Keresés

Kellemetlen meglepetések az üvegházban

Elképezése szerint a légkör-óceán rendszerben adott körülmények között mûködésbe léphet egy oszcillátor, mégpedig a következô módon. Egy kezdeti melegedés megindítja a jég olvadását, a tengerbe ömlô édesvíz felhígítja a Golf-áramlás vizét, ennek következtében az hiába hûl le, nem válik nehezebbé az alatta lévô mélyvíznél, nem tud lemerülni, leáll a conveyor, drasztikusan hidegebbé válik az éghajlat. A jégtakaró növekszik. Az édesvíz-hozzáadás csökken, a conveyor újra megindul. Ámde a jégtáblák hatalmas potenciális édesvízforrások. Az oda szállított hô megolvasztja a jégtáblákat, ezzel édesvizet szabadít fel, ezáltal csökkenti a felszíni víz sótartalmát, megint leállítja a rendszert. A ciklusok ily módon ismétlôdnek.

Valamilyen oknál fogva, melyet egyelôre nem ismerünk, az itt leírt oszcillátor kb. 10 000 évvel ezelôtt megszüntette a mûködését és a légkör-óceán rendszer stabilizálódott. Ez a kedvezô fordulat – érdekes módon – pontosan egybeesett a földmûvelés kezdetével. Az azóta eltelt periódust, melyben az emberi civilizáció kifejlôdött, olyan stabil és változatlan éghajlat jellemezte, melyre nem volt példa a megelôzõ százezer év alatt.

Broecker hipotézisének drámai üzenete az, hogy a legutóbbi 9-10 ezer év teljesen anomális szakasz a Föld történetében. Olyan különleges adománya a természetnek, melyre igazán érdemes (és bizonyára szükséges) nagyon vigyázni. Az éghajlatot (vagyis inkább az emberiséget) nem az a veszély fenyegeti, hogy pitiáner lassú melegedés következik be, hanem az, hogy addig piszkáljuk föld anyánkat, amíg esetleg újra megindul a szélsõséges ingadozások sorozata. 

https://www.termvil.hu/archiv/tv9712/uveghaz.html

(a kiemelt mondtat nyilvánvaló hülyeség, hiszen 100e évig senki nem piszkálta, mégis oszcillált, aztán még le is állt magától. De az is lehet, az első földművesek állították le egy fára mászó kecskecsordával. Ha a kecskék lejönnek, újra beindul az oszcillátor, és megszívjuk.)

Érdekesség, hogy a Jeges-tenger keleti kapuját alkotó Bering szoros nyitott, meleg az éghajlat, jégkorszakban ez az átjáró, ami kiegyenlítené a Bering- és a Jeges tenger vízszintjét lezárul.

Kérdés, hogy ez hogyan hat vissza a Golf-áramlatra és ezzel az éghajlatra?

Meglehet ez a csapda. Elég egy hidegebb időjárási periódus, hogy az átlag 50 méter mély Bering-szorost eltorlaszolja a jég és... Holnapután?

Gigantikus oszcillátor

A jégminták elemzése 110 ezer évre visszamenő éghajlatrekonstrukcióhoz adott alapot

A diagram nagy részét kitöltő 100 ezer éves szakaszt viszont szélsőséges klímaingadozások jellemezték. Hans Oeschger figyelt fel először arra, hogy ezek az ingadozások olyanok, mintha az éghajlat két diszkrét állapot között ugrált volna ide-oda. Ezek közül az oda-vissza történő átváltások közül a 17 legmarkánsabbat Dansgaard-Oeschger - (rövidítve D-O-) eseményeknek nevezzük.

D-O-események az utóbbi 10 ezer év átlaghőmérsékleteihez képest sokkal alacsonyabb hőmérsékleti intervallumban zajlottak le. ... ezeket az éghajlati ugrásokat esetleg az óceáni vízkörzés valamelyik áramkörének átváltódásai okozhatták. Csakis egy egészen nagy áramkörről lehetett szó.

A hipotézis, amely szerint az elmúlt 110 ezer év glaciális-interglaciális átváltásainak, vagyis a D-O-eseményeknek az lehetett az oka, hogy abban az időszakban a nagy óceáni szállítószalag úgy működött, mint egy gigantikus oszcillátor.

A feltételezett oszcillátor egyik állapota az, amikor az észak-atlanti térség vízsüllyedési mechanizmusa üzemben van és hajtja az áramot, a másik pedig az, hogy leáll a vízsüllyedés.

Valahányszor az utóbbi helyzet állt elő, negyedével csökken az észak-atlanti térség teljes hőbevétele. Ez éppen elég nagy veszteség ahhoz, hogy magyarázatot adjon a grönlandi jégminták hőmérsékleti rekonstrukcióján látható ingadozásokra.

A kulcskérdés tehát az, hogy miből származhat az édesvízbevétel növekedése, vagyis az észak-atlanti térség vízmérlegének változása:

- a térség melléktengereibe ömlő folyók vízhozamának növekedéséből
- a csapadék mennyiségének növekedéséből
- a tengeri jég olvadásából.

a lehűlés globális volt. Olyan becsléseket kaptak, melyek szerint a glaciális periódusokban a trópusi övezet is legalább 5 °C-kal hidegebb lehetett, mint az interglaciálisok idején.
A glaciális periódusokban nagyon alacsony lehetett a légkör vízgőztartalma. Ha a légkör átlagos vízgőztartalma csak 30%-kal csökkenne, ez már teljes magyarázatot adna az említett hőmérsékleti különbségekre.

Arra a kérdésre, hogy honnan származik a légkör vízgőztartalmának a legnagyobb része, csak egy válasz adható: a trópusi övezetből és azon belül is leginkább a Csendes-óceán nyugati részéből, vagyis a világóceán legmelegebb régiójából.

Köztudottan itt megy végbe az egész Egyenlítő körüli övezet legintenzívebb felhőképződése, mely a vízgőz jelentős részét a légkörbe betáplálja. Mármint, itt megy végbe normális esetben, amikor nincs El Niño anomália.

Az El Niño-anomália 2-7 évenként visszatérő jelenség, mely a Csendes-óceán trópusi övének keleti részén a világóceán legnagyobb felszálló vizes mechanizmusát hol bekapcsolja (ez a normális állapot), hol meg kikapcsolja (ez az El Niño-anomáliának megfelelő állapot). Ebből nagyon komoly következmények származnak.

Előfordulhat-e az, hogy az észak-atlanti vízsüllyedés esetleges meggyengülése visszahat erre a rendszerre? Mindez nagyrészt spekulatív, de két dolgot le kell szögezni: olyan mérvű gyors, globális éghajlatváltozás előidézésére, mint amilyet a D-O-események mutattak, csak a vízgőz lehet képes. És ha a vízgőz a bűnös, akkor az Egyenlítő körüli óceáni térség a tetthely.

Broecker hipotézise szerint a folyamat esetleg az észak-atlanti térségben kezdődik azáltal, hogy megváltozik az ottani vízháztartás, csökken a Golf-áramlás vizének sótartalma, leáll a vízsüllyedés, aminek nyomán az egész mélyvízi áramlás lebénul, megzavarodik. Ez változásokat okoz a trópusi övben, ettől változik a légkörbe kerülő víz mennyisége és zárul a kör.

Valamilyen okból az itt leírt oszcillátor kb. 10 ezer évvel ezelőtt megszüntette a működését, és a légkör-óceán rendszer stabilizálódott. Ez a kedvező fordulat nagyjából egybeesett a földművelés kezdetével (ami nem véletlen). Az azóta eltelt periódust, melyben az emberi civilizáció kifejlődött, olyan stabil éghajlat jellemezte, melyre nem volt példa a megelőző 100 ezer év alatt.

A fő kérdés az, mekkora lehet a valószínűsége annak, hogy a légköri szén-dioxid-koncentráció növekedésével, amelyet eddig nem sikerült megállítani, felborítjuk ezt a viszonylagos nyugalmat és visszabillentjük a rendszert egy olyan állapotba, hogy az oszcillátor újra működni kezd. Erre sajnos nem tudjuk a választ.

https://www.academia.edu/7340431/Oceanok_Czelnai_Rudolf_A_Vilagocean

El Niño rekordok krónikája

Az 1972-1973. évi epizód gazdasági hatásai már az egész világot érintették. A perui halfogás 12 millió tonnáról 2 millió alá esett vissza. Ráadásul későn derült ki, hogy az afrikai Szahel-övezetben mennyire súlyos a helyzet, s így ott 100 ezer ember éhen halt. A Szovjetunió európai területein ugyancsak ekkor élték át az évszázad legsúlyosabb aszályát. Ezt azonban ügyesen eltitkolták és felvásároltak egy csomó gabonát, mielőtt annak világpiaci ára felment volna.

Ebben a régióban már 1968-tól kezdve szokatlanul súlyos és hosszan tartó szárazság uralkodott, mely 1973 után sem szűnt meg, csak időnként kissé enyhült. Ilyen előzmények után következett be az 1982-1983. évi anomália, és az újabb tömeges éhhalál elmaradása kizárólag annak volt köszönhető, hogy tanulva a korábbi esetből, időben megfelelő segélyprogramokat szerveztek.

Az 1982-1983. évi El Niño-anomáliával egy időben világszerte szokatlan időjárási szélsőségek fordultak elő. 1983-ban egyébként Magyarországon is jelentős aszálykárok voltak. Az 1992. évi aszály után a téma ismét előtérbe került.

A következő években újabb és újabb rekordok dőltek meg. 1990 és 1995 között egy szokatlanul hosszú ideig tartó anomáliahelyzet fordult elő. Ez lett az addig ismert leghosszabb ideig tartó El Niño-epizód.

1997-ben pedig bekövetkezett az az eset, melyet most már jogosan az eddig ismert legintenzívebb El Niño-anomáliának nevezhetünk. Ez sokkal gyorsabban alakult ki, mint a korábbiak. Eleve szokatlanul korán is kezdődött, 1997 márciusában.

1997 második felében már látni lehetett, hogy ez az epizód intenzitásban felülmúlhatja az előző, 1982-1983. évi rekordot. Az anomáliák helyenként meghaladták az 5 °C-ot, a tengerfelszín-hőmérsékletek pedig a 28 °C-ot.

1998. január közepe táján az El Niño-anomália által felhalmozott felszíni melegvíz mennyisége kb. 40%-kal csökkent, de a melegvízpárna kiterjedése még mindig óriási területet takart. E melegakkumuláció összenergiája olyan nagy volt, hogy hatása 1998 közepéig rányomta bélyegét a globális éghajlat képére.

Az elemzések szerint ennek tulajdonítható, hogy 1997-ben a globális átlaghőmérséklet is rekordszintet ért el: 0,44 °C-kal volt magasabb, mint az 1961-1990-es bázisperiódusra vonatkozó középérték, melyet most referenciaszintnek tekintünk. (Megjegyezhető, hogy előzőleg 1995 volt a legmelegebb év. Akkor az anomália +0,38 °C-os volt.)

és még a sós por is 

A környéken száraz kontinentális éghajlat uralkodik, amely magas hőingással és kevés csapadékmennyiséggel jár, így a tó, lefolyástalansága ellenére a párolgás miatt gyorsan veszít területéből. Ez azt jelenti, hogy a szélsőséges időjárási körülmények között ingadozó vízszintű Aral-tó „feltámadásában” és fennmaradásában kulcspozíció jutott a környező folyóknak, melyek a gyors ütemű párolgást kiegyenlítették.

Nyugodj meg, néhány évtized múlva kukoricából sem lesz elegendő kétszázmillió ember számára. :o)

1970 körül hallottam ezt először, a Római Klub, Növekedés határaiban... huhhh 50 év... szalad az idő...

Nyugodj meg, néhány évtized múlva kukoricából sem lesz elegendő kétszázmillió ember számára. :o)

Akkor majd a geonómusok azon aggódnak, hogy inkább követ kellene enni, mint a kis zöld kőevő?

Új értelmet nyer a kőleves meséje.

Mellesleg a húsfogyasztást mérsékelni lehetne, ha a városlakók tömegesen nem tartanának négylábú házi kedvenceket.

Kutyának krumplit nem szabad adni - azt mondják. Kell kukoricaevő gmo-kutya?

Nincsenek gyémát atomok és grafit atomok. Brikett atomok sincsenek.

A háztartási szén elégetése után a kályhában marad egy csomó salak. Kálcium és kálium vegyületek?

Valaki azt állította, hogy a levegő nitrogénje is részt vesz a körforgásban, mert az aminosavakhoz kell.

Hova lesz ez a nitrogén, amikor a bányaszén keletkezik?

A régészek nemrég (sic) találtak egy ókori települést valami kiszáradt tó medrében.

(Forrás: Y. N. Harari)

Most nem keresem ki a nevét. Hátha rajtam kívül még valaki olvasta.

Elolvadt a jég Szibériában, és a kis tavacska sokkal nagyobb lett.

Művelődörögtem egy kicsit a kulturhálón.

Attenborough repülőn követte a hordák vonulását Afrikában. Tőle kölcsönzök néhány gondolatot.

Kihalt táj. Egyik napról a másikra megjelenik félmillió legelésző állat.

És másnapra elnyeli őket a végtelen síkság. Nem néhány méter mennek odébb naponta, mint a legeltetett nyáj.

Ha nincs tudatos megfigyelő, a kidőlő fa hangja miatt senki nem aggódik.

Harminc ember egynapi élelmére elegendő disznó felneveléséhez annyi kukoricára van szükség, hogy az háromszáz ember egynapi élelmére elegendő lenne. Úgyhogy ha lehet, közvetlenül nekünk kell a növényeket fogyasztani és nem feletetni disznóval, marhával meg csirkével és azokat enni.

Magam részéről ugyan igyekszem minél kevesebb húst fogyasztani, de sem a kukoricát, sem a csirketápot nem szeretem, ezért azt szívesebben fogyasztom disznó- és a baromfihúsba konvertálva.

A kérdés tehát nem úgy merül fel, hogy együnk-e növényi ételeket, hanem, hogy a húsfogyasztás helyettesíthető-e kukorica, vagy csirketáp fogyasztással és ha igen akkor ez csökkenti-e a környezeti hatást, vagy éppen a biodiverzitás utolsó maradékának kiirtásával végképp megpezsételi az ökoszisztémák sorsát?

Ez így igaz... az Aral-tóból hiányzó víz sem veszett el örökre...

"Mert egy kg avokádó termesztéséhez kb. kétezer liter vizet használnak fel..."

Ugye, tudod hogy ez hangulatkeltő marhaság?

Annak a kétezer liter víznek kábé 80 %-a szimplán visszapárolog a légkörbe, és valahol máshol esőként leesik. Egy csepp víz nem tűnik el.

Persze az avokádóültetvényekre használt víz hiányozni fog máshonnan. De nem veszik el örökre.

A lényeg abban van, hogy bár a túltermelés minden formája környezetterhelő, de azért a táplálkozási piramison magasabban álló élelmiszerforrások termelése hatványozottan környezetterhelőbb: minden egyes szint csak töredékét hasznosítja az alatta lévő szint táplálékának. Harminc ember egynapi élelmére elegendő disznó felneveléséhez annyi kukoricára van szükség, hogy az háromszáz ember egynapi élelmére elegendő lenne. Úgyhogy ha lehet, közvetlenül nekünk kell a növényeket fogyasztani és nem feletetni disznóval, marhával meg csirkével és azokat enni.

A sztárok is ezzel a vakondszósszal eszik a tücsökropogóst.

Egyre nagyobb a nyomás a húsfogyasztás visszaszorítására, a növényi élelmiszerekre való átállásra.

De mennyi esszenciális tápanyagot tartalmaz például egy kg avokádó és mennyit egy kg csirkehús?

Hol terem és mit eszik a csirke, milyen járulékos környezetárosítással tenyészthető?

Mert egy kg avokádó termesztéséhez kb. kétezer liter vizet használnak fel... és ide kell szállítani Délamerikából...

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2019/02/16/avokadotermesztes-videk-okoszisztema-karok/

Jó étvágyat!

Metán gyorsan elbomlik a légkörben.

A környezetvédők néha nagyobb károkat okoznak, mint az ami ellen harcolnak.

Rhodéziában annak idején bűnösnek kiáltották ki az elsivatagosodásért a teheneket és a gazdákat, az összes nagytestű kérődzővel egyetemben.

Irtózatos pusztításba kezdtek csupán környezetvédelmi célzattal. Válogatás nélkül irtották az elefántokat, zsiráfokat, összes kérődzőt és persze elsősorban a teheneket.

Az eredmény katasztrofális volt, az elsivatagosodás folyamata felgyorsult, mert az állatok trágyája hiányzott a körforgásból.

A kecskékkel hasonló a helyzet. Ahogy nagyon jól leírtad katasztrofális hatással lehetnek, ha túllegeltetik a területet, viszont mérsékelt jelenlétükkel... éppen igénytelenségük miatt segíthetnek a helyreállításban is.

"Gyanús ez nekem. Azt azért megnézném, ahogy a kecske önerőből felmászik a fára."

Nyugodj meg: felmászik.

Ez a kecskék szuperereje. Meghogy minden "ehetetlen" növényi dolgot képesek megenni. Ezért járult hozzá a kecsketartás az elsivatagosodáshoz, mert az ökológiai összefüggéseket egyáltalán nem ismerő eleink a tejéért meg a húsáért (rövid távú haszon) feszt tenyésztették az igénytelen kecskéket pontosan azokon a sérülékeny területeken, ahol más haszonállat amúgy se tudna megélni. És ezzel tovább rombolták az amúgy se rózsás helyi állapotokat.

"Tehén ilyet azért nem tesz."

A tehén telefingja metánnal a légkört. És a metán még a széndioxidnál is durvábban üvegházhatású, nem véletlen rettegnek a kutatók, hogy ha a tengerek hőmérséklete megemelkedik "megolvadnak" a sarkkör közeli tengerfenék metánhidrát lerakódásai.

Másrészt pedig a tej- meg marhahús-gyártás céljából tartott sok-százmilliónyi szarvasmarha miatt durván átalakítjuk a természetes környezetet is. Az se kicsit környezetpusztító. Például egy hektár erdő megköt X tonna széndioxidot, aminek 10-20%-a jó esetben a talajban végleg eltemetődik. De ha kiirtják az erdőt, hogy legelőt alakítsanak ki, akkor az egy hektár termőterületen a megkötött széndioxid nagy része metánként visszakerül a légkörbe, és még "végleges" eltemetődés se történik.

Mellesleg: se a tehéntej, se a marhahús nem "életbevágóan" fontos alapélelmiszer. Szimplán csak hagyományból ragaszkodik az emberiség ezekhez, és emiatt hagyományból cseszi szét a természetes környezetet a túltolt szarvasmarhatartás. (Ami a lakossági igényeket kielégítve profittermelés célú. Viszont ha nem lenne igény, akkor profit se lenne, és akkor valami másra váltanának a vállalkozók is.)

Helyi látványosság, speciális fával. Ettől még nem pusztulunk el.

https://youtu.be/u4EJR1Mtom8?t=42

Gyanús ez nekem. Azt azért megnézném, ahogy a kecske önerőből felmászik a fára. Video van róla?

Egy kecskét a gazdi még fel tud segíteni a magaslati legelőre, tehenet már aligha.

Az a baj, hogy a kecskék gyökerestől tépik a füvet, és a fára is felmásznak.

Tehén ilyet azért nem tesz.

Riporter is mondott már olyat, hogy nagyjából ötven milliárd ember nézi az olimpia közvetítését. ;)

"Kecskék már 5 milliárd éve léteznek ezen a bolygón."

Ezt az elírást én is csak most veszem észre. :)

Maga a Föld bolygó összesen 4,5 milliárd éves...

"Kecskék már 5 milliárd éve léteznek ezen a bolygón. Némelyik fajtájuk még régebben. Ők biztosan nem felelősek semmiért."

Csakhát az utolsó tíz-húszezer év kivételével NEM TENYÉSZTETTÉK a kecskét.

Minden tenyésztett állatfaj (és persze növény) nagyságrendekkel meghaladja egyedszámban a lehetséges természetes populációméreteket.

"Viszont a tehenek! Na azok igen..."

Bocs, de a tehenek is éppen az EMBERI TENYÉSZTÉS miatt vannak tízezerszer-százezerszer annyian, mint természetes körülmények között lennének. Semmi különbség nincsen a kecskék esetével összevetve.

Az első fecskék.

https://beyondfossilfuels.org/2024/03/07/european-countries-converge-on-2035-end-date-for-fossil-power/

Kecskék már 5 milliárd éve léteznek ezen a bolygón. Némelyik fajtájuk még régebben. Ők biztosan nem felelősek semmiért.

Viszont a tehenek! Na azok igen...

De most fellőttek egy Kistehén műholdat, ezzel fogjuk figyel azt, amin úgysem tudunk változtatni. Időtöltésnek megteszi.

https://www.bbc.com/future/article/20240306-agricultural-methane-is-a-climate-action-blind-spot

https://www.youtube.com/watch?v=BXRuDNqdemw

A kecskék veszélyesebbek, mint a széndioxid emisszió?

https://www.popsci.com/sahara-desert-drought-humans/

Napciklus hatásai

A napminimum közeledtével a légkör átrendeződik, mivel a poláris cellák kitágulnak, a Hadley-cellák pedig összehúzódnak. Ennek hatására a sarki hőmérsékletek egyre délebbre terjednek (az északi féltekén, északra a déli féltekén), és ahogy a hideg levegő az egyenlítő felé halad, a hőmérsékleti gradiens megnő. Ennek nem kell mindkét féltekén egyszerre vagy azonos erősséggel történnie, és valószínűleg a legtöbbször nem is történik meg. Az Atlanti-óceán északi részén különösen súlyosak a hatások, mivel a légkör átrendeződése miatt a NAO (Észak-atlanti Oszcilláció) a meggyengült sarki örvény és a táguló sarki cella miatt szinte állandóan negatív állapotban van.

A naptevékenység és az éghajlatváltozás közötti kapcsolat annyira nyilvánvaló, hogy nehéz megmagyarázni, miért tagadja ezt oly sok tudós. A 20. században a naptevékenység megnőtt, és a Nap történelmi mércével mérve nagyon aktívvá vált. A Maunder-minimum idején azonban gyakorlatilag minden naptevékenység leállt, és ennek következtében a világ nagyon lehűlt. John Eddy a Science-ben 1976-ban megjelent "The Maunder Minimum" című tanulmánya:

"A Maunder-minimum valósága és a Nap alapvető változásainak következményei talán csak egy újabb vereséget jelentenek a hosszú és vesztes csatánkban, hogy a Nap tökéletes, vagy ha nem tökéletes, akkor állandó, és ha nem állandó, akkor szabályos legyen. Hogy miért gondoljuk, hogy a Napnak ezek közül bármelyiknek is kellene lennie, amikor más csillagok nem azok, az inkább a társadalomtudomány, mint a fizikatudomány kérdése."

Az EPTG a világ éghajlatának állapotát az Extrém melegház és a Súlyos jégház közötti skálán határozza meg. A Jégház kifejezés azt az időt jelenti, amikor vastag, állandó jégtakaró borítja az Északi vagy a Déli-sarkot, ahogyan azt ma is látjuk. A melegház kifejezés arra az időre utal, amikor mindkét pólus jégmentes, és mindkét póluson trópusi növények nőnek.

jelenleg az Antarktisz nagyon hideg hőmérséklete miatt a súlyos jégház állapotában vagyunk.
a mai globális átlaghőmérséklet ~ 14,5°C.

A Föld "normális" éghajlata a lehűlő üvegháztól a felmelegedő melegházig terjed, átlaghőmérséklete körülbelül 20 °C, ezen a hőmérsékleten nincsenek állandó jégsapkák, és az élet a sarkokon virágzik. Az olyan jégházi körülmények, mint amilyenekben ma élünk, viszonylag ritkák a Föld történetében, és csak négyszer fordult elő azóta, hogy a kambriumban kialakult az összetett élet.

a mai (2016-os évszámmal jelölt) 14,5 °C-os hőmérséklethez képest egy 5 °C-os hőmérséklet-emelkedés (az IPCC legrosszabb forgatókönyve) hatása: 5°C csak a földi átlaghőmérséklethez visz vissza minket a fanerozoikumban. Ez az utolsó pont csak hipotetikus. Nehéz észrevenni, de az iparosodás előtti 13,8°C-os hőmérsékletet a 7. ábra is azonosítja, a közelmúltbeli 14,5°C-os felmelegedés ezen a skálán alig észrevehető.

https://andymaypetrophysicist.com/2017/08/08/the-effects-of-the-bray-climate-and-solar-cycle/

A nagy vörös folt titka

20. század eleji felmelegedés (ETCW)

Ennek az időszaknak és a felmelegedés ezt követő lassulásának megértése kulcsfontosságú az évtizedes változékonyság és a jelenlegi és jövőbeli éghajlat emberi hatásokra adott válaszreakciói közötti kapcsolat feloldásához. A tanulmányok becslése szerint az 1901 és 1950 közötti globális felmelegedés mintegy felét az üvegházhatású gázok és a természetes hatások kombinációja okozta, amelyet bizonyos mértékben ellensúlyoztak az aeroszolok. A természetes változékonyság is nagymértékben hozzájárult, különösen az olyan regionális anomáliákhoz, mint az 1920-as és 1930-as évek sarkvidéki felmelegedése. 

A 19. század végén a Földön körülbelül 0,8 °C-kal hűvösebb volt, mint a 21. század elején. A felmelegedés azonban ezen időszak és napjaink között nem egyenletes ütemben zajlott. A gyorsuló felmelegedés több évtizedes szakaszai váltakoztak a lassuló felmelegedés fázisaival, amelyek legutóbbi kifejeződései az 1990-es évek alatti gyorsuló felmelegedés, majd az azt követő globális felmelegedési ütem csökkenése voltak. Az úgynevezett "hiatus" okairól folyó vita azt mutatja, hogy a nagyléptékű éghajlat évtizedes változékonysága még mindig kevéssé ismert.

Az egyik legjelentősebb felgyorsult felmelegedési időszak a "huszadik század eleji felmelegedés" (ETCW) volt az 1890-es évektől az 1940-es évekig. A 20. század közepén véget ért felmelegedés jelezte az első olyan időszakot ebben az évszázadban, amely 2-5 évtizeden keresztül kimutatható hőmérséklet-változást mutat a belső változékonyságon kívül (pl. az 1916-1945 közötti trend esetében, amely aztán az 1990-es években véget érő trendekben újra megjelent. Az ETCW-t az 1970-es évekig egy lassú vagy semmilyen felmelegedés nélküli időszak követte, amelyet részben az aeroszolos lehűlés, részben pedig a belső változékonyság okozhatott. Az adatok bizonytalanságai a 20. század közepe előtt nagyobbak.

Az ETCW az 1920-as és 1930-as években az Északi-sarkvidék erőteljes felmelegedését mutatta, és ebbe az időszakba ágyazva több fontos éghajlati anomália is bekövetkezett, mint például

- az indiai monszun kiesése az 1900-as években,
- az észak-amerikai "Dust Bowl" aszályok,
- a rekordokat döntögető hőhullámok az 1930-as években,
- az 1940-1942-es hideg európai telek,
- a második világháború időszakának aszályos időszaka Ausztráliában 1937 és 1945 között.
- Az 1940-es évek közepének és végének európai nyári aszályai és hőhullámai, mint például 1947, a második világháború alatti anomálisan hideg teleket követték.

Az ETCW már a korszakban is nagy visszhangot kapott a tudományos közösség részéről. Callendar (1938) a felmelegedést a légköri CO2 emelkedésének tulajdonította. Később a hosszú távú változékonysággal összefüggésben, majd a közelmúltbeli "hiatus" vita kapcsán ismét szóba került.

Az 1. ábra a HadCRUT4 ... az adatok bizonytalanságával szemben robusztus általános felmelegedési mintázatot mutat, de az 1900-as évektől az 1940-es évekig és az 1970-es évektől a 2000-es évekig a felmelegedés felgyorsulásának egyértelmű fázisaival, az 1940-es évektől az 1970-es évekig tartó stagnálással, majd 2000-től körülbelül 2013-ig a felmelegedés lassulásával.

Az elmúlt 150 év nagyléptékű hőmérsékleti rekordját alátámasztják ... a 20. század eleje robusztus globális felmelegedést mutatott. Az Északi-sarkvidéken már 1918-ban szokatlanul korai felmelegedés következett be. Az ETCW egyszerre volt az Északi-sarkvidék felmelegedésének és a sarkvidéki tengeri jég visszahúzódásának időszaka.

Mi okozta az 1900 és 1950 közötti hosszú távú felmelegedést?

Az ETCW alatt bekövetkezett globális hőmérséklet-emelkedés a Föld légkörének energiaháztartásában bekövetkezett változást feltételez, ami viszont vagy külső kényszerre (vulkáni, napfény, üvegházhatású gázok, troposzférikus aeroszolok), a felhők változására vagy óceáni hőfelszabadulásra utal.

A napsugárzás körülbelül 1900-tól kezdődően kissé megnőtt (az 1890 körüli időszakot néha "Gleissberg-minimumnak" nevezik), bár ennek a növekedésnek a nagysága bizonytalan, a becsült teljes erőltetés körülbelül 0,25 W/m2.

A trópusi vulkánkitörések, amelyek a 19. században gyakoriak voltak (pl. Tambora 1815-ben, Krakatoa 1883-ban), az 1902-es Santa Maria kitörés és az 1912-es Katmai kitörés után sokkal ritkábbak lettek. A kitörések viszonylagos elnémulása ezen időszak és az Agung-hegy 1963/1964-es kitörése között tehát pozitív kényszerítő erőre utal, bár a vulkáni kibocsátások ebben az időszakban nem jól ismertek. 

Mivel a CO2-kényszer logaritmikusan függ a koncentrációtól, a korai kényszer aránytalanul fontos. Callendar (1938) az ETCW-t már az 1930-as évek végén megnövekedett CO2-koncentrációnak tulajdonította. A CO2-növekedés hatásának egy részét ellensúlyoznia kellett volna az antropogén aeroszolok növekedésének, amelyek már ebben az időszakban is jelentősek voltak, és önmagukban jelentős lehűlési hatást kellett volna okozniuk.

Az ETCW további lehetséges tényezője az éghajlati rendszer évtizedes változékonysága. Az atlanti felmelegedés értelmezhető a multidecadikus óceáni vagy kapcsolt változékonysági móduszok eltolódásaival, leginkább az atlanti multidecadikus oszcillációval (AMO).

(SST = a tengerfelszíni hőmérsékletek)
Míg egyes szerzők az AMO-hoz kapcsolódó SST-anomáliák légkörre gyakorolt hatását hangsúlyozzák, számos újabb tanulmány a légkört mint hajtóerőt hangsúlyozza, vagy egy "késleltetett oszcillátor" típusú kapcsolt módot ábrázol. Ami az erőhatásokat illeti, úgy tűnik, hogy az AMO-t részben külső erőhatások, köztük valószínűleg aeroszolos erőhatások, bár ezt megkérdőjelezték, valamint vulkáni és napenergia hajtja.

A Csendes-óceáni Dekádi Oszcilláció (PDO) szerepére is van bizonyíték az ETCW egyes időszakaiban. A PDO-t itt az .. SST-anomáliák vezető móduszaként határozzák meg, és az El Niño-Déli Oszcilláció (ENSO) dekádi megvalósulásával függ össze, és valószínűleg folyamatok kombinációját írja le, amelyek közül néhány különböző időskálákon működik.

A PDO és az AMO indexek egyaránt emelkedtek az ETCW alatt, majd emelkedve maradtak, és az 1940-es évek elején tetőztek. Az AMO-index meredeken emelkedett az 1920-as években, 1930 körül tetőzött, de az 1940-es években is magas maradt. Így az ETCW időszaka egybeesik mindkét módus emelkedő tendenciájával. 

... a globális hőmérséklet-felvételekben a napenergia és a vulkanikus erőhatások hozzájárulását találta, míg az északi félteke hőmérséklet-rekonstrukcióiban az ETCW-t az üvegházhatású gázok növekedésének és a vulkanikus erőhatások csökkenésének tulajdonították, belső éghajlati változékonysággal kombinálva. Más tanulmányok a belső változékonyság erős szerepét hangsúlyozzák, ami összhangban van azzal, hogy a megfigyelt 1918-1940-es felmelegedés jelentősen nagyobb volt, mint amit a legtöbb CMIP3 modell szimulált.

... mind a trópusok, mind az extratrópusok jelentős mértékben részt vesznek a dekadikus éghajlati változékonysághoz kapcsolódó felmelegedési és lehűlési időszakokban.

... az ETCW a 20. század első évtizedében egy nagyon szokatlan hideg anomáliából indult ki, amely mind a trópusi, mind a déli félteke SST-jeiből ered. Ezek a hideg anomáliák az Atlanti-óceán déli részén kezdődtek, néhány szárazföldi adatpont is hűvös körülményeket mutatott, majd a következő évtizedben globálisan elterjedtek, ami hideg anomáliákhoz vezetett mind az Atlanti-óceánon, mind a Csendes-óceánon. Ezt a ritkán tárgyalt hideg időszakot erős felmelegedés követte az északi féltekén, amely különösen a magas szélességi körökben volt hangsúlyos.

... a trópusi csendes-óceáni SST-k kulcsszerepet játszanak a gyors és lassú felmelegedés dekádos időszakainak pacemakereként. ... a légköri változékonyság hajtja az óceánhoz kapcsolódó dekádos változékonyságot. Függetlenül attól, hogy miért melegedett az Északi-sarkvidék, a legtöbb tanulmány abban is egyetért, hogy a felmelegedés hatással volt a légköri cirkulációra az ITCZ és a teljes északi Hadley-cirkuláció pólus felé történő eltolódásával.

A rövid távú éghajlati változékonyság megváltoztatja a szélsőséges események valószínűségét, és maga is mutathat évtizedes preferenciákat, valamint hosszabb távú változásokat okozhat a lassabb éghajlati összetevőkben.

Úgy tűnik, hogy a boreális téli Hadley-cella az 1920-as évektől az 1950-es évekig gyengült, majd az 1990-es évek végéig erősödött. Az északi trópusi öv helyzete az 1940-es évek elejéig a pólus felé tolódik, majd az 1980-as évekig az egyenlítő felé, amit ismét enyhe pólusirányú eltolódás követ.
... ezek a változások összhangban vannak az SST-vel és befolyásolják azt. Valójában az északi félteke déli féltekéhez viszonyított erősebb felmelegedéséből az északi Hadley-cella pólusirányú eltolódását várjuk.

A Csendes-óceáni Walker-cirkuláció esetében is megfigyelhető a SST-ktől való függés, amely szorosan kapcsolódik az ENSO-hoz, és az évközi változékonyság sokkal jelentősebb, mint a dekádonkénti. Az olyan egyedi események, mint az 1918/1919-es El Niño esemény vagy az 1939-1942-es El Niño minden sorozatban markánsan megjelennek, és proxy bizonyítékok vannak arra, hogy az 1910-es években a Csendes-óceán középső egyenlítői területe felett a passzátszelek csökkentek (azaz a Walker-cirkuláció gyengült).

Ritkább El Niño állapotok (amelyeket magas Walker-cirkulációs index jelez) 1910 körül, az 1920-as évek elején, az 1930-as években, az 1950-es években, az 1970-es években és a 2000-es években találhatók; ezek egybeesnek a negatív PDO-fázisokkal.

Az indiai monszun a rekonstruált dinamikus indiai monszunindex szerint az 1880-as években meglehetősen erős volt, majd 1900 és 1915 között, az ETCW kezdetének közelében markáns minimumra esett vissza. Ez egybeesik az indiai monszun nyári csapadékminimumával és az aszályok előfordulásával.

Az évtizedes változások a sarkvidéki dipólus-módusban is megfigyelhetők. Az index az 1910-es évek végétől az 1940-es évekig csökkent. Az ETCW második felében az Eurázsia feletti pozitív nyomásanomáliák ellentétben álltak az Észak-Amerika feletti negatív anomáliákkal. Ez összhangban van az európai sarkvidékre irányuló meleglevegő-advekció és ezáltal az északi-sarkvidéki felmelegedés tendenciájával.

Az 1930-as években a negatív Csendes-óceán-észak-amerikai (PNA) mintázathoz kapcsolódó cirkuláció szintén lehetővé tette a meleg légtömegek pólus felé irányuló szállítását a Csendes-óceán északnyugati része felett. Ezt követően az 1940-es évek elején a PNA-ban erős pozitív csúcs következett, amely meleg levegőt szállított Kanada nyugati része és Alaszka felé, majd az 1950-es években hirtelen visszaesés következett be. Mindkét cirkulációs anomália hozzájárult az Északi-sarkvidék felmelegedéséhez.

a fentiekben tárgyalt nagyléptékű tényezők, jelentősen befolyásolhatják a szokatlan események valószínűségét. Például az üvegházhatású gázok növekedése jelentősen megnövelte néhány közelmúltbeli hőhullámos esemény valószínűségét. E korai események elemzése azonban még mindig gyerekcipőben jár.

7.1 A gyenge indiai monszun 1890-1910-es évek

1899-ben teljes monszun-kiesés... fenomenális szárazság, amelyet pusztító éhínség kísért. Súlyos aszályok sújtották Indiát 1902-ben és 1905-ben is. Ezek az anomális monszunok a fentebb tárgyalt nagyléptékű anomáliákhoz kapcsolódnak.

Az 1899-1918 közötti időszakban az Indiai-óceánban tapasztalt SST-anomáliák megfelelnek a szubtrópusi Indiai-óceáni dipólus pozitív módusának. Az 1900 körüli monszun-kiesés egybeesik az AMO negatív fázisával, ami összhangban van a fent vázolt mechanizmusokkal.

7.2 Az Északi-sarkvidék felmelegedése az 1910-es évektől az 1940-es évekig

A Spitzbergákon az 1919-1924-es évek átlaghőmérséklete 3°C-kal magasabb volt, mint az 1913-1918-as években. A hőmérséklet ezután tovább emelkedett az 1940-es évek végéig, megszakítással az 1940-1942-es időszakban. Az 1940-es évek végén gyors átmenet következett be az alacsonyabb hőmérsékletek felé.

7.3 Az 1930-as évek szárazsága és hőhullámai a Dust Bowlban

Az 1930-as években, az északi-sarkvidéki felmelegedéssel egyidejűleg Észak-Amerikában egy évtizedes léptékű éghajlati anomália, a "Dust Bowl aszályok" néven ismert, amelyet intenzív hőhullámok kísértek. Ezek a korábbi csapadékosabb éveket követték, beleértve az 1927-es nagy Mississippi áradást.

Az 1930-as években az Egyesült Államok középnyugati részén (beleértve Kanada déli részét is) egy évtizedig tartó szárazság és heves porviharok pusztították a mezőgazdasági területeket, ami a "nagy gazdasági világválsággal" együtt hozzájárult a farmerek elvándorlásához, amelyet John Steinbeck "A harag szőlője" című regényében ír le.

A megfigyelt SST-vel vezérelt légköri szimulációk jellemzően reprodukálják az Egyesült Államok déli része feletti aszályos állapotokat, és a mintázat reprodukálásához trópusi és extratrópusi SST-anomáliákra egyaránt szükség van.
Az aszályokat szélsőséges hőhullámok is kísérték, az 1934-es és 1936-os csúcsévekben felállított melegrekordok a cikk írásakor még mindig állnak.

7.4 Globális éghajlati anomáliák az 1939-1942-es El Niño idején

A "Dust Bowl" aszályok a trópusi Csendes-óceánon 1939/1940-ben bekövetkezett erős El Niño esemény bekövetkeztével értek véget. Az El Niño-viszonyok ezután a következő 3 évben uralkodtak. Ebben az időszakban globális éghajlati anomáliák alakultak ki, többek között hideg tél Európában, meleg tél Alaszkában, nedves tavaszok Közép-Európában, szárazság Ausztráliában és meleg körülmények a Nyugat-Antarktiszon. A sztratoszférában a teljes ózonoszlop rendkívül magas volt.

7.5 A második világháborús aszály Ausztráliában

Az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején is aszályos körülmények sújtották Ausztráliát. A szárazság 1937-ben kezdődött, és a következő években egyre rosszabbodott. 1939 januárjában hőhullámok és bozóttüzek (a "fekete pénteki" tüzek néven ismertek). Az 1939-1942-es El Niño-esemény idején az aszály súlyosbodott, és egészen 1945-ig fennállt.

7.6 Aszály és forró nyarak hideg téllel kombinálva Európában az 1940-es években

Az ETCW végét Közép- és Dél-Európában szárazság jellemzi. Az aszályok egybeesnek az AMO-fázis csúcspontjával. Ez volt a II. világháború idején a rendellenesen hideg telek időszaka is, amely az atlanti/európai szektor feletti rendellenesen magas légnyomáshoz kapcsolódott.

A pozitív AMO-fázis csúcspontját az északi Hadley-cella 20. században megfigyelt legpólusibb helyzete kísérte. Közép-Európa így gyakrabban került anticiklonális időjárás hatása alá, ami olyan nyári hőhullámokhoz vezetett, mint az 1947-es hőhullám, amely 2003 előtt svájci rekordokat döntött.

Az ETCW-időszak az 1940-es években ért véget. Ezt követően a Hadley-cella az egyenlítő felé mozdult, és az északi félteke (és az Északi-sarkvidék) lehűlt. Az ezt követő évtizedekben a déli féltekén folytatódott a felmelegedés, míg az északi félteke az 1970-es évek végéig lehűlt.

https://wires.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/wcc.522

A time magazinnál egy fokkal jobb ha már wikipédiáról tájékozódsz: https://en.wikipedia.org/wiki/Global_cooling

Global cooling was a conjecture, especially during the 1970s, of imminent cooling of the Earth culminating in a period of extensive glaciation, due to the cooling effects of aerosols or orbital forcing. Some press reports in the 1970s speculated about continued cooling; these did not accurately reflect the scientific literature of the time

Az 1970-es években a global coolingot a sajtó kapta fel, és hamar ki is fulladt. A tudomány már akkor is a globális melegedéssel számolt.

A time magazin évente megválasztja az év emberét, 2017-ben a mee too mozgalom volt, 2023-ban meg Taylor Swift. Na kb. ennyire vehető komolyan bármi ami megjelenik benne, jóhogy nem a Blikk-et idézed vagy a The Sun-t :)

Trollkodásból ötös, passzol a mai világszellemhez.

Nyáron nem meglepő módon olvad, télen viszont nem győzik törni.

Növekvő orosz jelenlét a sarkvidéken

Majdnem összevethető az idei teles ábráddal.:)

--

Megfontolásra javaslom Réthlyt.