haza monoklival a szeme alatt? Vagy hogy nagymama miért üvölt torka szakadtából a telefonban? És nagyi miért nevezi kurvának anyát? Meg a másik nagymamát? Hát kösz de nem. 

Nem darukezelő vagy buszsofőr a férjem, viszont egyszerű ember. DE teljesértékű ember, minden joga magvan a boldog-nyugodt élethez, és a méltóságához is! Mert az nemigen volt neki, míg el nem költöztünk. Szerintem egy olyan ember, akit 30évesen ver az anyja, és a haját cibálja, trágyának nevezi, anyagyilkosnak, a halott édesapjával zarolja lelkileg, és elhordja ezen kívül mindennek, az nem hogy férfina/nőnek nem érzi magát, de még embernek sem, nemhogy legyen némi önbecsülése. 

Minden erőnkkel a menekülésen vagyunk, köszönjük a drukkot. Szeretnénk családot alapítani, de ilyen körülmények között kizárt, ez elég szenvedés nekünk is, nem még hogy valaki így nőjön fel.

 

borzimorzi Creative Commons License 2012.10.29 0 0 1885

Nem kétséges, hogy elég borzasztó a néne, de hát ettől a tények még tények maradnak. Amikor az ember házasságra lép, akkor nemcsak egy új emberhez fog tartozni, hanem egy egész új családhoz. Az, hogy a férjednek ez a hisztériás vénasszony az anyja, az tény marad.  Ahogy az is, hogy el kell viselnie, amikor elkerülhetetlen.  

 

De ettől még neked nem kell elviselned, és érthető minden olyan törekvésed, hogy a minimumra korlátozd a találkozások számát. Most már a telefonos érintkezés sem biztonságos, hiszen nem várható el tőled, hogy a férjed fogcsikorgatását hallgasd egész éjjel egy beszélgetés után. Remélem, a férjed nem darukezelő vagy buszsofőr...

 

Amúgy meg persze, igazad van, a kívülállók nem érezhetik át pontosan, de ettől még nem tudják jobban, és én nem is képzelek ilyesmit. Csak együttérzek veled és drukkolok, hgy sikerüljön elmenekülnötök a mérgező felmenő elől.

 

Üdv:

b

Előzmény: E.D.I.N.A. (1884)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.10.27 0 0 1884

Egyébként félreérted a dolgot, ő nem provokálni akar. De ezt is nehéz elmagyarázni. Neki az a provokáció, amit mi csinálunk. De minden, maga az életünk is, pl. a meghívón (amit neki nem is küldtünk) az idézet, aminek az volt a lényege, hogy nem számít a pénz, csak a szeretet/szerelem. Megkérdezte, hogy ezt provokációból írtuk e rá. Neki egyszerűen nincs annyi esze, hogy provokáljon, hidd el. Csak mindent megtesz, hogy szétszakítson minket. Ennyi az egész. Amikor nincs semmi ünnep, vagy alkalom, akkor fel sem hívjaa férjemet egyikük sem, nem is lehet hallani felőlük.

Előzmény: borzimorzi (1882)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.10.26 0 0 1883

Ezt a hozzászólásodat nem értem teljesen. Nekem nem kell követelnem ,hogy hívja fel, azért kértem hogy hívja, mert...hogy is mondhatnám....egyrészt ez felfoghatatlan volt, hogy képes ilyesmire, másrészt pedig nem tudtuk biztosan hogy mit akar. Így megtudtuk hogy mi célja. Ezzel az "akármilyen is, de az anyja" szöveggel, ne haragudj de most majdnem csúnyát írtam. Az a nő szó szerint elmebeteg, többször is nekiment a fiának, és KI IS TAGADTA az örökségből. Szó szerint féltem az utóbbi időkben, mikor még hazajárt, hogy mikor lesz a kezében kés, amikor éppen bekattan és úgy megy neki. A te férjed szokott az anyjával való telefonbeszélgetés után éjszaka fogcsikorgatva aludni? Vagy mikor tudja hogy mennie kell, pl pont atemetés miatt? Szokott úgy nyögni álmában, mint akit nyúznak?! Igen is joga volt azt mondani neki, hogy kirugatja onnan, mert mi ismerjük, és tudjuk hogy ilyenkor elborul az elméje, nem képes beszélni, üvölt ahogy csak bír, és verekszik. Ha szeretnéd megadom a címét, és tűrheted, ha akarod, mi nem fogjuk lejáratni magunkat. Egyébként azt nem is írtam bele a "beszémolóba", hogy a telefonbeszélgetés alatt, a párom teljesen nyugodt volt, sőt a végén már nem bírta hogy ne nevessen azokon a hülyeségeken amiket mondott neki az anyja. Szerintem a kedves mamának nem volt joga az én keresztanyámat felkeresni, és aljas módon a családom ügyeiben vájkálni.

Ezt nem értheti senki, ezt csak mi éltük át. Nem is kívánom senkinek, és inkább magyarázni sem fogom, mert mindenki pontosan ezt mondja: "akkor is az anyja". Nem baj hogy kitagadta a fiát? Nem baj hogy lehordta mindennek? Hogy nekiment? A haját tépte?! Hogy tönkre akarta tenni az esküvőjét?! Ahh, mindegy. Hagyjuk is...ezeket a dolgokat mások midnig sokkal jobban tudják.

Előzmény: borzimorzi (1882)
borzimorzi Creative Commons License 2012.10.26 0 0 1882

Már csak önvédelmi okokból sem ártana némi hűvös, kimért modor nektek sem. Ab start nem kell mindenre ugrani. Miért kellene neked követelned, hogy a párod hívja fel az anyját? Tudod jól, hogy abból csak a veszekedés van, tehát teljesen felesleges. Ugyanígy a párodnak szvsz nincsen joga az anyját páros lábbal kirúgással fenyegetni, mert neki az anyja, akármilyen is. Legfeljebb felhívhatja a néni figyelmét arra, hogy ha a munkahelyeken ma már nem tűrik a magánügyek intézését, és nem célszerű megkockáztatnia, hogy a kiabálása miatt esetleg a biztonsági őrökkel dobassák ki az épületből.

 

Sajnos, a nő provokál, de ti sem fejlesztettetek magatoknak olyan pajzsot, amelyről leperegne a provokáció. Félreértés ne essék, ez nekem is hibám. Kisgyerekkortól az ifjúkor végéig tartó nevelés eredményeképpen tud csak előállni az a hűvös és provokálhatatlan jó modor, amelyet mi leginkább angol hidegvérnek hívunk, és amit mindig is csodáltam azokban, akikben megvolt. De azért egy kis távolságtartást mi, káeurópaiak is megtanulhatunk... 

 

Üdv:

b

Előzmény: E.D.I.N.A. (1879)
borzimorzi Creative Commons License 2012.10.26 0 0 1881

A támogatandó egy tével írandó, és a többi elütésért is elnézés kérek.

b

Előzmény: borzimorzi (1880)
borzimorzi Creative Commons License 2012.10.26 0 0 1880

Én emlékszem. Részvétem, ez tényleg szörnyen hangzik.

 

Nem is tudom, mit mondjak, együttérzésem. A pap viselkedése miatt mindenképpen meg kellene beszélnetek a dolgot az egyházi felettesével, mert azért a szentségek kiszolgáltatása nem függhet attól, hogy ki kinek volt osztálytársa kiskorában, illetve mit hazudozik a hajdani osztálytárs a papnak. De alighanem anyósod tudhat valami zaftosat az előző papról, aztán az meg engedett a zsarolásnak.

 

Azt nem is értem, hogy milyen alapon várhatta el a te családodtól, hogy a párod nagypapájának temetésén jelenjen meg, pláne az esküvőtök előtt, amikor még nem is voltak távoli rokonok sem. A párodtól, akinek a saját nagyapja halt meg, joggal várhatta el a családja, hogy ott legyen. Tőled, amíg a felesége nem vagy, semmiféle etikett nem kívánja meg. Amikor már a felesége vagy, akkor is csak akkor kötelező a férjed rokonainak temetésére elmenned, ha jól ismerted az elhunytat és jó viszonyban is voltál vele. Különben teljesen sazbadon választott. Tehát ha ezt a nagypapát életedben kétszer láttad, és semmiféle érzelmi kapcsolat nem volt köztetek, plusz a párod számára sem jelentett nagyon sokat, akkor még esküvő után sem vagy köteles elmenni a temetésére. Esküvő előtt meg pláne nem kötelező, legfeljebb a párodat támogattandó elmehetsz. Na de a te saját családodnak végképp semmi keresnivalója egy olyan öreg bácsi temetésén, akit nem ismernek, meg a ti házasságkötésetek előtt effektíve nem is rokonuk. Agyrém a köbön.

 

Ez a te anyósod gyakorlatilag semmiféle illemszabályt nem ismer vagy nem jól ismer, csak önkényeskedve állít fel mindenféle szabályokat, amelyek őrá nézve persze mind nem kötelezőek. Mert azt azért józan ésszel senki sem képzelheti, hogy őneki szabad káanyáznia a telefonban, majd pedig elvárhatja attól az embertől, akivel így beszélt, azt, hogy az a személy a továbbiakban bármiben is tekintettel legyen őrá. Minden kultúrember számára világosnak kell lennie, hogy ez az a határ, amikor az anyázó effektíve felégeti maga mögött a hidat, és a sértett a továbbiakban semminémű kapcsolattartásra nem köteles. 

 

Ami a gyászt illeti, tudomásom szerint a gyászévet csakis egyenesági közvetlen rokon esetén kell kivárni. Tehát ha valamelyik házasulandónak a szüleje, a testvére vagy a gyermeke hal meg, akkor illendő a kézfogóval megvárni a gyászév leteltét. Manapság annyi könnyebbség van, hogy egy fél év után már a lánykérésre és az állami esküvőre azért sort lehet keríteni ohne lagzi. Aztán majd a gyászév letelte után jöhet az egyházi esküvő meg a lagzi.  De a párod nagyapja nem közvetlen rokon. Ilyen esetben nem kell kivárni a gyászév leteltét, csak akkor, ha kivételesen szoros kapcsolat volt az elhunyt és az ő házasulandó unokája között, például az elhunyt nagyszülő nevelte fel az unokáját, vagy ilyesmi.  Ha jól értettem, ilyesmiről esetetekben szó sincsen, egy átlagosan hűvös nagypapa-unoka viszony volt, amely abból állt, hogy évente párszor a gyerekek meglátogatták a nagypapát pár órára. Ilyen esetben bőven elégséges gyászt egy hétig hordani, aztán félgyászt még egy hétig, és 3 hónap elteltével minden további nélkül lehet esküvő, lagzi meg minden. Legfeljebb, ha a testvérek vagy szülők közt van valaki, akinek negyon mély kapcsolata volt az elhunyttal, és őt mindenképpen meg kell hívni a lagziba, akkor őrá való tekintettel elképzelhető, hogy a haláleset után 3 hónappal csendes állami esküvő van csak, és fél év vagy egy év után az egyházi esküvő meg a lagzi. Némi lelki finomság kell hozzá, hogy eldöntsük, mit hogyan kell időzíteni. De az a hisztéria, amit anyósod előadott, semmiképpen sincs összhangban semmiféle illemszabállyal. Pláne agyrém, hogy a házasságotok előtt még távoli rokonnak sem minősülő felmenőidet szidta, hogy ők miért nem mentek el a párod nagyapjának temetésére. Semmi keresnivalójuk sem lett volna ott, hacsak nem más okból ismerték az elhunytat, pl. apukáddal egy helyen dolgozott évtizedekig, vagy ilyesmi. De akkor nem rokoni minőségben kell ott lenni. Rokoni minőségben az, aki nem rokon, minek lenne ott?

 

Iszonyat némber lehet anyósod, szerintem csak jól jártok, ha menekültök. Most pocsékul áll az ingatlanpiac, de ettől még el lehet adni bármit, és venni is lehet, mert a vétel is alacsonyabb áron megy. Plusz nagy divat mostanság a külföldi munkavállalás is. Amíg gyerek nincsen, meg is oldható könnyen. Később is jól mutat az életrajzban.

 

Nem vagyok hagyományos értelemben véve vallásos, de ha lennék, hálát adnék az Úrnak a saját anyósomért, az biztos. 

 

Üdv:

b

Előzmény: E.D.I.N.A. (1879)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2012.10.26 0 0 1879

Üdv újra itt! :) Nem tudom hogy a "régiek" közül ki van itt fent még, ők  még emlékezhetnek rám.

Szóval kb 1,5-2éve írogattam itt a kínlódásunkat.

Év elején eljött az idő, kaptam munkát, eldöntöttük hogy összeházasodunk. Fél éven át rakosgattuk a fizetésemet, pedig pici esküvő volt. Augusztusban volt a szertartás, kiküldtük mindenkinek a meghívókat kb. egy hónappal előtte, kivéve persze a párom anyjának. Teljes vihar előtti csend honolt. Illetve a páromat felhívta az öccse (nem is a kedves mama), hogy várják anyucika meghívóját, és majd elmegyünk személyesen mindenkihez, mert ez így semmi. Hát nem is ecsetelném, hogy ez a dolog mennyire ért váratlanul minket, és azt sem hogy mennyire érdekelt :D Szóval ezek után következett néhány zaklató telefon a keresztszülőktől, mindenféle összefüggéstelen hülyeséget ordibálva. Lebeszéltünk mindent, a pap már a 2. vagy a 3. alkalommal jött jegyesoktatásra. Na a probléma ott kezdődött, hogy a pap régi osztálytársa volt a kedves mamának, és üdvözletét küldte. Én hiába figyelmeztettem a páromat, hogy ne adja át, eszébe se jusson, mégis megtette. Szóval mikor ismét jött a pap, megemlítette, hogy a drága jó édes mama felkereste telefonon, és személyes találkozót kért (sejtitek már?). Amint elment, kitört belőlem a sírás, és követeltem a páromtól, hogy azonnal hívja fel. Felhívta, hogy erre miért van szükség. Persze válaszként először hülyeségek jöttek, hogy ő utánanézett, és tudja, hogy ha valaki tud olyan okról, ami miatt a házasság nem jöhet létre, akkor arról neki szólni KELL!!!! Aztán következett az összefüggéstelen szitkozódás: -Te egy anyagyilkos vagy!!! -egy gyilkosnak meg lehet bocsájtani, de amit te tettél, azt nem lehet!!!

És akkor ott volt még az is, hogy a mindig is betegeskedő nagypapa 2-3 hónappal előtte halt meg, tiszteletlenek vagyunk. És itt megkapta az én családom is, miért nem volt annyi eszük, hogy kocsiba ülnek, és odamennek a temetésre? Senki nem is tudott róla, nem is mondtuk, különben sem értem, hogy ezt hogy gondolta (nyilván sehogy, csak egy hely volt, ahová rúghatott), és hogy én miért nem mentem?! Na, végülis mehettem volna, a kutya nemhívott, megmondta hogy utál (ez kölcsönös), be ne tegyem oda a lábam, lekurvázott, lekurvaanyázott, és én neki nem létezek. Végülis igaz, miért nem mentem? Na mindegy.

Jajj azt kifelejtettem, hogy mindezek előtt jött egy hívás a nagyitól, teljesen gyanútlanul annyit kérdezett, hogy a párom mikor dolgozik, majd letette.

Na az anyucika a telefonban (még mindig az előző beszélgetésről van szó) ordibálta, hogy ő be fog menni a párom munkahelyére, és ott fogja aláíratni vele a papírokat, hogy lemond az örökségéről, és az autót (amivel ő furikázza zsíros hátsóját) átíratja (értitrk az összefüggést?). Mikor ezt mi kértük nem lehetett, hát az 60e Ft, és különben se mondjuk már meg hogy ő mit csináljon. Na mindegy, szóval a párom meg közölte vele, hogy úgy menjen oda cirkuszolni, hogy páros lábbal fogja kirúgatni onnan, mert őt bizony nem fogja leégetni a munkatársai előtt. Anyuka hozzátette még, hogy "te ezzel most nem vagy kitagadva, de a kedvesed nem kap semmit!" Tudjátok, mert én csak kihasználom őt. Az nem lényeg, hogy az én házamban élünk. És ezután mégtöbb összefüggéstelen ordibálás következett.

Másnap csörgött a telefon. Párom öccse volt, hogy itthon van e, mert hogy ők mindjárt itt vannak a ház előtt, írja alá a papírokat. Párom kiment, aláírta, kb fél órát ült a kocsiban, közben ment a duma (utálom a keresztapja hangját, tipikus zsíros disznó hang, mintha izomból beszélne, hadar, és baromi okosnak érzi magát), a nevemet hallottam néha az ablakból, de a többit nem, mert direkt járatták a motort. Komolyan attól féltem, hogy fogják és elhajtanak a párommal.

Aztán mivel tudtuk, hogy melyik nap találkozik a pap anyucikával, mondtam a páromnak, hogy este hívja fel. Fel is hívta. Néztem az arcát. Épp hogy nem csordultak ki a könnyei. "hát az lenne a legjobb ha ezt az esküvőt elhalasztanánk, és együtt megpróbálnánk ezt az egészet helyrehozni". Kész, összetörtünk, mindketten kibőgtük magunkat. Úgy éreztük, hogy ez az asszony teljesen tönkretette az életünket. Miért árt a fiának? Szó szerint tönkreteszi az életét. Nálam 6év után ekkor telt be a pohár, és mondtam azt (amit egyébként kezdetektől fogva rámkiabáltak), hogy kész, mégegyszer nem mész haza, vay kihajigálom a cuccaidat! És nem telefonálsz! És nem veszed fel! Lehet hogy ezt nem kellett volna, lehet hogy továbbra sem kéne, ezzel talán olyan lettem amilyennek beállítottak, csak ez sajnos már nem tud érdekelni. Folyamatosan keserítik az életünket, a szó szoros értelmében. Szóval összetörtünk, megsemmisültünk. Márpedig rajtam nem fog ki a vén sátán, csakazért sem! Nem adjuk meg neki azt az örömöt, hogy tönkretesz minket! Összeszedtük megunkat, megkerestük a másik papot, és felhívtuk. Minden további nélkül elvállalta, és ő maga is azt mondta, hogy ezt végképp nem így kellene csinálnia egy papnak, hogy két nappal az esküvő előtt mondja le a ceremóniát. Szóval viszonylag rendben volt minden, már csak attól volt gyomoridegem, hogy a másik pappal mikor beszél az a szemétláda, hogy őt is lebeszélje, de erre nem került sor. Arra is számítottunk, hogy eljönnek a ceremóniára balhézni, féltünk hogy jól leéget minket, ezért egy kis ismerettség révén egy rendőrautó folyamatoan cirkált a környéken :) de nemjöttek, minden rendben ment, rólunk szólt a nap. Egyébként azt csak mostanában tudtam meg, hogy a drága anyósom a keresztanyámhoz (anyukám nővére) is elment az eskü előtt, aki rólam semmit nem tud, mert nem tartjuk a kapcsolatot, de legalább a családomról kitudja miket tudakolt ki. Láttatok már egy ilyen alattomos gerinctelen férget? És még én vagyok a kígyó...Komolyan mondom lányok, ilyen a leggázabb szappanoperákban sincs. És most szó szerint rettegek, hogy ugyan mi lesz, ha majd gyereket vállalunk? Ha egy esküvő miatt idáig képes elmenni? Az az érdekes, hogy nem fél, pedig nekem elmondta, hogy őt bizony sunyiban százalékolták le. Közöltem is a férjemmel, hogy már csak egy húzása maradt a feljelentésig, ő pedig egyetértett. 

Szóval minden vágyunk hogy elmehessünk innen jó messzire, a címünket nem adnánk meg az égvilágon senkinek, még a telefonszámunk is más lenne. Bár megtehetnénk, istenem! Most is nagy a csend, kitudja hogy mit forral a boszorkány....

borzimorzi Creative Commons License 2012.05.05 0 0 1877
borzimorzi Creative Commons License 2012.05.03 0 0 1876

Igazán hosszan csak azok tudnak vitatkozni, akik alapjában egyetértenek. :-)

 

Üdv:

b

Előzmény: Gabiiiiii (1875)
Gabiiiiii Creative Commons License 2012.05.03 0 0 1875

na latod,tudtam en,hogy alapjaiban egyetertunk,legfeljebb mas utjat latjuk,de a cel ua:)

Előzmény: borzimorzi (1874)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!