Keresés

Részletes keresés

VadalmaX Creative Commons License 1999.12.02 0 0 83
hálás köszönet az érdemi cáfolatokért, ebből még kisülhet valami jó :-)
1. Sematikus + Túlrajzolt= Karikatúra (tehát néhány vonásra egyszerűsít egy figuát, majd ezeket a vonásokat el is túlozza). próbálok ellenpéldázni, legyen mondjuk a Ragyogásból, mert azt imádom: a Torrance-család (árnyalt) vs. a Hotel személyzete (karikatúra) például nekem bejött, mert ott érezni lehetett a két világ határait, és azt, ahogyan folyamatosan összemosódnak (és Nicholsonból is karikatúra lesz). Az EWS-ban az ilyen epizódszereplők kezdettől fogva ott vannak mindeütt; ezzel most vagy az volt a szándék, hogy "az egész világ bolondokháza", de akkor a házaspárt hiteles alakításra képes színészekkel kellett volna játszatni, akik érzik, hogyan uralja el őket ez a káosz (lásd Griffin Dunne, azt hiszem így hívják az After Hours-ös pasit), mert így nem jött ki a kontraszt - vagy pedig szar volt a színészvezetés. én egyelőre még hajlok az utóbbi felé, rendületlenül.
2. Kidman alkalmatlan JELLEMszínész(nő)nek, a To Die For sima, iskolai KARAKTER-feladat, bármilyen átlagos hollywood-i sztár könnyedén megoldja, és a szemem se rebben, mert erre valók. A Schnitzler-regény sajna jellemábrázolást kíván, ahogy egy belőle készült film is, erre egyik Kidman sem alkalmas. A GNM lehet, hogy fizetős, de tudtommal van felvételi és a manír akkor is manír, ha a tandíj fejében jótékonyan szemet hunynak fölötte.
3. Szerintem is kábé erről szól. De ez nem éri meg a 160 perces erőfeszítést. A Ragyogásban nincs zárószentencia, mégis működik minden egyes perce. Egyébként meg szerinted mi a francért választott Kubrick hetvenvalahány évesen egy ilyen életbölcsességet? Van tipped?
4.-5. Fogalmi zavaraink vannak. Szerintem ez a film stilizált és nem szürreális. Stilizált, azaz valamilyen művészi szempont szerint leegyszerűsített, végletekig vitt, mint az orgia-jelenetnél, ahol minden olyan fantáziátlan és közhelyes és izzadságszagú, akár valami puhafedeles francia erotikus regényben. ha szürreális lenne, elvárnék némi eredetiséget, szokatlant a tudatalattiból (lásd Argento-horrorfilmek, vagy a Ragyogás :-), itt viszont semmi sincs, amit ne olvastam volna az O. történetében. A Casanova qrva jó példa egy stilizált DE egyben szürreális orgiára, ahol semmi gond a túldíszítettséggel, mert az tele van képi ötlettel, leleménnyel. ilyet az EWS-ban nem láttam, ha írsz konkrét példát, fejet hajtok.
(Pécsen tanulsz? Milyen volt az Egoyan-hétvége?)
Előzmény: evad (78)
JB Creative Commons License 1999.12.01 0 0 82
Igerem legkozelebb atolvasom, mielott elkuldom! Kicsit kusza.
Előzmény: JB (81)
JB Creative Commons License 1999.12.01 0 0 81
Attot hogy Domino tudta, hogy mi Bill foglalkozasa, nem az derul ki, hogy Alice volt a ludas. Ebbol csak az derult ki, hogy a ket jelenet kozott eltelt par perc.

Ha jol emlekszem Milich lanya, pedig mas jelmezt mondott, mint amit Bill vegulis felvett.

De egyebkent ez a befejezetlenseg amit erzel, szerintem csak abbol ered, hogy Kubrick nem adott egyertelmu megoldast, sem a cselekmeny tekinteteben, sem a mondonivalo tekinteteben. Mindenki azt szurheti le belole amit akar, a lenyeg az emberi erzelmek bonyolultsagon van. Hiaba lehetsz biztos barmiben, akarmikor megvaltozhat a helyzet.

Előzmény: Reid (80)
Reid Creative Commons License 1999.12.01 0 0 80
Sziasztok!
Nagyon erdekes volt olvasnom Gold Amex cikket ( 68.-as ), bennem is vannak hasonlo erzesek a szexualitassal kapcsolatban. Tenyleg felelmetes ereju tud lenni a vagy a sexre es nagyon magas szinten kell elni, ha valaki uralni akarja ezt a tulajdonsagat.

Mas:
Bar hozott fel eros erzelmeket a film, de nekem nem jott at egyertelmu uzenet a filmbol.
Kicsit befejezetlennek tunik.

Mas:
Baratom szerint reszben reszben a feleseg szervezte a dolgokat. Erre utal:
- A prosti tudta, hogy mi a ffi foglalkozasa
- A jelmezes lanya tudta, hogy milyen kopenyt kell felvenni

A feleseg is jatszhatott az almaival, az alarcal...

En nem hiszek ebben, de azert szeretnem megkerdezni a velemenyetek.

evad Creative Commons License 1999.12.01 0 0 79
ritális oria = rituális orgia
evad Creative Commons License 1999.12.01 0 0 78
Nem értek veled sem egyet, de ezzel legalább már lehet vitatkozni, köszönet érte.
1. A mellékszereplőknek az a dolguk, hogy valamelyest sematikusak legyenek. Ha viszont azok, nem értem miként lehetnek túlrajzoltak.
Itten arról lenne szó, hogy amikor elkezd dőlni a ház, akkor az összes minden és mindenki olyan mintha a boldondok házában lennénk, lásd még After Hours.
2. Nem hiszem, hogy Kidman kisasszony színészi teljesítménye abban merült volna ki, hogy összeráncolta a homlokát, a GNM tanodából pedig nem küldik ki, mer az fizetős. Nekem egybként a csaj először a To Die for-ban jött be, Tomika pedig éppen a MI 1-ben.
3. A vége. Cseppet sem kínos. Arról szólna, hogy a pár a film végére (két nap alatt) tökéletesen elveszíti gyermeki ártatlanságát, egyes egyedül a dugás marad, azaz a fajfenntartás. Nincs tiszta szerelem többé.
4. Nem tudom, mi volt agyondíszítve, a ritális oria talán? Miért szerinted – ha van ilyen – az milyen? 1ébként, ha valamire emlékeztet ez a jelenet akkor az a Casanova. Ott meg minden túl van díszítve. A víz például folpackból van.
5. Stilizált-e vagy reális-e? Nem jó a stilizált szó. Azt kérdezed szürreális vagy reális? Azt mondom erről szól: hogy a kettő között alig van határ.
Ha pedig úgy érted, hogy melyik a film valódi képi világa, az egyszerű, hétköznapi avagy az emelkedett, már-már greenaway-sen megkomponált, akkor arra van egy profán történetem.
Pécsett, az egyetem aulájában két egymást követő napon volt buli. Az első egy ereszdelahajam típusú ügy volt, s mivel az aula mellett fúrta-faragtak, csupa fűrészpor és kosz volt a terem, mindenki izzadt, mint a ló. Másnapra kipucolták, fényesre a márványköveket, az emberkék pedig ezúttal bálra jöttek, csinosan, estélyiben, kosztümben. Ugyanott, ugyanazok. Ég és Föld.
Bár nem hiszem, hogy meggyőztelek az ellenkezőjéről,
üdv
e.
Előzmény: VadalmaX (76)
cornelius Creative Commons License 1999.12.01 0 0 77
Na, ez majdnem az én szintem, meg egyet is értesz velem szinte teljes egészében, ami jól esik, minek is tagadnám, viszont, amiben nem értesz velem egyet, az a füstölős dolog, mert nekem az nagyon is tetszett, egy három forintos horror filmet bearanyozna az a jelenet, komolyan mondom.
Előzmény: VadalmaX (76)
VadalmaX Creative Commons License 1999.12.01 0 0 76
magam sem tudom, mi van ma velem, de kénytelen vagyok bevallani, hogy szinte teljes egészében egyetértek mydearcornelius tömör véleményével, és ha nem sértem meg vele, én részletezném is egy kicsit (persze a magam nevében :-)
a mellékszerepek tényleg sematikusak és túlrajzoltak voltak (buzi portás, jelmezkölcsönző), de ezt még betudom Kubrick szatírikus élének (stangelove, fullmetál), amit viszont Mr. és Mrs. Kidman nyújtott az egyenesen minősíthetetlen. ha valaki összeráncolja a homlokát, amikor visszaemlékezik és elnyom egy apró ásítást, amikor azt mondja ("megyek aludni") azt maníros ripacsnak hívják és hazaküldik még a GNM színitanodából is, itt meg egyszerre két világsztár nyomja az arcunkba ezerrel. elismerem, tomcruise mosolya szívdöglesztően kegyetlen (vagy fordítva), tényleg qrva jól csinálja, na de a többi... (ellenben tegnap láttam a Mission Impossible 2 trailerét, abban aztán kitesz magáért :-)
a vége szerintem is igen kínos volt ott a játékboltban, ha ez a sápadtka üzenet motiválta a két és fél órás filmet ("csak a szerelem ölheti meg a démont", hol is hallottam már ezt?),jobb lett volna, ha K. elküldi egymondatos táviratban az emberiségnek, talán a Warner olcsóbban megúszta volna. nem szánom sértésnek, de Kubrick életének és életművének ismeretében egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel az oltári nagy (bár igaz és szép és a többi) közhellyel. cáfoljatok meg, légyszi, légyszi, légyszi...
azt nem értem pontosan mit ért cornél a "burzsoázia diszkrét báján", ha azt, hogy ez az egész nagypolgári miliő feleslegesen agyondíszített és ízléstelen volt, megint csak egyet tudok érteni. a legnagyobb bajom az EWS-tal, hogy fingom sincs realista vagy stilizált-e, K. össze-vissza váltogatja a két megközelítést én meg csak kapkodom a fejem. ha stilizálni akart, akkor okés a harsány látványvilág, megbocsátom a szánalmas orgiajelenetet a hülye velencei maszkokkal meg füstölőkkel (próbálkozott már itt valaki egész-arcos álarcban orális szex-szel? én még nem, de nem is javasolnám), értem a szándékot, sőt még tetszik is, de akkor hova tegyem a fürdőszoba-jelenet vagy a "barátnőm AIDS-es" jelenet tárgyilagos képsorait?
de persze biztos megint velem van a baj, tessék meggyőzni az ellenkezőjéről :-)
evad Creative Commons License 1999.12.01 0 0 75
Most okosabb lettem, anny szent.
Erőltetett. Igen. Beza.
Ha lenne tíz kedvenc filmed, akkor nem írnál ilyeneket.
Ne békülj, nem kell.
Előzmény: cornelius (74)
cornelius Creative Commons License 1999.12.01 0 0 74
Ne haragudj, nem békülök, ezek után, de válaszolok azért a kérdésedre, szóval, hogy erőltetett, ez nekem a nagy problémám a felsorolt dolgokkal, a tíz kedvenc filmemet meg, ha lenne is, majd hülye leszek megmondani.
Előzmény: evad (73)
evad Creative Commons License 1999.12.01 0 0 73
Látod, megy neked a rövid is.
De mielőtt nekiindulsz ebbe' a hidegbe', ugyan már fejtsd ki, hogy miért is volt rossz mindaz, amit felsoroltál, csakhogy értsem, mi miért nem tetszik neked.
Azt már tudom, hogy Besson bácsi nem jön be úgy anblokk, de ha egy kicsit offtopic ideírnád tíz kedvenc filmedet, akkor talán az is segítene.
Köszönettel:
evad
Előzmény: cornelius (72)
cornelius Creative Commons License 1999.12.01 0 0 72
megyek a Dunának
Előzmény: cornelius (71)
cornelius Creative Commons License 1999.12.01 0 0 71
szégyellem magamat
Előzmény: evad (70)
evad Creative Commons License 1999.12.01 0 0 70
cornelius válasz erre | adatok | e-mail 1999-11-25 11:37:20 (62)

„én azért ültem be tegnap, hogy lássam a Cruise fiúcskát meg a kedves nejét hancúrozni”

Ezek után nem túl sok minden várható el Tőled, kedves cornelius, de sebaj, legalább szép hosszú mondatokat tudsz írni, olyan hosszúakat, hogy még Kubrick filmjeinek hosszúságával is vetekszenek, azért vesszőt néha raksz a szövegbe, hogy lássuk, a központozás is megy Neked, de a mondat az istennek nem akar véget érni, van ilyen, na, nem mondom, ha olyan kedvem van, akkor én is ilyen hosszú mondatokat írok, persze, de tényleg csak akkor, ha kedvem van, mint most, szóval hogy az már-már stílusnak tűnjék, mer' a hosszú mondat baromi jó stílust bír adni a szövegnek, ugye, ez azért érzékelhető, ezért jó hosszú mondatokat írni, meg azér' is, hogy az embert ekként jegyezzék meg a neten: ő az, aki azokat a baromi hosszú mondatokat írja, szóval visszatérve, én nagyon szeretem ezeket a hosszú mondatokat, de legfőképp akkor szeretem, ha értelem is van bennük, nem pedig csupa üres és silány ellenkezés. Pont.

Előzmény: cornelius (69)
cornelius Creative Commons License 1999.12.01 0 0 69
Ha sokáig olvaslak itt titeket, még a végén beveszem, hogy jó film volt, amikor nem is volt az, rossz volt, sorolom, hogy mi minden, rossz volt, hogy alig volt a nőről szó, besszívva mond valamit, a férje meg úgy kikészül, egyből nekiszalad a pokolnak, hú de rossz, rossz volt a hiv pozitív téma is, rossz volt a buzi portás gyerek, rossz volt, hogy a kurva feláldozta ott magát, rossz volt a kölcsönzős faszi a lányával együtt, rossz volt a burzsoázia diszkrét bája, jól indult de a végére nagyon rossz lett Tom Cruise, és a vége, az úgy, ahogy volt, rossz volt, de főleg az a menjünk dugni szöveg.
Előzmény: magdika (68)
magdika Creative Commons License 1999.12.01 0 0 68
Szervusztok!
Tegnap lattam, kettesben szivem valasztottjaval. Elorebocsajtom nem vagyok nagy Kubrick-ismero (ket filmjet lattam csak: Ragyogas es 2001, valamint a Spartacust is de azt meg gyerekfejjel, ugyhogy az nem szamit), ezert csak a filmrol szeretnek nyilatkozni.
Szoval szerintem remekmu. Monumentalis mind temavalasztasat mind kivitelezeset tekintve. Azt gondolom ennel tobbet ferfi-no viszonyokrol elmondani nem nagyon lehet, valamint zsenialis annak filmrevitele, hogy mennyire kozel tud kerulni az ember a teljes osszeomlashoz, amikor felismeri hogy nem ismerheti meg az eleteben jelentos szemelyek belso vilagat, es milyen kozel tud jarni a szakadek szelehez, minden el tud veszni egy szempillantas alatt. Felelmetes Cruise mosolya amikor megtudja hogy HIV pozitiv volt Domino. Szamomra az a film csucspontja. Es persze az utolso ostorcsapasszeru szo. Ez a film szerintem pszichoanalitikus mozi (nemcsak) paroknak. En nagyon lesujtottan jottem ki a mozibol. Rakenyszerit az onvizsgalatra.
Remekmu.
mag
Gold Amex Creative Commons License 1999.11.27 0 0 67
üdv!
A film zseniális és megrázó. Elképeszto pontosságal beszél arról, hogy hiába vagyunk felnottek nem értjük a szexet, a szexet és a párkapcsolatot, bennünk van :-), a részünk, de nem értjük, hiába. Meg arról, hogy mekkora ereje van mégis a szexualitásnak. Tényleg, kurva nagy ero meg energia, meg motiváció, meg ilyesmi...
Mikor rájöttem, hogy a szexualitásunk milyen démonikus, fogvatartó, felemelo, érthetetlen cucc, mélységesen szomorú lettem. Mert nincs megoldás. Nincs az, hogy Ot szeretem, oké, megvan, dugunk, amíg meg nem halunk...Mert egyszercsak elindul valami, orületes fizikai vágy valaki MÁS után... A francba.
A filmben sincs feloldozás. Emlékeztek az utolsó jelenetre és a film utolsó szavára?

Egy Kicsit Szomorú No, aki egyébként imád

vidmar Creative Commons License 1999.11.26 0 0 66
Megyek a papához...
Szó mi szó, ez valóban nem Kubrick legjobb filmje, de megnézni azért mindenképpen érdemes. Az általad említett három filmet nemhogy lekörözni nehéz volna, de még színvonalban elérni is. Ami a filmet illeti: valóban elmondható, hogy csiszolatlan, de a magjában azért érezhetően ott van Kubrick lelke. Ő pedig már letette az asztalra, amit kellett: ha nem is remekműként, de életművének egyenes kiegészítőjeként szerintem helyet foglalhat alkotásai sorában.
gyere a papához Creative Commons License 1999.11.26 0 0 65
Bevallom, nekem a Kubrick az egyik kedvenc rendezom, ezert felek, hogy ez a filmje most nem sikerult olyan jol mint a korabbiak. Van egy-ket jel (csak ugy teljesen teoretice), amely erre utal. Pl. az, hogy nem volt ideje a film tole megszokott csiszolgatasara. Nekem a foszereplok kivalasztasa sem tetszik. Messze nem tartom ugyan okek olyan rossz szineszeknek mint itt egyesek, de arra gondolok, hogy az eddigi filmjeiben vagy ismeretlen szineszek, vagy vilagklasszisok szerepeltek, ennek megfeleloen vagy a tortenet, a rendezes, a latvanyvilag, vagy (ezek mellett pluszban) meg a szineszi jatek is vitte el a hatan a filmet. Gondoljunk csak pl. a 2001 utolethetetlen precizitasara, vagy a Peter Sellers zsenialis harmas alakitasara a Strangelove-ban. Vagy nezzuk csak (a szerintem legjobb vietnamos film), az Elestolteny hiperrealista, harci jeleneteit. Szoval sem ezt, sem azt nem varom a filmtol. De akkor vajon mi marad? Ez a nyavajgos, lelkizos pszichiater tortenet igy ismeretlenul meglehetosen verszegenynek tunik, egy ilyen sztori inkabb Cronenberg mesterhez illene. Egyszoval, felek, hogy ez most nem jott ossze.
Előzmény: evad (64)
evad Creative Commons License 1999.11.25 0 0 64
Nem értem, miért nem hihető a sok dícséret, ha egyszer jó Kubrick-filmeket soroltál föl.
Kubricknak 1ébként nincs két hasonló filmje, így hülyeség lenne ehhez vagy ahhoz hasonlítani.
Akár a Ulysseshez, akár a Furcsaszerelemhez, akár az Óraműhöz. A Ragyogáshoz meg mondjuk végképp nem.
Szóval nem tudok felelőtlenül nyilatkozgatni, ha módod lesz rá, kedves gyap, akkor néz meg.
Mindig csak a saját szemének higgyen az ember.
Előzmény: gyere a papához (63)
gyere a papához Creative Commons License 1999.11.25 0 0 63
Egyszeruen nem tudok hinni ennek a sok dicseretnek. Tenyleg hasonloan jo lenne, mint mondjuk a 2001 (ez nem csak jo, korszakalkoto), a dr. Strangelove, vagy a Clockwork? Kifejezetten ez iranyu nyilatkozatokat kerek. (A filmet jelenleg nem all modomban megnezni).
Bateman Creative Commons License 1999.11.25 0 0 62
Azért a csöcsök sem voltak mindennapiak!
cornelius Creative Commons License 1999.11.25 0 0 61
Nem volt kedvem végigolvasni, lehet hogy más is mondta már, de az az igazság, én azért ültem be tegnap, hogy lássam a Cruise fiúcskát meg a kedves nejét hancúrozni, semmi ilyesmit nem láttam, meg úgy egyébként is elég prűd szerintem ez a film, meg terjengős és egy picurkát nagyképű, süt belőle, hogy évekig tököltek rajta, mondjuk az orgia rész meglepően hatásosra sikerült, na nem a szex jelenetek, hanem a füstölős indítás, elég izgalmas, amikor körben térdelnek a meztelen nők álarcban, a főpap meg sorban indítja őket szobára, jó a sok vörös szín, a maszkok, nagyon állat atmoszféra, profi a világítás, és nem is a mellek a súlyosak, hanem a hasak, figyeltétek a hasakat?
mrbungle Creative Commons License 1999.11.24 0 0 60
Lehet, hogy én voltam a srác melletted, mert én is aludtam.. ;)
Előzmény: vackorka (58)
vidmar Creative Commons License 1999.11.24 0 0 59
Ez amolyan tipikus nézőcsalogató sorcsoport akart lenni, valószínűleg olyantól, aki érdekelt a film anyagi hasznában.
Az is elképzelhető, hogy az illető látta a filmet, ami még szomorúbb.
vackorka Creative Commons License 1999.11.24 0 0 58
Sőt, a Pesti Műsorban is ez volt tartalom gyanánt megadva....Tegnap láttam a filmet, nekem nagyon tetszett, már rég láttam hasonlót ebben a műfajban. Talán egy pár éve a Keserű mézet...
Nagyon meglepett, hogy Kubrick pont a Kidman Cruise párost kérte fel a főszerepre, de meglepően jók voltak...
A mellettem lévő srác elaludt :-),de én észre sem vettem, olyan gyorsan eltelt az a majd három óra...
Előzmény: mrbungle (57)
mrbungle Creative Commons License 1999.11.24 0 0 57
A metro hétfői számában olvastam - egyébként itt a link:
http://www.metro.hu/index.tdp?kat=muvelodes&dat=943264800&cikk=7
"Az Arthur Schnitzler műbôl készült thriller egy pszichológus házaspár (Tom Cruise és Nicole Kidman) furcsa kapcsolatát mutatja be. A veszélyes pár saját szerelmi életét perverz módon betegei felhasználásával, betegein keresztül igyekszik még mélyebben átélni."
Lehet hogy vmit átaludtam a filmen, de pcihológus házaspárt nem láttam, se thrillert, se betegek felhasználását. És ez nem az első filmkritika, amivel találkozok és amiben egyértelmű, hogy a kritikus nem is látta a filmet...
vidmar Creative Commons License 1999.11.23 0 0 56
Valami bővebb kritikát írjon már valaki magáról a filmről is, amihez úgy hozzá lehet szólogatni.
mud Creative Commons License 1999.11.23 0 0 55
Ugyammár, Bateman...
Előzmény: Bateman (54)
Bateman Creative Commons License 1999.11.23 0 0 54
Azért én úgy gondolom, ahhoz képest, hogy Tommy a hollywoodi szarban kezdte, egész jól kiforrta magát.Kétség kívül jó színész!EWS-ban is azt jáccotta amit kellett és nagyon jól.
Emlékezzetek a "A Few Good Man"-ban a vádbeszédre.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!