Elnézést, ha nem szorosan a számtanórához szólok hozzá, hanem az un. parlamenti matematikához, melynek megjelenési formája a bizottság. E matematika (a házszabályban) megadja, hogy az egyes bizottságokban - ahol egyesek szerint fontosabb munka folyik, mint a parlamenti üléseken - milyen arányban vesznek részt a kormánypárti és az ellenzéki képviselők. Nos e szerint az elosztás szerint a MIÉP ellenzéki párt. De milyen ellenzéki? Szegény FIDESZ alig győz kitérni az őt a bizottságokban érő MIÉP-es támadások elől.
A választások előtt tudtuk, hogy aki a FIDESZ-re szavaz, az Torgyánra szavaz, de hogy Csurkára is?
Ha azt írod, hogy 1+1=2 és 2+2=4, azt TE írtad.
Ha azt írom, hogy 1+1=2, azt ÉN írtam. Ha a továbbiakra vagy kiváncsi, inkább kérdezz! Előszőr azt, hogy 38-kám 2+2=?. Válaszolok. Utána még kérdezhetsz, hogy akkor 1+1+1+1 az szerinted is 4? És ha azt mondtam igen, akkor egy nyelvet beszélünk.
De mi van ha Nálad már az 1+1 is már rögtön öt meg hat??? Mert én erre asszociálok. Állandóan túlreagálsz dolgokat és túl szaladsz, csak rossz irányba.
De továbbra is kérdezzetek bármit a sok önjelölt cenzor ellenére próbálok (ön)cenzúra nélkül írni.
ÉRTED!?
Persze hogy tovabb füzöm, hogy elgondolkozz azon, hogy mit is irtal es abbol mi következik.
Szelektiv az ertekiteleted. Megmagyarazom, hogy hogy gondolom :
Azt irod : 1 + 1 = 2 es 2 + 2 = 4.
Erre valaki azt irja: tehat szerinted 1 +1+1+1 = 4
Erre Te: En ilyen nem mondtam, nem irtam, szo sincs rola.
Skorpió, amiket én írok (azaz nem idézet, reagálás, "állítólag", közvélekedés, stb.) igen. De inkább tudom mint hiszem. Bár Te mindig egy kicsit tovább fűzöd a mondandóm. A Rákosi-SZDSZ kontinuitásról nem írtam de most, hogy mondod..
Te hiszed amit írsz? Olvasd át mégegyszer, amit írtál!
Ez a Rakosi - SZDSZ kontinuitasi elmelet szerintem nem teljes. 56-ban az oroszokat ök hivtak be, söt ha megkaparnank, kiderülne hogy Szalasi titkos szdszes volt, es Sztalin tanulmanyozta TMG müveit a kivegzesek közben. Ha visszamegyünk 150 evet, egyböl megVilagosodik, hogy az 1848-es szabadsagharcot is az SZDSZ verte le.
A törököket is ök hivtak be termeszetesen - a tatarokrol nem is beszelve.
A legutobbi leveltari kutatasok azt engedik feltetelezni, hogy Pol-Pot bekes szerzetes volt, csak Konrad György versei hatasara irott ki 3 millio embert.
38 !
Te hiszed is amit irsz ? A legkomolyabban kerdezem.
Csülök gondoltam már rá, hogy abbahagyom, de olyan a sötétség, muszály néha bevilágítsak.
Skorpió, a gondolatmenetemből nem következik egyenesen amit leírtál, de a leírtakról gondolhatom, hogy marhaság. A leírtakból (részben) következik, hogy egy tüntetésen vörösre mázolnak egy Dávid csillagot.
Bölénynek: "..Ez tényleg lehet közvélekedés, de szerintem akkor sincs alapja. "
Akkor miért van ez? Én is csak gondolkodtam. A Te magyarázatod?
"..Hogy az szdsz 10 éves történetéhez hogyan jön nek a 19-es kommün tagjai és Rákosi et.-ék, az azért érdekelne"
Csak sorrendileg került egymás után. A kommün népbiztosok, moszkovita négyes és több más impresszió vezet a vörösre mázolt Dávid csillagokhoz. De akár a kommün, a Rákosi rendszer és az SZDSZ között is van korreláció. Sok köztük az amolyan hivatásos forradalmár típus,a kommünár.
Most jön a kulcsmondatod:
"Engem ez az egész vita csak arról győzött meg, hogy a mai Magyarország legmagyarellenesebb pártja éppen a MIÉP. Ugyanis olyan indulatokat támaszt magyar és magyar között (és most ne csak kereszténymagyar vs. zsidómagyar dimenzióban gondolkozzunk) amely annyit ártott már az országnak, hogy ahhoz képest Rákosi és Kun Béla tevékenysége még a garázdaság vétségét sem meríti ki.
>>ahogy gondolod..
Az, hogy mi a magyarság érdeke, nem egy 250.000-es szavazóbázisú párt tiszte eldönteni. "
És most egy variáns:
Engem ez az egész vita csak arról győzött meg, hogy a mai Magyarország legmagyarellenesebb pártja éppen az SZDSZ. Ugyanis olyan indulatokat támaszt magyar és magyar között (és most ne csak kereszténymagyar vs. zsidómagyar dimenzióban gondolkozzunk) amely annyit ártott már az országnak, hogy ahhoz képest Rákosi és Kun Béla tevékenysége még a garázdaság vétségét sem meríti ki. Az, hogy mi a magyarság érdeke, nem egy 3% szavazóbázisú párt tiszte eldönteni.
DE! Ne mi vívjuk meg a csatát, ha lehetett egy SZDSZ és alkotmányos talajon áll (nem mindig ugye, lsd. taxisblokád) akkor legyen alkotmányos talajon álló MIÉP is, majd ők ellesznek egymással. Két kis pártról van szó.
Az, hogy ki kezdte az antiszemitázást/zsidózást? Hát ez tényleg olyan, mint a gyerekek.. De én nagyjából emlékszem a dolgokra.. Lakitelek másnapján már a New York Times hozta is az antiszemita rágalmait. Csak azért mert a "népiek" nem a Kis János féle Hálózathoz csatlakoztak.
Azóta megy ez az ide-oda vádaskodás.
Tehát azt mondod, hogy nem 250 e ember dönti el, hogy me legyen...remélem igazad.
De ez ugye akkor vonatkozik a SZDSZ-re is, ott kb. 370 e emberről beszélünk, és mégis mintha a hatalmuk többet sejtetne ennél.
Hidd el, az SZDSZ is tud indulatokat kavarni...ha valaki az SZDSZ-t támadja, ed idő után a sajtó mint antiszemitát bélyegzi meg...
38!
"A
közvélekedés mégis az, hogy a zsidóságot ők képviselik a legmarkánsabban, nem lehet cáfolni, hogy van alapja."
Ez tényleg lehet közvélekedés, de szerintem akkor sincs alapja. A zsidóság érdekeit egyáltalán nem képviselik, vagy ha igen, akkor nem jobban, mint akármelyik másik párt (miép not included). Az, hogy kicsit több a vezetőségben a zsidó, az ehhez édeskevés. Konkretizáld már, hogy miben képviselik oly markánsan a zsidóságot (és csak a zsidóságot!).
Hogy az szdsz 10 éves történetéhez hogyan jön nek a 19-es kommün tagjai és Rákosi et.-ék, az azért érdekelne.
Engem ez az egész vita csak arról győzött meg, hogy a mai Magyarország legmagyarellenesebb pártja éppen a MIÉP. Ugyanis olyan indulatokat támaszt magyar és magyar között (és most ne csak kereszténymagyar vs. zsidómagyar dimenzióban gondolkozzunk) amely annyit ártott már az országnak, hogy ahhoz képest Rákosi és Kun Béla tevékenysége még a garázdaság vétségét sem meríti ki. Az, hogy mi a magyarság érdeke, nem egy 250.000-es szavazóbázisú párt tiszte eldönteni.
Pedro!
Én nem állítottam, hogy Te ilyet mondtál, pusztán bejegyzéseidből vontam le bizonyos következtetést. Nem hiszek abban, hogy itt Magyarországon bárki tönkre akarná tenni a magyar kultúrát. A globalizáció pedig olyan erős a mai világban, hogy az idegen kultúra beáramlásának lehetetlen gátat szabni. Számomra a kultúra nem vagy-vagy kérdése. Meg kell találni a helyes arányt.
Olyan ez, mint amikor a kocsi gyerekek szüleik kizárólagos szeretetéért versengenek. Nem értik meg, hogy a szeretet nem olyan, mint egy alma, melyből csak akkor jut valakinek nagyobb darab, ha az elosztáskor mások kisebb szeletet kapnak.
Soha egy szóval nem mondtam, hogy a Miép jelenti nekem az egyetlen pártot, amelyik a magyarság értékeit képviseli, ne forgasd ki a szvaimat. Én azt mondtam, előbb tartom magam magyarnak, mint zsidónak...ezzel mi a baj? ITT ÉLEK...
Nem is rájuk szavaztam...na mindegy. Azt kijelenthetem, hogy még mindig jobban képviselik, mint az SZDSZ.
Az biztos, hogy a zsidók valahogy sokkal jobban megbíznak egy másik zsidóban...és valahogy tudják is a másikról, hogy kiben van vagy nincs zsidó vér. Ebből következik, hogy támogatják egymást bizonyos pozicíókat szeretnek inkább zsidóknak adni...elég csak a politikára vagy a médiára gondolni. Ha valaki lerasszistázna, akkor újra közlöm...én is zsidó vagyok, és büszke is vagyok ré...de nem vagyok vak.
Előre kell bocsátanom, hogy kérdésre válaszolok, nehogy megint mániákus zsidózónak tűnjek.
Bölény:
"Egyégként honnan a halálból veszed, hogy amit az szdsz mond, az csak és kizárólag a zsidóság érdekeit szolgálja?"
>>Ezt így nem mondtam. Az SZDSZ-t itt két sorban nem jellemezném, mindenkinek megvan a saját véleménye róla. A közvélekedés mégis az, hogy a zsidóságot ők képviselik a legmarkánsabban, nem lehet cáfolni, hogy van alapja.
"Vessünk már egyszer számot, hogy az szdsz ténykedése, de akárcsak az általa képviselt eszmék mennyit használtak és ártottak a zsidóságnak!"
>>Persze, hogy ártottak (is). A Kádár-rendszerben gyakorlatilag nem volt zsidó kérdés, viszonylag békében éltek, a sajtó, stb. nem nagyon érintették a kérdést, generációk nem is tudtak róla, akik meg tudtak, azok is elfelejtették, más cocilaista országokhoz képest lehet, hogy pont Aczélnak (is) köszönhetően. 88 táján került elő az antiszemitizmus, mint politikai vád komolyan.
"Ez miépes topic és nem akarok többet mellébeszélni, de ha akarod (vagy bárki más vágyik ezt a témát kitárgyalni) az emilcímem adott. "
>>Nem akarok kibújni, csak félek kevés az időm és hosszú a téma. Elsorolnám az SZDSZ 10 éves történetét. A 19-es kommün minden népbiztosa zsidó volt, a 45 után iderakott MKP négyes minden tagja, nagyon sok komcsi "gondolkodó", aktivista, ezek azok a dolgok, ami aztán vörössel lefestett Dávid csillagokhoz vezetnek gyűléseken. Az jó kérdés, hogy Rákosi féle hóhányok miatt miért vannak megbélyegezve becsületes zsidók. Sajnos minden szimbóleum, csoportosítás magában rejti ezt a veszélyt. Én nem tartom antiszemitának, de van akit érzékenyen érinthet. Azoknak azt javasolom: akinek nem inge, ne vegye magára! Eddig csak Pedrot hallottuk. Persze a legkényelmesebb az lenne, ha ezzel az egésszel nem kéne foglakozni struccként. A Kádár rendszer ezt csinálta.
Pedro!
Kösz a választ. Biztos vagy benne, hogy csak MIÉP-es talajon állva keresheted a magyarság értékeit?
Erről eszembe jutott egy élményem. Több, mint tiz éve turistáskodtam Izraelben. Tel Avivbam, a Zsidó múzeumban leszakadva a csoporrtól egyedül bóklásztam, amikor az egyik teremőr magyarul megszólított: Látom magyarok. Nézzen be a szinházterembe, ott valami magyar rendezvény van.
Megkerestem. Benéztem. A zsúfolt teremben vagy 300 ember, a pódiumom fiatal lány Sebestyén Márta módjára, zenekiséret nélkül, eredeti magyar népdalokat énekelt. A jelenlévők (egykori menekültek és utódaik) mind a magyarság értékeit keresték és ápolták. Nem hiányzott nekik hozzá a MIÉP.
"Voltak nem zsidók is a kommunizmus születésénél,
hatalomrajtásában. Ezért neveztem találónak a jelképet. "
Ha aszerint osztályozzuk a mozgalmakat, hogy hány zsidó bábáskodott a megszületésüknél, akkor miépes barátaink nyugodtan a "vörös csillag" mellé rakhatták volna a keresztet is... Biztos nem jutott hirtelen eszükbe.
Egyégként honnan a halálból veszed, hogy amit az szdsz mond, az csak és kizárólag a zsidóság érdekeit szolgálja? Vessünk már egyszer számot, hogy az szdsz ténykedése, de akárcsak az általa képviselt eszmék mennyit használtak és ártottak a zsidóságnak! Ez miépes topic és nem akarok többet mellébeszélni, de ha akarod (vagy bárki más vágyik ezt a témát kitárgyalni) az emilcímem adott.
Meg amikor a Maóba írogatott humorosokat. Nem tartom egy nagy kalibernek, a Déry "poénja" jó volt. Persze vannak zsidók akik nem állandóan a frontvonalban érzik magukat, bár bizonyos érzékenységet megértek, de talán kicsit túlzás mindent a származás felől nézni.
Köszi, hogy állandó jelleggel megtalálsz engem, és a velem kapcsolatos elképzeléseidet ténykény közlöd.
Nos ugyan van bennem zsidó vér - nem is kevés -de:
Én magyarnak tartom magam, aki a magyarság érdekeit nézi legelőbb.
És csak aztán zsidó származásúnak...ugyanis én itt élek, ebben az orszában.
"Talán azért van a nyugati féltekén annyi zsidó származású újságíró, mert a zsidók hazátlanságukban ellepték ezeket az országokat, ahol nem annyira a kétkezi, nehéz fizikai munkákban kamatoztatták tehetségüket, inkább a régebben lenézett foglalkozásokat űzték, mint kereskedés, uzsoráskodás, újságírás stb.
Mivel fordult a világ, manapság ezen foglalkozások nagyobb hatalmat, befolyást jelentenek művelőinek, mint pld. ha bányászok lennének.
A zsidók hazátlansága fogékonyabbá tette őket kozmopolita nézetekhez, így a kommunizmus utópiájához is. Innen a baloldaliságuk.
Hogy ez mennyire álságos dolog, arra döntő bizonyíték a kommunizmus totális csődje. A baloldaliság manapság nem több üres szólamnál, legfeljebb az egy nyájhoz tartozást fejezi ki.
Ez a baloldal most támad, sportszerűtlenül, sunyin, aljas módon. De hát mi mást várhatnánk tőlük? Ha a jelenlegi újságíró garnitúra túlsúlya megmarad, az életben nem lesz hiteles, objektív tájékoztatákoztaás(...)"
Ez egy azegybe át lett kopizva Monusch Aaron hompédzséről, még csak át se pofoztad... Néha egyetértek azzal amit írsz, de a MA egy agybeteg balfasz, hogy lehet ennyire rágás nélkül lenyelni ezt a marhaságot? Vagy csak jól hangzik?
Eléggé hiteltelen az a faszi, olyasmi kitaláció lehet mint a szabóalbi...
soltika,
ha nincs kifogásod ellene, akkor itt kérném a konkrétumokat Aczélról, mint Csurka nagy mecénásáról és a meg nem írt, de kifizetett művekről. A 68 aug. 20. utáni esetről is.
Előre is köszi. Tudom, hogy nem lehet gyors. De azért kivárom.
Lehel kürtje!
Nem kerültem be.Szerencsére sikerült megvédeni magam.
Sajnos azok az elvek melyekkel mindketten
egyetértünk,néhány Miép-es ismerősömre
a legkevésbé sem érvényesek,s úgy gondolom,ők nincsenek messze az átlagtól.