Nem voltam a legutóbbin, csak a Thick as a Brick-en előtte. A mostani szuper volt szerintem is. Többségében klasszikus számok, a Howlin Wolf, Robert Johnson darabok is jók voltak. Ha van set-list valakinek, ne tartsa magában :)
A youtubeon szaxofonos felvételek vannak az utóbbi idők M. Barre koncertekről. Így utólag kiváncsi lettem volna rá, de nekem se hiányzott a fúvós. Észre se vettem igazából.
A Shelly Bonet féle Ramble On viszont megkívánta volna a dobot :), de így is remek volt.
Viszont elég kevesen voltunk. Hirdetve se volt, román-magyar meccs is volt.
Mára talán aktuálisabb a kérdés: volt valaki a PeCsában?
Mivel a 2 koncert időben viszonylag közel volt egymáshoz, óhatatlan az összehasonlítás. Hozzám a Barre-féle "vissza a gyökerekhez" felfogás közelebb áll, a tegnapi koncertet a maga egyszerű közvetlenségével jobban élveztem. Soha nem gondoltam volna, hogy előfordulhat: JT-nóták közben sem hiányoltam a fuvolát - pedig amúgy mennyire szeretem :-)
/Az "előzenekar" Shelly Bonett meg váratlan bónusz-élmény volt a javából!/
Hogy mit (melyik albumot, melyik számot) hogyan értékelsz, szerintem nagyon sokban függ attól is, hogy hogyan ismerkedtél meg vele.
Az első Jethro-élményem a Heavy Horses volt, úgy 35 éve, ORWO kazettán. Ahogy az ...And The Mouse Police Never Sleeps-szel elkezdődik, azon még a mai napig is feláll hátamon a szőr. Pedig talán semmi extra nincs benne. Egy addig sohasem hallott hangzásvilág fogott meg, pedig azt hittem, hogy húzza a kazettát a magnó (amúgy lehet, hogy húzta is...). Aztán persze sorra sikerült megszerezni a többi addig megjelent albumot, először csak kazettára felvéve, később bakeliten is. Volt ami jobban megfogott, volt ami kevésbé. Az Aqualung például nem jött be nagyon, talán csak a Locomotive Breath róla, aminek hihetetlen dinamikája van. Progrock rajongó lévén a Thick As A Brick persze ott volt a csúcson, de aztán az A Passion Play kiütötte. Ezt a lemezt valamivel később ismertem csak meg, és első néhány hallgatásra nem is tetszett igazán, de aztán fokozatosan ráéreztem az ízére.
A többi "régi" közül néhány szám, ami nagy kedvenc: For a Thosuand Mothers, Songs from the Wood, Hunting Girl, Black Sunday. A Minstrel in the Gallery, arról is különösen a Baker St. Muse a Passion-nal is felveszi a versenyt. Viszont a Too Old... nekem elég sekélyes.
Az "újabb" lemezeiket, úgy 1984 körültől már valós időben ismertem (azaz a megjelenés után nem sokkal) meg. Érdekes, hogy szinte mindenki lehúzza az Under Wraps-ot, ezt annak idején leadta a Magyar Rádióban Komjáthy György és onnan vettem fel (csak a Radio Free Moscow címét nem olvasták be a lemez előtt... :- )). Nagyon sokat hallgattam akkoriban és nekem nagyon bejött az újféle hangzás. A Lap of the Luxury, a Nobody's Car vagy a címadó dal(ok) is mind-mind nagyon jók (szerintem). Ugyanakkor a szinte ezzel egyidős IA szólólemez a Walk Into Light nem fogott meg.
'86-ban sikerült eljutnom az első JT-koncertre, pedig épp katona voltam. A rádióból sikerült felvenni, a kazetta azóta is megvan, bár ma már nemigen élvezhető, annyiszor hallgattuk meg.
A Crest of a Knave nem fogott meg annyira, és bevallom maga a Budapest sem. Szívesen hallgatom persze, de nem kedvenc. A Rock Island nekem sem jött be különösebben. És aztán '91-ben vettem meg az első Jethro-CD-met, ez a Catfish Rising volt, ezt is nagyon sokat hallgattam akkor, máig nagyon szeretem. A Roots To The Branches-ről viszont csak a Beside Myself fogott meg igazán.
A NightCap válogatásnak is vannak nagyon szép részei. A TAAB2 rendes meghallgatására úgy igazából még nem is volt időm, de ami késik nem múlik. Volt életemnek egy időszaka, amikor a Jethro Tull volt az első számú kedvenc, ma is szeretem őket, de most már jó ideje időm nagy részében régi és új csehszlovák és jugoszláv zenéket hallgatok...
Volna valaki, aki a Thick As A Brick albumhoz mellékelt újság szövegeit el tudná küldeni? Kérem, aki tud, segítsen. Erre az E-mail címre írhatnak: levelekcsaknekem@gmail.com
Sajna, mind a TAAB2, mind ez az új Anderson-album, önismétlő, kiüresedett, egy invenciózus futam sincs benne. Mind a hangszerelés, mind a melódia-szerkezet unalomig ismert már. Sajnos, nem véletlen, hogy nincs már Jethro Tull, mert teljesen üres lett a dolog. Ennyi volt benne. Míg a nagy rock- öregek közül sokan képesek voltak megújulni, sajnos ez Andersonra egyáltalán nem igaz. Csilingelő fáradtság és unalom árad a szóló albumaiból. Olyan fokú sterilitás, amit nehezen lehetett elképzelni a Stand Up, az Aqualung, de még a Broadsword and the Beast alkotóitól is. Bowie, Johnny Cash, Bob Dylan vagy Santana képesek voltak remekművekkel előrukkolni öregkorukra. A progresszív rock nagyjaira sajna ez nem mondható el: behalt a stílusuk, nem képes integrálni semmi újat. Yes, Genesis, Jethro Tull, ELP, King Crimson, múzeumi darabok csupán. A régi albumaik állják az idő próbáját, de a 2000-es évek leradírozták őket. Pedig nem korfüggő a dolog: Tom Waits, Neil Young még mindig remekművekkel képesek előállni, David Bowie is mesterműveket volt képes letenni a 2000-es években is. Sajnos a Jethro Tull életmű lezárult. Amit Anderson művel, egy halott stílus zombi-múmiává avanzsált érdektelen próbálkozása. Maradnak a Jethro lemezek, sokan vannak, és elronthatatlanok...
Bevallom, én nem igazán lelkesedem az új anyagért. Míg az előző TAAB2-ben kimondottan éreztem a bizonyítási vágyat, hogy több, mint 40 év zenélés után is lehet invenciózus albumot készíteni - ezúttal ez a lemez csak amolyan "sorlemez". Semmi különös, amire felkapnám a fejem - szóval egyelőre nem ragadott magával. Persze az Öreget ezzel együtt is nagyon tisztelem/szeretem, a koncertjegy már rég a zsebben, de nem az új anyag miatt...
Ugyanerről a koncertről vannak számok a Slipstream videón is. Ott előtte a Hammersmith Odeont mutatják kívülről, ezért azt hittem, hogy ott vették fel. Viszont belül meg nagyobb csarnoknak látszik.
Köszi Markov, ez működött. a flac nem volt gond, sőt. az anyag nem remasterelt, ahogy a bootlegzone hírdeti, ugyanaz, ami volt, de legalább újra megvan.
köszi, megpróbáltam, de csak 98%os a feltöltés. ez egy régi seed. létezik egy remasterelt változat is, ami egy akkori mágnesszalagról készült. belehallgattam: baromi jól szól, de ott nem lehetett letölteni...
Keresem a The Flute In The Rock bootleg dupla albumot MP3-basn(az enyém sajnos megsérült) ez egy Los Angeles-i rádió által rögzített koncert, nagyon jó minőségben 1980-ból. Cserébe fel tudok ajánlani más bootlegeket mp3-ban..
Azt hiszem, az utolsó alkalom a TAAB koncertet élőben látni, hallani az ősszel (Bécs, Graz, Brno). Aki teheti, ne szalassza el! Én mindenesetre jövő szombaton ott ülök majd Helsinkiben a nézőtéren.
Most az Anderson-szólóalbumokról írok, ahogy én látom őket.
A Walk into Light színvonala gyakorlatilag megegyezik a szintén '83-as Tull-albummal. Ugyanaz a sekélyesség, igénytelenség, a dobgép és a szekvencer gátlástalan használata, de ugyanúgy akadnak itt is tetszetősebb mozzanatok, mi több dalok.
Előbbiek szinte minden számban akadnak, ha csupán pár másodperces zenei betétek, vagy érdekesebb hangszerhasználat formájában is.
Utóbbiak közül ilyen dal a Made in England (elsősorban a refrénjével, és benne Anderson tipikusan Broadswordös hajlításaival), a Black and White Television (az erősen new-wave-es jellegével és a relatíve összetettségével), valamint a Different Germany (az atmoszférájával és az instrumentális betéttel, ami amúgy az album zeneileg legerősebb pillanatait adja).
A Divinities tizenkét tételből álló "spirituális utazás" korok, kultúrák és stílusok között. Anderson mindegyik dallal egy adott kultúra, (világ)vallás hangulatait, színeit közvetíti, mutatja be, nyilván szubjektív módon. Indiai, kínai, közel-keleti, afrikai, kelta ízekkel, és több helyütt barokk elemekkel átitatott, kizárólag instrumentális dalok, melyekben a fő szólam a fuvoláé, a kíséretet pedig klasszikus nagyzenekar adja, szintetizátorral itt-ott kiegészülve.
Ami az anyag számomra legnagyobb erénye, az a nagyfokú melodikussága. Jó hallgatni ezeket a hangulatos dalokat, tételeket, mindazonáltal ez így hamar unalmassá válhat, lévén - jellegéből adódóan is - eléggé izgalommentes zene. Még az utolsó, a leghosszabb dal az, ami igazán mélységgel, összetettséggel bír.
Szép, háttérzenének ideális album.
Anderson dalszerzői zsenialitása jópár korábbi Tull-album után a The Secret Language of Birds-ben ismét elemi erővel mutakozik meg. Egyszerű, rövid dalok ezek, kristálytiszták és lehengerlően frissek, erőtől duzzadóak. Az album a Tull hetvenes évekbeli folkjára hasonlít, itt-ott a Roots to Branches-re, de főleg a három évvel későbbi Christmas Album dalaira.
A zene alapja persze ütősök és basszus, a főszerep pedig Anderson akusztikus gitárjai, fuvolája és hibátlan éneke. Mindemellett bőven vannak itt billentyűk, plusz tangóharmonika, mandolin, marimba, buzuki... A dalok egytől-egyig kitűnőek, hangulatosak és igen melodikusak, emiatt kedvenc dalt nemigen tudok kiemelni, de ha nagyon kéne, akkor ilyen a The Water Carrier, a Sanctuary, a The Jazmin Corridor és a The Habanero Reel.
A Rupi's Dance a Secret Language vonalát viszi tovább, mégis más ez az album. A dalok hangzásukban eklektikusabbak, sokkal heterogénebbek, mint ott. Egyértelműen komplexebb anyag, és sokkal inkább hasonlít a Tullra, mint az elődje (vagy pláne mint az azt megelőző kettő).
A dalok döntően itt is akusztikus alapúak - amin azt értem, hogy nem rockalapúak, azaz nem az elektromos, hanem az akusztikus gitár viszi a ritmust -, mégis erőteljesebben, erősebb basszussal szólalnak meg, mint a Secret Language-ben. Valamivel több itt a szintetizátor, és megjelennek a vonósok is, mindezzel közelítve a zenét a Tulléhoz.
És megjelenik a rock. A Lost in Crowd emberünk saját neve alatt első ízben megszólaló rockszáma, ami egy helyre kis progrock is egyben - és mint ilyet, állati jó hallgatni! Kitűnő, Tullos (prog)rock az A Hand of Thumbs és a Pigeon Flying... is.
Míg a Secret Language nagy erénye a dalok friss hangzása, megszólalása, a Rupi's erénye az, hogy az - amúgy persze szokásosan melodikus - dalok változatosak és jellemzően összetettek. Döntő többségük minden további nélkül elférne a Tullnak nem csupán a Christmas és Dot Com-albumain, hanem a Heavy Horses-en és a Songs-on is. Ami nem kis szó.
És jött 2012. Nem gondoltam volna, hogy egy ekkora dobással tér vissza a Mester. Hogy még ennyi kreatitivitás és életképes ötlet van benne. A Thick as a Brick 2 szerintem egyértelműen méltó folytatása a Thicknek.
Ez egy ízig-vérig progrock lemez, és mint ilyen, a Broadsword, de inkább a Minstrel óta az első, ami Anderson kezei közül kikerült. De a lényeg nyilván nem ez, hanem hogy a TaaB2 egy kitűnő album, kristálytiszta hangzással és friss energikus megszólalással. Úgy hozza a nagy korszak soundját, hogy közben végig modern marad. A zene a tizenhét dal ellenére is koherens egész, vissza-visszatérő témákkal, az előzményalbumra való utalásokkal, egy-két ismerős riffel, és "persze" remek dallamokkal.
Az album témáját, a szöveget illető tényeket hanyagolom, hisz ezekkel valószínűleg mindenki tisztában van. Erről csupán annyit, hogy számomra kifejezetten szórakoztató a Gerard személyén túlmenő mondanivalónak a tálalása, mely szerint a saját életünkben adódó végtelen számú lehetőség mekkora hatással tud lenni a további életünk alakulására.
S így már csupán egy pici sajnálkozás marad a végére. A lényegen ugyan semmit nem változtatna, ám valahogy jobban tetszene, ha az album a Jethro Tull neve alatt jött volna ki. Giddingsszel, Perryvel, de főleg Barréval... Mindegy persze, ha annyira zavar, akkor Tull-albumnak fogom fel, kész. A Tull lényegében maga Anderson.
Martin Barre & Band playing the music of Jethro Tull
Martin Barre ist seit 43 Jahren Gitarrist der legendären Gruppe Jethro Tull und neben Ian Anderson das Aushängeschild für dessen Sound. Da Jethro Tull als Band eine längere Konzertpause macht wird Martin mit seiner Band (u.a. Jonathan Noyce - Bass (ex-Jethro Tull) im Herbst auf grosse Europatournee gehen, um sein neues Album vorzustellen. Darauf finden sich Jethro Tull Klassiker in neuem Gewand. Live wird er viele Songs der älteren Tull-Geschichte zum besten geben und das mit einer Power, die in den letzten Jahren bei Jethro Tull nicht mehr zu hören war.
A Jethro Tull egy ideje már elég passzív volt, ami az albumkiadásokat illeti. Sokan vártuk, hogy végre kihozzanak egy új anyagot (a paksi koncerten Anderson is utalt rá), de nem történt meg, viszont az örökké nyughatatlan Anderson szólóprojektben elkészítette a Thick as a Brick[...] Bővebben!Tovább »
Örülök, hogy tegnap ilyen szép számban összejöttünk. Volt egy kis félsz bennem a nézőszám miatt. Kiváló koncert és milyen nagyszerű ötlet a z O'Donnel fiú szerepeltetése. Talán ilyesmi lesz a JT jövője. Ha lesz.
