Görögország, Égei-tengeri partvidéke mesébe illő helyszíneket rejteget. Együtt van jelen a történelmi tradiciókkal tüzdelt hagyomány, illetve a modern túrizmus által megkövetelt minden egyéb más.
Tartalom: „Utazóink ezúttal egy időjárás által javasolt program módosításra kényszerülnek. Többségi szavazással elvetik a „Sportfeladat szakadó esőben” című műsort és helyette marad a szokásos, „unalmas” álom-tengeröblök meglátogatása kerül napirendre. Jönnek is tornasorban ahogy kell, de errefelé a történések irányításában az isteneknek is van szavuk. Hogy pozitív vagy negatív módon kontárkodnak bele a tervekbe, szigorúan csak azoknak derül ki, akik helyet foglalnak a képernyő előtt.”
A menetrendszerű busszal mentünk be a szaloniki reptérről a főpályaudvarig, 2 euró volt a jegy, azt hiszem, és úgy kb. 3/4 óra. Visszafelé taxival ugyanezen az útvonalon, az olyan 30-40 euró volt. Mi Nei Poriba mentünk vonattal, mivel nagyon későn landolt a gép, a pályaudvar mellett aludtunk egy szállodában, és reggel utaztunk tovább. Nektek is jó a vonat Katerinibe, a pályaudvarról meg taxi a szállásra.
Az idén ismét elgondolkodtunk egy Görögországi nyaraláson a párommal. Mondhatni mind a ketten fiatalok vagyunk, én 25, Ő 24.
Grand Tours utazásait néztük, a célpont Paralia lenne. Családból már többen is voltak, buszos utazással, már nem emlékszem pontosan,
de Ők kb. 18-20 órát mondtak, amit én /akármilyen kényelmesek is ezek a buszok/ nem bírnék ki.
Ahogy a Grand oldalát néztem, egy középkategóriás apartman (Sky Apartman) augusztusi szezonban 2 főre biztosítások nélkül 170.000 Ft körül áll meg, természetesen
ellátás nélkül, ezzel szemben repülővel (Ryanair) egész jó árakat is ki lehet fogni (2 főre 1db kézi + 1db 20 kg-os bőrőnd 100.000 Ft oda vissza), persze nem csúcsidőben.
Kérdésem az lenne felétek, hogy aki utazott már repülővel Thesszalonikibe, nektek mi a tapasztalatotok? A szállást szintén magamnak foglalnám le, nem pedig
utazási irodán keresztül. A repülőtérről hogyan tudom elérni Paraliat? Esetleg tömegközlekedés? Taxi? Transzfer? Ezek nagyságrendileg milyen többletköltségeket jelentenek?
Azzal hogy magamnak intézem ezeket, attól még különböző fakultatív programokon van lehetőség résztvenni?
„Ez már mindentől annyira távol van, hogy aki itt van, még annak sincs közel”-mondják a helyiek.
Peloponnészosz dél-keleti csúcsán húzódó Maleas-félsziget, Gögögország egyik legszebb része. Óriási hegyek, eldugodt tengeröblök.
Innentől nem meglepő, hogy kalandoraink egy olyan útvonalon próbálkoznak, ami a térképen nem is létezik. Ennek ellenére sorban veszik az akadályokat, lesz egekbe tekergőző szerpentin, a változatosság jegyében újra kősivatag, egy kietlenségével tekintélyt parancsoló „gigakanyon” is bejelentkezik engedély nélkül, természetesen az „álomtengerpart csobbanással” menüpont és a Borbás Marcsit is meghazudtoló gasztronómiai műsor ezúttal sem maradhat ki…”
Görögországi barangolásunk újabb részével kivánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni azoktól, akik ismerik Thesszaloniki helyközi busz közlekedését.
Júniusban utazunk nyaralni Pereaba. A repülő Thesszalonikiben száll le, onnan taxival megyünk a hotelbe.
A nyaralás során át szeretnénk menni Thesszalonikit is megnézni, de nem tudom hogy hányas busszal tudok bemenni a központba az Ikeatól. Addig Pereabol 72-es busszal tudunk az Ikeáig eljutni.
Az Égei-tenger beltengere, a szeszélyes Myrtoon tenger és a fölötte húzódó kopár Parnon-gerinc, kegyetlen, de ugyanakkor kihívásokkal teli kombináció a kalandra vágyók körében.
Nem hiába, a természet, a legnagyobb konstruktőr, itt is nagyot alkotott. A „görög-szappanopera” következő epizódja megtekinthető:
Tartalom: „Kalandoraink tengeri fürdőzéssel indítják a napot, majd belevágnak a sűrűjébe, lesz itt minden, dél-tengeri fjord, tűzforró kősivatag, égbetörő sziklakanyon, álomtengerpart csobbanással, majd egy maratoni hosszúságú, színes, szélesvásznú gasztroblokk-ot követően, „Szálláshely keresés a semmi közepén” címmel láthatnak tudósítást a kedves nézők…”
„Olyan hihetetlenül néz ki, mintha egy fantasy film digitális díszlete lenne”-ez Monemvasia, dél-Peloponnesos, de, megkockáztatom, hogy egész Görögország egyik legfelkapottabb turista látványossága. A történelmi korokat is megélt bevehetetlen erődsziget még ma is impozáns látványt nyújt. Az üszkös romok és a felújított templomok kontrasztja, a nyüzsgő bazársorok feelingje hamisítatlan középkori hangulatot idéz vissza, a fellegvár látványvilága szavakkal ki sem fejezhető. A sziget feltérképezése komoly sport és túrafeladat is, javaslom mindenkinek a film megtekintését.
A Dimitros-katasztrófa, mai napig Európa egyik megmagyarázatlan rejtélye. A misztikus homályba burkolódzó partra vetett hajóroncs története több, mint 40 éve számos találgatást megélt. A „szellemhajó”, bár dél-Görögország egyik legfelkapottabb foto-témája, egyre inkább enyészik el, utolsó kétségbeesett harcát vívja legnagyobb ellenségével, az idő vasfogával. Görög túránk újabb epizódja következik.
Tartalom: „Egy bizarr helyen eltöltött éjszaka után kalandoraink újra akcióban. Cél, az Égei-tenger. Betámadják a regionális központot, Gythio-t, a polip fővárosát. Hogy kóstolnak-e octopust vagy sem, egyenlőre maradjon költői kérdés, az viszont, hogy a felvezetőben emlegetett „kisértethajó” útba esik-e, már nagyon is realitás. A végeláthatatlan narancs és citrom-ültetvények között elérik-e a kilátástalanul messzinek tűnő keleti partot, csak azoknak derül ki, akik rákapcsolnak a „Play” gombra…”
A „Kegyetlen világ” kifejezés Görögország déli részére kettős értelemben is igaz. Egyrészt földrajzilag, másrészt társadalmilag is. Ebben a teljesen ismeretlen, tömeg túrizmus által érintetlen szürreális világban, ahol a valószerűtlenül kék tengeröblök és az elképesztően sivár vidék váltják egymást. Görög túránk következő epizódja megtekintésre készen áll.
Tartalom: Kalandoraink folytatják útjukat az ismeretlenbe…
Megbizható utazási iroda? Olyan nincs, azt felejtsd el! Maga az utazás is egyre gázabb.
De sajnos ma már ott tartunk, hogy a magánszervezésben is egyre több a buktató. A repülés gáz, még most is vannak járattörlések, késések. Volt olyan booking foglalásom, amit az indulás előtt 2 nappal törölt a tulajdonos, úgyhogy gyors újratervezés 1000-el.
Szerintem az itteni társaság nem igazán utazik irodával, de szerintem Ibusz, OTPTravel, vagy valami ilyen ismertebb. A célokról meg egy csomó dolgot kideríthetsz, ha olvasgatsz itt egy kicsit.
Egy szürreális világba kalauzolom el a nézőket, egy olyan helyre, ahol az emberélet fabatkát sem ért. A nem túl bizalom gerjesztő cím magáért beszél. Üszkös romok, kihalt szellemvárosok, egy nem is annyira letűnt kor örök mementói. Görög túránk következő epizódját kínálom megtekintésre:
Tartalom: Európa legdélibb szárazföldi pontjának meghódítása komoly feladat lenne, ha ez itt lenne. Mivel az Gibraltár, utazóink pedig Görögországban vannak, ezért megelégszenek a második helyezettel. A táj leírhatatlan, mintha a Holdon járnának, minden kihalt, növényzet nincs, sehol egy fa, árnyék, 40 fokban a tűző napon izzik a levegő, kezd a kaland túlélőjátékká alakulni. Vajon meg lesz-e a hőn áhított cél, vagy a kétfős kommandónak a vérbosszú földjén örökre nyoma vész …”
Nincs belevau, ez egy fórum, azért van, hogy beszélgessünk.
Az Areopoli úgy van ahogy mondod, de nekem valahogy mindig a aero jött a számra, szerencsére a görögök nem haraptak meg...a görög kutyák sem, pedig próbálkoztak :)
A másikkal azért vitatkoznék:
"A Peloponnészoszi-félsziget nyugati oldala..."
Attól függ, hogy mit nézünk, ha a nagy félsziget kis nyúlványait, akkor Mani valóban nem a nyugati, viszont, ha egybe nézzük, akkor a Kalamata alatti rész a Tenaro-ig egyértelműen a nyugati oldalra esik, mivel az Evrotas-delta vágja ketté, a Maleas-fsz már keletre esik. Egyébként arra is megyünk majd.