HYMNUS, a 'Magyar nép' zivataros századaiból. C s e k e, Januar, 22d. 1 8 2 3.
Isten, áldd-meg a' Magyart
Jó kedvvel, boséggel,
Nyújts feléje védo kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendot,
Megbünhödte már e' nép
A' multat 's jövendot!
Oseinket felhozád
Karpat' szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
'S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád' hos magzatjai
Felvirágozának.
Érttünk Kunság' mezejín
Ért kalászt lengettél,
Tokaj' szolovesszejin
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk' gyakran plántálád
Vad Török' sánczára,
'S nyögte Mátyás' bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de buneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
'S elsújtád villámidat
Dörgo fellegedben,
Most rabló Mongol' nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktol rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman' vad népének
Vert hadunk' csonthalmain
Gyozedelmi ének?
Hányszor támadt tennfiad
Szép hazám kebledre,
'S lettél magzatod miatt
Magzatod' hamvvedre?
Bújt az üldözött 's felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett 's nem lelé
Honját a' hazában.
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú 's kétség mellette,
Vérözön lábainál,
'S lángtenger fölette.
Vár állott, most kohalom.
Kedv 's öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
'S ah szabadság nem virúl
A' holtnak véréböl,
Kinzó rabság' könye húll
Árvánk' ho szemébol!
Szánd meg Isten a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védo kart,
Tengerén kínjának.
Bal sors a' kit régen tép
Hozz rá vig esztendot,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat 's jövendot!