Azt írod: Ez egy nyilvános fórum, ahol mindenki leírja, amit gondol. De az nem mindegy, hogy hogyan, milyen stílusban. Pozo is kapott egy kioktatást, kulturált hangnemben, de felém, felsőrendűségedben a személyes sértésekig merészkedtél. Pedig csak két kérdést tettem fel, amire érdemi válasz helyett csak maszatolást és személyes sértő megjegyzések sorát kaptam. Megvártam, hogy a moderátor mit szól ehhez. De sajnos a topik színvonalába ez belefér.
Egyébként az ilyen készítményekre is van vizsgálati előírás, elvárás. De épp azt kérdeztem, van e személyes tapasztalatod ezekre, saját empíriád?
Ami az önellenőrzést illeti, az idézett mondatod előtti szöveget nem olvastad el. Például, egy Kinizsi, vagy Gerecse végén nincs sátor, csak több, mint 250 km utazás tömegközlekedéssel, sok órán át. Vagy egy pádisi túra után társasbusszal hazáig 8-10 óra is eltelik. Én egyébként épp onnan szereztem be Lyme tüneteket. Ennyit a funkcionális analfabétizmusról.
Kérlek, szállj le a magas lóról, inkább szállj magadba és ne csak másoktól, magadtól is várd el a kulturált kommunikálást!
Ez egy nyilvános fórum, ahol mindenki leírja, amit gondol. Tehát egy véleményt fogalmaztam meg. Ha te megnyitod a nevezett oldalakat, és úgy ítéled meg, hogy ezen írások tartalmukban, megfogalmazásukban elérik egy komolyan vehető, szakmailag alátámasztott tudományos oldal szintjét, akkor te vagy nem olvasol elég tudományos cikket, vagy nagyon alacsonyan van az ingerküszöböd.
Az ember nagyjából az egyetemi évekig bezárólag eljut egy olyan olvasottsági szintre, hogy képes legyen különbséget tenni bizonyos olvasott tartalmak között; a saját ismeretei, műveltsége, egyebek alapján differenciáljon.
A 21. században nem újságot olvasnak az emberek; amit a neten olvasol, az nem újságírás, hanem tartalomszolgáltatás, az olvasó pedig tartalomfogyasztó. Kattints, hogy aztán még több ugyanilyen jellegtelen cikk szülessen. Ha számodra a linkelt cikk bármilyen valós tartalommal bír, akkor neked az origo és hasonló oldalak bulvárcikkei valók, merülj el abban.
Olvastál te bárhol olyan cikket, ahol az adott kullancs elleni szer kapcsán azt vizsgálták, hogy ténylegesen mennyire hatásos a kullancsok ellen? Amit én találtam, az csak az illatokat, az összetevőket, árat vizsgál. Egész egyszerűen nehéz azt megmondani, hogy egyik vagy másik szer adott körülmények között mennyivel jobb mint a másik. Hogy te is értsd: nincsenek empirikus kísérletek.
"Az illóolajjal nem kell bekenni a nadrág szárát, hanem ráfújni." Az illóolajat tipikusan más anyaggal keverik, majd utána porlasztják. Az illóolajjal bekenni a nadrág szárát dolgot a linkelt cikk írta, tőlem aztán azt csinálsz amit akarsz, azzal kened be magad, amivel akarod. És ott, ahol akarod.
A többnapos túra kapcsán is leírtam, hogy a nap végén, mielőtt bemész a sátorba, érdemes átnézni magadat. Erre ezt írod: "Egy több napos túránál az otthoni ellenőrzés már elkésett, [...]". Te most tényleg ennyire értetlen vagy, vagy csak funkcionális analfabéta?
Itt felmerült megint a kullancskérdés, pozo fórumtárssal egy normális beszélgetést lehetett lefolytatni a témában, kulturált hangnemben. Hogy neked egyébként mi bajod van a világgal, azt nem tudom, de ha nem tudsz normálisan kommunikálni, akkor hanyagold a kommunikációt. Te ugyanis csak kötekedsz.
Meglátásom szerint sem az nlc, sem a házipatika nem komolyan vehető oldal
Ne haragudj, de ezt honnan veszed, mivel tudod alátámasztani meglátásodat? Vagy csak úgy mondod?
Aztán, hogy mennyire hatásos, vagy éppen nem, azt senki meg nem mondja.
Ezt tudod, tapasztaltad, kipróbáltad, vagy ez is csak meglátásod szerinti vélemény? Talán itt is elég lett volna leírni Te hogy csinálod és nem véleményezni, leszólni egy másikat. Aztán mindenki dönt saját maga.
amikor az illóolajjal bekenem a nadrág szárát, az még be is szívja, míg mondjuk ha a bőrre viszem fel, akkor jó eséllyel tovább érződik a hatása.
Az illóolajjal nem kell bekenni a nadrág szárát, hanem ráfújni. Az olaj valóban beszívódik a szövetbe, épp ezért tovább tart az illathatás. Ha a bőrödre fújod, akkor a bőrszövetbe is beszívódik az olaj. Innen meg ráadásul a testhő miatt hamarabb elpárolog. Ez egyszerű fizika. Ráadásul a terepen a kullancs először a ruházatra kerül és onnan a testünkre. Tehát a védekezésnél talán célszerűbb rögtön a külső rétegen történő védekezés. Vagy ha nagyobb biztonságra törekedsz, mindkét helyen védekezhetsz. A megszólalásaidban többször is a józan észre hivatkozol. Ezek talán ebbe a kategóriába tartoznak és nem csak meglátások. A testünk átnézése ezek mellet is fontos, de sokszor nem lehet ezt a helyszínen megtenni. Egy több napos túránál az otthoni ellenőrzés már elkésett, mert ha a feje befúródik, megindul a vérszívás, rossz esetben sajnos, a kórokozó átadása is.
Az a helyzet, hogy amint írtam, nem a házipatika az elsődleges forrás, mert csak átvett az nlc oldaláról egy cikket. Meglátásom szerint sem az nlc, sem a házipatika nem komolyan vehető oldal, az általad linkelt cikk színvonalát tekintve pedig főleg nem.
Az, hogy különböző illóolajok (levendula, citrus, eukaliptusz) elriasztják a rovarokat, nem újdonság, mondhatni: közismert tény. Számos kullancsriasztó készítményben is ilyen anyagok vannak.
Továbbra is azt mondom: a józan észt semmi sem pótolja, és ezt a te eseted is igazolja. A nap végén mindig át kell nézni a testünket. Ha többnapos túrán vagyok, akkor már a sátorba se megyek be úgy, hogy nem néztem volna át magam. Ha pedig hazaér az ember, akkor zuhanyzás előtt, alatt, után is átnézheti magát. Tükör segíthet a nem jól látható részek áttekintésében is, ha éppen nincs valaki, aki mondjuk megnézné a hátadat. Tudnék mondani pár tájfutós példát, amikor a versenyzők egymás különböző testrészeiből szedegették ki a kullancsokat, akár 10-20 darabot.
Sajnálatos az eseted, és ennek fényében külön meg tudom érteni, hogy nagyobb elővigyázatossággal vagy a kullancsok kapcsán.
Szerintem írd meg, hogy te konkrétan milyen terméket használsz, ez önmagában többet ér információ gyanánt, mint egy cikk. Amúgy konkrétan a bőrödre fújod és/vagy a ruházatra?
Nem bántás, de bőven elég lett volna, ha leírod, hogy használjunk levendula olajat a kullancsok ellen. Az ilyen komolytalan leírásokat nem érdemes linkelni szerintem.
Ha csak azt írom, hogy használjunk levendula olajat, akkor sokan -jogosan- felvetik, hogy honnan veszem ezt. Azért a házipatika komolyabb háttér, mint én vagyok.
A józan észt semmi nem pótolja, túra közben néha érdemes megnézni, hogy ránk mászott-e valami?
Ez bizony kevés, ezt saját esetemmel tudom bizonyítani. Vas megyében túráztam, amikor egy kullancs a hátamba fúródott, amit sajnos csak napokkal később vettem észre, amikor viszketett...Ekkor már késő volt, Lyme-kóros lettem. Azóta használok egy spray-t, ami nekem nagyon bevált. Túra előtt a nyakamat, derekamat, csuklóimat és a bokáimat fújom be.
A jó öreg Szukut használom, sajnos egyre kevesebb helyen kapható már, de az tényleg működik. Mellékhatása, hogy mivel elég büdös kullancsok mellett mást is elriaszt a közeledből. :) De ha magányosan akarsz túrázni legjobb.
Az nlc oldalról átvett "cikk", amit elolvashatunk a hazipatika oldalon is. Nem bántás, de bőven elég lett volna, ha leírod, hogy használjunk levendula olajat a kullancsok ellen. Az ilyen komolytalan leírásokat nem érdemes linkelni szerintem.
Aztán, hogy mennyire hatásos, vagy éppen nem, azt senki meg nem mondja. Mint ahogy általában az összes kullancs és szúnyog elleni szer. Arról nem is beszélve, hogy amikor az illóolajjal bekenem a nadrág szárát, az még be is szívja, míg mondjuk ha a bőrre viszem fel, akkor jó eséllyel tovább érződik a hatása. Aztán hogy ebből mennyit éreznek a kullancsok vagy a szúnyogok, az más kérdés.
Aki nagyon parázik a kullancsoktól, azoknak lehet, hogy még mindig inkább a DEET tartalmú szereket érdemes használni, ezeket ajánlják a trópusokra is. Aki pedig a szer mellékhatásaitól tart, az döntse el, hogy éppen mitől szeretne jobban félni, és járjon el annak megfelelően.
Időről időre felmerül ez a kullancs téma a különböző topikokban. A józan észt semmi nem pótolja, túra közben néha érdemes megnézni, hogy ránk mászott-e valami?
Szerintem probléma nélkül teljesíthető, Isziniken minden alkalommal (ötször) 10 órán belül csináltam meg a Szárliget-Mogyorósbánya távot. És mindig pont Péliföldszentkeresztnél sötétedett rám. De az a túra novemberben van, most tovább van világos.
Pár éve december közepén mentem egy Tokod-Koldusszállás-Tatabánya távot, ott mondjuk sár és hó váltotta egymást, akkor a vértestolnai műút után, a Pes-kő oldalában kapcsoltam lámpát. Ekkor Koldusszállás után a sárga sáv, piros kereszt, piros sáv útvonalon mentem Tatabányára. Koldusszállástól valamivel több mint egy óra alatt oda lehet érni a tatabányai vasútállomásra. Kiszállásként mindenképpen ajánlom azt az opciót.
Köszi, terv az, hogy Pélig megyek busszal, múltkor Tokodtól addig jutottam el, és megpróbálom letolni Szárligetig, ahonnan már vonattal vissza tudok jönni Budapestre.
Bocsánat, az előbb egy kicsit gyorsan nyomtam rá a küldés gombra...
A kérdésedre a válasz: igen, le lehet nyomni egyben, volt már aki megtette. (Igaz, a másik irányba és nem Péliig mentem, hanem Mogyorósbányáig, de 10 óra alatt végigértem.)
Este fél 8-ig nincs teljesen sötét. Ha mégis korábban rád sötétedne, akkor Nagyegyházán is ki tudsz szállni, azzal nyerhetsz 3,5 km-t. Ha viszont Tardosról indulsz, akkor mindkét irányba (Szárliget és Dorog) 35 km a táv, igaz, Dorog felé meg kell mászni a Nagy-Getét. Tatabányán keresztül nem nehéz eljutni Tardos, autóbusz váróterem megállóig. Szárligetről óránként, Dorogról pedig fél óránként van vonat Budapestig.
Péliföldszentkereszt - Szárliget Kéktúra szakaszt, lehetséges lenyomni egy menetben? Koldusszállás után mennyire lehet még kiugrási lehetőség ha mégse menne és csak tömegközlekedés opció?
Nagypéntekre tervezem, hogy arrafelé folytatom a kéktúrát. Péliföldszentkeresztre a legegyszerűbb és legkorábbi eljutás a Széll Kálmán térről induló közvetlen busz, ami 08:45 körül ér oda. 10 és fél óra alatt kellene Szárligetig eljutni, kb. addig nem sötétedik be teljesen.
Iszkiri 110 km - 2610 m szinttel, teljesítve 25 óra 08 perc alatt (óraátállítás nélkül)
Az első mondat margójára: Ez brutál volt, nem gondoltam hogy egy paramétereiben nem olyan nehéz százas, ekkora küzdést hoz majd maga után.
Pénteken szinte egész nap esett az eső. Szombat hajnalban kétszer megébredek, esik... Reggel felkelvén még mindig esik. Jópár ismerőssel együtt vonatozunk le Szárligetre, ahol az időjárás továbbra sem fogad minket kegyeibe.
Én végül 8 óra 05 perckor indulok neki a túrának. Először a Vértesben vár engem 25 km. Ha előre tudom mi vár rám, lehet inkább a rajtban maradtam volna töménytelen mennyiségű hot-dogot enni :)
Az első 2 km még kellemes aszfaltúton megy (aha, ez a beetetés..). Csákányospuszta előtt már eléggé saras, de ezt ráfogtam arra hogy sokan elindultak az elején 7 órakor, és összekoszolták itt nekem az utat. Innen megint jó kis szerpentines aszfaltos út visz fel a Körtvélyespusztai elágazáshoz, ami előtt már bizony köd lett, és az eső intenzívebbre is váltott hamar. Előtte egy darabon át Büki Péter csatlakozik hozzám, és megyünk egy kis ideig együtt. Sissy, és Jani pontőrködik, minden finomságot lehet itt kapni, szuper frissítőt állítottak össze. A kaland pedig elkezdődik.. Hatalmas sár lesz innentől, és ez csak hatványozódik folyamatosan... A Határ-hegy előtt a Z-ön valami akkora sártengeren kell felkapaszkodni, hogy ilyet nem sűrűn láttam eddig. Minden lépés egy nagy szenvedés, ráadásul a cipőmnek szinte már alig van talpa, így küzdök mint malac a jégen. A Mátyás kút előtt végre aszfalt. Talán soha nem futottam még 1 km-t ilyen örömmel aszfalton. Innen a K-en megint igen nehéz küldetés az emelkedőn talpon maradni, lefele meg főleg. Én az igen megfontolt lépések miatt nem esek, de mögöttem a sporik előszeretettel dobálják magukat hátranézvén :) A Vitányvár aljánál Reni pontőrködik, és kínál minden sós finomsággal. Magához a várhoz is fel kell menni, majd ismét a K-en vissza Körtvényespusztára Sissyékhez, ahol megint frissíthetek a rengeteg finomságból, mint már egyszer ma megtettem utam elején. A K+-en megint orbitális nagy sárban haladok fel a Körtvényesi-kilátóhoz. Ez oda-vissza rész, ismerősök jönnek visszafele, lehet nem nagyon van jó kedvem jelenleg? Visszaérvén a retteneten a pontőrök mondják hogy a Mária-szakadék baleset veszélyessége miatt aszfaltozhatok is. Hú de jól hangzik! Na de nem élek vele, mert a tényleges útvonal nem arra visz. Bár lelki szemeim előtt látom végzetem, így igen betojva indulok a szurdokba. Hamar be is igazolódik félelmem. Sár, iszonyúan csúszós út, és szakadék. Csak annyit írnék, hogy szerintem ez volt életem egyik leglassabb 1 km-e csecsemő korom óta, de nem zuhantam le, és nem estem el még ebben a cipőben sem. Iszonyú nagy kő gördült le a szívemről amikor leértem a Csákányospusztai kulcsosházhoz. Innen a réten már kényelmesen jutok vissza az elágazásba ahol reggel már szintén jártam, majd ugyanazon az úton vissza Szárligetre. Megtettem 25 km-t 5 óra 10 perc alatt. Fura, de sokkal lassabbnak éreztem. Beérvén sok ismerős itt pihen, és majszolják azt, amit én is fogok percek múlva. Vagyis beváltom bónomat Zsoltnál a hot-dogosnál, és végre leülhetek kicsit pihenni. Bevallom ez a 25 km eléggé leszedált minden tekintetben. Kaja közben átgondolom a további útvonalat, és rájövök, hogy ennél már csak könnyebb lehet. Sok lesz benne a kemény köves rész, és aszfalt is, na meg a Tatai tókör is 7 km nyugis terep.
A lábam tocsogott a sárban, és a gusztustalan vízben, így zoknit cserélek, ami pillanatok alatt komfortosabb helyzetet teremtett, ámde ellőttem egyetlen váltózoknimat, és van még 85 km. Lesz ami lesz, de abban a förtelemben biztos nem megyek már. Elvehetek egy citromos sört is, azt is megiszogatom. De jól esik itt húzni az időt.. Nem tudom hány perc múlva, de tovább indulok.
A Zuppa-nyereg emelkedője hamar megizzaszt, de ennek kifejezetten örülök, mert kiérvén a 25 km-es pontról, igen csak fáztam. Lekocognék Nagyegyházára, ha a terep engedné, de természetesen csak gyaloglok a jókora sárban..
Leérvén a településre 2 km aszfalt. Végre már! Ennek, és a száraz zokninak úgy megörülök, hogy gyalogtempóm hamar átvált pár km-rel feljebb. Sorban érem be a sporttársakat, aztán pedig 33 km-nél Forgács Andit, és Baranyai Erzsit. Jaj de vártam már, innentől végre együtt megyünk. Van téma bőven, a lányokon nem is nagyon látszik hogy a Vértesben akkorát küzdöttek volna mint például én. A Somlyóvári kulcsosház előtt rettenet sártengeren kell átverekednünk magunkat. Én ezzel számoltam még Szárligeten ülve 25-nél, de mondjuk nem ekkorára. A probléma viszont az, hogy visszafele is fogunk erre jönni 98 km-nél, de legalább már valószínűleg világosban. Andi szomjas, mondom neki Tornyópuszta már csak 3 km, és ott remélhetőleg lesz mindenféle finomság. Ismét aszfalton haladunk. Múlt heti beszámolómban azon problémáztam hogy sok volt az aszfalt az utolsó 50-en, most meg repesek az örömtől ahogy keményebb talajt ér a lábam. Ki érti ezt... :) Odaérvén Tornyópusztára, András és Gyula pontőrködik, és hipp-hopp teremnek mindenféle szuper jó dolgok az asztalon. 42 km-nél járunk, igen jól esik nassolni. Egy doboz sört is kapok. Amíg elfogyasztom, a lányok tovahaladnak, de hamarosan ismét hárman haladunk. Koldusszállásra érvén átváltunk a S-ra, és mondom Andinak hogy innentől sokáig vége a saras részeknek, és végre kényelmesen haladhatunk. Erzsi ismeri már ezt a részt. Nagyon jól haladunk, Andit meg is dícsérem, tényleg úgy megy, mint aki most indult el a túrán. 48 km után, a So jelzés elágazása előtt elővesszük fejlámpáinkat, ugyanis besötétedett. Szerpentines emelkedőn kanyargunk, mondom a lányoknak, tavaly a Kinizsin itt vettem észre a hatalmas villámokat amik vihar formájában eláztatták a mezőny nagy részét.
Közben jönnek a futók, meglepetésre Meretei Balázs jön elsőként, szuper jól halad, ráadásul nem is az elején indult. Utána Bötkös Tamás, majd szép lassan a többiek. Én teljesen nyugodt vagyok, így terveztem, az időben pedig benne vagyunk. Az Arany-lyuk (P-S- elágazás) után megint egy borzalmasan sáros rész jön, nehezen haladunk, szívja ez energiánkat rendesen ez a rész. A Szent Péter templomrom előtti 3 km hosszú egyenes viszont talán életemben nem esett ennyire jól a széles köves úton. A romhoz érve Hegedűs Csaba pontőrködik. Egyedül olyan frissítőpontot csinált, hogy ejha! Vajas-zsíroskenyerek, hagymával, csalamádéval, sós-édes dolgok, és rengeteg több ízű szörp várt itt minket. Le a kalappal Csaba előtt, és a jó hír még az, hogy a visszaúton is leszünk itt még egyszer. Jól megtömve pocakunkat indulunk lefele a Baji kálvária mentén. Közben sok ismerős jön szembe. Nem mondom hogy nem irigylem őket, de én most jól vagyok így, nagyon is jól :) A Kálváriánál egy fa úgy dőlt ki hogy szinte lehetetlen átlépni rajta, megküzdünk az átmenettel, majd visszanézvén találok egy utat ha majd visszafele jövünk, bízom benne ezt a procedúrát nem kell újra megismételnünk. Egy másik fa pedig úgy dőlt ki hogy szó szerint egy milliméterre az egyik stáció mellett. A stáció vallási mivoltja úgy látszik a fát is becsületességre intette, hogy még továbbra is megcsodálhassuk ahogy Jézus az anyjával találkozik. A Baji szőlőhegyekhez érvén aszfaaaaalt! Jaj de örülök most ennek. Hosszasan haladunk ezen, egészen Baj településen át, ahol Andival majdnem rabul ejt minket a "kék a szeme" nevű örök klasszikus varázsa egy kis szórakozóhelyen. Magunkra nézvén, a sáros mivoltunkat firtatva inkább a tovább haladás mellett döntünk. Meglepően kevesen jönnek szembe, mint kiderült sokan feladták a túrát. A körülmények ismeretében itt aki a 25-ös távot is megcsinálta, az is nagy császár a szememben. Végül Tatára érkezünk, irány az Est Mozi. Sajnos nem valami jó kis filmre ülünk be, hanem csak pecsételünk egyet, és beváltom 500 Ft-os bónomat egy csokira. Andinak mutatom a kabátzsebemet, lassan kiszakad a jobb zsebem, annyi elemózsia van benne :) Nem is maradunk sokáig, irány a 7 km-es Tatai tókör. Az időjárás hihetetlen, de partner volt ebben. Eső már sok órája nincs, a szél se fúj, és meglepően nincs is hideg a tóparton, így adott a lehetőség egy kellemes körözésre. Két kód van közben, megleljük mindkettőt, majd másfél óra múlva ismét a mozinál vagyunk. Megint kapunk igazolást, én meg jól elnyúlok a kanapén. A lányok viszont nem sokáig maradnak, így nekem is szednem kell a sátorfámat, pedig nem mondom, de el lettem volna itt még.. Immár 72 km-nél járunk, és jön a nagy levegő.. Ugyanez az útvonal visszafele egészen Szárligetre, 110 km-ig mint ahogy jöttünk. Sokan megunják, közel a vasútállomás, de mi nekiindulunk a visszaútnak. Én pedig már nyolcadjára is visszaindulok, és remélhetőleg 8 indulás, 8 teljesítés lesz a mérlegem a túrán.
Visszaindulván hiába ürítgetem a cipőmet, nem jön ki belőle semmi, úgyhogy elkönyvelem hogy a jobb kislábujjam melletti ujjon egy vízhólyag keletkezett, ami itthon be is igazolódott. A végestelen aszfaltúton elindulván hamarosan Kovács István jön szembe, aki mondja hogy nincs kedve már a tókörhöz, de a pecsételés után visszafut (!) utánunk, és végigjön velünk a maradék részén. A miértjét nem értettük, de örültünk neki hogy később utolért minket. A végén érkezik Viktor és Géza, nagy küzdők, ők is megcsinálták végül a túrát. A Baji kálvária aljához érve Andi mumusa következik, mégpedig ami idefele lejtett, az bizony most emelkedni fog.. Elérvén megint a kidőlt fát, én megyek elől, felfedezem azt a kerülőt amit idefele kinéztem. Szerencsére stimmel, látszólag más is élt vele, mennyivel könnyebb így kikerülni. Visszaérünk Csabához a templomromhoz. A kínálat továbbra is elsőrendű, falom a vajas-csalamádés kenyereket, szörppel leöblítve. Tovább haladván Erzsi lemarad, de ott van vele István, bár ahogy mondja, ő egyedül is elmenne, nem kell félteni. Andival nagyon jól haladunk, a hosszú 3 km-es részen utolérjük Horváth Zolit, akivel szinte a túra végéig kerülgetjük is egymást. Elérvén a szerpentines lefele részt, kocogásra váltunk. Mi lelte ezt a lányt? Minél többet megyünk, annál energikusabb? Az energikusságot viszont sajnos hamarosan felváltotta az enerváltság. Koldusszállás előtt meglepően nagy köd lesz egy pillanat alatt, és hamar lehűl az idő is. A vadászháznál megállunk kicsit frissíteni a sajátból. Úgy érzem innentől már a túra végéig köd lesz, nagyon nem örülök neki, de nagy szerencsére, csak a vadászház környékét lepte be a misztikus köd. Cser M Zoli, és Borosnyay Pali húz el igen jó tempóban közben. Hamarosan világosodik, ez jó hír. Tornyópuszta előtt Andi már eléggé küzdött az emelkedőkkel, de az a lényeg hogy jött, és haladunk így is. Láttam rajta hogy nagyon-nagy küzdő, és tudtam hogy biztos megcsináljuk a túrát. Tornyópuszta előtt Erzsi és István utolérnek, négyen érkezünk Viki és Balázs frissítőpontjára. Immár 93 km-nél járunk. Andinak már Koldusszálláson mondtam hogy lesz itt finom leves, és így is lett. Vérré válik minden falatja és kortya bennem, úgy érzem. Bekanalazván a finomságot útnak indulunk. Most már eléggé hadirokkant a csapat, de megyünk és haladunk, ez a legfontosabb. Az emelkedős aszfaltút már messze nem esik olyan jól mint még idefele. A Somlyóvári kulcsosház szerencsére nincs messze, csak 3 km. Innen viszont még/már 13 km van hátra a célig! Egy nagyobb kihívás van, átvergődni magunkat azon a borzalmas sáron amin idefele jöttünk már egyszer. Nem kapkodjuk el. Minden lépést megfontoltan, nehogy már itt essünk el a végén. Jutalmunkat siker koronázza, és később Nagyegyházára érkezünk, ami után még egy nagyobb dombot kell megmászni hogy visszaérjünk a célba. Andi nagyot küzd, de megvan ez is! Végül ha az óraátállítást nem számoljuk bele, vasárnap reggel 9 óra 13 perckor (ha igen, akkor 10:13-kor) beérkezünk a célba. Hatalmas megkönnyebbülés, ez egy igen nehéz menet volt ebben a hatalmas sárban. Gratulálok a lányoknak, nagyon erősek, és ügyesek voltak! A szervezést pedig mindenkinek, aki benne volt ebben a nem mindennapi kalandban!
Figyelem! Az Országos Rally Bajnokság első versenyét április 4-6. között Miskolcon és környékén rendezik.
A rajt- és a célceremónia, a DVTK Stadionnál lesz április első hétvégéjén, a gyorsaságikat pedig a Bükkben, valamint a Hegyháton bonyolítják le a két nap során. A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.
Ezért az április 5-én megrendezésre kerülő Bükki Források TT. 30 és 50 km-es távjain alternatív útvonal vezetésre kerül sor.
Péntek éjjel: Jarní Vysočinou 100 km - 2030 m szinttel - 16 óra 53 perc alatt
Vasárnap: Duna menti barangolás és kompozás 13 km - 80 m szinttel - 3 óra 13 perc alatt
Jarní Vysočinou 100
Lipniczky Attila már tavaly felvetette nekem ezt a túrát, hogy érdekelne-e? Igent mondtam, és el is érkezett az ominózus pillanat amikor megszervezésre került.
A honlap alapján kiderítettük hogy mindössze egy(!) ellenőrzőpont lesz, aztán viszontlátásra :) Szerencsére letöltöttem a tracket, így volt tényleges útvonalunk, mert amit a rajtban kaptunk az igen csekély volt. Rendesen megpakoltam a hátizsákomat, mert ahogy néztem a térképen, bolt is mindössze kb 80 km-nél volt..
Gond nélkül odaérkezvén, szerencsére a mindössze két szervezőből az egyik beszélt angolul, de nagyon okosabbak így sem lettünk. Az viszont már itthon nagyon fura volt, hogy a térképen 2 km-nél a Sázava folyó feletti hidat lezártnak minősítette a mapy. Átúszni lehetetlenség, nagy nehezen találtam alternatív útvonalat addig. Ezt megmutatva a szervezőnek bőszen helyeselt, és távban is csak minimálisan lett hosszabb a kerülőút.
A másik fontos infó, hogy 50 km-nél visszaérünk a rajtba, vagyis Havlickuv Brod-ba, és itt lehet venni majd virslit, és kofolát/kávét is.
4 ember indult előttünk eddig mindösszesen, mint később kiderült abból csak egy ment 100 km-en, és a túrát mindössze 5-en csináltuk meg :)
19:30-kor mi is nekiindulunk a menetnek. A kerülőúton érkezünk meg az ominózus hídhoz, ami lezártnak minősült. Persze megnézzük Attilával, de az ég világon semmi gond nincs vele, nem értettük hogy miért van ebben a stádiumban továbbra is.. A túra nagyrészt turistajelzéseken haladt, például most 11 km-en át a P-t követjük. Szántóföldeken, majd sokáig a Sázava folyó mellett haladunk. Ahogy vízfolyás vagy tó közelébe értünk, egyből nagyon lehűlt a levegő, amikor elváltunk tőle, akkor pedig egész kellemes volt a hőérzet.
11 km-nél áttérünk a S-ra, és Zizkovo Pole településig haladunk rajta. Egész szimpatikus a terep, aszfalt eddig nem sok volt, változatos részen haladunk, csak sajnos éjjel. 15 km-nél, a fent leírt településen tartjuk meg első kis pihenőnket. Jól haladunk, az átlag pöccre 7 km/h. Havlíckova Borova település előtt a széles útról a jelzés balra bemutat az erdőbe, Attila váltig állítja hogy nem arra kell menni, pedig nekem itt jelzi az utat. Nos a helyzet az hogy se út, se jelzés nem nagyon akadt, csak elvétve. Mondtam Attilának, hogy alkalmazás nélkül valószínű itt lett volna a vesztőhelyünk. Kiimádkozzuk magunkat ismét a széles útra, ami amúgy szintén jó lett volna irányunkba, de egy jó útvonalkövető természetesen a megadott úton halad. Hoppá, három fejlámpa tűnik fel, akik bizony nem tértek be az "útvesztőbe", hanem maradtak a dózerúton. Hamar utolérjük őket, három hölgy halad együtt. Pár szót váltok velük, kiderül hogy ők az 50-es éjszakai távot csinálják, így mindössze egy valaki maradt előttünk már. Attilával tovakocogunk az immár aszfaltos úton. Havlíckova Borova után 16 km-en át a Z-et követjük. A térképem több helyen is jelöl régi várromot, kíváncsi vagyok mit rejt az ikon, de sajnálatomra csak gazdasági épületnek kinéző házak meredeznek, így látnivalóból bizony nem olyan sok volt a túrán..
27 km körül befogjuk az előttünk levő sporit, akit akkor még nem tudtunk melyik távon van, de megkérdezésemre örömmel konstatáltam hogy ő a 100-ast csinálja. Szép kényelmesen halad, előttünk meg már senki sincs innentől. 31 km-nél ejtjük meg második kis pihenőnket, Ceská Bela településen. Hú de jól esik leülni..
Innentől komolyabb esemény nem történt, 7 óra 30 perc alatt tesszük meg az első 50 km-t.
A feladatunk igen vicces volt, ugyanis még a rajtban megadta az egyik szervező a telefonszámát, és fel kellett hívjam hogy megérkeztünk, mert az épületet bezárta, és ő fent az emeleten aludt közben. Viszont hiába hívom, nem veszi fel. Bár igaz hogy hajnal 3:00 van, de nem kegyelmezek ;)
Mire beülnénk a kocsiba (ugyanis visszaérkeztünk a rajt-célba) kicsit pihenni, megjelenik egy fecske bugyiban a szervező a mínusz fokokban :) Attila gyere gyorsan, nehogy visszamenjen aludni!
Felérvén a már ismert helyre egyből rendelünk egy pár virslit, kenyérrel. Innivalóval meglepően jól állunk, az nem is kell. Nekem viszont van még egy feladatom, ugyanis kidörzsölődtem, és ezt sürgősen abszolválni kell. A mosdót nem találom, így a lenti folyosón oldom ezt meg, majd látom hogy kamerák pásztáznak közben.
Lehet hétfőn meglett a hét sztorija ha visszanézték :)
Összesen kerek fél órát töltünk itt, majd 3:30-kor nekiállunk a maradék 50-est abszolválni.
11 km-en át a K- a követendő. Jó 3 km-t haladunk a Sázava folyó mellett, nagyon hideg van, Attila fel is veszi a kesztyűt. Nálam is van, de talán az adrenalin dolgozik bennem, és ezáltal nem is veszem fel, pedig fázok rendesen. Elérvén a Z-et lassan pirkad, a nap csodásan emelkedik ki a dombok mögül. Éjszaka is gyönyörű csillagos égboltunk volt, most sincs egy felhő sem a közelünkben, ez jó jel. Az viszont kevésbé, hogy Attila mondja hogy menjek csak, ő már nem fog tudni kocogni innentől.
Persze nem hagyom ott, akkor átváltunk túrázósba, legyen így. Az érdekes Abrahám tó mellett haladunk el, most már a vízfolyások mellett sem fázunk végre így világosban. 73 km-nél elérkezünk Attila "városába", Lipnice nad Sázavou településre, ahol a túra legszebb látnivalója, egy igen szép vár csigázza fel receptorainkat.
Itt is megállunk kicsit pihenni, közben Attila telefonál egyet. Vagy a telefonálás, vagy a Lipnice település varázsa újra energikusabbá tette Attilát, és ismét tudtunk kocorászni. Lefotózza a Pod Lipnici elágazás tábláját, ami azt jelenti hogy Lipnic(zky) alatt. Na de ki, vagy mi van ott.. :)
Sajnos a nappali részben már nagyon sok aszfalt volt innentől. Svetlá nad Sázavou városkába érve 80 km-nél érjük el az első olyan lehetőséget ahol tudunk vásárolni. Attilánál van minden, én beugrok a Billába és veszek két igen finom péksüteményt, amit egyből el is majszolok. Később utolérem Attilát belekocogva, és ismét együtt haladunk. Álmosító hosszú úton érkezünk Pohled üdülőfalu vasútállomására, ahol én kérek most egy kis pihenőt. Attila nem sokat tököl, majd utolérem jelszóval halad is tovább, nálam pedig megbontásra kerül közben a gumicukor. Kis technikás etapon érek ki egy szántóföldre, majd utolérem Attilát ismét. 88 km-nél figyelni kell a tracket, mert jelzetlen rész következik 6 km-en át. Szalagozás? Fényvisszaverő? Ugyan már... :)
Végre valahára eljön a 93. kilométer is, ahol a túra egyetlen ellenőrzőpontja volt jelölve (a cél előtt 7 km-re..). Ez egy étterembe volt, ahol mindössze annyi történt, hogy kaptunk egy pecsétet a pincértől, aztán nesztek, ennyi. Persze kihasználtuk azért a lehetőséget, és elfogyasztottunk egy kofolát, de ez sem járt, venni kellett.
Egy szép völgyben kanyargunk 3 km-en át, ez most éppen tetszik. Az utolsó 3 km viszont arról szólt hogy visszaérkeztünk Havlíckuv Brod-ba, és töménytelen aszfaltgyilkolás vette kezdetét. Ez már nem esett túl jól.. Végül 12:23-kor beérkezünk a célba, ahol megkapjuk okleveleinket, megmutatom az egy darab pecsétet, bár senkit sem érdekelt amúgy. Ismét veszünk virslit, majd indulunk is haza.
Átlagos túra volt ez útvonalügyileg, voltak szebb, és kevésbé szép szakaszok. Az ellenőrzőpontokat inkább hagyjuk, természetesen becsülettel megtettük a kiírt távot.
Egyszer érdemes rá elmenni.
Duna menti barangolás és kompozás 13
Mivel időben hazaértem, ezért tudtam egy nagyobbat aludni ez a túra előtt. Odakint esik az eső intenzíven, de megnézvén az előrejelzést, 10 órától eláll, és onnantól már nem lesz semmi. Vincze Zolival így a 10 órás találkozást beszéltük meg. Végül a túrán 10:47-kor indultunk, teljesen esőmentesen. Párszor voltam már ezen a túrán, A Tamariska-domb, és a Kolonics sétány jó kis helyek akár családosoknak is egy kirándulásra. Az is jó buli, hogy Csepelről Soroksárra komp viszi át a résztvevőket. Az átkelés előtt ráadásul Tibi a főszervező volt a pontőr, és még frissítőpont is üzemelt nála. Átjutván Soroksárra kicsit kitérünk az útvonalról egy habos nedűt legurítani. Ráérünk, a feladat csak annyi hogy 16 óráig be kell érni. Az önfrissítést megejtve a Soroksári-Duna másik partján gyalogolunk tovább eleinte kerékpár, majd erdei úton. A Mediterrán lakópark után átkelünk a Gubacsi hídon, majd lefotózzuk igazolásként a Csőhídat, amit be is mutatunk a célba (ezt mindkét partról le kellett fotózni). Beérvén megkapjuk díjazásainkat, majd finom virsli jár a teljesítőknek. Mivel szépen mosolyogtunk, ezért repetázhattunk is :)
Szombat: Tekeres-völgy Maraton (40 km - 1035 m szinttel) 7 óra 16 perc alatt
Vasárnap: Hős vérrel szentelt Vértes (45 km - 949 m szinttel) 7 óra 10 perc alatt
Tekeres-völgy Maraton
Nagyon szeretem ezeket a Nemesvámosról induló túrákat, ha Sárkány-völgy a neve, ha Tekeres. Természetesen most sem csalódtam.
25 mm esőt jósoltak, és reggel is még esegetett, így nem túl nagy kedvvel készülődtem. Viszont Botos István vár rám kocsival, szóval nem leszek papírkutya. Nemesvámosra érkezvén hideg, és barátságtalan idő fogad minket, de meglepetésre mire 7:14-kor elindulunk Istvánnal a túrán eláll az eső, és innentől egy csepp sem esik célba érkezésünkig. A frissítőpontokon kívül igen sok zsírkrétás, vagy önpecsételő pont lett elhelyezve. Amit már az elején sajnáltam a térképre rápillantván, hogy a túra nem megy be Veszprém óvárosába. Nekem ez a kedvenc városom! Az első frissítőpont 7 km-nél volt, kerek 1 óra alatt érünk ide, úgy hogy egy métert sem kocogtunk ezen a részen. Már itt finomságok várnak minket, a sajtos tallér szuper jó volt, tettem is párat magamnak későbbre. A Csatári barlangba le is lehetne menni közli a későbbi pontőr, de mi most nem élünk vele, tempósan gyaloglunk tovább. A Csatár-hegy tetején egykor kilátó állt, még voltam is akkor itt, mára viszont már lebontották, mondom is Istvánnak ezt a tényt. Tetszik nekem ez a vidék nagyon, és igazából egy évben csak egyszer, pont ezen a túrán járok erre mindig. 13,5 km-nél a Márkói-hídhoz érkezünk, ahol aztán tényleg minden is van a frissítőponton. Medvehagymakrém, kenyerek, medvehagymás pogácsa, sajt, forralt bor, meleg tea, és még néhány finomság. Na itt aztán nem lehet csak úgy elszelelni.. Faljuk magunkba a mennyei kajákat, és egy jó forralt borral le is öblítem torkomat. Ráadásul ezt a pontot még egyszer, 26 km-nél is fogjuk érinteni. Juhúú! Nagy nehezen továbbindulva egyből igen sáros rész következik, de lelkesedésünk Istvánnal töretlen. A lendületünket a 489 m-es Miklós Pál-hegy intenzív emelkedője töri meg, ami az első komolyabb kihívás ezen a napon. Fent már nagy köd honol, így a kilátóba sincs értelme fölmenni. Beütjük pecsétünket a megfelelő helyre, majd számomra a legszebb rész következik, a Szentgáli Tiszafa erdő szűk, ámde varázslatos kis ösvénye. Kitérünk Tóni bácsi kunyhójához, közben Szabó Attila érkezik, akivel innentől kerülgettük egymást egész végig.
Bánd településre érkezünk, megmutatom Istvánnak a "kuruc lovat" a játszótéren amin jó 10 éve én is ültem valamelyik túrán. Nocsak játszótér.. Itt kellene lennie a frissítőpontnak, de hűlt helye van. No ne már.. Szerencsére érkezik ismét Attila, és egyből eligazít minket hogy a látogatóközpontnál lesz a pont. Meg is látjuk messziről a bólyát, majd Balázs a pontőr ad bodza szörpöt, illetve meleg teát. Miután megtudom hogy a bodza szörp házi, azonnal repetázok is belőle. Sütemények is leledzenek itt kérem, innen megint nem lehet csak úgy tovább indulni.... 22 km-nél járunk. Attilával kiegészülve mászunk föl az Essegvárhoz, ahol a zsírkrétás igazolás után kisétálunk a kereszthez szép kilátást nézni.
Innen Istvánnal kicsit elhúzunk megint, a lejtő adta magát egy kellemes kocogásra. A legrosszabb rész következik, persze a szervezők nem tehetnek erről, de a 8-as út mellett a szekérúton jókora dagonya van jó 2 km-en keresztül. Éééés ismét visszaérünk a Márkói hídhoz, ahol továbbra is Erzsi, és párja szolgálják fel a finomságokat. Itt leljük Hevér Gábort és Vincze Zolit, akik szalagozzák le a hosszú távot, ők még az első körnél járnak. Megint belakmározunk, közben utolér minket Pető Sanyi, és Kreiter Balázs futva. A legmeredekebb emelkedő a Malom-hegyre föl volt, ziháltunk is rendesen mire fölértünk. Ez után egy kis darabon át Sanyiékkal haladtunk, és nosztalgiáztunk sok régi túráról kocogás közben. A Józan dűlőt elhagyva sík terep jön, itt már elengedjük Sanyit és Balázst, hadd fussanak. A túra névadója, maga a Tekeres-völgy következett. Ez is nagyon tetszett, gyönyörű sziklaalakzatok bontakoztak ki, és a 200 éves tölgyek mellett elhaladva érkezünk meg túránk utolsó frissítőpontjára, Vilmapusztára. Ildi és Csaba pontőrködött. Atyaég mennyi finomság van itt!!! Ez már luxus kérem, de nagyon jól esik a kényeztetés! Több féle sütemények, kókuszgolyó, sajtos-medvehagymás tallér és még csomó más volt, csak ennyi jutott eszembe hirtelen. Nem véletlenül került a túra tavaly a Hazai Legjobb Teljesítménytúra szavazáson az ikonikus 5. helyre. Indulásunk előtt István véletlen leveri Vilma és Frédi frissítő tábláját, a gombostűt viszont nem leljük egy darabig. Attila is megérkezik, hárman sem leljük a gombostűt, aztán inkább indulunk is tovább. Még 7 km vár ránk a célig. Kis emelkedővel felérünk a Kőris-hegyre. Ez mindössze 348 m magas, nem összekeverve a 709 m-es nagy testvérével ami a Bakony csúcsa. A megszűnt Vámosi csárdánál még egy pecsét lett kihelyezve amivel igazolunk, majd pár kilométeres szántóföldes tekergés után célba is érkezünk 14:30-kor. A tiszta menetidőnk 1 órával jobb lett, de hát ha ilyen frissítőpontok vannak, akkor egyáltalán nem érdekel mennyi idő alatt érek be :)
Hős vérrel szentelt Vértes 45
Ismét Istvánnak köszönhetem leutazásomat, és a mai nap is együtt túráztunk. Nem gondoltuk volna, de sokkal rosszabb idő van mint szombaton volt. Sejtelmes köd honol, a felhők egy pillanatra sem engedték ma be a napnak még a sugarát sem. Oroszlányba érve a vasútállomás előtt vár minket Imre, majd 8:06-kor útnak is indulunk. Mindenki a 25-ös távon rajtol a környéken, azt hittük ebben az időben csak mi vagyunk ilyen kemények, de aztán később találkoztunk elég sok emberrel a hosszún is.
Az első 3 km az ipari park mellett visz a P- jelzésen, végig aszfalton. Nézegetjük a robosztus épületeket, nem túl ingergazdag a túra eleje. Az erdőbe érve is elég monoton úton haladunk, közben visszafele nézve "V" feliratokat veszünk észre. Tényleg, a VérCse így érkezik az ellentétes irányból célba. Belegondolok hogy akkor már 175 km volt a lábamban, mert a VérKör után csináltam egyből. Már most is elég uncsi az út, mit érezhettem annyi km után? Istvánnal jókat beszélgetünk, ez így legalább kizökkent a monotóniából. Közben utolérjük Wehner Gézáékat, majd sorban a többieket is. Ma is elég gyors a gyalogtempó :) A Géza-pihenőhöz kapaszkodik fel a Z- jelzés. Felírjuk a kódot, majd meglepetésre utolér minket Lutring Márk, akivel innentől együtt haladunk. A K-en szépen lekocogunk a völgybe, közben Tóth Ferit, Mikonya Gyurit, és csapatukat hagyjuk el, sok sikert kívánva egymásnak. Az egykori Kápolnapusztára érkezünk. A története borzalmas, az embernek hevesebben ver a szíve amikor ezen sorokat olvassa: https://verteskozma.hu/kapolnapuszta-a-verben-furdott-falu-tortenete/ A kis temetőben nem tudunk az itiner kérdésére választ adni, ugyanis az éves megemlékezés most folyik, bent sok jelvényes magasrangú tisztek is vannak úgy láttam. Szóval lefotózzuk a táblát, és távozunk is. Immár a S- jelzésen kanyargunk, majd ismét a K-en haladunk hosszasan a Pap-völgyben. Szerencsére téma mindig akad, így elütjük az időt, de a lábak továbbra is szaporán járnak. Megelőzzük a most magányosan túrázó Tarr Janit. Mindszentpusztára érkezvén beütjük OKT pecsétünket, majd mindnyájan megéhezünk-megszomjazunk így 22 km után. Ismerem jól az utat, többször jártam már erre. Továbbra is hosszasan a K-en megyünk tovább. A Csáki-vár (Oroszlánkő) fölfeléjén Márk tempósan kilép, nincs kedvem most fölfele gyorsabban menni, így maradok a nyugodtabb tempónál, valószínű ennek István örül is :) Lefele belekocogva utolérjük Márkot, így ismét hármasban túrázunk tovább. Kőhányáspusztára érkezvén rutinból tudom hol az OKT pecsét. Kimegyünk a temetőhöz is, katonasírokat nézni.
A helyi viszonylatokhoz képest egy erősebb emelkedő van még, a Gesztesi várhoz. Épphogy keresztezvén a főutat szembe érkezik Török Viktória, ismerőse, és Hevér Gábor. Meglepődök, de hamar mondják hogy ők fordítva csinálják meg a hosszú távot. Olyan jót beszélgetünk hogy a többiek le is lépnek, de engem ez most nem zavar :) Viktória figyelmeztet hogy komoly sármennyiség van feljebb érve. Innen egy darabig egyedül túrázok most. Tényleg ordenáré nagy sár következett, ráadásul hideg is lett, és a köd is leszállt. A vár előtt a lefelén csoda hogy talpon tudtam maradni. Magához a várhoz nem tért ki a túra, de ilyen gány időben ezt most annyira nem is bánom. Kicsit belekocogva a lefelén utolérem a többieket. S- jelzésre váltunk, és idegtépően hosszú egyenes úton haladunk a Majki Remeteség felé. Ma is találkozunk Szabó Attilával, nála is intenzíven telt a hétvége. A Remeteség után Imre vár minket a Majki temetőnél, majd megkapjuk díjazásainkat, immár az egyre intenzívebb ködszitálásban. A temetőhöz be kell menni, teljesen jogos, én majdnem visszafele indultam el. Körbenézvén itt is, hivatalosan még nincs vége a túrának, ugyanis hosszas aszfaltozás vár, mire visszaérünk a tényleges célba, Oroszlányba a vasúthoz. Ez meg is történik, majd alig várjuk hogy beülhessünk a kocsiba a csípős hidegből.
Köszönöm Istvánnak a fuvart, és mindkét nap a társaságot, Márknak pedig a vasárnapi társaságot.
Szombat: Kőről-kőre a Börzsönyben 40 (38,1 km - 2060 m szinttel) 6 óra 35 perc alatt
Vasárnap: Giga Túra Liga + MSTSZ bajnokság díjátadó
A tavalyi évben összesen 24 száz kilométer feletti teljesítménytúrát csináltam (ebből az egyik nem Giga Ligás, de akkor is 100-as). Ennek a díjátadója volt a vasárnapi napon. Márk nagyon erős évet ment, így abszolút megérdemelt az első helyezése, viszont nekem sikerült a második helyre odaérnem, így egy szép kupával gazdagodtam.
AZ MSTSZ bajnokságban is nagyon jól álltam a szeptemberi Vadrózsa 160-ig, csak sajnos az ottani sérülés kihatott a maradék hónapokra. Így egyéniben lényegtelen, de csapatban viszont első helyezést értünk el. Ezt köszönhetem Frisch Laci, Szarvák Szabi, és Fiala Petinek, mert a maradék három futamon addig becsülettel helytálltak, és hozták a pontokat a csapatnak.
Kőről-kőre a Börzsönyben 40
Igen combos paraméterekkel rendelkező túrára vetemedtem a szombati napon, de kétszer már megcsináltam, így reméltem harmadjára is menni fog, és a térdem végérvényesen gyógyultnak nyilvánítható lesz.
Julcsi, István, és Laci társaságában autóztunk le Nagybörzsönybe, ahol a kisvasút végállomásánál volt a rajt. Itthon külön figyelmet szenteltem a folyadékra, mert tudtam hogy a mai napon igen meleg lesz, és a legrosszabb része, hogy vízvételi lehetőség mindössze az 5 km-nél levő János-forrásnál lesz. A Nagy-Hideg-hegyi turistaház bizonytalan ideig zárva, a Rózsa-forrás egy posvány, a Vilati üdülő csomó ideje zárva, és ennyi... Ennek viszont nagyon örültem hogy figyelemmel követve a híreket ezeket az infókat tudtam, máskülönben lehet úgy járok mint páran, akik kénytelenek voltak a patakokat választani, amik nem voltak túl bizalomgerjesztőek...
Kereken 8:00-kor indultam, 1,4 L folyadékkal, és pár csokival. 1 km után kapásból fel a Hegyes-hegy-orom igen durva emelkedőjén a S3-ön. A csúcson pólóra vetkőzök, még a pulóvert sem volt értelme elhozni annyira szuper idő lett. Az igen érdekes kérdés megválaszolása után Julcsiék még pont elkapnak, és akkor legyen egy selfie a csúcson úgy gondolta :)
Külön figyelmet szentelek a János-forrásra, de ez még csak ugye 5 km-nél van. A többiek viszont nem vették észre a balra lemenő So jelzést, és kihagyták az egyetlen vízvételi lehetőséget a túrán.... :( Akkor szembesülnek ezzel amikor utolérem őket, de akkor már sok lett volna visszamenni érte, hiszen még a túra elején vagyunk. Megint ellépek, a K4 jelzés visz kegyelmet nem ismerően csakis fölfele. A Kammerhof fenyveseit meglátva mindig megnyugszok hogy mindjárt itt a K-, és hamarosan máris a Nagy-hideg-hegyen pecsételek, azaz pecsételnék ha a hátsó bejáratnál meg lenne a pecsét, de nincs... Így lövök egy képet a házról. Bemenni persze nem lehet. Remélem egyszer tényleg kinyit újra, és nem csak süketelés folyik a jónépnek. Tovább haladván észreveszek egy új információs táblát, és nicsak, ott van rajta a kéktúra bélyegző. Ennek megörülök, így beütöm pecsétemet a megfelelő helyre. A "szokásos" K- visz a Csóványosra, de a Rakodó előtt valami eszement módon szétbarmolta az erdőt a sok idióta lánctalpas...
Meglepetésre Márk kéktúrázik szembe, váltunk is pár mondatot, aztán nekiveselkedek a 938 m-es csúcsnak, ami a Börzsöny legmagasabbja. Felérvén megválaszolom az itinerbe a kérdést, majd muszáj meghúznom a flaskámat akármennyire is tartalékolnék, mert eddig 11,5 km-re 957 m szint volt, és bizony piszok meleg lett az idő.. Ez után becsületbeli kitérő a Po-ön a Rózsa-forráshoz, ami még fentebb írtam egy posvány. Természetesen megteszem a kitérőt, hiszen erre visz a hivatalos út. Majd jót mosolygok a hamarosan elért Három-hányás-nyerge táblán. Szerencsére nekem még egyszer sem kellett, de ha rosszul osztom be a folyadékomat, akkor lehet még nemhogy háromszor, hanem többször is kellhet :) A Vulkántúrás Z- jelzés visz jó hosszan a Magosfán keresztül a Sas-úton, majd a Miklós-tetőn át a Z4-be, amin lekocogok a Fekete-völgyi panzióhoz. Természetesen zárva, vízvételi lehetőség nulla, ha csak le nem tarhálok pár kirándulót a parkolóban, de úgy döntök nem teszem ezt meg, és folytatom a saját készlettel. 18 km-nél járok, és jön a kaldera gerince. A P4 jelzés felvisz a P-ba, ahol megkezdődik a Börzsöny gerincének az ostromlása. A Jancsi-hegy előtt megelőzöm Csabit, és Évát, innentől pedig már senki sincs előttem. A földvársáncnál szerencsére tudom hol van a kód, máskülönben kereshetném jó darabig, úgy el van rejtve. Nem hagyhatom ki hogy egy pillanatra természetesen megálljak a Holló-kő 685 m-es csúcsáról gyönyörködni a Csóványos peremére. Tyű de sokat jöttem már onnan, de valahogy ezt nem érzem így.. A Salgóvár előtt az igen meredek emelkedőn nagyon lassan lépdelek fölfele, hiszen ha ez megvan gond nélkül, akkor a maradék 14 km-re csak 460 m szint lesz, és mivel ismerem az útvonalat, tudom hogy ezek már nem annyira vészesek. Jó ötletnek bizonyult ez, a kód is megvan, megálljt rendelek el. Sürgősen kaja, és folyadékpótlás. Utóbbival csehül állok, de fejben összerakom hogy hol, és mennyit kell igyak ahhoz hogy kihúzzam megborulás nélkül a célig. Végre egy picit nyugisabb terep jön a Magyar-hegyig, de ez mindössze 2 km volt, aztán a felfele helyett toronyirántos lefele igen hosszan a völgy aljáig. Lent patak csobog, arra tökéletes a hűs vize hogy arcot mossak, és hűtsem kicsit a kezemet-lábamat, mert a só bizony kiült érzésre rajtam. Persze filóztam hogy igyak-e belőle, de láttam kicsit feljebb habzott, így ezt hamar elvetettem. Úgy hallottam volt aki így is ivott a patakból végső tusáját vívva, reméljük még életben van. Elérek a Bogár-kert tábla elágazóhoz, ahol megválaszolom a tábláról a kérdést, majd mint ahogy tavaly (csak akkor Ágival futottunk, most meg egyedül megyek), most is elborzadtam milyen közel van a település és egyben a cél, nekem pedig még itt mászni kell rém hosszan a Rustok-hegyre.. Megint iszok, jól van, maradt 2 dl. Meglesz ez. A lábaimnak viszont már nagyon nem esik jól ez a fölfele, meg úgy ámblokk nekem sem. Ó de jó lett volna annál a táblánál egyenesen tovább menni... Na de nem olyan fából faragtak engem! Küzdősen, de végül becserkészem a Rustok-hegyet, majd a várkód is megvan. A túra első ténylegesen nyugis része innen kezdődött. Ehhez 31 km-t kellett megtenni :) 2 km múlva szemből becsatlakoznak a rövidebb, 25 km-es távon résztvevők, és pont összefutok yoyoo-val, és Ágival. De rég taliztunk. Én viszont most lendületbe vagyok, hiszen az utolsó 5 km a K+-en, a találó Kereszt-völgyben végig sík. Ennek ellenére a kocogás-gyaloglás módszer megy csak, bár még ezt is túl gyorsnak ítélem.. Végül 14 óra 35 perckor érkezek a célba, Imre nagy örömére hogy megjött az első hosszútávos, így legalább egy ember túlélte :) Persze azért lettünk többen is, bár kiesők is akadtak, de ez sosem szégyen. Orbán Imrével jó sokáig eltraccsolunk a célban, majd később megjönnek Istvánék, így ismét együtt autókázunk haza. Köszönöm a fuvart Istvánnak!!
Örömmel jelzem, hogy kiegészül a Kohászok útja teljesítménytúra. Salgótarjániak szervezésével lesz kerékpáros teljesítménytúra is a Kohász úton. De nem a gyalogos túra időpontjában, hanem július első hétvégéjén. A részletekről a már megadott elérhetőségeken (kohaszokutja.hu) lehet majd tájékozódni.
Sajnos segíteni nem tudok, de nekem meg pont az ellentéte van tavaly október óta. A jobb nagylábujjam körme annyira ragaszkodik a gazdájához hogy nem akar leesni. A probléma az, hogy a szélén egy kis felületen még ép, és ez gátolja a végleges leesésben, mert amúgy már rég leesett volna, most meg csak így lifeg, és ragasztgatni kell. Az új köröm meg ez által nem tud nőni alatta. Gondolom orvoshoz kellene menni, de milyenhez?
Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 04 perc alatt.
Zolival péntek délután a 13:30-as közvetlen vonattal indultunk el Brno-ba, ami szerencsére tűpontos volt, így még pont elcsíptük a gyalogosok rajtját, ami 18:30-kor volt. Nevezés után szerencsére nem azt a rettenetet kaptuk mint tavaly (vagyis szó szerint semmit, csak a kódoknak helyet), hanem egy szépen, pontokkal jelzett pecsételőlapot, egy igen jól követhető itinert, résztábla-távolságadatokkal, és hogy milyen jelzéseken kell menni, illetve egy komplett angol útvonalleírást, a szervezők elérhetőségével. Ez már döfi! A rajtban büfé is üzemel. Ezzel nem élek, mert hoztam itthonról meleg kaját, viszont a nevezéskor kapott két bónt biztos a célban sokkal jobb lesz beváltani.
Szép lassan megjönnek a 20:00-ás futórajthoz készülők is, sok-sok ismerőssel. De jól esik látni őket mindig, és váltani pár mondatot.
20:00-kor Olaf kiparancsol minket a jelenleg -7 fokos hidegbe, majd tüstént útnak is indulunk. Pár futó hamar kilő mint tavaly is, aztán én húzom a mezőnyt, szintúgy mint egy éve. Akkor sem éreztem ezt jó döntésnek, most sem, így Brno-Reckovice városrészt elhagyva, kicsit visszább veszek a gyorshajtásból, nem úgy mint mások. A rajt után 3 km-re kódot kell jegyzetelnünk, szerencsére van nálam ceruza. Ebben is fejlődés lett tavaly óta, ugyanis most jól látható nagy táblákon vannak a kódok, ellentétben a tavalyi miniatűr alig látható valamikkel szemben. Zolival kocogunk tovább, egy-két futó a környékünkön, de más senki.
Szerencsére a tavalyi borzadályos sár most nem volt akadály, cserébe igen hideg volt, és sajnos a jégmezők ezáltal intenzíven képviseltették is magukat.. A túra első 45 km-e igen egyszerű, de figyelni kell, mert könnyen el lehet futni, nem megfelelő sebességet választva. 15 km-nél Moravské Knínice településre érkezve egy hosszabb kerékpárúton Zoli végleg lemarad, innen egyedül tolom tovább a túrát. Az első frissítőpont 23 km-nél volt, Veverská Bítyska településen. Megint fejlődés az előző évekhez képest, mert anno csak 45-nél volt az első frissítő. Az ellátás nem volt valami extra, de a nevezési díj sem volt túl combos, így nem elégedetlenkedek. Bevágtam két banánt, a kólámat kofolára cserélem, a zsíros-hagymás kenyérre pedig nem merek ráfanyalodni, így két üres kenyérrel az arcomban indulok tovább a hideg éjszakába.
P- jelzést követek 12 km-en keresztül. Az útvonal ismerős, már harmadjára vagyok itt (na meg még régen voltam két Cernohorské 100-ason, amiben 90 km aszfalt volt). Hosszan haladok a Svratka folyó mellett, már kesztyűben is fázik a kezem, pedig futok.. Szép lassan utolérek a gyorsabban kilövők közül néhány emberkét. Gondolataimba meredve érkezek meg 33 km-nél Tisnov városába, ahol épp két futólány keresi az utat a lezárt főúton, mert a jelzés bizony ott megy. Én hamar meglelem a kis gyaloghidat, mindössze az építkezési korláton kell átlépni. Sikeremre a lányok is bátrabbak lettek, aztán engedtem is hadd kocogjanak, én addig gyönyörködtem Tisnov-ban kicsit. A város szélén már Z-jelzés a mérvadó, és teperek a csajok után fölfele a szerpentines emelkedős úton. Én a szép kilátópontoknál már pedig megállok, hadd menjenek csak. Gyönyörű panoráma mutatkozik Tisnov-ra a Kvetnice hegy 470 m-es mászása közben. Kód megvan, korábban indulókat érek utol. A futólányok hiába gyorsabbak, az elágazásoknál folyamatosan tanakodnak, így megint eléjük kerülök, aztán elfutnak, és ismételjük ezt még párszor. Jön a túra egyik legingerszegényebb része. 6 km a vasút mellett, síkon, szántóföld szélén. Stepánovice után nem veszem észre az erdőbe emelkedős útra bevivő P-t, persze a lányok jönnek szembe, ezen mondjuk nem lepődök meg. Mondtam hogy továbbmenve egy szekérúton visszajutunk a P-ba. Ők visszamentek az elágazásig, én figyeltem az alkalmazáson hol kell visszamenni a jelbe, bár így sajnos picit csíptem az útvonalból, mert az fent szerpentinezett. Persze pont akkor találkozok Jozef-fel amikor visszaérek a jelhez. Közlöm hogy eltévedtem, amiben azért volt igazság, és megkérdezem nem volt-e "tajná kontrola" ami titkos pont, de szerencsémre nem.
Csakhamar meg is érkezem Borac vasútállomásra 46 km-hez, ahol mint máskor, most is virslit szolgálnak fel, ketchuppal, és kenyérrel, na meg a jó kis Kofola. Kicsit leülök pihenni, mert kezdek elmacskásodni. Eddig 6,75 km/h-s az átlagom. Megjönnek a futócsajok, de többet nem látom már őket a túrán. Kb 10 perc pihi után rémes érzés a fogcsikorgató hidegbe visszamenni, de egy markáns emelkedő a Z-ön hamar dob a komfortérzetemen. Mindössze a hosszúsága nem tetszik, soha nem akar véget érni, vagy csak máskor jobb formában voltam (ez a része mondjuk teljesen helytálló). Lomnice településre érkezve, azt hiszem a túra leghidegebb része itt volt számomra, ráadásul idegtépő sunyin emelkedő aszfalton is kellett haladni a K-en. Erről lefordulva már komplett hóban tapostam tovább az utat, és bizony rémesen hideg volt itt.
Szántóföldre érvén még a szembe fújó szél is betársult, na meg ezáltal sokáig tükörjégen szerencsétlenkedtem. Kezdtem kicsit mérges lenni. A Babylon 657 m-es kilátója előtt meg kellett állnom egy pihenőnél, muszáj enni meg inni, mert már tényleg mogorva vagyok erre az időre. A kilátót úgy ahogy megcsodálom, a kódot feljegyzem, majd jön a megint borzasztó hosszú S- jelzés, de ez legalább erdőben visz, és lejt, vagy síkon megy. Majdnem 10 km-t haladok rajta, a vége fele kivilágosodik. Érdekes hogy tavaly, és tavalyelőtt is valahol ugyanitt tettem el a lámpát. A különbség az, hogy akkor edzettebb voltam, és jobban ment, most nem érzem magamban az átütő erőt, amit a combom is erősen jelez, a térdem meg csak ezután fog. Nembaj, szépen haladok ez a lényeg. 68 km-nél vár az újabb frissítőpont, reggel 6:47-et írunk. Olaf, és egy másik szervező pontőrködik. A zsíros-hagymás kenyeret most sem kívánom, így marad a szokásos banán-kofola kombó. Ezzel viszont nem lehet nagyon jól lakni, így útközben azért az otthonról zsákba bepakolt csokikra is rá kell járni intenzíven. Itt is nagyon hideg van, de már látszik hogy szépen jön fel a nap, felhő pedig nincs az égen. Már csak kb fél óra, nyugtatom magamat.. Itt érem utol Karin, Patrik, és Miro hármasát, akik a korábbi rajttal indultak. Kicsit maradok velük, jókat dumcsizunk. Karinnak mondom hogy tavaly teljesen ugyanitt értem utol, vannak véletlenek. Cerná Horába már egyedül érkezek ismét. Az ikonikus sörgyárat mindig megcsodálom, majd a kódot is hamar meglelem. A probléma az hogy nagyon elálmosodok. Az energiaitalt nem merem megbontani, még nagyon sok km a cél. A gumicukrot is későbbre szántam, viszont most megbontom, és okosan beosztva, sokáig csemegézek, a hangulatom pozitívra váltott hamar. A Spesovská kilátóhoz (ami igazából csak egy vadászles), meglepően lefele kell menni, aztán a kód után persze ugyanott vissza fölfele. Beleérek a Z-be, 500 m magasan vagyok, balról-jobbra messze szép nagy hegyek bontakoznak ki. Ezek most kimaradnak. Két éve itt hódara hullott, tavaly a pocsolyákat kerülgettem, most meg a "Maradj talpon" műsorban vagyok az egyik szereplő, csak nem kvízkérdésekre válaszolok, hanem intenzíven ellensúlyozok, nehogy arccal az anyaföldbe csapódjak a totál jeges úton sokáig.
A semmiből a szó szerinti, és a ténylegesen jobb térdem is elkezdett fájni, ezt viszont nem tudtam mire vélni, talán az éjszakai nagyon hideg segítette elő. Kocogásnál igen intenzív lett, így hamar megálltam, és bekentem az itthonról hozott Diclofenaccal, de egyszerűen nem javult utána sem. Így persze a tempó hamar visszaugrott, és sokat gyalogoltam már bele. Blansko városába érkezve, szerencsére rutinból tudom az utat, persze jelzés egy darab sem hogy merre az arra. A vasútállomáshoz érvén már 84 km-nél járok, az átlagom még így is kicsit 6-os feletti. Reméltem hogy az a finomság vár itt, mint minden évben, és igen! Halkrémes kenyeret pusztítok leülvén a kempingszékbe. Itthon meg nem enném, de itt valamiért nagyon jól esik. Amúgy az olivabogyóval vagyok még ugyanígy. A székből felállás na az már egyre nehezebb. Ahogy jól lakok, induláskor hátranézve látom hogy érkezik Milan Mikulásek, és Václav Jindra futva. Ők nem vettek még észre. Na innentől már a kocogás sem megy lefele sem, de legalább a gyalogtempóra nem lehet panasz. Várom mikor érnek utol, de ez meglepetésre sokára történik csak meg. Addig én elkirándulgatok, amúgy igen szép helyeken halad most a túra, erdőben át hosszasan. 97 km-nél egy erős emelkedő után érnek be a többiek, de maradnak mögöttem. Vranov településre borzasztó hosszú a P- jelzés. Folyamatosan csak sunyin és hosszan emelkedik, na itt aztán fejben tényleg ott kell lenni. Pontosan 100 km-nél járok.
5 percre le kell ülnöm egy amúgy igen érdekes helyen, a srácok tovahaladnak. Azt hittem többet nem találkozunk, de nem így lett. Szóval többször észrevettem hogy a cseheknél/szlovákoknál vannak az erdőben főleg ilyen becsületkasszás büfék. Ez itt Vranov szélén nagyon vagány volt. Rengetegfajta szörpből-sörből-édességekből-süteményekből lehetett választani. Külön korsók is voltak, legalább 50 db. Kerékpáros, és gyalogos kiránduló is rengeteg volt, és becsületesen tették bele, gondolom az ártáblán feltüntetett értéket. Elképzeltem hogy nálunk meddig élne egy ilyen. Percek, órák, napok? Mindenki képzeletére bízom.
Nekem sajnos nincs időm itt nagyon álmélkodni, mert még vár rám 16 km. A "fejbenfutás" az nagyon jól megy, a fizikális már kevésbé. Most pedig jön a túra egyik legszebb, de legtechnikásabb része is, a Babí lom 526 m-es kilátójának meghódítása. Ez most nem olyan egyszerű, mert rengeteg sziklán keresztül visz a P-jelzés, ráadásul sunyin megbúvó jégfoltban sincs hiány, és itt aztán egy rossz mozdulat és repülsz.. Milanék igen óvatosak, meg is előzöm őket, nem gondoltam volna. A kilátó tetején van a kód. Amúgy gyönyörű hely, és a másik irányba haladva lefele, kirándulók sokasága küzd hogy ők is megcsodálhassák ama pazar panorámát mint én. Végre vége a technikás sziklás résznek, meg is fogadom hogy Lelekovice településen az első buszmegállóba leülök és megiszom most már az energiaitalomat, mert innen már csak egy 10-es van, teljesen kényelmes terepen. Meglepetésre viszont frissítőpont volt kitelepítve, így még nápolyikat is ehettem. Milan és Václav is megállt, de egyszerre indulunk tovább, viszont ők gyorsabbak, és megint eltávolodtak.
A túra utolsó kisebb emelkedőjét, a Horka elágazást elérvén a srácok keresik az utolsó kódot, én tudom hogy a Rakoveci étteremnél lesz, így együtt haladunk tovább. Belül jó érzés hogy magyarként én irányítok, pedig mindketten voltak már ezen a túrán :) Meg is van a kód, ott ahol én gondoltam. Itt már Brno szélén vagyunk, de 2 km vár minket az amúgy nagyon szép Rakoveci-völgyben. Ezt Milannal végigdumáljuk, sok-sok dologról beszélgetünk ez a 20 perc alatt, majd megint erősebb tempóra vált, de most már nem engedem el itt a végén, Václav meg úgy tűnik eléggé küzd mögöttünk de ő is ezen az elven van mint én. A szokásos felesleges gyárkerülés a végén nem maradhat el, de a hivatalos út erre visz. Végül vasárnap 16:04-kor érkezünk meg a rajt-célba, kölcsönös gratulációk kíséretében. Nagyon jól esett beérkezni! Ez után a 2 bónomat beváltom egy gulyásra, és egy hatalmas kolbászra. Később még vásárolok süteményt, meg melegszendvicseket is, miközben jókat dumálunk a többiekkel. Időm tengernyi, Zoli még küzd az elemekkel, de aztán később ő is beér. Immár 5x-ös Cernohorské teljesítő lettem!
