Jó reggelt!
Úúútálatos rossz kedvem van, egész éjjel azt álmodtam, hogy csicseregnek azok az undorító madarak, meg ciripelnek a tücskök, én meg valami rohadt hideg hegyi patakban fürdök, és sehol semmi tusfürdő. Rémálmomban elhagytam az ékszeres ládámat, amit mindig a neszeszeremben hordok, s nem találtam az övtasimat, amiben a bankkártyáim vannak. Szerencsére, amikor felkeltem, s magamhoz kaptam, végre nyugtázhattam, hogy senki sem lopta ki a melltartó betétemből a PIN-kódjaimat. Az tuti, hogy kidobom azt a qrva vízágyat, meg a masszőrt is, mert tuti, hogy ettől volt az egész. Kéne venni ma valamit, ami feldob egy kicsit. De mit?
Kimberly
Az ocsó! Nekem azzé kell a gránit, vagy a márvány, hogy villogjak a pénzemmel! Snasz parketta az gagyi. Hogy nézne ki a szarvasbőr ülőgarnitúrám, a mezei parkettán?
Öreg, ha kriptát akarsz a nappaliba, legjobb ha mind a kettőből teszel. Ha inkább otthont akarsz építeni, inkább a fát válaszd, sokkal kellemesebb és otthonosabb benyomást kelt. Voltam olyan lakásban, ahol márvány volt a padló, borzasztóan rideg, az ember szinte csak imádkozni mer, mást nem, mert olyan, minta egy kőtemplomban lenne.
Megértelek!
Nem tudom, hogy miért kell leköpni azokat az csávókat, akiknek -mint nekem is- leszakad a fejük a 2 kilós fuxtól, és suhi melegítőben járnak (szerintem a legkényelmesebb viselet)?
Ha egyszer van zsugám, miért nem tehetem meg, hogy top-cuccokat vegyek! Nem?
raba mester
ui.: apjuk retkes faszát, a sok tanulatlan morzsazabálónak!
Örülök, hogy sikerült életet lehelni a topikba, olyan nehéz manapság megértő emberek társaságára találni, akik hasonlóan érzékenyek az élet problémáira. Kösz Vanek az ötletet a vissza a természet szlogen egy időben engem is megfogott, amikor láttam egy Robinzon nevű fószer sztoriját rajzfilmen, vettem is valami szigetet a Csendes-óceánon, csak valahogy sosincs időm, hogy elszabaduljak a vállalkozásból. Na persze azért kicsit kipofoztam a helyet, kivágattam az őserdőt, meg gazos is volt kicsit, a benszülötteket meg átpakoltam egy másik szigetre, nem rohadt mindegy nekik, hogy hol vannak? Szóval kipofoztam a helyet, megcsináltattam a nyócker egy részét (Kálvária tér-Dankó utca- Mátyás tér) ottan, csak hogy a munkakörnyezet meglegyen ha ott pihennék. Tényleg nem vagyok hivalkodó alkat, de tudtátok, hogy egy echte mocskosra, öregre tuningolt épület felhúzásáért mennyit el tudnak kérni?
Király ez a gránit sztájl raba, nekem nagyon bejön, valahogy passzol a személyiségemhez.
Kössssz:))
Egyébként nem undorító, mert összeturmixolja a lét és hipót tesz hozzá, ez az oldat színét és szagát is elveszi. És még az is lehet, hogy nem is az egérnedv, hanem a hypó hat igazán. Tanulság: ne bízzunk a fehéroroszokban.
Kimberly
Bocs, hogy belekotyogok a foltos ügyeidbe, de a mi fehérorosz házvezetőnőnk szopós egerek gyomornedvéből remek folttisztító koncentrátumot tud készíteni. Elküldheti a házvezetőnőtöknek a recepetet. Vagy tudod mit? Adunk egyfiolával. (Marha drága, mert 3,5 kiló újszülött egérből jön ki egy grammnyi, különben)
Már volt szerencsém koalához, de akkor én -az eukaliptusz tartalma miatt- egy aromalámpába paszíroztam bele, klofolófával.
Képzelheted milyen lett a nemzeti színű, suhi melegítőm!
Már próbáltam beburkolni az egész nappalit perzsabundával, de az olyan büdös volt másnapra, amikor szétlocsoltunk egy-két rekesz Don't Périnyon-t, vagy ha sakálrészegen összehánytam, összefostam magam!
Hát ha én is olyan piszok gazdag lennék, mint ti vagytok, akkor én a vissza a természethez elveket vallanám, és a platina-tórium-iridium-wolfram burkolatra panda- és koalakölykök bundájából készült szőnyeget terítenék.
Hát ez az: az ember már a saját otthonában sem lehet nyugodt. Pedig mennyire vártuk a rencerváltást! Azt hittük, hogy végre nem kell titkolnunk, hogy mit aprítottunk a tejbe, lazacot-e vagy mangót. Én már kikészültem idegileg, hogy mennyire undokok tudnak lenni a rokonok is, én legfeljebb valami parfümöt vagy bundát kapok tőlük a szülinapomra, ők meg elvárják az új kocsit, nyaralót, repülőjegyet minden alkalommal. Na jó, nem panaszkodom, mert mióta így leestek a banki kamatlábak, azóta nem a számlán tartom a pénzt. Tegnap vettem egy inkubátort az egyik kórháznak, de különben ők is olyan izék, mert csak annyit kértem, hogy az osztály és minden dologója vegye föl a nevemet. (Szerintem ez a minimum.) Erre mit látok? Kiírták a folyékony szappantartóra, de máshová nem. Ciki.
Jaaj, még valami. Nem tudjátok, hogy mennyiért lehet Tokióban garázst bérelni? Most hívott az ottani lakásom portása, hogy már megint tilosban parkol a helikopterem. És ki tud valamit a japán hidegburkolatokról? Megjött a kedvem, hogy feldobjam valamivel a tokiói kéglit.
Kimberly
A szomszédom a mai napig nem érti, hogy minek rakattam ki az uszómedencém csempéit gyémántkövekkel! Egyszerűen nem tudja felfogni, hogy sokkal megnyugtatóbb érzés, ha az ember olyan medencében tempózgat, ami legalább 20-30 milliárd forint!
Hüje, kis, ujjgazdag szomszédom van!
Ma hallottam a szoliban, hogy a tórium-platina azért is király, mert még a gynegített uránmagvas lőszer sem megy át rajta, ebből van az amcsiknál az elnöki tank páncélzata. Azért jó az ilyet tudni. Főleg ha az embernek olyan idegeskedő üzletfelei vannak mint nekem. Kösz Kimberly az ötletet, sajna nem járatok ilyen lapokat, mert nem szeretek hivalkodni, egyszerűen gazdag vagyok, ezt el kell fogadni, és el kell viselni a vele járó töbletterhet csendesen. Én sose értettem azokat a hajléktalanokat, akik egyfolytában azon nyavalyognak a tévében, hogy nem tellik kenyérre, dehát istenem, az én életem se fenékig tejfel, azok a prosztók fel sem tudnák fogni, ha elmagyaráznám nekik a burkolási problémámat. Nekem se segít senki, hát nem?
Most egyébként nagyon megfogtál ezzel a beépíthető forgattyúval, csak tudod az a baj, hogy akkor a motort az alagsori halastó valamelyik szélére kell tenni. Csak akkor meg sérülne a természeti harmónia, arra meg kényes vagyok. Lehet, hogy ha a nádas mögé sülyesztem - oridzsi egyiptomi papirusznád, nem azért mondom-, akkor elviselhető, de a hangjától akkor is tartok. Lehet, hogy extra vadkacsákat kell akkor szerződtetni, hogy elnyomják a hangját, de nálam az ilyen nem pénzkérdés.
Helló Pete! Tökéletesen megértem, hogy mekkora gondban vagy. Olvastam az Új Gazdag Otthonok című lapban, hogy hasonló esetben, érdemes előre menekülni, vagyis egyszerűen ne gyötörd magad a kérdéssel: építtess több nappalit. Én ugyanezt tettem. Találtam egy ezermestert, aki ráerősítette a nappalijaimat egy forgószínpad-szerű ketyerére. Te, én állatira megkönnyebbültem, mert így már nem volt kérdés, hogy márvány, vagy gránit kerüljön a nappaliba. Nagyanyám kedvéért csináltattam egy földpadlós nappalit is, mert az öreglány csak ott érzi jól magát. De még így sem könnyű vele, hihetetlen, hogy milyen műsort rendez reggelenként, amikor beleszuszakoljuk a susogós bemcsijébe.
Na csá, Kim
Tényleg nem tudom mit szóljak. Nekem a haverok a gyorsulásin aszonták, hogy a gránit már elég égő, mert most már minden köcsögnek ilyen van, az igazán tuti emberek a tórium-platina ötvözetű recézett padlózatra esküsznek, egyrészt mert jó drága, másrészt meg jól látszanak rajta az eldobott mobilok. Azok a haverok, akikkel meg gyúrni járok (nem azért, de a kondiba 500 dolcsi a havi bérlet, érted..) viszont aszonták, hogy a tórium-platina csak divatozó nyálembereknek van, mert nem megy a pitbull mintázatához. Szóval kicsit meg vagyok zavarodva. Most vagy kivágom Cézárt a vendégházba -600 négyzetméter, beépített golfpályával- de akkor valami hiányozna az érzelmi életemből, vagy pedig égetem magamat pitbullal tórium-platinán. Szerintetek hogy legyen? Vagy van valakinek valami burkolat ötlete? Az a lényeg, hogy 10 miller alatt nem akarom megúszni, mert irtózom a gagyitól.
Szia raba!
Én azt hittem, már készen van a nappalid. Ha mégse, akkor ajánlom figyelmedbe: megjelent a legújabb, pormacska és elhullajtott hajszálmintás grántikollekció. Van olyan is, amelyiken apró zsemlemorzsácskák látszanak (lisztérzékenyeknek vörösborcseppes kivitelben).
Na, jó munkát és ne menj át a politikába!
Kim
Hát te nem tudod, hogy én sapkába sohasem állok fejen?!
Sapkába csak a fűzfői móló mellett láthatnak, télen fakutyázni, illetve a Munkásőrgyűléseken és a harcászati gyakorlatokon.
Orulok, hogy meggyoztelek a granit elonyeirol. A fotot vallalom, de a ha a szep, szurke munkasor sapkad beler a szarba (a voros csillagrol mar nem is beszelve), hat agyonlolek!