Mivel meg nem a lehetosegekhez szabom az almaimat, az vagyok aki akarok lenni.
Meg nem lefutott meccs ezert van csak reszeredmeny.
Bar a jovo eleg sotetnek tunik. Ugyanis kene vagy 200 millio Ft, hogy veghezvigyek par dolgot amire szukseg lenne. Tobb is johetne (akkor lenne lakasom is :) de ez mar be van tablazva.
Jelen pillanatban (igen, mert allandoan valtozik) az az almom, hogy legyen egy szereto tarsam, akivel elvezni is tudom a megszerzett anyagi javakat, mert ha ilyen nincs, akkor az egesz nem er fabatkat :) sem. De azert van egy fix almom is, miszerint edesanyam ujra makk egeszseges lehessen es dolgozhasson es ujra teljes erteku embernek erezhesse magat, akinek majd sok unokat es zeneszamot krealhatok a jovoben. Ha nincs egeszseged, semmid sincs!
Másikegylány:
Két dolog nélkül persze nem megy: türelem és a győzelembe vetett hit. Mindennek megvan a maga ideje - a virágzásnak is. Amiben pedig nem hiszel igazán, jobb bele sem kezdeni.
Elbéjé:
Nem a szenvedést kell élvezni! Ha az igaznak hitt cél végig ott lebeg a szemed előtt, még a legnagyobb gyötrelem is lehet édes.
Koly!
Lehet, hogy csak a mazochisták élvezik a szenvedést, szóval ÉLVEZNI a dolgot valóban kissé beteges, de "épitkezni" nagyon is lehet belőle, a szenvedés - nem a fizikai - valóban nagyon hozzátartozik az élethez és szerintem amikor az ember benne van, akkor érdemes lemeritkezni a fenekéig és tanulni belőle meg beépiteni a leszűrt tapasztalatokat a személyiségbe és valahol ez is hozzásegithet az álmok - legalább részleges - megvalósitásához. Szembenézni a világgal és benne saját magaddal. Nem könnyű.
A fanevelés is szép dolog, csakhogy az ember nem tudhassa előre, hogy tényleg fog-e virágozni. Én már (tudatosan) harmadik éve figyelem a virágzást - sőt, mi lenne, ha úgy gondolkodnék, hogy az életem erre hegyeződik ki -, de se virágok, se madarak. Namostakkor?
Azt hiszem, egy idő után elfogy a belső erő. Elkélne egy kis megsegítés kívülről is.
(O.K., én is érzem, átmentem nyavajgósba. Bocsi)
Érdemes e gondolkodni azon, hogy mit akarunk elérni? Elérhető e? Ha igen, akkor gondolkozzunk?
Ha nem, akkor ne, mert fáj?
Én sokszor úgy vagyok vele, hogy majd a következő életben tudatosabban irányitom magam a cél felé, de ekkor eszembe jut, hogy nem is biztos, hogy akkor már érdemes lesz, sőt nem is biztos, hogy van következő élet.
Én spec. teniszező akartam lenni. De most már 19 éves fejjel kicsit nevetségesnek tűnne elkezdeni, pedig jó lettem volna, azt hiszem. Akkor a következő dolog, amikor mászkálok este akkor csomót gondolkodom, hogy valójában mennyi lehetőséget is mulasztottam el, amiből lehetett volna bármi jó. És az néha fáj, mert tovább gondolom, hogy mennyi minden jó is lehetett volna.
Vacskamati: igazad van, de csak a mazochisták élvezik a szenvedést (mégha csak egy álom után:) )
MÁSIKEGYLÁNY: Fantasztikus a témád. Egy cuppanóst érte az orrod hegyire.
Csak hát egy gond van vele, hogy az általa kiváltott gondolatok elszomoritják az álmodozót.
Nem hiszem hogy az ember teljes mertekben elerheti vagyait. Mit csinalnal utana?
Az a legjobb az egezben, hogy meg kell kuzdened erte. Ami konnyen jon, az nem is olyan jo.
Meg aztan nem az a lenyeg, hogy ki vagy, hanem , hogy mit gondolsz.
Itt a vége felé már csodaszép kezd lenni ez a topik. Ilyen szépen megfogalmazni, hmmm...., ez nem semmi.
Ezek után már csak egy nagy klasszikust merek itt idézni, ami szerintem tömör egyszerűségével kifejezi az alant tárgyalt témakör lényegét:
"A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga."
offto picon
Kedves Vacskamati miért küldesz te engem sétálni? Nem ezt érdemlem.. :)))
offto picoff
Csendes őszi, ködös mélabú üli meg ezt a topicot most már...
L. hullavirág, L. iram: lik az élet :)
Minstrel:"boldog ember az, aki számára a fa felnevelése legalább akkora örömöt jelent, mint a szüret."Ennel szebben megfogalmazni...
Adi:Rokonlélek... Uhh,dom-do-dom...(most jutottam el a ferj szoig) minenesetre _orulok_, hogy van meg ket ilyen ember...
Koly: aloom nelkul elfaasulunk, minek eljunk?
Másikegylány:"nem őrültség-e kívánni egyáltalán ilyen álmot" Nem. Ramutat a hibadra, segit megismerni magad. Fejlodnie kell az embervek.Mindenkinek. Mindhalalig. A ketseg nem rossz dolog. Annak a jele, hogy nem vagy elvakult, nyitott vagy a vilagra. Tul sok ne egeszseges, de hat azert beszelgetunk. Mar megbeszeltuk, hogy nem midig olyan csucs, ha teljesul az alom.
Merész és kicsinyes vágyaink rabságában tengődünk jóformán egész életünkben. Küzdhetünk értük, letagadhatjuk őket, de voltunk vagy lehetünk elégedettek? Vajon hány győzelem kell még ahhoz, hogy belássuk: a megvalósított álmok felett érzett öröm sem tart tovább néhány percnél, nyom nélkül tűnik el, hogy aztán átadja helyét egy újabb elérhetetlennek.
Küzdött vágyaink úgy élnek bennünk, mint a fák. Gyökeret vernek, hosszú évek alatt lombkoronát bontanak, majd hirtelen rügyre fakadnak és gyümölcsöt hoznak. A boldog ember az, aki számára a fa felnevelése legalább akkora örömöt jelent, mint a szüret.
Én az lettem, amiről sokat álmodoztam.
Volt, hogy kétségesnek tűnt (pl. jobb ajánlatok miatt), de végül is az lettem. És nehezen lehetek más.
Azonban az álmok-álmodozások fejlődnek, és az enyémek olyan irányúak, hogy nagyon érdekes élet vár rám, ha továbbra is megvalósulnak.
De hol az elôremozdító konfliktus, ha megvalósítod az álmaidat? Szerintem álomügyben az a fontos, hogy nyitva maradjon az ajtó, vagyis soha ne érezd úgy, hogy lehetetlen megvalósítani az aktuális álmodat.
Nekem az volt (és most is az) az álmom, hogy a lehetô legszabadabban tudjak élni, illetve tudjam magam felvállalni, ne kelljen másnak lenni, mint amilyen valójában vagyok (társadalmi elvárások, munkahely, család, stb. stb) miatt. Az olyan nagyon rossz, mikor csinálsz valamit, de a lelked nincs benne. Szóval a 18 éves kori (mi akarok lenni, ha nagy leszek - állás, stb.) álmok után inkább afelé tolódtam el, hogy amit éppen csinálok, abban örömömet leljem. Valamiért: az emberekért, akikkel csinálom, az üzenetért, amit a tevékenység hordoz, de mindenképpen sokat jelentsen a számomra. Így aztán szépen lassan kialakult az a tevékenységi kör, amiben jól érzem magam, (mivel ez több tevékenységet takar, természetesen nagyon megnehezíti azt, hogy a ranglétrán mondjuk igazgatói posztig emelkedjek, de miért is fontos az, ha egyszer jól érzem magam azon a területen, amit éppen csinálok?)
Tudjátok mi a nehéz abban, hogy képes legyen az ember felvállalni saját magát, még akkor is, ha némely nézete, ha úgy tetszik "Álma" nem passzol a konvenciókhoz? Az, hogy elfogadja saját magát. Az ember változik, ez elkerülhetetlen, de alapvetô értékeid nem változnak számottevôen, mi van akkor, ha ezek nem passzolnak a szokáshoz/hagyományhoz?
(Természetesen nem arra gondolok, hogy oké ilyen vagyok, ennél se jobb, se rosszabb nem leszek és passz, ha az ember tiszta szívbôl szeretne változni valamilyen irányban, nyilván meg tudja tenni, de szerintem csak jóra vezet az, ha az ember leül saját magával, és átgondolja, hogy milyen is ô.) És egyszercsak eljut egy pontra, hogy felsóhajt, feláll, és azt mondja magának, hogy igen, ez vagyok, ezek az én értékeim, ezek a hibáim és ezek mellett ki is állok. Hatalmas megkönnyebbülés ám! (legalábbis nekem az volt.) Úgyhogy ebben a tekintetben nagyon közelítek ahhoz, hogy megvalósítsam az álmomat.
Persze ehhez hozzásegített az, hogy a férjem 3 éve elrángatott Amerikába és ott rá kellett döbbenjek, hogy az élet nem fenékig tejfel (ugyanis otthon Bp-n nagyon jól éltem, igaz, hogy ezt kizárólag magamnak köszönhettem, és nem nagyon akartam ezt a jólétet otthagyni). És eleinte az ember próbál alkalmazkodni a más értékrendhez, viselkedéshez, de én 28 év budapesti élet után sosem leszek amerikai és kész (más kérdés, hogy nem is akarok). Így aztán egyre inkább kezdtem visszatérni a szókimondásomhoz és ôszinteségemhez (ami itt Kaliforniában nemigazán szokás), amitôl eleinte tartózkodtam, mert ki tudja, kit bánt meg az ember ugye. Valamint felismertem azokat az értékeket, amik nekem igazán fontosak (szóval ez kontinensnyi költözés katalizátorként működött és ezért végülis nem sajnálom), és aztán - jóbarátok segítségével - arra is rájöttem, hogy nem biztos, hogy az rossz, amit én csinálok, csak szokatlan. Úgy tűnik elôbb-utóbb mindenki csak belefásul az életbe, én meg errôl hallani sem akarok. És be kell valljam, mostanában életemben elôször jól érzem magam a bôrömben. Egyfolytában mosolygok. (Aki ismer, az tudja, hogy ez mekkora hatalmas változás az örökös pesszimizmusom után.... Pedig nem keresek tul sokat, nincs sajat lakasom, mindössze kialakítottam magamnak egy olyan életformát, ami nekem jólesik, és amiben érdemes élni.)
Ezt az "átmeneti" szót nagyon eltaláltátok. Na, pont úgy érzem magam. Vannak az álmok, amikről azt hiszem: ha megvalósulnak, na majd akkor leszek valaki.
És valahogy mindig a megvalósulás előtt jönnek az olyan akadályok, hogy az ember tényleg csak magát okolhatja.
Pl.: tudom, hogy ha megtenném ezt-és-ezt, akkor beteljesülhetne. De megér e annyit, hogy mindezt megtegyem?
Vagy: azt érzem: megtehetném, de a jellememből adódik, hogy mégis képtelen vagyok rá. Márpedig ha a jellememből hiányzik az, ami az álomhoz (egyesek szerint) kell, akkor nem őrültség-e kívánni egyáltalán ilyen álmot?
Meg: és ha teljesül, valóban olyan lesz, mint ahogy megálmodtam?
Tényleg ennyire fájdalmas lenne az élet, hála az elmúlt, elvesztett álmoknak???
Annyi minden akartam lenni, de már öreg vagyok hozzá lélekben (19). Elfuseráltuk az időt, hogy két hónapos korunkban nem nyújtottunk be inditványt drága szüleinknek, hogy mi valójában mik is akarnánk lenni. Evickélünk a zavarosban, hogy megpróbáljuk megközeliteni a fényévnyi távolságban leledző vágyakat? Jó álmodozni, vagy fájó? Érdemes álmodozni? Egyszer csak sikerül elérni mindent?
Vacskamati!
Az életem nagy része azzal telik, hogy uralkodni próbálok a teljesülhetetlen vágyaimon. Már egész profin megy. De a vágyak makacs démonok, újra és újra befészkelik magukat a lelkembe, és ott kéjesen vájkálnak bennem.
A vágyak elnyomása csak a nyomorúság kényszere. Nem tudom elfogadni a "szenvedés nemesít" és "hasonló fennkölt szólamokat.
Amúgy az sem egyértelmű számomra, hogy a vágyakon való uralkodástól a vágyakból, vagy a kötelezettségekbôl lesz kevesebb a te értelmezésedben? Bár ez utóbbi nekem logikátlan. És miért kellene minden kötelezettséget teljesítenem? Egyáltalán, mit nyilvánítasz te kötelezettségnek, ezt nem egészen tudtam megragadni. Kivel szemben, az állammal, a szeretteimmel, magammal?
Még ez utóbbi se sikerül mindig...
MuzX:Itt az almokrol volt szo. Sokan mondtak, hogy egy 'alom' beteljesedese nem valtott ki igazi megelegedest, sot sokszor hianyt. Ez egy olyan alom, ami "erot ad az elethez",es erkolcsi tartast is ad. Az emberek azt nevezik 'becsuletes', 'jo' embernek, aki minel tobbet tett onzetlenul ertuk (_minenki_ egoista). "Fugg az eloeletedtol", tehat megvalaszoltam, hogy miert _van_ csaladod.
..."függetlenség kivívásáért van, hogy végre"... Nem azt kell nezni, hogy 'majd' akkor, hanem minden kotelezettseget teljesiteni _kell_(ha uralkodsz vagyaidon, kevesebb van beloluk), es _kozben_ is elni kell(olvasni a metron, bagy 'csak' elmelkedni a kozhelyes bambulassal szemben,zenet hallgatni, beszelgetni munka kozben).
A csaladod is nagyereszt a te neveleseden mulik, csak ez mar manapsag nem 'divat'.
Abban viszont igazad van, hogy nem tul jok a kolatasok...
Heki:"nem derül ki, hogy valójában akkor Mi és Ki az..." Fejtsd meg a vilagot! Nezz korul gondolkodva, setalj sokat. A sorsodat nagymertekben TE iranyitod. Csak sokmindent fol kell hasznalni.(intrikabol tovabbkebzest kaphatsz Frank Herbert:Dune-sorozatabol)
...De, felek. Ha korulnezel, nem nehez elkepzelni, hogy 2000-ben tenyleg vilagvege lesz(mar irtam),de nezz meg egyszer egy kisse elfogult filmet India szegenyeirol. Amikor neztem, eskuszom odakivankoztam. Egyszer egy joga-hirdetesen volt:"A boldogsagot keresve az emberek egyre bonyolultabba teszik onmagukat es az egesz vilagot. Nem ertik meg, hogy az igazi boldogsag belulrol fakad."
Ezzel nem azt mondom, hogy koltozzunk be egy erdobe. Ellenkezoleg, _miutan_ megtalaltuk lelki bekenket, tanuljunk, dolgozzunk. akkor mar nem unalmas kotelezettseg, hanem kihivas lesz.
Mr Moon:koszi. Hogy erted az "átmeneti állapotban"-t? Ha valaki "átmeneti állapotban" el, az meg nem menti fel a felelosseg alol. en is atmemeti allapotban elek, utban az idealis oregkor fele. amig meg nem alakult ki a leki bekem, hasznaltam az ertelmemet. Be lehet latni az osszes vallasban jelenlevo 'tizparancsolat'-ot,sot akkor teszed igazan magadeva, mert men 'Isten' mondta, hanem Te alkottad meg.
