A félelem egy olyan dolog, ami szinte együtt születik velünk. Talán tanulni sem kell, tudatunkkal együtt fejődik.
Bizonyos mértékig szükséges, hiszen józan óvatosságra késztet, ami az életünket óvja. Azonban az ember az élete folyamán ezt továbbfejleszti. Tudatosan, vagy tudattalanul, de épít rá.
A félelmet használja segítőként a szülő, hogy gyermekét a jóra nevelje, a tanár hogy fegyelmet, rendet tartson, a főnök hogy beosztottjai felett főnök maradjon, a politikus hogy hatalmát megtartsa, a vallás hogy megtartsa önmagát és hívőit.
A fórum vitáiban is a félelmet látom. Félünk, hogy alulmaradunk hitünkben, elveinkben, vagy akár szópárbajainkban. Pedig cserébe igazságot, tanulságot, sőt netán emberi barátságot is nyerhetnénk.
Legföképpen ami miatt rossznak tartom, hogy a hit is félelmet kelt hívőben és környezetében egyaránt. Ha Istenhitről van szó, akkor a helyesnek vélt útról, (üdvözülés) a helyesnek vélt Istenkép eltéréséről próbál megakadályozni félelemkeltéssel.
Ha az ateizmus hitéről, akkor a józan ész, a logika útjáról való eltévelyedéssel kelt félelmet.
Fenyegetjük önmagunkat, fenyegetünk másokat. Valóban nincs perspektívája a félelmnélküliségnek, a belső békének? A természet törvényeit csodálattal elfogadjuk, pedig nagyon kegyetlen tud lenni. A másik vallás, hit, közösség törvényei önmaguk számára ugyanilyen csodálatosak lehetnek, hiszen a bennük élők ezt választották, ezt alakították ki.
De akkor megjelenik, vagy előráncigáljuk a félelmet. Hátha tévút, hátha árthat nekünk akárcsak a jelenlétével is. Hátha az elviselése csendes elfogadása valami rossznak, ami félelmetes. Hátha nem elég csak elkerülni, mert elterjedhet és bekeríthet és megfojt.
Szerintem ennek a gyökere a történelmek folyamán létrejöbb ülödöztetések, tömeges gyilkosságok, kiirtási kisérletek: "pusztuljon, ami számunka félelmetes lehet" alapgondolatával.
És sokszor az egyén is így viszonyul a környezetéhez. De ezt csak akkor fogadjuk el igaznak, ha éppen bennünket ér ilyen "megsemmisítési" kisérlet.
Pedig szerintem ha a hitnek nem lenne szabad félelemre épülnie, ha önmagunk elfogadtuk, ha igaznak érezzük, akkor az a félelmeink legnagyobb részétől is meg kellene hogy szabadítson. Akkor a másik hite nem kelthet bennünk bizonytalanságot. Akkor az általunk rossznak tartottól elegendő csak elfordulni, mert azzal is gyengül. A félelem keltette harctól (legyen az bármilyen őszinte szándéku) pedig csak újabb rossz támad.
Vagy lehet, hogy félünk elengedni a félelmet?
oncogito
