Ha harc, akkor legyen harc!
Kellemetlenkedik az időjárás (eső, kánikula), lázadoznak az "alkatrészek" (térd, hát, stb.).
Az egyik fogam meg akarja szakítani a "diplomáciai kapcsolatot".
What to do?
Maradtam a jól bevált módszernél, kutyaharapást szőrmentével.
Kedden délután megvettem a jegyeket, majd szerdán irány Szombathely.
Kicsit macerás volt a kezdet, de végül 11:15-kor repülőrajtot vettem, a vasútállomásnál.
Leírva még nem láttam, ezért pontosítanék: a Zöld Sas nevű műintézmény a 86-os út hatalmas jobbos kanyarja előtt van, innen már csak egy kicsi és a jelzett út elhagyja a műutat.
Sok-sok meggyfa útközben, finom gyümölcsök szaggatásával és majszolásával túningoltam magam.
A hátfájás szinte azonnal megszűnt:o)
Kicsit orrfacsaró a bűz az elején, de a templom utáni balkanyarnál fejlemény van. A természet eltűntette a pár évvel ezelőtti sitt-lerakás nyomait. Nincsenek nagy tócsák sem. A jelzés felújítva, már-már ideális.
Egy rövid, de kellemetlen, füves szakaszon kell balra, felfelé indulni. Nem több, mint 200 méter, de az eredmény nem marad el. Egy árnyas szekérúton, néhol fenyves szélén ballaghatunk. Kicsit gazos a felhagyott szekérút, de tűrhető. Még a kanyar is jelezve van (oda-vissza).
A völgyben hatalmas gazok, de az út jól járható. A sóderes útra kiérve sajnos már nincs árnyék.
A bekerített rész kerítését elbontották.
Utána egy rövid szakszon dzsungelharc. A jelzések tökéletesek:o)
Egy füves út után érjük el a hajdani főútvonalat (itt balkanyar), de mielőtt elérnénk a már nem is látható, hajdan romos épületet, egy kellemes szekérúton jobbra fordulunk. Az "átadott" vonal villanyvezetékének látványa uralja a környéket. Úgy látszik, az osztrákoknak megéri üzemeltetni a szárnyvonalat (Sopron - Szombathely).
A vasúti átjáró ("alagút") előtti rövid dzsungelharc belefér, utána a már megismert kavicsos út, végül egy lejtő, és már az országúton voltam.
A sör 550 a csárdában. Nem volt más választásom:o(
A kezdeti késést behozva kicsit lazítottam, sikeresen átkeltem a patakon. Egy kicsit nehezteltem, amiért nem volt jel a magaslesen, de nem volt gond, rátaláltam a hosszú, egyenes útra. Kezdetben "harcoltam", de megfutamodtam. Próbáltam a búzemező szélén, majd észrevettem, hogy a másik oldalon a szójatábla szélén az erőgépek elfogadható utat "építettek", azon értem el a tanyát. Szomorú ennek az allénak a sorsa.
Kutyák nem voltak.
Sör olcsó és finom.
Elértem a 16:05-öst buszt.
Szombathelyen találtam egy jó kis vendéglőt (Mátyás), nem messze a vasútállomástól. 490-ért szalontüdő, gombóccal. Fenséges.
17:55-kor indult az IC, meglehetősen pontosan érkezett.
Az első erőpróba tehát sikeres volt.
Ráadás
Csütörtökön korán ébredem. Az volt a terv, ha felébredek, és lábra tudok állni, akkor irány a Cserehát.
Minden klappolt, még izomlázam sem volt, a derékfájás elmúlt, irány a Keleti, a Rákóczival Encsig mentem.
Egy kis helyzetfelmérés, cukrászda, Tourinform iroda, majd busszal Baktakék. 11:15-kor indultam.
Szépen felújított jelzések vezettek a műútig, ott neki a dombnak. Emlékeim szerint nem a most jelzett úton érkeztünk 4 éve, de maradtam az alapelvnél, követtem a jeleket. Egy kicsit gazos volt a szekérút, de járható. Elfogadható sűrűségben jelek is voltak. Kicsit hosszúnak tűnt a "fennsíkon" vezető út, de voltak jelek. Azért sikerült "túlfutni". Jobbra, lent már láttam a templom tornyát, mikor rádöbbentem, a lefelé induló szekérúton fordulni kellett volna. Jó 200 méter többlet (oda-vissza 400), de belefért. Nem volt gond a pontig, a hölgy épp akkor érkezett, bléyegző rendben. A CSEREHÁT TURISTÁJA bélyegző megsérült, új még nincs. Remélem, mikor majd oda jutok, már lesz.
Sikeresen eljutottam a "csúcsra", szomorú állapotok fogadtak előtte. A gyümölcsfák pusztulnak, a szőlő szenved. Megtaláltam az "alagutat", azon átbújva már nem volt gond Nyéstáig.
Nyésta után az új szakasz jól van jelezve, bár a bokrok előbb-utóbb eltüntetik az utat. Csodálatos két tölgyfa a keresztező úton, egy fiatal fán jelzés, irány nélkül. Jobbra kell menni, kicsit lefelé. Én a hegymenetet választottam, becéloztam az erdő sarkát, és irány az irtott, sípálya-szerű gazos domboldal. Az erdősaroknál megtaláltam a jelet, azt hiszem, kicsit menni kellett volna még észak felé a domb aljában.
Innen nincs gond, bár Felsővadász előtt egy jó darabon egy jelet sem láttam. Akkor már volt "kísérőm", egy helybéli munkanélküli próbált gombászni, kevés sikerrel.
Jobbra lent látszik a templom, de maradtunk a domboldalon. A vízmű alatt értük el a települést, itt sem találtam jeleket. Az oszlopokat lemeszelték, feltételezem, a jelekkel együtt.
Időben értem be a kocsmába, a helybéli közmunkások javában töltötték magukba a szeszet. Egy pálinka, egy üveg sör, kísérőnek.
Elértem a buszt is, felfedeztem Szikszón azt átszállási lehetőségeket. Most már tudom a buszmegálló nevét is (ABC).
Kicsit késett a vonat, de elértem az IC-t. Az esti hiradó szignálja ment, mikor betoppantam a kellemesen hűvös lakásba.
Nem így terveztem a fenti szakaszokat, de helyre kellett billentenem a lelki egyensúlyomat. A testi követte "gazdáját".
Nem tudom, mi jön még, de jó lenne most már normális időjárás. Orvos majd akkor, ha befejezem a sorozatot.
Minden kilométer fontos, a 2 nap alatt 30,9 volt a "teljesítmény". Nem sok, de két kellemetlen szakaszt pipáltam ki ma reggel. A Dunántúlon már csak a Bakonynána - Zirc szakasz hiányzik:o)
Írtam már korábban, hogy BZ-vel utaztam. Csuklós BZ-vel. Állomáskijelző, mint a budapesti csuklós buszokon, és megafon, mint az IC-ken. Tiszta, kényelmes ülések. A hang a régi, de a BZ helyett már csak számok vannak az oldalán.
A külsőt átfestették, vonat kinézete van.
Az emlékezetből azonban nem lehet kitörölni a majom-ringatást. Az a régi.
