nekem nem hinnem,hogy pszichologus kellene,de hogy a verekedo gyerek anyukajat falra kennem,azt irasba adom neked..Mert engem meg tulgatoltak gyerekkoromban,serult a kis lelkem,nekem is le kell vezetnem valahol
ismet egy Nagy Magyar Anyat hallottunk,akinek az egvilagon semmi mas dolga nincs,csak egyszem porontya lelkivilagat patyolgatni..Remelem pont ilyen hozzaallassal nezed,mikor a gyereked a masik gyerek fejen probalgatja,mekkorat szol a homokozolapat,elvegre nem szabad szegenyt gatolni..Meg azt is remelem,hogy egy vehemensebb anyuka a te fejeden is kiprobalja
nem olyan ordogtolvalo szerintem...2 tele cekkerrel es egy orokmozgo 2 evessel /esetleg tobbel/rendkivul praktikus lehet..Megnezem,hogy magyarazod el a 2evesnek,hogy az uttesten rohangalni nem jelent hosszu eletet a nagybevasarlassal a ket kezedben,mikor alig varod,hogy hazaerj es ledobd
Nem is az erőszak a legrémesebb, hiszen a Tom és Jerryben is volt erőszak igencsak, mégsem verték fejbe a tanítónénit palacsintasütővel a gyerekek. Hanem az állandó villózások, a gyors képváltások, a tartalom nélküli történés. Ezek a rajzfilmek inkább a kiskamaszoknak vannak kitalálva (nekik is minek?). Nézhető mesefilmcsatorna pl a minimax (bár abban rengeteg a hülye reklám), a Jim-Jam, és a Disney csatorna - már aki tudja fogni ezeket.
De ha már tévé - és tegyük a kezünket a szívünkre mindenkinek jól jön félóra nyugalom - akkor inkább mesedévdék, a régebbi magyar rajzfilmekkel.
Félreérted a dolgot, a póráz NEM fegyelmezési eszköz, hanem a gyerek védelmét szolgálja. Nyujt neki egy bizonyos fokú önállóságot, de nem engedi, hogy elszakadjon az anyjától. Ez különösen ott jó, ahol forgalmas utak mellett sétálnak, bevásárlóközpontban, vagy mindenféle banzájokon, pl. majális, búcsúk és hasonló. Ez a fajta iszonyodás éppen olyan, mint amikor a járókát börtönnek titulálják egyesek.
Vannak gyerekek, akik egyszerűen nem szeretik, ha kézenfogva vezetik őket, kitépik magukat és nekiszaladnak az úttestnek. No meg az anya két keze se szabad mindig, vannak olyan dolgok amihez két kéz kell, hogy egyebet ne mondjak pl. a pénztárca táskából kivétele. Egy ilyen apró szünet alatt is képes úgy megszökni a gyerek, hogy hült helyét találod amikor ujra odanézel.
ki mondta,hogy a szulo gep es nincsnek erzelmei? Eleg egy ilyen utan 1x felszedetni vele az egeszet szemenkent,ha 3 oraig tart,akkor is..Legkozelebb tuti nem fogja leboritani es meg meg se kellett pofozni
ez egy marhasag...Az enyem 3 evesen tudta,hogy ami a TV-ben van,az nem a valosag,a reklamokban sokszor hazudnak,ebbol kovetkezoen ha kellokeppen kommunikalva vannak otthon pl a reklamok,az egvilagon semmi bajt nem csinalnak sem a viselkedeseben,sem a fogyasztasi szokasaiban...
bocsanatot kerek a nepes gyulekezettol,de szerenyen megkerdezhetem,hogy az a szo,hogy NEM,az hianyzik a szotaratokbol?? Ha EN ugy dontok,hogy nem nez TV-t,sem Cartoon Networkot,sem Minimaxot,se semmit,akkor nalam a tavkapcsolo es siman kikapcsolom..Ehhez nem kell pszichologus vagy csoportfoglalkozas..
A tévé, a tévé, az örök téma. Nekünk még mostanáig sikerült megakadályozni, hogy a gyerekek tévéprogramot nézzenek, csak mese-dvdk vannak este 18-19 óráig, hála Istennek már ezeket is otthagyják, ha van valami jobb program. És szerintem ezek a KIKA meg Cartoon Network és hasonlók nagyban felelösek azért, hogy a gabonapehely-kiszórás meg az általános rossz viselkedés számítanak mostanság a menönek a gyerektársadalomban.... de mit is várjunk el a gyerekektöl mi, felnöttek, ha mi is a rapperek eröszakdicsöítö szövegeire rázzuk.... Németországban élek, itt a "frech" (= szemtelen) és az "aggressiv" jelzöt az utóbbi években egyre inkább pozitív értelemben használják.... na, erre már nincs is mit mondanom.
Aha, már értem :) Én ezt is a "károkozás"-témához sorolom, és én is ütnék érte, ha nem tudnám másképp megakadályozni azt, hogy a gyerek folytassa ezt a hülyeséget. Mert úgy lennék vele, hogy a mocskot valakinek fel kell majd takarítania, ez a valaki valószínüleg egy amúgy sem túlfizetett polcfeltöltö lesz, aki joggal érezheti elviselhetetlen pofátlanságnak, ha a kedves szülö nem képes megfegyelmezni a kölkét, és ezért neki kell szívni.
Bocs, de ez NAGYON rossz érv! Ha már muszáj a gyerekre verni (popsi, kéz még csak-csak elmegy, a pofozás barbárság, ezt tartom), annak csak három oka lehet: 1. a gyermek veszélyezteti saját magát, pl. következetesen ki akar mászni a negyedik emeleti erkélyen, és még kicsi ahhoz, hogy belássa, hogy nem szabad, mert veszélyes, és az adott helyzetben nem megoldható, hogy ne menjen az erkély közelébe; 2. a gyermek viselkedésével másokat veszélyeztet komoly mértékben, pl. a frissen gerincmütött nagyapának szalad neki több ízben teljes lendülettel, és még kicsi ahhoz, hogy megértse, ezzel kárt okozhat; 2. a gyermek viselkedésével olyan nagy horderejü/összegü kárt okozhat, hogy azt nem lehet felvállalni, pl. fog egy követ, és elkezd "rajzolni" az autó lakkjára. Hogy pontosan mivel okoz ez utóbbi esetben kárt, azt szinte lehetetlen elmagyarázni egy akármilyen értelmes két-három-négy évesnek, és ha nem megoldható, hogy a gyermek ne jusson köhöz, vagy az autó közelébe, akkor muszáj megfegyelmezni.
Szóval szerintem ezek lehetnek az okai egy esetleges "rácsapásnak". Na de nehogy már azért pofozzuk a gyereket, mert nem köszönt a szomszéd néninek, vagy mert temetésen röhögcsélt, vagy mert azzal üdvözölt valakit, hogy "Jé, de kövér vagy!" Aki az ilyen helyzeteket szülöként nem tudja humorral viselni, az inkább sose szült volna!
Tudom, hogy sokan ítélnek így, én mégis rászolultam erre e megoldásra a Nagynál, mikor még kicsi volt. Ugyanis nem hagyta magát az Istennek se kézen fogni vagy négy-öt hónapon át, és hát járkálni meg kellett ide-oda, forgalmas út mellett, reptéren, és az egyetlen másik lehetséges megoldás az lett volna, ha otthon hagyom, azt meg én éreztem volna embertelennek, ugyanis irtó kíváncsi és nyüzsgös volt. Szóval pórázon vezettem, ami öt egy cseppet sem zavarta. (Zárójelben jegyzem meg, hogy most, hogy hét éves lett, le se szakad rólam, müvészet vele NEM kézenfogva menni valahová. Na, erre varrjunk gombot....)
Én ezelőtt mindig értetlenül állok, mert bár kaptam nem is egy pofont, bennem ilyesminek nyoma sem volt. Igaz, nem is vertek agyba-főbe, ha hisztiztem, kaptam egy pofont, egyből abbahagytam. Olyan közömbös emlék, hogy el sem tudom mondani, és csak pislogok, ha valaki feldolgozatlan emlékként emleget pár gyerekkori atyai nyaklevest....persze hangsúlyozom: nem is emlékszem, hogy valamelyik egyáltalán fájt volna, inkább csak kizökkentett, hirtelen helyretett...nem volt persze kellemes, de félelmetes sem. (És csöndben jegyzem meg, hogy még mindig emberségesebbnek tartom, mint pár mai divatos "gyermekbarát" lelkileg terrorizáló büntetést)
Sajnos az én esetemben ez nem így volt. Nálam valóban a pofonok kezdtek elrontani mindent... mert emlékszem a döbbenetre is, hogy az én szüleim tették ezt velem, az értetlenségre, a dolog váratlanságára. Rossz volt.
en meg dacbol nem csinaltam,nem voltam hajlando bocsanatot kerni,ha ugy ereztem,igazam van,akarhogy is elvertek..A sarokban alltam meg este 9-kor is...
En megbocsatani sem tudtam,el meg kulonosen nem felejtem..
Amíg a pofon egyáltalán használ, addig valóban az a pofon menjen a seggére, és ne az arcára. 8-9 éves kor után már én nem ütnék meg senkit, még akkor se ha nagyon rázza a pofonfát - mert ismerjük el, ezt minden gyerek időnként élvezettel megteszi, aztán csodálkozik, ha leesik a gyümölcse.
13-14 éves kamaszt megpofozni nagyon kockázatos dolog, addigra már gyakorlatilag meg vannak nevelve, amit 10 éves korig nem "vertél bele" - ezt most átvitt értelemben írom - azt már soha nem is fogod. Ha a 14 éves kamasz oredáré módon szemtelen, az biza a te hibád, mert nem vertél a seggére akkor amikor először azt mondta rád, hogy hülyevagy.
Vannak alap dolgok amiket egy gyereknek be KELL tartania, és tök mindegy, hogy dicsérettel vagy szidással érjük el: nevezetesen 1 mindig legyen tisztelettudó a szüleivel és a nevelőivel (nem kell őket tisztelnie, hanem legyen tisztelettudó, ez kettő!!!) 2 mindig tudja a szülő, hogy pillanatnyilag hol van és mikor jön haza (a mostani világban, amikor már a 6 évesnek is gyakran van mobilja, ez igazán nem nagy elvárás) 3 ne hazudozzon, ha csinált valamit akkor vállalja is érte a felelősséget (ezt persze csak akkor lehet elérni, ha nem fél tőlünk!) 4 a rászabott kötelességeket végezze el akkor is, ha nem állunk mögötte (kötelesség a képességéhez mérten jó tanulás is, mondom KÉPESSÉGÉHEZ MÉRTEN, nem az, hogy legyen kitűnő vagy a rászabott házimunka.)
Anélkül, hogy bárkit pofozkodásra szeretnék biztatni: ha valakire egy szülői pofon úgy hat, ahogy leírtad (szörnyű megaláztatás, feneketlen gyűlölet, eljátszott bizalom, sunyi félelem...) ott szerintem egyéb problémák is vannak a szülő-gyermek kapcsolatban.
A pofon barbárság! Micsoda megalázó helyzet, ha az embernek az arcába vágnak!!!!!
Ha már muszáj bántani öket (és szerintem ilyen minden gyereknél elöfordul, hogy a szülö kimeríti a teljes egyéb eszköztárat, és még mindig nem úgy van valami, ahogy kellene), na akkor a popsijára lehet csapni egyet, vagy a kezére, szerintem az még elmegy nagy-nagy ritkán. Engem pofoztak gyermekkoromban, és már egyetlen indokra sem emlékszem (pedig volt biztosan), hanem csak arra az émelygös, szörnyü megaláztatásra, meg a feneketlen gyülöletre a szüleimmel szemben, meg arra, hogy eljátszották a bizalmamat. Máig megvagyunk egymással, meg a felnöttséggel az ember sok mindent megbocsájt, de elfelejteni soem fogom. És ha annak idején a pofonok után engedelmeskedtem is, azt csak lapítós, sunyi félelemböl tettem, nem belátásból.
Senki nem mondta hogy csakis és kizárólag a verés a megoldás, de néha 1-2 atyai ( vagy anyai) pofonba még senki se halt bele... Lehet drasztikusnak hangzik de szerintem olyankor biztos hogy elgondolkodnak azon hogy most mi is történt és főleg, hogy miért. Legközelebb lehet hogy már okosabbak lesznek.
Az én gyerekeimnél a dicséret sokkal-sokkal többet használ, mint a büntetés. (ami nem jelenti azt, hogy sosem kapnak büntetést) Sőt, ha az egyiket megdicsérem valamiért, a másik kezét-lábát töri, hogy mit csináljon, hogy őt is megdicsérjem, és ha szerintük "semmiségért" dicsértem meg a másikat, akkor annak is hangot adnak :-) Na szóval nálunk nagy becsülete van a dicséretnek, pedig igazán nem fukarkodom vele :-)
Szerintem dicséretből soha nem elég, feltéve, ha megérdemli. Értem ezalatt azt, hogy olyankor persze nem dicsérjük meg, ha mondjuk a homokot a másik szemébe szórja, de akárhányszor meg lehet dicsérni, egy "ügyes voltál", "köszönöm, aranyos vagy" stb szavakkal bármilyen csekélységért.
Hát nyilván rosszul hat, de én például annak a híve vagyok, hogy legyen értékrendje a kisfiamnak, ezért ha leviszi a szemetet, még nem ugrom a nyakába, de persze, ha sorozatban hozza a szép jegyeket, azért igenis megdicsérem, de én vigyázok, hogy ne legyen magával túl elégedett, mert akkor motivációját veszti. Én inkább a szidás híve vagyok.
