Ne dúld magad. Jön majd az ápoló bácsi és megkapod az injekciódat. Ha rendesen viselkedsz vasárnap látogatási idóben kiveszünk a rácsos ágyból.
A jó hír: még a paranoiásoknak is vannak ellenségei, szóval lehet, hogy nem is vagy beteg!
Ps, ha nem mukodik, akkor miert gond, hogy hasznaljak a VIP hiteles es Pulitzer dijas ujsagirok? Ugysem lehet ezzel artani, akkor meg had szorakozzanak.
Végtére is a Göbbelsi propagandáról mindenféle rosszat el lehet mondani - okkal. Egyet nem: azt, hogy nem működik.
Ezt tudja a kormány által támogatott (és emellett egyértelműen ?ellenzéki) ÉS, tudja a Te adóforintjaidból és az enyémből fenntartott közszolgálati (és emellett egyértelműen ?ellenzéki) rádió és televizió (Bolgár úr, etc.), tudja a kereskedelmi (és emellett egyértelműen ?ellenzéki) rádió és televizió, és - most, hogy végre kinyílt a szemed - már tudod Te is.
Ezúton kérek még több állami támogatást a pernyertes véleményformáló ÉS-nek, mely a benne közölt véleménnyel formálja olvasóinak véleményét!
Egyúttal javasolom, hogy a közszolgálati rádió és televízió az ÉS-ben olvasható valamennyi véleményt ezentúl nem százszor, hanem ezerszer ismételje el!
(Mindennemű hasonlóság a Göbbelsi propagandával véletlen műve csupán).
Fantasztikus, hogy ti milyen mely nyelveszeti vitat tudtok rendezni errol....:-D
Arra meg nem gondoltatok, hogy ti nem egy nyelvet beszeltek FIDESZ-es kollegaitokkal? Esetleg ok mar valamifele ujbeszelt hasznalnak (a' la Orwell), es mar annyira belejottek,hogy mar nekik sem tunik fel a kulonbseg? Sajnos a birosagok es a partok mar minden kijelentesbol mindent ki tudnak hozni,pl. ha OVI azt mondana, hogy: Esik az eso.(/bux/inflacio,akarmi)
Birosag: ez csak egy velemeny.
OVI(masnap):a sajto felremagyarazta,nem is esik.
Ellenzek:a kormany esteti az esot, szandekosan.
A valosag az, hogy neha esik, neha nem, de az,hogy sokat emlegetik, valoszinusiti, hogy eleg gyakran esik ahhoz, hogy neha ez legyen a valosag.(nem zorog a haraszt...)
Az mas kerdes,hogy mikor is kezdodott ez az ujbeszel (a duplagondollal egyutt)?
Amennyire emlekszem, 1998-tol.... :-(
Neked mindig ez jut eszedbe ha bíróságról (ügyészségről, FIFA-ról stb) ha pofára esik a kormány, de talán meg kellen már tanulnod, hogy van egy olyan eljárási kötelem, amely szerint a bíróság kötve van a keresethez, ami azt jelenti, hogy nem tárgyalhat egyebet mint amit a felperes a keresetében kért. Egyéb körülményekre nem térhet ki, nem ítélhet meg teszése szerint mert az nem a per tárgya. Még egyszer mondom tehát kötve van a keresethez !
Az már csak a hab a tortán, hogy a felperesek az eljárás során kifejezetten kérték a bíróságot, hogy a cikk tartalmát ne vizsgálja.
Szégyen és gyalázat pedig az az ordenáré mocskolódás amit te itt a bíróságról, az ügyben eljáró bíróról és a teljes magyar igazságszolgáltatásról "közkeletű vélekedés címén írsz. Még akkor is ha tőled ezt már régen mexoktuk....
Nekem tetszik, hogy a "bíróság" arra hivatkozva utasította el a rágalmak ellen fellépők helyreigazítás elleni kérelmét, hogy nem rágalomról, hanem közkeletű vélekedések közléséről volt szó.
Ez juttatja eszembe, hogy a Fővárosi Bíróság ebben az ügyben itélkező tanácsáról az a közkeletű vélekedés, hogy politikailag korrupt, pártelfogultságokkal terhelt, emellett jogilag minden szakértelem hiányával kűzködő bolsi testület, a magyar igazságszolgáltatás szégyene.
Sokan azt is vélelmezik, hogy az itélkező bíró családjának maszek kötődéje van, amihez az alaptőkét a kerületi MSZP székház bérbeadásából származó jövedelem elvtársi alapokon történt átjátszása alapozta meg.
Szégyen és gyalázat!
Kedves Derek, rossz napod lehetett, ha mindent félreértettél.
Éppen arra volt példa, hogy a tényektől függetlenül (pl. hány éves) mlehet valakinek véleménye, és nem lehet helyreigazítást kérni, mert mindegy, hogy e tényeknek (pl. hány éves9 megfelel-e az a bizonyos vélemény.
Amúgy, hársfateát ittam C vitaminos aszpirinnel. Megkínálhatlak?
Rezső,
van nálam egy nagyon jó pontod, mert egy másik topicban letermetetted virge3d nevű figurát a mérhetetlen bunkóságáért, pedig téged akart támogatni. Kösz.
"Tehát az eddigiekből az a véleményem, hogy Te az 56-os vérbírák egyike vagy, aki később belépett az SZDSZ-be, és
mindent elkövet a konzervatív politikai oldal diszkreditálására. Például instruálja a másodfok bíráit"
Azert en mielott erre a kovetkeztetesre jutottam volna azert megkerdeztem volna JDR-t , hogy hany eves.Aztan meg nem hiszem, hogy egy 56-os birot mondjuk Mecs vagy Goncz olyan nagyon lelkesen udvozolt volna a part tagjai kozott, Es Eorsi Pista is ott van azert.Ne igyal annyit rezso.
"Az MSZP bizony megtartotta régi párthelyiségeinek túlnyomó részét, azokkal nem számolt el, átjátszotta saját
gazdasági vállakozásaiba, azokat bérbe adja, jó nagy hasznot húz belőle. "
Az Mszp nem tartott meg semmit es nem is kell semmivel sem elszamolnia ami a parthelysegeket es parthazakat illeti. Ugyanis az Mszp ilyen jellegu meg az MSZMP idokben valamikor a hetvenes evek vegen allami tulajdonba vettek es az MSZMP csak az ingyenes hasznalati joggal rendelkezett. Vagyis a rendszervaltaskor az uj kormanynak semmibe sem kerult volna kirugni az MSZP-t az osszes parthelysegebol, mivel az osszes allami es nem parttulajdon volt, csakhogy ahogy az MSZP ugyanugy a tobbi part se fizetett egy budos kanyit sem az altaluk birtokolt ingatlanokert se a kozuzemeki dijakert se a telefonert a legtobb esetben, Majdem minden parthelysegen olyan adossagok halmozodtak fel pillanatokon belul a ki nem fizetett villanyszamlakon es mas dijakon keresztul akkoriban, hogy az uj kormany jobbnak latta nem feszegetni ezt a dolgot 90-ben.
Nem haraxom jdr, hisz tényleg tájékozatlan vagyok bizonyos kérdésekben.
De először a helyzetemről. Jelentősen változott az elmúlt hetekben. Nyáron az ajtónál ültem, az ablakkal szemben, de a hidegre való tekintettel az ablak alá költöztem, annak háttal, mert így néhány centire ülhetek a radiátortól. Bár a képernyő miatt erősebb sötétítő függönyt kellett feltennem, a kutyák gyorsan mexokták a változást, és minden rendben.
A per részleteivel nem foglalkoztam, a joghoz ilyen szinten nem értek (az alkotmányjogot csípem, meg az eljárásjogot. Az utóbbit különösen akkor, amikor szomszédaim feljelentenek a kutyák miatt, és vergődnöm kell az önkormányzattal…)
Tehát az ÉS Fidesz sajtópert teljesen felszínesen, a laza újságolvasó szintjén ismerem. Tudniillik nem érdekel.
Azt persze én is fel tudom fogni, hogy nem ez a "kérdés", de erről meg leírtam lejjebb hogyan vélekedek. De ha azt akarod tőlem hallani, olvasni, én bizony el tudom képzelni, hogy Fidesz pénzek kerültek abba a bányába. Meg sok mást is el tudok képzelni mindegyik párt politikusairól. (Sokakkal ellentétben, jót is… Láttam rá nem egy példát.) Többek között azt is, hogy Horn gyula, Szekeres Imre, Sándor László stb. házépítésébe bizony jócskán belesegítettek a Postabank által feltőkésített cégek. Te nem?
Nomármost innen a dolog nem jog, hanem (párt) politika. Ha meg kell vizsgálni a mostani miniszterelnök családjának pénzügyeit, akkor a többiét is. Többek között a gyuláét. Fel is merült az ötlet, de akkor megjelent 2 db. gyenge cikkecske a sajtóban arról, hogy valami zűr lehet ezzel a házzal (emléxel hogyan nyilatkozott gyulánk arról az újságról a televízióban? Abban egyben?) és 342 arról, hogy milyen kurva az Új Magyarország, és milyen tiszta a gyula, aki 2 közepes tömbház lakásból, meg egy könyv honoráriumból elő tudja állítani a pincében az úszómedencét.
Szóval ha azt az esetet is ilyen csinnadratta és ilyen hatalmas miniszterelnöki hadjárat kisérte volna mint a mostanit, és azt az ügy is bíróság elé került volna, akkor ugyanazt kellene most is tenni.
De mivel nem ez történt, és látom mit tesz az akkortájt visszafogott sajtó mort, engedtessék meg nekem, hogy ne valószínűsíthető visszaélésről, hanem hecckampányról beszéljek.
na most visszatérve a jelenlegi ítélethez, azóta, hogy elcsodálkoztam rajta, elolvastam a hírlapban, hogy a bíróság szerint a vélemény a tényekből levont következtetés. És most bocsáss, nekem nem jogásznak. Ez egy hülyeség. Pro primo, nem jogi érv, hanem egy fogalomértelmezés. és még csak nem is nyelvészeti. pro sec. nem is helyes értelmezés.
De ha helyes az értelmezés, akkor tessék mondani, a tényekből lehet rossz következtetést is levonni? (vagyis téves a vélemény) És ha igen, akkor mi van? Akkor helyre kell igazítani? Csak akkor nem, ha helyes a következtetés? De hogy helyes-e az ÉS véleménye (tényekből levont következtetése), azt csak akkor tudhatja meg a bíróság, ha maga is megvizsgálja a felhozott tények valóságtartalmát. (Tehát éppen azt kell csinálnia, amit hiányolsz.) Megtette ezt a bíróság, ha igen, miért nem szól róla, ha nem, akkor honnan tudta, hogy helyes-e a vélemény, vagyis következtetés.
No mármost, ha egy véleményt akkor sem kell helyreigazítani, ha az nem helyes következtetésekre jut, akkor teljesen felesleges a bíróság meghatározása, és mindenki úgy rágalmaz ahogy tud. (mert engedni engedik.)
Tehát az eddigiekből az a véleményem, hogy Te az 56-os vérbírák egyike vagy, aki később belépett az SZDSZ-be, és mindent elkövet a konzervatív politikai oldal diszkreditálására. Például instruálja a másodfok bíráit.
Persze jöhet még egy polgári per is jó hírnév meg mi fene... Ott talán komolyabban veszi magát a bíróság. mert gondolom, most ez következik.
Úgy érzem, ezen már túl vagyunk. Ne kezdjük előlről.
Bizonyítson az ÉS, ha tud. De nem tudott.
Sőt, ez volt a bíróságon védekezésének alapja, vagyis ő nem tud bizonyítani, csak véleményt mondott.
Elég piti álláspont, de ez van, mit várjunk az ÉS-től ?
Végül is irodalmi lap, ahol tág tere van a fantáziálásnak.
Irogattak arról, hogy ilyen ingatlen ekkro milyen kft-nek tovább stb.
Olvasd el érdekes !
A hírbehozott párt nem azt perlete, hogy
no ingatlan
no datum
no vevő>vevő>vevő oszódással szaporodva.
Hanem, hogy maga a párt vezérkara is vélhetően elszédült a nagy kavartól.
Tehát légyszi:
ingatlan,
dátum,
vevő
szóval ilyenek.
Elég ha az A betűsöket felsorolod a telefonkönyvből.
IMHO:
Boross Antall kemoterápiás kezelési időpontját kihasználva átnyomott egy olyan kormányhatározatot, aminek eredményeképpen
két párt úgy jutott külön pénzhez, hogy a költségvetésben nem kellett megjeleníteni a juttatást. Azonban azzal, hogy nem a FIDESZ számlájára utalt egy összeget, ami ellenőrízhető egy bonyolult ingatlanjátszmát teremtett, ami viszont lehetővé tette a pénz (részleges)eltüntetését.
Ez történt.
Antall nem akarta.
Nézd adótörvény van. Orbán + apuci tegyék le az analítikát és megnyugszik a köz.
Ennyi.
Most nem vállakozom a telefonkönyv bemásolására.
Különben is, tegnaptól kezdve semmit sem kell bizonyítani, csak vélelmezni.
Azzal még a bíróság sem tud mit kezdeni.
Geo, ez nem akár igaz is lehet, ahogy szives vagy alátámasztani mondandómat, de egyszerűen igaz.
Az MSZP bizony megtartotta régi párthelyiségeinek túlnyomó részét, azokkal nem számolt el, átjátszotta saját gazdasági vállakozásaiba, azokat bérbe adja, jó nagy hasznot húz belőle.
De hogy a topic témájánál maradjunk (a téma témája), elegendő az is ha csak a véleményemnek tekinted. Olyan véleményt írok, amilyet akarok, apelláta nincs.
(A labda pedig magas volt, olyan magas, hogy szépen átrepült a fejed felett és lepottyanrt a sarokba. Legközelebb talán nem véted el. Igyekezz !)