Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Annalánynick Creative Commons License 2017.01.13 0 0 485

Szia, hát, ha egyébként Bp-n laksz, akkor gondold meg, érdemes-e a legközelebbit választani. Először én is így gondoltam... 

Tavaly nyáron én is úgy voltam vele, hogy gyorsan kell a jogsi,  egyik suli olyan mint a másik, beiratkozok a legközelebbibe, aztán majd ügyes leszek.

Aztán a kolléganőm mesélte, hogy úgy járt tavaly, hogy fél évig nem került autóra, és csak akkor tudott heti 2x vezetni, ha pluszba fizetett az oktatónak (vagyis nem a suli által hirdetett óradíjon vezethetett).

Ráfeküdtem a témára, csináltam egy excelt, hogy a tapasztalatok alapján kirostáljam a lehúzósnak mondott sulikat, meg azokat, akik gyanúsan olcsón hirdetik a tanfolyamot, kuponoznak stb

Az hamar kijött, hogy a kisebbek között lesz a befutó… Megnéztem a weboldalakat, jelentkeztem több sulihoz, és ahol a legnormálisabbak voltak, oda be is iratkoztam másnap. Tudom, hogy sokaknak tökre számít, hogy egy huszassal több vagy kevesebb a tandíj, de sajna sose tudhatod előre, mennyibe fog kerülni a végén a jogsid. 

Nyilván az egyik első kérdésem azért nekem is ez volt a suliban. Az oktatóm (aki pluszban az iskolavezető) közölte, hogy ügyes vagyok :)  így valszeg nem kell majd 50 órát vennem, de hogy pontosan mennyi kell, azt nem tudja nekem előre megmondani. 38 órát vezettem vele, meg egy másik sráccal szimulátoron gyakoroltunk - ez ingyen volt - és elsőre átmentem a vizsgán. Jippié.

Nem volt olcsó, sőt, de úgy voltam vele, hogy MEGÉRDEMLEM! Tényleg élmény volt a vezetés, Bulya Sanyi, az oktatóm istenkirálycsászárul tanít. Ha tudsz kicsit metrózni, azt javaslom, ne kockáztass. A Likedrive autósiskola a 11. ker-ben is van valahol, én a 8. ker-ben voltam náluk beiratkozni+ elméleten. :). 

Előzmény: Blodnie (484)
Blodnie Creative Commons License 2017.01.09 0 0 484

Sziasztok!

 

Kérlek segítsetek! Most szeretném elkezdeni a jogsit, és nem igazán találok normális és naprakész véleményeket két autósiskoláról. Az egyik a Mazsola tanoda a másik pedig a Flexi autósiskola. (Budaörsön dolgozok ezért ezek lennének a legideálisabbak). Nem szeretnék több hónapot várni oktatóra,és nem szeretném ha idegbeteg türelmetlen ember tanítana.

Annyira sok rosszat lehet olvasni 1-1 autósiskoláról...

Akár a legapróbb vélemény is érdekel természetesen.

 

Köszönöm szépen! :)

H21 Creative Commons License 2016.12.30 0 0 483

Én is a NON-Stop Autósiskolánál kezdtem. Nekem furcsa volt, hogy az iskolavezető egyből azzal kezdte, hogy a forgalmin csak akkor megyek át elsőre, ha fizetek a vizsgabiztosnak.

Nos, igaza lett. Én nem fizettem...

Én nem ajánlom SENKINEK! Lehúzás megy végig. Nem készítenek fel és korruptak. Ha jót akarsz messzire elkerülöd! Még hogy 5 hét alatt felkészítenek... 5 hónap alatt se!

fulljogsi Creative Commons License 2016.11.02 0 0 482

fulljogsi Creative Commons License 2016.10.26 0 0 481

Szia

 

Igen tudok Neked segíteni :)

 

Küldj egy e-mail a fulljogsi@gmail.com-ra. :)

 

Várom! 

 

Bea

Előzmény: lautnermark (479)
Zsófi_4 Creative Commons License 2016.10.18 0 0 480

Kedves Tamás!

 

Meg tudnád adni Göblyös Zoltán oktató úr elérhetőségét? Én is hasonló cipőben járok :)

 

Zsófi

Előzmény: tamasnagy1983 (473)
lautnermark Creative Commons License 2016.10.15 0 0 479

Lehet, hogy tudsz segíteni! 4431 gépcsoport vizsgát tudsz intézni gyakorlással együtt?

Előzmény: fulljogsi (474)
lautnermark Creative Commons License 2016.10.15 0 0 478

Helyesen:

Ezért kár volt egy új nicket regisztrálni.

Előzmény: lautnermark (477)
lautnermark Creative Commons License 2016.10.15 0 0 477

Ezért kér volt egy új nicket regisztrálni.

Előzmény: Noahh01 (476)
Noahh01 Creative Commons License 2016.10.15 0 1 476

Sziasztok!

 

Én csak azért jöttem erre a fórumra, hogy segítsek annak, aki jó oktatót akar. 

Én a 24-es autósiskolánál kezdtem, ott csináltam a kreszt és az elsősegélyt, én nem ajánlom őket senkinek. Egyáltalán nem segítőkészek és szeretik a sok pénzt, ha értitek mire gondolok. Amikor megtudtam, hogy itt csak lefizetéssel lehet levizsgázni kerestem egy másikat. Itt olvastam a Talentum autósiskoláról így kerültem oda. MINDEKINEK AJÁNLOM. Iszonyatosan korrektek, SENKI nem fizethet le senkit, nincsenek plusz felárak a vezetésnél (hétvégi stb) meg ilyen hülyeségek. 

 

Én Göblyös Zoltánnál vezettem. Ha akartok egy kedves, végtelenül nyugodt, nagyon profi és nagyon jó pedagógiai érzékkel rendelkező embert, na, meg ha igazán szeretnétek megtanulni vezetni hozzá menjetek. Teljes szívemből tudom ajánlani. 

Elsőre sikerült a vizsgám úgy, hogy a minimum óraszámot vezettem csak le. Nagyon jól megtanított mindent. 

Nem tudom, hogy lett-e volna olyan dolog, amit ha csinálok kicsit is felemeli a hangját. Egyszer nekitolattam egy villanyoszlopnak és akkor is csak egy vicc elmesélésével konstatálta az eseményeket. :)

Van egy kis várólista nála, nem véletlen. Én is vártam 3 hetet, de nagyon megérte. Ha tehetném újra őt választanám. Mindenkinek ajánlom! 

 

Sok sikert nektek!

waw24 Creative Commons License 2016.10.10 0 0 475

-Kalmár Autósiskola-

Elvárják, hogy kend meg a vizsgáztatót, ha nem, tuti bukó.

De Vácon a legtöbb vizsgáztató és oktató korrupt. Akinek ez belefér menjen oda, könnyen kap jogsit. Csak lassan félek így kimenni az utcára...

Ez egyéni vélemény, de a lehető legrosszabb.

fulljogsi Creative Commons License 2016.09.27 0 0 474

TUDOK SEGÍTENI VALAKINEK? - (az alábbi képzések valamelyikében)
- Targoncavezető (OKJ és Gépkezelő jogosítvány)
- Emelőgépkezelő (OKJ és Gépkezelő jogosítvány)
- Földmunkagépkezelő (OKJ és Gépkezelő jogosítvány)
- B kategóriás (személygépkocsi) jogosítvány,
- A, AM kategóriás (motor, segédmotor) jogosítvány,
- C kategóriás (teherautó) jogosítvány,
- GKI (C,D)
E-mail: fulljogsi@gmail.com

Web: www.fulljogsi.hu

tamasnagy1983 Creative Commons License 2016.09.19 0 0 473

Sziasztok!

 

Én jogosítványosként gyakorló vezetésre jelentkeztem A Talentum Autósiskolához, illetve Göblyös Zoltán úrhoz.

Az oktató rendkívül nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, és úgy érzem, hogy hamar megtalálja a közös hangot a tanulóval. Számos hasznos ötletet, gyakorlatban is jól alkalmazható tippet kaptam tőle, mindenkinek csak ajánlani tudom őt!

 

Nagy Tamás

fulljogsi Creative Commons License 2016.08.24 0 0 472

JOGOSÍTVÁNYT szeretnél AKCIÓS ÁRON?


(Motor,Személygépkocsi,Teherautó,Taxi, GKI, OKJ, Gépkezelő)

NÁLUNK SIKERES B KRESZ VIZSGA UTÁN AKÁR 3 HÉTEN BELÜL,SIKERES C KRESZ VIZSGA UTÁN GARANTÁLTAN 48 ÓRÁN BELÜL KEZDHETED A VEZETÉST! 


KATTINTS: http://fulljogsi.hu/online-beiratkozas/

fulljogsi Creative Commons License 2016.08.10 0 0 471

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.29 0 0 470

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.26 0 0 469

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.26 0 0 468

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.25 0 0 467

RENDKÍVÜLI AKCIÓ A FULLJOGSINÁL!

 

Jelentkezési határidő: 2016.08.12.

 

B kategóriás ONLINE ELMÉLET ÉS VIZSGADÍJ EGYÜTT most 29.600 Ft helyett 22.400 Ft.

 

JELENTKEZZ ONLINE VAGY KÉRJ INGYENES VISSZAHÍVÁST!

 

www.fulljogsi.hu

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.19 0 0 466

ÓRIÁSI NYÁRI AKCIÓ A FULLJOGSINÁL!

 

(AM,A1,A2,A,B,C,CE, GKI, OKJ, Gépkezelő)


A RENDKÍVŰLI ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL MEGHOSSZABBÍTVA! 
HATÁRIDŐ: 2016.07.31.

 

SIKERES B KATEGÓRIÁS KRESZ VIZSGA UTÁN 3 HÉTEN BELÜL KEZDHETED A VEZETÉST!

 

SIKERES C KATEGÓRIÁS KRESZ VIZSGA UTÁN 48 ÓRÁN BELÜL KEZDHETED A VEZETÉST!


JELENTKEZZ ONLINE, VAGY KÉRJ INGYENES VISSZAHÍVÁST!


Bővebb információ: www.fulljogsi.hu

 

fulljogsi Creative Commons License 2016.07.19 0 0 465

 

ÓRIÁSI NYÁRI AKCIÓ A FULLJOGSINÁL!


(AM,A1,A2,A,B,C,CE, GKI, OKJ, Gépkezelő)


A RENDKÍVŰLI ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL MEGHOSSZABBÍTVA! 
HATÁRIDŐ: 2016.07.31.


JELENTKEZZ ONLINE, VAGY KÉRJ INGYENES VISSZAHÍVÁST!


Bővebb információ: www.fulljogsi.hu

 

 

 

 

duckstory Creative Commons License 2016.07.06 0 0 464

Sziasztok! Én is a csigánál tanultam vezetni.Az elmélet aránylag hamar megvolt de oktatóra nekem is várnom kellett. Innentől kezdve pont a fordítottja a tapasztalatom, mint az előttem hozzászóló Bogdán Evelinnek! Tetszett hogy volt lehetőségem megnézni a kocsit és az oktatóval személyesen is beszélni. Így dönthettem hogy maradok vagy másikat kérek. Az oktatás nálam is a kormányzással és a jelzéssel kezdődött. Néha kis segítséggel de az óra végére már használtam a pedálokat is! Jó ütemben haladtunk mert a harmadik alkalommal már ki mentünk a faluba, ahogy az oktatóm mondta. Ismerősök alig hitték el hiszen még csak most kezdtem! Ami fontos h rögtön az első órán elmondták hogy evvel a kocsival addig nem szabad elindulni amíg ég a vészjelző, illetve amíg fel nem emelkedik a karosszéria mert a javítás költsége legkevesebb 50 ezerről indul. Etikátlan a vizsgát megkerülő dolgokról szó sem volt! Rugalmas volt az időbeosztás. Mindig találtunk nekem is megfelelő időpontokat. Egyéni kérésem is volt a hegy és a lejtőmenet, mert így kipróbálhattam a motorféket is. Illetve, az autópálya használata mivel sokat fogok a szüleimhez vidékre lejárni. Úgy érzem, hogy nagyon jó oktatást kaptam a vizsgám is elsőre sikerült! Az oktatóm neve: Lambert Vilmos és mindenkinek csak ajánlani tudom!

RaidenHUN Creative Commons License 2016.07.05 0 0 463

Szia!

 

Köszi, idáig ennek vannak a legjobb árai azok közül amiket ajánlottak. Itt ez az 50perc x 30 alkalom tényleg elég? Engednek vezetni, levezetni ennyi idő alatt ezt a 580 km-t? Hallottam pár suliról, hogy direkt lassan vezettetnek, és ellógják az órát csak hogy végül jóval többet kelljen fizetned, tudnál esetleg konkrétan ajánlani valakit tőlük, gondolom mint mindenhol itt is eléggé változó az oktatói színvonal.

 

Köszi :))

Előzmény: mindenoke (461)
mindenoke Creative Commons License 2016.06.30 0 0 462

TALENTUM! Csakis a Talentum! http://www.talentum-autosiskola.hu/
Már korábban is írtam itt, amikor átjelentkeztem hozzájuk a Csigavértől. Mivel nem én vagyok az első, aki véleményezi őket, ezért nem fejteném ki, de az biztos, hogy aki a Csigavért választja, az nagyon ráfaraghat mind az anyagiakat, mind az időt tekintve!

Szóval Talentum. Én Tóth Andrásnál tanultam, aki egy nagyon kedves, türelmes és rendkívül profi oktató, csakis ajánlani tudom. De bárkit is választotok, csak jól járhattok. Ott valóban az a célja az oktatóknak, hogy tanulóik sikeresek legyenek a vizsgán és később is, amikor már önállóan vezetnek!

Nagyon örülök, hogy őket választottam és jó szívvel ajánlom Mindenkinek, aki még csak most fontolgatja, hogy elkezdi!

mindenoke Creative Commons License 2016.06.30 0 0 461

Szia!

Én októberben kezdtem náluk, december elején tettem sikeres KRESZ-vizsgát, rögtön jelentkeztem is a vezetésre. Akkor nekem azt mondták, hogy 12 hét kb. a várakozás. 14 hét elteltével, márciusban sem tudtak semmit sem mondani, mert akkor voltam még csak ~530. a listán.
Velem is közölték, hogy drágultak az árak és ha fizetek, talán gyorsabban sorra kerülök. 

Én azt javaslom, tedd amit én. 

Fogtam magam és iskolát váltottam. Én a Talentumhoz mentem: http://www.talentum-autosiskola.hu/
Őszintén mondom, hogy ennél jobb döntést nem is hozhattam volna. Az árak a Csigavérhez képest valamivel drágábbak, de nem vészesen, viszont ennek az iskolának vannak a legjobb oktatói. Többel is találkoztam, mindegyik kedves, profi és valóban arra törekszik, hogy a tanulóik megtanuljanak jól vezetni! 
Az én oktatóm Tóth András volt és egy rossz szavam sem lehet rá. Nem vesztegette az időt, nem volt agresszív, nem akarta, hogy lefizessem a vizsgabiztossal együtt (mint ahogy azt másoknál olvasni lehet). Ő tényleg megtanított jól vezetni és türelmes volt velem. 

Épp ma volt a forgalmi vizsgám és elsőre sikerült is :)

Remélem tudtam segíteni! :)

Előzmény: RaidenHUN (456)
H21 Creative Commons License 2016.06.28 0 0 460

Én a NON-STOP-nál voltam. A kresz vizsgán nem volt gond. Jól felkészítenek, jó programjuk van hozzá. A forgalmi az más tészta. Az iskolavezető bácsi egyértelműen és világosan elmondta, hogy csak akkor mehetünk át, ha lefizetjük a vizsgabiztost. EZ KOMOLY!!! Messziről kerüljétek el őket! 

fulljogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 459

Sziasztok!

 

Szeretnék ajánlani Nektek egy autósiskolát:

 

 

 

Minden ami jogsi - Fulljogsi

 

www.fulljogsi.hu

 

 

Elnézést az előbb a kép nem sikerült! :(

 

fulljogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 458

Sziasztok!

 

Szeretnék nektek ajánlani egy autósiskolát:

 

Minden ami jogsi, Fulljogsi!

 

www.fulljogsi.hu

 

Köszönöm!

 

Fulljogsi csapata

Lopakodójogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 457

Jó napot !  A Lopakodó Autósiskola segít .

Előzmény: RaidenHUN (456)
RaidenHUN Creative Commons License 2016.06.22 0 0 456

Valaki tud esetleg segíteni?

 

Tavaly szeptemberben csináltam a kreszt, sikerült is, azóta várok oktatóra Csigavérnél, lassan már 8 hónapja. Most beszéltem velük, és azt mondták: drágultak tavaly óta egy ezressel az árak oktatónál, szóval nincs mese ennyivel többe fog kerülni, ezen kívül akkor tudnak oktatót szerezni, ha lemondok a már befizetett 10 órás ingyen vezetésről (kresz + egyéb költségek mellé járt akcióban), ezen felül fizessek még (az egyébként is drágult ) óradíjra + 1200 -at, mert csak olyan oktató szabad.

Miután mondtam nekik, hogy maradnék a szerződénél közölték, hogy jelenleg 400. helyen vagyok a listában. Mindez 8 hónap után.

 

Nem tudom eldönteni, hogy most csak szivatnak, szórakoznak velem, hogy többet fizessek vagy komolyan gondolták ezt. Tapasztalatok? Mit tudok tenni? Ezt a 400. helyet se értem, mi lesz ebből? Még egy év várakozás? 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!