Egy frenetikus hírt olvastam ma, amely bearanyozta a napom! A fantasztikus margitszigeti este után immár évek óta lesem azt a bizonyos 'tour dates' rovatot és végre...we want the world and we want it, now!
A Doors dalok kedvelőinek bizonyára csodás hír, hogy 2007/07/07 után legalábbis a közelünkbe jön ismét a világ legnagyobb zenekarának két eredeti tagja a kísérő zenészekkel!!! Dátum szerint még simán beférhetne Budapest is...reménykedjünk, hogy talán bővül is még!
Csodás lenne, de ha mégsem, akkor a közelben itt lesz Prága és egy osztrák fesztivál is, én a csehországi helyszínt célzom meg júliusban úgy gondolom.
Nos itt a jelenlegi helyzet, örüljetek:-) UNTIL THE END!
Ma 39 éve halt meg Morrison Párizsban. Az is egy forró szombati nap volt, pont, mint a mai. Az elmúlt majd' 40 év dacára zenéje ma is olyan eleven, mint akkor volt. Talán mert halhatatlan.
Úgy látom, itt még nem került szóba a Tom Dicillo-féle Doors-doku, a When You're Strange, amit egyébként Johnny Depp narrál (valamelyik fesztiválon nagyon monotonnak találták a rendező narrációját, ezért felkérték Deppet, hogy mondja újra a szöveget). Tegnap sikerült letöltenem (torrentoldalakon kering egy 700 MB-s avi file, ami az áprilisban a kanadai PBS-en vetített verzió -egyébként ennek a csatornának adta (egyik) utolsó tévéfellépését a Doors '69-ben-, nagyon jó minőségben - ez állítólag 20 perccel rövidebb a moziváltozatnál), meg is néztem és szerintem nagyon jól megcsinálták, bár semmi új nem derül ki belőle, viszont sok ritka felvételt tartalmaz (pl. a Soft Parade felvételéről - a Feast Of Friends-stáb a stúdióban is filmezett.) Érdekesség még, hogy kizárólag archív felvételeket használtak, tehát nem olyan a film, mint pl. a Beatles Anthology volt, ahol friss interjúk is készültek. Felhasználtak sok snittet a Feast Of Friends filmből, de a Morrison-féle HWY-ból is. Eleven a HWY egyik jelenetével indul a film: Morrison egy út mellett sétál, majd autót vezet, később tankol, stb. Ötletesen játszik rá a film a "nem is halt meg"-pletykákra: az autóvezetős HWY-jelenetben Morrison az autórádión tekergeti a gombot, míg egyszercsak az egyik állomáson pont a halálhírét mondják be. Sok dalból szerepel részlet, de teljes egészében egyik sem hangzik el. A tagok előélete csak nagyon érintőlegesen kerül szóba (Depp meséli el), a film a zenekar sztorijára koncentrál. Sőt, a Morrisonnal telt évekre, hiszen az, hogy a zenekar még 2 évig együtt maradt a halála után, le van tudva egy félmondattal (ahogy nem sok szót vesztegetnek Jim párizsi hónapjaira sem. De azt hiszem, minden olyan súllyal szerepel, amennyire jelentős volt a zenekar életében - plusz nyilván nem csinálhattak 3 órás filmet.) A film egyébként is elsősorban Morrisonra fókuszál, ebben rokon Stone filmjével, ugyanakkor érthető, miért nevezi Manzarek ezt anti-Oliver Stone-filmnek: sokkal igazabb és hitelesebb képet ad Morrisonról. Nem egy szexőrült alkoholista képe jelenik meg itt, hanem egy érzékeny, intelligens, viszont nagyon rebellis művészé. Ugyanakkor a film nem huny szemet afölött, hogy szerette a nőket és az italt is. Szóval szerintem egy nagyon jól megcsinált film ez, pörgős és egy percig sem unalmas. Jól összefoglalja a zenekar sztoriját. A napokban jelent meg DVD-n az USÁban, remélem, itthon is kihozza valamelyik forgalmazó (ha már a Dance On Fire meg a Hollywood Bowl DVD-t is kihozták itthon, ezt sem kéne kihagyni.)
Vagy 3 éve letöltöttem, de most ki is írtam magamnak a két Morrison nélkül, trióban készült Doors-lemezt és napok óta hallgatom (amikor épp nem, akkor a többi lemezüket) és jópár olyan dal van rajta, ami Morrisonnal a legnagyobb Doors-számok közt lenne számon tartva: In The Eyes Of The Sun, Ships w/Sails, Tightrope Ride, I'm Horny, I'm Stoned. (Manzarek is valami ilyet mondott a Fong-Torres-könyvben.) Sőt, talán az egész Other Voices olyan, hogy Morrisonnal a Morrison Hotel-LA Woman-vonal méltó folytatása lehetett volna. (Mindemellett nagy bátorság kellett Morrison nélkül tovább vinni a zenekart, ráadásul azonos néven.) A Full Circle-t is szívesen hallgatom, csak az valahogy úgy egybefolyik nekem, hiányoznak róla az olyan erős, karakteres dalok, amik az Other Voices-on még hemzsegnek. Bár a Full Circle egyetlen -és a zenekar utolsó- slágere volt, szerintem a Mosquito nagyon pehelysúly, a szöveg meg komolytalan - bár talán az egyetlen könnyed, humoros Doors-dal és így valódi kuriózum is. A Verdilac hangulata meg egészen olyan, mint a Morphine Night című lemezéé (igaz, utóbbi vagy 30 évvel később született), szerintem az album csúcspontja. Szóval ha a Full Circe nem is, az Other Voices egységesen erős, karakteres Doors-lemez (talán az utolsó két dal laposodik el egy picit), de mivel nem Morrison énekel rajta (hanem Krieger és Manzarek, szerintem elég jól - néhány Krieger által énekelt dalnak tisztára Loaded-korszakos Velvet Underground-hangulata van szerintem), ezért alig ismerik páran, a hivatalos diszkográfiából is kikopott, újrakiadásra (sőt: hivatalos CD-kiadásra!) esély sincs. Furcsa, hogy bár a zenekar fennállása alatt mindig zenekarként és nem kísérőzenekarként szerepeltek, az elmúlt 40 évben olyannyira Morrisont tolják előtérbe, mintha Joplin- vagy Hendrix-szerű szólózenész lett volna, egy ragyogó kísérőzenekarral. Pedig míg mind Joplin, mind Hendrix váltogatta a zenészeit, Morrisonnak óriási szüksége volt rájuk. Joplin és Hendrix szinte bármilyen zenészekkel kihozta magából, ami benne volt, Morrisonnak viszont ehhez pont arra a 3 emberre volt szüksége, akivel zenélt. Saját maguk szerepét kisebbítik azzal, hogy teljesen ignorálják a két poszt-Morrison-albumot (ha a megjelenésükkor felvállalták őket, akkor most miért nem? Állítólag nincs náluk a mesterszalag, dehát a Box Seten meg az egyik válogatáson mégis szerepel 1-1 dal ezekről a lemezekről is) és, hogy minden egyes Doors-válogatás borítóján (talán az Absolute Best az egyetlen kivétel) csak Morrison szerepel, ráadásul mindig a Joel Brodsky-s, "oroszlánkölykös" sorozatból származó fotóval, mintha a későbbi, szakállas, pocakos bluesman nem is létezett volna, csak a görög istenekre hajazó szexbálvány... Tuti Morrison utálná a legjobban, hogy még ma is ebbe a skatulyába próbálják tuszkolni, ráadásul a Doors-túlélők hathatós közreműködésével...
Tudtátok, hogy Morrison apuka 37 évvel élte túl a fiát? :-O
December 11, 2008
Rear-Admiral George Morrison: father of Jim Morrison
Notwithstanding a distinguished career in the US Navy, which included combat sorties as an aviator during the Second World War and the Korean War, command of an aircraft carrier and service as a force commander in the Vietnam War, George Morrison will perhaps inevitably be remembered in the annals of rock music for his difficult relationship with his son Jim Morrison, lead singer of the Doors. Quoted more than 30 years after his famous son was found dead in his bath in a Paris hotel in 1971, Morrison said ruefully: “He knew I didn’t think rock music was the best goal for him.”
Yet Morrison senior’s career of active service earned him his own niche in naval annals. It had begun at Pearl Harbor in 1941 and included carrier-borne operations in the Pacific and over Japan. He was decorated during the Korean War and subsequently commanded naval forces during what became known as the Gulf of Tonkin Incident, which led to the escalation of the Vietnam War. He was at one time the youngest admiral in the US Navy.
George Stephen Morrison (generally known as Steve) was born the son of a railway worker in Rome, in a remote part of western Georgia, in 1919. At school in Leesburg, Florida, where he grew up, he worked hard to gain a cadetship to the US Naval Academy at Annapolis, which he was able to enter with the help of a relative who was a senior naval officer. From Annapolis he graduated in February 1941, and was posted to the minelayer Pruitt in the Pacific.
She was under going a refit in the Pearl Harbor Navy Yard when the Japanese launched their air attacks on the American base on December 7, 1941, and Morrison had his first taste of action stations as the minelayer’s crew manned their guns and damage control stations. Fortunately Pruitt was across the harbour from the main focus of the Japanese attacks, the US heavy ships, and her crew sustained no fatalities.
Volunteering for naval aviation, Morrison was sent to Florida for training and qualified as a combat pilot in time to undertake operations towards the end of the war, when he carried out sorties over the Japanese island of Honshu. His career after the war included work on nuclear projects at Los Alamos, New Mexico, and further air operations during the Korean War, in which he was awarded the Bronze Star. He also served as operations officer on the aircraft carrier Midway and in 1963 was given command of the carrier Bonhomme Richard.
Almost one of his first acts as captain was to have to announce to his ship’s company over the carrier’s broadcast system the assassination of President John F. Kennedy on November 22, 1963.
He was overseeing naval operations in the Gulf of Tonkin when, on August 2, 1964, the destroyer Maddox opened fire on three North Vietnamese torpedo boats which had approached the US warship. There is some confusion about what followed. Two days later (Maddox having been joined by another destroyer) a second engagement between the American ships and North Vietnamese craft was reported. Subsequent checks suggested that these reports were erroneous. They nevertheless induced President Lyndon B. Johnson to order air strikes on North Vietnam, and to seek from Congress the “Gulf of Tonkin Resolution”, enabling him to deploy US forces without declaring war. It was a pivotal moment in the intensification of the conflict.
Morrison was promoted to rear admiral in 1967. By this time his elder son, Jim, had burst upon public notice as the Doors’ lead singer, with the group’s first album, The Doors. One of its numbers, Light My Fire, whose sexually provocative lyrics must certainly have scandalised Morrison père, reached the top of the US charts that year. After graduating from UCLA’s film school in 1965 Jim Morrison had broken off contact with his family, though it seems unlikely that he was as traumatised by what he always liked to describe as an authoritarian, unfeeling upbringing as he pretended to be. Some of his tales of emotional deprivation appear to have lost nothing in the telling.
As he prospered in senior posts, George Morrison confessed to finding it strange to see his son’s iconic image — one representing a moral culture defiantly at odds with his own precepts of service and duty — on the bedroom walls of his friends’ teenage children. By the time he reached the last stages of his career, Jim was dead. He had split with the Doors, who had increasingly found his drug-fuelled contributions to their recording sessions difficult to accommodate, and had gone to Paris to write poetry. He was found dead on July 3, 1971.
From 1972 George Morrison commanded US naval forces in the Marianas, organising the relief effort for the tens of thousands of Vietnamese refugees sent to Guam in 1975 after the fall of Saigon to the forces of the Communist North.
Morrison retired from the Navy in 1975 and lived with his wife Clara in California. Besides being a keen golfer he also learnt Italian and Ancient Greek. In 1990 the pair visited Jim’s grave in the Père Lachaise Cemetery in eastern Paris, one of the city’s most visited tourist attractions. There Morrison installed a tablet he had created, with a Greek inscription of his own devising, signifying “True to his own genius”.
Clara died in 2005, and Morrison is survived by a son and daughter.
Rear-Admiral George Morrison, American naval aviator, was born on January 7, 1919. He died on November 17, 2008, aged 89
A "Summertime", és a "Fever" című daloknak van stúdió változata is? Illetve a "Summertime"-nak instrumentális változata melyik albumon van rajta? Előre is köszönöm a válaszokat.
Kedves The Doors Rajongók! Írtam egy cikket Jim Morisonnal kapcsolatban, hálás lennék, ha elolvasnátok és véleményeznétek a komment oldalon! A link: http://www.p-tlklubfolyoirat.gportal.hu/gindex.php?pg=32629963
Hogy lássátok, milyen jó vagyok hozzátok, belinkelek egy igazán klassz, profi színvonalú videoklipet is a youtube-ról. Már két hét alatt fantasztikus nézettségre tett szert (ellentétben az én kis szerény filmemmel).
Második próbálkozásra sikerült átjutnom a youtube első szűrőprogramján egy kis trükk segítségével. Szóval pillanatnyilag él a filmem, de ettől függetlenül bármikor letilthatják.
Szeretettel minden rajongónak: (A HQ-t érdemes bekapcsolni, mert a normál képminőség rémes.)
Kész van a film, szívem-lelkem beleadtam. A youtube-ra próbáltam felrakni, de a hangot letiltották helyből. Mondjuk az érdekes, hogy valaki pont a My Eyes have Seen you-t töltötte fel egy hónapja, és neki lehetett, nekem meg nem. Amúgy ez a szám képezné az alapját a filmnek, utána a You're lost rövid, vágott változata következtne, és az egészet az Adagio keretezné a film elején és végén. Szerintem igazán jó lett. Majd megpróbálom felrakni máshová. De a sokezres nézettségről le lehet mondani, az már biztos. :-(
"...The days are bright and filled with pain Enclose me in your gentle rain The time you ran was too insane We'll meet again, we'll meet again..."
"...Realms of bliss, realms of light Some are born to sweet delight Some are born to sweet delight Some are born to the endless night..."
"...My eyes have seen you Let them photograph your soul Memorize your alleys On an endless roll..."
"...You're lost, tell me who are you? I think that you know what to do Impossible, yes, but it's true I think that you know what to do, I'm sure that you know what to do..."
Biztos vannak még más felvételek is. Remélem a Stange Days dokumentumfilmet is megjelentetik majd, amit a zenekar tagjai raktak össze tavaly. (most fesztiválokon mutatják be)
Mint már mondottam volt, sajnos I speak English very-very little. Egyszer belenéztem, aztán nem értettem semmit az interjúkból. Azért majd még próbálkozom, de mindig a dolog könnyebbik végét ragadom meg, mikor helyette a Hollywood koncertet vagy a Dance on Fire-t nézem meg újra és újra. Vajon a Hollywood koncertről miért csak 1 órás anyag van? Akkor nyilván ennyit vágtak össze, de a többivel mi lett? Szívesen "unatkoznék" rajta még vagy plusz másfél órát. Érdekes módon a Fong-Torres könyvben is azt olvastam a Doors tagjaitól, hogy nem sikerült ez a koncertjük. Létezik, hogy LSD tablettákkal ilyen pontosan lehet énekelni? Az európai koncertekből meg pláne alig van valami a Live in Europe DVD-n. Azon a pár koncertfelvételen (és nem a stúdiófelvételeken) Jim tényleg sokkal lazábban mozog és viselkedik, mint a Bowl koncerten, viszont nem tűnik valami józannak szerintem. :-) És persze a felvételek hang- és képminősége sokkal gyengébb.
Most már olyan lettem, mint egy fanatikus rajongó. Megszereztem a Live in Europe 1968., a Sounstage Performances és a No One Here Gets Out Alive DVD-ket is, merthogy megláttam őket a boltban a polcon, aztán nem tudtam otthagyni. :-) Azért nekem eddig a Dance on Fire DVD a csúcs, de elismerem, valóban jó - a kiváló hang-, képminőség és a hibátlan, pontos éneklés miatt - a Hollywood koncert is attól függetlenül, hogy Jim aznap nem verte szét a színpadot. A Soundstage és a No One Here DVD-ket viszont én csak olyan embereknek ajánlanám, akik tudnak angolul velem ellentétben. Bosszantó, hogy szinte semmit nem értek az interjúkból, és még csak olyan jó ismerősöm sincs, aki órákat áldozna rám azért, hogy fordítsa a szövegeket. :-( Kezdek megbarátkozni a Morrison Hotel és az L. A. Woman lemezekkel is. Mondom, mint egy igazi rajongó. :-))
Nagyon lelombozott viszont, amit a youtube-on tapasztaltam. Sokan készítettek fotókból megemlékezést a Doorsról vagy Jim Morrisonról, és szinte mindenkinél letiltották az eredeti hangot, ami nyilván Doors szám lett volna. Ugyanakkor a műsoros DVD-kről teljes dalok vannak fenn évek óta ugyanott! Nem értem ezeket az elcseszett törvényeket és szerzői jogokat. Ezek után meggondolandó, hogy belevágjak-e én is egy hasonló filmecskébe. Mi értelme, ha nem tudom felrakni a netre, mert kinyírják a hangot? Érti valaki ezeket a szabályokat?
