Áruld már el, hogy miért éjszaka járod az országot? Azt elhiszem, hogy ilyenkor nincs az a döglesztő hőség, meg modjuk le sem ég az ember gyereke, de ezeken kívül mi van még, ami mellette szól?
Hú, ez most hosszú lesz, de hátha valakit érdekel ez is?
OKT a Csereháton
1. nap Bódvaszilas - Rakacaszend
Szombaton reggel 07:25-kor indult a vonatunk a Keletiből és hatvani majd miskolci átszállással 12:37-kor már hipp-hopp meg is érkeztünk a kedves kis Bódva-parti falucskába. Gyors pecsételés az állomáson – most nem dátumos körbélyegzőt, hanem az állomás hosszú bélyegzőjét adták oda – aztán gyors málházás után indulás következett.
A vasútállomástól a P- jelzést követtük a falu főteréig, ott érkezett meg a K- jobbról, a dombok közül. Ezt a szakasz még a kora tavasszal bejártuk, így továbbindultunk a falu főutcáján, most már a kék jeleket követve. Faluból kiérve előbukkant az Esztramos-hegy, hogy aztán látképe elkísérjen bennünket egészen Bódvarákóig. Először a Bódva-menti főúton tapostuk az aszfaltot vagy másfél kilométer hosszan, aztán ezt megfejeltük egy kb. ugyanekkora szakasszal Bódvarákó bekötőútján a falu felé menet.
Kereszteztük a falu előtt a Bódvát: barnán, zavarosan futott lefelé szinte az egész medrét kitöltve (pedig nem is esett mostanában). A bélyegzés a Szabadság u. 23. szám alatt rendben megtörtént, a néni a csengetésünkre hozta a bélyegzőt.
Továbbindulva a templomnál kell balra térni, a keskeny betonútra, aztán ez később földúttá alakul. Innen jól látni az Esztramos „hátsó” oldalát, hiszen félkörben megkerültük már. Ezután a földút kétszer is Y alakban kettéágazik, mindkét alkalommal a bal oldali ágat kell követni (itt jelzések nincsenek, mert nemigen van mire festeni őket). Az erdőbe beérve az út emelkedni kezd és a jelzések is újra feltűnnek.
Fenn a gerincen kereszteztük az Északi Zöldet, itt precíz útjelző táblák segítik a tájékozódást. Innen olyan földúton haladtunk tovább az erdőben, ami erősen emlékeztetett a Gerecse északi oldalának földútjára (ha valakinek mond ez valamit :-)) ). Néha már arra vártam, mikor tűnik fel a Sandl-hárs és a volt Gyermeküdülő!
Hosszabb erdei út után értük el a Tornabarakonyra vezető keskeny aszfaltutat, aztán erre ráfordulva a falut. Pecsételés rendben megtörtént a Dózsa György út 21.-ben. Ezután megcsodáltuk a falu alsó végén álló útjelző táblát. Nem mértünk utána, de az 1627 km Párizsig kicsit soknak tűnt. Mindenesetre érdekes látnivaló, még több európai nagyváros távolsága és iránya is meg van adva rajta.
Innen könnyű túra vezetett Rakacaszendig, fentről a dombhátról kitűnő kilátás nyílt szinte körben a Cserehátra. Rakacaszendi szállásunk az óvodában volt, 1000 HUF/fő alapon. Hálózsákot érdemes vinni. A pecsételés a „középső” kocsmában történt meg, ami egy családi házban van és az udvaron keresztül lehet megközelíteni.
2. nap Rakacaszend – Felsővadász
Felhős időben indultunk és ez az idő az egész napra rányomta a bélyegét. Könnyű kapaszkodás után a Kopasz-hegy tetejéről szép kilátás nyílt észak felé a falura és a tágabb környezetére. A szikszói úton jól lehetett haladni egészen a Kecske-padig, itt a 2002-es atlaszunkhoz képest megváltozott a kéktúra útja: nem mássza meg a dombot, hanem egy irtáson keresztül vezető földúton rövidít (atlasz jelöli az utat). A jelzések az irtáson meghagyott másfél méter magas fatörzsekre vannak festve.
Irota előtt nehéz volt megtalálni a patakon átvezető kis hidat, egy keskeny ösvényen kellett elindulni jobbra a földútról letérve. A túlsó parton aztán egyértelmű már az út a faluig. A Talentum Vendégházban csak megpihentünk és ebédeltünk, de jutányos árért sátorhelyet, vagy szállást is lehet itt kapni.
A faluból már szemerkélő esőben indultunk tovább, ez a gerincre felérve esőre váltott, és kitartott egészen Felsővadászig. A gerinc földútján a mezők között vagy másfél km hosszan egyáltalán nem voltak jelzések, de térkép alapján navigálva az út szinte eltéveszthetetlen. Akkor váltott az eső újra szemerkélésre, amikor az erdőből kiérve megpillantottuk magunk alatt Felsővadászt. Itt a mezőn szintén nincsenek jelzések, de a térkép itt is hasznos, akkor kell balra fordulni a falu felé, amikor szemből megérkezik a piros jelzés (itt a térképtől picit eltérően a kék egy íves kanyarral rövidít).
Szállás a faluban az iskola (volt Rákóczi kastély) tornatermében, 500 HUF/koponya alapon mosdó és zuhanyozóhasználattal. Eddig ez volt a legolcsóbb kéktúrás szállásunk (már ahol fizetnünk kellett). Pecsételés a kocsmában rendben megtörtént, az adminisztráció után leültünk egy-egy italt elfogyasztani.
Epizód:
Körülöttünk békés roma társaság iddogált, játékgépezett, beszélgetett. Ekkor esett be az ajtón egy fiatalember, 2 db kéktúrás pecsételőfüzettel a kezében. Gyorsan végzett a bélyegzéssel a pultnál (mi addigra már visszaadtuk a stemplit a pultosnőnek), majd ahogy kifele indulva megfordult, egy pillanatra lereagálta, hogy előttünk is ilyenek fekszenek az asztalon, de a lendület már kivitte a kocsmából. Mi is szedelődzködtünk pár perc múlva és az ajtón kilépve észrevettem a főutcán tovaporzó Volán buszt.
3. nap Felsővadász – Encs
Itt kezdődött a túra azon szakasza, amit a következő egyszerű szekvenciával lehet leírni: egy domb – egy falu. Az időjárás pedig újra szép volt: napsütés, meleg és kék ég. Felsővadászról a kék új útvonalán elhagytuk a falut (a falu északkeleti végén lévő templomnál indult felfelé a dombra egy földút, fenn a megművelt földek tetején találkoztunk a kéktúra régi nyomvonalával). A gerinc legmagasabb pontján az erdőt elérve eltűntek a jelzések, innen kénytelenek voltunk a saját fejünk után menni. Az erdőből kiérve megpillantottuk magunk alatt Nyéstát, itt a kék jelzés új nyomvonala térkép szerint szinte egyenesen levezet a faluba, nem tesz kerülőt észak felé, mint régebben. Jelzés híján egy alig járt ösvényen indultunk lefelé, egy jónak tűnő irányba, így értük el a közvetlenül a falu felett húzódó erdősávot. Itt egy kék jelzéssel találkoztunk, de aztán vége.
Észrevettem egy, a faluba levezető középfesz. távvezetéket, ennek a nyomvonalában próbáltunk haladni és valóban a falu felé forduló vezeték sarokoszlopára fel volt festve a kék jelzés. A nyomvonalat követve a templom mellett értük el egy kapun keresztül a falu főutcáját, itt a kapu mindkét félfájára fel voltak festve a behívó jelzések.
Újabb domb – újabb falu: Abaújszolnok. Bár ezen a szakaszon is gyérek a jelzések, de az atlasz és tájoló alapján könnyen lehetett navigálni.
A pecsételésről: Könnyen megtaláltuk a Rákóczi út 40. számot – kapuján tábla: OKT pecsételőhely – de hiába kiabáltunk Márta néninek, a redőnyök leengedve, semmi mozgás. Két roma fiatalt kérdeztünk meg, van-e a faluban valami bolt, ahol pecsételhetnénk, ők mondták, hogy a falu túlsó vége felé van a vegyesbolt. Elballagtunk odáig, nyitva volt a bolt, és pecsétet is kaptunk a tényleg rendes roma tulajtól. Persze fogyasztás nélkül nem illik távozni, ha ilyen rendes a boltos, ezért ittunk egy hűtött sört + kólát. Aztán visszafelé ballagva már Márta néni is előkerült, hozta a pecsétet is. Így aztán azzal is pecsételtünk (ha már lúd, legyen kövér!).
Még egy domb – még egy falu: Baktakék. Ezen a szakaszon nem volt komolyabb problémánk. Rákóczi út 27. alatti kocsmában pecsételés, pihenés (sör + kóla), aztán tovább.
A változatosság kedvéért most is egy domb jött és a túlsó oldalán váratlanul(?) egy falu is feltűnt: Fancsal. Itt nem kocsmában volt a pecsét, hanem velük szemben, egy családi ház kerítésén. Persze az egyiket meglátogattuk (sör + kóla). Kezdett nagyon meleg lenni, kellett a védőital!
Már untuk a banánt, de megint egy domb következett, és a tövében újabb falu: Abaújdevecser. Az utunk hatalmas kajszibarackos mellett vitt el, a fák roskadoztak az érett terméstől, hatalmas brigádok szüreteltek a fasorok között. Abaújdevecser előtt a keréknyomok, amiken haladtunk, egy kopasz dombot kerülnek meg észak felől. Itt érdemes a dombtetőre felkapaszkodni, mert a kilátás onnan szédületes: a Hernád völgyén túl fekvő teljes Zempléni-hegységet belátni onnan!
Elérve a falut végigballagtunk a hosszú főutcán és a kastélyparkot megkerülve lassan elértük a 3-as főutat. Itt pillantottuk meg a rólam elnevezett „Hörpölde” nevű búfelejtő intézményt. Természetesen ezt sem hagyhattuk ki (sör + kóla), bár ebben a faluban nem kellett pecsételni :-)).
Innen már csak egy ugrás volt Encs (mindenfajta domb nélkül), ahol már megvolt a szállásunk a Kurek panzióban.
4. nap Encs – Boldogkőváralja vmh.
Kedd reggel továbbindulva egy óra alatt elértük a Hernád-parti Gibártot. Meglátogattuk az erőművet, itt bár a kapu zárva volt, csengetés után egy perccel kijött a kezelő és beengedett minket. A stempli a gépteremben volt a bejárathoz legközelebbi ablakpárkányon.
Kérésünkre az egyszemélyes szolgálat végig is vezetett bennünket az erőművön. A tényleg érdekes és szakszerű vezetés kb. fél órát tartott. Visszaérve a főútra betértünk a híd előtti presszóba pihenni és a szokásos védőitalainkat elfogyasztani.
Gibártot az enyhén szerpentinező aszfaltúton hagytuk el, de egy kanyarjában földútra tértünk, ami egészen Hernádcécéig elvezetett bennünket (árnyék = 0). A falut elérve a mobil átjátszó torony tövében álló ház kerítésén van egy kéktúrás pecsét, ennek le volt tépve a gumilapja. Petőfi u. 24-ben pecsételtünk (nincs házszámtábla, de a pihenőpadokat elhagyva a barnakapus házról van szó), majd továbbindultunk Boldogkőváralja vmh. felé.
Egy dombháton átvágva értük el az állomást, miközben remek kilátásunk volt a várra is. Az állomáson pecsételtünk, aztán megvártuk a vonatunkat. Hidasnémeti és miskolci átszállással érkeztünk haza.
Járdánházán láttuk a Rózsa presszót, ahol te is bélyegeztél, de mindössze egy napsütötte asztal volt kint a szabadban, azt abban a melegben kihagytuk. Több kocsmát nem fedeztünk fel, pedig szép hosszú a falu!
Röhej, hogy a postán nem árulnak képeslapot. Ezt tapasztaltam Bárnán is, bár ott a posta egy épületben volt a polg. hivatallal. Itt nem.
És a Somsályba való letérésről:
A villanyoszlopok előtt láttam én is egy irányba (jobbra) tartó ösvényt, még a nyílt terepen. De mivel addig egész jól lehetett haladni, gondoltam, meg kell próbálni tovább. Nem kellett volna...
Így viszont a végére maradt a (talán) legszebb rész: Járdánháza-Istenmezeje. Remélem, hamarosan tudom folytatni.
Természetesen a túratársak az ilyen szakaszokat is fel tudják dobni:))) Meglepetésemre kalauzidőn belül leértem, bár ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni:(
... de az unalom azonnal megszünt amikor egy kedves , szórakoztató, és szerény topiktársad bukkant ki az erdőből , és kellőképpen megnyugtattad, hogy időben le fogunk érni :-))
Nem gondoltam, hogy egy tátrai kirándulásra mozgalmakból is fel kellene készülnöm, pedig a múlt héten én is megszerezhettem volna a Morskie Oko pecsétet:(((
Kényelmesebbek lovaskocsival is megközelíthetik a tavat (30 PLZ egy út). Visszafelé gyalog mentünk le, így is elég unalmas volt az aszfaltos rész.
Ennek az érintési pontnak a pikantériája, hogy a 2500 m magas Tengerszem-csúcs lábánál található, ám a lengyel oldalon. Nehézséget jelent, hogy a Magas-Tátra területén csak két helyen lehet legálisan átlépni a határt, a csúcson és Lysá poľana nemzetközi közúti határátkelőhelyen. Ezek a peremfeltételek nagyjából körvonalazták is a turistaház felkeresését célzó túraprogramot. Tátralomnicról az első 6 órakor induló busszal utaztunk a fent említett közúti határállomásig (47 perc). A busz végállomásától csak kb. 200 m-re volt a határátkelő, aminek a túloldalán balra indultunk el az aszfaltozott úton. Kb. 1,5 km múlva egy fizetős parkolónál ér véget a közforgalom számára megnyitott szakasz, innen már mindenkinek gyalog kell továbbmenni. A parkoló mellett kell belépőjegyet váltani a Nemzeti Parkba (4,40 zloty, diákoknak 2,20 zloty). Innen még hosszú, kb. 6..7 km-es út következik zömében az aszfaltúton a Halas-tavi (Morskie Oko) turistaházig. Mi közben tettünk egy rövid kitérőt a Roztoka th-hoz reggelizés céljából. A Halas-tavi th-tól már csak 3 km a Rysy, a kalauzidő mégis 3:50...4:15 óra körül van megadva, a szintkülönbség ugyanis több mint 1100 m.
A csúcsra vezető út a tó partján indul, majd meredek kőlépcsősoron vezet fel a Tengerszemhez, amely 1580 m-en fekszik. Innen már csak kb. 1,5 km és 920 m szint a csúcs. Az ösvény meredek kőlépcsősoron folytatódik, helyenként hófoltokat is kereszteznünk kellett. A felső szakaszon már többnyire vasláncokkal biztosított ösvény vezet a meredek, sziklás hegyoldalon felfelé. Ezen a szakaszon a kialakult zivataros idő miatt nem nagyon volt lehetőségem és időm nézelődni, tempósan igyekeztem tovább a szlovák oldalon a csúcs alatt 250 m-rel lévő turistaház felé. Gethe úrék kissé lemaradtak az emelkedőn, így őket egy hegyimentő már nem engedte tovább a csúcs felé a villámlások miatt.
A turistaházban vártam rájuk kb. 3/4 órát, közben megebédeltem, majd elindultam tovább le a völgybe. A turistaház előtt és után is egy-egy meredek hófoltot kellett keresztezni, majd egy láncokkal is biztosított sziklapárkányon lemászni. Innen a Békás-tavakat érintve már könnyebb terepen, kikövezett turistaúton ereszkedtem le a Menguszfalvi-völgybe, onnan tovább a Poprádi-tóhoz. A tó partján álló turistaházhoz tettem bélyegzés céljából rövid kitérőt, majd a 3,5 km-re lévő villamosmegálló felé indultam tovább sietősen. Sajnos az órám elkezdett késni, a villamos pedig korábban jött és el is ment az orrom előtt, de szerencsés módon sikerült stoppal viszonylag hamar visszajutnom a kempingbe. Itt telefonon kapcsolatba léptem Gethe úrékkal, akiknek végül még volt vissza buszuk, így csak Tátralomnicra mentem elébük a kocsival.
A 3. napon egy lazább programot választottunk. Miután sikerült felkelni és összepakolni, épp vonatmentes idő volt, így gyalog sétáltunk fel Tátralomnicra, ahol benéztünk a Tátra Múzeumba (belépőjegy 30 SK, diákoknak 10 SK, nyitva 9-17 óráig, ha jól emléxem). A múzeum megtekintése és bélyegzés után egy parkon át rátaláltunk a zöld jelzésre. Ezen felsétáltunk a felújítás alatt lévő Nagyszállóhoz (Grandhotel Praha), amely mellett található a már néhány éve nem műkődő 2x30 személyes kabinos függővasút végállomása. Innen a sárga jelzésen, majd a kéken hosszasan nyílt terepen, a vihar által letarolt fenyvesek helyén haladtunk a Zsálya-forrás felé. Később már a megmaradt erdőben értük el a Zöld-tóhoz felvezető kövesutat és a forrást. A Zöld-tótól a Magisztále piros jelzésén, egy rövid szakaszon láncok segítségével, majd meredek szerpentinen másztunk fel a Nagy-Morgás-hágóba, majd onnan kis kitérővel a Nagy-Morgás-csúcsra. Rövid pihenést és fényképezkedést követően kőfolyásokkal tarkított hegyoldalban oldalaztunk a Kőpataki-tó felé (közben sikerült egy zergepárost közelebbről is megörökíteni). A tótól 5 percre lévő turistaház sajnos 17 órakor bezárt, mi pedig 17:15-kor értünk oda, így visszamentünk a felvonóállomásra, és annak az éttermében bélyegeztettünk, a turistaháznál pedig fényképeztünk (remélhetőleg Kovalik úr elfogadja az étterem pecsétjét is jobbhíján). Végül már nem volt kedvünk a köves ösvényen lebotorkálni, így 190 koronáért igénybe vettük a 4 személyes kiskabinos kötélpályát.
Az 1. nap Selmecbánya környékén a hivatalos utat jártuk végig, akárcsak a 2. napon, amikor Ótátrafüredről a füzetben berajzolt hivatalos úton mentünk fel a Téry-házhoz. A Téry út hivatalosan ott ér véget (a turistaházban, 2015 m magasságban), azonban még másnap fel kellett keresünk a Tátra Múzeumot Tátralomnicon.
A túramozgalom tudomásom szerint 1 fokozatú, ehhez minden útvonalat végig kell járni. Nekem még kb. 1 nap hiányzik a Visegrádi-hegységben, 1 nap a Börzsönyben, és a Kübekháza - Szeged szakaszt is illene gyalog is végigjárnom, május 28-án ezt a szakaszt ugyanis autóval jártuk be a gátőrházig.
A következő 4 napot a Tátrában töltöttük. A szállást az Eurocampingban oldottuk meg sátrazással, innen aránylag jó volt a közlekedés a hegység irányába. Tátralomnic 4 km, ám a kemingtől 300 m-re van a Tátralomnicra közlekedő Bz-motorvonat :o) megállója, de ha nem jó ott a csatlakozás, gyalog is teljesíthető ez a távolság.
Ótátrafüredre a korai Bz-vel, majd Tátralomnicról a hegyi villamossal jutottunk el. Innen gyalog mentünk fel a zöld jelzésen Tarajkára (Hrebienok), amely Ótátrafüredtól 2 km és 250 m szintemelkedés. Idáig siklóval is el lehet jutni, de drágának találtuk (130 SK). Tarajkán a siklóállomás büféjében található egy szép turistabélyegző, majd innen 5 percre a zöld jelzés mentén a Bílikova chatában még egy. A zöld jelzés mentén leereszkedtünk a Tarpataki vízesésekig, majd a kék jelzéssel együtt értünk fel a Zerge-rétre, a Rainer kunyhóhoz. Itt állt egykor a Zerge szálló, amelynek kő alapfalai ma is állnak a nappali órákban serpamúzeumként és büféként üzemelő Rainer kunyhó mellett.
Kis pihenő után a tátrai fő turistaúton, a Magisztrálén indultunk tovább az Óriás-vízesést érintve a Zamkovszky th. felé. A turistaházhoz már a balra elágazó zöld jelzésen érkezünk, majd egy gyors bélyegzést követően már indultunk is tovább a Kis-Tarpataki-völgyben a szemközti magaslaton álló Téry menedékház felé. Az út törpefenyvesben vezet, majd egy omladékos hegyoldalon szerpentinezik fel a turistaházhoz. A házban megpihentünk, Gethe úrék sült kolbászt ettek 50 koronáért, én meg egy lekváros gombócot (buchty) 100 koronáért.
Innen az Encián emlékek füzetben megadott másik, közeli érintési pont, a Hosszú-tavi ház felkereséséhez célszerű a legrövidebb, Vörös-torony-hágón (2352 m) átvezető sárga jelzésű utat választani. Ez az útvonal a legnehezebb jelzett turistaút a Magas-Tátra szlovák oldalán, az utolsó szakaszon, a hágó előtt folyamatosan vasláncokkal biztosított úton kell a sziklákon felfelé mászni, ez a turistaút egyébként csak június közepétől és csak ebben az irányban járható. Ehhez képest még július közepén is találtunk néhány hófoltot az útvonalon, amelyeket kereszteznünk kellett.
A Hosszú-tavi háztól a kék jelzésen ereszkedtünk le a Nagy-Tarpataki völgyön (néhol itt is voltak láncok), majd a Rainer kunyhót és a vízeséseket ismét érintve egy fenyőerdőn, végül a letarolt fenyves helyén át értünk vissza Tátralomnicra.
