"A hamis krisztus nem tudom, hogy mit jelent Nemcsák olvtársnál. De a hamis tanításra tudok néhány példát: a "kemény-férfias szeretet", a piramisrendszerű egyházmodell, a vezetők tekintélye, szellemi harc emberek ellen satb. Ha érdekel, bármelyiket kitárgyalhatjuk tételesen."
Szerinted a HGYben tapasztalható szeretet betölti az agapé ismérveit? Szeretik-e ellenségeiket? Áldják-e az üldözőiket? Nézz körül ha arra jársz, és tedd fel a kérdést: Erről tanított Jézus? Ezt írta János a levelében?
Hol olvasod, hogy egy darab pásztornak kell vezetni egy gyülekezetet, korlátlan hatalommal? Vajon a pásztorok munkaköri leírásában szerepel-e az uralkodás? Vajon a pásztorok munkaköri leírásából mely részleteket bírsz felfedezni a HITes pásztorok munkásságában?
A hamis krisztus nem tudom, hogy mit jelent Nemcsák olvtársnál. De a hamis tanításra tudok néhány példát: a "kemény-férfias szeretet", a piramisrendszerű egyházmodell, a vezetők tekintélye, szellemi harc emberek ellen satb. Ha érdekel, bármelyiket kitárgyalhatjuk tételesen.
Légyszíves fejtsd ki nekem, hogy mire alapozod azt az állításodat, hogy a Hit Gyülekezetében a "hamis krisztust" és "hamis tanítsokat" hírdetnek!
Nem a rossz indulat vezérelt. De közöm van hozzá. Közöm van, hozzá, hogy milyen ember támad az Isten népére, munkájára. Az igékkel pedig nem lehet hadonászni szerintem. Én elég nyitott szemmel járok, nekem elhiheted. Ismerem a hibákat. De hol nincsenek?
"Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el." Róma 16:17
Itt a vastagon szedett rész,a Krisztus tudományáról szól!
Pont a hágyében van hamiskrisztus hirdetése....
"Hírdeted, hogy elárultad a hitedet és a gyülekezetedet?
Amit a hágyéban hamis tanítás,az ellen hirdeti, az igazságot,mert jobban szereti az igazságot,mint a hamisságot.
Érted?
Nem a hitét árulta el,hanem szembe helyezkedik a hamisságal,még akár te érted is,hogy felébredj a mátrixból.
A gyülekezetet meg nem lehet elárulni,mert nem eladó...
"Kíváncsi lennék, hogy ennyi év eltetével hol tatrt most az életed..."
"Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el." Róma 16:17
Hírdeted, hogy elárultad a hitedet és a gyülekezetedet?
"Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." II. Timóteus 3:4
Kíváncsi lennék, hogy ennyi év eltetével hol tatrt most az életed...
Kb. egy hónapja említettem, hogy a nyáron valaki följelentett engem a Freewebnél a HGY-bíráló gyűjtőoldalam miatt. Egyidejűleg levél is érkezett egy sértődött HGY-stől, miszerint félremagyarázom a HGY tanítását az ellenséghez való viszonyról. Utóbb kiderült, hogy a feljelentő nem ő volt (annyiban derült ki, hogy ő hevesen tagadta, és ezt nem volt okom színlelésnek minősíteni), s ezért végül bocsánatot kértem tőle, noha továbbra is azt gondolom, hogy az ő valamiféle ismerőse volt a feljelentő.
A levelezéses vita kivonatát kitettem a honlapomra (nem a régi, elhagyásra ítélt freewebesre). Ebben ellenfelemnek csak első, a prédikációt legalább érintőleg tárgyaló levelét közlöm egészében (természetesen név és egyéb adatok nélkül), a többit csak annyiban, amennyi belőlük válaszaimba idézetként bekerült.
Ellenfelem nem védte meg a prédikációt, csak sértődött hites szólamokat vagdosott hozzám, indítékaim közt vájkált, lelkialkatomat és vélt személyiségzavaraijat boncolgatta, végül (miközben továbbra is lendületesen felelgetett nekem) azt hányta a szememre, hogy nem akarok leszállni róla. Én megtettem mindent, hogy a vita mederben maradjon, de sajnos az ő készületlensége miatt a témáról nem sok szó esett. Mindenesetre a téma ebbe a topikba tartozik. Ha valamelyiktek be tudna tenni egy ide átirányító linket a Kérd.HGY. topikba, azzal nagy szolgálatot tenne nekem, mivel jövő szerdáig ki vagyok tiltva onnan.
Azért raktam be, mert úgy tudom ezen gyakorlat az ún. átokzsoltárokra hivatkozik, mint állítólagos biblikus alapra. Az átokzsoltárok szerepéről, jelentéséről szól ez a cikk, ezért másoltam be. Még mindig leginkább ide illett.
Kedves Józsikácska, én pedig azt nem értem, hogy Te miről beszélsz? Ez a topik a Hit Gyülekezete azon imaharcok gyakorlatait hivatott górcső alá venni, ami az ellenség romlásáért vetnek be. Ezek nem mutatnak hasonlóságot a katolikus egyház kiközösítési és egyén retorzióival, ezért igazán nem világos, miért raktad be a hosszú hivatkozást?
Azért van különbség az egyéni mély sérelemből (valós veszteségből adódóan) kimondott érzelmi-idegi átok és a keresztény ipari átkozás között, ami inkább ráolvasás,boszorkányság, sátáni tőr.
A szenvedő átka ugyanis nem előre kitervelt, tudatos,hanem szíve nyughatatlan fájdalmának kimondott bosszúkívánása arra, aki (vagy ami) őt meglopta, becsapta, megrontotta,...stb. Az érdekes az,hogy szvsz az ilyen átkokat aztán a fájdalom múltával az átlagember megbánja,nem ismétli meg, még ő szégyenkezik miatta,hogy fájdalmában és dühében ilyent mondott.
A RITUÁLIS átok bár a Bibliában szerepel ilyen, nem hinném, hogy az Újszövetségi egyházak szellemi fegyverzetéhez kellene,hogy tartozzanak egy EGYHÁZSZERVEZET, SZOLGÁLAT, ANYAGI JAVAK védelmében, vagy ÉRDEK előmozdítása, védelme érdekében. Ezek a keresztény szervezeti átkozások ingatag, szubjektív "jogosságon" nyugszanak.
SZERINTEM EZ NEM MÁS,MINT BOSZORKÁNYSÁG.
Babilon paráznaságának haragborát támogatja, annak az útálatos tartalomnak a része, ami Babilon kelyhében található.
Nyomában vér és szenvedés, elnyomás, kifosztás és gazság. Alátámasztása a gőgnek, a felsőbbrendűségi tudatnak, egy olyan képmutató kevélységnek,ami nem lehet az Élő és Jó Istentől, akit Atyának hívunk.
Egy hagyományhű katolikus írás az átokzsoltárok szerepéről:
Az átokzsoltárok - szerepük a liturgiában, miért maradtak ki az új zsolozsmából
A II. vatikáni zsinat utáni reform kihagyta a zsolozsmából, az Egyház hivatalos imádságából az átokzsoltárokat, mintha azok nem lennének részei a Szentlélek által sugalmazott Szentírásnak. Nyilván, nehéz megérteni ezeknek a zsoltároknak az igazi jelentését, de mivel a kinyilatkoztatás részét képezik, vennünk kell a fáradságot – és később látjuk majd csak meg, hogy megérte –, hogy megérezzük, és magunkévá tegyük azok igazi értelmét.
Az Egyház hagyományos, ma is érvényes tanítása szerint az átokzsoltárok a gonoszlélek ellen szólnak. Nyilván az a kor, amely tagadja a személyes gonosz létezését, nem tud mit kezdeni ezekkel az imádságokkal sem…
Miközben kihangsúlyozzuk azt az igazságot, hogy ezek a zsoltárok a gonoszlélek ellen hangzanak el, mintegy kis „exorcizmusként”, az alábbi cikkel szeretnénk rámutatni az átokzsoltárok további értelmezési lehetőségeire is.
Az átokzsoltárok
(írta: Sr. Teresa Jackson O.S.B.)
Olyan világban élünk, amelyben a sötétség gyakran túláradni látszik. Századunkat a népirtás, a nukleáris pusztítástól való félelem, és a gazdagok és szegények közötti szakadék növekedése jellemezte. Személyes életünkben is egyre inkább megtapasztaljuk „saját árnyékunk” erejét, azt a benső sötétséget, amely a haragban, depresszióban, erőszakban vagy durva túlkapásokban nyilvánul meg. A félelem és a gonosszal, az igazságtalansággal és a bűnnel való szembesülés képes elerőtleníteni az embert. Legyen szó akár globális igazságtalanságokról, akár a személyes gonoszról, az ember könnyen kimerül, elveszíti a változtatáshoz vagy átalakításhoz szükséges energiáját, erejét.
Ellentétben a látszólag minden megoldást meghaladó, leküzdhetetlennek tűnő problémákkal, a zsolozsma bencés gyakorlata a remény meglepő forrása lehet. A zsoltárok napi beosztásban való imádkozásával egy új valóságot állíthatunk szembe a bűn, a gonosz és a letörtség hatalmával. Imádságunkban egy olyan világot előlegezünk meg, ahol YHWH a Bíró, és igazságot fog szolgáltatni. Imádkozó közösségként egy olyan valóságot alkotunk, amelyben az imádságnak nem kell „udvariasnak” lennie, és amelyben nincs olyan tapasztalat vagy érzelem, amelyet ne lehetne azok megváltása végett Isten elé vinni.
Mit teszünk, amikor naponta zsoltárokat imádkozunk a zsolozsmában? A zsolozsma túl gyakran válhat számunkra öntudatlan, ismétlődő gyakorlattá. A zsoltárok ismerősek számunkra, de nem mindig hatolnak be tudatunkba. Nem gondolkodunk el elég gyakran azon, hogy miért imádkozzuk a zsoltárokat, és hogy mit is jelent ez az imádság világnak, a világra nézve.
A zsoltárok nem mindig kedvesek vagy udvariasak. Sokszor telve vannak haraggal és gyötrelemmel éppúgy, mint a dicséret és vigasztalás gyönyörű himnuszaival. A zsoltárok gyakran zavarba ejthetnek minket: arra hívják Istent, hogy ölje meg ellenségeinket, a megtorlás vágyát fogalmazzák meg, és a gyötrelem mélyéről kiáltanak fel. Szóval mi is történik, amikor mi ezeket a zsoltárokat közösségként imádkozzuk?
Walter Brueggemann Israel’s Praise c. munkájában azt a gondolatot elemzi, hogy a zsoltárok Izraelben a kultuszban használt imádságok, az egybegyűlt közösség imái voltak. A zsoltárok imádkozásával Izrael tevékenyen elkötelezte magát egy „világ-alkotás” folyamata mellett. Imádságán keresztül „megalkotta” a zsoltárok világát, nem pedig egyszerűen csak reagált a körülötte lévő világra. Brueggemann véleménye szerint a zsoltárokban meglévő dicséret aktusa elősegíti annak a világnak megvalósulását, amelyben YHWH uralkodik, és a dicséret képes vagy megerősíteni a jelenlegi állapotot, vagy pedig egy újat idézni elő.
Felhasználva Brueggemann mérhetetlenül leegyszerűsített tézisét, feltehetjük a kérdést: mi, amikor közösségként naponta imádkozzuk a zsoltárokat, különösen is az átokzsoltárokat, átokként és megtorlásként az ellenség ellen, akkor milyen „világot” kezdünk valóságként megtapasztalni? Könnyen zavarba jövünk, amikor a zsolozsmában szembesülünk az átokzsoltárokkal, és szeretnénk azokat finoman a szőnyeg alá söpörni, remélve, hogy senki nem vette észre, hogy mi ellenségeink megöletéséért imádkoztunk. Így viszont azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük átalakító erejüket, amelyet életünkben kifejthetnének, ha vállalnánk a velük való megmérkőzést annak érdekében, hogy elnyerjük áldásukat.
Az átokzsoltárokkal nehéz mit kezdeni, mert szembesítenek azzal a ténnyel, hogy a „jó hírben” nem minden kellemes vagy vigasztaló. Ezek a zsoltárok szemrebbenés nélkül kimondják a személyes gonosz és a gonoszság, az igazságtalanság létezését, és hirdetik annak a szenvedésnek mélységét, amit mindez okozni képes. Legtöbben viszonylagos kényelemben éltünk, nem kellett elszenvednünk semmilyen elnyomást, így nehéz mit kezdenünk azzal a haraggal, amiért ezek a zsoltárok kiáltanak. Lehet-e más, mint barbár, az az ember, aki csecsemőket akar a sziklához hozzávágni (Zsolt 137)?!
Ezek a zsoltárok két dologra irányítják a figyelmünket. Egyrészt mai világunkban a leginkább megtörtek és elesettek tapasztalatára, másrészt pedig bűnre való hajlamunkra, legyen szó akár egyénről, akár egy egész nemzetről. Ezek a zsoltárok egy félelmetes valóságot tárnak elénk, ahol eddigi tapasztalataink mit sem érnek, egy valóságot, amelyben a szenvedőt megvigasztalják, az addig kényelemben élő pedig szenvedni fog.
Az átokzsoltárok általában két valóságot vagy világot neveznek meg; az egyik az, amiben az emberek most élnek, ill. amit megtapasztalnak, a másik pedig az, amelyben JHWH uralkodik, és igazságot szolgáltat majd. Ezek a zsoltárok nem tagadják (le) a harag, a fájdalom és a bánat mélységeit, hanem szembenéznek vele és kimondják azt. A zsoltárok egy olyan világot „mondanak ki”, amelyben az ellenség valóságos, és az általa okozott fájdalmat nem lehet (le)tagadni vagy kimagyarázni.
És még egy szempont a zsoltárokkal kapcsolatban, amit olyan nehezen fogunk fel: címzettjük YHWH. A zsoltáros nem egyszerűen felállít egy általános elvet, miszerint a gonoszt el kell pusztítani, hanem YHWH-hoz könyörög, hogy teremtse meg azt az új világot, amelyben az Úr igazságossága győzedelmeskedik. A zsoltáros ezzel egy olyan új valóságot alkot, amelyben az elnyomás már nem egyszerűen az élet velejárója, hanem amelyben megvannak a következményei. Senki nem halmozhatja csak úgy a szégyent és az erőszakot a gyengével szemben. Isten uralkodik, és az igazságosság napja biztosan elérkezik.
Persze, ez még mindig túl erőszakosnak tűnik modern ízlésünknek. Még mindig egy bosszúálló Isten, ill. egy Isten által szentesített erőszak látszatát kelti. Úgy érezzük, hogy ezeket az érzéseket nem lehet kibékíteni a kereszténységben átöröklődő megbocsátás teológiájával. De ahhoz, hogy igazán megértsük a zsoltárokat, amelyeket minden nap imádkozunk, alaposabban meg kell vizsgálnunk magatartásunkat, és fel kell ismernünk, hogy hol jelentenek számunkra megütközést és kihívást ezek a zsoltárok. Ha egyszerűen nem veszünk róluk tudomást, ha „ésszerűsítjük” vagy a zsolozsmánkból kihagyjuk őket, elveszítünk egy nehéz, de fontos leckét.
Legtöbbünknek, akik Észak-Amerikában születtünk a század második felében, nincs igazi tapasztalatunk az elnyomásról. Az erőszak, éhség, rombolás és igazságtalanság elvont fogalmak számunkra, esetleg a televízió híradásainak anyaga, de nem az életünk. Általában, amikor ezekkel a problémákkal egyáltalán találkozunk, akkor is távoli szemlélői vagy esetleg megoldói vagyunk, de nem áldozatai. Sajnálkozunk azon, ami a világ más részein történik, vagy megpróbáljuk megoldani a problémákat. Igyekszünk megváltoztatni politikai berendezkedésünket, ill. a segítségnyújtás módját. Úgy gondoljuk, a megoldás egy része vagyunk más emberek számára, az erőszak tapasztalata pedig másodlagos marad. Az ellenség lerombolására irányuló kérelem, az erőszak alkalmazása az elnyomással szemben visszataszítónak tűnik számunkra, mivel egy olyan világban élünk, ahol minden problémára van megoldás, vagy legalább is új problémák gyorsan kiszorítják tudatunkban a régieket, és nem kell együtt élnünk az állandó erőszakkal.
De mi van az erőszak és nemzetirtás áldozataival mai világunkban? Mit mondanak az átokzsoltárok a Holocaust, Kambodzsa, Ruanda áldozatainak? Amikor az elnyomás, az erőszak, a rombolás meglévő valóságok, akkor mit mondanak ezek a zsoltárok?
Természetesen, mivel kényelemben élünk, egyikünk sem beszélhet ezeknek az áldozatoknak a nevében, de talán elkezdhetjük felfedezni, hogy azok a zsoltárok, amelyeket mi visszataszítónak tartunk, milyen módon lehetnek mégis „jó hír”. A bosszúállásról szóló zsoltárok egy olyan világot ízleltetnek meg velünk, amelyben nem az elnyomásé és a nemzetirtásé az utolsó szó, amelyben az áldozatokat végül is megvédik, igazolják. Ez nem az emberi megtorlás világa, ahol gondolkodás nélkül, ugyanazzal a mértékkel mérik vissza az erőszakot az elkövetőkre. A zsoltárok egy olyan világért kiáltanak, amelyben Isten cselekszik, ahol YHWH a méltányosság végső bírája. Az áldozatok számára a zsoltárok egy olyan világot mutatnak fel, amely különbözik jelenlegi világuktól, ettől a világtól, ahol nincs remény arra, hogy sorsuk megváltozzon, és ahol nem lesznek soha mások, mint áldozatok. A zsoltárok egy olyan világ megvalósulását segítik elő, amelyet nem a rombolás és a zsarnokság kormányoznak, hanem ahol az Úr igazsága uralkodik.
Legtöbben egy olyan világban élünk, ahol a harag nem teljesen elfogadható érzés. Kedves emberek vagyunk, akik hisznek a békében, és semmi olyat nem tapasztalhatunk meg, ami igazán okot adna a haragra. Így amikor a valóság, amiben élünk, találkozik az átokzsoltárok által képviselt valósággal, olyan érzésünk van, mintha kizökkentünk volna valamiből. Úgy érezzük, hogy ezek nem elfogadható érzések egy imádságban.
Még egyszer hangsúlyoznám: az ellenség lerombolására irányuló kérelem és a bosszú lehet „jó hír”. Azok számára, akik elvesztettek mindent – családjukat, egészségüket, vagyonukat, szabadságukat –, a harag nem idegen érzés. Az áldozatok részéről a mi világunkban a harag egy egészséges válasz. Amikor az ember még képes arra, hogy haragot érezzen az elvesztés üressége helyett, akkor még lehet gyógyítani. A zsoltárok előmozdítják ezt a gyógyulást, mert egy olyan valóságot alkotnak, amelyben Istent kérik, hogy cselekedjen. Nem arról van szó, hogy nekünk magunknak kéne megsemmisíteni ellenségeinket, hanem megerősítjük hitünket abban, hogy Isten az Úr, és Ő fog igazságot szolgáltatni. Így nem az erőszak körkörös mozgását indítjuk el, hanem azt erősítjük meg, hogy a gonosz nem fog győzedelmeskedni.
Akik voltak olyan szerencsések, hogy már szembenéztek az erőszak és elnyomás személyes valóságával, azoknak az imaéletét gazdagíthatják ezek az átokzsoltárok. Nincs olyan érzés, érzelem vagy tapasztalat, amelyet ne foglalhatnánk bele az imádságba. Talán az elnyomatás, amit mi tapasztaltunk személyesen, egészen triviális, de attól még létező valóság az életünkben. Ahelyett, hogy egyszerűen letagadnánk vagy elnyomnánk a bennünk lévő haragot, sebeket vagy kétségbeesést, inkább halljuk meg azok visszhangját a zsoltárokban. Amikor haragunkat és szenvedésünket Isten elé visszük, már nem vagyunk egyedül. Talán nem tehetünk semmit, és nem is tudjuk megváltoztatni a helyzetet, de felkiálthatunk Istenhez abból a helyzetből, amitől Isten nem akart minket megóvni, és Ő cselekedni fog vagy már a mi időnkben, vagy majd az Ő saját idejében. (…)
Imádkozva a zsoltárokat, köztük az átokzsoltárokat is, lehetőségünk nyílik együtt imádkozni azokkal az áldozatokkal is, akiknek nem hallani a hangját. Imádságunk által megkezdődhet az az ország, amelyben szenvedésük és haláluk nem értelmetlen, és ahol Isten igazságot szolgáltat. A zsoltárokban a legmélyebb pontról is felkiálthatunk Istenhez, feltárva előtte saját sötétségünket és a világét, tudva, hogy ezen az imádságunkon keresztül is egyre inkább megvalósul Isten igazságosságának országa, ahol már nem a gonoszléleké, nem a gonoszságé az utolsó szó.
Bartus László: Mi mindent köszönhetek személyesen is Németh Sándornak
“…és hogyha az az ára a mi barátságunknak,hogy én nem mondhatom a bizonyságtételnek a bátor beszédét.Nyilván nem szektásan. De nem vallhatom meg a hitemet és nem mondhatom azt,hogy a Hit Gyülekezete az egy kitünő hely.Hogy itt nagyszerű emberek vannak,hogy itt csodálatos módon változik meg az embereknek az élete,hogy itt fantasztikus dolgok történnek,hogy Isten van közöttünk,hogy Isten hogyan működik közöttünk. Hogy igenis nem félek attól hogy szektavezérnek fogják nevezni a Németh Sándort. Megmondom mi mindent köszönhetek én személyesen is…,dicsőség az Úrnak,a Németh
Sándornak.Értitek?És ha ezt nem mondhatom el,ha nekem már úgy érzem, hogy nekem erről hallgatnom kell egy kapcsolatban!Az a kapcsolat engem nem érdekel, annak az embernek a jóindulata nem érdekel,arra az emberre én nem építem az életemet és nem érdekel hogy mi a véleménye. Legyen harag,legyen ellenségeskedés.Jézus azt mondta: “Nem azért jöttem,hogy békességet bocsássak e földre,hanem hogy fegyvert.” ”
Bartus László nagyon jól tudja - és szerintem ezért is engedi meg magának azt, hogy közel másfél év óta féktelen bosszúvágytól indíttatva a nagy nyilvánosság előtt rendszeresen megaláz, megszégyenít és rágalmaz bennünket -, hogy nem vagyok maffiózó, terrorista, sem feljelentgetős polgár, aki az állami igazságszolgáltatástól kéri az elégtételt. Tudja, hogy én az az ember vagyok, aki Istentől várom a védelmemet, ezért is szeretek Dávid zsoltáraival imádkozni az ellenem ok nélkül tartósan támadó ellenségeimmel kapcsolatban...
...E cikkben azért érzem fontosnak az említett zsoltár idézését, mert Bartus ellenem íródott panaszbeadványa a parlamenti bizottsághoz egy olyan szövegre épül, melyet Laci az ehhez a zsoltárhoz fűzött megjegyzéseimből ragadott ki..
...Talán a lelke mélyén ezt nagyon jól tudja, ezért is fél az ellenségtől való szabadulásért mondott imáktól, melyeket tudatosan úgy értelmez és torzít el, mintha azok lennének társadalmi, emberi kapcsolattartásunk általános jellemzői. Így ezekkel az imákkal riogatja a Hit Gyülekezetéhez nem tartozó vagy annak hitéletét nem szívelő polgártársainkat, hogy féljenek, mert „átkozzák őket”, és lépjenek fel az ilyen egyházi személyekkel és közösségekkel szemben...
...Bartus azon is szörnyülködik, hogy a hívőknek is van fegyvertáruk. Természetesen itt szokásához híven csúsztat, mert azt feltételezi, hogy én atombombák, golyószórók beszerzésére szólítom fel híveimet, hogy kritikus ellenségeimtől megvédelmezzenek. Az is bosszantja őt, hogy míg ilyen dolgokról beszélek hallgatóságomnak, addig azok nevetnek. Az egészből az utóbbi valóban igaz, mert nagyon jól tudják - hiszen sokszor hallhatták -, hogy „noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk...
...A teljes Szentírás szerint azonban előfordulhatnak olyan speciális konfliktushelyzetek is, amikor embereknek kell kimondaniuk átkot. Például Elizeus próféta Géházira és utódaira (Királyok 2. könyve 5,25-27), Péter apostol Ananiásra, Szafirára és Simon mágusra (Apostolok cselekedeteinek könyve 5,1-11, 8,9-23), Pál apostol Barjézusra (uo. 13,6-12) mondott ki átkot. Az anathéma gyakorlása minden keresztény felekezetben hivatalos tanítás - lásd például a tridenti egyetemes zsinat valamennyi protestáns hittételben hívőre kimondott, máig is jórészt érvényben lévő átokszövegeit. Luther is ekképpen ír: „A pápa engem átok alá vetett. Azóta gyarapodtam testileg is, lelkileg is. Viszont én is átok alá vetettem őt, de az enyém erősebb, mint az övé. A pápa ugyanis fogy és sorvad.” (Luther Márton önmagáról. Budapest 1937., 99. oldal) A Hit Gyülekezete vezetői nagyon körültekintően, kivételes és végső esetben használják csak ezt a fegyelmezési eszközt, figyelembe veszik Isten Igéjét és a Szentlélek vezetését is.
Az alábbiakban teljes terjedelmében idézem és kommentálom Németh Sándornak a Hetek c. újság ez év (1999.) december 4-ei számában megjelent írását ("Perelj, Uram, a velem perelőkkel!") Ezt azért ezen a fórumon cselekszem, mert a topicot nyitó prédikáció-idézet kapcsán kaptam hideget is, meleget is az ide járó hitgyülisektől, és most szeretném a prédikáció és a cikk összevetésével megmutatni, hogy NS-nak nem jó a lelkiismerete. Ő ugyanis olyan dolgokat engedett meg magának az ellenség romlásáról szóló igehirdetésében, amelyeket cikkében nem hogy megvédeni nem tud, de még említeni sem mer.
Szia! Nem lehetne ezt betenni a HGy tévtanítások topikba is? Vagy az már floodolás lenne? Undorító, hogy némely filozófus úgy lő bakot, hogy mindeközben a nyomában csaholó kutyafalkából bohócot csinál. Minél nagyobb nyilvánosságot neki! :-(
Te csak a neked nem szimpi oldalt ismered, és ezt el is fogadom. Én meg mellé tettem a magam véleményét, miszerint van másik is, párhuzamosan. És nagyon nehezemre esik beismerni, hogy párhuzamosan van ez is, meg az is.
Ha nem sajnálnék rá egy fél délutánt akkor lehetne szebb is de akkor mind a 7 oldalon végig kéne mennem az Igével a bal kezemben és a jobbomban pedig az érvelési hibáikkal, torzításaikkal, túlhangsúlyozásaikkal...
Erre most sajnálom az időt.
De kellőképpen felfordult a gyomrom talán majd a jövőben szakítok rá.
Ő a kiskunhalasi gyüli pásztora és majdnem annyira rulez forever, mint RT. És nincs semmi állítólag, nagyon okos, tanult, bölcs ember. Nyilván irritál titeket.
Rettenetesen durva, izzadtságtól bűzlő makogás az átkozódás ki (meg)magyarázásának érdekében.
Miközben a magyarázatban olyan mondatok hangzanak el, mintha csak a piacon diskurálnánk, pl. Hogy is van tehát ez? Most akkor ítéljünk, vagy ne ítéljünk? A dilemma csak azokat zavarja, akik nem szeretnek gondolkozni.
Hála az égnek a szerzőpáros a gondolkodás nagyágyúi közé tartozik és megymagyarázza, hogyan kellene "szeretni gondolkodni".
Emellett azonban megállapítható az az elv is, hogy a Hegyi Beszéd a személyes magánélet szférájára vonatkozik („a te ellenséged”, „a ti ellenségeitek” – fogalmaz Jézus), míg a Megváltó és tanítványai által kimondott negatív ítéletek és csapások az Isten ellen harcoló ellenségekre vonatkoztak. Meg kell tehát különböztetni, hogy egy sérelem, kár csak engem, személyemet, magánügyeimet érintõ módon ér-e: ebben az esetben szabadságomban áll nem érvényesíteni igazságomat.
Ha viszont valaki Isten munkája ellen támad, mégpedig olyan hatékonyan, hogy annak sikerét komolyan veszélyezteti, ártatlan emberek üdvösségét kísérli meg elrabolni (például hamis tanítások, tévelygések terjesztésével), Isten szolgáinak fontolóra kell venniük, hogy mi kedvesebb Isten elõtt: jót mondani róla és áldani az ilyen embert – hogy még hatékonyabban fejthesse ki tevékenységét –, miközben olyan emberek veszhetnek el esetleg tömegesen örökre, akiknek nem kellett volna; vagy pedig Isten gyors és látványos ítéletét kell kérniük rá, amely lehetetlenné teszi számára a további rombolást, világossá teszi az elbizonytalanodottak elõtt az igazságot, és kielégíti Isten és az emberek igazságérzetét egyaránt, megszüntetve a képmutató vallásoskodást. Jó szándékú illúziók.
Az Újszövetség tanúságtétele az utóbbi mellett voksol.
A keresztény vezetõk alapvetõ felelõssége ez, amelyet ha elhagynak, mert gyakorlása nehéz, farizeusokká lesznek. Ha nem élnek ezzel, azt bizonyítják, hogy nem hisznek az örök üdvösség és kárhozat alternatívájában, amelyben a helyes út megõrzésének felelõsségét a hívõkre nézve is megosztotta velük Isten; nem hisznek abban, hogy õk maguk ismerik-e az igazságot, és a jó úton járnak-e; nem hisznek a bennük lakó Szent Szellemben és annak felismerhetõ vezetésében; és nem hisznek a Bibliában sem. Ha pedig mindebben nem hisznek, miért vezetik Isten népét? Egyetlen becsületes lépésük, ha más foglalkozást választanak.
Persze vannak, akik azt mondják: ugyan hogyan veszélyeztethetné egy ember támadása a Mindenható Isten tevékenységét? Hiszen õ mindent meg tud tenni, amit csak akar. Ez elvont, elméleti-teológiai szempontból nézve nagyon logikusan és ésszerûen hangzik, csak éppen köszönõviszonyban sincs sem a Biblia tanításával, amely szerint Isten munkája gyakran megdöbbentõen sérülékeny, sem pedig a hívõ élet gyakorlati realitásával, amely ugyanerrõl tanúskodik.
Egyes esetekben egy személy elleni személyes támadás egyúttal Isten munkája elleni támadás is. Ha az illetõ fontos szerepet tölt be, vagy nélkülözhetetlen Isten tervében – ez pedig Isten minden emberével így van, mivel õ személyekben gondolkozik, és szinte kizárólag kiválasztott emberein keresztül végzi a munkáját –, akkor a személyt érõ támadás és az Isten igazsága, Szelleme elleni támadás egybeesik.
Elizeus prófétát „csak” személyes támadás érte, amikor kopaszsága miatt kicsúfolták a „tinédzserek” (az eredetiben ugyanis nem gyermekek szerepelnek, mint Károlinál, hanem ifjak), õ azonban „az Úr nevében megátkozta õket”, mire az erdõbõl elõjött két medve, és negyvenkét fiatalt szaggatott szét közülük.
Néhol pedig egészen a nevetségességbe fullad az érvelés.
A római egyháznak a tridenti zsinaton (a XVI. században) a protestáns ébredés ellen kimondott több mint száz átka azért volt jogtalan, mert Isten Igéje alapján a reformáció Isten akaratában volt. A puszta hivatali, pozicionális, hierarchikus-klerikális tekintély nem jogosít fel ilyen ítélettétel gyakorlására – különösen nem egy ébredés ellenében –, mivel az nem azonos az Istentõl a Szent Szellem vezetésében, erejében szuverén módon adott kegyelmi ajándékkal, karizmatikus, valós tekintélylyel. A tridenti zsinat átokszövegei tehát valóban a fekete mágia körébe tartoznak.
Kevés undorítóbb dolog van annál, amikor az az ember érzése, hogy az érvelésben elkövethető logikai hibákat nagy valószínűséggel ismerő szerzők teletömik ilyenekkel a saját írásművüket.
Mi az ami ebben undort kelt?
Az érvelés manipulációs jellegének a nyílt felvállalása.
Az aláhúzott mondat az ún. petitio principii iskolapéldája, amikor a beszélő a következtetést a feltett bizonyítandó állítás igaznak feltételezésével igazolja.(wiki)
