Figyelj Cat megbántottalak azzal, hogy azt mondtam átlagos vagy?
Nekem már mondta Bazs mondta Nyomi, mondta Kiran....Nagyon sokan, mégsem bántódtam meg.
Nem értem az egészet.
Nekem büszkének kell lennem arra, hogy átlagosnak neveznek(jó, lehet azért mert nem vagyok az), neked pedig bántó.
Érdekes elmélkedés.
a legnevetségesebb az egészben, hogy ha küldenék egy képet te is :"nem tetszel", vagy "átlagos"
jelzővel illetnél, perzse nekem ennek örülni kellene.
De hát szerinte mindenki megérdemli :)
Hiszen másoknak van/volt nőjük, esetleg elégedettek ne adj isten boldogok.
Csak ő szenved, ezért puszuljon a világ.
Én nem azt irtam, hogy Mambo beirta a teszt konkrét eredményét, hanem hogy beirta, hgoy megcsinálta, hogy a gyerekek hogy reagáltak rá, hogy nem az jött ki, amit irtál, és hogy a pontos eredményeket mindjárt irja (kb.). Ekkor kezdtél csalózni meg hazugozni, és ennek az eredményét is leirtam (vagyis hogy melózott vele egy csomót, erre nekiállsz vele szórakozni, csinálj, amit akarsz). Vagyis az eredményt konkrétan nem fogod meglelni, mert elérted, hogy ne irja be, én csak leirtam, miért és hogy történt! Valamint hogy miért várod el, hogy miután ilyen minősithetetlenül viselkedtél vele, ezután teszteket csináljon neked?!
De ennek semmi köze ahhoz, hogy több, mint egy napja hiszed azt valamiért, hogy gyerekem van, ugyanis ez most történt, a gyerekezés meg több, mint egy napja :-DDDDD
Szóval megkerested a hozzászólást, valszinüleg rájöttél, hogy marhára melléértelmeztél valamit, és mivel nem mered felvállalni, erre a beirásra fogod :-DDD
KEdves Veg én ugyanúgy olvasok ahogy te!
Tudod, keresd meg és olvasd már el (magyar nyelven), hogy mi lett a teszt "eredménye".
És utánna ha értelmezted akkor meséld már el nekünk is.JÓÓÓ?
Ugyanis itt semmi sem történt csak annnyi, hogy megmutatattam neked MILYEN KURVA IDEGESÍTŐ TUD LENNI, AMIKOR ÁLLANDÓ VALÓTLANSÁGOKAT ÁLLÍTASSZ ÉS állandóan csúsztatsz.Most játszottam veled én is egy picit.Vártam rá, hátha leeseik, hogy egy NEM LÉTEZŐ HOZZSÁSZÓLÁSODRA HIVTAKOZTAM AZZAL, AMIKOR A TESZT EREDMÉNYÉRE HIVATKOZTAM.Nwem létező hozzászólás után nem írhattad, hogy nincs gyereked, tehát nem is írtad...mintahogy MAMBÓ SEM ÍRTA LE SOHA SEM ANNAK A TESZTNEK AZ EREDMÉNYÉT AMIT FELVETETTEM.
A véleményformálás szabad és ha ENGEM LEGYALÁZHAT EGY NŐ akkor én is megtehetem ugyanezt. Mivel nö=ember és férfi=ember, ezért ůgy értem:
"A véleményformálás szabad és ha ENGEM LEGYALÁZHAT EGY EMBER akkor én is megtehetem ugyanezt. "
Megteheted. De ettöl neked nem lesz jobb. Ezt probŕljuk magyarŕzni.
Beismerem, hogy nőm nem lesz, mert szar pasi vagyok belülről és kivülről egyaránt.
Ettől függetlenül sok feszültséget levezehetek vele. Nagy valoszinüséggel nem vagy szar pasi, csak kicsit érdes a stilusod, és a béka alatt az önbecsülésed. Te is pont olyan haando vagy, mint a többi 6 milliŕrd, csak épp ezt vetted a fejedbe, hogy te rossz vagy. Error. Probŕld ki, hogy egy napig ůgy gondolsz magadra, mint egy ŕtlagos, jo fej emberre. Szerintem estére fogod érezni a különbséget.
Figyelj ide kicsiny Tomibabuci... Ha méltóztatna piciny agyad elővakarni a fenekéről, honnan a francból vetted ama baromságot hirtelen ugy egy napja, hogy gyerekem van??? Ha lenne, akkor az oké lenne, de mit voltál képes ilyen állatira félreolvasni???
Kisfiam honnan veszed azt a baromságot, hogy gyerekem van??? (ezt már különféle kulturált formában többször kérdeztem, de valahogy b*szol rá felelni!)
Innen veszem, a topikból (vagy az elődjéből), ugyanis beszámolt róla. Akkor kussban voltál, és mikor közölte, hogy na miccósz, azt mondatad, hogy baromság, amit csinált, és ez nem teszt (mármint a tied, mert mást hozott ki, mint vártad), meg csaló...
Erre közölte, hogy akkor nem csinált, ha ez neked jó, egyébként meg menj a fenébe, franc se fog neked tesztet csinálni többet, ha nyavalyogsz, egy csomó ideje elment vele...
Azóta ugy kezeled, hogy csak a durciból irt "akkor nem csináltam, na igy jó???" vagy ilyesmi szövegét leszámitva az egész eseményláncolatot ignorálod az agyadban... Bármily sajnálatos, de ez a helyzet :-D
Én szeretném ha csinálnánk valami objektív felmérést(lehet tőlem a Nyomi féle randivonalas teszt is, ami nagyon jó ötlet volt...) Érdekes, eddig mindig te voltál az, aki az utolsó pillanatban visszakozott.
Ha én kaphatok pofonokat, akkkor jogom van ADNI IS. Aha. Csakhogy ez esetben ugyanolyan kis g*ci leszel, mint akitől az eredeti pofont kaptad.
Próbálj meg felülemelkedni ezen, semmivel sem fogod magad jobban érezni attól, ha bosszút állsz a pofonosztón, pláne akkor nem, ha neki adod vissza, hanem olyan embereknek adod tovább a, akik semmit nem ártottak neked.
Nomeg mennyit fizetnek manapság ruhavarrásért és milyen elvárások vannak az azt vállalóval szemben;)
Eddig még nem igazán láttam olyan másod/harmadállás javaslatot, ami nem 5-10 évvel ezelőtti viszonyokra vonatkozott volna, vagy ne igényelt volt kapcsolatokat (ami bármily meglepő nem mindenkinek adatott meg;) )
Egyébként albérletet már 45 körül is lehet kapni, 60-ért XII kerben 40 nm-es kéglihez jut hozzá az ember.
cementke: Te amint csöndesen lelépsz:DDDDDDDDD /Jóóó tudom, ott volt a vérmérséklet opció/
hugibogyó: ott a pont!;)
SH: A munkanélküliek nagyrésze jelenleg a fizikaiak közül kerül ki azt pedig nincs mivel felszippantani... Mivel a cégek nagyrészének azok a tulajdonosai akik "nyugaton már észrevették", hogy csökkenteni kell(ene) a munkaidőt és itt mégsem teszik gondolom rájöttél arra is mi ennek az oka;) Kontroller az a meló amire még most is jó pénzért keresnek embert olyan cégeknél is ahol egyébként létszámstop van. Ja azt ugye tudod, hogy a bíróságokon/ügyészségeken már rég csak protekcióval lehet állást kapni? Röhely, de ha nincsenek kapcsolataid cseszheted, nomeg előbb ott van ugye az a 2 év gályázás ami ahhoz kell, hogy szakvizsgázhass, mer anélkül nuku pecsétnyomó.
Nem csak számtekes téren lehet külföldi melókat megpályázni, de persze kevesebb a lehetőség. Az elmúlt évben viszont mindenhonnan először a külföldieket szórták ki a számtek cégek még ha azok jóval olcsóbban dolgoztak is mint a hazaiak (hiába na, ott van szakszervezet) SAP-tanácsadónak lenni pár éve lett divatos, mivel rájöttek, hogy curvajól fizet és kezd egyre inkább elterjedni a német tulajdonosi dominancia miatt, hallottam is olyan emberről akinek se közgazdasági _gyakorlata_ se szervezői ismerete, de kitalálta, hogy ő az lesz:)))))))
5let: Bemégy bármelyik komolyabb netcafeba és fillérekért bescannelik a fotódat.
shadman77: Ez csak alibi duma;) Lehet venni lepukkant garzont a belváros kevésbé gáz részén aztán - a te anyagi körülményeid megengedik - felújítani majd egy nagyobb/jobbra cserélni és ezt ismételgetve pár év alatt eljutni a vágyott kéglidbe:) De javaslom fordulj Anankéhoz tuti tippekért ő már több kéglirevalót félretett....elméletben;))
pankesz: Lehet, hogy együtt kocsmáztunk tracyval csak olyan keveset ittam, hogy nem jegyeztem meg?:)
Erről az jut az eszembe, amikor egy kisgyerek azt mondja a másiknak: "Ha nem addod vissza a babámat, akkor nem mondom meg neked, hogy anyuéktól kisvasutat kapsz karácsonyra"
:-P
Mambó már csinált neked tesztet, a reagálásodat ismerjük, ugyhogy soha többé nem fog, ne aggódj...
A teszt eredménye: Minden lány szernt a szempontjaid ökörségek, nincs olyan nő, aki ez alapján válogat. Miután erősködött, hogy mégis, kijött egy eredmény, ami szöges ellentétben van az állitásaiddal, azóta ignorálod a tényt, hogy elkészült a teszt...
Mellesleg ha van egy nő, akivel összejössz, remekül kijöttök egymással, szeretitek egymást, stb (ami még a jó kapcsolat része ezen felül) akkor leszel csak boldog, ha nem azzal foglalkozol, hogyha nem lennétek együtt, rajta kivül még 10000000000000, még 10000, még 10 vagy még 1 nőnek jönnél-e be, ugyanis nem velük vagy... Ha nem azt az élethelyzetet éled, és nem azzal nővel való kapcsolatban létezel, akivel együtt vagy, akkor is boldogtalan, megkeseredett vesztes leszel, ha más röpülne a boldogságtól, és a világ tetején érezné magát, mint csucspasi...
A véleményformálás szabad és ha ENGEM LEGYALÁZHAT EGY NŐ akkor én is megtehetem ugyanezt.
Egyébként ez már régi trend itt, a lányok nagyon szívesen kritizálják az itt lévő pasikat, és valahogy vérig vannak sértve ha esetleg a pasik véleményt mondanak róluk.
Én itt még egy átlagosnál jobb külsejű nőt nem láttam, ennek a fórumnak a közelében sem.
Képet nem küldök, bárkivel találkozom és bárki beírhatja ugyanezeket rólam.
Én ezt így gondolom és szinte száz százalékosan biztos vagyok, hogy a találka után sem változni meg a véleményem.
Ha én kaphatok pofonokat, akkkor jogom van ADNI IS. Bocs, hogy megint beleszolok. Lehet ugy elni, hogy az ember csak a kapott pofonokat szamolja, es szigoruan tovabbadja. Lehet ugy is elni, hogy megprobalja megerteni, miert kapta, amit kapott, egyalatalan pofon-e az, vagy csak barack arra a buksi fejire. Igy talan el lehet donteni, hogy a sajat erzekenysege tulfejlett, vagy a masik erzeketlen, vagy egyszeruen a masik bunko. Ha pedig egy erzeketlent, vagy bunkot visszapofoz az ember, azzal a sajat helyzeten nem javit az ember, a masiken biztosan nem, ugyhogy mindenki nagyon jol jar.
Talan celszerubb lenne a mosolyokat szamolni, es azokat tovabbadni, megha abszurd is. A pofonokkal pedig nem torodni. Megertem, hogy ehhez nagyobb onuralom kell. Hogy is mondta Lenin :"tanulni,tanulni, tanulni". Az onuralmat is lehet.