Azt állítod, hogy ha a Fiú emberi természetet vesz fel, akkor többé nem lehet egylényegű az Atyával, mert az Atyának nincs húsa és csontja. Ez az egész hozzászólásod tengelye, és pontosan itt omlik össze.
A niceai hitvallásban az „egylényegű az Atyával” nem Krisztus emberi testére vonatkozik, hanem a Fiú istenségére."
Nem nem, az egész katolikus hitvallás az Isten megtestesüléséről, azaz hústestéről és véréről szól.
Ez csak süket elterelő duma a nyilvánvaló tagadására, miszerint a bálványpap ceremoniáján a bálványtemplomokban az ostya átváltozik Khrisztosz testévé a bor pedig Khrisztosz vérévé.
A Róma Főpapja által vezetett egyház a bálványkészítés és azoknak való szolgálat(latreuo) bűnén kívül még a Khrisztosz Istent is állandóan meggyalázza, amikor azt állítja, hogy a Khrisztosz Isten azonos az ember Jézussal, és hogy benne megtestesült. Ez az emberi természet, meg isteni természet felvételéről szóló elterelő duma nem mentesíti a Róma mindenkori főpapjait, a Khrisztosz Isten büntetése alól. Gyalázatos vége lesz a Khrisztosz Isten akaratából ennek a római császárok által az Élő Isten gyalázására létrehozott álkeresztény egyháznak beleértve a bálványoknak szolgáló papjaikat
püspökeiket és a többi egyházivezetőt Róma Főpapjaival az élen. A legnagyobb gyalázatot a Szent Szellemmel szemben követték el, amikor kitaláták, hogy a Szent Szellem nem az istenek Atyjától született, hanem Izrael Istenétől és Atyjától és az ember Jézustól.
A niceai hitvallás mögé hiába próbálsz elbújni. Azt ugyanis a római császárok által létrehozott álkeresztény egyház császárok által jóváhagyott püspökei fogalmazták meg, a császár kedve szerint.
A Szentírásban sehol nem találsz olyan kinyilatkoztatást, miszerint a Messiás Jézus egylényegű lenne Istenével és Atyjával, tudniillik a Messiás Jézus nem Isten, hanem ember, aki Izrael Istenének és Atyjának az alkotása és nem a szülöttje.
Máskülönben Izrael Istene és Atyja maga is született Isten, aki az istenek Atyjától származik.
Sehol nem találsz olyan bizonyítékot a Szentírásban, hogy Izrael Istenétől és Atyjától bármelyik isten származna. Ő maga is a Fenséges Isten szülöttje, és az által az istenek fölé felkent Isten, azaz Ő a Khrisztosz az istenek felett. Az ember Jézus pedig az Ő Khrisztosza, azaz felkentje.
A Krisztosz Isten Atya nevét és az emberfia Jézus nevét, valamint a Szent Szellem nevét elbitorolták a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítói, és neveikkel ruházták fel a római császárok által kiképzelgett három arccal ábrázolt kamu istenüket, de ennél töbebt nem tehetnek.
Semmi ,de semmi közössége nincs a háromságisten erőszakegyházának és bálványainak se a Szent Szellemhez , se a Messiás Jézus Istenéhez és Atyjához a Khrisztosz Istenhez, de még csak az Úr Jézushoz sincs köze. Egyikük se jelezte ugyanis, hogy része lenne egy háromság istenmodellnek.
Azt gondolják Róma mindenkori főpapjai, hogyha az Istenek Istene ráhozta a veszedelmet választott népére - akiket szeme fényének is nevez - a veszedelmet ellenségeik által, akkor erre az egész világot
bálványtemplomokkal beépítő és bálványokat szolgáló egyházra nem fogja rászabadítani ellenségeit?
Valóban azt hiszik ezek a Sátán erejével büszkélkedő főpapjai Rómának,hogy Isten büntetlenül hagyja az a sok erőszakot ,amit az embereken elkövettek, miután azokat csecsemő korukban kisajátították
az egyház számára, hogy gyalázatos undorító dolgokra tanítsák meg őket, hogy az Élő Isten helyett
élettelen bálványokat tiszteljenek és azoknak szolgáljanak ás a háromság istenről szóló hitvallás által napról napra gyalázzak az Istenek Istenét, annak Khrisztoszát és a Szent Szellemet?
Soha nem volt a Messiás Jézus egylényegű az Istenével és Atyjával. Mert az ember Jézus nem született sem az istenek Atyjától, Se Izrael Istenétől és Atyjától a Khrisztosz Istentől, ahogyan a Szent Szellem sem született a Messiás Jézustól és Istenétől a Khrisztosz Istentől sem.
A Szent Szellem ugyanis az istenek Atyjától született,akitől Izrael Istene az Istene és Atyja által, társai az istenek fölé felkent isten is született. Így azonosítja be a Felkent Istent Pál apostol, mint Fiú Istent, annak ellenére, hogy Izrael Őt Atyjának hívta, az Isten fiainak egyike, a föléjük felkent azaz Khrisztosz Isten ,akit Mózes és mások Isten szentjei közül Istenek Istene névén is neveztek.
Nem akárkivel fordultak szembe a római császárok által létrehozott álkeresztény egyház tévtanítói, amikor a római császárok által kiképzelgett háromarcú istenként ábrázolt bálványisten három tagját
az Atya a Fiú és a Szent Szellem nevekkel ruházták fel,hanem az Istenek Istenével, az Istene által társai az istenek fölé felkent Istennel.
5. Mózes 17:17 Mert az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22: 22 Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: Ő tudja, és az Izrael is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Zsoltárok 95:1 Jöjjetek el, énekeljünk az Úrnak; vigadozzunk a mi üdvösségünk Kősziklájának! 2 Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zsoltárokat zengve. 3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy Király minden istenen felül.
Zsoltárok 97:1 Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek. 2 Felhő és homályosság van körülötte; megigazultság és jogosság az Ő székének erőssége. 5 A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura (Adon) előtt. 6 Az egek hirdetik az Ő igazságát, és minden nép látja az Ő dicsőségét. 7 Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek;meghajolnak előtte mind az istenek. 8 Hallotta és örvendezett Sion, és örülének Júdának leányai a Te ítéleteidnek Uram! 9 Mert Te Felséges Úr vagy az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden isten felett! 10 Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi kegyeltjeinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. 11 Világosság támad fel az igazra, és az egyenes szívűekre öröm. 12 Örüljetek, ti igazak az Úrban, és adjatok hálát az Ő szentségéért!
1. A fő tévedésed: az „egylényegűséget” úgy kezeled, mintha a Fiú emberségére vonatkozna
Kezdjük a legnagyobb fogalmi baklövéssel. Azt állítod, hogy ha a Fiú emberi természetet vesz fel, akkor többé nem lehet egylényegű az Atyával, mert az Atyának nincs húsa és csontja. Ez az egész hozzászólásod tengelye, és pontosan itt omlik össze.
A niceai hitvallásban az „egylényegű az Atyával” nem Krisztus emberi testére vonatkozik, hanem a Fiú istenségére. Nem azt jelenti, hogy az Atyának is húsa és csontja van. Nem azt jelenti, hogy az Atya is Máriától született. Nem azt jelenti, hogy az Atya is emberi természetet vett fel. Azt jelenti, hogy a Fiú isteni természete ugyanaz az egy isteni természet, mint az Atyáé. A Fiú istensége szerint egylényegű az Atyával; embersége szerint egylényegű velünk.
Ez a teljes krisztológiai különbségtétel lényege. Krisztus egy személy két természetben: isteni természetében egylényegű az Atyával, emberi természetében egylényegű velünk. Te viszont úgy teszel, mintha a katolikus hit azt tanítaná: „a Fiú hússá lett, tehát az Atyának is hússá kell lennie, különben megszűnik az egylényegűség.” Ez nem érv, hanem kategóriatévesztés. Olyan, mintha azt mondanád: ha a király katonai egyenruhát vesz fel, akkor az apjának is katonai egyenruhát kell viselnie, különben már nem ugyanabból a családból való. Ez gyenge hasonlat, de még így is pontosabb, mint a te dogmatikai keverésed.
A megtestesülés nem az isteni természet átváltozása emberi természetté. Az Ige nem megszűnt Isten lenni, hogy ember legyen. Az örök Fiú nem elhagyta isteni természetét, hanem felvette az emberi természetet. A felvétel nem átalakulás. Az isteni természet változatlan marad, az emberi természet valóságosan hozzáadatik a Fiú személyéhez. Ezért Krisztus nem félig Isten és félig ember, nem Istenből emberré degradált lény, hanem igaz Isten és igaz ember.
2. A megtestesülést megint pogány „meghúsosodásnak” karikírozod
Azt írod, hogy az Egyház azt kezdte tanítani, hogy a Logosz Isten „meghúsosodott”. Ezt úgy adod elő, mintha a keresztény tanítás valami primitív mitológiai átváltozás volna: az istenből húsdarab lett, az istenségből csont és vér. Ez nyilván szándékos karikatúra.
A keresztény hit nem azt tanítja, hogy az istenség anyaggá változott. Nem azt tanítja, hogy az isteni természet hússá alakult. Nem azt tanítja, hogy a Logosz megszűnt isteni Logosz lenni. Azt tanítja, hogy az örök Fiú személye emberi természetet vett fel. A személy ugyanaz marad; a felvett természet valóságos. Az isteni természet nem változik emberivé, az emberi természet nem oldódik fel az istenségben. A két természet összekeverés és szétválasztás nélkül egyesül az egy személyben.
Te azért beszélsz „meghúsosodásról”, mert így könnyebb nevetségessé tenni. Csakhogy ez nem a dogma. A dogma sokkal pontosabb: az Ige testté lett, vagyis az örök Ige emberi természetet vett fel. Nem lett belőle mitológiai hibrid. Nem lett belőle félisten. Nem lett belőle húsba zárt pogány isten. Ő az örök Fiú, aki valóságos emberré lett anélkül, hogy megszűnt volna Istennek lenni.
3. János 1,14 nem azt mondja, hogy az Ige csak „testben megjelent”
A saját megjegyzésed szerint János 1,14-ben a Logosz nem testté lett, hanem testben jelent meg. Ez egyszerűen nem áll meg. A görög szöveg: „az Ige testté lett”. Nem azt mondja, hogy „testben megjelent”, nem azt mondja, hogy „testben lakott egy ideig”, nem azt mondja, hogy „egy emberben mutatkozott meg”, hanem azt, hogy az Ige testté lett.
A „testben megjelent” olvasat pontosan abba az irányba visz, amelyet az Egyház mindig elutasított: mintha a Logosz csak külsőleg, ideiglenesen, látszatszerűen vagy lakásszerűen jelent volna meg egy emberben. Ez már a doketizmus és a nesztoriánus szétszedés szaga. János viszont nem ilyen gyenge nyelvet használ. Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Nem egy emberben lakott úgy, mint egy prófétában a Lélek, hanem maga az Ige jött el emberi természetben.
Te azért akarod a „testté lett” kifejezést „testben megjelentre” enyhíteni, mert a saját rendszered nem bírja elviselni a megtestesülést. Nálad az Ige nem lehet személy szerint azonos Jézussal, ezért a szöveget kell puhítani. De a szöveg keményebb, mint a te elméleted: az Ige testté lett.
4. A niceai egylényegűség nem kerül ellentmondásba a megtestesüléssel
Azt állítod, hogy a niceai hitvallás ellentmondásba kerül a megtestesüléssel, mert ha a Fiú hússá lett, akkor már nem lehet egylényegű az Atyával. Ez csak akkor volna igaz, ha az egylényegűség a felvett emberi természetre vonatkozna. De nem arra vonatkozik.
Krisztus istensége szerint egylényegű az Atyával. Krisztus embersége szerint egylényegű velünk. Ez a két állítás nem üti egymást. Sőt csak együtt adják a keresztény hitet. Ha Krisztus nem egylényegű az Atyával, akkor nem igaz Isten. Ha nem egylényegű velünk, akkor nem igaz ember. Ha nem egy személyben áll fenn a két természet, akkor szétszakítod Krisztust. Te pontosan ezt teszed: az isteni Krisztust és az ember Jézust külön szereplőkké bontod.
A megtestesülés tehát nem teszi a Fiút „eltérő lényegűvé” az Atyától istensége szerint. Az isteni természet változatlan. A Fiú felvesz egy másik természetet, az emberit, de nem veszti el az istenit. A hozzáadás nem csere. A felvétel nem átváltozás. Ha ezt az alapfogalmat nem érted, akkor minden következtetésed homokra épül.
5. „Ha Jézus Isten lenne, nem lehetett volna emberi teste” — ez nem érv, hanem a kereszténység tagadása
Azt írod: ha az Úr Jézus Isten lenne, akkor nem lehetett volna emberi teste. Ez a mondat gyakorlatilag kijelenti, hogy a megtestesülés lehetetlen. De ezt nem bizonyítod, csak kinyilatkoztatod magadnak. A keresztény hit éppen azt állítja, hogy Isten Fia képes emberi természetet felvenni. Nem azért, mert az isteni természet testté változik, hanem mert az isteni személy emberi természetet vehet fel.
Miért lenne ez lehetetlen? Az isteni mindenhatóságot te saját filozófiai korlátod alá zárod. Szerinted Isten Fia nem lehet valóságos ember, mert akkor megszűnne Istennek lenni. Ez csak akkor igaz, ha az emberség felvétele az istenség elvesztését jelentené. De nem jelenti. A teremtetlen személy felveheti a teremtett természetet anélkül, hogy saját isteni természetét elveszítené.
A kereszténység egyik legmélyebb állítása éppen ez: aki gazdag volt, értünk szegénnyé lett; aki Isten formájában volt, szolgai formát vett fel; aki az Atyánál volt, testté lett; aki örök, időben megszületett embersége szerint. Te ezt lehetetlennek nevezed, mert a te istenképed túl kicsi a megtestesüléshez.
6. Ésaiás harmadik személyű próféciája nem zárja ki, hogy az örök Fiú emberré legyen
Azt mondod: ha a Fiú Isten maga született volna meg, akkor Ésaiásnál nem egyes szám harmadik személyben beszélt volna a gyermekről, hanem azt mondta volna: „én fogok megszületni”. Ez egészen kezdetleges érv. A prófétai kinyilatkoztatás nem ilyen lapos beszédmódhoz van kötve.
Isten sokszor beszél saját üdvözítő cselekvéséről küldött, szolga, király, pásztor, gyermek, sarj, fiú alakjában. A harmadik személyű prófécia nem bizonyítja, hogy az, aki majd eljön, nem lehet isteni személy. Ha Isten azt mondja: „gyermek születik nekünk”, az a jövőbeli esemény emberi történeti oldalát jelenti ki. A gyermek valóban születik. A Fiú valóban adatik. Az uralom valóban vállán lesz. De az Újszövetség fényében ez a gyermek az örök Ige megtestesült jelenléte.
Te úgy olvasod Ésaiást, mintha a prófécia nyelvtani személye eleve eldöntené az ontológiát. Ez nevetségesen gyenge. A prófécia nem dogmatikai tankönyvi definíció, hanem isteni ígéret. A beteljesedés fényében értjük meg teljesen.
7. Az Ésaiáshoz beszélő Isten örökkévalósága nem akadálya, hanem alapja a megtestesülésnek
Azt mondod, az Ésaiáshoz beszélő Isten már akkor is Istenek Istene és Uraknak Ura volt, ezért kizárt, hogy később testté lett volna. De miért lenne kizárt? Az, hogy az örök Fiú a megtestesülés előtt isteni dicsőségben létezett, nem cáfolja, hanem megalapozza a megtestesülést. Csak az tud emberré lenni, aki előtte is létezik. Ha a Fiú öröktől van, akkor képes időben emberi természetet felvenni. Ha csak időben létrejött ember lenne, akkor nem „testté lett Ige”, hanem egyszerűen csak megszületett ember volna.
A te gondolkodásod itt megint csapdába esik: szerinted ha valaki Istenként már létezik, akkor nem jöhet el emberként. De a keresztény hit éppen azt mondja: az örök Fiú jött el. Nem úgy, hogy megszűnt az lenni, aki volt, hanem úgy, hogy felvette azt, ami addig nem volt: az emberi természetet.
8. Filippi 2 nem a te „testben lakozó Khrisztosz Istenedről” szól
Korábban Filippi 2-t úgy használtad, mintha az azt tanítaná, hogy az Úr Jézus egy ideig Isten formájában volt, majd ez a helyzet elmúlt. Most ugyanez a háttér kísért: szerinted a Logosz Isten nem testté lett, hanem valamiképpen az ember Jézus testében lakozott. Csakhogy Filippi 2 alanya nem két személy, hanem egy: Krisztus Jézus. Ugyanaz, aki Isten formájában volt, szolgai formát vett fel. Ugyanaz, aki megalázta magát, felmagasztaltatott. Ugyanaz, akinek nevére minden térd meghajol.
Pál nem azt mondja: „az egyik isteni személy lakott a másik emberben”. Nem azt mondja: „a Khrisztosz Isten formája az ember Jézus testében jelent meg”. Azt mondja: Krisztus Jézus, aki Isten formájában volt, szolgai formát vett fel. Ez megtestesülés, nem isteni albérlet.
9. A Szentlélekről szóló fejtegetésed összekeveri a születést és az eredést
Most rátérsz a Szentlélekre és a Filioquéra, de itt már a fogalmi káosz szinte tapintható. Azt írod, hogy Toledóban beszúrták, hogy a Szent Szellem „nemcsak az Atyától, hanem a Fiútól is született”. Nem. A nyugati tanítás nem azt mondja, hogy a Szentlélek „született” az Atyától és a Fiútól. A Fiú születik az Atyától. A Szentlélek pedig ered vagy származik. Ez nem ugyanaz.
A születés a Fiú személyes eredésének módja. A Szentlélek eredése más. Aki a Szentlélek „születéséről” beszél, már az alapfogalmat is eltéveszti. Te erre az eltévesztett fogalomra építesz egy egész vádiratot. Csakhogy ha az alap rossz, az egész torony ferde.
A nyugati Filioque-tan nem azt jelenti, hogy a Szentlélek két forrásból, két isteni elvből születik. Azt jelenti, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól mint egyetlen isteni princípiumtól ered; az Atyától mint forrástól, a Fiúval való örök kapcsolatban. Lehet erről Kelet és Nyugat között finom teológiai vitát folytatni. De amit te előadsz, az nem vita, hanem fogalmi cserebere.
10. A Szentlélek istensége nem 589-ben jutott eszébe az Egyháznak
Azt állítod, hogy csak későn jutott eszébe a római egyháznak a Szentlélek egylényegűsége. Ez történetileg és teológiailag hamis. A Szentlélek istenségének megvallása már a niceai-konstantinápolyi hitben ott van: a Lélek Úr és éltető, az Atyától származik, az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és dicsőítendő. Ez nem mellékes költői díszítés. Ha a Szentlélek az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és dicsőítendő, akkor nem teremtmény.
A Filioque későbbi nyugati betoldása nem azt jelenti, hogy addig senki nem tudta, a Lélek Isten. A vita nem azon állt, hogy a Lélek Isten-e, hanem azon, hogyan kell pontosan kifejezni a Lélek örök eredésének kapcsolatát az Atyával és a Fiúval, illetve szabad-e a hitvallás szövegéhez egyoldalúan hozzáadni a Filioque kifejezést. Te ezt úgy adod elő, mintha 589-ben hirtelen kitalálták volna a Szentlélek istenségét. Nem. Ez durva leegyszerűsítés.
11. A „Fiútól is” nem időbeli kérdés, tehát nincs értelme azt kérdezni, a megtestesülés előtt vagy után
Azt kérdezed: ha a Szentlélek a Fiútól is származik, akkor a Fiú hússá testesülése előtt vagy után kellett „születnie” a Szentléleknek? Ez a kérdés önmagában mutatja, hogy nem érted, miről van szó. Az isteni eredések nem időbeli események. A Fiú öröktől születik az Atyától. A Szentlélek öröktől ered. Nem volt olyan pillanat, amikor az Atya már volt, a Fiú még nem; és nem volt olyan pillanat, amikor az Atya és a Fiú már voltak, a Szentlélek pedig még nem.
A Filioque nem azt állítja, hogy a megtestesülés után Jézus emberi testéből valamikor „megszületett” a Szentlélek. Ez teljes félreértés. A Lélek örök eredéséről van szó az isteni életben, nem időbeli keletkezésről a történelemben. Ezért a „megtestesülés előtt vagy után?” kérdés olyan, mintha azt kérdeznéd: az örökkévalóság melyik percében történt? Semmelyikben. Az örök eredés nem időbeli perc.
12. A Szentírás igenis beszél a Lélek kapcsolatáról a Fiúval
Azt mondod, a Szentírás sehol nem állítja, hogy a Szentlélek az Atyától és Jézus Krisztustól származna. A pontos dogmatikai formula valóban későbbi. De a bibliai adatok világosak: a Lélek az Atya Lelke, de Krisztus Lelke is; a Fiú elküldi a Lelket; a Lélek Krisztustól vesz és azt hirdeti; a feltámadt Krisztus leheli tanítványaira a Lelket; az üdvösség rendjében a Lélek a Fiú művét teszi jelenvalóvá. A nyugati teológia ebből és az Atya-Fiú örök kapcsolatából fogalmazza meg a Filioque tanát.
Lehet vitatni a megfogalmazás pontosságát, különösen keleti szempontból. De azt állítani, hogy ennek semmiféle bibliai alapja nincs, túlzás. A Szentírásban a Lélek nem a Fiútól elszigetelt isteni szereplő. A Fiú és a Lélek küldése, működése és örök kapcsolata mélyen összetartozik.
13. Toledó és Trulló emlegetése nem cáfolja sem a megtestesülést, sem a Szentháromságot
A Toledói zsinat és a Trullói zsinat emlegetése történeti részletkérdés, de te úgy használod, mintha ezzel az egész Szentháromság-tan összedőlne. Nem dől össze. A Filioque körüli vita valós egyháztörténeti és teológiai vita. De nem arról szól, hogy a Szentháromság pogány-e, vagy hogy Krisztus igaz Isten-e, vagy hogy az Ige testté lett-e. Kelet és Nyugat is vallotta az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Kelet és Nyugat is vallotta Krisztus istenségét és emberségét. Kelet és Nyugat is elutasította a két-Krisztus-tant.
Te a Filioque vitáját úgy állítod be, mintha az bizonyítaná, hogy a Szentháromság csak római hamisítás. Csakhogy a keleti egyházak sem lettek tőle henoteisták. Nem vallottak „Khrisztosz Istent” és külön „ember Jézust”. Nem mondták, hogy a Logosz csak testben jelent meg. Nem tagadták a megtestesülést. Nem utasították el a Szentháromságot. Te tehát még Keletet is olyan fegyverként használod, amelyet Kelet maga sem fogna a kezedben.
14. Krisztus feltámadás utáni húsa és csontja nem cáfolja istenségét
Azt írod, hogy az Úr Jézus halála után bizonyította, hogy van húsa és csontja, tehát nem lehet azonos a Fiú Istennel. Épp ellenkezőleg: ez a katolikus hit szerint Krisztus valóságos emberségét bizonyítja, nem istenségének hiányát. A feltámadt Krisztus nem szellem, nem látszat, nem puszta mennyei jelenés, hanem valóságos, megdicsőült testben támadt fel.
A katolikus hit nem szégyelli, hogy Krisztusnak húsa és csontja van feltámadása után. Ez nem probléma, hanem örömhír. A megtestesült Fiú nem levetette emberségét, mint egy használt ruhát. A feltámadásban is ember maradt, megdicsőült emberi testtel. Istensége szerint örök Ige, embersége szerint feltámadt Úr. A kettő nem üti egymást, mert két természet egy személyben.
Te viszont azt hiszed, ha Jézusnak húsa és csontja van, akkor nem lehet Isten. Ez megint ugyanaz a kategóriahiba. A test a felvett emberi természethez tartozik, nem az isteni természethez. Ettől az isteni személy nem szűnik meg isteni személynek lenni.
15. Az Eucharisztiát „szélhámosságnak” nevezed, de ez csak újabb karikatúra
A végén odaveted, hogy az ostya és a bor Krisztus testévé és vérévé való átváltoztatása szélhámosság. Ez külön téma, de röviden válaszolni kell, mert ugyanaz a félreértés működik benne, mint a megtestesülésnél: te csak durva anyagi átalakulást tudsz elképzelni.
A katolikus tanítás szerint az Eucharisztiában nem arról van szó, hogy a pap mágusként húsdarabbá és vérfolyadékká változtatja az anyagot. Nem színpadi trükkről van szó, nem kannibalisztikus húsdarabolásról, nem „szélhámosságról”. A tanítás az, hogy Krisztus szavai és a Szentlélek ereje által a kenyér és bor szubsztanciája Krisztus testévé és vérévé változik, miközben a külső érzékelhető jegyek megmaradnak. Ezt lehet tagadni, de előbb érteni kellene, mit tagadsz.
Az Eucharisztia alapja nem római papi varázslat, hanem Krisztus szava: „ez az én testem”, „ez az én vérem”. A katolikus Egyház nem kitalálta, hanem komolyan vette ezeket a szavakat. Te pedig ugyanazt csinálod itt is, mint a megtestesülésnél: előbb nevetségesen földies karikatúrát csinálsz a tanításból, majd kijelented, hogy nevetséges. Persze, hogy nevetséges, amit te rajzoltál. Csak nem az a katolikus tanítás.
16. Az, hogy az Atyának nincs húsa és csontja, nem cáfolja, hogy a Fiú emberi természetet vett fel
Újra a kiindulópontra kell visszatérni, mert az egész hozzászólásod itt siklik félre. Azt mondod: ha a Fiú hússá lett, akkor már nem lehet egylényegű az Atyával, mert az Atya nem lett hússá. Nem. Az egylényegűség az isteni természetre vonatkozik. A Fiú istensége nem változik meg. A Fiú emberi természetet vesz fel. Az Atya nem vesz fel emberi természetet. Ettől az Atya és a Fiú isteni természete továbbra is egy.
A Fiú személye két természetben áll fenn a megtestesülés után: isteni és emberi természetben. Az Atya személye csak isteni természetben áll fenn. A személyek különböznek. A természetek megkülönböztethetők. Az isteni természet egy. Az emberi természet Krisztusban valóságos. Itt nincs ellentmondás, csak neked kellene abbahagyni a természet és személy összekeverését.
17. A te rendszered nem menti meg a monoteizmust, hanem szétveri Krisztust
Azt hiszed, hogy a katolikus tanítástól meg kell mentened Istent, mert különben „húsvér isten” és „háromságmodell” lesz belőle. De közben te magad több isteni lényt állítasz: születetlen Istent, Logosz Istent, Felkent Istent, Szent Szellem Istent, továbbá egy külön ember Jézust, akiben szerinted valamelyik isteni lény lakott. Ez nem tisztább monoteizmus. Ez isteni szereplőkkel teli színpad.
A katolikus hit ezzel szemben nem szaporítja az isteneket. Egy Isten van. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három isten, hanem egy Isten három személyben. Krisztus pedig nem két alany, hanem egy személy két természetben. Ez a tanítás azért alakult ki ilyen pontosan, hogy éppen az olyan zavarokat kizárja, mint amilyet te előadsz: ne legyen három isten, ne legyen egy személy három maszkban, ne legyen két Krisztus, ne legyen puszta ember Jézus, és ne legyen teremtmény Fiú.
18. Az „álkrisztusi tanítás” vádad saját magadra hullik vissza
Te nevezed álkrisztusinak azt a hitet, amely szerint az Ige testté lett. Csakhogy az apostoli hit pontosan ezt vallja. Ami igazán álkrisztusi, az az, amikor Jézust elszakítod az Igétől; amikor a Logoszt nem azonosítod a megtestesült Krisztussal; amikor két alanyt csinálsz egy Krisztusból; amikor a „testté lett” szót „testben megjelentre” cseréled; amikor a megváltó Krisztusból egy felkent emberi hordozót csinálsz.
A keresztény hit nem attól keresztény, hogy kimondja a „Khrisztosz” szót görögösen. Attól keresztény, hogy helyesen vallja, kicsoda Krisztus. Te pedig ezen a ponton nem egyszerűen hibázol, hanem a középpontot téveszted el.
19. A Filioque-vita nem jogosít fel krisztológiai zűrzavarra
Még egyszer: a Filioque körüli kelet-nyugati vita létező, bonyolult, történetileg komoly kérdés. De ez nem menti meg a te rendszeredet. Még ha valaki a keleti álláspontot képviselné is, attól nem következne, hogy a Logosz nem lett testté. Nem következne, hogy Jézus csak ember. Nem következne, hogy van külön „Khrisztosz Isten” és külön „Messiás Jézus”. Nem következne, hogy a Szentháromság pogány.
Te a Filioque vitáját úgy használod, mint aki egy repedést lát az ablakkereten, majd kijelenti, hogy az egész ház sosem létezett. Ez túlzás. A Filioque teológiai vita a Szentháromságon belüli eredés megfogalmazásáról és a hitvallási szöveg módosításáról. Nem a megtestesülés tagadása, nem a niceai hit cáfolata, nem a katolikus krisztológia összeomlása.
20. Összegzés: az egész érvelésed egyetlen fogalmi tévedésből nőtt óriásira
Összefoglalva: az „egylényegű az Atyával” nem azt jelenti, hogy Krisztus emberi teste az Atya testével volna egylényegű. Azt jelenti, hogy a Fiú istensége az Atya istenségével azonos természetű. A megtestesülés nem azt jelenti, hogy az isteni természet hússá változott, hanem hogy az örök Fiú emberi természetet vett fel. János 1,14 nem puszta „testben megjelenést” mond, hanem testté levést. Filippi 2 nem ideiglenes isteni állapotról, hanem az isteni méltóságú Krisztus önkéntes megalázkodásáról beszél. A Szentlélek nem „születik” az Atyától és a Fiútól; a Fiú születik, a Lélek ered. A Filioque nem időbeli esemény, és nem a megtestesült Jézus húsához kötött folyamat. Krisztus feltámadás utáni húsa és csontja pedig nem cáfolja istenségét, hanem valóságos emberségét bizonyítja.
Te mindezt összekevered, majd a keveréket „római császári kotyvaléknak” nevezed. Pedig a kotyvalék nem a katolikus dogmában van, hanem abban az értelmezésben, amely személyt és természetet, születést és eredést, megtestesülést és átváltozást, testté levést és testben megjelenést, isteni egylényegűséget és emberi testiséget összekavar egyetlen nagy teológiai üstben.
A katolikus hit világos: az örök Ige testté lett; a Fiú istensége szerint egylényegű az Atyával, embersége szerint egylényegű velünk; Krisztus egy személy két természetben; a Szentlélek Úr és éltető; az Eucharisztia nem papi szélhámosság, hanem Krisztus szavának szentségi valósága. Ezt lehet elutasítani, de akkor legalább azt utasítsd el, amit valóban tanítunk, ne azt a szalmabábut, amelyet „meghúsosodott római mitológiai Fiúnak” kereszteltél el.
Azt ismétled, hogy mivel a „Khrisztosz Isten” prófétált a gyermek Jézus jövőbeli születéséről, ezért nem lehet azonos vele. De ez csak akkor állna, ha az isteni személy nem vehetne fel később emberi természetet.".
Ha az Úr Jézus Isten lenne, akkor nem lehetett volna emberi teste.
És nem prédikált volna a Fiú Isten Ésaiás próféta által egyes szám harmadik személyében a születendő gyermekre utalva önmaga későbbi hústestté változásáról. Hanem azt mondotta volna, hogy gyermekként fog ismét megszületni a jövőben. De nem ezt mondta, hanem azt, hogy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk és ,hogy az uralom az Ő vállán lesz majd.
Tudniillik az Ésaiáshoz beszélő Isten már akkor is Istenek Istene és Uraknak Ura volt, amikor Ésaiáshoz beszélt. Ezért kizárt, hogy az Ésaiással beszélő Isten azonos lett volna , vagy vált volna valami testté lett istennel. A háromságistenmodell legitimmé tétele érdekében a Róma Főpapja által vezetett egyház olyan dogmát kotyvasztott össze, ami az Isten Szavától távol áll.
A keresztény tanítás szerint az örök Fiú isteni személye emberi természetet vesz fel. Nem az istenség alakul át hússá, "
Ez egy álkrisztusi tanítás.
Az egész lényege, hogy az Istene által ,társai az istenek fölé felkent Fiú Istent , mindenáron emberi természettel próbálták felruházni, miután a a római császárok háromságistenének Fiú nevet viselő tagja emberi természetű kellett hogy legyen a pogány mitologiai szereplők ismeretében.
Ezért azt kezdték el tanítani, hogy a logosz Isten, a Fiú megtestesült, másszóval meghúsosodott, hússá lett.
Ezen állításnak azonban ellentmondott a niceai hitvallás ,amely azt állította, hogy a Fiú egylényegű az Atyával. Ez az Istene által, társai az Istenek fölé felkent Istenre igaz is volt,hisz a Logosz Isten , Istenből származott, ezért csakis vele lehetett egylényegű, akiből származott.
Az állítás azonban hamissá változik abban a pillanatban, amikor a Fiú Istent az ember Jézussal
azonosítják. Ugyanis az ember Jézus semmilyen formában nem lehetett egylényegű a Logosz Isten Atyjával, hisz a Logosz Isten Atyjának nincsen húsa, és nincsenek csontjai. Ha tehát a Logosz Isten, akár hússá is lett volna, attól még a Logosz Isten Atyja nem lett volna szintén hússá. A Logosz Isten a hússá válása után már nem lett volna többé egylényegű az Atyjával, aki nem változott hússá.
És akkor ott van a Róma császárok által kiképzelgett háromság isten harmadik, a Szent Szellem nevet viselő tagja. Az Ő egylényegűségét is bizonyítani kellett volna Úgy a Fiúval, mint az Atyával.
Ez elég későn jutott a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítóinak az eszébe.
Csak 200 évvel a római császárok által ediktumban megfogalmazott háromságisten modelljének definiciója után jutott az eszébe a nyugati, azaz a Róma Főpapja vezetése alá tartozó egyház püspökeinek,hogy az 589-ben Toledóban megtartott zsinaton beszárják a niceiai-konstantinápolyi zsinat hitvallásának a szövegében, hogy a Szent Szellem nemcsak az Atyától ,hanem a Fiútól is született. Csakhogy a beszúrást a keleti egyházak püspökei felfedezték és az egy évszazaddal később
691-ben megtartott Trullai zsinaton a beszúrás eltávolítását követelték.
De ha még sikerült volna is észrevétlenül beszúrni a niceiai-konstantinápolyi zsinat határozatába,
hogy a Szent Szellem, az Atyától és a Fiútól született, a Szentírás alapján nem lett volna semmi jogalapja ennek az elképzelésnek, hisz a Szentírás sehol nem állítja, hogy a Szent Szellem az Atya Istentől és Jézus Khrisztosztól származna.
A másik dolog, hogy a dogma kitervelői azt nem határozták meg, hogy a Fiú Isten hússá testesülése előtt vagy után kellett a Szent Szellemnek születnie az Úr Jézustól és Istenétől és Atyjától, vagy még előtte.
Mindenesetre, ha a Logosz Isten az állítólagos hússá létele előtt született az Atyától, akkro a hússá létele után,már nem lehetne egylényegű az Atyával, hisz az Atya nem változott hússá,azaz a hússá létel után a Fiú az Atyától eltérő lényegűvé változott volna még akkor is, ha a hússá változásra valóban sor került volna. A Fiú Isten azoban soha se változott hússá, így aztán nem lehet azonos az Úr Jézussal, aki halála után egyértelműen bizonygatta, hogy bizony neki van húsa is és csontjai is vannak..
Summa summárum, a római császárok által kiképzelgett háromság istenmodellbe sem az istene által, társai az Istenek Fölé felkent istent, sem az Őt felkenő Isten ,az istenek Atyját nem lehet belemagyarázni , de a Szent Szellem Istent sem.
Saját megjegyzésem, hogy a János első fejezetének 1. fejezete 14 versében a Logosz Isten nem testté lett, ahogyan azt sok bibliafordítás fordítja, hanem testben jelent meg.
A Róma Főpapja által képviselt egyház papjainak az ostya és a bornak Khrisztosz hústestévé és érévé való átváltoztatásának a szélhámossága egyértelmű.
1. Az Ésaiás-prófécia nem cáfolja a megtestesülést, hanem éppen annak lehetőségét nyitja meg
Megint ugyanazt a hamis alternatívát állítod fel: szerinted ha Izrael Istene prófétája által előre közli, hogy egy gyermek fog születni, akkor ez a gyermek semmiképpen sem lehet az örök Ige megtestesülése. De ez csak akkor volna érv, ha a keresztény hit azt tanítaná, hogy az isteni természet időben elkezd létezni, vagy hogy az istenség gyermekké „változik”. A katolikus hit nem ezt tanítja.
A keresztény tanítás szerint az örök Fiú isteni személye emberi természetet vesz fel. Nem az istenség alakul át hússá, nem az isteni természet szűnik meg isteni természet lenni, nem valami mitológiai félisten születik. Hanem az örök Ige, aki öröktől fogva Istennél van és Isten, valóságos emberi természetet vesz fel Máriától. Ezért lehet ugyanaz a személy örök Isten istensége szerint, és időben született ember embersége szerint.
Te ezt nem akarod megérteni, ezért újra meg újra úgy beszélsz, mintha a katolikus hit azt mondaná: „Isten természete kisbabává változott.” Nem. A katolikus hit azt mondja: az örök Fiú személye emberi természetet vett fel. Ez nem mitológia, hanem az evangélium központja: „az Ige testté lett.”
2. Az, hogy Isten előre kijelenti a Messiás születését, nem bizonyítja, hogy a Messiás tőle különálló személy
Azt mondod: az Ésaiással beszélő Isten nem azt mondja, hogy „én fogok fiúgyermekként megszületni”, tehát a megszülető Messiás nem lehet azonos vele. Ez gyenge érv. A prófétai beszéd nem úgy működik, hogy Isten minden jövőbeli cselekedetét csak első személyben jelentheti be. Isten sokszor harmadik személyben, küldött, szolga, király, sarj, pásztor, gyermek, fiú alakjában jelenti ki saját üdvözítő művét. Ettől még az Újszövetség fényében ezek Krisztusban teljesednek be.
Ha Isten azt mondja: „gyermek születik”, abból nem következik, hogy ez a gyermek nem lehet az örök Fiú emberi születése. Épp ellenkezőleg: a prófécia a születés emberi oldalát jelenti ki. A gyermek valóban megszületik. Valóban ember. Valóban Dávid házából való Messiás. De az Újszövetség hozzáteszi: ez a gyermek nem pusztán ember, hanem az Ige testté lett jelenléte.
Te a próféciát úgy olvasod, mintha az kizárná az Újszövetség beteljesítő értelmét. A keresztény olvasat viszont nem törli Ésaiást, hanem Krisztusban teljesíti be.
3. Az „Ésaiással beszélő Isten” és a „megszülető gyermek” szembeállítása csak akkor működik, ha előre tagadod a megtestesülést
A te érved körkörös. Előre eldöntöd, hogy Isten Fia nem lehet emberré, majd ebből levezeted, hogy ha Isten prófétál egy gyermekről, akkor az a gyermek biztosan nem lehet Isten Fia. De ez nem bizonyítás, hanem előfeltevés.
A keresztény hit éppen azt állítja, hogy az örök Fiú a történelemben emberként születik. Te erre azt feleled: „de ha születik, akkor nem lehet örök.” Ez csak akkor igaz, ha a személyt és a természetet összekevered. A Fiú személye örök. Emberi természete időben kezdődik. Aki születik, ugyanaz az örök Fiú, de nem istensége szerint születik időben, hanem embersége szerint.
Ha ezt nem különbözteted meg, minden krisztológiai mondatot félre fogsz olvasni. És pontosan ez történik nálad: ahol a Szentírás Krisztus emberségéről beszél, abból te istenségtagadást csinálsz; ahol istenségéről beszél, abból külön „Khrisztosz Istent” faragsz; ahol a kettőt együtt mondja, ott kettévágod a személyt.
4. János 14 nem azt tanítja, hogy Jézus testében egy másik isten lakott
János 14,10-re hivatkozol: „az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.” Ebből azt akarod kihozni, hogy Jézus nem Isten, hanem csak ember, akiben egy másik isteni személy lakik. Csakhogy János 14 szövege nem egy „isteni lakó és emberi hordozó” elméletet tanít. Jézus azt mondja: „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Ez kölcsönös benső egység, nem egyirányú beköltözés.
Ha a mondatot a te módodon olvasnánk, akkor Jézus „az Atyában van” kifejezését is térbeli tartózkodásnak kellene venni. De nyilván nem arról van szó, hogy Jézus mint ember fizikailag benne lakik az Atya testében, az Atya pedig Jézus testében. Itt isteni egységről, küldetésről, kinyilatkoztatásról, az Atya és Fiú közötti benső kapcsolatról van szó.
Jézus nem azt mondja: „én csak egy ember vagyok, bennem lakik egy tőlem különálló Khrisztosz Isten.” Hanem azt: aki engem látott, látta az Atyát. Ez sokkal erősebb állítás, mint amit a te rendszered elbír. Jézus nem puszta átlátszó edény, hanem az Atya tökéletes kinyilatkoztatója, mert ő az örök Fiú.
5. Az „Atya énbennem van” nem azonos azzal, hogy „Isten szellemteste Jézus testében lakik”
A te megfogalmazásod szerint Jézus testében egy ideig „Khrisztosz Isten” lakott. Ez a kép teljesen idegen az apostoli hittől. A Biblia nem azt tanítja, hogy Jézus testében egy másik isteni lény „szellemteste” tartózkodott. Ez már nem keresztény megtestesüléstan, hanem vallási megszálláselmélet.
A kereszténység nem azt mondja, hogy Jézus egy emberi ház volt, amelyben Isten lakott. A prófétákban is működött Isten Lelke; az igazakban is lakik Isten kegyelme; a hívők is a Szentlélek templomai. De Krisztus ennél összehasonlíthatatlanul több: nem pusztán Isten lakik benne, hanem ő maga az Ige, aki testté lett. Jézus személye nem egy emberi alany, akit egy másik isteni alany használ. Jézus személye az örök Fiú.
A te tanításod ezzel szemben Krisztust eszközzé teszi. Az ember Jézus hordozó, a „Khrisztosz Isten” lakó. Ez nem az evangélium, hanem a megtestesülés szétszerelése alkatrészekre.
6. Filippi 2 nem azt mondja, hogy Krisztus régen Isten formájában volt, majd megszűnt az lenni
A Filippi 2-re hivatkozol: „aki, mikor Isten formájában volt…” Szerinted az apostol múlt időben beszél arról a helyzetről, amikor Jézus „Isten formájában volt”, tehát ez csak egy korábbi, ideiglenes állapot. Ez megint rossz olvasat.
A szakasz lényege nem az, hogy Krisztus valamikor Isten formájában volt, aztán már nem. A lényege az, hogy Krisztus, aki Isten formájában volt, nem ragaszkodott önző módon isteni méltóságának külső érvényesítéséhez, hanem kiüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és megalázta magát a kereszthalálig. Ez nem istenségének megszűnése, hanem isteni alázatának kinyilvánulása.
A „szolgai forma” felvétele nem törli el az „Isten formáját”. Ha egy király szegény ruhát vesz fel, nem szűnik meg királynak lenni. Ha az örök Fiú szolgai formát vesz fel, nem szűnik meg Isten Fiának lenni. A megtestesülés nem levetkőzés az istenségből, hanem az emberség felvétele. Te ezt úgy olvasod, mintha Isten formája átmeneti kabát lett volna. Pál viszont éppen azt mutatja meg: a legnagyobb isteni méltóságban lévő Krisztus alázkodott meg értünk.
7. Filippi 2 éppen a te rendszered ellen szól
A Filippi-himnuszban nem az áll, hogy egy „Khrisztosz Isten” lakott az ember Jézusban. A szöveg alanya Krisztus Jézus. Ugyanaz, aki Isten formájában volt, szolgai formát vett fel. Ugyanaz, aki megalázta magát, felmagasztaltatott. Ugyanaz, akinek nevére minden térd meghajol. Nem két alany van: egyik Isten formájában, másik emberként; hanem egy alany, aki isteni méltóságban volt, és emberi alázatba lépett.
Te pontosan ezt nem tudod elfogadni. Ahol Pál egy alanyról beszél, te kettőt csinálsz. Ahol Pál azt mondja, Krisztus Jézus Isten formájában volt, te azt mondod: nem Jézus volt Isten, hanem egy benne lakó másik Isten. De ez nem Pál szövege. Ez a te elméleted rávetítve Pálra.
A szakasz végén minden térd Jézus nevére hajol meg, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr. Nem azt vallja, hogy „Jézusban lakott a tőle különálló Khrisztosz Isten”. Hanem azt: Jézus Krisztus Úr. Ez a keresztény hit szíve.
8. A „világ alapítása előtt” nem szűkíthető önkényesen Ádám utódainak világára
Azt állítod, hogy amikor az apostolok Jézus világ alapítása előtti létezéséről beszélnek, nem az ég és föld teremtése előtti időről van szó, hanem csak az emberiség világának megalapítása előtti időről, mielőtt Ádámnak utódai születtek volna. Ez tiszta belemagyarázás.
A „világ alapítása” bibliai kifejezése nem azt jelenti automatikusan, hogy „Ádám gyermekeinek megszületése előtti emberi társadalom kezdete”. A világ alapítása a teremtett rend kezdetére, az egész világ megalapítására utal. Te azért szűkíted le Ádám utódaira, mert szükséged van egy résre, ahová befér a saját elméleted: Jézus emberi szelleme Ádám után, de Ádám gyermekei előtt lett megformálva. Csakhogy ez a rés nem a Szentírásban van, hanem a te rendszeredben.
János evangéliuma ennél sokkal világosabban beszél: kezdetben volt az Ige, minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Ez nem Ádám gyermekeinek világáról szól, hanem a teremtett valóság egészéről. Aki által minden lett, az nem lehet egy Ádám után megformált emberi szellem.
9. Az „Ádám után második ember” nem kronológiai állítás, hanem üdvtörténeti tipológia
Ismét az 1Kor 15,47-re hivatkozol: „az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való.” Ebből azt olvasod ki, hogy Jézus Ádám után időrendben a második ember volt, akinek emberi szellemét Isten még Ádám gyermekei előtt megformálta. Ez teljes képtelenség.
Ha „második ember” időrendi értelemben lenne, akkor Kain, Ábel, Sét és minden más ember előtt Jézusnak kellett volna emberként létrejönnie. De Pál nem időrendi névsort ír. Pál Ádámot és Krisztust mint két emberiségi fejet állítja szembe. Ádám az első teremtés, a bukott emberiség, a halál rendjének feje. Krisztus az új teremtés, a feltámadás, az élet rendjének feje. „Második ember” nem azt jelenti: „második sorszámú emberi szellem”, hanem azt: az új emberiség kezdete.
A te olvasatod itt megint nyers literalizmus. Pál mély teológiai tipológiát ad, te pedig kozmikus születési sorrendet csinálsz belőle. Ez olyan, mintha az „utolsó Ádám” kifejezésből azt vezetnéd le, hogy Krisztus után már senki sem lehet ember. Nyilván nem így kell olvasni.
10. Jézus „a mennyből való” volta nem bizonyítja az előre megformált emberi szellemet
Azt mondod, Jézus azért „a mennyből való”, mert emberi szelleme a mennyben várakozott, majd Mária méhébe helyeztetett. Ezt a szöveg nem mondja. Pál nem mennyei emberiszellem-raktárról beszél. A „mennyből való” Krisztus isteni eredetére, mennyei küldetésére, feltámadt dicsőségére és életadó hatalmára utal.
Az Újszövetségben Jézus mennyei eredete nem azt jelenti, hogy ő egy teremtményi emberi szellem, amely előbb a mennyben tartózkodott. Azt jelenti, hogy ő az Atyától jött, hogy ő a Fiú, hogy ő az Ige, hogy ő nem alulról, hanem felülről való. A te elméleted csökkenti ezt: az örök Fiú mennyei eredetét lecseréled egy előre formált emberi lélek mennybeli tartózkodására. Ez nem magyarázat, hanem lefokozás.
11. A „Khrisztosz Isten hozta létre Jézus emberi szellemét” állításodra továbbra sincs szentírási bizonyíték
Azt állítod, hogy a Felkent Isten hozta létre az Úr Jézus emberi szellemét. Hol mondja ezt a Szentírás? Nem általánosságban azt kérdezem, hogy minden ember lelke Istentől van-e. Hanem azt: hol mondja a Szentírás, hogy Jézus emberi szelleme Ádám után, Ádám gyermekei előtt külön létrejött, a mennyben várakozott, majd a fogantatáskor Mária méhébe helyeztetett?
Nem mondja. Ez a te rendszered pótlólagos alkatrésze. Azért kellett kitalálnod, mert valahogy magyaráznod kell, miként lehet Jézus „mennyei” és „második ember”, miközben tagadod örök isteni személyét. De a pótlólagos elmélet nem válik Szentírássá attól, hogy hangosan mondod.
A katolikus hit egyszerűbb és bibliaibb: az örök Ige testté lett, emberi természetet vett fel Máriától; emberi lelke és teste valódi, teremtett, időben kezdődő emberi természethez tartozik; személye azonban nem emberi személy, hanem az örök Fiú. Így Krisztus valóban Isten és valóban ember. Nálad viszont lesz egy emberi Jézus és egy tőle különálló „Khrisztosz Isten”, akit be kell költöztetni, ki kell költöztetni, névvel kell ruházni. Ez nem tisztább, hanem zavarosabb.
12. A római császáros történeted ismét nem bizonyít semmit a szövegekből
Újra előadod, hogy a római császárok 380-ban létrehozták a háromságos istenmodellt, hogy kiiktassák az „Istenek Istene” létét, és politikailag semlegesítsék a zsidó Messiás királyságát. Ez regénynek talán drámai, de exegézisnek gyenge.
János evangéliuma nem 380-ban született. Pál levelei nem Theodosius diktátumai. A Zsidókhoz írt levél nem császári udvari propaganda. Az apostoli iratok már jóval a negyedik század előtt tanúskodnak Krisztus isteni méltóságáról, az Atya-Fiú-Lélek megkülönböztetéséről és az egyetlen Isten hitéről. A zsinatok nem kitalálták a Fiú istenségét, hanem megvédték azokat a torzításokat ellen, amelyek Krisztust teremtménnyé, alistenné, puszta emberré vagy két alannyá akarták tenni.
A császári valláspolitikáról lehet vitatkozni. De az nem cáfolja az apostoli szövegeket. Attól, hogy egy császár később támogatott egy tanítást, az nem válik automatikusan császári találmánnyá. Ha a császár törvénybe foglalja, hogy van Nap az égen, attól a Nap nem császári fikció.
13. A „Fiú nevű húsvér isten” megint csak a te karikatúrád
Azt mondod, a háromságos istenmodell Fiú nevű tagjának „húsvér istennek” kellett lennie. Ez megint torzítás. A katolikus hit nem „húsvér istent” tanít abban az értelemben, hogy az isteni természet hús-vérré változott. A katolikus hit azt tanítja, hogy az örök Fiú emberi természetet vett fel: testet és értelmes lelket. Istensége szerint változhatatlan maradt; embersége szerint valóságosan fogant, született, szenvedett, meghalt és feltámadt.
Ez nem római mitológia. A pogány mítoszokban istenek nemzenek félisteneket. A keresztény hitben nincs ilyen. Nincs testi isteni nemzés. Nincs félisten. Nincs keverék-lény. Van szűzi fogantatás a Szentlélek erejéből, és van az örök Fiú személyes egysége a felvett emberi természettel.
Te azért beszélsz „húsvér istenről”, mert így könnyebb nevetségessé tenni. Csak éppen nem ezt tanítja a katolikus hit. A gúnyod célpontja nem a dogma, hanem a saját torzképed.
14. A „Khrisztosz Isten prófétált Jézusról, tehát nem lehet Jézus” érv önmagában elégtelen
Azt ismétled, hogy mivel a „Khrisztosz Isten” prófétált a gyermek Jézus jövőbeli születéséről, ezért nem lehet azonos vele. De ez csak akkor állna, ha az isteni személy nem vehetne fel később emberi természetet. A keresztény hit éppen azt mondja: az örök Fiú a megtestesülés előtt is létezik, majd időben emberré lesz. Ezért előre lehet róla prófétálni, és mégis ő maga teljesíti be a próféciát.
Az Ószövetségben Isten saját jövőbeli üdvözítő tettét is sokszor úgy jelenti be, mintha küldött, pásztor, király, sarj, szolga vagy gyermek által tenné. Az Újszövetség ezekben a személyes ígéretekben Krisztust látja. Te viszont úgy olvasod őket, mintha a próféta nyelvtani szerkezete eleve kizárná a megtestesülést. Nem zárja ki. A megtestesülés éppen az, hogy az örök Fiú, aki előzetesen van, időben emberként megszületik.
15. A „Krisztus igaz emberi lelkét feláldozta sokakért” nem elég: aki üdvözít, az több, mint puszta ember
Azt írod, hogy a Felkent Isten hozta létre az ember Jézust, majd Úrrá és Khrisztosszá tette, miután igaz emberi lelkét feláldozta sokakért. Itt megint pusztán emberi áldozatra redukálod a megváltást. De a keresztény hit szerint Krisztus áldozatának végtelen értéke abból fakad, hogy az áldozat alanya az örök Fiú, aki emberi természetében szenved és hal meg. Nem egy puszta ember áldozata önmagában váltja meg a világot, hanem az Isten Fia emberként adott engedelmessége.
Ha Jézus csak egy létrehozott ember, akit egy tőle különálló isteni lény tett Úrrá, akkor az áldozat ontológiai súlya összezsugorodik. Akkor nem maga Isten Fia hajol le értünk, hanem egy kiválasztott ember mutat be áldozatot egy fölötte álló isten nevében. Ez lehet prófétai vagy vértanúi nagyság, de nem az Újszövetség megváltástana.
Az apostolok nem egyszerűen azt hirdetik, hogy egy igaz ember halt meg sokakért. Azt hirdetik, hogy Isten Fia szeretett minket és önmagát adta értünk; hogy Isten Krisztusban kiengesztelte magával a világot; hogy az Úr dicsőségének Ura feszíttetett meg. Te ezt visszavágod puszta emberi áldozatra, majd azt nevezed „Isten Szavának”. Nem, ez a megváltás lefokozása.
16. Most a bálványkérdés: Isten dönti el, mi a bálvány — de nem úgy, ahogy te leegyszerűsíted
Rátérsz a bálványkérdésre: ki dönti el, mi a bálvány, Isten vagy Róma főpapjai? Természetesen Isten. Ebben nincs vita. A vita ott van, hogy te Isten parancsát rosszul magyarázod. A második parancsolat nem azt mondja, hogy minden kép, szobor, tárgy, amely előtt bármilyen tiszteleti gesztus történik, automatikusan bálvány. A parancsolat a képmás bálványos kultuszát tiltja: ne készíts istent pótló képmást, ne borulj le előtte mint isteni kultusz tárgya előtt, és ne szolgáld.
Ha a parancs minden képi, tárgyi, tiszteleti jelre abszolút módon vonatkozna, akkor maga Isten sértette volna meg saját parancsát, amikor kerubokat rendelt a frigyládára, képi díszítést engedett a szentélyben, rézkígyót parancsolt Mózesnek, szent tárgyakat, oltárt, edényeket, papi ruhákat és kultikus eszközöket rendelt. Isten nem parancsol bálványkészítést. Tehát a tiltás nem minden kép és tárgy ellen irányul, hanem az istenpótló bálvány ellen.
Ezt a különbséget te nem akarod elfogadni, mert ha elfogadnád, összeomlana a katolikusok elleni bálványvádad.
17. A „proszküneo” nem jelent automatikusan bálványimádást
Azt írod, hogy a proszküneó, vagyis a meghajlás önmagában bálvánnyá teszi a tárgyat. Ez hamis. A proszküneó szó jelenthet meghajlást, leborulást, hódolatot, tiszteletadást, imádást, attól függően, hogy ki előtt, milyen szándékkal, milyen vallási összefüggésben történik. A Biblia maga használ hasonló gesztusokat emberek, királyok, próféták, angyalok, szent helyek és Isten előtt is, különböző jelentéssel.
A gesztus önmagában nem dönt. A címzett és a szándék dönt. Ha valaki egy bálvány előtt mint isten előtt borul le, az bálványimádás. Ha valaki egy kereszt előtt Krisztusra emlékezve hajt térdet, nem a fadarabot imádja. Ha valaki egy szentkép előtt imádkozik Istenhez vagy a szent közbenjárását kéri, nem a festéket isteníti. Ha valaki megcsókolja a Bibliát, nem papírt imád. Ha valaki sírkő előtt imádkozik, nem követ szólít meg.
Te a testi mozdulatot mechanikus bálványgyártó géppé teszed. Ez nem bibliai gondolkodás, hanem mozdulat-fetisizmus.
18. A 2Móz 20 és 3Móz 26 tiltása bálványos célú képmásra vonatkozik, nem minden szent jelre
A 2Móz 20-ban és 3Móz 26-ban a képmás, faragott kép, oszlop, kőszobor tilalma a bálványos istentisztelet összefüggésében áll. A cél: ne cseréld fel az élő Istent teremtményi képmással. Ne csinálj magadnak istent. Ne szolgáld a bálványt. Ne tedd a teremtett tárgyat a Teremtő helyére.
Ebből te azt hozod ki, hogy minden vallási célú kép vagy tárgy bálvány. De akkor a frigyláda kerubjai is bálványok lettek volna. A templomi díszítések is bálványok lettek volna. A rézkígyó is eleve bálvány lett volna. Csakhogy a rézkígyó eredetileg Isten által rendelt jel volt, és csak akkor vált bűn tárgyává, amikor Izrael bálványos módon kezdett vele bánni. Ez pontosan a katolikus különbségtételt igazolja: a szent jel és a bálványos visszaélés nem ugyanaz.
Te viszont minden szent jelet eleve bálványnak nevezel. Ez nem Mózes hűséges olvasása, hanem Mózes parancsának túlfeszítése.
19. A latreuo nem minden tárgyi kezelést tilt, hanem az isteni szolgálat bálványra irányítását
A latreuo valóban szolgálatot, vallási szolgálatot jelenthet. A tiltás lényege: ne szolgáld a bálványokat, ne add nekik azt a kultikus szolgálatot, amely Istent illeti. A katolikus tanítás pontosan ezt mondja: latria, imádó szolgálat egyedül Istent illeti. A képek, szentek, ereklyék nem részesülnek isteni imádásban. Ha valaki ilyet tenne, az bűn lenne.
Te viszont azt mondod, hogy ha valaki hordoz egy képet, füstöl előtte, térdet hajt vagy könyörög egy szent közbenjárásáért, akkor már latreuo értelemben szolgálja a tárgyat. Ez megint összemosás. A liturgikus cselekmény címzettje nem automatikusan az a tárgy, amely a térben jelen van. A katolikus mise nem szobornak szól. Nem képnek szól. Nem ereklyének szól. Az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben.
Ha egy templomban feszület van, attól a mise nem fának szól. Ha az oltár közelében szentkép van, attól az áldozat nem festéknek szól. Ha egy ereklyét tisztelettel kezelnek, attól nem a csont vagy ruha lesz isten. A tárgy jel, nem végső kultikus címzett.
20. A katolikus oltár igenis az Úr asztalához kapcsolódik, nem bálványasztal
Azt állítod, hogy a katolikus templomokban „nincs jelen az Isten oltára, vagy az Úr asztala”, csak bálványképek és szobrok. Ez nem érv, hanem tagadó varázsige. A katolikus oltár nem bálványasztal. Az oltár Krisztus egyetlen áldozatának szentségi megjelenítéséhez és az Eucharisztia ünnepléséhez kapcsolódik. A szentmise nem képeknek bemutatott áldozat, hanem Krisztus áldozatának szentségi jelenvalósága az Atya dicsőségére.
Lehet vitatkozni az Eucharisztiáról, ha akarod. De azt állítani, hogy a katolikus oltár nincs jelen, csak bálványok vannak, olyan, mintha valaki becsukott szemmel belépne egy templomba, majd kijelentené, hogy nincs ott semmi, csak amit ő gyűlölni akar. Ez nem leírás, hanem előítélet.
A katolikus liturgia középpontja nem a szobor, nem a kép, nem a gyertya, nem az ereklye, hanem Krisztus. Az Ige, az oltár, az Eucharisztia, az imádság, az áldozat, az Atyának adott dicsőség. Te ezt szándékosan átfordítod tárgyimádássá, mert különben nem működne a vádad.
21. Jézusnak és tanítványainak semmi közük nem volt a bálványokhoz — ebben igazad van, de ebből nem az következik, amit mondasz
Azt írod, Jézusnak és tanítványainak semmi közük nem volt bálványokhoz. Ebben igazad van. De ebből nem következik, hogy semmi közük nem volt szent helyhez, szent tárgyhoz, liturgikus rendhez, imádságos gesztushoz vagy jelhez. Jézus járt a templomban, tanított a templomban, megtisztította a templomot, az Úr házát imádság házának nevezte. Az apostolok imádság idején felmentek a templomba. A keresztény hit nem bálványimádó, de nem is anyaggyűlölő.
A bálványt elutasítani helyes. A szent jelet bálványnak nevezni tévedés. A kettő nem ugyanaz. A katolikus hit nem azt mondja: imádd a tárgyat. Hanem azt: használd a szent jelet úgy, hogy Krisztusra, az evangéliumra, a szentek példájára és Isten kegyelmére irányítson. Ha valaki visszaél vele, azt javítani kell. De a visszaélés nem semmisíti meg a helyes használatot.
22. Összegzés: a te rendszered minden ponton ugyanazt a hibát követi el
Összefoglalva: Ésaiás gyermekjövendölése nem cáfolja Krisztus örök istenségét, mert a keresztény hit nem az isteni természet időbeli megszületését tanítja, hanem az örök Fiú emberi természetének felvételét. János 14 nem azt tanítja, hogy egy tőle különálló isten lakott Jézus testében, hanem az Atya és Fiú benső egységét és a Fiú tökéletes kinyilatkoztató szerepét. Filippi 2 nem azt mondja, hogy Krisztus csak ideiglenesen volt Isten formájában, hanem azt, hogy isteni méltóságából alázatosan szolgai formát vett fel. Az 1Kor 15 nem Ádám után második időrendi emberi szellemről beszél, hanem Krisztusról mint az új emberiség fejéről.
A bálványkérdésben pedig ugyanaz a mechanikus félreolvasásod működik: proszküneó = minden meghajlás bálványimádás; latreuo = minden tárgyi liturgikus kezelés bálványszolgálat. De a Szentírás ennél árnyaltabb. A bálvány az, ami Isten helyére kerül. A szent jel az, ami Istenhez irányít. A bálványt imádják. A szentképen keresztül az ábrázoltra emlékeznek. A bálványnak áldoznak. A katolikus mise az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben.
A te érvelésed tehát két helyen bukik: Krisztust kettéhasítod, a szent jelet pedig bálvánnyá nyilvánítod. Mindkettő ugyanabból fakad: nem tudsz különbséget tenni személy és természet, jel és jelzett, tisztelet és imádás, prófécia és beteljesedés, tipológia és időrendi sorszám között. Ez nem „Isten hamisítatlan Igéjének kutatása”, hanem fogalmi zűrzavar bibliai idézetekkel körbetapétázva.
KI DÖNTI EL,HOGY MI A BÁLVÁNY, AZ ISTENEK ISTENE, VAGY RÓMA MINDENKORI FŐPAOJAI?
Az, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház mit tekint és,mit enm tekint bálványnak a kérdés
megválaszolásában nem mérvadó, hisz az a mérvadó, hogy Mózes Istene, az Istenek Istene, mit tekint bálványnak. A parancsolat szerint ,már önmagában a tisztelet kimutatása meghajlás, leborulás(proszküneo) is bálvánnyá teszi a tárgyat, bármit ábrázoljon is.
2. Mózes 20: 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne hajolj meg előttük(proszküneo) és ne is szolgáld(latreuo) azokat.
Isten álláspontja szerint akár egyik, akár másik cselekmény, együtt vagy külön-külön is bálványtárggyá teszi a képet, szobrot és egyéb tárgyakat.
Hogy ezt a Róma Főpapja és az általa vezetett egyház többi tagja másként gondolja, semmit sem változtat az Isten egyértelmű álláspontján.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok(proszküneo) előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Itt Isten tételesen fel is sorolja, hogy mik azok a bálványok. faragott képek szobrok, oszlopok, amelyek
előtt meghajolnak.
Hogy ebben a kérdésben ,mint minden másban a Róma Főpapja és egyházának tanítói a Mózes Istenével ellenkező álláspontra helyezkedtek, az az ő problémájuk. Semmi közössége nem volt sem az Úr Jézusnak, sem a tanítványainak bálványokkal, illetve bálványokkal illeltve bálványok megszentelésének és az azoknak való szolgálat bűneseteivel.
Azt állítod, hogy a Messiás Jézus nem lehet azonos a Felkent Istennel, mert Izrael Istene Ésaiás által egy jövőben megszülető gyermekről beszélt. Csakhogy ez csak akkor volna érv, ha a keresztény hit azt tanítaná, hogy az isteni természet időben gyermekké változott."
Az viszont tanítja a Róma Főpapja által vezetett egyház, hogy a Messiás örök isten.
Nem az zárja ki , a Mesiás azaz a Felkent Jézus örök istenségének a lehetőségét, hogy a Róma Főpapja által képviselt, a mitológiából vett történet szerint emberré változott e a háromság isten Fiú nevű tagja, hanem az hogy Ésaiás prófétával épp az Istene által, társai az istenek fölé felkent, vagyis a Khrisztosz Isten közli, hogy egy távoli jövőben fog egy gyermek messiás megszületni.
Nem azt mondja a Felkent Isten Ésaiásnak, hogy ő fog majd fiú gyermekként megszületni.
A két Messiás(Khrisztosz) , azaz az Ésaiással beszélő Isten, és a majdan gyermekként megszülető
ember Messiás sem korban, sem személyükben nem azonosak.
Nem győzte ezt eleget hangsúlyozni az Úr Jézus, aki felnőtt korában is ember fiának nevezte önmagát,
hogy nem Ő az Isten, hanem az Istent az, akit a testében hordoz, aki benne lakik.
János 14:10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat. 11 Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem.
A Khrisztosz Isten nem változott át sem gyermekemberré, sem felnőtt emberré , egyszerűen egy ideig az ember Jézus testének a formájában lakozott. Ezt az apostol írása is megerősíti, amikor múltidőben beszél arról a helyzetről, amikor az Úr Jézus az Isten formájában volt.
Filipi 2: 5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 6 Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő,
Az álkeresztény egyházat létrehozó római császárok nem engedhették meg, hogy a zsidók Istenét Istenek Istenének nevezzék, de azt sem, hogy a zsidók eme istene véget vessen a római császárok uralmának a földön, és a földi királyságot a korszakok végéig, ezer évre a zsidók királyának a Messiás Jézusnak adja. Ezért egy olyan istenmodellt hoztak létre az álkeresztények egyháza számára,amelyben
az Atya a Fiú És a Szent Szellem egyetlen istenben integrálódik, kiiktatva ezáltal az Istenek Istene
létezését a Róma főpapja által vezetett álkeresztény egyház teológiájából.
A mitológiai példákból vett istenmodell Fiú nevű tagjanák mindenképp emberi testtel kellett rendelkeznie, de istenként kellet funkcionálnia. Ezért készakarva nem tudatosítják a Róma mindenkori Főpapjai és az általuk működtetett tévtanítók, hogy épp a Khrisztosz Isten az, aki a ygermek Jézus jövőbeni megszületéséről prófétált Ésaiás próféta írásán keresztül. Tehát nem lehet azonos vele.
Érvelhetnek ugyan az álkhrisztoszi egyház teológusai, hogy Jézus az apostolok Jézusnak a Világ alapítása előtti létezéséről is tanuskodtak.
Ez való igaz, csakhogy az apostolok nem a Föld és az Ég megalapítása előtti időre utaltak - amelyeket az Istene által, társai az istenek fölé felkent Isten teremtett, hanem az emberiség világának a megalapítása előtti időre, mielőtt Ádámnak utódai születtek volna, akik által létre jött volna az emberiség világa. Ezért formálta meg az Istenek Istene, azaz a Khrisztosz Isten az Úr Jézus emberi szellemét, mielőtt Ádám gyermekei megszülettek volna. Ezért is nevezi az apostol az Úr Jézust másodok Ádámnak, mert ő lett Ádám után a második ember.
1.Kor.15: 47 Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való.
Úgyhogy az Úr Jézus gyermekként való megszületése előtt sem volt Isten, sőt öröktől fogva sem létezett, ami azonban a a római császárok által 380-ban definiált istenmodell Fiú nevet viselő tagjánál
feltétel volt.
Így aztán nem maradt más hátra a Róma Főpapja által vezetett egyház teológusainak, minthogy kiiktassák hitvallásukból a Felkent Isten, az Istenek Istene létezésének a lehetőségét, illetve tagadják az Istenek Istene a Felkent Isten létezését és az Úr Jézus szellemének tőle származó megformálásának a tényét, aminek köszönhetően Ő lett a második ember Ádámot követően, még Ádám gyermekeinek a meszületése előtt.
A Szentírás tehát tanúskodik egy Istene által Felkent Istenről, mint Fiúról, és tanúskodik a Felkent Istentől származó ember Jézusról, akit a Felkent Isten hozott létre, majd tette Őt Úrrá és Khrisztosszá, miután igaz emberi lelkét feláldozta sokakért.
Az azért kiderül a "tévtanítások" topikokból, hogy mind "tévtanításokat" tartalmaz, hála az aktív megvezetett és befolyásolt elméknek:-)
Ahogy az is, hogy korunk emberei, siralmas állapotokról tesznek tanúbizonyságot, miféle ostoba sületlenségeket vélnek valósnak, a történelmileg bizonyíthatatlan mítoszi figurák, és majd évezredeken át gyurmázott "szent szövegek" alapján.
És ezekről a talmi eseményekről, dogmába kövült ókori koncepciókról, teljesen eredménytelenül képesek egymást revolverezni.
Mi vethet ennek véget?
A józan ész belátása?
Sosem, hiszen eleve elvesztették az ismereteink által meghaladott hitük által!
1. Már megint ugyanaz a mutatvány: a zsoltárt többistenhitté, a Zsidókhoz írt levelet pedig isten-ranglétrává faragod
Kezdjük azzal, hogy te nem egyszerűen a „Khrisztosz” szó jelentését tisztázod, hanem egy egész saját gyártású mennyei hierarchiát próbálsz belepréselni a Szentírásba. A „Krisztus” valóban „Felkentet” jelent. Ezt senki nem vitatja. De abból, hogy a szó jelentése „felkent”, még nem következik, hogy a Biblia két külön Krisztust tanít: egy „Khrisztosz Istent” és egy ettől különálló „Messiás Jézust”.
A probléma nem az, hogy tudod, mit jelent a Khrisztosz szó. A probléma az, hogy a szóból rendszert barkácsolsz. Olyan ez, mintha valaki megtudná, hogy a „pásztor” szó vezetőt is jelenthet, aztán rögtön kitalálná, hogy a Bibliában két főpásztor van: egy mennyei juhászisten és egy földi juhászember, akik egymásnak adják a botot. Ezt hívják nem exegézisnek, hanem szóalapú fantáziagyártásnak.
A Zsolt 45 királyi zsoltár. A Zsidókhoz írt levél ezt a zsoltárt Krisztusra alkalmazza. De nem azért, hogy több istenből álló mennyei dinasztiát tanítson, hanem azért, hogy a Fiú méltóságát az angyalok fölé emelje. A levél egész érvelése az, hogy a Fiú nem angyal, nem szolgáló lélek, nem mennyei alárendelt lény, hanem az, aki által Isten a világokat alkotta, aki a dicsőség kisugárzása, aki fenntartja a mindenséget, és aki a bűnök megtisztítása után leült a Felség jobbján.
Te ebből azt akarod kihozni, hogy volt egy Isten, aki felkent egy másik Istent, aki aztán az istenek Istene lett. Ez nem a Zsidókhoz írt levél üzenete. Ez a te henoteista olvasatod, amely a bibliai kifejezésekből pogányos isteni rangsort főz.
2. Először is: nem Zsoltárok 54, hanem Zsoltárok 45 — már az indulásnál billeg a precizitás
Azt írod, hogy a „Zsoltárok 54. fejezete” tanúskodik egy Isten felkenetéséről társai fölé. Nem. Ez a Zsoltárok 45. fejezete. Lehet, hogy elírás, de figyelemre méltó, hogy miközben az egész Egyházat teológiai sötétséggel vádolod, az egyik kulcshelyedet számozásában sem sikerül pontosan megnevezned.
De még ha helyesen Zsolt 45-öt mondasz is, a következtetésed akkor is hibás. A zsoltár eredeti szintjén királyi menyegzői zsoltár, amelynek nyelve emelkedett, udvari, teokratikus. A király Isten képviseleti, felkent, trónhoz kapcsolódó méltóságában jelenik meg. Az „Isten” megszólítás vagy királyi-teokratikus nyelvi forma, vagy olyan prófétai-messiási magaslat, amelyet az Újszövetség Krisztusban lát beteljesedni. De egyik esetben sem azt jelenti, hogy Izrael hite szerint több, természet szerint isteni lényből álló isten-család van, amelyben az egyik isten a másik istent főistenné keni.
A Zsidókhoz írt levél pontosan azért idézi ezt a zsoltárt, mert a Fiú méltósága meghaladja az angyalokét. Nem azért, hogy az angyalokat vagy „társakat” természet szerinti istenekké tegye, hanem azért, hogy a Fiút föléjük állítsa. Te viszont a mellékszavakból csinálsz fődogmát, és közben a levél fő állítását elkened: a Fiú nem teremtmény, nem angyal, nem alisten, hanem teremtő Úr.
3. A „társaid” nem bizonyítja, hogy természet szerint létező istenek társaságáról van szó
A „társaid” szóból egész isteni kollégiumot építesz. Szerinted ezek a „társak” természet szerint istenek, a Felséges fiai, mennyei istenek, akik fölé egy másik Isten felkente Izrael Istenét. Ez látványos konstrukció, csak a szöveg nem mondja.
A zsoltári „társak” a királyi-messiási összefüggésben lehetnek királyi társak, fejedelmi társak, mennyei udvartartás képei, vagy a levél krisztológiai olvasatában a Fiúhoz képest alacsonyabb rendű teremtményi lények. De a levél szándéka nem az, hogy őket is természet szerinti istenekké tegye. Ellenkezőleg: a Fiú fölényét állítja az angyalokkal és szolgáló lelkekkel szemben.
A Zsidókhoz írt levél első fejezete éppen így épül fel: az angyalokról azt mondja, hogy szolgáló lelkek; a Fiúról pedig azt, hogy trónja örökké áll, ő alapította a földet, és az egek az ő kezeinek művei. Vagyis a levél a Fiú és az angyalok közti kategóriakülönbséget hangsúlyozza. Te ezt átfordítod egy „istenek társasága” típusú rendszerbe. Ez nem olvasás, hanem átírás.
4. Az „Istenek Istene” kifejezés nem politeista dogma, hanem felsőfokú bibliai beszéd
Idézed az 5Móz 10,17-et: „az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene és uraknak Ura.” Idézed Józs 22,22-t is: „Az Istenek Istene az Úr.” Ezekből azt a következtetést vonod le, hogy több természet szerinti isten létezik, akik fölött az Úr főistenként áll. Ez a pogány fejeddel olvasott Biblia.
Az „Istenek Istene” kifejezés bibliai nyelvben felsőfokú, polemikus és uralmi kifejezés. Azt jelenti: az Úr minden úgynevezett isten, minden mennyei vagy földi hatalmasság, minden bálvány, minden uralkodó, minden szellemi erő fölött áll. Nem azt jelenti, hogy Izrael hite szerint a világban sok természet szerinti isten van, csak az Úr a legerősebb köztük. Ez a kanaáni-pogány gondolkodás volna, nem Mózes hite.
A Biblia nagyon jól tud beszélni „istenekről” idézőjeles, funkcionális, polemikus vagy angyali értelemben. De ugyanaz a Biblia mondja: nincs más Isten az Úron kívül. A bálványok semmik. A teremtmény nem Isten. Minden más, ami létezik, az egyetlen Teremtőtől függ. Az „Istenek Istene” tehát nem a te többistenhited igazolása, hanem annak tagadása: bármilyen hatalmasságot neveznek is „istennek”, az Úr fölötte áll, és nem tartozik egy istenfaj családjába.
5. Zsoltár 82: nem mennyei politeista parlament, hanem ítéleti szöveg
A Zsolt 82-re is hivatkozol: „Isten áll az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között.” Majd ebből azt állítod, hogy a Felséges fiai mindnyájan természet szerint istenek. Csakhogy a zsoltár nem azt tanítja, hogy ezek valódi isteni lények az egyetlen Isten mellett. A szöveg ítéleti, ironikus, leleplező jellegű. Akiket „isteneknek” nevez, azok igazságtalanul ítélnek, elbuknak, és „meghalnak, mint az emberek”.
Ha természet szerint valódi, halhatatlan istenek volnának, miért halnának meg mint az emberek? Miért ítéli el őket Isten erkölcsi korrupció miatt? Miért kell őket bukásukban leleplezni? Ez a szöveg sokkal inkább bírákról, hatalmasságokról vagy mennyei-teremtményi lényekről beszél funkcionális vagy polemikus nyelven, nem pedig egy isteni fajról, amelyből a te „Khrisztosz Istened” is származik.
Jézus maga is idézi ezt a helyet János evangéliumában: „akikhez az Isten igéje lett, azokat isteneknek mondta.” Vagyis a „gods” jellegű szóhasználat nem természet szerinti istenséget bizonyít, hanem azt, hogy a Szentírás bizonyos megbízott, ítéleti vagy képviseleti helyzetben használhat magas rangú megnevezéseket. Te ebből ontológiai többistenhitet csinálsz. Ez olyan, mintha a „ti vagytok a világ világossága” alapján sok teremtő Napot hirdetnél.
6. Jób 38: Isten fiai örvendeznek, de nem teremtenek
Jób 38-ban Isten fiai örvendeznek a teremtéskor. Ebből te azt akarod kihozni, hogy ezek a Felséges Istentől származó istenek már léteztek, és valamiképpen a teremtés isteni udvartartásának tagjai voltak. Igen, a szöveg szerint mennyei lények örvendeznek a teremtéskor. De ebből nem következik, hogy természet szerint istenek. Nem következik, hogy teremtők. Nem következik, hogy az Úr is közülük való. Nem következik, hogy a Biblia henoteista istennemzedéket tanít.
A „Isten fiai” kifejezés az Ószövetségben gyakran angyali vagy mennyei lényekre utal. De az angyal nem Isten. A mennyei lény nem természet szerinti istenség. A teremtés tanúja nem a teremtés forrása. Jób 38-ban a különbség éppen ez: Isten kérdez, Isten teremt, Isten alapítja a földet; a mennyei lények pedig örvendeznek. Te az örvendező nézőkből isteni családot csinálsz. Ez olyan, mintha egy templomszentelésen jelen lévő kórusból építészeket faragnál.
A szöveg nem azt mondja: „amikor az istenek együtt teremtettek”. Hanem azt: amikor Isten alapot vetett a földnek, a hajnalcsillagok örvendeztek, és Isten fiai vigadoztak. Teremtő egy van. A többiek teremtményi tanúk.
7. Izrael Istene nem egy másik, magasabb Isten által főistenné tett alisten
A te rendszered egyik legmeredekebb állítása az, hogy Izrael Istene, az Úr, egy nálánál hatalmasabb Isten által felkent, társai fölé emelt Isten. Ez az állítás szögesen szembemegy az ószövetségi kinyilatkoztatás fővonalával. Izrael Istene nem egy isteni tanács egyik tagja, aki később előléptetést kapott. Ő a Teremtő, az egyetlen Úr, aki mellett nincs más Isten olyan értelemben, ahogy ő Isten.
A próféták nem azt mondják: „az Úr a többi isten közül kiválasztott főisten.” Hanem azt mondják: az Úr az egyetlen Isten; a bálványok semmik; nincs hozzá hasonló; ő alkotta az eget és a földet; ő az első és az utolsó. A te rendszered az ószövetségi monoteizmust visszahúzza egy isteni udvartartásos, többistenes séma felé. Ez nem a próféták hite, hanem az ellen, ami ellen a próféták harcoltak.
A Zsolt 45 és Zsid 1 krisztológiai mélységét nem lehet úgy értelmezni, hogy Izrael egyistenhitét közben felszámolod. A Fiú istensége nem azt jelenti, hogy van még egy isten az Atya mellett egy isteni fajban. A Fiú istensége a Szentháromság fényében érthető: ugyanaz az egy isteni természet, valóságos személyi különbségben. A te megoldásod nem keresztény, hanem többistenhitbe csúszó rangsorolás.
8. Ésaiás messiási gyermekjövendölése nem bizonyítja, hogy a Messiás pusztán ember
Azt állítod, hogy a Messiás Jézus nem lehet azonos a Felkent Istennel, mert Izrael Istene Ésaiás által egy jövőben megszülető gyermekről beszélt. Csakhogy ez csak akkor volna érv, ha a keresztény hit azt tanítaná, hogy az isteni természet időben gyermekké változott. De nem ezt tanítja. A keresztény hit azt tanítja, hogy az örök Fiú emberi természetet vett fel, és emberként valóban megszületett.
Pontosan ezért lehet a Messiás gyermekként születő és mégis isteni méltóságú. Ésaiás nem azt mondja: „egy puszta ember születik, akiben majd lakik egy másik isten.” A keresztény olvasat szerint a gyermek, aki nekünk születik, az a Dávid trónján uralkodó messiási király, akiben Isten üdvözítő jelenléte véglegesen megmutatkozik. Az Újszövetség ezt Jézusban látja beteljesedni: nem úgy, hogy egy isten beköltözik egy másik emberbe, hanem úgy, hogy az Ige testté lesz.
Te folyton azt kérdezed: hogyan lehet az, aki megszületik, örök? A válasz: személye szerint örök Fiú, emberi természete szerint időben született. Nem az istensége kezdődött Betlehemben, hanem embersége. Ha ezt a különbséget nem érted, akkor mindig ugyanabba a falba mész bele, csak másik bibliai idézettel a kezedben.
9. Az „ember Fia” cím nem tagadja Krisztus istenségét
Azt írod, Jézus önmagát ember Fiának nevezte, tehát nem lehet Isten. Ez is egy régi, lapos érv. Az „ember Fia” cím nem azt jelenti: „csak ember vagyok, nem Isten.” Dániel könyvében az emberfiához hasonló alak mennyei uralmat, országot, népek fölötti hatalmat kap, és olyan tiszteletben részesül, amely messze túlmutat egy egyszerű földi emberén. Jézus éppen ezzel a címmel kapcsolja össze szenvedését, hatalmát, ítélő szerepét és mennyei dicsőségét.
Az „ember Fia” tehát nem istenségtagadó cím, hanem messiási és eszkatologikus cím. Jézus valóban ember. Ezt a katolikus hit erősebben vallja, mint te, mert nem valami előre gyártott mennyei emberi szellemről beszél, hanem teljes valóságos emberi természetről. De Jézus nem pusztán ember. Ugyanaz, aki ember Fia, az Atya egyszülött Fia, az Ige, aki testté lett.
Ha az „ember Fia” kizárná az istenséget, akkor Jézus bűnbocsátó hatalma, ítélő hatalma, mennyei leszállása és felmagasztalása mind érthetetlen volna. Te kiválasztasz egy címet, leszűkíted, majd az egész krisztológiát ennek a leszűkítésnek veted alá.
10. 1Kor 15: nem azt mondja, hogy Jézus időrendben Ádám után a második létező ember
Megint előveszed az 1Kor 15-öt, ráadásul most 1Kor 10,47-ként hivatkozva rá, ami nyilvánvaló elírás. A hely 1Kor 15,47. De a lényeg: Pál nem azt mondja, hogy Jézus időrendben a második emberi lény Ádám után. Ha így volna, akkor Kain, Ábel, Sét és minden későbbi ember hová kerül? A szöveg nem időrendi névsor.
Pál tipológiát állít: Ádám az első emberiség feje, Krisztus az új emberiség feje. Az első Ádám földi, halandó rendet nyit; Krisztus, az utolsó Ádám és második ember, mennyei, feltámadott, életadó rendet nyit. A „második ember” nem azt jelenti, hogy Jézus szelleme Ádám után rögtön megformáltatott és az égben várakozott Mária méhéig. Ez a te meséd, nem Pál tanítása.
Az „Úr a mennyből” sem azt jelenti, hogy az ember Jézus külön emberi szelleme mennyei raktárból szállt le. Krisztus mennyei eredetét, küldetését és feltámadt dicsőségét jelenti. Te az üdvtörténeti tipológiából ontológiai fantáziasztorit gyártasz. Pál az új teremtés fejéről beszél; te mennyei előembert találsz ki.
11. A „római császárok húsvér istene” vád megint csak karikatúra
Azt mondod, a római császárok olyan istenmodellt találtak ki, amelynek „húsvér isten” kellett, a római mitológia mintájára. Ez megint ugyanaz a szalmabáb. A katolikus hit nem azt tanítja, hogy egy pogány isten hússá változott, megcsontosodott, vagy mitológiai módon közösült egy asszonnyal. A katolikus hit azt tanítja, hogy az örök Fiú, az Ige, a Szentlélek erejéből, szűzi fogantatás által emberi természetet vett fel Máriától.
Ez nem pogány félisten-mítosz. A pogány mítoszokban istenek és emberek nemzenek keveréklényeket. A keresztény hitben nincs testi közösülés, nincs fél-isten-fél-ember hibrid, nincs mitológiai szaporodás. Van egy isteni személy, aki teljes emberi természetet vesz fel. Ezért Krisztus nem félisten, nem „húsvér isten” pogány értelemben, hanem igaz Isten és igaz ember egy személyben.
Te azért beszélsz „meghúsosodott, megcsontosodott istenről”, mert így könnyebb gúnyolódni. Csak éppen nem ezt tanítja az Egyház. Ha valamit cáfolni akarsz, legalább azt cáfold, amit az ellenfél valóban állít, ne azt, amit te rajzoltál föl a falra, hogy aztán diadalmasan nyilazhasd.
12. A 380-as ediktum nem hozta létre Krisztus istenségét
Újra előkerül a 380-as ediktum. Mintha János evangéliuma, Pál levelei, a Zsidókhoz írt levél és a keresztény istentisztelet mind Theodosius íróasztaláról hullottak volna ki. Ez történetileg tarthatatlan. A keresztények jóval 380 előtt vallották Krisztus isteni méltóságát, imádkoztak hozzá, kereszteltek az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, és különbséget tettek az Atya, a Fiú és a Lélek között.
A császári valláspolitika lehet problematikus. Lehet beszélni állami kényszerről, vallásszabadsági kérdésekről, eretnekellenes törvényekről. De egy tanítás igazságát nem az dönti el, hogy egy későbbi császár hogyan viszonyult hozzá. Ha egy császár törvénybe iktatja, hogy az ember halandó, attól az ember halandósága nem császári mítosz. Ha egy császár támogatja a niceai hitet, attól Krisztus istensége nem császári találmány.
Az apostoli szövegekkel kellene vitatkoznod. De amikor azok szorítanak, menekülsz a császárokhoz. Ez nem cáfolat, hanem füstfüggöny.
13. A „százmilliók elégetése” történelmi fantazmagória
Azt állítod, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház „emberek százmillióit” égette el. Ez olyan történelmi túlzás, amely már nem is vitatörténeti pontatlanság, hanem számszerű fantazmagória. A középkori és kora újkori vallási erőszak, eretneküldözés, boszorkányüldözés, állami és egyházi együttműködésben végrehajtott kivégzések súlyos történelmi témák. Ezeket nem kell szépíteni. De „százmilliók elégetése” teljesen komolytalan.
Ez a fajta számháború nem az áldozatok iránti tisztelet, hanem retorikai infláció. Minél nagyobbat mondasz, annál kevésbé vagy hiteles. A valós történelmi bűnök is elég súlyosak ahhoz, hogy ne kelljen őket apokaliptikus propagandaszámokkal felfújni. Ha igazságot akarsz, akkor mérj pontosan. Ha csak gyűlöletet akarsz táplálni, akkor persze lehet dobálózni százmilliókkal. Csak akkor ne nevezd ezt történelmi érvelésnek.
14. A papi visszaélések valós bűnök — de undorító őket képtisztelet-ellenes bunkósbotként használni
Most rátérsz a legsúlyosabb és legkényesebb részre: a gyermekek elleni papi szexuális visszaélésekre. Ezek valóságos, égbekiáltó bűnök. Nem kell letagadni, nem kell mentegetni, nem kell relativizálni. Az áldozatok szenvedése valóságos, a bűnök súlyosak, az eltussolások gyalázatosak, a felelősségre vonás és jóvátétel kötelesség.
De amit te csinálsz, az nem az áldozatok védelme. Te a visszaéléseket arra használod, hogy igazold a saját képtisztelet-ellenes és Szentháromság-ellenes mániádat. Azt állítod, hogy Pál Róm 1-ben előre megmondta: a képek és szobrok tisztelete fajtalankodást eredményez, ezért a katolikus visszaélések a képtisztelet következményei. Ez egyszerre exegetikailag hamis és erkölcsileg visszataszító.
Exegetikailag hamis, mert Róm 1 a pogány bálványimádásról, a Teremtő teremtményre cseréléséről és az ebből fakadó általános erkölcsi romlásról beszél. Nem azt tanítja, hogy ahol szentkép van, ott szükségszerűen gyermekbántalmazás következik. Nem azt tanítja, hogy a szentképtisztelet és a szexuális bűn között mechanikus oksági lánc van. Ezt te teszed hozzá.
Erkölcsileg visszataszító, mert az áldozatok tragédiáját ideológiai fegyverré alakítod. A gyermekek szenvedése nem arra való, hogy te belőle diadalmasan kimutasd: „lám, a képek miatt történt”. A bűnösök felelősek. Az eltussolók felelősek. A rossz intézményi mechanizmusok felelősek. A gyenge fegyelmi és jogi eljárások felelősek. De ebből nem következik, hogy a feszület, a szentkép vagy a Szentháromság dogmája okozta a bűnt. Ez nem prófétai látás, hanem szektás magyarázó reflex: minden rosszra ugyanazt a rögeszmét húzod rá.
15. A Róma 1 nem a katolikus szentképtiszteletet írja le
Róm 1-ben Pál arról beszél, hogy a pogányok Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett. Ez bálványimádás. A katolikus tanítás pontosan ezt tiltja. A katolikus nem a képet imádja a Teremtő helyett. Nem a festéknek szolgál. Nem a gipsztől vár üdvösséget. Nem a szobrot tartja Istennek. Ha valaki ezt tenné, az bálványimádó lenne, és a katolikus tanítás szerint is bűnben volna.
A katolikus képtisztelet lényege az, hogy a kép tisztelete az ábrázoltra irányul, végső soron pedig Isten dicsőségére. Ezért más a bálvány és más a szentkép. A bálvány istenpótlék. A szentkép jel. A bálványt végső vallási címzettként kezelik. A szentkép az elmét és a szívet a valóságos személyre, Krisztusra, Máriára vagy a szentekre irányítja. Ha ezt nem akarod megérteni, akkor nem azért van, mert a Biblia homályos, hanem mert neked a vádhoz szükséged van az összemosásra.
Róm 1 tehát nem a katolikus liturgiát írja le. Hanem azt a pogány cserét ítéli el, amikor a teremtmény átveszi a Teremtő helyét. A katolikus hit ezzel szemben éppen azt vallja: a Teremtő az egyetlen imádandó Isten.
16. A hivatkozott visszaélési adatok súlyosak, de nem azt bizonyítják, amit te bizonyítani akarsz
A 2014-es vatikáni adat, a John Jay-tanulmányra hivatkozó amerikai adatsorok, a francia Sauvé-jelentés mind súlyosak. Nem kell őket elbagatellizálni. De ezek nem dogmatikai források. Nem azt vizsgálják, hogy igaz-e a Szentháromság. Nem azt vizsgálják, hogy helyes-e a szentképtisztelet. Nem azt állapítják meg, hogy a visszaélések oka a kereszt, a Mária-kép, a szobor vagy az Eucharisztia előtti térdhajtás volna.
Ezek a jelentések intézményi felelősségről, bűncselekményekről, eltussolásokról, fegyelmi kudarcról, klerikalizmusról, hatalmi visszaélésről, áldozatok meghallgatásának hiányáról, jogi és lelkipásztori mulasztásokról szólnak. Ezeket komolyan kell venni. De te a jelentésekből azt a következtetést akarod kicsikarni, hogy a katolikus dogma démoni. Ez nem következik belőlük.
Ha egy orvos bűnt követ el, abból nem következik, hogy az anatómia hamis. Ha egy tanár bántalmaz, abból nem következik, hogy az ábécé gonosz. Ha papok bűnöznek, abból nem következik, hogy a Szentháromság pogány vagy a feszület bálvány. A bűnök a bűnösöket, az eltussolások az eltussolókat, az intézményi mulasztások az intézmény felelős vezetőit terhelik. Nem Krisztus istenségét cáfolják.
17. A botrányokat nem takargatni kell, hanem nem szabad hazug teológiára használni
Egy katolikusnak nem kell tagadnia a bűnöket. Nem kell mentegetnie a bűnös papokat. Nem kell védenie az eltussoló püspököket. Nem kell úgy tennie, mintha minden rendben volna. A bűnök valóságosak, és annál súlyosabbak, minél szentebb hivatással éltek vissza.
De te nem elégedsz meg az igazsággal. Te a bűnöket egy előre gyártott démonológiai magyarázatba tömöd bele. Szerinted azért történtek, mert „bálványképek előtt hajlongó” papok ártó szellemek hatalma alá kerültek. Ez nagyon hangzatos, csak éppen bizonyíthatatlan és bibliailag is felelőtlen. Az Egyház bűnei nem igazolják a te két-Krisztus-tanodat, nem igazolják a többistenhitedet, és nem igazolják a képtisztelet elleni rögeszmédet.
A valós katolikus válasz: bűnbánat, igazságszolgáltatás, áldozatvédelem, megtisztulás, felelősségre vonás, reform. A te válaszod: „lám, bálványimádók, démonok, háromarcú isten.” Ez nem gyógyítás. Ez ideológiai vámpírkodás a sebek fölött.
18. A szexuális bűn nem kizárólag katolikus és nem kizárólag képtisztelő közegben fordul elő
Ha igaz volna a te oksági láncod, akkor a szexuális visszaéléseknek ott kellene megjelenniük, ahol képtisztelet van, és el kellene tűnniük ott, ahol nincs. De a valóság nem ilyen. Visszaélések történtek és történnek protestáns közösségekben, zárt szektákban, sportegyesületekben, iskolákban, családokban, állami intézményekben, bentlakásos otthonokban, olyan közegben is, ahol semmilyen katolikus képtisztelet nincs.
Ez nem menti a katolikus bűnöket. Egyetlen áldozat szenvedését sem csökkenti. De cáfolja a te egyszerű oksági mesédet. A gyermekbántalmazás oka nem a szentkép, hanem bűnös emberi akarat, hatalmi helyzet, ellenőrzés hiánya, eltussolás, pszichés torzulás, klerikális védekezés, intézményi önvédelem és sok más tényező. Te ezt mind egyetlen mondatra cseréled: „képek előtt hajlongtak.” Ez nem magyarázat, hanem rögeszme.
19. A háromarcú isten képeivel való riogatás nem érinti a dogmát
Megint visszahozod a háromarcú istenábrázolásokat. Igen, léteztek ilyen ábrázolások. Némelyik kifejezetten szerencsétlen, sőt teológiailag félrevezető. De egy rossz ábrázolás nem azonos a dogmával. A katolikus dogma nem háromarcú istent tanít. A dogma szerint egy Isten van három személyben. A személyeket nem szabad összekeverni, az isteni természetet nem szabad szétválasztani.
A te logikád alapján egy rossz Krisztus-kép cáfolná az evangéliumot, egy giccses Mária-szobor cáfolná az inkarnációt, egy ügyetlen templomi freskó pedig felülírná a zsinatokat. Ez nevetséges. A képeket a hit alapján kell megítélni, nem a hitet a legrosszabb képek alapján. Ha egy háromarcú ábrázolás rossz, legyen elutasítva. De ebből nem következik, hogy a Szentháromság pogány vagy hamis.
20. A katolikus dogma nem három arcot, hanem három személyt mond
Ezt újra és újra el kell ismételni, mert te újra és újra a karikatúrát támadod. A katolikus hit nem azt mondja, hogy Istennek három arca van. Nem azt mondja, hogy egy isteni lény három maszkot visel. Nem azt mondja, hogy egy isten három részre oszlik. Nem azt mondja, hogy három istenből egy csapatisten áll össze. A katolikus hit azt mondja: az egyetlen isteni természetben három valóságosan különböző személy van: Atya, Fiú és Szentlélek.
Ez nem Hekaté. Nem Trimúrti. Nem Mithrász. Nem pogány háromalakúság. Nem mitológiai sokistenhit. A Szentháromság éppen azért olyan finom és szigorú dogma, mert egyszerre tagadja a modalizmust és a politeizmust. Nem egy személy három álarcban, és nem három külön isten. Egy Isten három személyben.
A te rendszered viszont ténylegesen több isteni lényt állít: születetlen Isten, született Isten, isten-társak, felkent isten, emberi felkent. Ez sokkal közelebb áll ahhoz a mitológiai isteni udvartartáshoz, amellyel a katolikusokat vádolod.
21. Az Atanáz-hitvallás éppen téged cáfol: nem kettő, hanem egy Krisztus
Ha már a Quicumque vult előkerült, akkor nézzük meg a központi állítását: Krisztus Isten és ember, de nem kettő, hanem egy Krisztus. Ez a mondat neked kellemetlen, mert te pontosan kettőt állítasz. Egy „Khrisztosz Istent” és egy „Messiás Jézust”. Egy mennyei felkent Istent és egy földi felkent embert. Egy isteni alanyt és egy emberi alanyt.
A hitvallás viszont nem ezt mondja. Nem azt mondja: van egy isteni Krisztus és egy emberi Krisztus. Azt mondja: egy Krisztus van, aki Isten és ember. Isten az Atya lényegéből, ember az anyja lényegéből. Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint. Ez pontosan az a megkülönböztetés, amelyet te nem akarsz elfogadni: ugyanaz a személy isteni természete szerint örök és egylényegű az Atyával, emberi természete szerint időben született, szenvedett és meghalt.
Te ezt két személyre bontod. A hitvallás ezt tagadja. Ezért az Atanáz-hitvallás nem a te tanúd, hanem a vádlód.
22. A „Krisztus testében hordozta Khrisztosz Isten szellemtestét” kifejezés már nem keresztény teológia
Azt írod, hogy az ember Jézus földi életében „hordozta testében a Khrisztosz Isten szellemtestét”. Ez a mondat tökéletesen mutatja, mennyire messze kerültél az apostoli hittől. A kereszténység nem azt tanítja, hogy Jézus testében egy másik isteni lény „szellemteste” lakott. Ez már inkább gnosztikus, doketista, megszállásos vagy vallásfantasztikus nyelv, nem az evangélium.
Az evangélium azt tanítja: az Ige testté lett. Nem azt, hogy egy isteni szellemtest belekerült egy emberi testbe. A megtestesülés nem isteni vendégség egy emberben. Nem „Jézus plusz Logosz”. Nem két alany egy testben. Egy isteni személy veszi fel a teljes emberi természetet: testet és értelmes lelket. Ezért Krisztus nem isteni lény által használt emberi eszköz, hanem az Isten Fia emberként.
A te megfogalmazásod nemcsak furcsa, hanem veszélyes is: Krisztust eszközzé teszi. Mintha Jézus emberi alanya hordozná a benne lakó magasabb istent. Ez nem megváltó krisztológia, hanem mennyei parazitológia. Keményen hangzik, de a képed ilyen: egy emberi test hordoz egy másik isteni „szellemtestet”. Ez nem a katolikus hit, és nem is az apostoli hit.
23. Az Egyház bűnei nem teszik hamissá Krisztus igazságát
A bűnök súlya alatt nem szabad cinikussá válni. A katolikus embernek nem az a dolga, hogy a bűnöket szőnyeg alá söpörje. De az sem dolga, hogy a bűnökből eretnek krisztológiát vezessen le. Az Egyházban történt bűnök az Egyház tagjainak és vezetőinek hűtlenségét bizonyítják, nem Krisztus hűtlenségét. A pap bűne nem Krisztus bűne. A püspök mulasztása nem a Szentháromság cáfolata. A bűnös intézményi védekezés nem bizonyítja, hogy János evangéliuma hamis.
Péter tagadta Krisztust. Júdás elárulta Krisztust. A korintusiak között botrányos bűnök voltak. Mégsem mondjuk, hogy emiatt Krisztus nem támadt fel, vagy az Eucharisztia nem igaz, vagy az apostoli hit hamis. A bűn az bűn. A dogma az dogma. A kettő között van kapcsolat erkölcsi hűség szintjén, de nem úgy, hogy a bűn automatikusan megsemmisíti a kinyilatkoztatott igazságot.
24. Nem a katolikus hit „embergyilkos erőszakegyház” volta a kérdés, hanem az, hogy te mit kezdesz Krisztussal
A történelmi bűnök, üldözések, állami erőszak, vallási kényszer kérdéséről lehet beszélni. Kell is beszélni. De ez nem változtatja meg a krisztológiai alapkérdést: kicsoda Jézus Krisztus? Te erre azt feleled: egy emberi Messiás, aki egy tőle különálló Khrisztosz Isten szolgája és hordozója volt. A katolikus hit erre azt feleli: az örök Fiú, az Ige, aki testté lett; igaz Isten és igaz ember; egy személyben, két természetben.
Ezért a történelmi vádirataid nem válaszolnak a dogmatikai kérdésre. Lehet, hogy hangosak. Lehet, hogy érzelmileg erősek. Lehet, hogy sokakat felháborítanak. De nem magyarázzák meg János 1-et, Zsidók 1-et, Filippi 2-t, Tamás vallomását, a keresztségi formulát, az apostoli Krisztus-imádást. Ezekkel kellene számot vetned.
Ehelyett te újra és újra menekülsz: császárok, pápák, képek, szobrok, pedofil botrányok, Róma 1, démonok. Ezek fontos vagy súlyos témák lehetnek, de nem válaszolják meg azt, hogy miért kellene Krisztust két személyre osztanunk. Márpedig ez a te tanításod lényege.
25. Összegzés: nem a katolikus tanítás bukik, hanem a te két-Krisztusos rendszered
Összefoglalva: a Zsolt 45 nem bizonyít több természet szerinti istent. A Zsidókhoz írt levél nem tanít külön „Khrisztosz Istent” Jézustól elválasztva. Az „Istenek Istene” kifejezés nem politeista dogma, hanem az Úr abszolút felsőbbségének bibliai megvallása. A Zsolt 82 nem mennyei istenfajt bizonyít, hanem ítéleti és képviseleti nyelvet használ. Jób 38 nem istenek teremtőtársaságát tanítja, hanem teremtményi mennyei lényeket, akik örvendeznek Isten teremtő művén. Az 1Kor 15 nem azt mondja, hogy Jézus időrendben Ádám után második létező emberi szellem, hanem azt, hogy Krisztus az új emberiség feje, az utolsó Ádám.
A visszaélési botrányok valóságos és szörnyű bűnök, de nem bizonyítják sem a képtisztelet bálványosságát, sem a Szentháromság hamisságát, sem a két-Krisztus-tan igazát. A bűnökből bűnbánat, igazságszolgáltatás és megtisztulás következik, nem henoteista krisztológia.
A te rendszered végül ebben áll: több isteni lény, föléjük kent Isten, külön emberi Messiás, akiben egy másik isteni lény lakott, majd mindezt katolikusellenes történelmi és erkölcsi vádiratokkal fűszerezve. Ez nem apostoli hit. Ez nem bibliai monoteizmus. Ez nem Krisztus evangéliuma.
Az apostoli hit világosabb, egyszerűbb és erősebb: egy Isten van; az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy isteni természetben három személy; Jézus Krisztus egy személy, igaz Isten és igaz ember; nem két Felkent, nem két Krisztus, nem isteni lakó és emberi hordozó, hanem az örök Ige, aki értünk és üdvösségünkért emberré lett.
Azt mondod, van egy „Khrisztosz Isten”, akit az Istene társai fölé kent, és van egy másik, asszonytól született „Messiás Jézus”, akit ez a „Khrisztosz Isten” kent föl. Tehát nem egy Krisztust vallasz, hanem két Felkentet: egy mennyei isteni Felkentet és egy földi emberi Felkentet. Ez nem finom teológiai árnyalat, hanem krisztológiai kettévágás baltával."
Először is tisztázzuk a Khrisztosz szó jelentését. A Görög Khrisztosz kifejezés a zsidók nyelvén Messiás,
magyar pedig felkent. A Zsoltárok 54. fejezete tanúskodik egy Isten felkenetéséről, társai az istenek
fölé. Itt a felkenetést egy másik Isten vitte véghez, akit a Zsoltár szerzője a Felkent Isten istenének nevez.
Egy Istennek egy nálánál hatalmasabb Isten általi felkenetését Khrisztosszá tételét az istenek közül nem én találtam ki, ahogyan azt előadod elferdítve a tényeket, hanem Korah fiainak tanításaként említi a 45. zsoltár kezdő szakasza.
Ezt a zsoltárt azóta, amióta az megírásra került énekelték előbb a Szövetség Sátorában, majd később a Salamon által felépített Úr Házában egészen annak a Babiloni sereg általi lerombolásáig. Majd az Úr Házának a felépítése után egészen addig , amíg a Rómaiak azt le nem rombolták i.sz.70-ben.
A Zsidókhoz írott levél első fejezetében Pál apostol a 45. Zsoltárt szóról szóra idézve, az Istene által társai az Istenek fölé felkent Istent a Fiú Istennel és a Teremtő Istennel azonosítja.
Izrael Istene az Úr tehát nem más lett, mint egy az Istene által társai az istenek fölé felkent Isten.
Ezért nevezte Őt Mózes és az egész Izrael háza Istenek Istenének.
5. Mózes 10: 17 Mert az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22:21 Felelének pedig a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége, és szólának az Izrael ezreinek fejeihez: 22 Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr. Ő tudja, és az Izrael is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon.
Az a tény, hogy Izrael Istene az Úr egy nálánál hatalmasabb Isten által felkenetet társai, az istenek fölé már önmagában is kizárja azt a lehetőséget, hogy csak a római császárok által alapított egyház és annak a római császárok által definiált ,háromarcú egy istenkét ábrázolt istene egyedüli istenként létezhetne.
Már az a tény hogy egy valakit, akit a Zsoltárok írója Istennek nevez, felken egy másik Isten, akit a felkent Isten Istenének nevez kizárja azt a lehetőséget, hogy egyetlen Isten létezne, akárhány arccal is ábrázolták azt. Ráadásul az Istent felkenő Isten az általa felkent Istent, társai az istenek fölé kente fel, hogy legyen azon isteneknek az Istene.
A tényállás tehát a következő:
Létezett egy egyedüli Isten, akinek nincs kezdete, akitől származtak az istenek - közöttük a Felkent
Isten - akik mindnyájan fiai a születetlen istennek. Erre a tényre az Istenek Istene figyelmeztette társait az isteneket, akik között elmarasztaló ítéletet tartott:
Zsoltárok 82
1 Aszáf zsoltára. Isten áll az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között. 6 Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan: 7 Mégis meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.
A felséges Istenenk a fiai, akitől Izrael Istene az Úr is származik, és akit felkent társai az istenek fölé tehát mindnyájan istenek. Amikor hát a Felséges Istentől származó fiakról beszélünk, akkor istenekről beszélünk.
Izrael Istene, aki egyike a Felséges Isten fiainak azt állította a Jóbbal folytatott beszélgetése kapcsán,
hogy amikor a Földet teremtette ezek az istenek, akik a Fenséges Isten fiai már léteztek, hisz együtt
örvendeztek:
Jób 38:4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! 5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérőzsinórt? 6 Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; 7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
Miért nem lehet azonos a Messiás Jézus a Felkent Istennel, Izrael Istenével az Úrral?
Ennek legfőbb oka az, hogy épp a Felkent Isten, azaz Izrael Istene az Úr volt az, aki bejelentette Ésaiás próféta által a Izrael fiai messiásának jövőbeli gyermekként emberként való megszületését.
Amikor a római császárok kitalálták az általuk létrehozott állkrisztusi egyháznak a háromarcú egy isten
modelljét , nem rendelkeztek a szent próféták által megírt Isten Szavának alapvető ismeretével.
Ezért nem tudták, hogy a Mózes Istene tuljadonképen az Istene által, társai az istenek fölé felkent Isten. Ezért az általuk 380-ban kiadott Ediktumban elhamarkodottan definiálták a háromtagú egy isten modelljét, melyet az általuk létrehozott állkeresztény egyház egyedüli törvényes istenévé tettek.
A legnagyobb problémát a háromság istenmodell fiú nevű tagja jelentette, amelynek a római mitológiában megszokott húsvér istennek kellett lennie.
Csakhogy az Isten Szaval húsvér istent nem ismer. Ráadásul maga a messiás Jézus önmagát ember fiának nevezte, és az Istent,akit egy ideig a testében hordozott Istenének nevezte.
És nem elég, hogy Pál apostol idézve a 45. zsoltárt a Zsidókhoz írott levele első fejezetében Fiúként istentől származó egy istene által társai az istenek fölé felkentistenként azonosította be, és Izrael
Istenét nevezte Khrisztosznak 10:4-9-ben, hanem az emberfia Jézust Ádám után a második emberként azonosította.
1.Kor. 10: 47 Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való.
Így aztán a sem a római császárok által létrehozott egyházát , sem annak háromság istenmodelljét -
- bene annak a Fiú nevet viselő húsvér isten tagjával - nem lehetetlen volt az apostolok hitvallására rácsatlakoztatni, bármennyire is szerették volna.
Így nem maradt más hátra a római császároknak, mint törvény által kötelezően előírni a háromság istenmodell imádását és az álkeresztény egyházba csecsemőkorban való belekeresztelést.
Így jött létre a Sátán szellemében a római császárok közreműködésével egy embergyilkos erőszakegyház és annak háromarcúként ábrázolt istenmodellje, amelyre hivatkozva égették el az emberek százmillióit az erőszakegyház közel kétezer éves fennálása alatt.
Amióta az Föld országainak uralkodó hatalmai nem teszik lehetővé a Róma Főpapja által vezetett
egyház számára az egyház tanításával szembeforduló emberek legyilkoltatását, az egyház papjai ,apácái, gyermekek erőszakolása által szadista hajlamukat démonszellemeik örömére.
Egy 2014-es statisztikája szerint 2004 óta 848 papot zárt ki a szolgálatból, 2 ezer 572 vádlott esetében enyhébben büntetett.
Ferenc pápa azonban nem tartotta elég meggyőzőnek ezeket a jelentéseket és egy átfogó, egész világra kiterjedő vizsgálatot rendelt el az 1950 és 2017 közötti esetek feltárására.
Az eredmény lesújtó volt. Csak amerikai egyházmegyék irataiban összesen 4.392 katolikus pap ellen találtak olyan szexuális zaklatási vádat, amelyet nem vontak vissza.
Pál apostol figyelmeztette a rómaiakat, hogy a képek és szobrok tisztelete fajtalankodást eredményez.
Az Istenek Istene a képeket szobrokat, tárgyakat tisztelő papokat és püspököket kiszolgáltatja azoknak az ártó szellemeknek, akiknek a képek ,szobrok, tárgyak előtti meghajlássaé és egyébb cselekményekkel a szolgálatukba álltak. Ezek az ártó szellemek aztán fajtalankodásra késztetik
ezeket a bálványtisztelőket.
Róma 1:21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették Őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. 22 Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; 23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszómászó állatoknak képmásával. 24 Annakokáért adta is őket az Isten szívük kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; 25 Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat imádták, és azokat szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. 26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: 27 Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvették önmagukban. 28 És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; 29 Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; telve irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel;
1. Most már nemcsak két Krisztust hirdetsz, hanem büszkén ki is írod a cégtáblára
Kezdjük a lényegnél: hiába próbálod eladni, hogy itt nincs Krisztus kettéhasítása, te pontosan ezt csinálod. Azt mondod, van egy „Khrisztosz Isten”, akit az Istene társai fölé kent, és van egy másik, asszonytól született „Messiás Jézus”, akit ez a „Khrisztosz Isten” kent föl. Tehát nem egy Krisztust vallasz, hanem két Felkentet: egy mennyei isteni Felkentet és egy földi emberi Felkentet. Ez nem finom teológiai árnyalat, hanem krisztológiai kettévágás baltával.
Az apostoli hit nem ismer ilyen kettős Krisztust. Az Újszövetség nem azt hirdeti, hogy van egy mennyei „Felkent Isten”, aki testében lakozik egy másik, különálló „felkent embernek”, majd azt Úrrá és Krisztussá teszi. Az apostoli tanúság egyetlen Jézus Krisztust ismer: azt, aki Isten Fia, aki testté lett, aki szenvedett, meghalt, feltámadt, és aki Úrként ül az Atya jobbján. Nem két Krisztus, nem két alany, nem isteni bérlő és emberi lakás, hanem egy személy: az örök Fiú, aki valóságos emberi természetet vett föl.
Azt írod, hogy „két önmagában létezőről” van szó: az ember Jézusról és az ő Istenéről-Atyjáról. Ezzel éppen bizonyítottad a vádat. Ha „két önmagában létező” alanyt állítasz ott, ahol az apostoli hit egy Krisztust vall, akkor nem megmagyaráztad Krisztust, hanem kettévágtad. A te rendszered nem keresztény megtestesüléstan, hanem egyfajta „isteni társbérlet”: az egyik lény lakik a másikban, használja, felkeni, majd te külön-külön számlázod őket a vitában.
2. A „Khrisztosz” szóval való zsonglőrködésed nem pótolja az apostoli krisztológiát
Azt mondod, a „Khrisztosz” szó vonatkozhat a Fiú Istenre is, meg az ember Jézusra is. Csakhogy az Újszövetségben a „Jézus Krisztus” nem két személyből álló vegyesvállalat neve. Nem az egyik „Khrisztosz” neve rá van pecsételve egy másik emberre. Jézus maga a Krisztus. A Názáreti Jézus az, akiről Péter vallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Nem azt mondja: „Te hordozod testben azt a különálló Khrisztosz Istent, aki majd téged is Khrisztosszá nevez.” Ez már nem Szentírás, hanem saját gyártású mennyei adminisztráció.
Pünkösdkor Péter azt mondja, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette azt a Jézust, akit keresztre feszítettek. Ez nem azt jelenti, hogy egy külön „Khrisztosz Isten” utólag ráruházta egy emberre a saját nevét. Azt jelenti, hogy a megfeszített és feltámadt Jézus messiási méltósága nyilvánosan kinyilváníttatott. Aki meghalt, ugyanaz támadt fel. Aki feltámadt, ugyanaz lett felmagasztalva. Aki felmagasztaltatott, ugyanaz az Úr és Krisztus. Nem kettő, hanem egy.
A te értelmezésed pont ott bukik el, ahol a keresztény hitvallások kezdődnek: „egy Úr, Jézus Krisztus.” Nem „egy Khrisztosz Isten és egy másik Khrisztosz ember”. Nem „egy felkent isten és egy felkent Jézus”. Egy Úr Jézus Krisztus.
3. Zsidók 1 nem a te isten-ranglétrádat tanítja
Újra előveszed a Zsidókhoz írt levél első fejezetét, mintha az egy „istenek között felkent Istenről” beszélne, aki különbözik Jézustól. Csakhogy a levél eleje nem hagyja, hogy ilyen házi politeista rangsort fabrikálj belőle. A Fiúról beszél, aki által Isten a világokat alkotta, aki Isten dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, és aki a bűnöktől való megtisztítást elvégezve leült a Felség jobbján.
Ki végezte el a bűnöktől való megtisztítást? Nem egy Jézustól különálló „Khrisztosz Isten”, aki valahol fölötte lebeg a történetnek. Hanem Jézus Krisztus, aki szenvedett és meghalt. A Zsidókhoz írt levél később ugyanerről a Fiúról mondja, hogy vérben és testben részesült, szenvedett, főpap lett, és saját vérével lépett be a szentélybe. Vagyis a levél nem két alanyt tanít, hanem egyet: a Fiút, aki öröktől fogva isteni méltóságú, és aki emberré lett értünk.
Te megpróbálod a Zsidók 1-et kiszakítani a levél egészéből, majd egy külön „Fiú Istenhez” rendelni, hogy Jézust alatta tarthasd puszta emberként. De a szöveg nem engedi. Ugyanaz a Fiú teremtő Úr, ugyanaz a Fiú tisztítja meg a bűnöket, ugyanaz a Fiú lesz főpap, ugyanaz a Fiú szenved. Ez nem a te két-Krisztus-elméleted, hanem annak cáfolata.
4. Az alárendeltségből nem következik természetbeli egyenlőtlenség
Azt kérdezed: hogyan lehet a Fiú felkent, ha a Szentháromságban a személyek egyenlők? Ez a kérdés megint abból fakad, hogy nem tudsz különbséget tenni isteni természet és üdvtörténeti küldetés között. A Fiú istensége szerint egylényegű az Atyával; emberré lett állapotában, megváltói küldetésében engedelmes, elküldött, felkent, szenvedő és felmagasztalt. Ez nem ellentmondás, hanem a megtestesülés logikája.
Amikor Krisztus azt mondja, hogy az Atya nagyobb nála, ezt a megtestesült Fiú alázatos, küldött, emberi állapotának összefüggésében kell érteni. Amikor a Fiút felkeni az Atya, az nem azt jelenti, hogy a Fiú isteni természetében kisebb isten volna, hanem azt, hogy a megtestesült Messiás üdvtörténeti küldetését az Atyától kapja. Te ezt úgy olvasod, mintha minden küldetés, felkenés és engedelmesség ontológiai alacsonyabbrendűséget jelentene. Ezzel viszont az egész Biblia nyelvét félreérted.
A fiúi engedelmesség nem teremtményi istenalattiság. A megtestesült Fiú alázata nem bizonyítja, hogy ő nem Isten. Éppen ellenkezőleg: Filippi 2 azért beszél Krisztus megalázkodásáról, mert Isten formájában volt. Nem egy alacsonyabb isten kapaszkodott fölfelé, hanem az, aki isteni méltóságban volt, önként alázta meg magát.
5. A Szentlélek elleni bűn súlyossága nem bizonyítja, hogy a Szentlélek „rangban nagyobb”
Azt írod, hogy a Szentlélek sem egyenrangú a Fiúval, mert aki a Fiú ellen vétkezik, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen, annak nem. Ez megint félig idézett, rosszul értett szöveg. A Szentlélek elleni bűn nem azért megbocsáthatatlan, mert a Szentlélek „magasabb rangú isteni lény”, mint a Fiú, hanem mert az ember a kegyelem végső világosságát, az igazságot tanúsító Lelket, a megtérés forrását makacsul és véglegesen elutasítja.
A megbocsáthatatlanság oka nem az, hogy a Szentlélek „sértékenyebb” vagy „nagyobb isten”, hanem az, hogy aki a Szentlélek tanúságát démoninak mondja, az éppen azt az orvosságot utasítja el, amely által bocsánatot nyerhetne. Ha valaki a gyógyulást gyűlöli, hogyan gyógyuljon meg? Ha valaki a világosságot sötétségnek nevezi, hogyan jöjjön világosságra?
Ebből tehát nem következik semmiféle isteni rangsor. Ez nem a te mennyei hierarchiádat igazolja, hanem a bűn végső megkeményedésének súlyosságát.
6. A Szentháromság nem „háromtagú istenmodell”, hanem az egy Isten belső személyes élete
Folyton „háromtagú istenmodellről” beszélsz, mintha a katolikus hit egy emberi mérnöki modell volna: három tag, három arc, három rész, három komponens. Ez a szóhasználatod önmagában mutatja, hogy nem a dogmát támadod, hanem annak karikatúráját. A Szentháromság nem három részből összerakott isten. Nem három tagból álló bizottság. Nem három arc egy fejen. Nem három istenből összegyúrt vallási massza.
A katolikus hit azt mondja: egyetlen isteni természet van. Ebben az egy isteni természetben az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóságosan különböző személyek. Az Atya nem a Fiú, a Fiú nem a Szentlélek, a Szentlélek nem az Atya. De nem három isten, hanem egy Isten. Ezért mondja a hitvallás: nem elegyítjük össze a személyeket, és nem választjuk szét az isteni természetet.
Te ezt úgy fordítod le, hogy „háromarcú isten”. Ez körülbelül annyira pontos, mint ha valaki a megtestesülést úgy magyarázná, hogy „Isten belebújt egy húsruhába”. Lehet vele gúnyolódni, csak éppen nem az a tanítás.
7. A háromarcú ábrázolás nem dogma, hanem legfeljebb hibás vagy félrevezető ikonográfia
Újra előhozod a háromarcú Szentháromság-ábrázolásokat. Igen, léteztek ilyen képtípusok. Lehet róluk beszélni. Lehet mondani, hogy félreérthetők, szerencsétlenek, sőt teológiailag veszélyesek. Több ilyen ábrázolást később egyházi tekintélyek is elutasítottak vagy korlátoztak. De ebből nem következik, hogy a katolikus dogma szerint Isten háromarcú lény.
Egy képtípus nem azonos a dogmával. Egy rossz kép nem cáfolja a hitvallást. Egy furcsa középkori vagy barokk ábrázolás nem írja felül Niceát, Konstantinápolyt, Efezust, Kalkedónt vagy az Atanáz-hitvallás szövegét. Ha egy festő ügyetlenül vagy tévesen próbálja ábrázolni a Szentháromság titkát, az a festő vagy a képtípus problémája, nem a dogmáé.
Ez a te módszered egyik visszatérő trükkje: találsz egy torz ábrázolást, majd azt mondod: „lám, ez a katolikus Isten.” Nem. Ez olyan, mintha egy rosszul sikerült Jézus-szoborból azt bizonygatnád, hogy az evangéliumok hamisak. Nem a képekből vezetjük le a hitet, hanem a hit alapján ítéljük meg a képeket.
8. A Quicumque vult hivatkozásod önmagad ellen fordul
A hivatkozott Atanáz-hitvallás különösen kínos a számodra, mert pontosan azt tagadja, amit te rá akarsz fogni a katolikus hitre. Nem három istent vall, hanem egy Istent. Nem keveri össze a személyeket, de nem is választja szét a természetet. Azt mondja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három örökkévaló, nem három mindenható, nem három isten, hanem egy örökkévaló, egy mindenható, egy Isten.
És ami most a legfontosabb: Krisztusról azt mondja, hogy Isten és ember, de nem kettő, hanem egy Krisztus. Ezzel szemben te kettőt hirdetsz: egy „Khrisztosz Istent” és egy „Messiás Jézust”. A hitvallás így nem a te vádiratodat erősíti, hanem annak cáfolatát adja. Te úgy idézed meg, mint vádló tanút, de amikor megszólal, ellened vall.
Az a szöveg, amely szerinted a „háromtagú istenmodell” bizonyítéka, valójában a háromistenhit és a két-Krisztus-tan ellen íródott. Pontosan azért kellemetlen neked, mert egyszerre vágja el a te henoteizmusodat és a te krisztológiai kettőzésedet.
9. A pogány párhuzamokkal való riogatásod továbbra is felszínes számmisztika
Hekaté, Trimúrti, Mithrász — szépen sorolod őket, mintha az volna az érv, hogy „itt is három, ott is három, tehát lopás”. Ez nem teológiai bizonyítás, hanem óvodai számtan vallástörténeti kalapban. A kérdés nem az, hogy találunk-e hármasságokat a vallástörténetben. Természetesen találunk. Az emberi gondolkodás szereti a hármas szerkezeteket: múlt-jelen-jövő, ég-föld-alvilág, születés-élet-halál, teremtés-fenntartás-pusztítás. Ettől még a keresztény Szentháromság nem pogány másolat.
Hekaté többarcú vagy többalakú istennő. A keresztény Szentháromság nem egy személy három arccal. A Trimúrti három isteni alak vagy istenség egy hindu vallásfilozófiai rendszerben. A keresztény Szentháromság nem három isten. A Mithrászra tett utalásod pedig homályos és bedobott félmondat: nem lesz tőle dogmatörténeti érv.
A katolikus Szentháromság-tan lényege nem az, hogy „három van”, hanem az, hogy az egyetlen Istenben három személy van, a személyek valóságosan különböznek, az isteni természet pedig oszthatatlanul egy. Mutass ilyen tanítást Hekaténál, a Trimúrtiban vagy Mithrásznál. Nem fogsz. Legfeljebb triádokat, többalakúságot, többistenhitet, mitológiai funkciómegosztást és szimbólumokat találsz. Az nem Szentháromság.
10. Paradox módon a te rendszered pogányosabb, mint amit támadsz
A legszebb irónia az, hogy miközben pogánysággal vádolod a Szentháromságot, a saját rendszered sokkal inkább emlékeztet pogány isteni udvartartásra. Nálad van születetlen Isten, született Isten, isteni társak, föléjük kent Isten, majd egy ember Jézus, akit egy másik isteni lény ken föl és ruház föl nevekkel. Ez nem bibliai monoteizmus, hanem mennyei ranglétra. Te nevezed ezt „Isten Szavának”, de inkább úgy néz ki, mint egy vallási mitológia, amelyre ráaggattál néhány bibliai idézetet.
A keresztény hit ezzel szemben szigorúan egyistenhívő: egy Isten van, nem isteni család, nem istenek társasága, nem rangsorolt mennyei istenségek. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három isten, hanem egy Isten. A Fiú nem alacsonyabb isten, nem az első az istenek sorában, hanem egylényegű az Atyával. A Szentlélek nem erősebb vagy gyengébb rangú isteni szereplő, hanem ugyanazon egy isteni természet birtokosa.
A te rendszered tehát azt kiáltja a katolikus hitre: „pogány!”, miközben a saját hátizsákjából potyognak az isteni társak, felkent istenek, rangsorolt mennyei lények és kettős Krisztusok. Ez igen különös módja a monoteizmus védelmének.
11. A bocsánatkérések nem dogmatikai önmegsemmisítések
Megint előveszed Ferenc pápa bocsánatkéréseit, mintha ezekből az következne, hogy a katolikus hit hamis. Igen, voltak súlyos bűnök. Igen, voltak egyházi személyek által elkövetett visszaélések. Igen, voltak történelmi szégyenfoltok. Ezeket nem kell letagadni. Nem is tagadom. A bűn bűn, az áldozatok szenvedése valóságos, az igazságtétel kötelesség.
De ebből semmi nem következik a Szentháromság hamisságára, Krisztus istenségének tagadására vagy a két-Krisztus-elméleted igazolására. Ferenc pápa nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert a Szentháromság pogány.” Nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert Krisztus nem Isten.” Nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert a katolikus dogma hamis.” Erkölcsi, történelmi és lelkipásztori bűnökről beszélt, nem dogmatikai visszavonásról.
Ha Péter tagadása nem cáfolja Krisztus feltámadását, ha Dávid bűne nem cáfolja a zsoltárok ihletettségét, ha a korintusiak botrányai nem cáfolják az Eucharisztiát, akkor katolikusok bűnei sem cáfolják a Szentháromságot. A bűnökből dogmacáfolatot gyártani nem erkölcsi komolyság, hanem logikai zsarolás.
12. Nem a bűnök leplezése a válasz, hanem a hamis következtetésed leleplezése
Azt írod, hogy aki „meg nem történtekként leplezi” ezeket a bűnöket, az a saját lelkének árt. Csakhogy itt senki nem mondta, hogy ezek nem történtek meg. Ez egy szép kis retorikai csapda: először odaképzeled az ellenfeled szájába, hogy tagadja a bűnöket, majd erkölcsi fölénnyel elítéled ezért. Ügyes, csak nem igaz.
A valós válasz ez: a bűnöket el kell ismerni, a bűnösöket felelősségre kell vonni, az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni, az Egyháznak bűnbánatot kell tartania. De a Szentháromságot nem a bűnös emberek erkölcsi állapotából vezetjük le, hanem az isteni kinyilatkoztatásból. A dogma igazságát nem az dönti el, hogy egyházi emberek mikor mennyire voltak hűtlenek hozzá.
Te a bűnöket nem gyógyítani akarod, hanem bunkósbotként használod a dogma ellen. Ez nem prófétai tisztaság, hanem vitatechnikai haszonlesés a sebekből.
13. A proszküneó nem mechanikus „minden meghajlás bálványimádás” kapcsoló
Most térjünk rá a másik ismételt vádpontodra: a proszküneó. Azt mondod, hogy a szó jelentése „meghajolni”, ezért a „ne imádd” fordítás megtévesztő, mert Isten már a meghajlást is megtiltotta minden kép, szobor és tárgy előtt. Itt megint az a baj, hogy egy szótárjelentést abszolutizálsz, majd a teljes bibliai használatot bedarálod vele.
A proszküneó jelenthet meghajlást, leborulást, hódolatot, tiszteletadást, imádást. A konkrét jelentést mindig a szövegösszefüggés dönti el. Ugyanaz a külső gesztus más jelentést hordozhat Isten előtt, király előtt, ember előtt, angyal előtt, szent hely felé vagy bálvány előtt. A Biblia nem úgy működik, hogy minden testi meghajlás automatikusan bálványimádás. Ez a te leegyszerűsítésed.
A második parancsolatban nem a puszta testmozdulat önmagában a probléma, hanem a képmás bálványos kultusza: ne készíts magadnak istent pótló képmást, ne borulj le előtte úgy, mint isteni kultusz tárgya előtt, és ne szolgáld. A parancs nem azt jelenti, hogy minden tárgyi jel, minden szent emlék, minden vallási kép, minden kereszt, minden evangéliumos könyv, minden oltár, minden templomi berendezés automatikusan bálvány.
Ha így volna, akkor maga Isten rendelt volna bálványokat a kerubokkal, a frigyládával, a szentély képi díszítésével, a rézkígyóval, az oltárral, a szent edényekkel. Erre mindig azzal felelsz: „de ott nem a tárgyakat imádták, hanem Istent.” Pontosan. Ez a különbség, amelyet a katolikus gyakorlatnál makacsul megtagadsz.
14. A „ne imádd” fordítás nem titkos katolikus összeesküvés
Azt állítod, hogy a fordítók szándékosan elrejtik a proszküneó jelentését, hogy a laikus ne tudja meg: Isten a meghajlást is tiltja. Ez megint szép összeesküvés-elmélet, csak a nyelvészetnek ellenáll. A „ne imádd” magyarul nem pusztán belső érzelmet jelent. A bibliai és vallási magyarban magában foglalja a kultikus hódolatot, leborulást, vallási tiszteletet is. A fordító nem feltétlenül szó szerinti testmozdulatot ad vissza, hanem a kultikus értelem egészét.
Ráadásul a héber alapige, amelyet a görög fordítás proszküneóval ad vissza, maga is leborulást, hódolatot, tiszteleti gesztust jelenthet többféle kontextusban. Ugyanezzel az igei világgal találkozunk emberek előtti tiszteletadásnál is. A kérdés tehát nem az, hogy a szó valaha jelent-e meghajlást. Jelent. A kérdés az, hogy az adott parancs tilt-e minden tárgyi jelhez kapcsolódó tiszteleti gesztust, vagy a bálványos kultuszt tiltja. A bibliai egész alapján az utóbbi.
A „ne imádd” nem tökéletes minden kontextusban, de nem is a sátáni fordítói maffia bizonyítéka. Egyszerűen kultikus értelmet ad vissza. Te úgy teszel, mintha a magyar hívő a „ne imádd” hallatán azt gondolná: „ó, hát akkor meghajolhatok előtte bálványként, csak belül ne imádjam.” Ez ócska pszichologizálás. A parancs lényege a bálványos kultusz tilalma, nem egy mozdulat szótári mechanikája.
15. Élő ember előtt lehet meghajolni, élettelen tárgy előtt soha? Ez a saját szabályod, nem a Biblia teljes tanítása
Azt mondod, Isten csak élők előtt engedte meg a meghajlást, élettelen képek, szobrok, tárgyak előtt soha. Ez jól hangzik, csak túl szűk. A Szentírásban létezik tisztelet szent hely, szent rend, szent tárgy és Isten jelenlétéhez kapcsolódó anyagi jel iránt. Az ember nem azért tiszteli a szent helyet, mert a kő vagy fa isten, hanem mert Istenhez van rendelve. A szent tárgy nem önmagában isten, hanem Isten rendelése, emlékezete vagy kultikus rendje miatt részesül tiszteletteljes bánásmódban.
A frigyláda nem volt élő ember. Mégis olyan szentségi rendhez tartozott, amelyhez nem lehetett közönséges tárgyként viszonyulni. A templom nem volt élő személy. Mégis Isten háza volt. Az oltár nem volt élő ember. Mégis szent volt. A szent edények nem éltek. Mégis szentként kezelték őket. Tehát az „élő előtt lehet, élettelen előtt soha” szabály nem áll meg ilyen egyszerű formában.
A katolikus kereszt, szentkép vagy ereklye sem azért kap tiszteletet, mert az anyag isten volna, hanem mert a jelzett valóságra irányít: Krisztusra, az evangéliumra, a szentekben működő kegyelemre. Ha valaki az anyagot istenítené, az bűn lenne. De ebből nem következik, hogy minden tiszteletteljes gesztus bálványimádás.
16. A latreia és a szolgálat kérdésében megint összemosod a liturgikus címzettet a tárgyi környezettel
Azt írod, hogy a katolikusok nemcsak meghajolnak, hanem szolgálnak is a képeknek, mert hordozzák, füstölik, oltárra teszik, előttük miséznek. Itt ugyanazt a hibát követed el: összekevered a liturgia címzettjét a liturgia tárgyi környezetével.
A katolikus szentmise nem szobornak szól. Nem képnek szól. Nem ereklyének szól. Nem feszületnek szól. A szentmise az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben. Ha a templomban feszület van, attól a mise nem a fának szól. Ha az oltár közelében szentkép van, attól az áldozat nem festéknek szól. Ha ereklye van az oltárban, attól nem csontnak vagy ruhadarabnak mutatnak be isteni kultuszt, hanem Krisztus áldozata jelenik meg szentségileg.
A tömjénezés sem mindig imádás. A liturgiában tömjénezhetik az oltárt, az evangéliumos könyvet, a papot, a népet is. Ebből nem következik, hogy a katolikusok a papot vagy a népet istenítik. A tömjén tiszteleti és liturgikus jel, amelynek jelentése a kontextustól függ. Te viszont mindent egyetlen kalap alá söpörsz: amihez füst, csók, hordozás vagy meghajlás kapcsolódik, az nálad automatikusan bálványkultusz. Ez nem exegézis, hanem rituális mozdulatvadászat.
17. A „képek hurcolása” nem bizonyít bálványimádást
Különösen erőltetett az az érved, hogy a képek, szobrok vagy kegytárgyak „ide-oda hurcolása” már önmagában szolgálat. Ha ez így volna, akkor minden vallási tárgy mozgatása bálványimádás lenne. Akkor a frigyláda hordozása is bálványimádás volna. Akkor a szent edények kezelése is bálványimádás volna. Akkor a templomi szolgálat jelentős része tárgykultusz lenne. De természetesen nem az, mert a tárgy Isten rendeléséhez, jelenlétéhez, emlékezetéhez vagy kultuszához kapcsolódhat anélkül, hogy maga lenne a végső kultikus címzett.
A katolikus körmenetben sem az történik, hogy a szobor istenként sétáltatja magát. A jel hordozása a jelzett valóság nyilvános megvallása. Lehetnek túlzások, lehetnek népi babonák, lehet rossz gyakorlat, amelyet tisztítani kell. De a helyes elv nem bálványimádás. A „hordozzák, tehát szolgálják mint istent” következtetésed egyszerűen nem következik.
18. A Biblia elzárásáról szóló vádad megint történeti leegyszerűsítés
Azt állítod, hogy a laikusok elől elzárták Isten szavát, latinul sem jutottak hozzá, majd amikor fordítani kellett, a fordítók szándékosan elrejtették a parancsot. Ez a szokásos fekete-fehér antikatolikus történetmesélés. A valóság bonyolultabb. A középkorban a könyv drága volt, a kéziratos kultúra korlátai valósak voltak, az írástudás szintje alacsonyabb volt, a liturgia latin nyelve pedig nem azonos azzal, hogy az Egyház „eltitkolta” volna a Bibliát. A Szentírás olvasása, magyarázata, liturgikus használata, képi és prédikációs közvetítése folyamatos volt.
Voltak tiltások bizonyos engedély nélküli, eretnek környezetben terjedő fordításokra. Voltak fegyelmi korlátozások. Voltak vitatható döntések is. De ebből azt gyártani, hogy az Egyház azért fordította „ne imádd”-nak, hogy a hívek titokban meghajolhassanak bálványok előtt, már a történelmi vádirat és az összeesküvés-mese határán túl van.
A fordítási kérdést lehet nyelvileg vitatni. De amit te csinálsz, az nem fordítástudomány, hanem vádaskodó lélekolvasás: „a céljuk az volt, hogy elrejtsék.” Ezt bizonyítani kellene, nem csak hangosan állítani.
19. A Róma Főpapja elleni állandó szitkozódás nem helyettesíti a bizonyítást
Újra és újra „Róma Főpapja által vezetett álkeresztény egyházról” beszélsz. Ez a szólam nálad úgy működik, mint a dobpergés: amikor elfogy az érv, jön a főpapozás, bálványozás, démonozás. Csakhogy egy címkéből nem lesz bizonyítás. Attól, hogy egy egyházat százszor „álkereszténynek” nevezel, még nem cáfoltad a tanítását. Attól, hogy egy templomot „bálványtemplomnak” hívsz, még nem bizonyítottad, hogy ott bálványkultusz folyik. Attól, hogy te a katolikus liturgiát démonok asztalának nevezed, még nem lett az.
Az apostoli kereszténységet nem az különbözteti meg a tévtantól, hogy ki használ hevesebb jelzőket. Hanem az, hogy ki őrzi helyesen Krisztus személyét, az egy Isten hitét, az apostoli tanítást és a szentségi életet. A te rendszered Krisztust kettéhasítja, Istent több isteni lény rangsorává bontja, majd a történeti Egyházat puszta szitokszavakkal intézi el. Ez nem hitvédelem, hanem teológiai dühroham.
20. A végső kérdés: kicsoda Jézus Krisztus?
Minden mellékszál után ide jutunk vissza. Kicsoda Jézus Krisztus? Szerinted egy ember, akinek a testében egy tőle különálló „Khrisztosz Isten” szellemteste lakozott, majd ez az isteni lény fölkente és Úrrá tette. A keresztény hit szerint pedig Jézus Krisztus az örök Fiú, aki testté lett; igaz Isten és igaz ember; nem két Krisztus, hanem egy; nem isteni lakó és emberi hordozó, hanem egy isteni személy két természetben.
Ezért a te válaszod nem cáfolta a vádat, hanem megerősítette. Igen, két Krisztust hirdetsz. Igen, Krisztust két önmagában létező alanyra bontod. Igen, a Szentháromságot háromarcú karikatúrává torzítod. Igen, a képtiszteletet a proszküneó és latreia szavak mechanikus félreolvasásával próbálod bálványimádásnak beállítani. És igen, a pápai bocsánatkérésekből dogmatikai cáfolatot akarsz gyártani, miközben azok erkölcsi bűnökről szólnak, nem a hitletétemény visszavonásáról.
A katolikus válasz röviden ez: nincs két Krisztus. Nincs istenek közötti ranglétrán fölkent alisten. Nincs háromarcú katolikus isten. Nincs szobroknak bemutatott mise. Van egy Isten három személyben. Van egy Úr Jézus Krisztus, igaz Isten és igaz ember. Van jogos szentképtisztelet, amely nem az anyagot imádja, hanem az ábrázoltra irányul. És van bűnbánatra szoruló emberi történelem, amelynek bűnei nem semmisítik meg Krisztus igazságát.
Te pedig választhatsz: vagy tovább építed a két-Krisztusos, isten-ranglétrás, mindenkit démonozó magánmitológiádat, vagy végre szembenézel azzal, hogy az apostoli hit nem oda vezet, ahová te viszed. Mert az apostoli hit nem azt mondja: „dicsőség egy istenek fölé kent istennek és egy külön felkent embernek”, hanem ezt: Jézus Krisztus Úr, az Atyaisten dicsőségére.
Hogy a Biblia nyelveit nem ismerő egyháztag fel ne fedezze, hogy Isten a meghajlást is megtiltotta ezen képek, szobrok , tárgyak előtt, a bibliafordításokban a tiltó parancsot nem a fordítandó kifejezésnek(proszküneó) megfelelő magyar kifejezésre fordítják - ami azt jelenti " Ne hajolj meg azok előtt"- ,hanem a laikus olvasónak semmit mondó ne imádd kifejezésre cserélik fel, akkor az egyháztag soha nem fogja megtudni, hogy Isten már a meghajlást is megtiltotta és halálos bűnnek tartja.
Íme a példa a fordítás általi szándékos megtévesztésre a Káldi Gyögy nevével jelölt Neovulgata fordítás alapján:
2. Mózes 20: 5 Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlom gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem!/Káldi Neovulgáta/
Erre a megtévesztés képességeire kiképzett teológusok azt az érvet szokták felhozni megtévesztésként, hogy az Isten Szava beszámol olyan esetekről, ahol nem csak az Élő Isten előtt hajoltak meg az emberek, hanem emberek előtt is.
Igen, csakhogy Mózes Istene nem az élő emberek, illetve az ég követei előtti meghajlást tiltotta meg,
hanem az éllettelen képek, szobrok, tárgyak előtti meghajlást.
A Róma főpapja által vezetett egyházba csecsemőkorban belekeresztelt tagoktól azért volt évszázadokon keresztül elzárva az igazság az Isten eme tiltó parancsát illetően, mert a liturgia nyelvét, a latin nyelvet a laikus egyháztagok nem értették. Az Isten Szava amúgy is el volt zárva tőlük. Nem jutott hozzá egy latin nyelvű Bibliához sem a laikus ember, még ha értette volna is a latin nyelvet.
Amikor pedig rákényszerültek a nemzet nyelvére lefordítani a Bibliát, akkor azért nem tudhatták meg
a laikus egyháztagok , hogy Isten megtiltotta a képek, szobrok tárgyak előtt a meghajlást, mert az egyház parancsára a bibliafordítók ezt a lehetőséget nem adták meg nekik, hisz a "Ne hajolj meg előttük" parancs helyett azt fordították, hogy ne imádd azokat.
Most pedig rátérünk a parancsban szereplő másik kifejezés a görög λατρεύω(latreuó) jelentésére.
Ezt a kifejezést legpontosabban a magyar szolgálni szavunkra lehet lefordítani.
Ezt ez esetben a Neovulgata fordítói helyesen fordították, hisz a céljuk az előtte lévő, proszküneo kifejezés valós jelentésének az elrejtése volt, ami azt jelenti meghajolni.
DE honnan tudhatná egy laikus egyháztag, hogy hogyan is lehet egy képet, szobrot vagy kegytárgyat szolgálni, ha azt valaki el ne magyarázná neki - megint csak az Isten Szava által?
Hogy a Róma Főpapja által vezetett egyházban megsértik a tiltó parancsot, és meghajolnak., letérdelnek leborulnak képek szobrok, kegytárgyak előtt az minden igaz hitű ember számára köztudott.
DE azt, hogy szolgálnak is ezeknek a képeknek, szobroknak, kegytárgyaknak, azt csak azok tudják,
akik az Isten hamisítatlan Igéit kutatják.
Elsősorban azt a kérdést kell feltenni , hogy hogyan szolgálták az Istent, akiről Mózes és a többi próféták könyvei tanúskodnak.
Nos elsősorban azzal, hogy áldozatot vittek az Isten oltárára, akár engesztelő, akár ételáldozat formájában, és jóillatú füsttel járultak a papok ott az Isten elé, ahol az Élő Isten jelen is volt akár személyesen, az Istenek Istene, akit a szolgálat megilletett, akár a jelenlét Istene képviseletében
és természetesen, ahol az Isten által elfogadott oltár is ott volt.
Ezzel ellentétben a Róma Főpapja által vezetett egyház templomaiban elsősorban azok a képek, szobrok és kegytárgyak vannak jelen, akik előtt az Istenek Istene megtiltotta még azt is, hogy tiszteletből meghajoljanak előttük. Nincs jelen az Isten oltára, vagy az Úr asztala.
Ehelyett ott vannak a bálványképek és bálványszobrok az oltáron, vagy asztalon mégpedig úgy, hogy ezeket előszedik egy szekrényből és oda viszik. Nos az bálványképek és szobrok, kegytárgyak ide oda hurcolása már önmagában is azoknak való szolgálatot jelent. Aki ezek előtt a bálványok előtt füstölve vagy más módon áldozik , miközben letérdel és felnéz a bálványra, sőt szólongatja a bálványokat, illetve könyörög hozzájuk, beteljesíti a Ne is szolgálj azoknak tiltó parancs ellen elkövetett bűneset tényállását.
SEGÍTSÜNK A PÁPÁK ,PÜSPÖKÖK, PAPOK ÁLTAL BÁLVÁNYKÉPEK TISZTELÉSÉRE CSÁBÍTOTT MEGTÉVESZTETT KATOLIKUSOKNAK MEGISMERNI AZ IGAZ ISTENT ÉS IGAZ KHRISZTOSZÁT,
HOGY MEGBÉKÉLJENEK ISTENNEL ELHAGYVÁN A RÓMA FŐPAPJA ÁLTAL VEZETETT ÁLLKERESZTÉNY EGYHÁZAT!
1. Most végre kimondtad, amit eddig kerülgettél: két Krisztust hirdetsz
Kezdjük a legfontosabbal: most már nem csak „félreérted” a krisztológiát, hanem nyíltan két Krisztust hirdetsz. "
Ahogyan az Isten Szava is, tanúskodik egy az Istene által ,társai az istenek fölé felkent Istenről.
Ő az Istenek közül a felkent.
És ez a Felkent azaz Khrisztosz Isten , pedig tanúskodott elsősorban az Őt felkenő Iastenről - akit senki se látott és hallott - és tanúskodott egy asszonytól emberként született Messiásról(Khrisztosz)-ról.
Te mindkettőt ,akikről az Isten Szava tanuskodik elveted, és helyette hiszel a római császárok istenmodelljének egyetlen Fiú nevű tagjában.
Ez azt jelenti, hogy neked se Istened, se Khrisztoszod.
Mert hogyan lehetne egy háromtagú isten egyik tatgja Khrisztosszá felkenve,amikor a római császárok
szerint a három tagnak egyenrangónak kell lenni ugyebár.
A Szentírá ellenben egy olyan Istenről tanúskodik, aki felkenetése következtében az istenek Istene lett, tacsra téve előre a római császárok által kiképzelgett istenmodell mindhárom tagját, függetlenül attól, hogy az álkeresztény tévtanítók az Atya, Fiú és a Szent Szellem nevekkel ruházták fel a nem létező isten háromtagú modelljét.
Egy biztos, hogy a Khrisztosz Istent az Úr Jézus hatalmasabbnak tartotta önmagánál, akinek ő szolgája volt földi életében,hordozva testében a Khrisztosz Isten szellemtestét.
Miért nem lehet az ember Jézus , akit Úrrá és Khrisztosszá tett a Khrisztosz Isten azonos a római császárok által kiképzelgett háromtagú istenének Fiú nevű tagja?
Nos azért ,mert a három tagú istenmodellben a tagok egyenrangúak.
Az Isten Khrisztosza és a Khrisztosz Isten között ilyen egyenrangúság nem létezett, létezik.
Sőt a Szent Szellem sem egyenrangú a Fiú nevű taggal.
Ezért is mondotta a Szent Szellemmel kapcsolatban az Úr Jézus, hogy aki a Fiú ellen vétkezik, annak megbocsátatik, de aki a Szent Szellem ellen vétkezik, annak sem ezen a világon, sem a másik világban nem bocsáttatik meg.
A Róma Főpapja által vezetett egyház nemcsak a bálványozása miatt vált útálatossá az Istenek Istene
előtt, hanem a három tagú, csak az ábrákon, a valóságban azonban nem létező háromtagú istenmodell imádata miatt is.
Róma háromtagú ,egy istenének ábrázolásából kiderül,hogy a tagok az egy isten arcai .
Nem képesek immár lassan kétezer éve álkeresztény tévtanítói a Róma Főpapja által vezetett
egyháznak levezetni háromságisten modelljének az eredetét a Szentírásból, mert abban ilyen istenről,
amely egyedül létező isten, de három arca van nincs említés téve.
Háromarcú istenek scak a pogány népek mitológiájában vannak.
Hekaté (görög mitológia): A legismertebb háromarcú (vagy háromtestű) istennő. A mágia, az éjszaka és a kísértetek úrnője. Három arca a múltat, jelent és jövőt jelképezi, illetve a szimbóluma annak, hogy őrzi a hármas útelágazásokat
Trimúrti (hinduizmus): A hindu szentháromság, amely egyetlen legfelsőbb istenség három formáját vagy arcát foglalja magába. A három arc a teremtésért felelős Brahma, a fenntartó Visnu, és a pusztító Siva.
Trinitás / Szentháromság (állkereszténység): Háromarcú egy isten:
"Avilai Szent Teréz idejében a zsolozsma reggeli órájában ünnepnapokon és vasárnapokon még énekelték a „Quicumque vult” hitvallást, majd 1960 után csak a Szentháromság vasárnapján."
A Róma Főpapja által vezetett egyház bűnei égbekiáltóak. Ezt Ferenc Pápa is beismerte:
„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.
Törjük meg a gonoszság láncait
"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.
"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.
1. Most végre kimondtad, amit eddig kerülgettél: két Krisztust hirdetsz
Kezdjük a legfontosabbal: most már nem csak „félreérted” a krisztológiát, hanem nyíltan két Krisztust hirdetsz. Van nálad egy „Felkent Isten”, és van egy másik „felkent Jézus”. Van egy „Fiú Isten”, és van egy ettől különálló „ember Jézus”. Van egy, aki szerinted valóságos Isten, és van egy másik, aki szerinted csak ember, akire a másik ráruházta a nevét. Ezt nevezed te „Szentírásnak”. Nem, ez nem a Szentírás. Ez a nesztorianizmus és a henoteista fantázia sajátos házi keveréke, fórumra porciózva.
Az apostoli hit nem két Krisztust ismer. Nem egy mennyei Felkent Istent és egy földi felkent embert. Nem egy Logoszt és egy tőle különálló Jézust. Nem két külön alanyt, akik között névátadás, felkenés, testben hordozás és hatalmi delegálás történik. Az apostoli hit egyetlen Úr Jézus Krisztust vall: az örök Igét, aki testté lett, igaz Istent és igaz embert, egy személyben.
Te azt mondod: „szó sincs Krisztus két alanyra szakításáról”, majd a következő mondatokban pontosan két alanyt írsz le. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná: „nem vágtam ketté az asztalt”, miközben a két fél már külön szobában áll. Ha van egy Jézustól különálló „Fiú Isten”, és van egy másik „ember Jézus”, akkor kettéhasítottad Krisztust. Ne kend el. Ne nevezd „mélyebb bibliai felismerésnek”. Ez a keresztény hit közepének szétfűrészelése.
2. A „Khrisztosz” nem osztható szét két személy között úgy, ahogy te teszed
Azt írod, hogy a „Khrisztosz” kifejezés nemcsak a Fiú Istenre, hanem a Fiú Isten felkentjére, az ember Jézusra is vonatkoztatható. Vagyis két Krisztust állítasz: egy isteni Krisztust és egy emberi Krisztust. Csakhogy az Újszövetség nem ezt teszi. Az Újszövetség nem azt mondja, hogy van egy Krisztus nevű isteni lény, aki felken egy másik Krisztus nevű embert. Az Újszövetség Jézust nevezi Krisztusnak. „Jézus Krisztus” nem két alany összeragasztott címe, hanem egy személy neve és címe: Jézus a Krisztus.
Amikor Péter pünkösdkor azt mondja, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette azt a Jézust, akit keresztre feszítettek, nem azt tanítja, hogy egy korábbi isteni Krisztus ráruházta saját nevét egy tőle különálló emberre. Azt mondja, hogy a megfeszített és feltámadt Jézus messiási méltósága nyilvánosan kinyilváníttatott. Ugyanaz a Jézus, aki szenvedett, feltámadt és felmagasztaltatott, az Úr és Krisztus.
A te rendszeredben viszont Jézus mintha csak egy teológiai bérlő volna: a mennyei Logosz egy ideig lakik benne, neveket ad neki, hatalmat ruház rá, aztán te ügyesen különválasztod őket, hogy az egyikre rá lehessen mondani: „Isten”, a másikra meg: „csak ember”. Ez nem apostoli hit. Ez a megtestesülés felbontása egy mennyei-földi szereposztássá.
3. A Zsidókhoz írt levél nem két Felkentről beszél, hanem ugyanarról a Fiúról, aki szenvedett és megdicsőült
A Zsidókhoz írt levél első fejezetére hivatkozol, mintha az egy Jézustól különálló „Fiú Istent” mutatna be. De a levél egész gondolatmenete ellened szól. A Fiú, akiről az első fejezet beszél, nem valami Jézuson kívüli mennyei lény. Ő az, aki által Isten a végső napokban szólt, aki a bűnöktől való megtisztítást elvégezte, majd leült a Felség jobbján. A levél később ugyanerről a Fiúról mondja, hogy vérben és testben részesült, szenvedett, főpap lett, áldozatot mutatott be, és saját vérével lépett be a szentélybe.
Tehát nem két történet fut: az egyikben egy égi Fiú Isten teremt és felkenetik, a másikban egy ember Jézus meghal. Egyetlen történet van: az örök Fiú, aki által a világ lett, emberré lett, szenvedett, meghalt, feltámadt, és főpapként közbenjár. A Zsidókhoz írt levél nem a te két-Krisztus-elméleted tankönyve, hanem annak temetése.
Ha a Fiú, aki alapította a földet, nem azonos Jézus Krisztussal, akkor a levél egész főpapi krisztológiája szétomlik. Mert akkor ki tisztította meg a bűnöket? Ki szenvedett? Ki lett főpap? Ki ül Isten jobbján? Ki az, akinek az angyalok hódolnak? A te válaszod kusza: hol a „Fiú Isten”, hol az „ember Jézus”, hol az egyik neve a másikon. Az apostoli válasz egyszerű: Jézus Krisztus, az Isten Fia.
4. A „háromarcú isten” vádad szalmabáb, nem a Szentháromság cáfolata
Azt írod, hogy a katolikusok „háromarcú istent” imádnak, és ezt Hekatéval, a hindu hármassággal, Mithrásszal és mindenféle pogány párhuzammal próbálod megtámogatni. Csakhogy a Szentháromság nem háromarcú isten. Nem egy személy három álarccal. Nem egy isten három feje. Nem Hekaté. Nem hindu hármasság. Nem Mithrász. Nem mitológiai háromfejű szörny. A keresztény tanítás szerint egy Isten van, három valóságosan különböző személyben: Atya, Fiú és Szentlélek. A személyek nem keverednek össze, az isteni természet nem válik szét.
Éppen a hivatkozott Atanáz-hitvallás cáfolja a karikatúrádat. Ott világosan szerepel: nem elegyítjük össze a személyeket, nem választjuk szét a természetet; nem három isten van, hanem egy Isten; nem három úr, hanem egy Úr; a Fiú nem alkottatott és nem teremtetett, hanem született; Krisztus pedig nem kettő, hanem egy. Vagyis az a szöveg, amelyre te a „háromarcú isten” vádjával mutogatsz, pontosan az ellenkezőjét mondja annak, amit rá akarsz fogni.
Te háromarcú bálványt keresel, mert könnyebb egy rémképet támadni, mint a valódi dogmát. A Szentháromság dogmája nem azt mondja, hogy Istennek három arca van. Nem azt mondja, hogy három isten összeragasztva egy. Nem azt mondja, hogy egy személy három szerepben. Hanem azt, hogy az egy isteni természetben három személy áll fenn. Ha ezt akarod cáfolni, ezt cáfold. Ne Hekatéval hadonássz, mert attól még nem lesz dogmatikai érved, legfeljebb mitológiai illusztrációs gyűjteményed.
5. Hekaté, Trimúrti és Mithrász nem a Szentháromság forrásai, hanem rossz párhuzamok
A pogány párhuzamokkal az a baj, hogy éppen a különbséget nem látod. Hekaté egy istennő több arccal vagy több alakban. Ez modalista vagy szimbolikus többalakúság, nem három személy egy isteni természetben. A hindu hármasság három isteni alak vagy istenség bonyolult, nem keresztény metafizikai rendszerben; nem az Atya, Fiú és Szentlélek személyes, egylényegű, egyistenhívő dogmája. Mithrászra való hivatkozásod pedig különösen ködös: bedobsz egy állítólagos „háromarcú női aspektust”, mintha ettől a niceai hitvallás pogány másolattá válna. Nem válik.
A pogány triádok vagy három külön istenségből állnak, vagy egy istenség három módját/aspektusát jelentik, de nem azt, amit a keresztény Szentháromság tanít. A keresztény hit nem három isten, nem három aspektus, nem három maszk. A pogány hármasságok tehát nem előzményei, hanem legfeljebb felszínes számbeli hasonlóságok. Három szereplő önmagában még nem Szentháromság. Három kerék sem autó, három lábú szék sem kutya, háromfejű mitológiai lény sem niceai dogma.
Az anti-trinitárius propaganda kedvenc trükkje, hogy bárhol talál három alakot, máris kiáltja: „Lám, Szentháromság!” Ez olyan, mintha valaki a háromszög miatt pogány eredetűnek mondaná a három napig tartó sírban nyugvást. A szám nem bizonyít eredetet. A tartalom dönt. A tartalom pedig gyökeresen más.
6. A háromarcú ábrázolások léte nem azonos az Egyház dogmájával
Azt írod, hogy háromarcú vagy háromfejű ábrázolások voltak és vannak katolikus helyeken. Tegyük fel: igen, léteztek ilyen képtípusok. Ezeket lehet történetileg tárgyalni. Lehet mondani, hogy némelyik szerencsétlen, félreérthető, teológiailag veszélyes vagy esztétikailag bizarr. Az Egyházban is voltak olyan ábrázolási formák, amelyeket később joggal korlátoztak vagy elutasítottak. De ebből nem következik, hogy a Szentháromság dogmája háromarcú bálványisten volna.
Egy művészeti típus nem dogmatikai definíció. Egy hibás vagy félreérthető ábrázolás nem azonos az Egyház hitével. A dogmát nem Reddit-bejegyzésekből, nem helyi templomi képekből, nem különös középkori festményekből kell levezetni, hanem az Egyház hitvallásaiból és tanítóhivatali meghatározásaiból. Ott pedig nem háromarcú Isten áll, hanem egy Isten három személyben, személyek összekeverése és természet szétválasztása nélkül.
Ha valaki egy rossz Szentháromság-ábrázolást mutat, abból legfeljebb az következik, hogy az adott kép rossz vagy félrevezető. Nem az, hogy a Szentháromság pogány. Ahogy egy ügyetlen Krisztus-festményből sem következik, hogy Krisztus nem létezett; egy ízléstelen Mária-szoborból sem következik, hogy Mária tisztelete pogány; egy rossz teológiai hasonlatból sem következik, hogy maga a dogma hamis.
7. A Reddit nem zsinat, nem dogmatikai forrás, nem egyházi tanítóhivatal
A közösségi fórumra mutató hivatkozásoddal mit akarsz bizonyítani? Hogy valaki az interneten beszél „háromfejű Jézusról”? Ez nem teológiai forrás. Nem zsinati definíció. Nem dogmatikai kézikönyv. Nem katekizmus. Nem liturgikus norma. Egy fórumvita vagy képmegosztás legfeljebb azt mutatja, hogy furcsa képek léteznek, és emberek beszélnek róluk. Ebből dogmatikai vádat gyártani olyan, mintha valaki egy rossz templomi freskó alapján akarná megcáfolni a kalkedóni zsinatot.
A katolikus dogmát nem az internet legfurcsább képei határozzák meg. Ha így vitatkozol, akkor nem a hitet cáfolod, hanem kuriózumokat gyűjtesz. Ez lehet múzeumi hobbi, de nem teológiai érv.
8. Az Atanáz-hitvallás épp a te két-Krisztus-tanodat cáfolja
Különösen figyelemre méltó, hogy a Quicumque vult hitvallásra hivatkozol, miközben annak Krisztusról szóló része pontosan a te álláspontodat rombolja le. A hitvallás szerint Jézus Krisztus Isten és ember: Isten az Atya lényegéből időnek előtte született, ember az anyja lényegéből időben született. Tökéletes Isten, tökéletes ember. Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint. És a döntő mondat: noha Isten és ember, mégsem kettő, hanem egy Krisztus.
Ez az a mondat, amelybe a te rendszered beleütközik. Te kettőt csinálsz: egy „Felkent Istent” és egy „felkent Jézust”. A hitvallás azt mondja: nem kettő, hanem egy Krisztus. Te azt mondod: az Ige Istennek nincs emberi természete, csak az ember Jézusnak. A hitvallás azt mondja: az egy Krisztus Isten és ember. Te azt mondod: a Logosz és Jézus két önmagában létező valaki. A hitvallás azt mondja: egy személyben van egység.
Tehát a hivatkozásod önmagad ellen fordul. A Quicumque nem a háromarcú bálvány tanúja, hanem annak a hitnek a tömör összefoglalása, amely egyszerre tagadja a három istent és tagadja a két Krisztust.
9. A „római császári mitológiai istenmodell” vádja történetileg üres, mert a krisztológia apostoli forrásokban áll
Megint előkerül a „római császárok által létrehozott mitológiai istenprofil”. Ez a lemez már recseg, de te még mindig forgatod. A baj csak az, hogy János evangéliuma nem római császári rendelet. Pál levelei nem császári teológiai brosúrák. A Zsidókhoz írt levél nem Damasus udvari irata. Tamás apostol nem Theodosius alkalmazottja volt, amikor a feltámadt Krisztusnak azt mondta: „Én Uram és én Istenem.”
A keresztények jóval a negyedik századi császári valláspolitika előtt imádták Krisztust, vallották isteni méltóságát, kereszteltek az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, és különbséget tettek Atya, Fiú és Lélek között úgy, hogy közben megőrizték az egyistenhitet. A zsinatok nem kitalálták ezt, hanem megvédték azoktól, akik Krisztust teremtménnyé, alistenné, puszta emberré vagy ideiglenes isteni hordozóvá akarták lefokozni.
A császári kényszer, ahol volt, történeti probléma lehet. De egy tanítás igazságát nem cáfolja az, hogy később államhatalom is védte vagy rosszul védte. Ha egy császár törvénybe iktatja, hogy kettő meg kettő négy, attól még nem lesz a négy császári mítosz. A kérdés az: igaz-e a tanítás az apostoli kinyilatkoztatás alapján? Krisztus istenségére és a Szentháromságra a válasz igen.
10. A pápai bocsánatkérések nem dogmavisszavonások
A Ferenc pápára vonatkozó idézeteidet is előveszed: bocsánatkérés szexuális visszaélésekért, hatalommal való visszaélésért, gyarmatosításért, bentlakásos iskolákért, erőszakért, üldözésekért. Ezek súlyos ügyek. Ezeket nem kell takargatni. Nem is takargatjuk. Aki valóban katolikus, annak nincs szüksége rózsaszín ködre: az Egyház tagjai és vezetői között voltak és vannak bűnös emberek, sőt égbekiáltó bűnök is történtek.
De ebből mit akarsz dogmatikailag bizonyítani? Hogy a Szentháromság hamis? Hogy Krisztus nem Isten? Hogy az Ige nem lett testté? Hogy a Quicumque pogány? Nem bizonyítod. A bűn bűn. A bocsánatkérés bocsánatkérés. De erkölcsi bűnök elismerése nem dogmatikai önmegsemmisítés. Ferenc pápa nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert a Szentháromság nem igaz.” Nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert Krisztus nem Isten.” Nem azt mondta: „bocsánatot kérünk, mert a katolikus hit pogány.” Te ezt szeretnéd belehallani, de nincs benne.
A pápai bűnbánat éppen azt mutatja, hogy az Egyház tud különbséget tenni saját tagjainak bűnei és a hitletétemény igazsága között. Péter megtagadta Krisztust, mégsem lett hamis Krisztus evangéliuma. Júdás áruló volt, mégsem lett hamis az apostoli küldetés. Papok és püspökök bűnei súlyosak, de nem cáfolják a Szentháromságot. Aki ebből dogmatikai cáfolatot akar gyártani, az nem erkölcsi érzékenységet mutat, hanem logikai zűrzavart.
11. Nem leplezem a bűnöket; te használod őket dogmatikai zsarolásra
Azt írod, hogy aki ezeket a bűnöket „meg nem történtekként leplezi”, az kárt tesz a lelkében. Ebben az a trükk, hogy olyan bűnleplezést vádolsz meg, amit nem követtem el. Nem mondtam, hogy nem történtek visszaélések. Nem mondtam, hogy nem voltak súlyos történelmi bűnök. Nem mondtam, hogy minden pap, püspök vagy pápa szentként viselkedett. A katolikus hit nem naiv intézményi önimádat.
Amit mondtam és mondok: ezek a bűnök nem bizonyítják, hogy a Szentháromság pogány, Krisztus két személy, a katolikus templom démoni hely, vagy a képtisztelet bálványimádás. Te a valós bűnöket retorikai feszítővasként használod: „voltak bűnök, tehát hamis a dogma.” Ez ugyanolyan gyenge, mintha valaki Dávid házasságtöréséből és gyilkosságából azt vezetné le, hogy a zsoltárok hamisak, vagy Péter tagadásából azt, hogy Krisztus feltámadása nem igaz.
A bűnt meg kell vallani, jóvá kell tenni, az áldozatok igazságát szolgálni kell. De a dogmát nem a bűnös emberi viselkedésből, hanem a kinyilatkoztatásból ítéljük meg. Te ezt kevered össze, mert a botrány érzelmileg erősebb fegyvernek tűnik, mint a szövegegzegézis. Csakhogy a botrány nem exegézis.
12. A pogány triádokkal való riogatásod ugyanaz a régi anti-trinitárius trükk
Az anti-trinitárius érvelés gyakran egymás mellé rak pogány hármasságokat, triádokat, háromalakú istenségeket, majd azt sugallja: mivel ott is három van, a keresztény Szentháromság biztosan onnan jön. Csakhogy ez érvelésnek silány.
A pogány triádok három külön istenből állnak. A keresztény Szentháromság nem három isten. A pogány háromarcú istenségek gyakran egy személy három aspektusát jelentik. A keresztény Szentháromság nem egy személy három aspektusa. A pogány mitológiákban istenek szaporodnak, nemzenek, harcolnak, párzanak, rangsorolódnak. A keresztény hitben az egy Isten örök, egyszerű, változhatatlan, és benne az Atya, Fiú és Szentlélek nem három istenség, hanem három személy egy isteni természetben.
Paradox módon a te rendszered sokkal közelebb áll a pogány mitológiai gondolkodáshoz, mint a katolikus Szentháromság. Nálad vannak született istenek, isteni társak, föléjük kent isten, külön isteni személyek hierarchiája, majd egy emberi Jézus, akit egyik isteni lény felken és névvel ruház fel. Ez inkább emlékeztet mennyei politeista udvartartásra, mint a niceai hit szigorú egyistenhitére. Te vádolod Rómát pogánysággal, miközben a saját rendszered hemzseg a „társai az istenek” típusú mitológiai rangsortól.
13. A katolikus hit nem háromarcú istent, hanem egy Istent vall három személyben
Tisztázzuk újra, mert láthatóan szükséges: a katolikus hit nem azt mondja, hogy Isten egy háromarcú lény. Nem azt mondja, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek három maszk. Nem azt mondja, hogy az Isten arca háromfelé van osztva. Nem azt mondja, hogy három isten alkot egy csapatot. Nem azt mondja, hogy a Fiú egy született alisten, a Lélek pedig egy harmadik isteni lény a sorban.
A katolikus hit azt mondja: egyetlen Isten van. Az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten. Nem három Isten, hanem egy Isten. A személyek valóságosan különböznek, de az isteni természet egy. Ezért lehet az Atyát, a Fiút és a Szentlelket külön-külön Istennek vallani, és mégis tilos három istent mondani. Ez nem pogány triád, hanem a kinyilatkoztatásból fakadó, gondosan megkülönböztetett egyistenhit.
Ha te ezt nem érted, az egy dolog. Ha nem fogadod el, az másik dolog. De ne nevezzük annak, ami nem. A Szentháromság nem Hekaté, nem Trimúrti, nem Mithrász, nem háromfejű Jézus. Ezek vagy félreértések, vagy rossz művészeti megoldások, vagy rossz párhuzamok. A dogma maga nem ez.
14. A „háromarcú ábrázolás” nem cáfolja a személy és természet megkülönböztetését
A te érvelésed egyik legsúlyosabb gyengesége az, hogy képi példából akarsz dogmatikai tartalmat levezetni. Találsz egy háromarcú ábrázolást, és máris azt mondod: „lám, ez a katolikus Isten.” Nem. Ez legfeljebb egy képtípus, amely lehet hibás, tiltott, tűrt, vitatott, félrevezető vagy történetileg érdekes. De a dogmát nem ez határozza meg.
A keresztény művészet sokszor próbálta láthatóvá tenni a láthatatlant. Néha sikeresebben, néha szerencsétlenebbül. A Szentháromság ábrázolása különösen nehéz, mert Isten lényege láthatatlan, a személyek különbözősége pedig nem arcvonásokból áll. Ezért a háromarcú ábrázolások valóban problémásak lehetnek, mert modalista vagy szörnyalakú félreértést kelthetnek. De ha egy ábrázolás félrevezető, attól nem a dogma hamis, hanem az ábrázolás gyenge.
Ezt te nem akarod megérteni, mert neked nem művészettörténeti pontosság kell, hanem vádirat. De a vádiratod rossz címzetthez megy: nem a Szentháromság dogmája háromarcú, hanem némely ábrázolás próbált szerencsétlen képi jelet adni róla.
15. A te „két Felkented” sokkal súlyosabb probléma, mint bármely rossz ikonográfia
Még ha minden háromarcú ábrázolást félre is tennénk, a te tanításod problémája megmaradna: két Krisztust hirdetsz. Ez nem mellékes tévedés. Ez az evangélium szívét érinti. Ha a megfeszített Jézus nem azonos az örök Fiúval, akkor nem Isten Fia adta önmagát értünk emberi természetben. Ha a Logosz csak lakott Jézusban, de nem Jézus személye az örök Logosz, akkor a megtestesülés helyére inspiráció, megszállás vagy isteni jelenlét lép. Ha a Fiú Isten és az ember Jézus külön önmagában létezők, akkor a keresztény hit egy Krisztusa eltűnik, és két vallási szereplő marad.
A katolikus hit pontosan ezt védi: nem két Krisztus, hanem egy. Nem az istenség változott hússá, és nem az emberség szűnt meg emberség lenni. Hanem az örök Fiú személye felvette a teljes emberi természetet. Ezért lehet mondani, hogy Krisztus Isten és ember; ezért lehet mondani, hogy Mária Istenszülő, mert akit szült, az személy szerint Isten Fia; ezért lehet mondani, hogy Isten Fia szenvedett értünk emberi természetében, nem istensége szerint halva meg, hanem emberi természetében valóságosan szenvedve.
Te ezt szétszeded, mert a te rendszeredben az ember Jézus csak felkent hordozó. Ez nem evangélium. Ez a megtestesülés kiürítése.
16. A „bűnök” emlegetése nem menti meg a rossz krisztológiádat
Visszatérsz a bocsánatkérésekre, mintha azok igazolnák a krisztológiai rendszeredet. Nem igazolják. Lehet, hogy katolikusok súlyos bűnöket követtek el. Lehet, hogy egyházi vezetők bűnös módon cselekedtek. Lehet, hogy történelmi visszaélések történtek. Ezekről lehet és kell beszélni. De ebből nem következik, hogy két Krisztus van. Nem következik, hogy a Szentháromság pogány. Nem következik, hogy Jézus csak fogadott fiú. Nem következik, hogy a Logosz nem lett testté.
A bűn erkölcsi kérdés. A dogma igazsága kinyilatkoztatási kérdés. A kettőt összekeverni olyan, mintha valaki egy orvos bűnei miatt tagadná az anatómia igazságát, vagy egy matematikus erkölcsi bukása miatt tagadná a számtant. A bűn súlyos, de nem logikai bizonyíték dogma ellen.
A katolikus Egyház bűnbánata nem azt jelenti, hogy hamis a hit, hanem azt, hogy a hívők és vezetők sokszor hűtlenek voltak a hithez. Ez nagy különbség. Te ezt a különbséget szándékosan eltünteted, mert a botrány retorikailag hatásosabb, mint az, hogy ténylegesen meg kellene cáfolnod János 1-et, Zsidók 1-et, Filippi 2-t és a teljes apostoli krisztológiát.
17. Összegzés: nem a Szentháromság pogány, hanem a te istenképed csúszik vissza isteni rangsorokba
A végső kép világos. Te a Szentháromságot pogány háromarcú istennek nevezed, miközben a keresztény hit éppen tagadja a három istent és tagadja az egy személy három álarcát. Te Hekatét, Trimúrtit és Mithrászt emlegeted, miközben a katolikus dogma világosan mást mond. Te háromarcú képekkel riogatsz, miközben a hitvallás nem háromarcú istent tanít, hanem egy Istent három személyben. Te bocsánatkérésekből dogmacáfolatot akarsz gyártani, miközben azok erkölcsi bűnökről szólnak, nem a Szentháromság visszavonásáról.
A legsúlyosabb azonban az, hogy te nyíltan két Krisztust állítasz: egy Felkent Istent és egy felkent embert. Ezzel pont azt teszed, amit a keresztény hit mindig elutasított: Krisztus személyét szétszakítod. A Quicumque vult szövege éppen erre mondja: nem kettő, hanem egy Krisztus. Nem az istenség testté változásával, hanem az emberség felvételével. Nem a természetek összekeverésével, hanem az egy személy egységével.
Te tehát nem a „római császárok mitológiai istenmodelljét” cáfolod, hanem az apostoli hit központját támadod. És közben olyan saját rendszert építesz, amelyben születetlen Isten, született Isten, isteni társak, felkent istenek és külön felkent emberek sorakoznak. Ez nem tisztább monoteizmus. Ez vallási ranglétra. A katolikus hit ezzel szemben egyszerűen és keményen vallja: egy Isten van; az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy isteni természetben három személy; és az egyetlen Úr Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember. Nem két Felkent. Nem két Krisztus. Nem beköltözött Logosz és külön ember. Egy Krisztus, az örök Fiú, aki értünk emberré lett.
Kezdjük ott, ahol az egész építményed recseg: te nem egyszerűen az „örök Fiú” kifejezéssel vitatkozol, hanem Krisztust két alanyra szakítod. Van nálad egy „Ige Isten”, egy külön „Messiás Jézus”, egy külön „születetlen Isten”, továbbá valami isteni társaság, amelyben istenek születnek, rangsorolódnak, felkenetnek, majd egyikük beköltözik egy emberbe. Ez nem apostoli kereszténység, hanem vallási mitológia bibliai szavakkal kidekorálva."
Lévén, hogy két önmagában létezőről van szó, mégpedig az ember jézusról - akinek a szelleme Ádám után második emberként formáltatott - és és Istenéről és Atyjáról, akit a Zsidók 1:8-10 ben az apostol valóságos Istenként és Fiúként azonosított be, szó sincs Khrisztosz két alanyra szakításáról.
A Khrisztosz kifejezés nem csak a Fiú Istenre vonatkoztatható, hanem a Fiú Isten felkentjére az ember Jézusra is.
A Két Khrisztosz, magyarul két Felkent abban különbözik egymástól, hogy az egyi Khrisztoszt , a Fiú Istent az az Isten kente fel társai az istenek fölé, akitől született, származott. Ezzel szemben messiás Jézust,a második Ádámot, pedig maga a Khrisztosszá felkent Fú Isten kente föl, és ajándékozta néki a saját nevét , tévén őt Úrrá és Khrisztosszá.
Nos erről szól a Szentírás.
Ezt pedig ti álkeresztények a Róma Főpapja vezetése alatt nem vagytok hajlandóak tudomásul venni,
mert sem a Felkent Isten, sem a felkent Jézus külön-külön létezésük miatt nem illenek bele a római császárok által létrehozott mitológiai isten profiljába.
Nem képesek immár lassan kétezer éve álkeresztény tévtanítói a Róma Főpapja által vezetett
egyháznak levezetni háromságisten modelljének az eredetét a Szentírásból, mert abban ilyen istenről,
amely egyedül létező isten, de három arca van nincs említés téve.
Háromarcú istenek scak a pogány népek mitológiájában vannak.
Hekaté (görög mitológia): A legismertebb háromarcú (vagy háromtestű) istennő. A mágia, az éjszaka és a kísértetek úrnője. Három arca a múltat, jelent és jövőt jelképezi, illetve a szimbóluma annak, hogy őrzi a hármas útelágazásokat
Trimúrti (hinduizmus): A hindu szentháromság, amely egyetlen legfelsőbb istenség három formáját vagy arcát foglalja magába. A három arc a teremtésért felelős Brahma, a fenntartó Visnu, és a pusztító Siva.
Trinitás / Szentháromság (állkereszténység): Háromarcú egy isten:
"Avilai Szent Teréz idejében a zsolozsma reggeli órájában ünnepnapokon és vasárnapokon még énekelték a „Quicumque vult” hitvallást, majd 1960 után csak a Szentháromság vasárnapján."
A Róma Főpapja által vezetett egyház bűnei égbekiáltóak. Ezt Ferenc Pápa is beismerte:
„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.
Törjük meg a gonoszság láncait
"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.
"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.
1. A vitád alapja nem bibliai, hanem krisztológiai kettéhasítás
Kezdjük ott, ahol az egész építményed recseg: te nem egyszerűen az „örök Fiú” kifejezéssel vitatkozol, hanem Krisztust két alanyra szakítod. Van nálad egy „Ige Isten”, egy külön „Messiás Jézus”, egy külön „születetlen Isten”, továbbá valami isteni társaság, amelyben istenek születnek, rangsorolódnak, felkenetnek, majd egyikük beköltözik egy emberbe. Ez nem apostoli kereszténység, hanem vallási mitológia bibliai szavakkal kidekorálva.
A keresztény hit nem azt tanítja, hogy az Ige Isten és az ember Jézus két külön személy, akik egy ideig együttműködtek. Nem azt tanítja, hogy a Logosz egy isteni lakó volt Jézus testében. Nem azt tanítja, hogy Jézus csak egy különleges ember, aki egy másik isteni lény neveit és hatalmát kapta. A keresztény hit azt tanítja, amit János evangéliuma mond: az Ige testté lett. Nem „beköltözött egy emberbe”, nem „összekapcsolódott egy emberrel”, nem „felruházott egy embert”, hanem testté lett. Egy személy: az örök Fiú. Két természet: isteni és emberi.
Te ezt nem magyarázod, hanem szétszeded. Ezért lesz nálad Jézusból valami mennyei eredetű, de mégis pusztán emberi személy, a Logoszból pedig egy külön isten, aki nem azonos Jézussal. Ez nem az apostolok hite. Ez az egy Krisztus feldarabolása. És amikor utána azt mondod, hogy a katolikus tanítás „hazugságon alapszik”, akkor valójában nem a katolikus tanítást cáfolod, hanem azt nehezményezed, hogy az Egyház nem engedi Krisztust úgy kettévágni, ahogy a te rendszered megkívánná.
2. A „született” nem azonos a „teremtett” vagy „időben elkezdődött” jelentéssel
A legnagyobb félreértésed az, hogy a „született” szót teremtményi, időbeli, biológiai értelemben kezeled. Szerinted ha a Fiú született, akkor valamikor nem volt, majd egy napon és órában létezni kezdett. Ez emberi nemzésre igaz lehet, de Istenre így alkalmazni súlyos tévedés.
Az isteni születés nem biológiai esemény, nem időbeli keletkezés, nem az isteni családfa első bejegyzése. A Fiú születése az Atyától való örök eredés. A Fiú nem teremtmény, nem kisebb isten, nem az istenek között elsőként létrejött lény, hanem az Atyától öröktől fogva születő Ige. Ezért vallja az Egyház: született, de nem teremtmény. Ez a megkülönböztetés nem szőrszálhasogatás, hanem az egész keresztény istentan egyik alappillére.
Te ezt a különbséget nem vagy hajlandó elfogadni, mert a rendszerednek szüksége van arra, hogy minden „születés” kezdettel járjon. Csakhogy Istenben nincs időbeli előbb és utóbb. Az Atya nem előbb volt Fiú nélkül, majd később Atyává vált. Ha az Atya örök Atya, akkor a Fiú is örök Fiú. Egy Fiú nélküli „örök Atya” fogalma belső ellentmondás: olyan Atya volna, aki még nem Atya. Ez nem magasabb bibliai tisztaság, hanem logikai bukfenc vallásos köntösben.
3. A „ma szültelek téged” nem mennyei születési dátum, hanem királyi-messiási kijelentés
Te a „Fiam vagy te, ma szültelek téged” mondatot úgy olvasod, mintha Isten ezzel a Fiú isteni létezésének kezdőnapját közölné. Mintha a második zsoltár egy mennyei anyakönyvi kivonat volna. Ez azonban nem a szöveg tisztelete, hanem annak laposra vasalása.
A második zsoltár királyi és messiási szöveg. A „ma szültelek” kijelentés a felkent király isteni beiktatásának, nyilvános fiúsági méltóságának, uralkodói jogának nyelve. Az Újszövetség ezt Krisztus messiási felmagasztalásával, feltámadásával és királyi uralmával kapcsolja össze. Nem arról szól, hogy a Logosz valamikor nem létezett, aztán ezen a „napon” kezdett lenni. Az ilyen olvasat gyermeteg módon szó szerint veszi azt, amit királyi-zsoltári nyelvként kell érteni.
Ráadásul a Zsidókhoz írt levél nem engedi meg a te értelmezésedet. Ugyanott, ahol a „ma szültelek” mondatot idézi, a Fiúról azt is mondja, hogy őáltala alkotta Isten a világokat, ő Isten dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása, ő tartja fenn a mindenséget hatalma szavával, és róla mondja: „Te alapítottad kezdetben a földet, és a te kezeid művei az egek.” Ez nem egy időben megszületett alisten képe. Ez a teremtés fölött álló, isteni Fiú képe.
4. A Zsidókhoz írt levél nem a te „Ige Istenedről” beszél Jézustól külön, hanem a Fiúról, aki megtisztította a bűnöket
Azt állítod, hogy a Zsidókhoz írt levél első fejezete nem az ember Jézusról, hanem egy tőle különböző „Ige Istenről” beszél. Csakhogy ez a szöveg első mondataiban megbukik. A levél azt mondja, hogy Isten a végső napokban Fiában szólt hozzánk, aki által a világokat alkotta, aki megtisztította a bűnöket, majd leült a Felség jobbján.
Ki tisztította meg a bűnöket? Egy Jézustól különálló mennyei isten? Nem. Krisztus, aki szenvedett, meghalt, feltámadt és felmagasztaltatott. A levél további része ezt teljesen világossá teszi: a Fiú részesült vérben és testben, halált szenvedett, főpap lett, áldozatot mutatott be, és saját vérével lépett be a szentélybe. Ez nem egy Jézustól különálló Ige Isten története. Ez Jézus Krisztus története.
Te azért választod szét őket, mert a rendszered nem bírja elviselni, hogy ugyanaz a Fiú, aki által a világ lett, emberré lett, szenvedett és meghalt értünk. De pontosan ez a keresztény hit botránya és dicsősége: nem egy puszta ember halt meg valami távoli isten megbízásából, hanem az örök Fiú vette magára emberi természetünket, és ebben az emberi természetben áldozta fel magát értünk.
5. A „Kezdet és Vég” nem azt jelenti, hogy az Ige az idő első terméke
Azt írod, hogy az Ige Isten önmagáról azt állította: ő a Kezdet és a Vég, és ebből azt hozod ki, hogy az idő kezdete az ő születésnapja volt. Ez megint saját ötlet, nem szentírási magyarázat. Amikor Krisztus azt mondja, hogy ő a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Ómega, az nem azt jelenti, hogy ő az első időbeli esemény vagy elsőként keletkezett isteni lény. Azt jelenti, hogy ő minden teremtett valóság forrása, ura és célja.
A János-evangélium kezdete pontosan ezt mondja: „Kezdetben volt az Ige.” Nem azt mondja: „Kezdetben lett az Ige.” Ez a különbség nem apróság. Ha minden, ami lett, az Ige által lett, akkor az Ige nem lehet azok között, amelyek lettek. Ha ő is „lett”, akkor vagy önmaga által lett, ami képtelenség, vagy mégis lett valami nélküle, ami ellentmond Jánosnak.
A te rendszered ezt úgy próbálja megkerülni, hogy az Igét „született Istennek” nevezi, majd teremtményi kezdettel ruházza fel. De János szövege nem engedi, hogy a Logoszt a létrejött dolgok közé tedd. Az Ige a kezdetben már van, és minden teremtett dolog általa van. Ez az örök Fiú tanítása bibliai alapon, nem római császári fantázia.
6. A Messiás Jézus nem pusztán fogadott fiú úgy, mint minden izraelita
Azt állítod, hogy Jézus nem születése jogán Isten Fia, hanem csak fiakká fogadás jogán, mint minden zsidó és izraelita. Ez az Újszövetség látványos leegyszerűsítése. Igen, Izrael Isten fia bizonyos szövetségi értelemben. Igen, a hívők Isten fogadott gyermekei. De Jézus fiúsága nem egyszerűen ugyanez nagyobb betűkkel írva.
Jézus az egyszülött Fiú. Nem egy a sok fogadott fiú között. A Fiú olyan módon ismeri az Atyát, ahogy senki más. Mindent az Atyától kap, de nem teremtményként, hanem mint Fiú. Aki őt látja, látja az Atyát. Az Atya és a Fiú kölcsönös ismerete és egysége nem egy próféta és Isten viszonya. Jézus nem azt mondja: „én is csak úgy vagyok fiú, mint ti.” Azt mondja: „az én Atyám és a ti Atyátok” — megkülönböztetve saját fiúságát a tanítványok részesedő fiúságától.
Ha Jézus csak fogadott fiú volna úgy, mint más izraeliták, akkor az Újszövetség egész krisztológiája értelmetlenné válna. Akkor Tamás „én Uram és én Istenem” vallomása túllövés lenne. Akkor János prológusa túlzás lenne. Akkor a Zsidókhoz írt levél angyalok fölé emelő, teremtő Úrként bemutató képe érthetetlen lenne. A te olvasatod nem megmagyarázza ezeket, hanem lesöpri őket az asztalról.
7. Mária istenszülősége nem pogány istennő-mítosz, hanem Krisztus személyének védelme
Azt írod, hogy az „istenszülő” cím pogány mitológiára emlékeztet, mintha az Egyház azt tanítaná, hogy Mária az isteni természet forrása, vagy hogy Isten biológiailag tőle származik. Ez karikatúra. Mária nem az istenség forrása. Nem az isteni természetet szülte. Nem előzte meg Istent. Nem teremtette a Fiút. Az „Istenszülő” cím azt jelenti: akit Mária emberi természete szerint szült, az a személy nem puszta ember, hanem az örök Fiú, Isten Igéje.
Ha azt mondod, Mária csak egy embert szült, akihez egy külön isteni Logosz kapcsolódott, akkor kettéhasítod Krisztust. Pontosan ezt utasította el az Egyház. Nem Mária fölemelése kedvéért, hanem Krisztus egysége kedvéért. Az „Istenszülő” cím krisztológiai cím: azt védi, hogy a Máriától született Jézus ugyanaz a személy, aki az örök Ige.
Te ezt pogány mitológiának nevezed, mert összekevered a megtestesülést azzal, hogy istenek asszonyokkal közösülnek és félisteneket nemzenek. A keresztény tanítás éppen nem ezt mondja. Nem testi közösülésről beszél, nem mitológiai félvér istenről, hanem a Szentlélek erejéből való szűzi fogantatásról és az örök Ige emberré levéséről. A hasonlatod ezért nem cáfolat, hanem durva félreértés.
8. A római császárokra mutogatás nem cáfolja az apostoli krisztológiát
Megint előkerül a kedvenc nagy összeesküvési történeted: a római császárok kitaláltak egy pogány istenmodellt, Róma főpapjai ráerőszakolták a világra, a Sátán létrehozta az erőszak egyházát, és így tovább. Ez hangos, csak nem bizonyítja azt, amit bizonyítania kellene.
János evangéliuma nem 380-ban keletkezett. Pál levelei nem Theodosius udvari rendeletei. A Zsidókhoz írt levél nem a római császári teológiai hivatal terméke. Tamás apostol vallomása nem késő római mitológiai import. Az, hogy a későbbi császári valláspolitikában volt kényszer, visszaélés és bűn, nem cáfolja azokat az apostoli szövegeket, amelyek Krisztus isteni méltóságáról tanúskodnak.
Ezért a „római császárok” állandó emlegetése nálad olyan, mint egy füstbomba. Amikor János 1, Zsidók 1, Filippi 2 vagy János 20 súlya rád nehezedik, te gyorsan császárokról, pápákról, bálványokról és Sátánról kezdesz beszélni. De a kérdés nem az, hogy a későbbi keresztény történelemben voltak-e bűnök. Voltak. A kérdés az, hogy az apostoli iratok szerint kicsoda Krisztus. Erre pedig a válasz: nem puszta fogadott ember, hanem az örök Ige, aki testté lett.
9. A „ma szültelek” nem bizonyít több istenből álló mennyei családot
Te a zsoltári mondatból nemcsak a Fiú időbeli kezdetét akarod kihozni, hanem egy egész mennyei istennemzedéket: születetlen Isten, elsőszülött Isten, társai az istenek, felkent Isten, alárendelt istenek. Ez már nem bibliai monoteizmus, hanem henoteista mitológia.
A Szentírás beszél angyalokról, mennyei seregekről, isteni tanács képeiről, hatalmasságokról, „isteneknek” nevezett bírákról vagy mennyei lényekről bizonyos szöveghelyeken. De a Biblia alapvető hitvallása nem az, hogy több valódi isteni természetű isten létezik, akik között egy főisten uralkodik. A Biblia Istene egyedülálló Teremtő. Minden más, ami létezik, teremtmény. Az angyalok nem istenek ugyanabban az értelemben, mint Isten. A Fiú pedig nem egyik teremtményi mennyei lény, hanem az Atya örök Igéje.
A Zsidókhoz írt levél éppen ezt hangsúlyozza: a Fiú nem angyal. Nem egy a mennyei szolgák közül. Az angyalok szolgáló lelkek, a Fiú pedig a trónon ülő, teremtő Úr. Te a szöveget fordítva olvasod: a Fiút beteszed egy istenekből álló társaságba, holott a levél éppen kiemeli őt minden angyali és teremtményi rend fölé.
10. A képtisztelet elleni ismételt kitérőd nem válasz az örök Fiú kérdésére
A válaszod második felében megint visszakanyarodsz a képekhez, szobrokhoz, bálványtemplomokhoz, Róma főpapjához és a katolikus liturgia démonizálásához. Csakhogy ez most sem válasz az örök Fiú kérdésére. Attól, hogy te századszor is bálványnak nevezed a katolikus képeket, még nem cáfoltad János 1-et. Attól, hogy Róma főpapját szidalmazod, még nem magyaráztad meg, hogyan lehet az Ige egyszerre minden teremtett dolog alkotója és mégis kezdettel bíró isten. Attól, hogy a katolikus templomokat bálványtemplomoknak nevezed, még nem cáfoltad, hogy a Fiú alapította a földet, és az egek az ő kezeinek művei.
Ez a módszered feltűnő: amikor a krisztológiai pont szorul, előveszed a képtiszteleti vádiratot. Amikor a képtiszteleti vád ingatag, visszaugrasz a császárokhoz. Amikor a császáros történet kevés, jön Sátán. Így lehet végtelen fórumharcot folytatni, csak igazságra nem jutunk.
11. A bálványvádad továbbra is definíciós erőszak
Mivel megint előhoztad: nem, a Szentírás nem azt tanítja, hogy minden kép, szobor vagy tárgy bálvány, amely előtt valaki bármilyen tiszteleti gesztust tesz. A Szentírás a bálványos istenpótlást tiltja: amikor a teremtményt vagy képmást Isten helyére állítják, isteni hatalmat tulajdonítanak neki, tőle várják az üdvösséget, és az élő Istent megillető imádással veszik körül.
Ha minden vallási tárgyhoz kapcsolódó tisztelet bálványimádás volna, akkor Isten maga rendelt volna bálványokat: kerubokat, frigyládát, oltárt, szent edényeket, rézkígyót. Ezt nem tudod kikerülni. Mindig azt mondod: „de ott Istenhez irányult a tisztelet.” Pontosan. Ugyanezt mondja a katolikus képtisztelet is: a tisztelet nem a fában, kőben, festékben áll meg, hanem az ábrázoltra, végső soron Istenre irányul.
A katolikus hívő nem a szobrot imádja. Nem a festékhez könyörög. Nem a gipsztől vár üdvösséget. Nem a rózsafüzér gyöngyeiben bízik mint istenben. Ha valaki babonásan használná ezeket, az bűn volna. De a helyes használat nem bálványimádás. A te vádad csak akkor működik, ha előre megtiltod a jel és a jelzett valóság megkülönböztetését. Ezzel azonban nem a katolikus tant cáfolod, hanem a saját értelmező képességedet kötözöd meg.
12. A katolicitás nem bálványközösség, hanem az apostoli hit egyetemessége
Megint gúnyolódsz a „katolikus” szón: kivel vagyunk egyetemesek? Szerinted bálványimádásban. Ez nyelvi gúny, nem teológiai érv.
A katolikus szó egyetemességet jelent: az Egyház nem helyi szekta, nem etnikai különítmény, nem egy magánértelmezés köré szervezett csoport, hanem Krisztus teljes evangéliumát minden népnek, minden kornak és minden embernek hirdető Egyház. Katolikus, mert az egész hitet őrzi, nem kiválasztott kedvenc szöveghelyekből gyárt külön rendszert. Katolikus, mert a teljes Krisztust vallja: igaz Istent és igaz embert, nem egy külön „Ige Istent” és egy külön „ember Jézust”.
Te ezt úgy gúnyolod, mint aki a „katolikus” szó jelentéséből semmit nem akar meghallani. De a gúny nem cáfolat. Az Egyház nem attól katolikus, hogy te annak elismered, hanem attól, hogy Krisztustól kapott küldetésében minden néphez szól, az apostoli hit teljességét őrzi, és nem engedi széttörni Krisztus személyét sem ariánus, sem nesztoriánus, sem henoteista irányban.
13. Az „ördögi teológusok” emlegetése nem bizonyítás, hanem indulat
Azt írod, hogy a katolikus teológia annyira ördögi, hogy még a Sátánnak is kisebbségi érzése lehet. Ez lehet hatásos fórumpoén azoknak, akik a hangerőt összekeverik az igazsággal, de érvnek nulla. Egy tanítást nem az cáfol, hogy ördöginek nevezed. Egy tanítást az cáfolna, ha megmutatnád, hogy ellentmond az apostoli tanúságnak. Csakhogy amikor az apostoli tanúságot nézzük, éppen a te rendszered omlik össze.
János szerint az Ige kezdetben volt, és minden általa lett. Zsidók szerint a Fiú által lettek a világok, ő a dicsőség kisugárzása, ő alapította a földet. Filippi szerint Krisztus Isten formájában volt, és nem zsákmányként ragaszkodott az Istennel való egyenlőséghez. Tamás a feltámadt Krisztusnak mondja: én Uram és én Istenem. Ezek nem ördögi katolikus kitalációk, hanem apostoli szövegek.
Te ezekkel szemben hozol egy bonyolult rendszert születetlen Istenről, született Istenről, isten-társakról, beköltöző Logoszról, pusztán fogadott Jézusról és bálványtemplomokká átnevezett egyházakról. Ha itt valami túlburjánzó, az nem a katolikus dogma, hanem a te magánmitológiád.
14. Összegzés: a te „józan” olvasatod valójában a szöveg leegyszerűsítése
A végén tehát ez marad: te azt mondod, épeszű ember a „ma szültelek” mondatból csak időbeli kezdetet olvashat ki. Nem. Épeszű ember először megnézi a szöveg műfaját, összefüggését, újszövetségi alkalmazását, és nem csinál belőle mennyei születési dátumot. Épeszű ember észreveszi, hogy a Zsidókhoz írt levél nem egy kezdettel bíró alistent tanít, hanem a teremtés fölött álló Fiút. Épeszű ember nem szakítja ketté az Igét és Jézust, amikor János azt mondja: az Ige testté lett.
Te a magad olvasatát „a valóságban elhangzott” egyszerű elfogadásának nevezed. Valójában azonban a költői, királyi, messiási, teológiai szöveget nyers időrendi mondattá lapítod. Ez olyan, mintha valaki a „jobbomon ül” kifejezést anatómiai ülésrendnek venné, és utána mennyei bútorrajzot készítene belőle. Nem így kell Szentírást magyarázni.
A keresztény hit állítása továbbra is szilárd: a Fiú az Atyától születik, de nem teremtmény; örök Fiú, nem időben létrejött isten; az Ige testté lett, nem beköltözött egy másik emberbe; Jézus Krisztus egy személy, igaz Isten és igaz ember; a „ma szültelek” nem a Fiú létrejöttének dátuma, hanem a Fiú messiási-királyi kinyilvánításának szava. A te rendszered ezt nem megcáfolta, hanem látványosan félreolvasta.
És bármennyit szidod Rómát, a pápát, a képeket, a szobrokat és a katolikus teológusokat, a fő kérdés elől nem menekülsz: kicsoda az a Fiú, aki által lettek a világok, aki alapította a földet, akinek keze művei az egek, akit az angyalok hódolattal vesznek körül, és aki testté lett értünk? A válasz nem a te „született alistened” és nem a külön „ember Jézusod”. A válasz az apostoli hit Jézus Krisztusa: az örök Fiú, aki értünk emberré lett.
Te a „ma szültelek téged” kijelentést úgy olvasod, mintha az a Fiú isteni létezésének kezdőnapját jelölné."
Mi egyebet határozhatna meg ez az Istenek Atyja szájából elhangzott kijelentés, talán végnélküli örök
eredetet?
Épeszű ember abból a kijelentésből, hogy "Fiam vagy Te, ma szültelek téged" csakis azt olvashatja ki,
ami a valóságban elhangzott.
De hangsúlyozom ez a kijelentés, amit az istenek Atyja jelentett ki az első szülött fia esetében nem az
ember Jézusról szólt, hanem az Ige Istenről - akit Pál apostol, miután tisztázta létezésének kezdetét -
- annak születése napjára irányítva a figyelmet - beszámolt arról, hogy hogyan és miért kente fel
az istenek közül ezt az elsőszülöttet,társai az istenek fölé.
Nos erről szól az Isten Szava, ezzel szemben a Róma Főpapja által vezetett egyház tanítása minden részletében arról szól, amiről az Isten Szava nem szól.
Az Isten igazságainak hazugsággá változtatásának eszközéül hozta létre a Sátán a római császárok közreműködésével az erőszak egyházat, hogy minél nagyobb nyomorúságot okozzon a Sátán általa az emberiség világának.
Azt írod, hogy az „örök Fiú” tanítása hazugság, mert aki Fiú, az született, akinek pedig születése van, annak kezdete van. Ezzel megint ugyanazt teszed: az isteni Fiúságot úgy kezeled, mintha teremtményi, biológiai, időbeli nemzés volna. "
Így igaz, ahogy minden más tanítása a Róma Főpapja által vezetett egyháznak, úgy az őrök fiúságról szóló tanítása is hazugságon alapszik.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a született Isten személyét összekeverik , helyesebben felcserélik
az ember Jézus személyével, aki nem születése jogán fia az Istennek Istenének, hanem fiakká fogadás jogán, mint minden zsidó és Izraelita. A Messiás Jézus ,habár Isten fiának neveztetik, de nem Istentől született.
Ellentétben az Ige Istennel, aki társaival az istenekkel együtt egy Istentől és Atyától, a születetlen Istentől születtek.
Mindkét esetben, úgy az Ige Isten esetében, mint a Messiás Jézus esetében kizárja a Szentírás az örök létezés lehetőségét.
A Róma Főpapja által vezetett egyház azért erőlteti a az ember Jézus fiúistenkénti örök létezését, mert a római császárok olyan istenmodellt találtak ki az általuk létrehozott római vezetésű állkeresztény
egyház istenéül , amely hasonlatos a pogány Róma mitológiai alakjaihoz.
Ellenben az Isten Szava kizárja egy ilyen istenmodell létezésének a lehetőségét, ahol a húsvér asszonyokat istenszülőként emlegetik, illetve az istenek testükben meghúsosodnak, megcsontosodnak.
A Róma Főpapja által vezetett egyház teológiája, amelyhez hozzátartozik a képek, szobrok, tárgyak
tisztelete és az azok istenkénti szolgálata, annyira ördögi, hogy még a Sátánnak is kissebség érzése
lehet a nagyobbnál, nagyobb hazugságokat termelő teológusokkal szemben.
1. Az „örök Fiú” elleni érved továbbra is ugyanazon a krisztológiai rövidzárlaton áll
Azt írod, hogy az „örök Fiú” tanítása hazugság, mert aki Fiú, az született, akinek pedig születése van, annak kezdete van. Ezzel megint ugyanazt teszed: az isteni Fiúságot úgy kezeled, mintha teremtményi, biológiai, időbeli nemzés volna. Azt képzeled, hogy ha az Atya Fiút „szül”, akkor előbb volt az Atya egyedül, aztán egyszer csak egy bizonyos napon és órában létrejött a Fiú. Ez nem keresztény teológia, hanem isteni valóságra ráhúzott földi szülészeti képzelgés.
A katolikus hit nem azt tanítja, hogy a Fiú teremtményi módon, időben jött létre. Azt tanítja, hogy a Fiú az Atyától születik öröktől fogva: született, de nem teremtmény; ered az Atyától, de nem kezdett létezni. Istenben nincs korábbi és későbbi úgy, mint a teremtmények világában. Ha az Atya örök Atya, akkor nem lehetett „Fiú nélküli Atya”, mert az Atya név önmagában viszonyt jelent. Az Atya öröktől Atya, a Fiú öröktől Fiú. A te rendszeredben viszont az Atya előbb nem Atya, aztán egyszer Atyává válik. Ez nem bibliai monoteizmus, hanem időbe zárt istenfogalom.
Az isteni születés nem azonos azzal, hogy valami a semmiből kezd létezni. A Fiú nem úgy születik, mint egy teremtmény. Az Atya nem „legyártja” a Fiút, hanem öröktől fogva közli vele az egész isteni természetet. Ezért mondja a keresztény hit: igaz Isten az igaz Istentől. Nem másodlagos isten, nem alisten, nem „született istencsalád” egyik tagja, hanem ugyanazon egy isteni lényeg örök Fia.
2. A „ma szültelek téged” nem isteni születési anyakönyvi bejegyzés
Te a „ma szültelek téged” kijelentést úgy olvasod, mintha az a Fiú isteni létezésének kezdőnapját jelölné. Mintha a zsoltárban vagy a Zsidókhoz írt levélben egy mennyei születési anyakönyvi kivonatot kapnánk: ekkor és ekkor, ezen a napon kezdett létezni a Fiú. Ez súlyos félreolvasás.
A második zsoltár királyi, messiási, trónra emelési nyelvet használ. A „ma” nem azt jelenti, hogy a Fiú isteni természete ezen a napon kezdett létezni, hanem azt, hogy Isten nyilvánosan kijelenti és beiktatja a Fiút messiási-királyi méltóságába. Az Újszövetség ezt Krisztus feltámadásával, felmagasztalásával és királyi uralmával kapcsolja össze. Ez nem a Logosz létrejöttének dátuma, hanem a Fiú messiási megjelenésének, kinyilvánításának és uralmának nyelve.
Ráadásul a Zsidókhoz írt levél ugyanabban a fejezetben, ahol idézi a „ma szültelek” mondatot, azt is mondja a Fiúról, hogy őáltala alkotta Isten a világokat, ő Isten dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása, ő tartja fenn a mindenséget hatalma szavával, és róla mondja: „Te alapítottad kezdetben a földet, és a te kezeid művei az egek.” Ha ebből te egy időben megszületett, kezdettel bíró isteni lényt olvasol ki, akkor nem a Zsidókhoz írt levelet magyarázod, hanem a saját henoteista rendszeredet erőlteted rá.
3. A „Kezdet és Vég” nem azt jelenti, hogy a Fiú az idő első teremtménye
Azt mondod, hogy az Ige Isten önmagáról állította: ő a Kezdet és a Vég, és szerinted az idő kezdete az Ige Isten születésnapja volt. Ez megint saját belemagyarázás. Amikor Krisztus azt mondja: „Én vagyok az Alfa és az Ómega”, „a Kezdet és a Vég”, az nem azt jelenti, hogy ő az első időbeli esemény. Nem azt jelenti: „én vagyok az első létrejött isteni lény.” Hanem azt jelenti, hogy ő minden teremtett valóság forrása, célja, ura és beteljesítője.
A „kezdet” szó a Szentírásban nem mindig időbeli első példányt jelent. Jelenthet eredetet, forrást, uralmi alapot, elsőbbséget, princípiumot. János evangéliuma éppen úgy kezdi: „Kezdetben volt az Ige.” Nem azt mondja: „Kezdetben lett az Ige.” Az Ige a kezdetben már van. Minden, ami lett, általa lett. Ez kizárja, hogy ő maga is a „lett dolgok” közé tartozzon.
Ha minden általa lett, akkor ő nem lehet azok közül való, amelyek lettek. Ha ő is lett volna, akkor vagy önmagát hozta létre, ami képtelenség, vagy nélküle mégis lett valami, ami János szavainak ellentmond. Ezt lehet csűrni-csavarni, de a logikája kőkemény: az Ige nem teremtmény, nem időben létrejött isteni alany, hanem a teremtés előtti, teremtő Ige.
4. Jézus emberi természetének kezdete nem cáfolja az örök Ige istenségét
Azt mondod: Jézus teste Heródes idején született Máriától, ezért nem lehet örök. Erre a katolikus válasz egyszerű: Krisztus emberi természete valóban időben kezdődött. Az emberi teste Máriától született. Emberi lelke teremtett. Emberként valóságosan fogant, született, szenvedett, meghalt és feltámadt. Ezt a katolikus hit soha nem tagadta.
Amit te nem értesz, az a személy és természet különbsége. Krisztus emberi természete kezdettel bír; Krisztus isteni személye nem. Az, aki Máriától emberként született, ugyanaz az örök Ige, aki testté lett. Nem két alany van: egy „Ige Isten” és egy külön „ember Jézus”, akik egy ideig összekapcsolódtak. Egyetlen alany van: az örök Fiú, aki felvette az emberi természetet.
Te azt mondod: „az Ige Istennek nincs emberi természete, hanem csak az Úr Jézusnak.” Pontosan itt hasítod ketté Krisztust. A keresztény hit szerint az Ige emberi természetet vett fel. Nem úgy, hogy isteni természete emberivé változott, hanem úgy, hogy isteni személye magára vette a teljes emberi természetet. Ezért mondhatjuk: Isten Fia emberré lett. Nem azért, mert az istenség hússá „alakult”, hanem mert az örök Fiú személyesen birtokolja a felvett emberi természetet.
5. A te rendszeredben nem megtestesülés van, hanem isteni beköltözés
A legnagyobb baj az egész krisztológiáddal az, hogy nem megtestesülést tanítasz, hanem beköltözést. Szerinted van egy Ige Isten, aki az ember Jézus testében lakott; van egy ember Jézus, aki nem azonos vele; és a kettő együttműködött. Ez nem János evangéliuma. János nem azt mondja: „az Ige beköltözött egy emberbe”, hanem azt: „az Ige testté lett.”
A kettő között szakadék van. A prófétákban is lakott Isten Lelke; az igazakban is működik Isten kegyelme; a hívőkben is templomot vesz a Szentlélek. De ettől nem mondjuk, hogy a próféta maga az Ige testté lett személye. Krisztus egyedisége éppen az, hogy benne nem pusztán isteni jelenlét működik, hanem maga az örök Fiú lett emberré. Te ezt lefokozod egy különleges isteni lakássá, mintha Jézus csak a Logosz hordozóedénye lett volna. Ez nem keresztény hit, hanem nesztoriánus színezetű szétszakítás, még ráadásul henoteista díszítéssel is.
6. Az „Ádám után megformált emberi szellem” elméleted továbbra is bizonyítatlan spekuláció
Azt mondod, van szentírási bizonyíték arra, hogy Jézus emberi szelleme Ádám után külön meg lett formálva, majd az égben várakozott, és Mária fogantatásakor alászállt. A bizonyítékod: minden embernek van szelleme; Ádámnak Isten adott szellemet; Jézus a második ember; tehát Jézus szelleme Ádám után, de Mária előtt már létezett. Ez nem bizonyítás, hanem spekulációs lépcsőház.
Az 1Kor 15 nem azt mondja, hogy Jézus időrendben Ádám után a második létező ember, vagy hogy az emberi szelleme valahol a mennyben előre létezett. Ha szó szerint időrendben olvasnád, akkor Kain, Ábel, Sét és mindenki más előtt Jézusnak kellett volna második emberként megjelennie. Nyilván nem erről van szó. Pál tipológiai és üdvtörténeti nyelvet használ: Ádám az első emberiség feje, Krisztus az új emberiség feje. Az első Ádám a halál rendjét hozza, az utolsó Ádám az élet rendjét. „Második ember” nem időrendi második példányt jelent, hanem az új teremtés fejét.
A „mennyből való” sem azt jelenti, hogy Jézus emberi szelleme előre tárolva volt a mennyben, majd Mária méhébe helyezték. Ez megint saját mitológiád. A „mennyből való” Krisztus isteni eredetére, küldetésére, mennyei hatalmára és feltámadt, megdicsőült rendjére utal. Pál nem mennyei emberiszellem-raktárról beszél. Ezt te olvasod bele.
7. Jézus nem Ádámtól való férfiúi nemzés által született, de valóban Dávid és Ábrahám fia
Azt mondod, Jézus nem Ádám fiaként született, hanem asszony gyermekeként. Ez megint pontatlan. Jézus nem férfi közreműködésével fogant, ez igaz. Szűztől született, ez igaz. De ebből nem következik, hogy ne tartozna valóban az emberi nemhez, ne volna Ádám leszármazottja emberi természet szerint, ne volna Dávid fia, Ábrahám fia, asszony magva.
Az Újszövetség kifejezetten hangsúlyozza, hogy Jézus Dávid magvából való test szerint, Ábrahám fia, Dávid fia, Máriától született, asszonytól lett. Ha Jézus embersége nem lenne valódi, történeti, emberi nemünkből való emberség, akkor nem válthatna meg bennünket emberként. Amit nem vett fel, azt nem gyógyította meg. Ha csak egy előre megformált mennyei emberi szellem „került” egy testbe, akkor máris csúszol egy furcsa, félig doketista irányba, ahol Krisztus embersége nem egészen a mi emberségünk.
A katolikus hit itt egyszerre őriz két igazságot: Jézus szűztől fogant, ezért nem a bukott emberi nemzés rendjéből ered személye; mégis valóságosan ember, Mária fia, Dávid fia, Ábrahám fia, a mi természetünk felvevője. Te az egyiket úgy akarod védeni, hogy közben a másikat szétvered.
8. A bálványdefiníciód nem „Isten szava”, hanem a te abszolutizált olvasatod
Térjünk át a képekre. Azt mondod, nem szerinted bálvány minden képmás vagy tárgy, amely előtt meghajolnak, hanem Isten állítja ezt. Majd újra idézed 5Mózes 4-et és 3Mózes 26-ot. A baj nem az, hogy idézel. A baj az, hogy az idézetet nem magyarázod, hanem azonnal ráhúzod a saját definíciódat.
Az 5Mózes 4 összefüggése az, hogy Izrael a Hóreben nem látott alakot, ezért ne készítsen Istenről képmást, ne cserélje fel az élő Istent ember, állat, madár, csúszómászó, hal vagy égitest alakjával. Ez a bálványos istenábrázolás tilalma. Nem minden kép, nem minden szobor, nem minden szent jel abszolút tilalma. Ha az volna, akkor Isten önmagának mondana ellent, amikor kerubokat rendel a frigyládára és képi díszítést a szentélybe.
A 3Mózes 26 tiltja a bálványt, faragott képet, oszlopot, kőszobrot, amely előtt Izrael bálványos módon meghajolna. De ebből nem következik, hogy minden élettelen tárggyal kapcsolatos tiszteleti gesztus bálványimádás. A szöveg a bálványos kultuszt tiltja, nem a jel és a jelzett valóság minden kapcsolatát. Te a tilalmat addig feszíted, amíg már a kereszt, az evangéliumos könyv, a szent tárgy, a zászló, a sírkő és minden tiszteleti gesztus bálványgyanússá válik.
9. Ha a te olvasatod igaz volna, Isten maga rendelt volna bálványokat
Ez a döntő ellenvetés, amelyet újra és újra próbálsz kikerülni: ha minden vallási célú kép vagy tárgy, amelyhez tiszteleti magatartás kapcsolódhat, bálvány, akkor Isten maga rendelt bálványokat az Ószövetségben. Kerubok a frigyládán. Díszített szentély. Rézkígyó Mózes által. Szent edények. Oltár. Frigyláda. Szent kenyerek. Tömjén. Papi ruhák. Szent olaj. Ezek mind anyagi, szent rendhez tartozó dolgok.
Erre te általában azt feleled: „de ők nem a tárgyakat imádták, hanem az ott jelenlévő Istent.” Pontosan! Ezzel kimondod azt a különbséget, amelyet a katolikus gyakorlatnál megtagadsz. A tárgy lehet jel, amely Istenhez irányít, és nem isten. A katolikus feszület is ilyen: nem faisten, hanem Krisztus keresztjének jele. A szentkép nem festékisten, hanem az ábrázoltra irányító jel. Az ereklye nem csontisten, hanem Isten kegyelmének emléke egy szentben.
A rézkígyó példája különösen világos: Isten parancsára készült, tehát eredetileg nem volt bálvány. Később, amikor bálványosan kezdték kezelni, össze kellett törni. Ez pontosan a katolikus különbségtételt igazolja: a törvényes jel és a bálványos visszaélés nem ugyanaz.
10. A csók, térdhajtás és keresztvetés nem automatikus bálványgyártó gép
Azt mondod: a tárgyak csókolása teszi a tárgyat bálvánnyá, a tárgyak előtti leborulás teszi a tárgyat bálvánnyá. Ezt sokadszor ismétled, de az ismétlés nem bizonyíték. A gesztus jelentését a címzett, a szándék és a vallási összefüggés dönti el.
Ha valaki megcsókolja a Bibliát, nem papírt imád. Ha valaki megcsókolja elhunyt édesanyja fényképét, nem fényképpapírt imád. Ha valaki megcsókol egy keresztet, nem a fadarabhoz könyörög, hanem a Megfeszített iránti szeretetét fejezi ki. Ha valaki térdet hajt az oltáriszentség előtt, nem aranynak vagy márványnak hódol, hanem Krisztus jelenlétének. Ha valaki keresztet vet egy feszület előtt, nem tárgyat istenít, hanem Krisztus keresztjét vallja meg.
Te úgy teszel, mintha a test mozdulata automatikusan az előtte lévő anyag istenítését jelentené. Ez primitív jelértelmezés. Az emberi kultúra és a bibliai vallás sem így működik. A jel nem azonos a jelzettel. A kép nem azonos az ábrázolttal. A tárgy előtti gesztus nem szükségképpen a tárgynak mint végső vallási címzettnek szól.
11. A szentmise nem bálványoknak bemutatott áldozat, ezt hiába ismételgeted
Újra azt írod, hogy a katolikus Egyház nemcsak tiszteli a bálványokat, hanem szolgál is nekik, áldozik nekik, misézik előttük. Ez továbbra is vaskos torzítás. A szentmise nem képnek, nem szobornak, nem ereklyének, nem Máriának, nem szenteknek, nem kegytárgyaknak szól. A szentmise az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben. A katolikus oltár nem a szobor asztala, hanem Krisztus áldozatának szentségi helye.
Ha egy templomban szentkép van, attól az áldozat nem a képnek szól. Ha egy oltár közelében feszület van, attól a mise nem a fadarabnak szól. Ha egy szent ereklyéje jelen van, attól a liturgia nem csontnak vagy ruhadarabnak szól. Ezt egy gyerek is megérti, ha nem akarja mindenáron félreérteni. Te viszont újra és újra úgy teszel, mintha a katolikusok a festéknek, gipsznek és fának mutatnának be áldozatot. Nem ezt tanítjuk, nem ezt tesszük, nem ezt hisszük.
12. A „több mint kétszázezer bálványtemplom” nem érv, hanem indulatos számháború
Azt írod, hogy „több mint kétszázezer bálványtemplomban” tudatos bálványkészítés, bálványkereskedelem és bálványimádás folyik. Ez a mondat nem bizonyítás, hanem vádözön. Előbb minden katolikus templomot bálványtemplomnak nevezel, majd ebből levonod, hogy a katolikus templomok bálványtemplomok. Ugyanaz a körkörösség, csak most nagy számmal megtámogatva.
A keresztény templom nem azért templom, mert bálványokat őriz, hanem mert Isten igéjének hirdetése, az imádság, a szentségek és különösen az Eucharisztia helye. A szentképek és szobrok nem az istentisztelet címzettjei, hanem tanító, emlékeztető, tiszteletre irányító jelek. Ha vannak visszaélések, babonás gyakorlatok, helytelen népi túlzások, azokat javítani kell. De ebből nem lesz az Egyház egész liturgiája démoni kultusz.
Te nem különbséget teszel, hanem mindent besározol. Ez könnyű műfaj. Csak nem igazságos.
13. A „katolikus” szó nem azt jelenti, hogy „bálványimádásban egyetemes”
Megint a „katolikus” szóval gúnyolódsz: kivel vagyunk egyetemesek? Szerinted a bálványimádásban. Ez szellemeskedni próbál, de teológiailag üres.
A „katolikus” azt jelenti: egyetemes, teljes, az egészre irányuló. Az Egyház katolicitása nem azt jelenti, hogy minden tévedéssel, minden vallással, minden bűnnel egyetért. Azt jelenti, hogy Krisztus teljes evangéliumát minden népnek, minden kornak, minden kultúrának hirdeti; hogy nem helyi szekta, nem etnikai klub, nem magánkinyilatkoztatásos kis kör; hogy az apostoli hit teljességét őrzi a szentségi és tanítói folytonosságban.
Már Antiochiai Szent Ignác is használja a „katolikus Egyház” kifejezést a második század elején. Ez jóval a te kedvenc császári összeesküvés-meséid előtt van. A katolicitás nem a bálványozás kódneve, hanem az Egyház egyetemességének ősi neve. Te azért gúnyolódsz rajta, mert minden történeti kereszténységet saját késői rendszeredhez mérsz, és ami nem fér bele, arra rásütöd a démoni bélyeget.
14. Róma püspöke nem „bálványistenek főpapja”, hanem Krisztus szolgája — Krisztus az Egyház egyetlen Főpapja
Azt írod, hogy Róma főpapja a római császárok idejében is bálványistenek főpapja volt, és ma is az. Itt megint több dolgot keversz össze. A katolikus hit szerint az Egyház egyetlen Főpapja Krisztus. A pápa nem Krisztus helyébe lépő főpap, nem új áldozati főisten-pap, nem bálványtemplomok vezetője. Ő Róma püspöke, Péter utóda, az Egyház látható egységének szolgája.
A „pontifex” cím történeti használatával lehet külön vitát nyitni, de abból sem következik, hogy a pápa pogány bálványkultusz főpapja volna. A keresztény használatban a régi szavak új tartalmat kaphatnak. Ahogy a „templom” szó sem teszi pogánnyá a keresztény istentiszteleti helyet, úgy egy történeti cím sem változtatja a pápát Jupiter papjává. Ez megint etimológiai és történeti bűvészkedés, nem teológiai bizonyítás.
15. A laikusokat sem menti vagy vádolja az, hogy te mindent bálványnak nevezel
A végén azt mondod, hogy a laikus, a Szentírást nem ismerő hívek ebből mit sem sejtenek. Ezzel egyrészt lenézed azokat a hívőket, akik gyakran nálad egyszerűbben, de tisztábban tudják: nem a szobrot imádják, hanem Krisztust; nem a képtől várják az üdvösséget, hanem Istentől; nem a fának áldoznak, hanem Krisztus keresztjére emlékeznek. Másrészt megint úgy állítod be, mintha te egyedül látnád át a nagy bálványos csalást, mindenki más pedig tudatlan tömeg.
Ez tipikus szektás póz: „minden egyház hazudik, minden hívő vak, csak én látom a tiszta igazságot.” Csakhogy az apostoli hit nem így működik. Krisztus nem hagyta magára Egyházát kétezer évre, hogy aztán egy fórumvitában valaki görög szavakból és saját bálványdefinícióból újra feltalálja az igazságot.
16. Összegzés: a te rendszered Krisztust szétszakítja, a képeket félreolvassa, az Egyházat megrágalmazza
Összefoglalva: az örök Fiú elleni érved azért hibás, mert az isteni születést teremtményi, időbeli születésként kezeled. A Jézus emberségére vonatkozó érved azért hibás, mert Krisztus emberi természetének kezdetéből az örök Ige személyének kezdetét akarod levezetni. Az „Ádám után megformált emberi szellem” elméleted azért hibás, mert az 1Kor 15 tipológiájából saját mennyei szellem-előlétezési mesét gyártasz. A bálványdefiníciód azért hibás, mert minden tárgyi tiszteleti gesztust automatikusan bálványimádássá teszel, miközben a Szentírás maga ismer szent tárgyakat, szent jeleket és törvényes kultikus rendet. A katolicitás elleni gúnyod pedig azért üres, mert nem érted, vagy nem akarod érteni, hogy az Egyház egyetemességéről van szó, nem valami bűnben való egyetemességről.
Te nem a katolikus tanítást cáfolod, hanem a saját torzképedet püfölöd. Nem az örök Fiút döntöd meg, hanem a saját időbe zárt istenfogalmadat leplezed le. Nem a szentképek bálványosságát bizonyítod, hanem azt, hogy nem tudsz különbséget tenni jel és jelzett, tisztelet és imádás, szent tárgy és bálvány között. Nem az Egyház katolicitását cáfolod, hanem sértő címkékkel próbálod pótolni az érveket.
És a végén marad a keresztény hit egyszerű, erős, apostoli állítása: az örök Ige testté lett, nem beköltözött egy másik emberbe; Krisztus egy személy, igaz Isten és igaz ember; az imádás egyedül Istent illeti; a szentképek és szent jelek nem istenek, hanem Krisztusra és szentjeire irányító jelek; az Egyház pedig nem a te bálványvádad miatt szűnik meg katolikusnak lenni. A szócséplésed hosszú, de a tévedésed röviden összefoglalható: összekevered a születést a teremtéssel, a jelet a bálvánnyal, a tiszteletet az imádással, Krisztust pedig önmagával. Ez nem „Isten szavának védelme”, hanem zűrzavar görög szavakkal feldíszítve.
7. A bálványdefiníciód ismét önkényes: nem a Szentírást idézed, hanem saját definíciódat olvasod bele
Térjünk rá a képekre. Azt mondod: nem önkényesen nevezed bálványnak a katolikus képeket, hanem a Szentírás alapján. Csakhogy a Szentírást úgy idézed, hogy előre beleteszed a saját definíciódat. Szerinted bálvány minden kép, szobor vagy tárgy, amelyet azzal a céllal készítenek, hogy előtte"
Nem szerintem bálvány minden képmás és tárgy,amely előtt leborulnak, meghajolnak,
Hanem az Isten állítja ezt. Pontosan idéztem szóról szóra az Isten Szavát.
De látom letagadod, mintha nem idéztem volna, ezért ismét idézem azt:
Az „örök Fiú” tanítása nem az „aión” egyetlen fordításán áll vagy bukik"
Az örök fiúról szóló tanítása a Róma Főappja által vezetett egyháznak hazugság által áll
és az Isten egyértelmű kijelentése által el is bukott.
Olyan, hogy örök Atya Isten létezik, hisz Ő a születetlen isten, de hogy valaki,aki valamikor egy napnak egy bizonyos órájában megszületett örök lenne az kizárt.
5. Az Úr Jézus emberi természetének kezdete nem cáfolja az Ige örökkévalóságát"
Csakhogy pontosan az Ige Istenről állítja az írás, hogy született Isten.
Ráadásul neki az emberi természettel semmi közössége.
Nem az Ige Istennek van emberi természete, hanem az Úr Jézusnak, aki asszonyembertől emberként született, emberként halt meg, majd emberként támadott is fel. Attól, hogy az Ige Istentől kapta a szellemét, mint ahogyan Ádám is,még nem lett isten belőle.
Az örök istenséget tehát ő reá sem lehet vonatkoztatni.
Akinek van születése van az nem lehet örök, azaz kezdet nélküli.
Az Ige Isten azt állította önmagáról, hogy ő a Kezdet és a Vég.
Az idő kezdete az Ige Isten születésnapja volt.
6. Az „Ádám után megformált emberi szellem” elméletedre nincs szentírási bizonyíték"
DE van. Tudniillik minden embernek van szelleme. Isten Ádám számára is megformálta a szellemét. Az Úr Jézusról pedig ki van jelentve, hogy Ő a második Ádám után, aki enm Ádámtól örökölte a szellemét, hanem az Istentől kapta, ahogyan Ádám is.
Azért nem örökölhette az Úr Jézus Ádámtól a Szellemét, mert nem az Ádám fiaként
született, hanem asszony gyermekekét. Asszonytól és nem férfiú által.
Hogy az Úr Jézus Ádám után a második azt Pál apostol írása igazolja:
1. Kor. 15:47 Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való. 48 Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
Egyértelmű, hogy nem lehet örök az Úr Jézus, amikor ő a második ember Ádám után.
Hogy szellemére és nem a hústestére utal, az abból derül ki, hogy az égiekhez hasonlítja az apostol. Az égiek pedig minnyájan szellemek. Ott is várakozott az Égben az ember jézus szelleme, majd a hústestének a fogantatásakor aléászálott a Földre,
hogy Istene és Atyja belehelyezze a szellemét hústestének leendő szülőanyja Mária méhébe.
Erről szól az Isten Szava.
4. A „Fiú” név nem biológiai kezdőpontot jelent Istenben."
Nem is a született Isten neve jelentette a kezdetét a Fiú Istennek, hanem a születés napja és órája.
1. Az „aión” körüli érvelésed nem dönt meg sem örök életet, sem örök Fiút, csak a saját szótári merevségedet mutatja
Kezdjük azzal, hogy megint egyetlen szóra akarod felakasztani az egész keresztény hittant. Találtál egy görög szót, az „aión”-t, és most azt hiszed, hogy ha azt mindenütt „korszak”-nak fordítod, akkor már nincs örök élet, nincs örök Fiú, nincs Krisztus örök istensége, nincs örök uralom, nincs örökkévalóság. Ez nem nyelvészet, hanem szótári kalapácsolás.
Az „aión” valóban jelenthet korszakot, világkorszakot, hosszú időt, történeti időszakaszt. Ezt senki nem vitatta. De abból, hogy egy szó egyik jelentése korszak, nem következik, hogy minden szerkezetben, minden szövegösszefüggésben, minden teológiai tárgyra vonatkozva kizárólag véges korszakot jelenthet. A nyelv nem úgy működik, hogy egy szótári címszót kiválasztasz, majd minden előfordulásra rányomod, mint a postabélyegzőt.
A Biblia nem csak az „aión” főnévvel beszél időről, maradandóságról és vég nélküli isteni valóságról. Ott van az „aióniosz” melléknév, ott vannak az „aiónok aiónjai” jellegű fokozó szerkezetek, ott van az ószövetségi „ólám” háttér, ott vannak az olyan kijelentések, hogy Isten uralma nem múlik el, Krisztus országa nem ér véget, az Ige a kezdetben már volt, és minden általa lett. Te mindezt félresöpröd, mert ragaszkodsz egyetlen mechanikus fordításhoz. Ez nem nagyobb hűség a Szentíráshoz, hanem kisebb figyelem a Szentírás egészére.
2. Platón emlegetése nem cáfolat, hanem füstfüggöny
Azt mondod: Platón nemcsak használta az „aión” szót, hanem az istenek örökkévalóságát is ezzel fejezte ki. És? Ebből mit akarsz bizonyítani? Hogy ha egy görög szó Platónnál is előfordul, akkor a Szentírásban nem fejezhet ki magasabb, bibliai értelemben vett maradandóságot? Ez az érv már első lépésnél elesik.
A „logosz” szót is használták görög filozófiai környezetben. János mégis azt mondja: „Kezdetben volt az Ige.” Akkor János evangéliuma pogány filozófiai traktátus? A „theosz” szót pogány istenekre is használták. Akkor amikor az Újszövetség Istenről beszél, pogányít? A „pneuma” szót is használták a görög világban. Akkor a Szentlélekről szóló beszéd pogány? Látod, hová vezet a módszered? Oda, hogy maga a görög Újszövetség is gyanússá válna, csak mert görög szavakat használ.
A keresztény kérdés nem az, hogy Platón mit csinált egy szóval, hanem hogy a Szentírás saját összefüggésében mit mond. A bibliai „aión” és rokon kifejezései nem Platón szolgái, hanem a kinyilatkoztatás nyelvi eszközei. Aki egy szó pogány használata miatt gyanúsítja a bibliai használatot, az nem megtisztítja a Bibliát, hanem képtelenné teszi arra, hogy bármilyen emberi nyelven megszólaljon.
3. Az „örök Fiú” tanítása nem az „aión” egyetlen fordításán áll vagy bukik
Azt hiszed, hogy ha az „aión” szót mindenütt véges korszakra nyomod össze, akkor az örök Fiú tanítása összeomlik. Nem omlik össze, mert az örök Fiú tanítása nem egyetlen szó mechanikus fordításán áll. János evangéliuma nem azt mondja: „kezdetben lett az Ige”, hanem azt: „kezdetben volt az Ige”. És hozzáteszi: minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.
Ez döntő. Ha minden, ami lett, az Ige által lett, akkor az Ige nem tartozik azok közé, amelyek lettek. Ha az Ige is „lett”, akkor vagy önmaga által lett volna, ami képtelenség, vagy mégis lett valami nélküle, ami ellentmond Jánosnak. A János-prológus tehát nem egy időben létrejött „Fiú Istent” mutat be, hanem az örök Igét, aki Istennél van, Isten, és akiben a teremtett rend létét nyeri.
Ugyanez áll a Zsidókhoz írt levélre. A Fiúról azt mondja: „Te alapítottad kezdetben a földet, és a te kezeid művei az egek.” Majd az elmúló teremtéssel szembeállítja a Fiú maradandóságát. A teremtés elavul, ő megmarad. Ez nem egy véges korszakú, kezdettel bíró alisten képe, hanem a teremtés fölött álló Úré. Te hiába nyesegeted az „aión” szót: a teljes krisztológiai tanúságot nem tudod vele kivágni.
4. A „Fiú” név nem biológiai kezdőpontot jelent Istenben
Azt mondod: ha valakit Fiúnak neveznek, akkor nem lehet örök, mert aki fiú, az született, tehát van kezdete. Ez emberi biológiai gondolkodás mechanikus ráhúzása Istenre. Istenben az atyaság és fiúság nem olyan, mint a teremtményi nemzés, ahol előbb létezik az apa, aztán időben később megszületik a fiú. A keresztény hit nem azt mondja, hogy az Atya valamikor egyedül volt, majd egyszer „lett” neki Fia. Azt vallja, hogy az Atya öröktől Atya, a Fiú öröktől Fiú, és a Fiú az Atyától születik, de nem teremtményként és nem időbeli kezdettel.
Ezért mondja a niceai hit: született, de nem teremtmény. Te ezt nem akarod megérteni, mert nálad a „született” automatikusan időbeli kezdést jelent. Csakhogy Istenben nincs időbeli előbb és utóbb. Az Atya nem időben előzi meg a Fiút. A Fiú nem később keletkezett. Az isteni születés örök eredés, nem teremtményi létrejövetel. Ha ezt biológiai szülészeti nyelvre húzod le, akkor nem a keresztény tanítást cáfolod, hanem annak gyermeteg karikatúráját.
5. Az Úr Jézus emberi természetének kezdete nem cáfolja az Ige örökkévalóságát
Azt mondod: Jézus teste Heródes idején született Máriától, ezért nem lehet örök. A katolikus hit ezt soha nem tagadta. Krisztus emberi teste időben fogant és született. Emberi lelke is teremtett, emberi természetéhez tartozik. Krisztus embersége nem örök. De ebből nem következik, hogy Krisztus személye nem örök. A keresztény hit szerint az, aki Máriától emberi természetet vett fel, az örök Ige.
Te ott hibázol, hogy Krisztus emberi természetének kezdetéből Krisztus személyének kezdetét vezeted le. Ez pontosan az a krisztológiai zűrzavar, amely miatt az Egyház mindig ragaszkodott a személy és természet megkülönböztetéséhez. Az emberi természet kezdete időbeli. Az isteni személy örök. Egy és ugyanaz a Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember.
Te viszont két alanyt csinálsz: egy külön „Fiú Istent”, aki Jézusban lakott, és egy külön „ember Jézust”, akinek szerinted még a szelleme is Ádám után lett külön megformálva. Ez nem apostoli hit. Ez a Krisztus személyének szétszedése. Az Ige nem beköltözött egy már külön alanyként létező emberbe, hanem testté lett. Nem vendég volt Jézusban, hanem Jézus személye maga az örök Ige emberi természetben.
6. Az „Ádám után megformált emberi szellem” elméletedre nincs szentírási bizonyíték
Azt állítod, hogy Jézus szelleme Ádám teremtése után lett megformálva, teste pedig Máriától született. Ezt úgy adod elő, mintha maga a Szentírás tanítaná. Nem tanítja. Ez a te saját krisztológiai spekulációd. Az 1Kor 15 „második ember” kijelentése nem azt jelenti, hogy Jézus emberi szelleme Ádám után, de Ádám utódai előtt külön létre lett hozva és valahol a mennyben várakozott. Pál ott Ádámot és Krisztust mint két üdvtörténeti fejet állítja szembe: az első ember földi, a második ember mennyei; az első Ádám halált hozó rendje és az utolsó Ádám életadó rendje áll szemben.
Ha szó szerint kronológiai „második embernek” olvasod, akkor képtelenséghez jutsz, hiszen Jézus nem időrendben a második ember Ádám után. Ez tipológiai és üdvtörténeti nyelv, nem mennyei anyakönyv. Te ebből olyan előlétező emberi szellem-elméletet gyártasz, amelyet sem Pál, sem János, sem a Zsidókhoz írt levél nem tanít.
7. A bálványdefiníciód ismét önkényes: nem a Szentírást idézed, hanem saját definíciódat olvasod bele
Térjünk rá a képekre. Azt mondod: nem önkényesen nevezed bálványnak a katolikus képeket, hanem a Szentírás alapján. Csakhogy a Szentírást úgy idézed, hogy előre beleteszed a saját definíciódat. Szerinted bálvány minden kép, szobor vagy tárgy, amelyet azzal a céllal készítenek, hogy előtte meghajoljanak, megcsókolják vagy valamilyen tiszteleti gesztust tegyenek. Ez a te definíciód, nem a Szentírás teljes tanítása.
A Szentírás a bálványt nem pusztán élettelen tárgyként határozza meg, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódik. A bálvány olyan képmás vagy tárgy, amelyet hamis istenként, Isten helyetteseként, isteni hatalom hordozójaként kezelnek, amely előtt olyan kultuszt végeznek, amely a Teremtőt illeti. A bálványimádás lényege nem az, hogy anyag van jelen, hanem az, hogy a teremtmény Isten helyére kerül.
Ha a puszta tárgyi tiszteleti gesztus már bálványimádás volna, akkor az ószövetségi szent tárgyi rend is bajban lenne. A frigyláda, a kerubok, az oltár, a szent kenyerek, a szent edények, a templom felé forduló imádság, a szent hely iránti tisztelet mind gyanússá válna. De a Szentírás nem így gondolkodik. Isten maga rendelt szent tárgyakat és szent teret. Ez önmagában megcáfolja a te tárgyellenes túlzásodat.
8. Az 5Mózes 4 nem minden ábrázolás ellen szól, hanem a láthatatlan Isten bálvánnyá gyártása ellen
Az 5Mózes 4-et úgy idézed, mintha ott Isten minden kép, minden szobor, minden vallási tárgyi jel és minden tiszteleti gesztus ellen általános tilalmat adna. Csakhogy a fejezet összefüggése világos: Izrael a Hóreben nem látott alakot, ezért ne készítsen Istenről képmást, ne cserélje fel az élő Istent ember, állat, égitest vagy bármely teremtmény alakjával, és ne boruljon le a teremtett dolgok előtt, mintha azok istenek volnának.
Ez nem általános művészettilalom. Nem általános szentjel-tilalom. Nem annak tiltása, hogy a hívő bármilyen képi emlékeztetőt használjon. Ha így volna, akkor Isten önmagának mondana ellent, amikor kerubokat rendel a frigyládára és képi díszítést a szentélybe. Isten nem parancsol bálványkészítést. Tehát a tilalom nem minden kép ellen irányul, hanem a bálványként használt, istenpótló képmás ellen.
Krisztus megtestesülése után pedig még világosabb a helyzet: az Ige valóban látható emberi testet vett fel. A keresztény Krisztus-kép nem a láthatatlan isteni természet képmásba zárása, hanem a megtestesült Ige történeti valóságára emlékeztető jel. Ezt bálványnak nevezni csak úgy lehet, ha előbb letagadod a megtestesülés következményeit.
9. A 3Mózes 26 sem azt mondja, amit belőle ki akarsz préselni
A 3Mózes 26 valóban tiltja a bálványokat, faragott képeket, oszlopokat és kőszobrokat, amelyek előtt meghajolnának. De itt is bálványos kultuszról van szó. Nem arról, hogy minden élettelen tárggyal kapcsolatos tiszteletteljes gesztus halálos bűn. Ha így olvasod, akkor az ószövetségi kultusz szent tárgyai is bűnössé válnának.
Az a különbség, amelyet te makacsul eltüntetsz, a következő: bálványként használni egy tárgyat bűn; szent jelként használni nem bűn. A bálvány Isten helyére kerül. A szent jel Istenhez irányít. A bálványtól üdvösséget, védelmet, isteni hatalmat várnak mint végső forrást. A szent jel emlékeztet, tanít, imára indít, az ábrázoltra irányít. A bálványimádás eltorzítja az istentisztelet címzettjét. A keresztény szentkép helyes használata nem.
Te ezt a különbséget nem cáfolod, hanem nem engeded létezni. Pedig a Biblia maga is különbséget tesz törvényes szent tárgy és bálvány között. A rézkígyó példája ezt kristálytisztán mutatja: Isten rendelése szerint törvényes jel volt; amikor bálványosan kezdtek vele bánni, össze kellett törni. Nem a tárgy puszta léte tette bálvánnyá, hanem a bálványos használat.
10. A csók, meghajlás és térdhajtás nem automatikusan imádás
Azt ismétled, hogy a tárgyak csókolása teszi a tárgyat bálvánnyá, a tárgyak előtti leborulás teszi bálvánnyá. Ez nyers és pontatlan. A csók lehet imádás hamis kultuszban, de lehet szeretet, tisztelet, hála, emlékezés, hűség jele is. A meghajlás lehet imádás, de lehet tiszteletadás, bűnbánat, alázat, gyász vagy udvariassági gesztus is. A gesztus jelentését a címzett, a szándék és a vallási összefüggés dönti el.
Ha valaki megcsókolja a Bibliát, nem papírt imád. Ha egy katona tiszteleg a zászló előtt, nem textilt imád. Ha valaki megcsókolja elhunyt édesanyja fényképét, nem fényképpapírt imád. Ha egy katolikus megcsókolja a feszületet, nem fát imád, hanem a Megfeszített iránti szeretetét fejezi ki. Ha térdet hajt az oltáriszentség előtt, nem az arany vagy márvány előtt hajol meg, hanem Krisztus valóságos jelenléte előtt. Ha egy szent képe előtt imádkozik, nem a festékhez könyörög, hanem Istenhez fordul, vagy a szent közbenjárását kéri.
A te módszered minden emberi gesztust mechanikus bűnné alakít. Ez nem bibliai pontosság, hanem vallási robotika. A Biblia nem gépiesen kezeli a mozdulatokat. Te igen.
11. A katolikus szentmise nem bálványoknak bemutatott áldozat
Azt mondod, hogy a Róma főpapja által vezetett Egyház „áldozik” a bálványoknak, „misézik előttük”. Ez továbbra is súlyos torzítás. A katolikus szentmise nem képeknek, nem szobroknak, nem Máriának, nem szenteknek, nem ereklyéknek, nem kegytárgyaknak szól. A szentmise az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben. A miseáldozat címzettje Isten. A templomban lévő kép vagy szobor jelenléte nem változtatja meg az áldozat címzettjét.
Ha egy oltár közelében feszület van, attól a mise nem fának szól. Ha egy templomban Mária-szobor van, attól az áldozat nem Máriának szól. Ha egy szent ereklyéje jelen van, attól a mise nem csontnak vagy ruhadarabnak szól. A szentek tisztelete és Krisztus áldozatának szentségi ünneplése nem ugyanaz a kategória. Te ezeket tudatosan összemosod, mert a bálványvádad csak így működik.
Ha valóban cáfolni akarnád a katolikus tanítást, azt kellene cáfolnod, amit állít: az imádás és áldozat egyedül Istent illeti, a képek és szentek tisztelete pedig relatív és alárendelt, sohasem isteni imádás. Ehelyett úgy teszel, mintha a katolikusok a festéknek és gipsznek áldoznának. Ez nem cáfolat, hanem karikatúra.
12. Trident nem bálványtiszteletet tett kötelezővé, hanem a szentképek törvényes használatát védte meg
Azt ismétled, hogy a Tridenti Zsinat bálványtiszteletet tett kötelezővé. Nem. A Tridenti Zsinat a szentképek törvényes keresztény használatát védte meg a képromboló túlzásokkal szemben. A tanítás lényege nem az, hogy a képekben istenség lakik, nem az, hogy a képeknek áldozni kell, nem az, hogy a képektől kell üdvösséget várni. A tanítás lényege az, hogy a képek tanítanak, emlékeztetnek, a szentek példájára indítanak, és a tisztelet nem a tárgy anyagánál áll meg, hanem az ábrázoltra irányul.
Te viszont a „képtisztelet” szót eleve „bálványtiszteletnek” fordítod. Ez nem érvelés, hanem átnevezés. Olyan, mintha valaki a bírói ítéletet „állami bosszúnak” nevezné, majd kijelentené: lám, az állam bosszút gyakorol. A névcsere nem bizonyítás.
A katolikus különbségtétel világos: egyedül Istené az imádás; a szenteké tisztelet; a képeké csak viszonylagos tisztelet, amennyiben az ábrázoltra utalnak. Ha valaki ezt babonásan vagy bálványosan használja, az bűn. De a bűnös visszaélés nem cáfolja a helyes használatot.
13. A „katolikus” szó nem azt jelenti, hogy „minden bálványimádóval egyetemes”
Most a „katolikus” szóba is belekapaszkodsz, és azt kérdezed, kivel vagy mivel vagyunk egyetemesek. Szerinted legfeljebb bálványimádásban. Ez olcsó szójáték, nem teológia.
A „katolikus” azt jelenti: egyetemes. De nem abban az értelemben, hogy minden létező csoporttal mindenben közösségben áll. Nem azt jelenti, hogy „mindenkivel összekevert”. Nem azt jelenti, hogy „minden vallási tévedéssel egyetemes”. A katolicitás azt jelenti, hogy az Egyház Krisztus teljes evangéliumát minden népnek, minden kornak, minden társadalmi rétegnek, az egész emberiségnek hirdeti; nem szűk etnikai, helyi, szektás vagy magánkinyilatkoztatásos csoport.
Katolikus, mert nem csak zsidóknak vagy görögöknek, nem csak egy városnak, nem csak egy korszaknak, nem csak egy felekezeti ízléscsoportnak, nem csak a te külön szóhasználatod híveinek szól. Katolikus, mert őrzi az apostoli hit teljességét: Szentírás, hagyomány, szentségek, püspöki folytonosság, eucharisztikus élet, egyetemes misszió. Te ezt bálványimádásnak csúfolod, mert nem bírod elviselni, hogy az Egyház nem a te szűkre szabott vallási rendszered szerint létezik.
14. Róma püspöke nem Krisztus helyett főpap, hanem Krisztus szolgája az Egyház látható egységében
Azt is ismételgeted, hogy az Egyháznak „Róma Főpapja” a főpapja. Katolikus értelemben ez pontatlan. Az Egyház egyetlen főpapja Krisztus. A pápa Róma püspöke, Péter utóda, az Egyház látható egységének szolgája. Nem váltja le Krisztust. Nem áll Krisztus helyére. Nem új főpap Krisztus mellett. Ha a pápaságot akarod cáfolni, legalább azt cáfold, amit a katolikus tanítás ténylegesen állít, ne azt a rémképet, amelyet magadnak kényelmesebb támadni.
A pápai hivatal lehet történetileg sokszor bűnös emberek által viselt, lehetnek visszaélések, lehetnek botrányok. De ettől a hivatal teológiai lényege nem az, hogy a pápa „bálványtemplomok főpapja”. Ez megint csak átokszó. Nem bizonyít, csak szennyez.
15. Összegzés: két hibád van, és mindkettő alapvető
Az első hibád az „aión”-nál van: egyetlen szó mechanikus értelmezéséből akarod felszámolni az örök életet, Krisztus örök istenségét és a Fiú örök eredését. De a Szentírás teljes tanúsága erősebb, mint a te szótári rövidzárlatod. Az Ige kezdetben volt. Minden általa lett. A Fiú a teremtés Ura. A teremtés elmúlik, ő megmarad. Ez nem véges korszakú alisten, hanem örök Fiú.
A második hibád a bálványdefiníciónál van: minden tiszteleti gesztust, amely élettelen tárgyhoz kapcsolódik, automatikusan bálványimádásnak nevezel. De a Szentírás ismer szent tárgyakat, szent helyet, szent jeleket, Istenhez rendelt anyagi eszközöket. A bálvány nem attól bálvány, hogy anyagból van, hanem attól, hogy Isten helyére kerül. A katolikus kép, feszület, ereklye vagy kegytárgy helyes használata nem Isten helyettesítése, hanem Istenhez és szentjeihez irányító jel.
Te tehát nem a katolikus tanítást cáfolod, hanem két saját gyártmányú torzképet: az egyik szerint az „aión” soha nem fejezhet ki vég nélküli isteni maradandóságot; a másik szerint minden tárgyi tiszteleti gesztus bálványimádás. Mindkettő hamis. És hiába nyújtod a hozzászólásaidat „egyméteresre”, a hosszúság nem pótolja a pontosságot. A Szentírást nem szótári bunkóval és bálványozási gumifogalommal kell olvasni, hanem az egész kinyilatkoztatás fényében — Krisztusban, aki nem egy kezdettel bíró emberi vallásalapító, hanem az örök Ige, aki testté lett értünk.
Azt írod: „csak a bálvány tiszteletét” tette kötelezővé a Tridenti Zsinat. Nem. Ez megint ugyanaz az olcsó körkörös érvelésed: előbb önkényesen bálványnak nevezel minden képet, szobrot, keresztet, ereklyét és szent tárgyat, aztán diadalmasan kijelented, hogy aki ezeket tiszteli, az bálványt tisztel."
Ellenkezőleg. Én csak felhívtam a figyelmedet a Szentírás által, hogy mit tekint az Istenek Istene bálványnak. Bálvány minden olyan kép szobor vagy egyébb tárgy, amelyet azzal a céllal készítenek, hogy azt meghajlással és egyéb cselekmény által tiszteljék.
Itt nincs mérlegelési lehetőség.
Az Isten Szava egyértelműen meghatározta, hogy mi a bálvány.
2. Az, hogy Platón is használta az „aión” szót, nem teszi pogánnyá a bibliai használatot"
Nem, nem, Platon nem scak egyszerűen ahsználta az aion kifejezést, hanem azt is állította ,hogy az istenek örökkévalóságát ezzel fejezték ki.
Ezzel szemben a Szentírás nem állítja, hogy az aion örökkévalóságot jelentene.
Az örök isten kifejezésneknek az Úr Jézusra való alkalmazása Írás ellenes. Elsősorban azért, mert épp a Szenítrásból tudjuk, hogy az Úr Jézusnak volt, van kezdete. Szelleme isőben Ádám teremtése után lett megformálva, hústeste pedig Herodes uralkodása végén született meg a zsidó szűz Máriától.
Tehát se a szelleme, se a etste nem nevezhető öröknek, azaz kezdet nélkülinek.
Ugyanez elmondható az Úr Jézus Istenéről és Atyjáról a Fiú Istenről ,akit Pál apostol a zsidókhoz írt első fejezetében az Istene által ,társai az Istenek fölé felkent Istenként azonosítja.
Önmagában, ha valakit fiúnak neveznek akár az istenek közül, akár emberek közül - mint például az Úr Jézust eleve nem lehet örök, hisz született, tehát van kezdete.
1. Már megint ugyanazt a címkecsalást követed el: előbb bálványnak nevezed, aztán „bizonyítod”, hogy bálvány
Azt írod: „csak a bálvány tiszteletét” tette kötelezővé a Tridenti Zsinat. Nem. Ez megint ugyanaz az olcsó körkörös érvelésed: előbb önkényesen bálványnak nevezel minden képet, szobrot, keresztet, ereklyét és szent tárgyat, aztán diadalmasan kijelented, hogy aki ezeket tiszteli, az bálványt tisztel. Ez nem bizonyítás, hanem névcímke-ragasztgatás.
A katolikus tanítás éppen azt tagadja, amit te újra és újra belerajzolsz: hogy a képben, szoborban, ereklyében vagy kegytárgyban önálló istenség, üdvözítő erő vagy mágikus hatalom volna. A kép nem isten. A szobor nem isten. A feszület nem isten. A rózsafüzér nem isten. Az ereklye nem isten. A katolikus ember nem a fát, követ, fémet, festéket, csontot vagy vásznat imádja. A tisztelet az ábrázoltra, a jelzett szent valóságra, végső soron pedig Isten kegyelmére irányul.
Ha ezt nem fogadod el, akkor nem a katolikus tant cáfolod, hanem egy általad gyártott rémképet. Ez olyan, mintha valaki azt állítaná: „aki megcsókolja a családi fényképet, az papírt imád; aki tiszteleg a zászló előtt, az textilt imád; aki megcsókolja a Bibliát, az bőrt és tintát imád.” Ez szellemesnek sem szellemes, pontosnak meg végképp nem pontos.
2. A gesztus jelentése nem automatikus: a csók, meghajlás, gyertya és tömjén nem mindig imádás
A felsorolt gesztusokat — érintés, csók, meghajlás, gyertyagyújtás, tömjénezés — úgy kezeled, mintha mindegyik automatikusan bálványimádás volna, ha élettelen tárgyhoz kapcsolódik. Ez bibliailag és emberileg is tarthatatlan.
A csók lehet imádás? Hamis kultuszban lehet. De lehet szeretet, tisztelet, hűség, emlékezés, hála, gyász, ragaszkodás jele is. A meghajlás lehet imádás? Lehet. De lehet tiszteletadás, alázat, bűnbánat, könyörgés, udvariasság, királyi hódolat, prófétai tisztelet is. A gyertya lehet babonás tárgyhasználat? Lehet, ha valaki rosszul érti. De lehet imádságos jel is: az ember Isten elé helyezi könyörgését. A tömjén lehet pogány bálványfüst? Lehet. De a Szentírásban az igaz istentisztelethez is kapcsolódik, és az imádság jelképe.
Te viszont nem engeded, hogy a gesztusnak jelentése legyen. Nálad a mozdulat gépiesen működik: csók = bálvány, térdhajtás = bálvány, tömjén = bálvány, körmenet = bálvány. Ez nem biblikus gondolkodás, hanem vallási robotika. A Szentírás nem így működik. A gesztus jelentését a címzett, a szándék, a kultikus összefüggés és a tanítás határozza meg. A katolikus Egyház tanítása szerint az imádás egyedül Istent illeti. A képek, szentek és ereklyék tisztelete nem Istennek kijáró imádás.
3. A tömjénezés nem bizonyít bálványimádást, mert a liturgiában személyeket és tárgyakat is tömjéneznek anélkül, hogy istenné tennék őket
Különösen árulkodó, hogy a tömjénezést is bálványimádásként kezeled. A katolikus liturgiában nemcsak képeket vagy szent tárgyakat tömjéneznek, hanem az oltárt, az evangéliumos könyvet, a papot, a püspököt, a híveket, sőt temetésen az elhunyt testét is. Következik ebből, hogy a katolikusok a híveket istenítik? A püspököt istenítik? A halott testet istenítik? Természetesen nem. Már maga a liturgikus gyakorlat belső logikája is megcáfolja a te vádadat.
A tömjén a liturgiában tisztelet, imádság, elkülönítés és megszentelt rend jele. Nem automatikusan imádás. Amikor az evangéliumos könyvet tömjénezik, nem a papírt imádják, hanem Isten igéjét tisztelik. Amikor az oltárt tömjénezik, nem követ imádnak, hanem Krisztus áldozatának helyét tisztelik. Amikor a híveket tömjénezik, nem tömegbálványozás történik, hanem annak elismerése, hogy a megkereszteltek Krisztus tagjai és a Szentlélek templomai.
Ha a tömjénezés önmagában bálványimádás volna, akkor a katolikus liturgia saját logikája szerint mindenkit bálvánnyá tenne, akit megtömjénez. Ez nyilván képtelenség. A te vádad tehát nem a liturgiát magyarázza, hanem a liturgia nyelvét nem érti.
4. A kegytárgy megáldása nem a tárgy istenítése, hanem Istenhez rendelése
Azt írod, hogy a kegytárgyak megáldása bálványos cselekmény, mert a pap „szentelt jelleget” ad nekik, és így „imádati eszközként” kezeli őket. Ez megint szándékos vagy legalábbis súlyos félreértés. A megáldás nem azt jelenti, hogy a tárgy isteni erőt kap önmagában. Nem azt jelenti, hogy a rózsafüzér, érem, feszület vagy ikon mágikus akkumulátor lesz. A megáldás azt jelenti, hogy a tárgyat Isten szolgálatára, imádságos használatra, a hívő lelkének fegyelmezésére és emlékeztetésére elkülönítik.
Ez bibliai gondolat. Az Ószövetségben is voltak elkülönített, megszentelt tárgyak. A szent sátor eszközei, az oltár, a papi ruhák, az olaj, az illatszerek, az edények nem azért voltak szentek, mert istenek lettek, hanem mert Isten szolgálatához tartoztak. Ha az elkülönítés önmagában bálványimádás volna, akkor az egész ószövetségi kultusz bálványos lett volna. De ezt még te sem mered következetesen kimondani, mert akkor Mózest is bálványgyárosnak kellene nevezned.
A keresztény kegytárgy ugyanígy nem imádás tárgya, hanem emlékeztető, imádságos segédeszköz, szent jel. Aki babonásan használja, rosszul használja. De a rossz használat nem semmisíti meg a helyes használatot. A gyógyszert is lehet rosszul használni, mégsem következik, hogy minden gyógyszer méreg.
5. A papok nem „imádati eszközként” kezelik a tárgyakat, hanem szent jelként
Azt állítod, hogy a papok „imádati eszközként” kezelik ezeket a tárgyakat. Ez a mondat megint csúsztat. Ha az „imádati eszköz” alatt azt érted, hogy a tárgy segítheti az imádságot, emlékeztethet Krisztusra, a szentek példájára, az evangéliumi titkokra, akkor igen, ilyen értelemben lehet imádságos segédeszköz. De ha azt érted, hogy a tárgy maga az imádás címzettje, akkor ez hamis.
Egy rózsafüzér nem azért van, hogy a szemeket imádjuk, hanem hogy az imádságot fegyelmezze és Krisztus titkaira irányítsa a lelket. Egy feszület nem azért van, hogy a fát imádjuk, hanem hogy a Megfeszített Krisztusra tekintsünk. Egy szentkép nem azért van, hogy festéket tiszteljünk istenként, hanem hogy a szent példája és közbenjárása felé fordítsa figyelmünket. Egy érem nem önálló isteni védőerő, hanem Krisztushoz, Máriához vagy egy szenthez kapcsolódó emlékeztető jel.
A te érvelésed akkor működne, ha a katolikus tanítás azt mondaná: „ezekben a tárgyakban istenség lakik; ezektől kell üdvösséget kérni; ezeknek kell áldozni.” De nem ezt mondja. Ezt te mondod helyettünk, majd felháborodsz rajta. Ez nem vita, hanem hasbeszélés.
6. A képek, szobrok és ereklyék hordozása nem azonos a bálványok szolgálatával
Azt mondod, hogy képek, szobrok, ereklyék felemelése, nyilvános hordozása, ének közbeni körmenete „minden tekintetben” kimeríti a bálványok szolgálatának bűnét. Nem, nem meríti ki. A hordozás önmagában nem bálványimádás. Izrael hordozta a frigyládát. Dávid táncolt az Úr ládája előtt. A szent tárgyak ünnepélyes mozgatása nem volt eleve bűn. A kérdés mindig az: kit tisztelnek, mit jelöl a tárgy, és milyen hit tartozik hozzá.
A katolikus körmenet nem azt jelenti, hogy a szobor vagy kép isten. Ha Krisztus keresztjét viszik, Krisztust vallják meg. Ha Mária-képet visznek, Máriát mint Krisztus anyját és a hívők közbenjáróját tisztelik, nem a deszkát vagy vásznat. Ha ereklyét visznek, Isten kegyelmét dicsőítik a szent életében, nem csontot vagy ruhadarabot istenítenek. Az ének sem a tárgy anyagának szól, hanem annak a szent valóságnak, amelyre a jel utal.
Ha a te logikád szerint minden ünnepélyesen hordozott tárgy bálvány, akkor a frigyláda hordozása is bűn lett volna, az evangéliumos könyv ünnepélyes hordozása is bűn, a zászló tisztelete is bűn, sőt a Biblia kézbe vétele és megcsókolása is bűn. Ez nem bibliai szigor, hanem minden jelhasználat elleni rögeszme.
7. Az ereklyetisztelet nem halott anyag imádása, hanem Isten kegyelmének tisztelete a szentek testében
Az ereklyékkel kapcsolatban is ugyanaz a mechanikus vádad: ha valaki megérint vagy megcsókol egy ereklyét, akkor tárgyat imád. Csakhogy a Biblia nem ilyen durván anyagellenes. Elizeus csontjaihoz érve egy halott feltámad. Pál kendői és kötényei által gyógyulások történnek. Péter árnyékától is gyógyulást remélnek. Ezekben nem az anyag önálló mágikus erejét ünnepli a Szentírás, hanem azt, hogy Isten olykor anyagi közvetítőkön keresztül is cselekszik.
A keresztény test nem megvetendő porhüvely, hanem a Szentlélek temploma, és feltámadásra rendeltetett. A szentek teste Krisztushoz tartozott. Isten kegyelme működött bennük. Ezért az ereklye tisztelete nem a csont imádása, hanem Isten kegyelmének tisztelete abban az emberben, akit Krisztus megszentelt. Lehet visszaélés? Igen. Lehet babona? Igen. De a visszaélés nem teszi semmissé a helyes tiszteletet.
Te viszont mindent egyetlen szintre húzol: anyag = tárgy, tárgy = bálvány. Ez nem keresztény testfelfogás. Ez inkább valami félgnosztikus idegenkedés a megszentelt anyagtól.
8. A gyertyagyújtás nem a szobornak adott áldozat
A gyertyagyújtást is bálványos gesztusként kezeled. De a gyertya a keresztény imádságban jel: virrasztás, kérés, hála, emlékezés, Krisztus világosságára utalás. A hívő nem azt gondolja, hogy a szobor megeszi a gyertyát, vagy hogy a festménynek „szolgál” vele. A gyertya nem ételáldozat, nem bálványtáplálás, nem démonok lámpája. Imádságos jel.
A Bibliában a fény, mécses, lámpás, világosság nagyon erős vallási jelentéssel bír. A szent sátorban és templomban is volt fényhez kapcsolódó kultikus rend. A Jelenések könyvében mennyei liturgikus képek jelennek meg. A fény nem pogány attól, hogy pogányok is gyújtottak tüzet. A kérdés mindig az, hogy a jel milyen hitben áll. A katolikus gyertya Krisztus világosságára, imádságra, könyörgésre utal. A te „bálványáldozat” címkéd itt is csak füst, de láng nélkül.
9. A Tridenti Zsinat éppen a bálványos félreértéseket zárta ki
A Tridenti Zsinat képekről szóló tanítása nem azt mondta, hogy a képekben istenség vagy erő van, amely miatt tisztelni kell őket. Nem azt mondta, hogy tőlük kell valamit kérni. Nem azt mondta, hogy beléjük kell helyezni bizalmunkat. Ellenkezőleg: a katolikus tanítás szerint a képek tisztelete az ábrázoltra irányul, és az imádás egyedül Istennek jár.
Tehát amikor azt mondod, hogy a zsinat „bálványtiszteletet” tett kötelezővé, akkor pontosan azt nevezed bálványtiszteletnek, amit a zsinat nem annak ért. Ez megint definíciós erőszak. Te eldöntöd, hogy minden képtisztelet bálványtisztelet, majd kijelented, hogy a képtisztelet jóváhagyása bálványtisztelet jóváhagyása. De ez csak akkor működik, ha előre elfogadjuk a te hamis definíciódat. Nem fogadjuk el.
A katolikus képtisztelet nem Isten helyére állított tárgykultusz. Nem a teremtmény imádása a Teremtő helyett. Nem áldozati szolgálat képeknek. Nem a szoborhoz intézett üdvösségkérés. Hanem relatív tisztelet: a jel által az ábrázolt személyre vagy szent valóságra irányul. Ez lehet neked idegen, lehet számodra elfogadhatatlan, de nem nevezheted becsületesen bálványimádásnak anélkül, hogy előbb teljesen át ne írnád a bálványimádás fogalmát.
10. A katolikus liturgia különbséget tesz imádás, tisztelet és jelhasználat között — te viszont mindent egybeöntesz
A valódi probléma az, hogy te nem akarsz különbséget tenni. Nálad a tisztelet = imádás, a jel = bálvány, az emlékeztető = istenpótlék, a megáldott tárgy = mágikus tárgy, a körmenet = démoni szolgálat, a tömjén = bálványfüst. Ezzel a módszerrel bármit be lehet mocskolni, csak igazság nem lesz belőle.
A katolikus teológia ezzel szemben pontosan különböztet. Egyedül Istent illeti imádás. A szenteket tisztelet illeti mint Isten kegyelmének műveit. Máriát kiemelt tisztelet illeti, de nem imádás. A képeket és tárgyakat csak viszonylagos tisztelet illeti, amennyiben az ábrázoltra vagy a szent valóságra utalnak. A szentelmények nem szentségek, nem mágikus eszközök, hanem az Egyház imádságával Istenhez rendelt jelek. Ezeket összemosni olyan, mintha a jogban összekevernéd a tulajdonjogot, bérletet, használatot és emléktárgyat, majd mindenkit tolvajnak neveznél.
Te nem cáfolod a katolikus különbségtételeket; egyszerűen nem vagy hajlandó tudomásul venni őket. Ez nem erő, hanem makacsság.
11. A bálványimádás valódi kritériuma nem a tárgyi közvetítés, hanem az isteni címzett hamisítása
A bálványimádás ott kezdődik, ahol a teremtményt vagy tárgyat Isten helyére állítják, isteni hatalmat tulajdonítanak neki, végső bizalmat helyeznek bele, áldozati imádást adnak neki, vagy tőle várják azt, amit csak Isten adhat. A katolikus tanítás ezt tiltja. Ha egy katolikus hívő bármely képet, szobrot, ereklyét vagy kegytárgyat így kezelne, az bűn volna. Ebben nincs vita.
De a te állításod ennél sokkal radikálisabb: szerinted már a tiszteletteljes érintés, csók, gyertyagyújtás, tömjénezés, hordozás önmagában bálványimádás. Ez hamis. A tárgyi közvetítés nem azonos bálványimádással. Isten a Szentírásban többször használ anyagi jeleket: a frigyládát, a rézkígyót, az olajat, a vizet, a kenyeret, a bort, a kézfeltételt, prófétai jelcselekményeket. A megtestesülésben pedig maga az Ige vesz fel látható testet. A keresztény hit nem retteg az anyagtól.
A kérdés tehát nem az, van-e tárgy, kép, gesztus vagy jel. A kérdés az, hogy a jel Istenhez vezet-e, vagy Isten helyére kerül. A katolikus tanítás szerint a szent jel Istenhez vezet. Te viszont minden jelet Isten helyére toltnak állítasz be, mert csak így tudod fenntartani a bálványvádadat.
12. A te következetességed végül abszurditáshoz vezetne
Vidd végig a saját elvedet. Ha élettelen tárgy megcsókolása bálványimádás, akkor a Biblia megcsókolása is bálványimádás. Ha tárgy előtti meghajlás bűn, akkor a nemzeti zászló előtti tiszteletadás is bűn. Ha tárgy hordozása énekkel bálványimádás, akkor az evangéliumos könyv ünnepélyes bevitele is bűn. Ha szent tárgy megáldása bálványosság, akkor az ószövetségi szent edények, oltár és sátor elkülönítése is bálványos volna. Ha ereklye érintése bálványimádás, akkor Pál kendői és Elizeus csontjai körüli bibliai történeteket is ki kellene radíroznod.
Persze ezt nem teszed. Csak a katolikus gyakorlatnál alkalmazod a szabályt teljes szigorral. Ez nem következetesség, hanem szelektív képrombolás. Ahol a Biblia anyagi jelet használ, ott magyarázkodsz. Ahol a katolikus Egyház használ anyagi jelet, ott rögtön démonokat kiáltasz. Ez a kettős mérce ordít.
13. Összegzés: nem a katolikus liturgia bálványos, hanem a te értelmezésed vak a jel és a címzett különbségére
A végső válasz tehát ez: a Tridenti Zsinat nem bálványimádást és nem bálványtiszteletet tett kötelezővé, hanem a szentképek törvényes, keresztény használatát védte meg. A katolikus liturgia nem képeknek, szobroknak, ereklyéknek és kegytárgyaknak mutat be áldozatot. A papok nem a tárgyakat imádják. A tömjénezés nem automatikusan istenítés. A megáldás nem mágikus istenítés. A körmenet nem bálványhordozás. A csók nem tárgyimádás. A gyertya nem démonáldozat. Az ereklye nem halott anyag istenítése.
A probléma az, hogy te a jel és a jelzett valóság különbségét nem akarod elismerni. A katolikus hívő a feszületen át Krisztusra tekint, a szentképen át a szent példájára, az ereklyén át Isten megszentelő kegyelmére, a rózsafüzéren át Krisztus titkaira, a gyertyán át imádságára, az oltáron át Krisztus áldozatára. Te mindezt lehúzod a fa, kő, festék, viasz, fém és csont szintjére, majd kiáltod: „tárgyimádás!” Ez nem leleplezés, hanem félreértésből épített vádirat.
A katolikus Egyház nem az anyagot imádja, hanem az anyagot is Isten szolgálatába állítja. Nem a képet isteníti, hanem a képen keresztül az ábrázoltra emlékezik. Nem a szobornak áldoz, hanem Krisztus egyetlen áldozatát ünnepli. Nem démonok asztalánál áll, hanem az Úr oltáránál. Ezt lehet nem szeretni, lehet elutasítani, de bálványimádásnak nevezni csak úgy lehet, ha előbb a bálványimádás fogalmát addig nyújtod, amíg már minden szent jel és minden emberi tiszteleti gesztus belefér. És ha már ennyire kitágítottad, akkor nem a katolikus Egyházat cáfoltad meg, hanem a saját definíciódat tetted használhatatlanná.
Kritika Karlheinz Deschner Kriminalgeschichte des Christentums című művéről
Karlheinz Deschner óriási munkát végzett. Ezt tagadni fölösleges volna, és igazságtalan is. Tízkötetes Kriminalgeschichte des Christentums című vállalkozása nem egy délutáni publicisztikai roham, nem néhány kávéházi antiklerikális szellemesség felfújt változata, hanem évtizedeken át épített, hatalmas anyagot mozgató, stilárisan erős, a német nyelvterületen különösen nagy hatású egyházkritikai monumentum. Aki ezt egyszerűen „butaságnak” vagy „rágalomnak” nevezi, az nem érti, miért volt képes Deschner ilyen sok olvasót megszólítani.
De éppen ezért kell komolyan bírálni. A gyenge röpiratot elég félretenni. A nagy hatású, forrásokkal, jegyzetekkel, történeti anyaggal fölszerelt vádirat viszont veszélyesebb: nem azért, mert minden állítása hamis, hanem mert az igaz, félig igaz, vitatható és túlértelmezett állításokat egyetlen nagy erkölcsi gépezetbe illeszti. Ez a gépezet aztán nem egyszerűen történelmet mond el, hanem ítéletet hirdet. Nem azt mondja: íme, konkrét korszakokban, konkrét intézményekben, konkrét szereplők által elkövetett konkrét bűnök. Hanem azt sugallja: íme, ez a kereszténység valódi arca.
Ez a különbség döntő. Egy történész vizsgálhatja az erőszakot, a hamisítást, az inkvizíciót, a pápai hatalmi politikát, az eretneküldözést, a keresztes hadjáratok borzalmait, a keresztény antijudaizmust, a boszorkányüldözést, a konkviszta vallási legitimációját vagy a modern kori egyházi intézmények visszaéléseit. Mindez legitim tárgy. Sőt: szükséges tárgy. A kereszténység történetét nem lehet kizárólag szentekkel, katedrálisokkal, karitásszal, egyetemalapításokkal és teológiai finomságokkal elbeszélni. Az apologetikus egyháztörténet valóban sokáig elhallgatott, megszelídített vagy teológiai eufemizmusok mögé rejtett nagyon is világi bűnöket. Ezzel szemben szükség van kritikai történetírásra.
De a kritikai történetírás nem azonos a fordított apologetikával. Nem az a feladata, hogy a régi „minden szent” helyére odaírja: „minden bűnös”. Nem az a feladata, hogy a hagiográfiából vádiratot készítsen, majd a vádiratot történettudományként adja el. Deschner legfőbb problémája pontosan ez: nem egyszerűen a kereszténység történetének bűneit írja meg, hanem a kereszténység történetét írja át bűntörténetté.
1. A cím már ítélet
A Kriminalgeschichte des Christentums cím nem semleges tárgymegjelölés. Nem azt mondja: „bűnök a kereszténység történetében”. Nem azt: „erőszak és hatalom az egyháztörténetben”. Nem azt: „a keresztény intézmények történeti visszaélései”. A cím ennél többet állít. A kereszténység történetét mint kriminalitástörténetet jelöli meg. Már a cím megadja a verdiktet, mielőtt a bizonyítás elkezdődne.
Ez nem apró retorikai részlet. A történetírásban a tárgykijelölés fél értelmezés. Ha valaki „a reneszánsz pápaság politikai gazdaságtanáról” ír, akkor az olvasó intézményeket, patronázst, diplomáciát, hivatalokat, pénzmozgásokat, családi hálókat vár. Ha valaki „a kereszténység kriminalitástörténetéről” ír, akkor a tárgy már eleve morális-jogi keretbe kerül. A bűn nem egy vizsgált dimenzió, hanem a szervezőelv.
Deschner védelmére szokás mondani, hogy ő nem titkolja a szempontját. Ez igaz. Nyíltan vállalja, hogy nem a pozitívumokról ír. Nem akarja elbeszélni, „mire volt jó” a kereszténység. Az ő feladata szerinte az, hogy a másik oldalt, az elhallgatott oldalt mutassa meg. Ezzel önmagában még nem volna baj. Egy részleges történeti perspektíva legitim lehet. Lehet írni a pápaság fiskális történetéről, az erőszak történetéről, a cenzúra történetéről, a vallási kényszer történetéről. De akkor tudni kell: ez részperspektíva. Nem „az egész” igazsága.
Deschnernél azonban a részperspektíva állandóan úgy viselkedik, mintha ő volna az igazi egész. Ő nem egyszerűen kiegészíti az egyházi önelbeszélést; ő le akarja leplezni mint hazugságot. Nem egyszerűen azt mondja: „van itt egy sötét oldal is”. Hanem azt: „ez a valódi oldal”. A sötétség nála nem árnyék, hanem lényeg.
2. A konkrét bűnök léteznek, de a közös nevező nem magától értetődő
Deschner könyvei olyan témákat tárgyalnak, amelyeket nem lehet félresöpörni. A keresztény intézmények és vezetők történetében valóban vannak súlyos bűnök. Voltak erőszakos térítések, vallási kényszerek, politikai gyilkosságok, jogi diszkriminációk, antiszemita uszítások, eretneküldözések, hatalmi intrikák, korrupciós rendszerek, háborús legitimációk, dokumentumhamisítások, vallási csalások és emberi szenvedést tömegessé tevő intézményes döntések. Ezeket nem menti az, hogy „a kor ilyen volt”. A kontextualizálás nem felmentés.
De az oksági kérdést nem lehet megspórolni. Mi köti össze ezeket az eseményeket? Deschner válasza hajlamos erre: a kereszténység. A pontosabb történeti válasz gyakran ez volna: hatalom, intézményes önfenntartás, vagyon, jogi monopolhelyzet, csoportlojalitás, politikai verseny, félelem, bürokratikus önigazolás, szimbolikus rend, társadalmi kontroll, háborús államépítés — és mindez sokszor keresztény nyelvvel, keresztény intézményekkel, keresztény legitimációval összefonódva.
Ez nem ugyanaz. A kereszténység lehet releváns magyarázó tényező, de nem lehet automatikus végmagyarázat. Egy pápai hadjáratban a keresztény teológiai legitimáció lényeges. Egy eretnekperben az igazhitűség fogalma lényeges. Egy kolostori birtokpolitika elemzésénél az egyházi jog és a szent intézményi státusz lényeges. Egy antiszemita prédikációnál a keresztény antijudaizmus lényeges. De ezekből nem következik, hogy a kereszténység mint egész egyetlen bűntermelő szubsztancia volna.
Ez az esszencializálás a történeti gondolkodás ellensége. Ha valaki „a zsidóság bűntörténetét” írná meg úgy, hogy a világtörténelem zsidó szereplőkhöz köthető visszaéléseiből levezetné „a zsidóság lényegét”, azt joggal neveznénk antiszemita konstrukciónak. Nem azért, mert zsidó szereplők bűneit tilos kutatni, hanem mert a módszer kollektív esszenciát gyárt elszórt, heterogén történeti esetekből. Ugyanez a módszertani probléma áll fenn, ha valaki „a kereszténységet”, „az iszlámot”, „a Nyugatot”, „a németeket”, „a franciákat”, „az ateizmust” vagy „a modernitást” kezeli egyetlen morális személyként.
A történész feladata nem az, hogy egy több évszázados, belsőleg plurális, intézményileg változó, kulturálisan sokféle tradícióról végítéletet mondjon. A történész feladata az, hogy rekonstruáljon, megkülönböztessen, magyarázzon. Ha ítél is, az ítéletnek a rekonstrukcióból kell kinőnie, nem fordítva.
3. A kritikus egyháztörténet nem Deschner találmánya
Deschner önelbeszélésében fontos szerepet játszik az a gondolat, hogy ő a hivatalos, apologetikus, félig hagiografikus egyháztörténet elhallgatott oldalát mondja ki. Ebben van igazság. A felekezeti történetírás sokáig valóban erősen önigazoló volt. A szentség, az intézményi folytonosság, a kultúraőrzés és a civilizációs teljesítmény hangsúlyozása mellett sok bűn háttérbe szorult. A keresztény önelbeszélés gyakran túl jó véleménnyel volt saját múltjáról.
De ebből nem következik, hogy Deschner mindent elsőként vagy egyedül látott volna meg. A modern történettudományban régóta létezik kritikus egyháztörténet, bibliakritika, forráskritikus patrisztika, késő antik vallástörténet, kereszteshadjárat-kutatás, inkvizíciókutatás, reformációtörténet, társadalomtörténet, jogtörténet, felekezettörténet. Ezek nem mind apologetikusak, és nem mind egyházi önvédelemként működnek. A szekuláris akadémiai történetírás különösen nem azonos az egyházi hagiográfiával.
Ezért félrevezető az a kettős séma, amely Deschnernél gyakran érezhető: egyházi/akadémiai főáram = elhallgatás; kívülálló antiklerikális szerző = igazság. A valóság bonyolultabb. Egy katolikus vagy protestáns egyháztörténész is végezhet forráskritikus munkát. Egy szekuláris történész is lehet ideológiailag elfogult. Egy antiklerikális szerző is lehet forrásgazdag és mégis torzító. A kérdés nem az, hogy a szerző melyik táborhoz tartozik, hanem hogy hogyan bánik a forrásokkal, az ellenérvekkel, az alternatív magyarázatokkal és saját előfeltevéseivel.
A történeti igazság nem attól lesz igaz, hogy az egyház ellen szól. És nem attól lesz hamis, hogy egy teológiai fakultásról érkezik. Ez a minimális tudományos tisztesség.
4. A forrásgazdagság nem azonos a forráskritikával
Deschner lenyűgöző apparátussal dolgozik. Az olvasó gyakran úgy érzi, hogy egy emberfeletti olvasottságú szerző vezeti végig a bűnök, pápák, püspökök, császárok, eretnekek, mártírok és háborúk végtelen folyosóján. A jegyzetek, idézetek, nevek és epizódok tömege tekintélyt sugall. De a történészi minőséget nem az idézetek mennyisége dönti el.
A forráskritika nem idézethalmozás. A forráskritika kérdez. Ki írta a forrást? Mikor? Milyen műfajban? Milyen intézményi helyzetben? Kinek? Milyen céllal? Ellenséges vagy apologetikus forrásról van szó? Normatív szöveg vagy tényleges gyakorlat tanúja? Jogszabály vagy végrehajtott intézkedés? Egyedi eset vagy általános minta? Kortárs beszámoló vagy későbbi legenda? Retorikai toposz vagy dokumentált esemény?
Deschnernél a kritikusok visszatérő kifogása, hogy a források gyakran a vádirat logikájának rendelődnek alá. Az antiklerikális narratívába illő adatok nagyobb bizalmat kapnak, mint amennyit egy óvatos történész adna nekik. A gyanús egyházi önigazolással szemben Deschner jogosan szkeptikus; de mintha kevésbé volna szkeptikus azokkal a forrásokkal szemben, amelyek a vádat erősítik. Ez az aszimmetrikus szkepszis a polemikus történetírás egyik fő betegsége.
Nem az a baj, hogy Deschner használ másodlagos irodalmat. Egy ekkora ívű műnél lehetetlen minden korszakban primer kutatónak lenni. A baj az, ha a másodlagos irodalom szelektív tára nem vitára, hanem bizonyításra szolgál. A történész a forrásokkal birkózik; az ügyész bizonyítékokat gyűjt. Deschner sokszor az utóbbihoz áll közelebb.
5. A kontextus nem mentegetés
Deschner módszerének egyik vonzereje, hogy nem hagyja az olvasót megnyugodni. Nem engedi, hogy a vért „korabeli viszonyoknak”, a kényszert „missziónak”, a politikai gyilkosságot „államérdeknek”, az anyagi kapzsiságot „egyházi szükségletnek”, a gyűlöletet „teológiai vitának” nevezzük. Ez az erőssége. Rákényszerít a morális látásra.
De a morális látás nem helyettesítheti a történeti magyarázatot. A kontextus feltárása nem ugyanaz, mint a bűn mentegetése. Ha azt mondjuk, hogy a késő antik vallási konfliktusokat a császári állam szerkezete, a városi elitverseny, a jogi státuszok változása, a közrend problémája és a teológiai identitás politikai funkciója együtt formálta, akkor nem mentegetjük az erőszakot. Csak megpróbáljuk megérteni, hogyan működött.
Deschnernél a magyarázat gyakran túl rövid. A gonoszság, képmutatás, hatalomvágy, pénzéhség, fanatizmus és klerikális cinizmus sok mindent elintéz. De a történésznek nem elég azt mondani, hogy az emberek rosszak. A történésznek azt kell megmutatnia, milyen intézményi helyzetekben, milyen szabályok mellett, milyen érdekstruktúrákban, milyen nyelvi és jogi keretekben vált bizonyos erőszak lehetségessé, igazolhatóvá vagy rendszeressé.
A puszta leleplezés gyakran analitikailag szegény. „A püspök kapzsi volt.” Lehet. De ez még nem magyarázza meg az egyházi birtokrendszer működését. „A pápa hatalomra tört.” Lehet. De ez még nem magyarázza meg a pápai monarchia intézményes kialakulását. „A keresztesek vérengző fanatikusok voltak.” Némelyek igen. De ez még nem magyarázza meg a keresztes mozgalom társadalmi, jogi, üdvösségtani, lovagi és gazdasági feltételeit.
Aki csak bűnt lát, az sokszor nem lát rendszert. Aki csak képmutatást lát, az nem látja az intézményi racionalitást. Aki csak „kereszténységet” lát közös nevezőként, az nem lát államot, hadsereget, földbirtokot, öröklést, adóztatást, presztízst, írásbeliséget, jogot, városi konfliktust, családi stratégiát. A történésznek ezekkel is dolga van.
6. A moralizáló nyelv nem ártatlan
Deschner nagy író. Ez nem mellékes. A rossz író unalmasan téved; a jó író emlékezetesen. Deschner mondatai ütnek. Sarkosak, gúnyosak, sokszor kegyetlenül találóak. Aki egyszer ráérez a ritmusára, könnyen magával sodródik.
De a történetírásban a stílus módszertani kérdés. A nyelv nem egyszerűen csomagolja az érveket; irányítja az olvasást. Ha egy szerző folyamatosan vádirati, szarkasztikus, vérrel telített, felháborodott nyelven beszél, akkor az olvasó nem pusztán információkat kap, hanem érzelmi útvonalat is. Deschner nyelve nem engedi, hogy az olvasó habozzon. Előre megadja a helyes erkölcsi reakciót.
Ez a publicisztikában lehet erény. A történetírásban veszély. A történésznek tudnia kell keményen nevezni a dolgokat: mészárlás, üldözés, jogfosztás, konfiskáció, kényszer, hamisítás, propaganda, büntető erőszak. Ezek használhatók pontosan. De a történésznek nem kell minden bekezdésben dobpergést vernie a vádlott mögött. Nem az a dolga, hogy atrocity-propaganda nyelven fenntartsa az olvasó erkölcsi vérnyomását.
A moralizáló nyelv egyik baja, hogy eltünteti a fokozatokat. Ha minden „vérnyom”, „bűn”, „képmutatás”, „terror”, „irtás”, „őrület”, „sátáni”, „kriminális”, akkor a különbségek elmosódnak. Egy hamisított oklevél, egy teológiai rágalom, egy vagyonelkobzás, egy politikai gyilkosság, egy hadjárat és egy népirtás nem ugyanaz a történeti jelenség, még ha mindegyik lehet erkölcsileg elítélendő. A történész feladata nem az, hogy egyetlen vörös festékbe mártsa őket.
A túlhevített nyelv végül paradox módon érzéketlenné tesz. Ha minden botrány, semmi sem botrány. Ha minden végítélet, az ítélet elveszti súlyát.
7. Az „egész kereszténység” mint vádlott: történetietlen absztrakció
Deschner művének egyik legnagyobb problémája az, hogy vádlottja túl nagy. „A kereszténység” nem történeti személy. Nem ülhet a vádlottak padján úgy, mint egy konkrét püspök, pápa, császár, zsinat, szerzetesrend, inkvizíciós hivatal, hadsereg vagy városi tanács. A kereszténység kétezer éves, soknyelvű, belsőleg konfliktusos, intézményileg széttartó, földrajzilag kiterjedt, társadalmilag sokrétegű hagyomány. Ortodoxok, katolikusok, protestánsok, eretneknek bélyegzettek, szerzetesek, laikusok, parasztok, uralkodók, teológusok, városi tömegek, misszionáriusok, ellenzéki reformerek, pacifisták, misztikusok, államegyházi bürokraták: mindez együtt sem alkot egyszerű morális alanyt.
A történész dolgozhat nagy kategóriákkal, de nem szabad elfelejtenie, hogy ezek analitikus eszközök, nem metafizikai lények. „A kereszténység” nem cselekszik; emberek és intézmények cselekszenek keresztény fogalmak, keresztény legitimációk, keresztény identitások és keresztény szervezeti keretek között. A különbség óriási.
Ha a kereszténység nevében gyilkolnak, akkor a kereszténység történeti szerepét vizsgálni kell. Ha egyházi intézmények védenek visszaéléseket, akkor az egyházi struktúrát vizsgálni kell. Ha teológiai tanítás legitimál erőszakot, akkor a tanítást vizsgálni kell. De ebből nem következik, hogy „a kereszténység” mint egész bűnöző volna. Az ilyen állítás nem történészi, hanem metaforikus-ideológiai.
A jó történész szétbontja a vádlottat. Ki döntött? Milyen jogalapon? Milyen ellenállás volt? Ki profitált? Ki ellenezte? Milyen alternatív keresztény álláspontok léteztek? Melyik korszakban? Melyik régióban? Milyen intézményi viszonyok között? Deschner gyakran éppen ezt a szétbontást gyengíti: a különböző eseteket a bűntörténet nagy folyamatába húzza be.
8. A folytonosság kísértése
Deschner egyik legerősebb narratív mozdulata a folytonosságteremtés. Az események nála nem csak egymás után következnek, hanem ugyanannak a mély mintázatnak a bizonyítékaivá válnak. Konstantin, Athanasius, Ambrosius, a középkori pápák, a keresztes hadjáratok, az inkvizíció, a konkviszta, a modern pápai politika: mind ugyanabba a hosszú véráramba kerül.
A folytonosság azonban nem magától értetődő. Bizonyítani kell. Nem elég, hogy két korszakban erőszak történt, és mindkettőben jelen volt keresztény legitimáció. A történésznek meg kell mutatnia az intézményi, fogalmi, jogi, rituális, politikai és társadalmi átviteli mechanizmusokat. Mi öröklődött? Mi változott? Mi szakadt meg? Mi jelent meg újként? Mit jelentett ugyanaz a szó más korszakban? Hogyan viszonyult egymáshoz teológiai norma és politikai gyakorlat?
Deschner gyakran úgy ír, mintha a folytonosság evidens volna. Pedig a történelemben a hasonlóság nem azonos az azonossággal. Az erőszak sok korszakban visszatér, de nem mindig ugyanaz az erőszak. A vallási nyelv sokszor legitimál hatalmat, de nem mindig ugyanúgy. A keresztény intézmények sokszor részei a politikai rendnek, de más egy késő antik császári rendelet, más egy 12. századi pápai bullarendszer, más egy 16. századi felekezeti állam, és más egy 20. századi konkordátumpolitika.
Aki mindenben ugyanazt látja, nem mélyebben lát, hanem kevesebbet különböztet meg.
9. A fordított apologetika
A keresztény apologetika klasszikus hibája az, hogy a pozitív példákból akarja levezetni az egész tradíció szentségét. Szentek, karitász, kultúra, művészet, egyetemek, kórházak, lelki mélység, civilizáció. Mindez valós lehet, mégsem bizonyítja, hogy „a kereszténység” mint egész szent.
Deschner fordított hibája az, hogy a negatív példákból akarja levezetni az egész tradíció bűnösségét. Háborúk, hamisítások, üldözések, vérengzések, intrikák, dogmatikus erőszak, korrupció. Mindez valós lehet, mégsem bizonyítja, hogy „a kereszténység” mint egész bűn.
Mindkét módszer válogat. Mindkettő igaz eseményeket használhat. Mindkettő képes hatni. És mindkettő történetietlen, ha az egyedi eseményekből kollektív lényegítéletet gyárt.
A hagiográfia és a kriminalizáló pamflet rokonok. Ellenségeknek látszanak, de ugyanabban a családban élnek: mindkettő szereti az erkölcsi totalitást, mindkettő szereti a nagy narratívát, mindkettő szereti az előre megírt végkövetkeztetést. Az egyik glóriát rajzol, a másik vádiratot. A történésznek egyik sem lehet elég.
10. Deschner mint kompilátor
Deschner nem elsődlegesen levéltári szakmonográfiák szerzője. Nem egyetlen korszak specialistája, nem egyetlen forráscsoport filológusa, nem egy régió szociális hálóinak aprólékos rekonstruktőre. Ő nagyívű kompilátor. Olvas, összegyűjt, idéz, rendez, támad. Ebben hatalmas ereje van. De ez egyben határa is.
A kompiláció nem megvetendő műfaj. Nagy szintézisek gyakran kompilatívak. De jó szintézist csak akkor kapunk, ha a szerző világosan elválasztja a biztos tényt, a vitatott rekonstrukciót, a szakirodalmi álláspontot, a saját értelmezést és a retorikai ítéletet. Deschnernél ez a határ gyakran elmosódik. Az idézett szakirodalom a vádirat szereplőjévé válik. A forrás nem egyszerűen tanú, hanem ügyészi tanú.
Ezért Deschnert nem szabad végforrásként olvasni. Használható kiindulópontként: milyen témákat érdemes ellenőrizni? Milyen kényelmetlen kérdéseket kell feltenni? Hol lehet apologetikus elhallgatás? De nem elég azt mondani: „Deschner megírta.” Meg kell nézni: mire hivatkozik? Az idézet pontos? A forrás műfaja megfelelő? A szakirodalom mai állása mit mond? Van ellenforrás? Van alternatív magyarázat? Az esemény tipikus vagy kivételes? A számok ellenőrizhetők? A későbbi legenda és a kortárs bizonyíték el van különítve?
Aki Deschnert kritikai apparátus nélkül olvassa, könnyen abban a helyzetben találja magát, mint az apologéta, akit bírál: azt hiszi el, ami világnézetileg kényelmes.
11. A szekuláris kritika jelentősége
Deschner bírálatát nem lehet azzal lesöpörni, hogy „persze, az egyház védi magát”. Valóban vannak egyházi kötődésű kritikák, amelyekben működhet intézményi önvédelem. Ezt sem szabad naivan figyelmen kívül hagyni. De a Deschnerrel szembeni legfontosabb kifogások nem csak egyházi oldalról jönnek. Szekuláris, humanista, valláskritikus szerzők is megfogalmazták, hogy nála túl sok a vádirati szerkezet, túl kevés az elemzés, túl erős a morális totalizálás, túl sok az árnyalatlan általánosítás.
Ez különösen fontos. Ha egy antiklerikális szerzőt csak püspökök bírálnak, az olvasó könnyen gyanakszik. Ha viszont világnézetileg közeli, szekuláris szerzők is azt mondják, hogy a módszer túl szelektív, túl vádló, túl személycentrikus, túl kevéssé strukturális, akkor ezt komolyan kell venni. Nem minden Deschner-kritika apologetika. Van olyan kritika is, amely pontosan azért bírálja Deschnert, mert komolyan veszi a valláskritikát.
A valláskritikának sem érdeke ugyanis, hogy rossz történetírásra épüljön. A rossz érv akkor is rossz érv, ha jó cél érdekében használják. A pontatlan vádirat hosszú távon gyengíti a kritikai gondolkodást, mert megtanítja az olvasót arra, hogy elég a megfelelő irányba gyűlölni. A valódi felvilágosodás nem ezt jelenti. A felvilágosodás nem az egyházellenes indulat szabadjára engedése, hanem a gondolkodás fegyelme.
12. A rossz fordítás és ideológiai kiadás külön problémája
A Deschner-művek körül terjedő fordítások és kivonatok további gondot jelentenek. Egy jegyzetapparátus nélküli, szerkesztőileg módosított, ideológiailag terhelt fordítás nem tekinthető tudományos kiadásnak. Ha egy szerkesztő kihagyja a jegyzeteket, módosítja a címsorokat, cserél kifejezéseket, egyszerűsít mondatokat, és saját szélsőséges előszavával keretezi a szöveget, akkor az már nem megbízható Deschner sem. Ez különösen igaz, ha a szerkesztő antiszemita vagy rasszista politikai kategóriákat visz bele az értelmezésbe.
Ilyenkor két külön kritikát kell elvégezni. Az egyik Deschner eredeti német művének bírálata. A másik az adott fordítás vagy kivonat bírálata. A kettőt nem szabad összekeverni. Az eredeti Deschner lehet vitatható, polemikus, kompilatív, módszertanilag sérülékeny. Egy rossz fordítás viszont ennél is kevesebb: nemcsak vitatható történetírás, hanem ellenőrizhetetlen közvetítés.
Ezért az ilyen anyagok használata különösen veszélyes. Az olvasó azt hiszi, Deschnert olvassa, valójában egy Deschnerből készült ideológiai terméket olvas. A jegyzetek nélkül pedig éppen az vész el, ami egy ilyen műnél a legfontosabb volna: az ellenőrizhetőség.
13. Mit kellene helyette csinálni?
A kereszténység bűneit meg kell írni. De másként.
Először: konkrét tárgyat kell választani. Nem „a kereszténység bűntörténete”, hanem például: „a 11–13. századi pápai háborús legitimáció”, „az inkvizíciós eljárások jogtörténete egy adott régióban”, „a keresztény antijudaizmus prédikációs formái a késő középkorban”, „a reneszánsz pápaság patronázsa és korrupciója”, „a szerzetesrendek birtokpolitikája”, „a felekezeti állam erőszakrendszere a kora újkorban”.
Másodszor: szét kell választani a szereplőket. Egyház, pápaság, püspökség, szerzetesrend, világi uralkodó, városi tanács, tömegmozgalom, jogász, teológus, prédikátor: nem ugyanaz. A keresztény nyelvhasználat sem mindig azonos keresztény oksággal.
Harmadszor: a forrásokat forrásként kell kezelni, nem lőszerként. Egy ellenséges beszámoló nem lesz automatikusan igaz, csak mert az egyház ellen szól. Egy hagiografikus forrás nem lesz automatikusan hamis, csak mert egyházi. A forráskritika nem politikai rokonszenv kérdése.
Negyedszer: a morális ítéletet nem kell eltörölni, de helyére kell tenni. A történész mondhatja, hogy egy cselekmény üldözés, kényszer, gyilkosság, hamisítás vagy jogfosztás volt. De az ítélet nem helyettesítheti a magyarázatot. A felháborodás nem módszer.
Ötödször: meg kell engedni az ambivalenciát. Egy intézmény lehet egyszerre kultúrateremtő és elnyomó. Egy szereplő lehet teológiailag mély és politikailag kegyetlen. Egy korszakban lehet reform és erőszak. Egy tradícióban lehet karitász és kényszer. A történelem nem erkölcsi plakát.
14. Mire jó mégis Deschner?
Mindezek után jön a kényelmetlen igazság: Deschnert nem érdemes egyszerűen kidobni. Túl sok munkát végzett, túl sok kérdést tett láthatóvá, túl sok apologetikus kényelmet zavart meg. Egyházi köröknek szükségük volt ilyen kellemetlen támadóra. A hagiográfia ellen jó méreg volt. Csak éppen a méreg nem táplálék.
Deschner olvasása hasznos lehet, ha az olvasó tudja, mit tart a kezében: vádiratot, nem ítéletet; ellen-narratívát, nem szintézist; kompilációt, nem primer kutatást; erkölcsi publicisztikával átitatott történeti anyagot, nem forráskritikai alapművet. Ő kérdéseket ad, gyanút ad, témákat ad, morális nyugtalanságot ad. De a választ máshol kell ellenőrizni.
A legrosszabb olvasó az, aki Deschnert úgy használja, ahogy a jámbor apologéta használja a szentek életét: bizonyítékként arra, amit már előre hinni akart. A legjobb olvasó az, aki Deschner után szakirodalmat nyit, forrást keres, ellenérvet olvas, korszakot tanul, és megkérdezi: mi igaz ebből pontosan, milyen értelemben, milyen határok között?
15. Végítélet helyett történetírás
Deschner műve egy hatalmas perbeszéd. Retorikailag erős, érzelmileg hatásos, sokszor jogosan dühös, de mégis perbeszéd. A perbeszéd célja nem a teljes kép, hanem a vádlott elítélése. A történetírás feladata más. A történész nem hagiográfus és nem ügyész. Nem az egyház védőügyvédje, de nem is hivatásos vádlója. A történésznek nem kell felmentenie a bűnöst, de nem is szabad előre bűnösként kezelnie a tárgyát.
A kereszténység történetében van vér. Sok vér. Van csalás, hatalomvágy, üldözés, árulás, képmutatás. De a kereszténység története nem csak ez, és főleg nem magyarázható kizárólag ezzel. A bűnök történeti feltárása akkor erős, ha pontos. Ha megkülönböztet. Ha nem fél a sötéttől, de nem is fest mindent sötétre. Ha a forrásokat nem harci eszköznek, hanem nehéz tanúknak tekinti.
Deschner legnagyobb érdeme, hogy nem engedte kényelmesen fehérre mosni a keresztény múltat. Legnagyobb hibája, hogy sokszor ő maga mosta feketére.
Ezért a verdikt: Deschner fontos, de nem megbízható végső tekintély. Olvasni lehet, sőt néha kell. Hinni neki nem szabad. A történelem nem hitkérdés — sem az oltárnál, sem az oltár ellenében.
