Hát sajnálatos, hogy a Tu-154-es karrierje nemsokára véget ér a MALÉV-nál. Imádtam azt a gépet, főleg, mikor felszállni láttam. No és az a hajtómű indítás allatt hallható "sivitás". Király
Rep tulajdonságaira nem nagyon emlékszem, mert 1976 körül meg 1982-ben ültem utoljára akkor még gyerekfejjel, annyira emlékszem, hogy felszállásnál kellemesen fokozatosan lehetett a gyorsulást érezni, a Boeing 737-esben brutkóbb volt, hirtelen rántás szerűen kezdte a nekifutást, erre nagyon emlékszem. A Tu-154-es szelídebbnek tűnt :)))
Egyébként Ferihegyen megfigyeltem, hogy a
Tu 154-es rövidebb nekifutás után elemelkedik a betonról. Ezt jól láttam, vagy szubjektív megfigyelés ? Ugyanis egymás után láttam felszállni a két típust.
DAttis: A Tu-154 gépek használatának határidejéről csak annyit tudok mondani, hogy már nem túl soknak ígérkezik. Ezért nem is telepíttet a MALÉV TCAS-t a gépekre. Talán Iborli tudja, hogy mi is a TCAS kötelező használatának határideje Európában.
A Mig-21-el kapcsolatban nem vagyok kompetens, de a személyes véleményem az, hogy talán a kivonásukkal akarják felgyorsítani az új gépek beszerzését. (Nyomós érv lehet minden fórumon, ha az ország nem tudja megvédeni a légterét).
Mitagadás nem túl sok (szerintem, bár én csak egy aggódó állampolgár vagyok).
Mivel NATO tagok vagyunk nálunk is felbukkannak gyakorolni, persze ne rendszeres őrjáratozásra gondolj.
A Malév eddig is jobbára Tu54-esekkel bonyolította a charter járatait, bár én tavaly Santorinin éppen B737-200-assal voltam oda-vissza.
Tudom, nem a most folyó témához kapcsolódik a hozzászollásom, de ma reggel hallottam, hogy minél hamarabb ki akarják a Magyar Légierőből vonni a MiG-21 biszeket. Nem tudom hány darab ez talán 50-60 db.
És hogy a fennmaradó vadászgépek (27 db Fulcrum) marad csak szolgálatban.
Kérdem én, nem lesz ez túl kevés az ország légterének a védelméhez. Ugyanis szerintem új, vagy "használt új" gépek beszerzésére egyhamar nem kerül sor.
Valaki okostól elhangzott szintén a TV-ben, hogy az lesz még megoldás, hogy NATO gépek cirkálnak majd az ország légterében.
Érdekes lesz, Avianoból jönnek majd ide cirkálni a gépek béke időben.
Más kérdés, ez már a polgári repüléshez tartozik.
Idén nyáron elképzelhető, ha Görögországba (Korfu) utazom, akkor Tu-154-es lesz a charter járat ?
Meddig lesznek még üzemben a TU-154-esek a Malév-nél
Kösz Iborli. A neten sajnos semmit nem találtam Kbelyről (pedig még Csehül is próbáltam olvasgatni). Reptéri belépőm nincs, de cseh AIP-t talán tudok szerezni. Tulajdonképpen egy olyan válasz reményében írtam a rovatba, hogy "...tavaly átrepültünk, délután kettőig van ott a vámos, a szőke kantinoslány vizezi a Becherovkát." Sebaj, majd megírom én májusban, ha egyáltalán összejön ez az őrület.
Én még hazai termés vagyok, de az utánam következő pár "szakszós korosztály" már Rigában és Győrben "képződött", majd az őket követők már Győrben és a ROK-ban. Irányítóképzés amúgy évek óta nem volt, a legutóbb végzett szakszósok is legalább öt éves szakszóval bírnak. Most indul egy tanfolyam, de ez inkább "házi", mert a nebulónak már van diplomájuk illetve nyelvvizsgájuk.
Én nem is vonom kétségbe a volt SZU tagállamok ilyesmivel foglalkozó agyainak tudását. (Arról nem is beszélve, hogy szerénységem is ott sajátította el ismereteit. :-))) ) A pénz és a technológia hiányzik nekik csak ahhoz, hogy világpiacra termelhessenek. (Meg az esztétikai érzéken sem árt csiszolni. Legalábbis a hal9000 által ajánlott oldal áttekintése alapján)
Csak bátorkodék megjegyezni, hogy az egyik legelső teljesen digitális komplex fedélzeti repülőgépvezetési-navigációs rendszert, színes képernyős kijelzőkkel, a Szovjetunióban tervezték 1977-78-ban, amikor még sehol nem repült olyan. Természetesen ez sem épült meg.
hal9000: az említett oldalon meglestem az IL96M/T pilótafülkét. Vissza kell utasítsam, hogy tiszta B767. :-)
A robot és pályavezérlő rendszer kezelőpultja inkább Fokker70. A képernyők airbus stílusúak.
Azért jól felismerhető, hogy nyugati avionics termékekkel felszerelt berendezésről van szó.
Ez lehet az a változat, amit az FAA is jóvá hagy.
A Flight Management System Control Display Unit ( CDU) viszont valóban B767 képet mutat.
Na jól van. Tovább nézegetem a képeket. :-)))
hal9000: Tényleg jó kis oldal. Kár, hogy lassú. :-(
Apropó! Valaki nem tudja a volt SZU repülési tanintézményeinek címeit?
Én a valaha RKIIGA, most Rigai Légiközlekedési Egyetem (Rigas Aviacijas Universitate) tudom. www.rau.lv
Kíváncsi lennék az KIIGA és a MAI címeire. Ha valaki képben van velük, szóljon!
Újlaki: Az vidám film volt. De azt legalább filmvígjátéknak is szánták. En az amerikai "Airplane" filmet is értékeltem. :-)
Iborli: Te hazai termés vagy, vagy szintén a nagy testvérnél képződtél? :-))
Az Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban c. halhatatlan filmben (télleg, a címekben nem kell visszakeresztelni Szanktpéterbourgra?) van egy jelenet, amikor az egyik utas feje kiszalad a Kistuskó ablakán a szabadba, és legott jéggé fagy, ezért vészsüllyedést és azonnali kényszerleszállást határoz el a pilóta. A szcenárió szerint valamelyik országúton száll le a gép, autók cikáznak a szárnya alatt, és amikor a közlekedési lámpához ér, a rendőr gyorsan zöldet állít neki, mint a nagy fekete kocsiknak szokta volt.
Első kézből tudom, hogy a ciklázós felvétel a vnukovói reptér kifutópályáján készült, ott volt felfestve a zebra, és csupa Aeroflot-pilóta cikázott a gép alatt saját Ladájával és Volgájával. Bennük jobban megbíztak, mint akármelyik dublőrben.
Találtam egy jó orosz hómpédzset, nézzétek meg, érdemes. (nagyon lassú) Fényképek: il96, tu154M, tu204, tu334, il76, tu324 stb, stb
A lap címe: http://www.internews.ru/~pechenkin/RC.html
1. Próbálj meg szerezni egy cseh AIP-t, abban minden információt megtalálsz. (A ferihegyi repbejben biztosan van, csak azt nem tudom hogyan juthatsz be oda, ha nincs reptéri belépőd. Vagy van?)
2. Hívd fel a FIC-et hátha ők tudnak segíteni.
3. Nézd meg nincs-e Kbely-nek infója a hálón.
Azt vettem a fejembe, hogy májusban néhány őrült barátommal kibérelünk egy (vagy több) Zlint, Cessnát, vagy ami jön, és átrepülünk Prágába, megnézni a repülőgép-múzeumot. Akit érdekel, itt megnézheti, mi minden van ott kiállítva.
Tisztelettel érdeklődöm, hogy jártatok-e már ott, és tudja-e valaki, hogy a múzeum melletti repülőtér (Kbely) fogad-e, tárol-e gépeket, lehet-e ott aludni, illetve bármilyen hasznos informácót szívesen fogadnék.
Van viszont egy másik hamburgi repülős sztorim. Egyszer úgy adódott, hogy a nagy mayday, mayday közben a gépet egy autópályára kellett letenni. (A hitleráj alatt úgy épültek az autópályák, hogy alkalmasak erre.) Meg is csinálták szépen menetirányban a touchdownt, gurul a madár a betonon, csakhát ugye kicsit gyorsabban, mint az előtte haladó VW-k, Audik, Merdzsók. Ha a pilóták nevetős kedvükben lettek volna, halálra röhöghették volna magukat Hans Müller úron, aki a körülményeket a visszapillantó tükörben észlelve jobb a békesség alapon szépen árokba kormányozta a BMW-t.
Mert erről meg nekem van sztorim; lőjetek le, ha mág elmondtam volna...
A "volt Szovjetunióban", ahogy mindani szokták mostanában (érdekes, azt senki sem mondja, hogy a "volt Monarchiában" vagy a "volt Harmadik Birodalomban"), szóval ot nem csak a taxisok, busz- és mozdonyvezetők (na jó, kalauzok) üzleteltek az állami benzinnel, gázolajjal, árammal hajtott állami közlekedési eszközökkel, hanem a belföldi légijáratokon is bizony gyakran előfordult, hogy ha nem is pénzért, de szíveségből elvittek egy-két potyautast: rokon, ismerőst, vagy csak úgy (kollégiumi szobatársam mesélt a hasraszállt Tu-134-ersől, amelyből minden lehetséges nyíláson ugráltak ki és szaladtak minden irányba a hirtelen nagyon feleslegessé vált potyautasok; a mentőosztagok, mivel más dolgukszerencsére nem volt, ezeket fogdosták össze; vagy egy tucatnyian voltak jegy nélkül, de ez nyilván abszolút rekord).
Valamelyik Aeroflot-igazgatóságtól nagyjavításra vitték az An-24-est Kijevbe, ott van az Antonov-gyár (figyelem, az Ancsák nem "volt orosz", hanem "volt ukrán" repülőgépek!). A pilóta ismerősének meg éppen Kijevben lett volna dolga, megbeszélték hát a fuvart: utasok nincsenek, igaz, ásványvíz, fehér fityula az üléstámlán és persze sztyuvi sincs. Megérkeztek Kijevbe, a pilcsik meg a műszakiak (?) hozzáláttaka gépátadáshoz, a barátunk meg a kijárat felé vette az irányt. Igen ám, de a szó szoros értelmében fennakadt a forgó keréken: az éber gyári őr(nő?) szorosan fogta a kerék fogantyúját. Kérte a belépőt. Baráunk hiába magyarázta hogy ő nem be akar menni, hanem ki, nem volt kibúvó (a dolgozók is felmutatják a belépőjüket kifelé menet, magam tapasztaltam, ami mellékesen egy nyelvészeti problémát vet fel: belépő-e az a beléőp, amit 50%-ban kilépőnek használnak?)
Nem engedték ki, hívták az őrséget, kihallgatták, felvették a jegyzőkönyvet. Pár óra múlva végeztek, a srác azt hitte, hogy végre szabadul. de nem, hiszen kiderült, hogy mivel nem lépett be a gyárba, nem is léphet ki, mert nem lenne meg az egyenleg.Tanakodtak, behívták az időközben hazament igazgatót, végül megszületett a megoldás. Másnap feltették a srácot egy már elkészült és éppen berepülés alatt álló gépre, átrepültek vele a légvonalban talán másfél kilométerre lévő Zsuljani reptérre, és ott szélnek eresztették. A gép meg visszament, folytatni a programját.
Tudom nagyon fogtok utálni, de el kell mesélnem, amikor tavaly májusban Londonban voltam felfrissítő nyelviskolán (kollégákkal) mindig az első szünetben indult Heathrow-ról egy Concorde, amit az iskola udvaráról/kertjéből néztünk szájtátva. (ACC-s irányítónak amúgy is nagy élmény repülőt látni, mivel azok általában kicsi zöld négyzetekként jelennek meg a radaron. Igaz az új MATIAS központban a jelek színjátszók. Ha érdekel írhatók róluk.) S hogy tovább keltsem magam ellen a hangulatot, hozzá kell tennem, hogy vacsora időben is volt még egy induló Concorde. Ahogy a 09-es pályáról felszállt és a jobb forduló majdnem pontosan a fejünk fölé hozta, kb. 1500-2000 lábon dörgetett el. Hát mit mondjak, recsegett a levegő még a tüdőnkben is. És ez így ment nap mint nap két héten át. Na most lehet irigykedni. :-))
Újlaki bácsi: FH-en ott állhattunk együtt az ominózus napon, csak lehet a zajtól nem láttuk egymást...:-)))
Úgy látszik, a spanyol nyelvűeknél a "manana" a legtöbbet használt szó! :-))
Volt ugyebár a spanyol légitársaság, amelyik szintén arról volt híres, hogy mindig késett. Aztán új szelek fújdogálták a szélzsákot, valaki kiadta a jelszót: elég volt, hogy a fél világ rajtunk röhög, mától kezdve pontosak leszünk! Az első járat a hamburgi volt, amelyet valóban másodpercre pontosan tettek betonra.
Csak az az volt a baj, hogy nem a hamburgi polgári repülőtér betonjára, hanem az Airbus-műhely saját leszállópályájára. A pilcsi azt vette észre először és ennek örömére oda se figyelt, hogy az irányítás milyen vektorokat ad meg Viktornak, annyira igyekezett időben letenni a gépet.
Ha már Concorde, akkor London. Ott láttam egyszerre, egymás mellett többet is. Megdöbbentően törékenynek hatottak.
Ja, és ki emlékszik az SOS Concorde című olasz? katasztrófafilmre (80-as évek eleje)? Háromszor néztem meg!
Sztori: az ételbe szándékosan becsomagolt sav a melegítés során átrágja a gép vezetékeit és a gép lezuhan - vmi gazdasági ellenérdek miatt. Van benne víz alatti búvárkodás cápákkal, üldözés, majdnem lezuhanó második gép, gyilok, miegymás.
Egyszer volt szerencsém Braziliában tölteni egy hónapot 87-ben. Sok sok repüléssel. Odafelé Alitaliával mentünk, egy 747-200 (300?) volt. Bekéredzkedtem a pilótefülkébe, de nem szívesen engedtek be. Pár másodperc, aztán zavartak is ki.
A bratilok viszont olyan lazák, mint egy taxis pesten. Az egyik dolog, hogy másfél-két órát mindig késnek. Szerencsére ennek megfelelően megkajáltatnak. De pont akkor lennének bajban, ha pontosak lennének, mert ott mindenki késik, és ha a gép pontosan indulna, elég üresen kellene felszállnia...
De ami ide kapcsolódik, hogy pont a lazaságuk miatt nemcsak hogy beengedtek a pilótefülkébe, hanem egy nappali és egy éjjeli leszállásra is ott maradhattam a kapitány mögötti kispadon. (737-100 és 727) Élőben látni, hogy kattog a trim kereke, és megnézni, hogy csinálja egy profi a kilebegtetést (flare). :-)))
Én véletlenül láttam, ugyanakkor. Utaztam volna valahová, de a Malév szokás szerint késett egy csomót. Várakozás közben szállt le a Concorde. (Lehet, hogy miatta késett a Malév?)
Megdöbbentően kicsi volt a többi gép mellett.
De mondanom sem kell, ez esetben hajlandó voltam a Malévnek a késést szó nélkül megbocsájtani.