Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Mégegyszer mondanám: arra a részre mutass rá, kopizd be, ahol a Károlyi-féle propaganda felhívja a katonák- és az ország népének figylmét arra, hogy megtámadták az országot, tehát meg kell védeni, mert különben magyarok milliói kerülhetnek ellenséges idegen uralom alá!...
Ez is csak a Károlyi-kormány mérhetetlen ostobaságát bizonyítja, hogy olyan dolgokat támogatott, amelyeknek semmi értelme nem volt. Aminek viszont lett volna értelme, pl. tájékoztatni- a katonákat és az ország népét is, hogy meg kell védeni a hazát, mert fegyveres támadás érte, és ha nem védjük meg magunkat, akkor nagy a veszélye annak, hogy magyarok milliói kerülnek ellenséges érzelmű, idegen uralom alá, azt valahogy a Károlyi-kormány nem tette meg, elszabotálta...
Mutasd már meg kisdobos pajtás, hogy a Károlyi-féle propaganda hol hívja fel a katonák- és az ország népének figylmét arra, hogy megtámadták az országot, tehát meg kell védeni, mert különben magyarok milliói kerülhetnek ellenséges idegen uralom alá!...
Én csak olyan tényeket közlök, amelyek kimaradtak a te kis egyszerű, propagandára épült vörös világodból. Ezek láthatólag idegrohamot idéznek elő nálad, amit a mesterkélt és erőltetett vigyorgásaiddal próbálsz leplezni. De ezen a bajodon én nem segíthetek...
A propagandatevékenység a kormányzati szervek irányításával az Országos Propaganda Bizottság és a különféle társadalmi szervek bevonásával zajlott. Az Országos Propaganda Bizottságot a Nemzeti Tanács hozta létre 1918 novemberében azzal a céllal, hogy a demokratikus társadalmi berendezkedést és a köztársasági államformát propagálja a lakosság körében. A bizottság emellett az országban élő nemzetiségek számára igyekezett rokonszenvessé tenni a társadalmi reformok útjára lépett új Magyarországot. Amikor Magyarország nemzetiségek lakta részeit majdnem teljesen megszállták, a bizottság a külföldre irányuló területvédő propagandával foglalkozott. Ekkor készítette híressé vált Nem! Nem! Soha! rajzát Jeges Ernő. Az embléma egyidejűleg plakáton, képeslapon és jelvényen is megjelent. A rajzolaton természetesen még nem a trianoni határok tűntek fel, hanem az azokkal nagyjából megegyező megszállási vonalak.
"mind-mind vadul és kitartóan harcolni akartak a honért és annak épségéért."
Akartak is volna, ha van valaki olyan tisztességes vezető az ország élén, aki mozgósít és tájékoztat a helyzetről. Volt ilyen? És lett volna olyan magyar katona, akinek ha őszintén elmondják, hogy támadás alatt van az ország és ha nem harcol a honért, akkor ő, a szerettei, a háza, birtoka, stb. idegen állam uralma alá kerül, akkor ne folytatta volna a fegyveres küzdelmet?
DR. FODOR GÁBOR (FIDESZ): Köszönöm szépen a szót. Én nem mint a bizottság elnöke kértem szót, hanem a FIDESZ-frakció bízott meg azzal, hogy az Elnök Úr és a Parlament számára jelezzek valamit. Ez pedig a következő lenne. A mai reggelt azzal kezdtük, hogy az Elnök Úr javaslatot tett Trianon tragikus évfordulója kapcsán. A FIDESZ-frakció kénytelen volt kivonulni. Ezt szeretném néhány mondatban megindokolni, illetve megvilágítani, hogy miért. Nem a téma iránt akartuk kifejezni ellenérzésünket, hanem a módszer iránt. Ugyanis tudnunk kell, hogy a most szabadon választott Országgyűlés tanulja a parlamentáris demokrácia szabályait. Itt különböző pártok ülnek, amelyek között helyenként bizony nagyon keskeny pallón mozog az egyensúly, amely megköttetik és amelyben egyetértenek a különböző politikai erő. Tudnunk kell azt is, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen hetven év óta az ország számára tragédiát jelentett az 1920-ban kötött szerződés. Erről a dologról azonban, hogy ma ez történjen, nem volt előzetes megállapodás: nem volt szó róla a házbizottságban, nem tudtak róla a különböző frakciók tagjai, nem tudtak róla a frakcióvezetők. Így nem nyílott lehetőség arra, hogy az Elnök Úr által feltett javaslattal kapcsolatban mindenki kifejtse az álláspontját, illetve akinek differenciáltabb vagy más jellegű véleménye van az ügyben, az megjelenítse. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen jellegű módszerek elnyomják a különböző véleményeket. Szeretnénk kémi az Elnök Urat, hogy ha legközelebb ilyen típusú javaslatot tesz, előtte mindenképpen valami parlamenti konszenzuson nyugodjon ez, tudjanak róla a különböző frakciók tagjai. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
"Azt üzened dolgozó népünk szorgos gyermekeinek, hogy tanulni faszság?"
Mivel itt a fórumon - legalábbis ez a tapasztalatom - még mindig nagyon a Kádár-rendszer történelmi ismeretanyaga köszön vissza, csak annyit akartam mondani, hogy nem árt a több oldalú tájékozódás bármilyen témát illetően...
"Károlyi demokratikus módon nem tudott volna rendet tenni."
Igen, kifogásnak jó! De akkor mi a tökömnek akart akkor miniszter lenni?!
Egyébként meg, a demokrácia is a renden alapszik, és ha ezt a rendet bárki(k) veszélyezteti(k), akkor a mindenkori kormánynak minden eszközt jogában áll felhasználnia a rend helyreállítására, ilyen egyszerű ez. És azokban az időkben erre égetően szükség lett volna...
"Káoszban nem lehet demokratikusan kormányozni."
Ez bizony így van.
Ezért is kellett volna a Károlyi-kormánynak egy fontossági sorrendet felállítania, azaz első a haza megvédése és a rendrakás, utána jöhetnek a demokratikus intézkedések...
Nem véletlenül írta Károlyiról Pethő Sándor történész az alábbiakat:
"A történelem ritkán talál akkora mértékű aránytalanságot képesség és ambíció, hivatottság és feladat között, mint amilyet Károlyi Mihálynál kénytelen megállapítani. Az ő bűne az, hogy hazájának és nemzetének legválságosabb időszakában igényelte és verekedte ki a vezérséget, olyan történelmi feladatot, amelyre szellemi és erkölcsi gyarlóságai egyenesen diszkvalifikálták."
"Amikor Böhm hadügyminiszter lett, Stromfeldet nevezte ki a hadseregszervezői főcsoport élére államtitkárként. Itt kidolgozta a 70 000 fős toborzott hadsereg szervezetét, ám az öt hetes toborzási időszakban mindössze ötezren jelentkeztek a seregbe."
Talán azzal kezdeném, több mint különös (vagy nagyon is érthető?), hogy a forrásod csak egy ezredről ír, ami Stromfeld vezetése alatt megérkezik a határra. Ezzel szemben Srtomfeld egy 70 ezres létszámú, jól felszerelt, teljes fegyverzetű hadtesttel érkezik a határra, ahol először nem engedelmeskedik a leszerelő bizottság felszólításának, de később mégis engedelmeskedik a felszólításnak (bár ne engedelmeskedett volna)...
A hadseregszervezéssel kapcsolatban pedig azokra a nem elhanyagolható tényekre hívnám fel a figyelmed (ezekről valahogy mindig "elfeledkeztek", de az is lehet, hogy csak nem ismeritek), hogy – eltekintve most a hadseregfeloszlatásából fakadó mindenféle pozitív/negatív lelki- és egyéb érzelmi tényezők hatásaitól - a hadsereg újjászervezése elsősorban azért haladt lassan vagy sehogy, mert a nagy forradalmi hangulatban pl. a Katonatanácsok, és maga személyesen a fővárosi Katonatanács elnöke, Pogány Jóska bátyánk is, minden eszközzel akadályozták az új honvédő hadsereg felállítását, a szocdemek pedig elérték azt, hogy a parasztság soraiból nem lehetett toborzni, mivel ők "reakciósok", és "nemzeti" érzelműek voltak.Bartha Albert is pl. ezek miatt volt kénytelen lemondani, pedig az ő minisztersége alatt még ezek ellenére is sikerült kb. 30 ezer főt besoroznia, amiből a lemondása után sajnos nem lett semmi...
Tehát nem véletlen az a toborzási "eredmény", amit Stromfeldnek sajnos tudomásul kellett vennie. Erre lehet azt mondani, hogy ja kérem, tetszettek volna a haza veszélyeztetett helyzetére felhívni a figyelmet (hasznos propaganda) és nem leszerelni a hadsereget, akkor legkevesebb megmaradtak volna az ország magyarlakta területei, de lehet, hogy még ezeknél is több...
Vagy csak azt tudják, amiket az iskolában tanultak, és nekik az a történelmi valóság, pedig dehogy!
Egyébként ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy napjainkban már tényleg elég sok történelmi témájú anyag megvan itt a világhálón is (persze sok a hülyeség is), de mégis nagyon kevesek veszik a fáradtágot, hogy valaminek is utána nézzenek...