Zwack Péter használja az SZDSZ-t miközben az SZDSZ használja Zwack Pétert.
Ki húz nagyobb hasznot a dologból? A válasz egyértelmű, már 94-ben is kiderült.
Akkor Zwack a kis Vállalkozók Pártja elnökeként lett országgyülési képviselő, a párt maga pedig csúfosan megbukott.
Most persze nem lehet ugyanerre számítani: most a párt is meg Zwack is megbukik.
Ahhoz, hogy a kommunizmus csödjét látni lehessen, nem kellettek TTi-hez hasonló élösködögyülekezetek, meg szigorúan bizalmas fordítások. Mari néni a 4 elemijével is pontosan tudta, hogy ez az egész rendszer egy nagy csöd. De még a legutolsó analfabéta földmüves is. Annak is több sütnivalója volt, mint ennek az ún. "elit" értelmiséginek. Az elözö rendszerben pont az az egyik legmegdöbbentöbb, hogy az ún. "csúcsértelmiség" ennyire bedölt a komcsi téveszméknek, aminek tarthatatlan voltát minden, egy cseppnyi kis józan ésszel rendelkezö személy is már több km távolságból látta.
Kérlek, nagyon szívesen máskor is. Az nagyon jó, ha a kuncsaft elégedett, tudod a vevök minden elött. A tolerancia ügyet speciel nem értem, mert eddig is elszenvedtem az SZDSZ kreténeket, pedig nem egyszer eszembe ötlött már, hogy inkább egy bal csapott, jobb lengö felütés az állcsúcsra kombinációval kellett volna sokszor helyretennem üket.
rocky,
Örömömet csak tovább fokoztad. Nemcsak jól informált vagy, hanem a tolerancia bajnoka is. Csak igy tovább, ennek az országnak valóban ilyen emberekre van szüksége, mint amilyen Te vagy. :-/
(Most már valóban ez volt ebben a témában az utolsó hozzászólásom. Ui. rocky már teljesen kimüvelté tett SzDSz ügyben.) :->
Elözö hozzászólásomban még kifelejtettem az SZDSZ társulat másik lényeges részét, a buzikat, szektatagokat, hitgyüliseket, meg egyéb deviánsokat. És természetesen van néhány szerencsétlen szenilis is, mint Zwack, akik már nem képesek felfogni, mit is tesznek.
rocky,
Kösz a felvilágosítást SzDSz ügyben. Részemről e tárgyban a hozzászólást befejezettnek tekintem és egyben örülök, hogy ilyen jól informált topictársak is vannak a fórumon. :->
Aki valóban liberális gondolkodású világfi, az legjobban teszi, ha nagy ívben kikerüli az SZDSZ-t. Az SZDSZ a dogmatikus szélsöbalosok, mondhatnám bolsik meg azok csemetéinek gyülekezete. A liberalizmushoz semmi köze azon kívül, hogy a naívak átverésére ezt festették a cégtáblára.
Zwack nem csak egy név, hanem egy márka is, egy szeszfőzde is.
ha bárhol, bármilyen témában leírják ezt a szót: Zwack, a többségnek azonnal a gyomorkeserű jut az eszébe. Ezt nevezik ingyenreklámnak.
Ezért volt Zwack Péter több évig egy kis párt elnöke, majd annak hathatós segítségével országgyűlési képviselő 1994-1998-ig, majd miután lefarolt a pártjáról, csatlakozott az SZDSZ-hez.
Ugyanakkor állítólag hívő katolikus.
Nincs szüksége pénzre, mert van neki elég!
Különben akkor a FIDESz-be, esetleg az FKGP-be ment volna, ha a pénzre hajt.
Nem hiszem, a FKGP-n meg a Fideszen nincs kenet, csak katolikus démonok. Ezért oda semmiképp nem ment volna, legfeljebb csak szellemharcosnak, vagy hogy adja a tippeket az imakommandónak
Zwack Péter ma az szdsz egyik vezető politikusa. Demszkij magával vitte a vezető testületbe. Ennek tükrében Z.P. politikai múltja lassan érthetővé válik.
Hogy mit keres Zwack az SZDSZben rendkívül egyszerű, nem vitatéma : PÉNZT CASHT GELDET MANIT LOVÉT PÍZET PESETÁT EURÓT DÍNÁRT KRAJCÁRT DOLLÁRT MÁRKÁT AUSZTRÁL DOLLÁRT FORINTOT FRANKOT stb.
:-)
Demszky Gábor, arra az ujságírói kérdésre, hogy kik azok akik az szdsz-ben támogatják elnökké választását, Böhm, Atkári, Rajk mellett Zwack Pétert emelte ki. Jeles névsor. Csupa elsősorból való szdsz-es politikus (?)
Ez egy marhaság, miért lenne az SZDSZ keresztényellenes?
Aki az állam és a vallás szétválasztását akarja az nem keresztényellenes, hanem e századbeli.
Aki a kisegyházak, mondanom sem kell azok is keresztények, érdekében kiáll az meg végképpen nem keresztényellenes.
Aki a vallásszabadság mellett van az meg pláne nem.
Akit meg nem érdekel, hogy ki miben hisz, mert magánügy az meg végképpen nem.
Aki meg ennek ellenére úgy gondolja, hogy az SZDSZ keresztényellenes az meg marhaságokat irkál és holmi középkori vallásháborúkra vágyik.