Keresés

Hajléktalan karácsony

BETLEHEMBEN

Ott lépett a menny a földre.
Hétpecsétes titkok törve.
Gyermekként megérkezett.
Valóság, nem képzelet.

Kelet bölcse térdre hull,
elismerve: Ő az úr.
Rongyos pásztor itt nem fél:
gazdag-szegény mind elfér.

Gyilkos király üldözi,
láb-alól majd' elteszi.
Még nem sújthat rá halál:
egyszer, később, rátalál...

 

(Á.E.)

Szabolcska Mihály:
BETLEHEMBEN

Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének.

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak...
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szolgának.

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A búsás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
Harminc ezüst pénznél továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak:
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek...
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,

Az istállót fényes templomnak látja
- Barmai nagy-csendesen állnak -
És látja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomlátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek,
Ő a jászol belső végében,
Maga se tudja, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.

Lukátsi Vilma: GYERTYAGYÚJTÁS

Őszi nyúlós szürkeség a város,

mindenki fázik, az aszfalt sáros,

olykor szélroham rázza a fákat,

összeverődnek a kopár ágak,

a hegyek mögül elindult a szél,

hópihés szárnyán hamar ideér

a tél.

 

A kezem-lábam nekem is hideg,

de én szeretem mégis a telet,

ha kinn sötét van - befelé nézek,

bennem karácsony-gyertyácskák égnek!

Parányi fényük meghitt világa

elég az út megmutatására,

amerre járok. Siető sarkam

apró dallamot kopog ki halkan:

"...téli szél szárnyán jött az üzenet,

rongyos viskóban Jézus született

karácsony éjjelén..."

 

- Ha megengeded, megkérdeznélek:

mondd, a kis gyertyák nálad nem égnek?

te nem ismered ezt a dallamot?

vagy a gondjaid ehhez túl nagyok?

 

Ajtódnál állok én és zörgetek,

kis lángot hoztam, új fényt, új tüzet!

Gyertyagyújtásra beengedjetek!

Amikor már ég,

                        én tovább megyek.

Ahogy jöttem, úgy megyek a télben,

kívül köd-szürkén - belül nagy fényben.

Gyertyák sercennek új lángra gyúlva,

ha megkérdezik, elmondom újra:

"...téli szél szárnyán jött az üzenet:

rongyos viskóban Jézus született

karácsony éjjelén..."

 

Lukátsi Vilma:

MEDITÁCIÓ

(Gyermekhangra)

 

...megtehette volna,

hogy ne istállóba,

- márványpalotába,

pihe-puha ágyba -

küldje a világra...

 

de ha így lett volna,

tudnának-e róla

azok a szegények,

akik ma is élnek,

s vele mit érnének?

 

Megtehette volna,

hogy nyomorék, csonka

más utakon járjon,

s ő csak szépet lásson

ezen a világon...

 

de ha így lett volna,

lenne bizodalma

hozzá sok betegnek?

csúfnak, elesettnek,

akik hozzá esdnek?

 

Megtehette volna,

hogy gonosztól óvja,

s ki rosszat mond róla,

lesújtja a porba,

rostából kiszórja!

 

De ha így lett volna,

mind, aki elmondja,

hogy bűnökben szenved,

akit nem szeretnek,

- de bűnét megbánta -

kérne-e kegyelmet?

 

S kapna-e kegyelmet?!

Lukátsi Vilma:

A FENYVESERDŐK ELINDULTAK

 

A fenyveserdők elindultak,

hozzák a havas illatát.

Ünnep-illat.

Ünnepi csöndben

mit mond egy kis fenyőfaág?

 

...odafönn a végtelen télben

minden fehér volt, érintetlen,

egy szót súgott az Ég a Földnek:

"karácsony" - ebből megértettem,

hogy egyszer egy várva-várt estén

örömöt viszünk szerteszéjjel,

és átöleljük a világot

jóakarattal, békességgel,

 

kétezeréves öleléssel.

Lukátsi Vilma: IRGALOM

 

Miért vágtatunk?

Szaladásunk nélkül

fut alattunk a föld,

közelíti az ádventi ösvényt,

ahol nincs lent, se fönt.

hol "vár az Úr, hogy irgalmazhasson"

s hogy lezárta a kört,

mennyei szent angyalok szavával

így mondja el a csönd:

kisdedként fekszik a jászolában,

mégis mindent betölt!

 

Betlehem szent éjjelén keresztül

lett áldottá a Föld!

Árvai Emil: FENT ÉS LENT

 

Kincses napkeletről mágusok és bölcsek

királyfi-nézőbe Júdeába jönnek.

Fent a fővárosban mit se tudnak róla;

Betlehembe mennek ős-próféta-szóra.

 

Megtelik a kis hely vendégfogadója,

dörzsölheti markát boldog fogadósa.

Sok külföldi vendég arannyal is penget;

csillagászok talán? égre gyakran lesnek!...

 

Egy szegény ácsmester, Názáretből jövet,

benn a panzióban nem talál már helyet;

pedig menyasszonya gyermeket vár éppen.

 

Krízis-helyzetben most hajléktalan-szálló

kinn a faluvégen egy csöndes istálló.

Gyermek lenn a szalmán; csillag fenn az égen.

Árvai Emil:

HAJLÉKTALAN KARÁCSONY

 

Sötétedik, és nincs még szállás.

Erősebb, gyakrabb már a fájás.

 

Hiába no, ha több a vendég,

a gazdagoké az elsőbbség.

 

József már ideges; Mária nem,

sóhajtozik csak csöndesen.

 

Végül egy koldus ad tanácsot:

istállót mutat, benne jászolt.

 

Bölcsőnek jó lesz; törlik a jászlat:

mégiscsak titkon királyfit várnak...

 

...Csillagot gyújt aztán fölöttük az ég:

királyok királya, üdvözölve légy!

BETLEHEMTŐL NÁZÁRETIG

(karácsonyi gyermekvers)

 

Téblábolok ma Betlehem körül:

mit kezdjek jászollal, gyermekkel,

pásztorral, bölcsekkel;

angyalok kara is minek örül?

 

...Egyszer csak mindez eltűnik:

menekül József, Mária,

velük a kincs, Isten Fia;

Heródes-hadsereg feltűnik:

 

üldöz a gonosz egy igazat;

ölné, de mégsem teheti:

küldetés vár rá, így Neki

meghalni most még nem szabad...

 

...Csöndes lesz újra Betlehem;

csoda, majd gyász, s majd hétköznapok...

...De Názáretben már titkot csattog

a szerszám egy szerény ácsműhelyben!...

 

(Á. E.)

Reményik Sándor:

JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL

 

Magasságos,

Te tudod: nehéz ez az apaság,

Amit az én szegény vállamra tettél.

Apja volnék, - és mégsem az vagyok.

Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,

Benne ragyognak nap, hold, csillagok.

Anyja szemei s a Te szemeid,

Istenem, a Te szemeid azok.

Gyönyörűséges és szörnyű szemek,

Oly ismerősek, s oly idegenek...

Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...

Mit tehettem érte?... mit tehetek?

Én tanítottam fogni a szerszámot,

Mégis rá fogják majd a kalapácsot.

Úgy félek: mi lesz?

Most is ki tudja, merre kódorog,

Tekintetétől tüzet fog a műhely,

Tüzet a világ, s egyszer ellobog.

Ó, jó volt véle Egyiptomba futni

S azután is óvni a lépteit,

Fel a templomig, Jeruzsálemig,

Míg egyszer elmaradt...

Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja

Borzolta szürkülő szakállamat.

Ezüst nyomot hagyott már akkor is,

Komoly nyomot parányi rózsaujja.

S most olyan más az útja...

Vezetném és Ő vezet engemet.

Csak azt tudom, a Te utadon jár,

Magasságos,

De ki tudja a Te ösvényedet?

Te vagy az atyja, - én senki vagyok,

Az Evangéliumban hallgatok,

S hallgat rólam az Evangélium.

Reményik Sándor: JÁNOS EVANGÉLIUMA

 

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,

És összedugják tündöklő fejük

Bölcső körül, mint a háromkirályok,

Rájok a Gyermek glóriája süt.

A gyermeké, ki rejtelmesen bár

S természetfölöttin fogantatott:

De fogantatott mégis, született

S emberi lényként, tehetetlenül,

Babusgatásra várón ott piheg.

A gyermek, a nő örök anya-álma,

Szív-alatti sötétből kicsírázott

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa

Sugárkörébe. Bús állati pára

Lebeg körötte: a föld gőz-köre.

A dicsfény e bús köddel küszködik.

Angyal-ének, csillagfény, pásztorok

S induló végtelen karácsonyok,

Vad világban végtelen örömök

Lobognak, zengnek - mégis köd a köd.

S mindez olyan nyomorún emberi

S még az angyalok Jóakarata,

Még az is emberi és mostoha.

 

De János messze áll és egyedül.

Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,

Nem születésről, nem fogantatásról,

Csillag, csecsemő, angyalok kara,

Jászol, jászol-szag, - József, Mária,

Rongy és pólya, királyok, pásztorok,

Induló végtelen karácsonyok:

Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem

Kihull az ő külön történetéből,

Kihull mindez, és mindez idegen,

Apró, földízű, emberi dolog.

Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

János, evangelista, negyedik,

Külön áll, világvégén valahol,

Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben

S a fénytelen örvény fölé hajol.

És megfeszül a lénye, mint az íj,

Feszül némán a mélységek fölé,

Míg lényéből a szikla-szó kipattan

S körülrobajlik a zold katlanokban

Visszhangosan, eget-földet-verőn,

Hogy megrendül a Mindenség szive:

 

Kezdetben vala az Ige.

S az Ige testté lőn.

Herjeczki Géza: KARÁCSONYI TÖREDÉK

 

Miért is születtél?

Ember miért lettél?

Átkot, gyalázkodást

magadra mért vettél?

 

Szívünk az emberszív

tele gyűlölettel.

Ember az emberrel

kezet fogni sem mer.

 

Miért is születtél?

Ember miért lettél?

Átkot, gyalázkodást

magadra mért vettél?

 

(1979.)

Füle Lajos: LELKÜNK ÉJSZAKÁIBAN

 

A lelkünk éjszakáiban

sebhelyek a kihunyó fények:

kiégő vágy, hamvadt öröm

- lehulló csillagok.

 

Egy Csillagtól gyógyul az éj,

ujjong a fény, derül a lélek,

ott izzik Betlehem felett:

"Naptámadat a magasságból".

MIKEÁS

 

Mit mondhat egy próféta, a látó?

Leleplezi népe tetteit.

Szomorú a pőre valóságtól;

képmutatók nem is kedvelik.

 

Gonoszság van házak, szívek mélyén,

nem csoda, hogy kiábrándító

az élet s nem boldog élmény;

testünkre, lelkünkre rátipor.

 

Gonoszságnak gonoszság a bére:

el fog jönni, meg van már ígérve;

s magunkon - jaj! - nem segíthetünk.

 

Sorsunk mégsem oly reménytelen:

Életet vajúdik Betlehem:

Szabadító születik nekünk!...

 

(Árvai Emil)

Bocy 2005-ös karácsonyi verskölteménye:

 

Fehér karácsonyt ígért a meteorológia,

rám nem más, csak az urológia.

A Szeretet ünnepén ne viccelődjünk,

szeressük egymást, amíg csak élünk!

 

/ismeretlen Bocy nevű kopasz szerző/

Túrmezei Erzsébet: BETLEHEM

/Lukács 2,1-7/

 

Végre, végre Betlehem házai!

Nagy nehéz út volt, szinte végtelen!

Csak legyen hol fejük lehajtani!

Hiszen... talán... ezen az éjjelen...

 

Mária arca halotthalavány.

A kapukat sorra megzörgetik.

Kinyílik és bezárul mindahány.

Zár csikordul. Sehol sincs hely nekik.

 

Légy áldott, kedves barlang, kis istálló,

zizegő széna, pihenést kínáló!

De jó a kínban leroskadni rád!...

 

S Szűz Mária már boldogan ringatja,

odafekteti egyszerű jászladra

a testté lett Igét, Isten Fiát.

Füle Lajos:  A GYERMEK

 

Farkas üvöltött kinn az éjben,

s nagyon, nagyon rég, sok-sok éve

eljött a Gyermek Betlehemben

mezítelen, mint bármely ember.

Fektették szalmás jászolágyba,

de csillag volt a koronája,

csillag a hűvös, messzi égen.

Ő meg testének börtönében

oly egyszerű volt, oly parányi!

Nem isteni és nem királyi.

És mégis... eljöttek királyok,

s a pásztorok is rátaláltak,

mert hittek égi, szent jelekben

/oly egyszerű s oly érthetetlen/.

 

Feküdt a Gyermek csendben, mintha

nem érdekelte volna mirrha,

tömjén, arany, a bámuló nép,

s nem értve semmi földi szót még,

de sejtve már a gúnyt, keresztet,

megremegett és sírni kezdett.

Árvai Emil:

 

Betlehem

 

Jöttek a bölcsek, királyt kerestek;

rá is találtak - hajléktalanul.

Istállót melegre barmok leheltek.

Csillagot ringatott égi azúr.

Árvai Emil:

 

Napkeleti bölcsek

 

Messze keletről a bölcs karaván

rója az ösvényt a csillag után;

poros út, izzadság nem számít, mennek

meglesni titkát a történelemnek.

 

Látszólag csöndes színpad megett

valami készül: angyalsereg

áll sorfalat, majd kórusba kezd...

Ó nagy titok! ki látja ezt?

 

Néhány kinn alvó hajléktalan

bámul a Napba, bár éjszaka van;

menyasszony szül és kisgyerek sír;

Augusztusz mindenkit összeír...

 

Keleti mágusok fáradtan mennek,

egy miatt jöttek, egyet keresnek;

palota, templom nem rejti mégse,

istálló mélyén meglelik végre;

 

térdre is hullnak boldog-fáradtan:

"Eljöttél végre! hiszen Nálad van

minden bölcsesség titka és kulcsa..."

- Sokáig imádják így leborulva.

...

 

Csöndes a színpad, tűnik a menny,

fordul velünk a történelem,

s várjuk, királyként milyen lehet

Ő, aki akkor megszületett.

Egészséges fejbőr - Fehér karácsony

Fehér karácsony,
Fehér karácsony,
A mocskos szemét cigányokat
Nagyon utálom!

Vedd már észre, ez Magyarország
És nem vagy a barátom,
De ha nem tetszik, akkor takarodj át
A román határon!

Én rendes vagyok, az igéretem
Mindig beváltom,
És igérhetem ha találkozunk
A töködet levágom !

Árvai Emil:

 

Karácsonyi gyermekvers

 

Egyszer egy királyfi öltözött szegénynek,

vizsgálni szándékát emberi szíveknek:

aki befogadta, azt ő is meghívta,

elvinni magához - királyként jött vissza.

 

Egyszer Isten Fia embernek öltözött,

csodás Mennyországból e Földre költözött;

királyi ruháját miattunk levette,

isteni életét érettünk letette...

Árvai Emil:

 

A napkeleti bölcsek

 

Új csillag!

Indulnak.

 

Júda

Királyát vajúdja.

 

Ady Endre:

A Jézuska tiszteletére

A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.

A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.

Szent Ambrus:

Karácsonyi himnusz

Ó népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz:
Istenhez méltó születés.

Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan:
az Úr Igéje testet ölt,
mint szűz méhben termett gyümölcs.

A Szűz várandós anya lett,
szemérme sértetlen maradt,
fénylő erényei között
Isten, mint templomban lakik.

Most hagyja el a nászszobát,
a tisztaságos palotát!
Két-természetű Óriás,
indulj utadra lelkesen!

Atyának egyenlő Fia,
végy testet: indulj győztesen,
Testünknek gyengeségeit
örök erőddel izmosítsd.

Ragyog már jászlad trónusa,
új fényt lehel az éjszaka,
s ezt nem oltja semmi éj,
a hit táplálja sugarát.

Krisztus, legkegyesebb Király,
dicsérünk téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
most és örö időkön át. Ámen.

"Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra..."
(Ady Endre)

Hull a hó.

Hull a hó, hull a hó,
Mesebeli álom,
Télapó zuzmarát,
Fujdogál az ágon,
A kis nyúl didereg,
Megbújik a földön,
Nem baj, ha hull a hó,
Csak vadász ne jöjjön.
Parányi ökörszem,
Kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
Süt még nap a nyáron.

Karácsony.

Lehalkul a város zaja
karácsony estére.
Melengeti a lelkünket
a kis gyertyák fénye.
Megszületett a szeretet
lelkünkben e napon.
Hogy a fáradt embereknek
hitet, reményt adjon.

Üdvözlet.

Üdvözlégy te kiskirály
jászolka lakója,
gazdag vagy te bármilyen
szegényes a pólya.
Boldog akit trónusod
elé oda engedsz,
annak többé bánata,
könnye, baja nem lesz.
Az örökké igy dalol
a mennyei tájon:
de jó nálad Jézusom!

Karácsonykor.

Karácsonykor csillag nyúlt ki
Betlehem felett.
Betlehemi istálóban
Jézus született.
Karácsonykor szivetekben
Legyen szeretet.
Jézus útján járjatok,
Mert Istenhez vezet.

Köszöntő

Rég született Jézus
messze Betlehemben,
nekem mégis itt van
ma is a szivemben.
Amerre csak járok,
boldogan kivánom:
legyen mindenkinek
ilyen a Karácsony!

Karácsonyi imádság

Mennyben lakó én Istenem,
könyörgök légy mindig velem,
a te neved sóhajtozom,
karácsonyért imádkozom,
zárd be szivem a rossz előtt,
a jóra adj elég erőt,
álld meg karácsony ünnepét,
küldjed Jézus szeretetét.

Egy nagy karácsonyfa.

Ez az egész világ
egy nagy karácsonyfa.
S ahány emberi sziv,
mind ragyogó gyertya.
Igy látjuk ilyenkor,
Betlehemes éjben.
Igy igaz a világ,
a gyertyák fényében,
a szivek fényében

Ó szép fenyő

Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod!
Te zöld vagy nemcsak nyáron át, de télen is, ha hó leszállt.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod.

Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.
Karácsonytájt oly érdemes fa egy sincs, oly örvendetes.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.

Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!
Reményed és hűséged ád erőt minden időkön át.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!

Halljátok, új hírt mondok

Halljátok, új hírt mondok, pásztoroknak nagy dolgot:
Fiúisten ember lett, mint kisgyermek született!
Szép jelem, szép csillag, szép napunk támadt!

- Nosza, siessünk immár! Hol az ökör és szamár?
- Sajtot tégy szűrujjadba, egy jó bárányt nyakadba!
- Te meg Jankó, rakj tüzet, forraljál édes tejet!
- Én egy kis pénzet viszek, mellé friss vajat teszek!
Szép jelem, szép csillag, szép napunk támadt.

- Fújjad, Gyurka, dudádat! Ne sajnáljad nagy szádat
- Hegedüljön a Miska! Te meg táncolj, Andriska!
Szép jelem, szép csillag, szép napunk támadt!

Magam sem vagyok gyerek, mégsem láttam ily remek,
tündöklő szép csillagot, amely fölöttünk ragyog!
Szép jelem, szép csillag, szép napunk támadt.

- Üdvöz légy, kis Jézuska, üdvöz légy, ó kisbaba!
Mért fekszel a jászolba, a hideg istállóba?
Hol a fényes palota, hol a kényes nyoszolya?
Hol a lépesmézecske vajjal mázolt köcsögbe.
Szép jelem, szép csillag, szép napunk támadt.

A kis Jézus megszületett

A kis Jézus megszületett, örvendjünk!
Elküldötte ő szent fiát Istenünk!
Betlehemben fekszik rongyos jászolban,
azért van a fényesség a városban.

Eleibe térdepelünk mindnyájan,
örvendezve énekelünk vígságban!
Dicséretet mondunk édesanyjának,
ajándékot hozunk a kis Jézusnak.

Pásztorok, pásztorok örvendezve
Pásztorok, pásztorok örvendezve
sietnek Jézushoz Betlehembe.
köszöntést mondanak a kisdednek,
kiváltságot hozott az embernek.

Angyalok szózata minket is hív,
értse meg ezt tehát minden hű szív:
a kisded Jézuskát mi is áldjuk,
mint a hív pásztorok magasztaljuk.

Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk,
aki a váltságot hoztad nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
megnyitád Szentatyád mennyországát.

Dicsőség, imádás az Atyának,
érettünk született szent Fiának,
s a vigasztaló Szentléleknek:
Szentháromságban az egy Istennek!

Mennyből az angyal

Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok,
pásztorok,
hogy Betlehembe sietve menve lássátok,
lássátok!

Istennek fia, aki született jászolban,
Jászolban,
ő lészen néktek üdvözítőtök valóban,
valóban.

Mellette vagyon az édesanyja, Mária,
Mária.
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent fia,
szent fia.

El is menének köszöntésére azonnal,
azonnal,
Szép ajándékot vivén szívükben magukkal,
magukkal.

Betlehem, Betlehem
Betlehem, Betlehem, a te határidba
érkezett Mária, rongyos istállóba.
Ott ülvén, mindegyre, elhagyott gerlice,
elkészíté magát a boldog szülésre.

Egy angyal, egy angyal újságot hirdetett:
Betlehem várában kis Jézus született.
Hideg szél fújdogál, jaj, de nagyon fázik,
a kisded Jézuska értünk siránkozik.

Karácsony
(ismeretlen költő egysoros verse)

Már megint az a kurva bejgli....

BEKE SÁNDOR

Apró örömök
A karácsonyfa körül
szentséges fényben,
gyermekem szemén
kinéz a Messiás,
szállingózó hópelyhek
lebegtetik
a szent várakozást,
és gyermekem szívében
fölcseng
az esti ima,
remegni kezd a perc,
a pillanat,
a szent találkozás
leheletétôl megperdülnek
a karácsonyfán az ezüstdiók
s a jászol felé,
csillagösvényre,
Isten országából
alászállnak a fehér angyalok;
hallom az elsô sírást,
Jézus hangját
és boldog vagyok:
gyermekem arcát fürkészem félve,
tekintetét beragyogja a szent varázs,
lelkében
apró örömök csillannak;
megszólalni hallom szívében
a jászolban ébredô
kisdedet –
a régvárt Messiást.

2001