Nekem tértivevényes levélben azt válaszolta a közös képviselő, hogy ő nem járulhat hozzá az antenna tetőre telepítéséhez, mivel ehhez közgyűlési határozat szükséges. Ugyanis a társasház alapító okirata is tartalmazza, hogy nem lehet semmit homlokzatra vagy tetőre szerelni, még a napernyőt is tiltja a szabályzat...
Régi hülyeségem volt: GP300-as antennáját hangoltam be. Műszerrel nem lehet mérni, ezért kissé távolabb felszereltem egy milivoltmérőre kötött antennát lezárva, ezzel mértem a max beérkező jelet, feltételezve a kisugárzott ERP max-ot. Aztán elkezdtem faragni a gumiból és acéltekercsből készített vacakot. A csípőfogóm kicsorbúlt, fűrészelni nem lehetett, gumit köszörűlni meg kissé büdös. Azonkívül mindenki rajtam röhögött, ez má megint antennát vagdos. De elértem az eredményemet, jobb lett az antenna, de csak egy helyen.
A BRG gyártott kb 10-15 évvel ezelőtt ellensúlyos antennát. Egy "N" csatlakozó volt az alja, az ellensúly egy 6-8 cm es csődarab. Az egész merev, nekimész egy faágnak, törik a kasztni is. A hosszabbító tekercs a csőben van, 10 menet 5-ös átmérőjű teflonon. Nagyon gagyi, az első esőcsepp begyógyitja a csatit, csak fűrésszel lehet szétbarmolni. A Carant is gyárt groundplane antennákat, nézd meg a neten, biztos jó drágák. Ha pécsi, vagy közeli vagy , keress meg magába, tudok keresni még egy BRG-t. Árat nem merek irni, kikapott valaki a napokban érte. Egyébként ellensúlyt Te is tudsz gyártani, drótháló, alulemez+brg fog működni.
- elhiszem... jah es tudom, csak ugy ertelmeztem mondandodat mintha csak a B-vel lehetne 70cm-en vetelezni.. oks felreertelmeztem ;) - amugy a TM-D700 Kenwood-nal is hasonloan van, a B vfo valo a felsobb frekikre. gondolom igy van hangolva: A az alsobb B a felsobb regiokban remekel :)
" Kiraktam az ablakba (mivel a házban lévő kedves rádioamatőr lakótárs nem engedi a háztetőre"
Ilyen nincs! En is honapokig szarakodtam a kozos kepviselettel a CB antennam miatt. Aztan a megoldas egyszeru volt, bar erre is kellett varni vagy masfel honapot. Ha van engedelyed, vagy egyaltalan antennat szeretnel feltenni a tetore, akkor azt a torvenyben eloirtaknak megfeleloen a tobbi lakonak turnie kell. Az mas kerdes, hogy nem logathatod be az ablaka elott a kabelt meg ilyesmi. Elvegre ha te nem akarsz fizetni a kabelteveert, akkor egy TV antennat is jogod van feltenni. A kovetkezoket kell csinalni. Kell irni egy tertivevenyes, ajanlott levelet a kozos kepviselonek. Erre koteles 30 napon bellul valaszolni. Meg kell irni, hogy te radioamator vagy, es, hogy egy antennat szeretnel a tetore feltenni. Pluszban kuldhetsz a level melle egy masolatot is az engedelyedrol, hogy lassa. Aztan megkapod a levelet, amiben nagyon komoly indokkal utasithatja csak el az antenna felrakasar, tehat majdnem 100%, hogy engedelyezni fogja, mert muszaly neki. Ha az antennad nem eri el a 4 meter feletti magassagot (2 meteres antennanal ez ugye nem gond), akkor nem kell tovabbi engedely. Elvileg 4 meter felett kene epitesi engedely a helyi onkormanyzattol, de megneznem, hogy a panelok tetejen levo sok penetratorra kert-e valaha is valaki ilyen engedelyt. Szoval mindent bele, es ne hagyd magad!
- ez megjobban tetszik: 'And as the charging circuitry is built-in, the battery can be charged while the TH-F6A is operating from a DC (13.8V) supply.' - ami nemtetszik de ez Kenwood mania, az a MIC, es SP csatlakozok antilogikus, az osszes tobbi gyartoetol eltero csatlakozohasznalat es azok bekotese.., de ezzel egyut lehet elni.
- a magas tartomanyu vetelenel fontosabbnak tartom a rovidhullamu vetelt: 0.01~ 1300 MHz RX, beepitett ferrit antennaja van a HF savokra, tudja meg a WFM-et ;) , konnyu pc-s osszekapcsolhatosag {ttl szint illesztes kell csak neki -> rs232} ingyen letoltheto pc-s progi, meg egy ket jo aprosag..
- 1000 memoriat megtoltotted valaha is? ;) - en ha kb. 150- max.200db.-ot ha meg tudok tolteni ertelmesen.. - HF-et idonkent hallgatok rajta, teny nem egy HF station rig de az erosebb allomasokkal elvagyok, CW, SSB szinten veszi ami kell, sstv, psk jo hallgatozni. :) {kiemelem mielott ramtamadtok, nem azt allitom, hogy egy komolyabb HF cuccot helyettesiteni tud, de ezert e penzert veszi azt ami kel.}
Magabbra megy frekiben... Ott nem sok minden van. 400memoria, FT-60ban 1000. Egyedül az akkuját irigylem. :) Na meg a kettös freki hallgatást. Az ssb nem kell vételben...
Erre voltak képesek a gyártók. Ugy tünik, hogy csak a rádiót veszi meg az ember, az antenna meg olyan amilyen... Nekem pl a 70cm volt jobb, de csak a PMR frekiken ment ki a max 4,8W teljesítmény. Én egy SRH-519-et vettem hozzá. Sokkal jobb... Ami eddig "6-ossal jött", az most fullal itt van. Adásban mind a két sávon kimegy a 4.98W teljesítmény. Söt a szomszédos sávokon is...
Nagy kérdésem lenne: Van egy kétsávos mobilantennám. Kiraktam az ablakba (mivel a házban lévő kedves rádioamatőr lakótárs nem engedi a háztetőre), 2m-en nagyon jól szuperál, de a 70cm-en nem valami nagy szám. Ha bezárom az ablakot, felére csökken a vétel. Mit lehetne tenni?
Tegnap hallottam, hogy valaki beszélgetett a 70cm-en az FT-60 akkujárol, meg azt is mondta, hogy én rossz vélemnyt írtam róla. A véleményem nem változott, az akku gyenge, egy nap alatt lemerítem 5W teljesítménnyel. Míg a Kenwood TH-F7 nem merül ilyen hamar. A régebbi Yaesuknál jobb volt a helyzet. Lényeg a lényeg,, ha használni szeretnéd a készüléket, akkor vegyél hozzát egy tápegységet 7.2V-11V -is. 11V felett már tölt az akku....
Nekem is van MFJ-1712-esem. A lényeg annyi ,hogy 2m-en legyen teljesen kihúzva, és 70cm-en az utolsó "tagot" tolt be. Sokkal job lesz a vétel, és az adás is. SWR jobb.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy Trabantra 2m-es sávra milyen mobil antennát ajánlotok, és ezek kb. milyen árban mozognak.
Akinek van infója azt megköszönném.
Az én galád cimboráim megajándékoztak engem egy kétsávos MÁGNESTALPAS antennával. Ha valakinek nem tűnt volna még fel, a TRABANT teteje MŰANYAG, nem mágnesezhető... Erre ügyelj!
A széles az relatív. A diamond rh-779-es amit én is kényszerűen használok az Ft-60-hoz összetolva is (14cm hosszú) jobb értékeket mutat, mint a gyári gumi. (amatőrsávról beszélek) Kihúzva pedig (41 cm) messzemenően túlszárnyalja. Csak hát csúnyán nagy, na meg veszélyes játék az sma-bnc átalakítóval és kihúzott antennával közlekedni. Azért ilyen készülékhez illett volna legalább olyan antennát készíteni, ami legalább azt az általad szélesnek nevezett (2MHz) tartományt átfogja. Így teljesen felesleges volt az rx oldalon lévő 108-999.990 MHz-ig tartomány.
- amugy 2m-en az a 2MHz elege szeles.. ;) ha megnezel egy swr gorbet lathatod, hogy e savon belul valahova be van love majd novekszik az swr ertek {nem terek ki most milyen szintig is..}
Kicsit utánanéztem szkennerben a Maycom tünt a legolcsóbbnak, minőségre nem tudom milyen. 2 verzió is van 1. AR-108 ez csak légisáv (AM), és 2m (137-174Mhz) FM, ez 50 euró, 2. FR-100 légisáv, 2m, és 70cm, ez 59 euró. Dönsd el hogy melyik jó szerinted, mert lehet hogy később jól jön van még 70cm-es vétel is, 9 euró többletért. Egyébként nincs a posta 10 000, 7-8 között jön ki, de ha keresel mégvalakit aki rendelne, akkor csökkenthetsz ezen a költségen.
Egyetértek Gabó600- topictárs véleményével. Nekem is van egy FT-60-rádióm, és használhatatlannak tartom az antennáját..
Kicsit figyelmesebben kellene olvasnod a hozzászólásokat, és jobban meg kellene gondolnod, miket írogatsz itt össze-vissza!
Nem arról volt szó, hogy soksávos -szélessávú szuperantennát keresnek, csupán csak a két amatőrsávon-megfelelően használható antennára lenne szükség.
(az amatőrsáv szerintem nem túl széles..:) )
Más: A kalibrálás-fogalmát nem tudod értelmezni.
A kalibráció nem azt jelenti, hogy két ócska műszer mért értékét egymáshoz igazítjuk, hanem azt, hogy a műszer -a gyári megadott tűrésmezőn belül -HITELES mérésre alkalmas legyen!!
- en ha nagyon nem tudok kulso nagy antennat rarakni a kezire, akkor szoktam eloszeretettel hasznalni az MFJ-1712 teleszkopikus ketsavos antennajat: 1/4 hullamhosszu 145MHz-en, 5/8 hullamhosszu 440MHz-es - es a tapasztalat az, hogy nagysagrendekel jobb mint barmely gyari gumiantenna {mondjuk a hossza is hosszabb ;) } :)
- egy kis megjegyzes, az aki tobbsavos szuperul mukodo szelessavu gumitantennat keres az el is felejtheti, ilyen meretekben csak kompromisszummal lehet 'elni', persze vannak 1-1 savra gyartott gumik es azok tenyleg ott remekelnek ahova keszitettek oket.
Nem akarlak terhelni a maszek problémáimmal... de esetleg tudsz nekem javasolni egy rádiót? Jó lenne 20e Ft-ig megúszni (+ a postaköltségre még lenne egy 10-es ). Alapvetően csak arra kellene, hogy bele tudjunk fülelni a fejünk feletti légiforgalomba... Köszönöm, ha segítesz.
Ha vkinek lenne eladó használt, de még stabilan használható rádiója, az is érdekelne.
Teljesítménye, érzékenysége, de ezek mellékesek, nem annyira marad el a specifikációtól, csak érdekességképpen leírtam. Ami felbosszantott minket, az antenna az szörnyű, a helyi 70 cm es átjátszót 0,8 Wattos rádióval használom kézből bárhol a lakásból általában, ezzel az antennával és készülékkel a közepes teljesítmény állásban, ahol kijön belőle 1,89 W, szakadozok az átjátszóról, vételben szintén sokkal rosszabb, néhol a lakásban eltűnik( az átjátszó a lakásban olyan térerőt produkál, hogy lecsavart antennával az ablakban veszi a rádió bizonyos irányba fordítva )
A műszer meg :ha úgy jobban tetszik hiteles. (Schlumberger 4040).
De miután a teljesítmény elmaradt a leírtaktól, megmérettem egy másik hiteles műszerrel, az eredmény néhány század Watt eltéréssel sajnos ugyanaz.
Mégegyszer, hogy megértsd: A rádió a specifikációban megadottakat amatőr sávon nem teljesíti, de elhanyagolható mértékű az elmaradás, a tudása miatt pedig ezt elnézem neki. Az antenna pedig teljesen használhatatlan, ez ami bosszantó.
Ha nem hiszed, próbáld ki, meg fogsz lepődni .
Én sem értem mi a zavaros neked, nekem a Balaton vize vihar után.
A kérdésem pedig zavarmentesen a következő továbbra is az előző hozzászólásom címzettjének: létezik-e normális és használható antenna erre a készülékre?
Ha jól tudom, nem kizárólagos, de elsődleges amatősáv nálunk a 432-438MHz. Ami elég érdekes helyzet, mert ha én monduk a szimlexnek fenntartott 433,925MHz-en van kedvem beszélni, akkor elsődleges felhasználóként megtehetem. Viszont nem tudom mit szólnának a környékbeli riasztó távirányítók, és egyéb távvezérlők a maguk nagyon vacak vevőjükkel ami legtöbb 433,920Mhz-en megy. Szóval melyik "nagyokos" találta ezt így ki, a távvezérlők mondjuk miért nem Pl. 423,920 , 440,920 ..... stb.
- nem ertem a problemad.. - mit nem teljesit? mondod hogy a telj. nem erdekel, holott elotte csak ezt kifogasoltad.. - milyen muszerrel mertetek? mi az hogy kalibralt? mihez kalibralt? miert kellett kalibralni - talan tevesen mert? :o {kicsit zavaros ;) }
Sziasztok! Ismeri itt valaki a www.point.at rádiós bolt kínálatát? Olyan rádiót szeretnék venni, amivel lehet fogni a légiforgalom frekvenciáit. Tudtok esetleg tanácsokat adni, hogy milyen készüléket lenne érdemes venni? (Elég lenne vmi nagyon egyszerű, nem digitális, esetleg csak konnektorról működő rádió is.)
"A vele szállított antenna - állítom! - kiváló! Arra, amire készítettték és amire a gyártó garanciát vállal: vagyis a rádióamatőr sávokra! Ha figyelmesen elolvasod a készülék mellé kapott leírást, vagy akár az interneten bárhol fellelhető ismertetőket, ott áll egy mondat, amit nagyon komolyan kell venni: "A gyártó az adatlapon megadott specifikáció szerinti értékeket kizárólag a rádióamatőr sávokon belül garantálja!"
Ez azért nem egészen így van, ennek a rádiónak az antennája egy nagy rakás s..r
Ezt pedig kizárólag az amatőrsávra értem, nem egyedi eset volna, mert négy darabot vettünk.
Láttam már egy pár fajta kézirádiót, használtam is néhányat,de ilyen pocsék antennát nem láttam még. UHF-en siralmas, VHF-en annyira nem, de ott is lenne mit javítani rajta.
A rádió sokat tud, de a specifikációkat nem teljesíti egyik sem a négy közül.
UHF en az amatőrsáv egyetlen pontján sem lehetett belőle kihozni 4,1 W nál többet, még teljesen töltött akkuval sem. Az én példányom 3,8 W fölé nem megy. (kalibrált műszerrel mérve, nem valami bóvlival)
A teljesítmény nem érdekel, annyi amennyi, mindig van a kocsiban egy Motorola MTS vagy GP kézirádió, azt lehet ütni-vágni, meg az antennája is működik.
A kérdés: Kapható valami normális gumiantenna a készülékhez és ezt csak úgy adták hozzá, pénzért van normális, vagy érjük be ennyivel, erre voltak képesek a gyártók.
Kérdés: Nem tudja valaki, hogy mi lehet az a packett üzemmód 438,400Mhz-en ? Szabványos 1200baudos átvitelt használ, és csak számokat sugároznak. Nálam Pesten full térerő van, ma vettem csak észre, szerintem nemrég üzemel.
A fél lambdásanak, a loopnak, stb. nem kell ellensúly. A többinek általában igen.
Ez nem attól függ, hogy az antenna mobil, kézi, vagy stabil, hanem az antenna elektromos tulajdonságaitól..... <----------- Tehát ha egy kétsávos antenna 2m-en 1/2, és 70cm-en 5/8, akkor kell ellensúly.
Most kiraktam egy kölcsön antennát próbaként. Jól működik, de egy bibi van vele: 2m-en tökéletes, 70centi csak akkor zajmentes, ha kinyitom az ablakot. :))))
Gondom van - HELP!. Egy PK-88-as TNC-t szereztem, és a belső órája kétszer olyan gyorsan jár, mint a számítógépemé, illetve a valós idő. Találkozott-e már valaki ezzel a problémával? Mi okozhatja? Láthatólag nincs belebarmolva, egyedül a fimware epromja van kicserélve későbbi 2.7-es verzióra. Tudtok-e webhelyet, ahonnan a PK-88 doksija letölthető lene olcsón (.. mondjuk ingyen:-)?
Igen ez jó !!! Egyébként nem értem miért nem jó a 12V, esetleg azért mert tölti így az akksit, vagy mert így jobban melegszik a rádió ? Sajnos nem ismerem annyira az FT-60-at (egyenlőre). A lényeg hogy amit találtál, az egy "analóg" és stabilizát táp, és tud több fesz.-t is (pl. 7,5V ami kell, gondolom) nameg a 2A-es terhelhetőség. Szóval szerintem ALKALMAS ! :)
De hogy kötekedjek is 1 kicsit : FT-60 akksi nélkül (elemtartóval) 169 euró, FT-60 akkumlátorral 179 euró , a thiecom-nál, most néztem éppen :)
A rögzítés lenne a lényeg, hogy hogy lehet rögzíteni. Mert többféle fúróstalpat láttam már. Nem kell hülyének nézni ,hogy nem tudom milyen az. Hanem pontosan ennek a talpnak a rögzítése érdekelt volna. Hogy fel tudom-e rögzíteni egy függőleges falra, és hogy vele párhuzamos, vagy 45fokban megdöntve legyen az antenna.
Dehogy nézlek hülyének! Csak nem mondtad el, hogy mire vagy pontosan kíváncsi.
Amit a bemásolt URL-en látsz, az csak maga a talp.
- hmm, hat a teljesen mas kicsit eros, mukodeset illetve ua., csak a mereteiben mas, tobbi jellemzokben, nembeszelve a fizikarol az ugyanugy ervenyes minden savra: HF, VHF, UHF, SHF.
RH antennákat nem tartunk raktáron. Hozni tudok, éppen a héten készül megrendelés, ha kell, írj egy mailt a tibor kukac anico pont hu-ra. Ha cégesen akarod venni, elég ennyi, ha magánszemélyként, akkor 25% előleget kérünk - lévén hogy nem pár ezer Ft-os tételről van szó.
Még nem hoztunk ilyen antennát eddig, nincs beárazva. Délutánra - ha kéred - kikalkuláltatom pontosan.
Persze az épület irányából így se számíts csodákra.... <-- Tudom, de más választás nincs. Mivel már van egy rádióamatör a házban. És nem örülne neki, ha az Ő antennája mellé tenném az enyémet... :(
Milyen az az antenna? A különböző antennákhoz különböző talp kell - nyilvánvaló. Minden gyártó kényesen vigyáz rá (persze a jobbak), hogy még véletlenül se legyen jó a konkurens pálcája az ő talpához és fordítva.... De még az azonos csatlakozó tipusok sem jók a másikhoz!
Pld a Diamond PL-259-es (közismert, de helytelen nevén: Amphenol) végű pálcája sem jó az azonos csatlakozójú Dager talpba.....
Ez nem érdekel! Fe azért kösz!!
A rögzítés lenne a lényeg, hogy hogy lehet rögzíteni. Mert többféle fúróstalpat láttam már. Nem kell hülyének nézni ,hogy nem tudom milyen az. Hanem pontosan ennek a talpnak a rögzítése érdekelt volna. Hogy fel tudom-e rögzíteni egy függőleges falra, és hogy vele párhuzamos, vagy 45fokban megdöntve legyen az antenna.
Az ellensúly meg azért érdekelt, mert ideáig csak CB-vel foglalkoztam, nem tudtam, hogy milyen "szükségletei" vannak ennek a frekinek. Dehát mindegy........ És nem csak PMR-ben használnám.
Milyen az az antenna? A különböző antennákhoz különböző talp kell - nyilvánvaló. Minden gyártó kényesen vigyáz rá (persze a jobbak), hogy még véletlenül se legyen jó a konkurens pálcája az ő talpához és fordítva.... De még az azonos csatlakozó tipusok sem jók a másikhoz!
Pld a Diamond PL-259-es (közismert, de helytelen nevén: Amphenol) végű pálcája sem jó az azonos csatlakozójú Dager talpba.....
Mi csak a MAXRAD-ot és a Diamond-ot (ez utóbbit nem favorizáljuk, mert nem elég profi-időtálló és sok a hamisítványa) forgalmazzuk.
Ha kirakok egy mobilantennát az ablakba, kell neki ellensúly?
Milyen mobil antennát?
A fél lambdásanak, a loopnak, stb. nem kell ellensúly. A többinek általában igen.
Ez nem attól függ, hogy az antenna mobil, kézi, vagy stabil, hanem az antenna elektromos tulajdonságaitól.....
Elég ehy 190x10cm-es ablakpárkány?
Kovi! Ismét Jujjj! 2X jujj!
1. Milyen frekvencián???? (Sávban?)
2. Tényleg javaslom, hogy egyszer már olvass utána az alapvető dolgoknak : lásd az Antennakönyvben, megtalálod a neten is. Ha egyszer megtennéd, nem kérdeznél ilyeneket.
Ugyanis rögvest megjegyeznéd egyszer s mindenkorra, hogy az ellensúlynak nagyjából egészéből minden irányban lambda negyednek kell lennie. Szükségképpen elég lehet két ellentétes irány is, kis hatásfok vesztéssel és iránykarakterisztika módosulással. Vagyis: igen , elég a VHF/UHF (PMR) sávokon. RH-n nagyon nem elég....
Persze az épület irányából így se számíts csodákra....
És persze az sem árt, ha az ablakpárány nem műanyagból van. :)
Látod, ez a baj.... Még nem voltam nálatok, mert messze lakom. Múltkor kérdeztem Tőled a kézihez való SMA antennákat, akkor ezt nem írtad... Csak a Yaesuk árait közölted. Pedig én a Yaesu antennáját cseréltem volna le. Mert egy nagy kalap ........... . Pénteken hánykor nyittok?
- engem meg nemerdekelnek a Thiecom-ok es tarsaik ;) az a par ezer ft. nem eri meg, meg egy amatortalalkozonak megvan a sajat hangulata, emberekkel talalkozol, dumcsizunk, iszogatunk, es cuccokat veszunk, es ha aztvesszuk, hogy ki is utaztunk oda akkor tobbe jott ki, de mondom nem szoktam 5eFt-okon szorozni. - amugy mikor HG4I bejelentette mennyiert adja a 60-as kezit, majdnem vettem egyet, de valahogy jobban bejott az F7-es, szo mi szo dragabb volt, es megis ;)
Írtad mailben, hogy van mobilantennához fúróstalpatok. Milyen az a fúrós talp? Ha kirakok egy mobilantennát az ablakba, kell neki ellensúly? Elég ehy 190x10cm-es ablakpárkány?
Csak a hazai kereskedelemben sok mindent nem lehet kapni. És sok minden nagyon drága a külföldihez képest... :( Lásd: Antennák (pl: Diamond SRH-519 et nem lehet kapni)
- iCOM-nal irtam is, hogy nemvolt annyira jo, Yaesu-ban igazad van, KENWOOD-ban meg Bock-ek joarakat nyomtak. - Egyedul idehaza a Yaesu-kat lehetne megvenni jobb arban.., de pl. a dnd-seket felhiva olyan brutal arakat mondtak nekem telefonba, hogy ihaj {a nettojuk tobbvolt a kinti bruttoarnal :( }. - osszegezve Yaesu-t erintve igazad van, a tobbi keszulek eseteben direkt erdeklodtem idehaza haat no comment.
6. - 7. Mai 2005 17. Rádióamatör Találkozó, HAM Laa a.d. Thaya, Messegelände
- kellemes ido mellett eltelt a hetvegi Laa-s talalkozo is, tomoren jo kiruccanas volt, asszonyokat kiraktuk becsben, mi fiuk meg nyugodtan elvoltunk :)
- jo nyomott uj radioarak voltak jellemzoek, valasztekbol is volt, mindent vittek mint a cukrot, a K2E/K4E-t elkapkodtak pillanatok alatt.
KENWOOD: TS570DG / TS480HX 1.090eur, a TS570D nagyon tetszett iCOM: IC-706 MKII G 1.110eur ez kicsit dragabb volt a 2003-as arakhoz kepest, majdnem vettem egyet, de jovore tuti veszek egy 206-ost, az AH-4 es tunerrel parban szepen muzsikalnanak :)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Vegul vettem egy KENWOOD TH-F7E cool, kis cuccos :) HF-tol a 2.3GHz-ig vesz, adni meg ott ahol kell.
szerintem ez inkább PC mint kábel függő, bár a galvanikus leválasztás biztosan jót tenne. Nekem a laptopnál semmi zaj nincs a maszek kábelen, az asztali pc mostani grafkártyája ellenben igaz széles spektrumú qrm forrás amikor aktív.
Régebben kérdeztem itt a topikon, hogy kinek van tapasztalata CAT interface-el FT857-hez. Nos sikerült megépítenem egyet (max233-as IC-vel és pár kiegészítő alkatrésszel), de van egy kis gondom vele. Működik rendesen mind 9600-on mind a nagyobb sebességen (asszem 34k), de a készülékben vételben egy halk zaj hallható amikor a program (és vele a kommunikáció a készülékkel) elindul. Nem zavarna ha nem kellene sokat hallgatni. :( Szóval a kérdés, tapasztalt-e valaki már ilyesmit
Nekem gyári CAT kábelem van FT897-hez. Amikor a PC kommunikál a rádióval, a vevőben amolyan órajel-szerű tikk-takkolás hallható.
Igen, elképzelhető hogy zajos kenne, hiszen kapcsolóüzemű tápegység. Ahogy láttam feszültségben, áramra jó, de ki tudja hogy mennyi zaj jön ki belőle. A másik a 11 000Ft-ot komolyan gondolták, mert az szerintem ezért nagyon sok. Akkor próbára már inkább egy PC háznak a tápegysége, az is tud 12V 3A-t (is) .
- mit jelent, az, hogy a 'mi forumunkon'? :o - 2m-es savban a mrasz oldalan megtalalod a freki tablazatot, simplex frekik {ssb, fm, ax25 stb.}, atjatszo frekik, muhold frekik. stb.
IGY VAN ! Azért is szoktam szólni mindig, mert ha nem tenném akkor lehet hogy minden ötödik hozzászolás reklám lenne, ezt pedig senki sem akarja szerintem. Rekámból van bőven mindenhol, legalább itt ne legyen, nameg alapszabály is.
biker78 valószinűleg a házszabályra gondolt: "Nem használhatja Fórumunkat reklámtevékenység folytatására, kivéve, ha erre írásos engedéllyel endelkezik az Index.hu Rt-től."
Már megbocsáss, de miért csak darti hirdetése szúrja a szemed? Vannak itt még néhányan, akik ezt-azt kínálnak eladásra, horrible dictu a saját kereskedelmi tevékenységüket is reklámozzák. Szerintem ez simán belefér, olvass vissza, egy csomóan már kérdezték, hogy hol lehet kapni valamit, mennyiért, mikor, stb...
Ez hasznos infomáció, engem meg kurvára nem zavar. Nem tudok róla hogy a fórumon csakis NEM kereskedelmi, nem (anyagi) hasznot hozó témákról lehet értekezni.
én csináltam interface-t egy 897-eshez, de nincs ilyen gondom vele. Nekem a grafikus kártyám szar. Hallom a rádióban amikor görgetem a képernyőt, vagy változik a képtartalom, de notebookról semmi gond.
Az egyik ismerosom a segitsegemet kerte. Legisav vetelere is alkalmas kezi scanner-t keres. Sajnos nem tudtam neki tanacsot adni, hogy hasznaltan, olcson, milyen tipust erdemes venni. Aki esetleg kisegitene, marmint az ismerosomet, akkor tovabbianam neki a valaszokat. Koszonom.
Üdv mindenkinek. Régebben kérdeztem itt a topikon, hogy kinek van tapasztalata CAT interface-el FT857-hez. Nos sikerült megépítenem egyet (max233-as IC-vel és pár kiegészítő alkatrésszel), de van egy kis gondom vele. Működik rendesen mind 9600-on mind a nagyobb sebességen (asszem 34k), de a készülékben vételben egy halk zaj hallható amikor a program (és vele a kommunikáció a készülékkel) elindul. Nem zavarna ha nem kellene sokat hallgatni. :( Szóval a kérdés, tapasztalt-e valaki már ilyesmit? Gyári kábel esetén ez gondolom nincs, vagy igen? Ferrittel próbálkoztam, de semmi eredmény. Jobb 5let?
...be ugyan nem színezi, de megmutatja és nem európai, hanem világatlasz. A www.hg3ipd.fw.hu -n, a letöltések/programok között találsz olyant, hogy DX Atlasz. Ha minden igaz regkulcs is van hozzá. Jobbat hirtelen nemtudok.
(Bitte wählen Sie eine Versandweise:) Kérem válassza ki a szállítás fajtáját
UPS(nur Deutschland) UPS csak Németországban Post Standard (Deutschland) Általános postai szállítás Németország Post Export (EUROPE) Export szállítás Európába (Bitte wählen Sie die passende MWST Kalkulation:) Válassza ki az áfa értéket (Deutschland,) Németország
(Germany+EU-Countries) Németország + Európai úniós országok (NON-EU-coutries) Nem úniós országok (Zahlungsweisen/Payment Methods:) fizetési módok
(Nachname) utánvét
(Vorkasse- Rechnung vorher per eMail zusenden ) átutalásos fizetés esetén e-mail-t küldeni.
A thiecomrol szeretnék rendelni. Csak nem valami nagy a Német tudásom. Segítségeteket kérném. Van egy ilyen pont: Bitte wählen Sie eine Versandweise: Ezekkel a lehetőségekkel: UPS(nur Deutschland) Post Standard (Deutschland) Post Export (EUROPE) Itt melyiket válasszam. A másik: Bitte wählen Sie die passende MWST Kalkulation: Lehetőséket: Deutschland, Germany+EU-Countries NON-EU-coutries
És végén van egy ilyen: Zahlungsweisen/Payment Methods: Lehetőségek: Bitte auswahlen/PLease choose: Nachname Vorkasse- Rechnung vorher per eMail zusenden
Még egy kérdés: Ha külföldröl vásárlok utánvétellel pl egy antennát, akkor miket kell ráfzetni? Pl, ha 6200Ft átszámolva egy antenna, akkor kb mennyivel fog többe kerülni, hogy idehozzák nekem? Áfa, postaköltség meg ilyesmi? Ha van valakinek ilyen tapasztalata, akkor pötyögje le nekem. :)) Előre is köszönöm!
Ok. Igy már oké. Akkor én is ugy fogom. Csak eddig féltem a tultöltéstöl. Akkor egy kicsit kiveszem a székláb alol. Feltöltöm az akkut. Addig kitámasztom valami papirdarabbal. :)))
Komolyra fordítva a szót. Az eredeti töltőjével töltöd? Mindig lemerited teljesen? Hány órát töltöd? Nekem mindig 8.7V-ra tölti fel. Hamar lemegy 7.7-re. De mikor eléri az eredeti 7.2V értéket, akkor már adásnál lehalványodik a világítás. Utána már hamar kikapcsol. Lehet, hogy még nem erősödött meg az akku... De ez igy nagyon gyenge. Bocs a sok kérdésért. Na megyek, lemérem a szék lábát. :)))
Itt nem arrol van szo, hogy nagyobb teljesítményröl adni, mert akkor ráteszem a 100W-os végfokom. :)) Hanem arról, hogy azt a "kis" 5W-ot kiadja táőegységről. Mert az akksija, hogy is mondjam, egy fing. :(((
Sziasztok,
Vasárnap sikerült végre több SSB QSO-t csinálni, környezo országokkal is. Köszönöm a segítségetek, akinek ígértem, hogy Galyán elérheto leszek - sajnos ahhoz még kell pár nap, nem sikerült antennát csinálnom a 7 végén, de a H1000-es ábelt már behúztam.
Milyen yagi tervezoprogramot használtok VHF-UHF-re ? Kellene a Galyateto 70cm-es átjátszóhoz valami min. 4-5dB-el jobb mint egy HB9CV. Kb. 1.5-2méteres boomot tudok kitenni max (TV antenna forgató 1m-el a gerinc fölött, nincs villámvédelem), ezen akarom elérni a maximumot. Most sajnos nagyon 1-2 vel jutok be, ezzel nem akarok fárasztani senkit. A hétvégén ahány antennatervezot próbáltam, annyiféle eredményt dobtak ki, nagyon eltértek.
Ha van konkrét javaslata valkinek, szívesen venném a jordan(kukac)borsodweb.magyarország-ra.
Köszönöm,
hg9hJG
"Az 5W-ot meg leadja a saját 7,2V-os aksijáról, többet nagyobb feszültségen sem ad le."
Tehát többet nem ad le, de az 5W-ot igen, sőt ezt már 7,2V-nál is - azaz a saját aksijáról is - leadja.
Egyszer rátettem 13,8V-os tápra, aztán megijedtem, mert olyan forró volt a készülék, hogy csoda, hogy nem halt meg. Teljesen felesleges nagyobb feszültséget adni neki! Viszont kibirta és ez pozitív...
- elolvastam, te is azt irod, hogy nagyobb telj.-t az akkurol adja ugyis.. namost, akkor ott vagy ahol a part szakad.., van kulso tap, akkut nem tolt, nagyobb telj-t, akkor is akkurol nyomja?! vagy felreertheto volt amit irtal. ;)
Egyébként én egy meglévő 13,8V-os tápba épitettem bele egy 9v-os stab IC-t, megfejelve egy BD242-vel, hogy bírjon 2A-t. (azért 9V-ost, mert hirtelen nem volt más kéznél:-)) )
Szóval lehet venni komolyabb 13.8V-os tápot és akkor egy kis barkácsolással megoldható a kérdés. Vagy lehet épiteni rögtön 8-9V-ost.
Igen kézi cucc. Ezért nem szeretném otthon az akkut zabáltatni. ;) 13.8V nem jo. Mert akkora feszültséget már tölti az akkut. 7.2 V körülit kell venni. Azt hittem tud valaki valami konkrét boltot, ahol lehet kapni. Köszi a segítséget
- amugy egy jol megszurt, pl. 13.8V-os stabil, nagyfrekis kornyezetre gyartott tapot keress, es ha lehet akkor legyen olyan 8-10A folyamatos terhelhetosegu, ha kesobbiek soran veszel egy mobil keszuleket azt is vigye el siman. ;)
Serintem nem halott a 2m-s sáv. Nagyon sok állomás forgalmaz 144-144.500 Mc között. Nagyon sokan un. digitális módban, tehát neked is alkalmazkodni kell.
Most, mikor az üzenetet írom, vagy 35 állomást hallok, HA, UA, F, I, OK, DL, PA, körzetből.
- haat igyvan, anno mikor kiprobalni akartam, felhivtam a gyorieket, mosonmagyarovariakat es a soproniakat mobilon, vagy gyori atjatszon, hogy fiuk kapcsoljatok ssb-re erre meg erre a frekire, masik radiot meg hagyjatok az atjatszo frekijen, igy sikerult beszelni.. - Amugy baro ritka ssb-n csak ugy elcsipni barkit is.
Keres rá a hozzászólasaimra betettem egykétt linket az ügyben , igaz hogy svéd v. finn az oldal . én a guglival találtam rá .... de az átalakítás után a pmr-t nem tudja sajna de ha van benned programozoi véna továbbfejlesztheted , van ott szoftver meg kapcs.rajz is ....... ericsson hotline-ről .
Segítséget kérnék VHF,UHF-et gyakorló amatőröktől. Ma kint voltam egy bükki csúcson egy 4 elemes HB9CV-vel (vizsz.) 4m-es árbócon, lent egy FT897, órákon átt szkenneltem és hallgattam a 144,300-at de sehol semmi. Néhányat kukorékoltam is a hívófrekin, de semmi válasz. Különböző irányokba, a 10W-ból 9 kiment. Ennyire halott a 2m SSB ? Ennyire kicsi az antennám (még 2 elem készült hozzá, de nem tudtam feltenni) Egy rakat átjátszót vettem.
Szóval, kérem aki 2m-en, 70cm-en rádiózik, dobjon nekem egy levelet, nem akarom ezzel a fórumot fárasztani, de valami segítség kellene, mert az átjátszók nem érdekelnek, morzézni meg nem tudok, úgyhogy RH-ot csak hallgatom.
jordan(kukac)borsodweb.hu, QTH Miskolc, most egy 5 elemes HB9CV van a forgatón 70cm-re.
Sziasztok üdvözlök mindenkit. Szeretnék segitséget kérni a következő témával kapcsolatban. Hallot-e valaki NMT 0660-as mobiltelefon PMR rádióvá való átalakitásáról valamit. Ezzel a témával kapcsolatban keresek. Minden jellegű információt nagyon megköszönnék. Internetten már szétkeresttem az agyamat, nem találtam lényegi infót. Sem leírást sem rajzot sem progit. Üdv..: Kesző.
A mentők pl kerek 5 MHz es shiftet használnak, semmilyen nyomkodós nem veszett el bennem, sőt egyenesen agyonütném őket, de vannak akik különféle rádiórendszerek karbantartásával, javításával és telepítésével foglalkoznak, és ez mellett esetleg még rádióamatőrök is. Hárman vennénk fejenként egy ilyen rádiót, mindhárman ezzel foglalkozunk, ezért volt kérdés. Egyikünk cégénél hivatalos átjátszónál (többet nem mondanék róla) van 3,675 ös shift is. Nem is beszélve a régi (szoci) rendszerben kiadott UHF es frekikről, ahol van 20,020 MHz- es is. Nekem profi rádióm van bőven, most éppen egy Icom, 4 Yaesu, meg 6 Motorola, 3 Maxon , 2 Kenwood van a polcon, de ebben az FT-60 ban a Select5 kivételével benne lenne minden ráadásul kis méretben, normális teljesítménnyel és normális áron. Nem kellene három rádióval a zsebben szenvedni.
Ja és ha már az amatőrmunkáról beszélünk, nem az a passzív fajta vagyok, csináltam két amatőr átjátszót, melyeket társadalmi munkában üzemeltetek a többieknek, az egyiket immár 11 éve, aztán egy harmadikat is félig én csináltam társadalmi munkában.
Sajnos a mi környékünkön sok embert ismerek, akinek az életben nem volt amatőr engedélye és mégis rádiózik különféle frekiken , miért?
Az ilyen miért nem vesz egy scannert és hallgatózik azzal , pont arra való.
Németországban például a kormányzati szervek átjátszói (pl rendőr) simán CTCSS nélkül vivőre indulnak, mégsem nyomkodja senki őket.
Igaz, hogy anno amikor még volt, az Osztrák-Német határon meglátta a határőr az antenna végét a zsebemből kicsit kilógva, rögtön odamutatott és azt mondta:
He, Funkgerät?, mondom Ja, erre Ő: Funkgerät Papier! Megmutattam neki távolról az amatőr papírt, aztán Danke, jó utat.
Most már a PMR es korszakban már az ellenőrzés is nehezebb a hozzá nem értő rendőr és egyéb hatóság részéről , hiszen sok gyártó ugyanabba a házba teszi bele a PMR rádiót is, mint az amatőrt, még ha egy kicsit okosabb, hozzáértőbb, akkor sem nagyon meri bevállalni a kötözködést miatta, hiszen totál egyformák kívülről.
Én sem nagyképűségből írtam némely részét a hozzászólásnak, nem is neked mindet, csak szeretném eloszlatni a kételyeket.
Köszi! Bár az ftp-n is csak a nagy üresség jön be. Végül is annyira nem létkérdés, csak kíváncsiságból regisztráltam, mert láttam valakinek a honlapját. :-)
Lehet, hogy hülye kérdés, de az FT-60-ba be lehet valahogy állitani, hogy vegye a DTMF jeleket? Vagy annak nem lenne értelme? Tehát valami kijelzés van? :)
Miszámit gagyinak ? kb enyiböl vettem hozzá az kibirt 3 hónapot :( azt lehet csak nekem nem volt szerencsém A D-audiótol rendeltem ez a750 ft set kisebb aranyozott tuske erösebb kivitel mint amit a Wimotol kültek a németek
Nem nem süjesztett kiálla menetes résza rádió ból.
Nekem Németből hoszták Az antennát kb 14000Ft volt Az átalakítót már itholvettem mert amit hoztak hozzá az nagy szarvolt , itholvettem hozzá 750ft ért ez nagzon jól szuperál
- nem tudok neked segiteni, amugy mi volt a celod a regisztralassal? - amugy inkabb ajanlom a http://www.qrz.com/ - ha sajat honlapot akarsz van egy rakas magyar ingyenes hely ;)
FT60-hoz nem szabad 12V-os tápot használni!!! Túltölti az aksiját és irtóra melegszik ezért! Max 9V-ot szabad neki adni nagy áram mellett és akkor semmi gond nincs vele. Igaz ilyenkor nem is tölti az aksit (11V alatt).
Az 5W-ot meg leadja a saját 7,2V-os aksijáról, többet nagyobb feszültségen sem ad le.
Tölteni a saját töltőjével szabad, ilyenkor a vétele megy, csak adni nem bir, mert a töltő nem ad le csak mA-eket.
Viszont 12V-os tápból könnyen lehet 9V-ost csinálni, lényeg, hogy 3A-t bírjon.
Tanács megfogadva főnök. :))) Én csak hallottam, hogy bemérték az antennát, és állítólag szinte sehol nem rezeg. Jó, az egy dolog. hogy én Buda 30m magasról panellakás belsejéből gond nélkül nyitom a Galya, Dobogókő, meg még sok átjátszót... :))
A vele szállított antenna - állítom! - kiváló! Arra, amire készítettték és amire a gyártó garanciát vállal: vagyis a rádióamatőr sávokra! Ha figyelmesen elolvasod a készülék mellé kapott leírást, vagy akár az interneten bárhol fellelhető ismertetőket, ott áll egy mondat, amit nagyon komolyan kell venni: "A gyártó az adatlapon megadott specifikáció szerinti értékeket kizárólag a rádióamatőr sávokon belül garantálja!" Ugyanis erre a célra készítették az eszközt. Hasonlóképpen van ez minden gyártónál - utána lehet járni.
Természetesen lehet hozzá tenni másik antennát, de a kérdés az, hol menjen jól az antenna? Mert olyan antennát még nem találtak fel, amelyik mindenhol jó!
Kinyitás után megmaradt 2m-en az ARS az europai kiosztás szerint, 70cm-en az amerikai szabvány szerint adja a shiftet. Ennek értéke az általad beállitott érték, amely 0-99,95Mhz lehet, 50kHz-es lépésekben. Természetesen a memóriába bármelyik frekire programozhatsz shiftet, amúgy is célszerübb a memóriát használni. Többi kérdésedre HG4I adott választ...
Esetünkben különböző dolgokról van szó. A berendezésnek van egy ARS funkciója (automatic repeater shift), valamint kézzel is állítható. Alap kivitelben az ARS valóban a verziótól föggően (USA, Japán, EU) "adja fel" az átjátszó shiftet. De természetesen kézből is lehet állítani. Kinyitás után a készülék ezt elfelejti, nem lesz ARS funkciója és csak kézből lehet állítani Kovsebi által leírtak szerint.
Nálunk bruttó 56.000.-, 12 havi garival. Vállaljuk garival a kiszélesítést is, magyar nyelvű gépkönyvvel +5 e.
Az FT-60 rádió, ha "ki van nyitva", mekkora shiftet tud, mert a leírás erre nem tér ki. Ott csak a szokásos amatőr értékek vannak, (0,6-1,6-5,0-7,6 ) ezek a kinyitás után is maradnak, vagy bármekkora lehet?
Kérdezték, sajnos nem tudtam rá válaszolni.
Csak 100 százalékos választ várnék,pontos info kellene.
Mennyi most bruttó egy ilyen rádió itthon, hány év rá a garancia?
Kinyitott rádiót garanciával ad-e valaki el? Ha igen , mennyiért?
Hallottam egy olyat, hogy vannak ugynevezett "nem bejelentett" átjátszók. :) Meghallgatnám, de sehol nem találom. Ha valaki tudja freki(ke)t, dobjon meg egy maillel. Előre is köszönöm!
Örömmel jelentem be, hogy a mai naptól elindítom ACARS levelezési listám, mely a hazánk felett zajló légiforgalom regisztrálásában és megfigyelésében kíván segítséget nyújtani minden kedves érdeklődőnek. A listán saját ACARS észleléseim log file-jai és (ha minden igaz) Kai-jens Meyer barátom Balatonföldváron telepített ACARS rendszerének dekódolt üzenetei lesznek publikálva. Természetesen minden - az áthaladózással és ACARS-szal kapcsolatos - témában szivesen fogadom jelentkezésetek és várom az új tagokat! Máris találhattok ACARS-szal kapcsolatos kiváló linkeket az oldalon. Hamarosan még több érdekességet fogok közzétenni a file szekcióban.
A listát a következő URL-en érhetitek el: http://groups.yahoo.com/group/hun_ACARS/
Rágódnak rajta erősen. Jogszabály-figyelő rendszerben olvastam egy figyelmeztetést, hogy a hírközlési törvényben változás várható 2005.11.01-én. Érzésem szerint ezzel párhuzamosan fog változni az amatőrökről szóló kormányrendelet is - és ha kellemes meglepetéseket tartogatnának, az talán választási propagandának sem lenne rossz húzás :-))
Mivel az urh frekik keményen fizetősek, a fenntartónak/kiosztónak, azaz NHH-nak gondoskodnia kell azok használhatóságáról, zavarmentességéről.
Ha valakit valaki zavar, netán egy párszáz wattos valamivel az átlagból kiugró csörömpölést csinál, mindjárt odamennek, megnézik a spektrumon a kiugró csúcsot.
Ekkor még nincs baj, de a következő adásnál kb 0,8 másodperc alatt bemérnek.
Miskolc-Keszthely tengelyvonalon katonai figyelőtéma van (ex üzemeltetőtől tudom), a volt HIF székházakban pedig maradt egy egy kis szoba minden megyeszékhelyen ezen műszereknek.
Ott Emődön a nagy torony bizonyos részei is jók ilyesmire ;-)
De no para!
Tényleg nem foglalkoznak vele, mert pl cb/usb-sávon "beleolvadsz" a fuvaros zajba. Persze a 400w-os zetagival nem...
Hát szerintem, hacsak konkrét célszemélyre irányuló feljelentés nincs, vagy valami átjátszó állandó nagymértékű zavarása, a kutya se törődik vele, hogy 147, vagy 155 megán adsz.
Szerintem ennek a Spektrum Monitoring rendszernek is jócskán a fele kamu. Lehet, hogy regisztrálja a jeleket egy gép, de kizártnak tartom, hogy ezzel ők foglalkozzanak is, meg utána nyomozzanak. Nem tartanak ők erre plusz embereket.... (addig jó:) )
Akkor majd még figyeld a sávot, sok helyen szoktak még beszélgetni, sok olyan kvarcos vagy ipari szintézeres rádió bekerült az országba, melyek a 146-148 mega között mennek szimplexen, a németeknél ez a sáv általában szimplex kézirádiós rendszerekhez van kiadva, annyiban kicsit másképp, hogy ott , mint náluk a 160 megás sáv teljes hosszában, 20 kHz es lépéssel.
Aztán van még a németeknél a Freenet, mely 151,110 , 151,130 , a 151,150 és a 151,170. Ezekből is sok van nálunk "használatban" sajnos. Ezekkel lehet a legnagyobb kalamajkát csinálni itthon, mert a katasztrófavédelemnek a felmenő frekijei mellett vannak 5 kHz re, mely nem nagy távolság.
Nyugaton a rádiókat a cégeknél négy öt évenként ha kutya baja sincs, akkor is cserélik, így elég sok készülék olcsón gazdára talál nálunk is.
Mindenképpen egy olyan megoldást ajánlanék, ahol egy szerkezettel indítanád az összes exponálást. Minden szerkezetre egy vevőt kéne rakni, ami egységugrást adna egy jel hatására, semmiképpen sem vivő megjelenésre, mondjuk egy dtmf jelzésre. Ezzel tudnánk kiküszöbölni a vevők közti éledés különbséget. De még így sem biztos hogy kellően egyszerre fognak elsülni a dolgok.
Sziasztok, ismét segítséget kérek. Egyszerre szeretnék elsütni két fényképezőgépet, amelyek egymástól nagyobb távolságra vannak. Ez a távolság lehet akár száz méter, vagy több is. (Felhőkről szeretnék térhatású diákat.) Jelenlegi felállás szerint az egyik gép egy Pentax ME-F, a másik pedig egy Pentax MZ-5N. Az MZ-5N-nek van egy bemenete, amelyen rövidzárat alkalmazva a kamera exponál. Az ME-F-nek van vakuszinkron kimenete, amely rövidzárral jelez a vakunak. Arra az esetre, ha túl nagy lenne a késleltetés, egy olyan adapterrel készülök (legalább 50 éves), amelyet a kioldózsinór helyére lehet csatlakoztatni, és 'előgyújtást' lehet rajta szabályozni.
Ahhoz kérek tőletek segítséget, hogy milyen szerkezettel vigyem át a jelet a master kamerától (ME-F) a slave-hez (MZ). Mivel most nem a barkácsolás a cél, hanem a fotózás, egy kész vagy félkész szerkezettel is boldog tudnék lenni, de nem nagy gond, ha elő kell venni a szerszámokat és a forrasztóónt.
Ha esetleg van köztetek specialista: érdekelne rádiós vakuszinkron is. Olyan, amelynél az adót a kamerára szerelem, és több külső vakut sütök el vele. Nincs szükségem visszacsatolásra (TTL funkciók, meg ilyesmi), csak elsütésre, és azért szeretnék rádióst, hogy mások villogásai ne használják el az én slave-jeim energiáját.
Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy tesztjelleggel felkerült a Rádiós Klub oldalára egy chat, ami remélhetőleg nem csak nekem fog örömet okozni. :) Nagy szenvedés volt, mert a jelenlegi helyen már nem volt tárterületem a chat számára, így az egy másik szerverre került. Itt sincs sok hely, így ha valaki lát az egészben fantáziát, és tudna tárterületet felajánlani, akkor örömmel venném. Akár programoznék is neki cserébe. A másik dolog, hogy elkezdtem fordítgatni a chat-et magyarra, ami csak félig-meddig sikerült. Kérem, hogy aki esetleg rászánna egy kis időt a fordítás befejezésére, az írjon az Admin-nak privát üzenetet, vagy egy <a href="
bakter! kardomba dőlök.....A dosos program xp alatt nem megy, alapban fütyül , mint állat, és a billentyűzet lenyomásával csak egy más frekijü hangon fütyül. plussz tegnap az egész estémet egy ilyen progi becserkészésével töltöttem. Hülye kérdés: hagyoményos távíró billentyűs adást ma már nem is nagyon használnak? Aki cw-zik, az ilyen karakter/morze kódoló és dekódolóval él?
Tavaszi 15%-os kedvezmény! Katonai antenna árbócok - teljes felszereléssel, 4.5-10,5m közötti méretben - és orosz katonai berendezésekhez elektroncsövek eladók.
A RT cikkét nem olvastam . AZ az igazság , hogy tizen-huszon éve még amatőrködtem, aztán abbahagytam, most meg a gyereket érdekli a morze maga. Valami HW -t most nincs kedvem összedobni, gondoltam letöltök egy ilyen egyszerű sw-t, de csak sokkal spécibbeket találta. A linkben megadott CWType-t már próbáltam, de azzal "csak" a leírt karaktereket fütyüli el, meg még nagyon sokat. Olyat, hogy morze billentyű helyett mondjuk az f12-t nyomogatva fütyül a gép még nem találtam. Vagy én vagyok a béna? ( A CW typeon van sok beállítás az inputra, de a pc saját billyntyűzetét nem leltem sehol)
hali! Tudtok ajánlani valami olyan morze gyakorló szoftvert, amivel a szgép valamelyik billentyűjét nyomogatva fütyül a hangszóró? Egy fél délutánt rászántam, de szöveg/morze átalakítóval, morze jel-> szöveg visszaalakítóval találkoztam egy csomóval., de ilyen egyszerűvel nem. :(
Az antenna tartó szerkezetekre és antenna berendezésekre az általános építésügyi szabályok és különös szakhatóági eljárások együttesen vonatkoznak. (A különös szót most jogi értelemben értelmezzétek, tehát nem furcsaként!)
Az általános szabályok azt jelentik, hogy az építési engedélyért a létesítés helye szerinti elsőfokú (lakhely, telephely) építésügy hatósághoz kell fordulni építési engedélyért, ha a tartó mérete a 6, vagy az antenna bármely kiterjedése a 4 métert meghaladja. Ehhez terv kell, benyújtási illeték van, stb., vagyis az általános államigazgatási szabályok szerint kell eljárni.
A különös szabályozás pedig ez esetben azt jelenti, hogy nem egyszerű építményként kezeli a hatóság, hanem be kell hozzá szereznie több szakhatóság egyetértő állásfoglalását (légirendészet, ÁNTSZ, NHH, és még több más - de ez függ a tervezett építmény helyétől és méreteitől is, valamint a helyi szabályozástól is.)
Ezen állásfoglalások beszerzése jelenleg nem az építtető, hanem az engedélyező feladata, de a felmerülő költségek az építtetőt terhelik.
Például: ahol én lakom, ott a területre engedélyezett beépítési csúcsmagasságot (nálunk jelenleg 9,50 méter) 2 méterrel meg nem haladó magasságú tartóhoz (pld. TV antenna árbóc) nem kell építési engedély. De ez területenként változik a helyi önkormányzat érvényes határozata szerint.
Tudni kell, hogy korábban az engedélyeket a HIF (ma NHH) adta ki. Ez megváltozott.
Az NHH állásfoglalással kapcsolatos tudnivalókat itt találhatjátok:
- probalj letolteni netrol par radio kapcsi rajzat {ha ennek a tipusnak nem mellekeltek hozza a tobbi doksihoz - ami mar eleve fura ;) } es nezd meg milyen erteku kondikat szoktak hasznalni, de mint mondtak elottem ezzel el lehet cseszereinteni az illeszteset.. - masik ez elvi kerdes, de a gyakorlatban azt altjuk, hogy kihagytak egy elso latasra elenyeszo kis alkatreszt ami azert fontos a jo mukodes szempontjabol - ha igy kozelitem akkor szar. Ha ugy kozelitem, hogy velfetodik benne a kerdes, es meg mit hagytak ki a radiobol?? haat dontsd el magad.. - amugy ha olcson hozzajutottal es egy jolmegvallasztott kondival megoldottad a problemat, hasznald egeszseggel :)
Amugy minden rádioban van egy kondi az antenna, és a föld között. Na ebböl kihagyták. Ott a helyen, de nincs irva érték. Ezért kérdeztem, hogy milyen értéket kell odarakni.
Lehet, hogy igy lett illesztve. A bemenö jel nem csökkent. Mert nem az antenna jel közé raktam. Söt, mostmár hallom a Galyatetői átjátszót suhogásmentesen. :) Az eredeti antennával csinálta.
Milyen antennát tettél a rádióra, hogy ilyen nagy a suhogás ? Vagy saját antenával is csinálja ? Szerintem a 22pf nem korrekt megoldás, igy csökken a bemenő jel is, na meg illesztetlen is lesz az egész vevőbement.
Van, ami olcsóbb a HAM-bazárban, mint a boltokban, illetve csak ott kapható. És vannak olyan tételek is, melyek az alkatrészboltokban olcsóbbak. Át kell nézni a listát. Legutóbb én is a LOMEX-től vettem két darabot, mert éppen volt nekik.
Lenne egy kérdésem : Van valakinek Maycom FR-100 -as szkennere?? Valamit nagyon elszurtak ebben a rádióban. Nem tudom ,hogy észrevettétek-e, de a suhogás olyan eröteljesen jön, hogy sok helyen (2m -en) még a zajzárat is kinyitja. Söt a beszédet is elnyomja. Mit lehetne tenni??
Ha ez olyan erősítő ( mert olyannak van értelme ) ami rögtön fent van az antennánál és távtáplált akkor meg kell nézni, lehet hogy ha simán csak nem adsz neki tápot akkor az adás-vétel váltó relé adás pozícióban marad és akkor simán átmegy rajta minden, de ha nem ilyen akkor át kell alakítani hogy így működjön. Ha az erősítő lent van a szobában akkor szerintem el kell felejteni, nem szabad a kábel végén megjelenő gyenge jelete erősíteni, abból jó már soha nem lesz. A másik hogy városi körülmények között amúgy sem sok esély va arra hogy egy ilyen cucc jól működjön, mert még előerősítő nélkül is agyoncsapja a nagy jel a vevő bemenetét. Viszont szerezni kell az FM301-es 400-as BRG rádiókban használt helikális szűrőt, vobbleren behúzni 446-ra, és az egészen biztos hogy 100x annyit érne mint egy előerősítő, hidd el. Mikor bekötöttem 145MHz-re a szűrőt a kézim elé a nagy antennával, a zajból előugrottak olyan átjátszók, amiket a szűrő nélkül még nyomokban sem vettem. Ennyit számít hogy csak az megy be aminek kell és nem terheli minden a vevőbemenetet.
Ezt jól elszúrtam! Az előző hozzászólásomat a PMR topicra szántam, de nem bántam meg hogy idetévedtem vele. Eddig csak olvasgattam a topicot. Köszönöm a válaszokat. Glbtech! teljesen egyetértek veled. Bennem is felmerült ez a kérdés mert én is egy 50 ohmos műszerrel mértem. Az Alan gyári volt, eltekintve a bnc csatitól.
Lenne egy kérdésem: van egy 2m 70cm-es GaAs FET előerősítős erősítőm. Sajnos azt tapasztaltam, hogy távoli adások vételekor annyi zaj rákeveredik, hogy alig hallom őket. Megoldható -e az előerősítő kikapcsolhatóvá való átépítése ill. mekkora munkával járna ez? Előre is köszi: Puding
Hát ezt jól elszúrtam! Az előző hozzászólásaimat a PMR topicra szántam, de nem bántam meg hogy ide keveredtem vele. Eddig csak olvasgattam ezt a topicot. Köszönöm a hozzászólásokat. Gl-btech! Teljesen egyetértek veled. Ugyanez nekem is megfordult a fejemben mert én is 50 ohmos műszerrel mértem. Az Alan gyári volt, eltekintve a bnc csatitól. Legközelebb megismétlem a kísérletet, hátha elszúrtam valamit.
Lenne egy kérdésem. Van egy kétsávos 2m 70cm-es erősítőm GaAs FET előerősítővel. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a távoli adásokat alig értem annyi zaj rákerül az előerősítőből. Azt kérdezném : megoldható-e az előerősítő kikapcsolhatóvá való átépítése illetve mekkora munkával járna ez?
A teljesítménybeli különbség fontos, de még fontosabb a gyakorlati téma, hogy aksi így, töltés úgy, cellapótlás amúgy. Ezt csak Te tudod, aki már kezébe is fogja, használja, prosiról nem igazán jöttek le ezek a dolgok nekem.
Nos egy kicsit megnéztem a két rádió adatlapját. Nem mondom, hogy mindent összevetettem, lehet, hogy lényeges dolgok felett elsiklottam, de azért néhány dolgot leirok:
VX2.
Aksija 3,7V 1000mA/h
külső táp max 7V-ig, jellemzően 6V.
telj: saját aksival 1,5W 2m-en
1W 70cm-en
külső táppal 3w 2m-en
2W 70cm-en
nem olvastam, hogy lenne teljesitmény állitási lehetőség!
RH-n 9khz step, AM, ez a müsorszóró állomások vételére jó csak, akkor meg minek?
Van benne 50Mhz, egyelőre ott nincs sok lehetőség amatőröket venni legalábbis Pest környékén, nálunk nem is engedélyezett még. Azért a 6m az jó benne:-)
A szkennelési funkció nagyjából hasonló, a VX-nél nyilván szélesebb a frekitartomány.
Ára: 185 euro a Thiecomnál
Ft60.
Aksija 7,2V 1400mA/h
külső táp 16V-ig de csak kis áramú szabad legyen, vagyis töltés céljára.
Ha ráteszed pl. a kocsi 12V-ját irtóra melegszik, mert túl nagy árammal tölt!!
Ugyanis 7V-nál leadja a max teljesitményt, 11V felett tölti az aksit. Tehát töltéshez
11-16V kell de kis árammal, legjobb a saját töltője. Külső tápról használni 7-9V között kell, ekkor nem melegszik, nem is tölt, de nem is fogyasztja az aksit.
Telj: mindkét sávon 5W hi, 2,5W mid, 0,5w low 7V-nál, tehát a saját aksijáról is leadja ezeket a teljesitményeket, le is mértem, vagyis 3 fokozatban állitható a teljesitménye.
Ezenkivül lehet hozzá külön hátlapot kapni hozzá, amibe 6 db AA aksit (akár 2200mA/h-sat)lehet beletenni és igy megoldható a pótlása az eredeti aksinak, ha az tönkremenne. Úgy veszem észre, hogy az eredeti hátlapba is bele lehetne ügyeskedni az aksikat, némi müa faragással és ügyeskedéssel, ha egyszer tönkremegy az eredeti, érdemes megpróbálni, veszteni nem lehet vele. Ez lényeges előny más rádiókkal szemben.
Való igaz csak 108 megától megy, lépésköz ua, mint VX-nél, szinte minden egyéb paraméterük megegyezik, vagy nem releváns eltérések vannak csak.
dcs, ctcss, memóriabankok, stb mind vannak.
Még valami: az Ft60 hangfrekis kimenője 400mW, szemben a VX 100mW-jával (ez is 6V-on), ez számithat.
Tartozékok az akkupack kivételével egyformák, ha jól láttam a leirásoknál.
Nos ennyi az összehasonlitás, ez alapján én inkább az Ft60-at venném (vettem).
Szvsz RH-ra nem kézirádiót kell használni, ssb és folyamatos hangolás hiányzik belőle.
Én 9V-os külső tápról használom stabilban is és kocsiban is, igy semmi melegedés, a hosszú periódusok alatt sincs jelentős melegedés. Tölteni csak a saját töltőjével töltöm a fentebb irtak miatt. A teljesitménye lényegesen nagyobb a VX-nél.
A tetőn lévő antennákkal (kollineár) is normális a vétele, nem tapasztaltam rossz nagyjelü viselkedést, mármint ami egy kézinél rossznak számit. A VX-et nem volt módomban kipróbálni.
Hirtelenjében ennyit tudtam összeszedni a két rádióról, remélem tudtam segiteni!
Hát ez az, én is egy hitelesített Schlumberger 4040 essel dolgozom többek között, hoztak hozzám már több PMR-t mérni, de általában kijött mindegyikből a 260-330 mW, ezért írtam, hogy furcsállom a dolgot.
Ez érdekes kísérlet. Már több típusú PMR-t alakítottam át, és én mindig komoly műzerrel ( R&S teljesítmény illetve Marconi rádióteszter ) mérem az eredményt, és azok 50Ohmmal zárják le a kimenetet. Azon az 50 ohmon megjelenik a 250-300mW. A jól kiilesztett antenna a kábellel együtt szintén 50 ohmos lezárást biztosít, tehát annak a 250-300mW-nak kutya kötelessége elmenni a rádióból. Tehát nem értem a dolgot, valami más hibát sejtek a jelenség mögött.
Akkor úgy tünik a gyártok a külső antenna "rácsatlakozását" nem csak a beépített antennával, hanem a kimeneti inpedanciával is nehezítették ?! Persze a kimeneti körök hangolásával valószínű megközelítehtő az 50 ohm, de ennyit már nem ér az egész, főleg ha belegondolok hogy a PMR rádióknak milyen pocsék a vevőbemente (tisztelet a kivételeknek). A kétsávos kézi meg egy kicsit túlzás csak PMR-nek, igaz hogy ott is sokkal jobban megy mint a PMR. Bár vannak talán olcsóbb 70cm-es rádiók, talán az Alinco, és a Maycom gyárt ilyet. Igaz ezek nem tudják a "PMR rasztert" (12,5K lépés+ 6,5K) és egyébként is amatőrsávra készülnek.
- es mennyire vagy biztos benne, hogy az alan kis pmr radio 300mW-ot ki is nyomott magabol? es ha ennyit ki is nyomott, mekkora teljesitmeny 'szakadt' le az antennarol..? - nem volt keznel egy kis PWR/SWR muszer? nem egy draga cucc es ott lehet latni mekkora a refl. teljesitmeny PMR eseteben.
A Yagi témára szeretnék reagálni. Az adás-vételi eredmények elég soktényezősek. Ha valaki egy Yagit illeszt a rádiójához és nem érzi a kiugró teljesítményt, nem biztos hogy az antenna a hibás.
Elvégeztük a következő kisérletet: 12 elemes Carant Yagi 4m 50 ohm H 155 koax Alan 456R /kb 300mW/. Az ellenoldalon ez a felállás a zajzárat sem nyitotta, kinyomott zajzárral az adás érthető volt.
Ezután megpróbáltuk ugyanezt Kenwood TH-F7-tel, 50mW!!!!!!!!! teljesítménnyel.
Az ellenoldalon 4-5 S értéket produkált kristálytiszta vétellel.
Látható hogy csaknem egy nagyságrenddel kisebb adásteljesítény ellenére az átvitel klasszisokkal jobb volt. Egy magyarázatot tudtunk csak adni a jelenségre: a PMR végfoka valószínűen nagyon nem illeszkedik az 50 ohm impedanciájú koaxhoz, ellentétben az 50 ohmos kimenetű amatőrrádióval.
Más: DNT! Még régebben írtad, hogy Guardsnál sikerült megjavíttatni valamilyen készüléket. Nekem is szükségem lenne rájuk. Nem tudod ki végezte a javítást? Fel kéne vennem vele a kapcsolatot. Megjöttek már a cuccaid?
Üdv mindenkinek: Puding
UI: holnap egész nap rádióvégen leszek, főleg 4/12-n. Az antennám Budáról a keleti országrész felé tekint jó rálátással. Összehozhatnánk egy jó DX-et :-)
Szia Kovsebi! Nos, ha valóban felkészültél, akkor jól ismered a vizsgaanyag 8/2002... idevágó részét: "3. § (3) Rádióamatőr vizsgát a hatóság - jelentkezés esetén - legalább két havonta tart. A vizsga idejét és helyét a hatóság határozza meg, és ügyfélszolgálati helyiségében közzéteszi." Pontos információt ( hely, idő ) pl. Tarkovács Sándor, az NHH ( www.nhh.hu ) alkalmazottja ad. vy 1001001 de Gábor hg9ieg.
sziasztok! Melyik rádio érdemes megvenni Yaesu FT-60R vagy a VX-2E-t. Olyan rádiot szeretnék, aminek jo a vételi érzékenysége, és nem kopik el egy év alatt. És ne kezdjen el recsegni a potmétere fél év mulva se. Segitsetek döntenni! Köszönöm előre is!
:) 857d Köszönöm a feajánlást ha el tudok menni érte akkor ki is használom :) Még1 kérdés. Lehet, hogy nem kell feltalálnom a "viaszt", hogy megépítsem a vezérlő és data kábelt, csinált már valaki közületek ilyet ami jól működik? Én egyenlőre a cat kábelt néztem ki, van is elektronika max233-al illesztve, de hátha valakinek jobb van. Esetleg data kábel rajz? Persze a táp a rádió 13V-járól menne... meg nincs benne a csatlakozó bekötés. 73 de HG4GGV/7 Feri
Ilyen csatlakozót a Conrádnál rendeltem, mert máshol nem tudtam beszerezni. Ez kb. két évvel ezelőtt történt. (akkor még megvolt a 897d-m) A csatlakozót végül nem használtam fel, ha kell szívesen odaadom. (ingyen és bérmentve, ahogy azt illik mifelénk)
Mind a kétfélét vettem és most direkt belepróbáltam a 8 pólusút, jó bele! A 6p dugót meg már rég használom, a digimódhoz való kábelt csináltam meg vele.
Én a Lomexnél vettem 6 és 8 pólusut, pár száz forintért. Sajnos hőre lágyuló a müanyag, amiben a tüskék vannak, ezért könnyen elferdül a tüske, de ha gyors és óvatos a forrasztás, akkor nincs vele probléma. Viszont a méretekből adódóan nagyon közel vannak a tüskék egymáshoz, elég nehéz ezért is forrasztani.
Sajnos eléggé elcseszett ez a csati.... Az eddigi tapasztalatok szerint nem nagyon lehet hozzájutni. A gyári teljes kábel ára eléggé húzós, de legalább van: CT-62 CAT INTERFACE CABLE F/FT-817,-897,-100,-857 12 189.- Ft
Ha kell, hívj, raktáron van. (1) 329-4089
Ha esetleg mégis találsz idehaza, szólj, mert másokat is érdekel.
Elsőre talán az Elektrokonthát javasolnám, ha itt nincs akkor talán Lomex, és ha itt sem lenne, akkor a DND-nél biztoson lesz (ez szándékosan az utolsó mert ez drága bolt ) , webcímek sorrendben: www.elektrokontha.hu, www.lomex.hu www.dnd.hu, az első kettőnek biztos hogy van exceles árlistája.
Sziasztok! Egy kérdésem lenne mielőtt az összes boltot felhívom... Tud valamelyikőtök 8 pólusú mini DIN csatlakozó beszerzési forrást? Az FT857D-mhez kellene... 73 DX de HG4GGV/7 Feri
"Azt tudom, hogy megkérdeztem a Hajózási Felügyeletet, hogy milyen papír kell, ha hobbihajóra kedvtelési célú kishajóvezetőivel, ha VHF rádiót akarok üzemeltetni. Azt mondták, hogy ugyanaz a vizsgakövetelmény, mint a nagyhajósoknál. Az pedig eléggé húzós."
Tuti húzós.. De ők legalább nem engedik a "kivilágítatlan bicikliseket a kamionok közé"...
Valahol megértem, mert a ködben hajóvontázni, miközben valaki a télére hazavitt rádióján a frekin a motorcsónakos haverral cseveg...cseveg...
156,800 a hajózási "16"-os csatorna, ezen kell minden rádióval felszerelt hajónak nyitva tartani a rádióját, ez szolgál bejelentkezésekre, hívásra, és segélyhívásra. A Duna mentében érdemes fülelgetni rajta, mert a hajózási forgalom 90 %-a ezen zajlik.
Már csak azért sem érdemes belepiszkálni egy hajózási sávos rádióba, mert van egy jó néhány félduplex frekvencia is, ahol a hajó és a part más frekin ad, emiatt a készülék ROM-jába is bele kellene piszkálni. Egyszerűen jumperekkel nem lehet megoldani.
Kissé OFF lesz, de ha már előkerült a téma, hadd pontosítsak:
Hajókkal, vezetői engedélyekkel kapcsolatban egy néhány tény:
Olyan, hogy "vízijártassági" már nem létezik!!!
4 kW motorteljesítményig, bárki, 16 évet betöltött személy vezethet csónakot, mindenfajta engedély nélkül.
4 kW fölött igazak az alábbiak:
Belvízen (Európa összes belvizén, ahol egyébként szabad motoros hajót üzemeltetni) érvényes a magyar kedvtelési célú kishajóvezetői engedély (ez 20 m hajóhosszig, teljesítménykorlát nélkül), viszont rádióhasználatra nem jogosít. Illetve ugyanennek van értelemszerűen a vitorlás változata.
Tengerre legelterjedtebb az ún. "horvát papír" a Horvátországban megszerezhető "Boat Leader's Licence of Competency", aminek a nemzetközi érvényessége kérdőjeles. (Hazai hatóságaink pl. nem ismerik el belvíziként sem) Ez legjobb tudomásom szerint feljogosít a hajózási VHF rádió használatára, viszont csak a horvát vizeken.
Ezenkívül létezik magyar tengeri kedvtelési célú hajóvezetői engedély, amely több fokozatban szerezhető meg, és emiatt többféle "hatósugara" van, ez is feljogosít VHF és HF rádiók használatára. Ez a szokásos hazai túlszabályozások miatt igen nehezen teljesíthető, elég sok ismeretet kívánó papír. (Én nem ismerek olyan eleven kannibált, akinek ilyen papírja lenne, de ez lényegtelen.)
Azt tudom, hogy megkérdeztem a Hajózási Felügyeletet, hogy milyen papír kell, ha hobbihajóra kedvtelési célú kishajóvezetőivel, ha VHF rádiót akarok üzemeltetni. Azt mondták, hogy ugyanaz a vizsgakövetelmény, mint a nagyhajósoknál. Az pedig eléggé húzós.
Leírom amit tudok , majd kijavítják ha nem jól tudom ........
Azt jelenti hogy kettő vfo van a gépbe, szinte csak többsávos rádiókban fordul elő , arra jó hogy keresztsávos üzemet tudsz megvalósítani vele pl.: 144en adsz és 434en veszel( vagy fordítva) , a kereszsávos átjátszókhoz , műholdakhoz elengedhetetlen a megléte , a dolog ugy nézki hogy adás/vétel váltásnál a rádió vált az A és a B vfo között , ahogy te beállítod neki . Aszem split üzemódnak hívják......
A 156Mhz-et ha jól tudom más is használja (pl. taxi), persze ettől még nem szabad. Szerintem ilyen rádióból más frekitartományra is készül, ugyhogy elég valószínű hogy áthangolható más frekisávra is. Nem ismerem a belső felépítését, de valószínű hogy nem csak a jumpereket kell odébb tenni, hanem vevő- és adóköröket kell odébb húzni, + még némi vco állítás stb. Szerintem legjobban jársz ha inkább rendelsz külföldről valami ólcsó 2m-es rádiót. Az mindent tud 136-174-ig 5W, és nem kell hozzányulni. Ilyeneket már láttam a neten kb. olyan 100 euró környékén már van. (pl. adi at-201 stb.)
Magyarországon is lehet kapni a Midland Ocean típusú kézi hajórádiót.
Ahogy utánanéztem, ez a készülék 156 Megán működik, de csak pár MHz-t fog át.
Kérdéseim:
1) aki hajózik, annak külön le kell valahogyan vizsgázni ahhoz, hogy ezeken a frekiken forgalmazzon?
2) mennyire "nyitható ki" egy ilyen rádió? Vagyis némi átjumpereléssel, vagy más módosítással alkalmassá tehető-e a teljes 2m-s sávra is? Jelenleg idehaza 20500 Ft-ért kapható, és 2W a kimenője.
Mielőtt koplalásba kezdek egy FT60-at illetően, előtte plíz segítsen valaki, pontosan mire jó a "double VFO"?
Felmenő/lejövőt hallgatni?
Milyen helyzetekben alkalmazható ez, mikor elengedhetetlen?
Ha nincs nekem ilyen, mit nem fogok tudni véghezvinni?
Mivel a 11méterbe és eszközébe úgy ugrottam bele, hogy előtte nem alaposan tájékozódtam, hogy mégsem egy grant, hanem egy lincoln lett volna az igazi a zéró frekik végett, - ettől még összejött, csak vigyázni kellett, hogy én adjak QSY frekit ;-))) - most inkább tájékozódom.
Azt hiszem az éppen működő alap, és a kitűnően használható közép között nem sok az árkülönbség - utána annál több a bosszúság, ha az ember nem vár még egy hónapot..
Bocs, egy nulla lemaradt a tipusjelből. De a lényeg igaz: bruttó 112.500.- Ft.
Ha egy kicsit is figyelmesebb vagy, láthatod, hogy az előugró (popup) ablakban az akciós termékek között szerepel. De ugyanezt, első helyen megtalálod a kínálatba bemenve az "Akciók" menüpont alatt is.
Azért vette meg, mert itt messze vagyunk a nagy kétmilliós bőségtől, és ha szereted a rádiózást, bemész, és megveszed, mert örülsz, hogy valaki egyáltalán tudja a városban hogy mi az a yaesu...
Bemész, még van is egy darab, magyar doksi nincs, de megígérik, szereted, elviszed...
Sziasztok. Sikerült hozzájutnom régi 450 es motorola és ericsson hotline tipusú telefonhoz. Az lenne a kérdésem hogy ki tudna segiteni abban hogya a motorolát végfoknak a hotlinet pedig amatör rádiónak szeretném megcsinálni? A ketyerén látott végfokot szeretném megcsinálni. Elöre is köszönöm a segitséget.
Írtam én egy szóval is olyat, hogy nem HG4I-től vettem? :-) (Ha a korábbi hozzászólásaimat megnézed, ott volt szó róla, hogy Tibiéktől veszem meg a cuccot.)
Nos, sorjában: (Dusanyi, airband) - a magyar nyelvű a múlt héten készült el (még nem is volt időm igazándiból lektorálni, csak belepillantottam!) - aki korábban vette, még nem kaphatott belőle. Ha személyesen jössz, kapsz egy példányt. Szívesen adjuk. :) Csak egyet NE kérjetek: elektronikus formátumot! Ugyanis nagyon sok tucat ezerbe került a HU fordítás, nem szívesen vennénk, ha a külföldről vett cucc mellé ingyen bárki letölthetné. Egyszerűen arról van szó, hogy számításaink szerint legalább 200 db-ot el kell adnunk az FT-60-ból ahhoz, hogy a pénzünknél legyünk....
- DeTomasó: megismétlem: a Thiecomnál az FT-60E 239 Euróba kerül, nem pedig a te általad említett összegbe. Nézz utána! Nálunk az ár bruttó 56.000.-
- Az export árak a hivatalos kivitelre vonatkoznak. Tehát, ha valaki mondjuk Romániából rendel, ennyit fizet+szállítás, mi küldjük, vagy ő küldi a speditőr cégét. Az átadás ilyen esetben vámszabadterületen történik. Rövidebben: devizabelföldivel nem oldható meg. Ha személyesen vásárol külföldi, kifizeti a bruttó vételárat, és kivitelkor a határon visszaigényelheti az ÁFÁ-t, feltéve, hogy a vásárlás összértéke meghaladja a NETTÓ 50 e HUF-ot. (Ami ugyebár az FT-60 esetében nem igaz....)
- (qlbtech) részben egyetértünk az árakkal kapcsolatban. Sajnos az ÁFA különbözet mindannyionkra ránehezedik. A többi adóteher is nagyobb itthon. Abban viszont nem értünk egyet, hogy mire ideér a termék, több kézen megy keresztül. Nincs közbeiktatott kereskedő. A kutya máshol "ásatott el." Egy kisebb részben az adott cég árpolitikája, nagyobb részt tesz ki, hogy a főforgalmazó a tipusonkénti értékesítések számának arányában adja az árkedvezményt. Már többször leírtam, most megismétlem: néhány cég nem Európából, hanem az USA-ból szerzi be az árut. Ott alacsonyabbak az árak, viszont nem felelnek meg az Eu-i követelményeknek (pld. ez okozhatja az FT-60 esetében a kétféle árat: FT-60E (EU verzió) = 239 Eur, FT-60R (USA verzió) 160 Eur.....) Nem tudom, de gondolom, ez is lehet oka....
"Te megnyom szkvelcs potenciométer teker ütközésből hátra, a hang hallatja magát.
Diszpléjen látod a frekvencia osztás egymás után pontjeggyel elválasztva egész az osztottól tizedes, megahertzben. Más frekvencia hangolni easy to use, gomb előlapon megnyomva decimal értékek tasztatúra inputról közvetlenül."
- megmondom oszinten az eddig nallam megfordult radiok egyikenek sem volt magyar leirasa :) meg amugy annyira megszoktam az angol kifejezeseket, jobban is jon neha.. 1x olvastam radios forditast magyarul hat furavolt mindenesetre;)
(Biztosan azért maradt ki a magyar útmutató, mert HG4I éppen nem volt jelen a vásárláskor. HI! A hangját hallottam, emlékeim szerint hosszasan telefonált, a fiatal eladó meg úgy gondolhatta, hogy elboldogulok majd vele. Nem tévedt nagyot...)
Szerintem egyszerűen csak elfelejtették, vagy kimaradt a dobozból, stb. Eszembe se jutott, és az angollal úgy, ahogy elboldogulok. Egyébként tényleg jó kis ketyere. Alig várom, hogy végre a PTT-t is lenyomhassam - legálisan. :-))
Mondjuk egy igen igen belépőszintű használt uniden bearcat scanner (UBC XLT-1) kimondom: a voxline-nél 20.000,- a telefonos érdeklődés szerint - mert azt kell ugye...
Ugyanez a Thiecom-on 55 eur, azaz 13500 pénz. És új.
MIRE? MADÁR VAGYOK ÉN? NEM!
Üdvözlet Voxline, nem nagyon érdekel ha nem tetszik amit mondok...
Oké, oké, elboldogulunk az angol útmutatóval is...
DE.
Jelenleg a Thiecom-on az ominózus FT-60R (E), 198 eur, ami 250-nel számolva 49500, cakkpakk, plusz egy kis posta. Aksival.
Aksi nélkül 169 eur, aminek nagyon értelme nincs, hacsak nincs otthon egy-kettő. Úgyis venni kell hozzá.
Az ANICO-nál most bruttó 56.161,-
Namost PONT ennél a terméknél nagyon NEM ÉRI MEG rizikózni, mert az a plusz "öt rugó" nekem spec megéri, hogy egy évig - de szerintem utána is - van hova vinni a cuccot, ha nyűg van. De ha nincs, akkor is nyugodt vagyok.
Ráadásul- remélem HG4I-t nem sértem meg - de egy nyíregyházi barátom - mert én is az vagyok - most vett egy ilyen ketyerét, és tök barátian, 2e pénzért "ki is nyitották" neki, úgy hogy él továbbra is a garancia.
Ilyenkor én nem azt nézem, hogy plusz két rugó egy mods.dk-n megtalálható "távolítsunk el egy ellenállást" játék, hanem azt, hogy UTÁNA IS VAN GARANCIA, mert ők csinálták.
Szerintem ez ma, Magyarországon tök király hozzáállás.
Tudják, a baromgyerek, mint én, hazaviszi, rögtön üti be, hogy "gugli FT60 mod", de hogy el ne csessze, inkább megcsinálják neki. Csak ne tévedjen tilosba, ne nyitogasson olyan átjátszót amit nagggyon nem kéne ;-))
Egyébként köszönöm az Anico-nak az árlistát, ezidáig egy VR120 D scannerre pályáztam, de úgy látom az FT60 egy tuti scanner, plusz egy kézirádió egyben, tehát TÖK fölösleges scannert vennem, pláne hogy amatőrvizsgára készülök.
Csak egy kis kedvezményt kérnék ;-))), és hogy pár percre kipróbálhassam.
Ja, HG4I-től kérdezem: az árlistátokban, az Export Net Price, a 169 eur, azt hogy értsem? Ha külföldi vásárolja meg?
Mert ha igen, akkor már HOLNAP ott vagyok egy külföldivel, és 169 euróval. Gondolom, ha a publikus árlistában szerepel, akkor publikusan elérhető.
Egyszóval: FT60-at most CSAKIS belföldön vennék. És BOCSESZ, de a VX-2E most csak nettó 45 pénz+TUFA! Dettó, RX 0,5-999 Mhz. Kinek kell még scanner? Hmmm....
A VR120D Scanner a Thiecom-on 139 eur, 34750 ft, hát az anico-nál is ennyi, csak plusz tufa... A net price itt csak 129 eur!!! abszolút csúcs szerintem. Az a francos ÁFA ne lenne...
Tulajdonképpen ha megnézzük, az Anico árai nagyjából Thiecom-hoz hasonlóak- ha nem nézzük az áfá-t. De at FT60-nál nincs igazából difi.
Az FT-60E az árlista szerint tényleg 239.- Euro. Anno én a Bandercom-tól vettem egy VR-500 scanner-t, és ez olcsóbb is volt a szállítási költséggel és a 22%-os finn Áfá-val (...) én azt mondom, hasonlítsuk össze az azonos dolgokat. Egy webáruház más költségekkel dolgozik, mint egy "rendes" bolt. Az e-bay pedig teljesen más tészta, ott ugyanis használt cuccokat lehet venni. Attól függ mit akar az emberfia, első készülék vagy nagy értékű cucc, mennyit hajlandó kockáztatni a Posta miatt...
Szerintem körül kell nézni itthon és külföldön, azután dönteni...
Anico: FT897D 309 027Ft {febr.} THIECOM: FT897D 798,00 Point: FT897D 960,00 Difona: -vallasztek nulla Wimo: 824.01 A fenti euro-s arakra meg rajon a szallitasi dij is! - ha a forintos arbol levonod az afakulombozetet, mar kozelitenek az arak.., teny meg igy is magasabb 100 valamennyi euroval.. de ezt mindenki dontse el sajat maga, hogy melyik iranyba megy. :)
- legyen egy kezi is: :) Anico: FT60E 56161Ft {febr.} THIECOM: FT60E 160,00 Point: FT-60E 260 Wimo: FT-60E 225.58
249 -eeuros arral szamolva az Anico-nal 225.54-bol megvan - nos..
Természetesen mindent biztosított csomagként kérek én is mindig.
Tamibt - Az áfa különbségre hivatkozni gyenge érv, azért ez önmagában nem okolható azért hogy itt miért ennyivel drágább némely termék. Mire ideér a termék több kézen megy át, és ugye senki sem haszon nélkül gondolja a továbbadást, vagy éppen nagyobb haszonnal akar dolgozni mint a külföldi cégek, mert a működési költségei is magasabbak akármi miatt. Nem gond, el kell ismerni hogy itt drágább, a választás így is a vevőké. Csak az a gusztustalan hogy rémhír terjesztésével próbálják főleg a használt cuccokat elsózni gyakran irreális áron.
Én már több esetben rendeltem külföldről,az ebay-on rendszeresen vásárolok, most is licitálok egy termékre, 40 perc van hátra.
Egyre figyeljetek,nem szeretnék senkit meggyanusítani a magyar postánál, de ha nem biztosított küldeményként adják fel azt a fajta csomagot, mely tulajdonképpen nem is csomag, csak egy vastag boríték,az általában, ha kézzel kitapintva nem papírokat tartalmaz, általában nálunk elveszik.
Reklamáltam a harmadiknál már,rre ezt a választ kaptam a postától:
A Magyar Posta Rt. Budapesti Ügyfélszolgálati csoportjának továbbított levelére az alábbiakat hozom szíves tudomására.
A Magyarországra érkező illetve továbbítandó valamennyi postacsomag és levélpostai küldeményt a Magyar Posta Rt. Nemzetközi Posta Kicserélő Üzeme kezeli (Telefon: 477-6534, 477-6535).
Az un. könyvelt azonosító számmal rendelkező küldeményeket az Üzem nyilvántartásba veszi, így azok beérkezése, továbbítása okiratilag kimutatható.
Amennyiben a keresett küldemény adatairól címadatok, küldemény azonosító száma tájékoztat, lehetőségem van a küldemény Magyarországra történő beérkezését megvizsgáltatni.
Abban az esetben, ha a küldemények un. közönséges küldeményként kerültek feladásra, azok átvételét a Posta nem ismeri el, mivel azonosító adattal nem rendelkeznek a posták nyilvántartásba vétel nélkül kezelik.
A feladott küldemények sorsát, a szállítási útvonalon történő postai kezelésüket, illetve azt, hogy beérkeztek-e az országba, (illetve mikor) vagy sem megállapítani nem lehet.
Tájékoztatom, hogy - nemzetközi viszonylatban is - a küldemény feladójának, címzettjének és azok meghatalmazottjainak a feladást igazoló eredeti feladóvevénnyel, annak hiteles másolatával, illetve a szolgáltató által kiállított másodpéldány bemutatásával lehetősége van a küldemény sorsáról tudakozódni.
A szolgáltatás nemzetközi viszonylatban díjtalan.
A tudakozódás eredményéről a Posta az ügyfelet írásban tájékoztatja.
Amennyiben a tudakozódási eljárás során a Posta a küldemény sorsát nem tudja kimutatni azt elveszettnek kell tekinteni. Ilyen esetben a posta kárfelelősége fennáll.
Javaslom fentiekről a feladót - a mielőbbi intézkedés végett - tájékoztatni szíveskedjen.
Összegezve: Biztosított levélben kell kérni mindent, aztán lehet vásárolni, elsősorban németet ajánlok, a franciákkal vigyázni kell.
Néha még az itthoni ár feléért postaköltséggel is kijön.
Igen, igen erről már volt itt szó. De most is még sajnos aktuális, hogy a magyar árak nem képesek "hozzácsökkeni" pl. a német árakhoz. Még ennyi idő után is a magyar árak fel sem vehetik a versenyt a külföldi árakkal. Legalább erre (is) jó a EU. Pedig gondolom a külföldi kereskedők is "megélnek valahogy" az olcsóbb árakból, talán nem is rosszul. Ráadásul most gyenge a forint, most érdemes csak igazán rendelni :)
Köszi a tippet, mindjárt átértékeltem a "belföldi" scanner beszerzésemet. A thiecom-on való barangoláskor rájöttem, hogy sokszor igen komoly difi van az ungarische, és az eurós árak között.
Az jött ki, hogy ugyanazért a pénzért egy nagyságrenddel jobb készüléket vehetek.
És ezek az oldalak amúgy kívállóak a "csillagászok" ellenőrzésére is.
Összenézve néhány hirdetési témát a külföldi lapokkal szemben, hát olykor olykor heveny röhögés fogott el.
Én egyébként eddig minden esetben előre fizettem átutalással, vagy ahol lehetett ott bankkártyával de szintén előre, és mindig korrektek voltak. Egyszer volt hogy egy félreértés miatt nem küldték el az árut, de az első érdeklődő levelemre azonnal visszautalták a pénzt. Én amúgy inkább használt dolgokat veszek onnan, azokra meg nincs garancia, így erre sincs gondom. De nem hiszem hogy adott esetben ne lehetne "távirányítással" lerendezni egy garanciális problémát.
A Difonatól is lehet rendelni utánvéttel, ők rendkivül gyorsak, a futárcég (UPS), vagy a Magyar Posta az már lassabb (főleg ez utóbbi). Érdemes azt csinálni, hogy többen összeállnak és valaki kimegy és behozza a készülékeket. Ha van német ismerős,aki jár ide Mo-ra akkor az is meg tudja rendelni és behozni.
Sokszor szoktak a hazai kereskedők arra hivatkozni, hogy ha kintről hozod a cuccot,akkor a garanciás hiba esetén rohangálhatsz ki, ami plusz pénz. Ez igaz, csak valószinübb az, hogy nem lesz semmi baja a készüléknek egy évig, sőt tovább, utána már itthon sincs rá garancia. Persze nem lehet az ellenkezőjét sem kizárni. El kell dönteni, megéri-e olcsóbban kintről hozni a készüléket, vállalva a rizikót.
Hát igen, hivatkozni azt lehet.... A lényeg az hogy többen is rendeltünk német cégtől, ráadásul utánvétellel, tehát nem is kellett utólag fizetni, csak itt a Postán. Egyébként hiánytalanul megvolt benne minden amit kértünk :)
Hihi majd jól megkapod hogy ajánlgatsz itt külföldi cégeket. :-)
Érdekes hogy mostanában egyre több "amatőr" úgy próbálja jó drágán elsózni a készülékeit hogy arra hivatkoznak hogy persze lehet hogy külföldön olcsóbb, de nem küldik el, és hivatkoznak arra az egy emberkére akit átvertek múltkor ( vagy eltűnt a postán a cucc vagy... ) és mindenfelé elsírta ezt. Érdekes, én már eléggé sok dolgot vettem az ebay.de -n magánszemélyektől, de rendeltem német áruháztól is, és mindig minden hiánytalanul megérkezett. Persze elhiszem hogy van kivétel, de mostanában nagy divat lett erre hivatkozni.
www.thiecom.de, www.difona.de, www.wimo.com, Az első a legolcsóbb, a második korrekt, a harmadik már drágább :) A thiecomtól utánvétellel is lehet rendelni (én is igy vettem ).
Olyan üzletek címét, elérhetőségét keresem, ahol kifejezetten amatőr-rádiókészülékeket lehet vásárolni. pl.: FT817, 847, 857, 897.... Hazai -és külföldi címeket ill. honlapok címeit kérném, hogy írjátok meg. E-mail: version1@freemail.hu
Egy kis segítséget szeretnék kérni! A tűzoltóságunkon van négány Motorola p210-es kézirádió. Ezeknek az akkumátorai (10v ,Ni-Cd) már eléggé rosszak és sajnos lemerülésjelzés sincs rajta.
Hogy lehetne felújitani az akkut? (végüls elég lenne kicserélni a cellákat)
Hogy lehetne valami lemerülésjelzőt csinálni hozzá? (pl.: az akkun legyen egy led,ami,ha egy bizonyos feszültség alá esik,akkor nem világít)
... akkor azt a bizonyos lassú átjáccót úgy kell használni, mint az amerikai ejtőernyősöknél a nyitás: "one-missisipi, two-missisipi ...." - aztán lehet beszélni. Na, mondjuk aki MAROS-B-vel sokat forgalmazott, annak nem szokatlan:-)
Bocsika a közbeszólásért. A cégünknél mindkét tipusú összeköttetést használják. Ctcss-re induló beszédcélú átjátszónál komoly éledési idővel is kell számolni, mondjuk ~200ms is lehet. Minél alacsonyabb a PL freki, annál több idő kell. A gerinc hálóban lévő rádiókkal ez persze összeadódik, elérheti az 1 másodperces időt is. Egy hadarós felhasználónál csak a mondat végét hallhatják.
A másik módnál adatok mennek 400 megán (távmérés, távjelzés). A rádiónak közvetlenűl a demodulátor kimenetére csatlakozik a modem, processzoros áramkör szűri a jeleket, a nem nekiszóló csomagokat eldobja a gép, csak a rendszerbe illeszkedő formátumú csomagokat adja tovább. Persze egy frekvencián.
Arra azért figyelni kell hogy a normálisan megkonstruált rádiók a hangszóró vagy fejhallgató felé nem engedik ki a CTCSS frekik által is használt 300Hz alatti tartományt, mert ez főleg a magasabb CT frekikkel zavaró búgásként jelentkezne a vételben, ( pl. a 100Hz-s CTCSS pont olyan búgást produkálna mint egy brummos táp ). Ezzel csak azt akarom mondani hogy nem biztos hogy a PC fel tudja dolgozni a CTCSS jeleket ha azt a tartományt már a rádió kiszűri ! Ha a rádió szűr akkor kicsit bele kell túrni a hangfrekis részbe hogy ne tegye. :-)
A hagyományos átjátszónak a nagyon közeli csatornák miatt nem sok értelme van, ilyen frekire nem igazán lehet építeni pláne házilag duplexert. Azonban ha az adót és a vevőt fizikailag jó távolt tudja tenni az ember akkor azért lehet benne ráció, de ahhoz két rádió kell. Ha mondjuk egy másik sávon ( lehet az akár a szabadon használható 2.4GHz-s A/V átvivő, vagy valami low budget low power CCIR adócska :-) ) lőjük át a jelet az adónak ami mondjuk 30-40m-re van a vevőtől akkor már igen frankón működne a dolog. Persze mehet VoIP-n is a dolog, és már meg is érkeztünk az echolink és társaihoz. :-) Persze pl. egy Echostationnal megvalósított papagáj sem rossz megoldás, de ennek a használatára ( agyilag ) nem mindenki képes a tapasztalatok szerint. :-) Vagy az ember szétberhel egy beszélő mackót, és már meg is van a beszédtároló. :-) A vételjelzést ki kell vezetni a rádióból, az vezérli a beszédtárolót, még mikrokontroller sem kell.
,de ha kettő rádiót használnál fel , a vevő ctcss-el kódolva külön csatin hangfrekisen összekötve (vox kapcsol) lehet hogy működne, habár messziről nem is lehetne bejutni (nem is lenne akkora forgalma) de neked távolsági összeköttetésre jó lenne, a lejövö link teljesítményét meg kicsire venni hogy ne üsse szét a vevőjét
Na most jó nagy baromságot írtam ...... bár a puding próbája az evés !
Van persze még egyszerübb megoldás is . Nem tudom ismerös-e neked az ISD ic sorozat, annak idejen a Hobby Elektronikában is volt vele kapcsolás. A legegyszerübb ic is 16sec. hangot tud tárolni. Most már elég olcsok ezek az analóg hangtároló IC-k. A CTCSS vezérlést meg tudod oldani egy NE 567-es ic-vel. Anno a második kerületböl ment ilyen ismétlő, az is igy müködött. (Az én alapötletem volt az IC + az antennát én csináltam hozzá, ja tényleg az átjátszó még meg van valahol, Alan 456 volt a "lelke" nameg az ISD ic).
Nincs külön felmenő-lejövő freki: ugyanazon a csatornán történik az adás-vétel, csak nem egyidőben. A repeater veszi a jelet, majd felvételről visszasugározza az éterbe.
Eredetileg mikrokontrollerrel akartam megcsinálni, de kiderült, hogy van egy kimondottan erre a célra írt PC-s program is, amit CTCSS nélküli rádióval is lehet használni, mert szoftverből "figyeli" a kódot. (pc+hangkártya kell hozzá)
Lustaság fél egészség, bár egyelőre még nem szántam rá magam, hogy csak erre a célra felrakjak egy PC-t a padlástérbe.... :)
Szia DJ Szegecs! A pmr repeater használatánál hogy oldjátok meg a felmenő-lejövő frekikülönbséget a rádióknál? Vagy egyszerre két rádiót kell majd hozzá használni?
Szerintem, műterhelés a végére + teljsítménymérő (vagy csak soros dióda + kondi) és az utólsó kondi(C32), helyett miniatür trimmerkondi, mondjuk 4-20pF és hangolás max. kimenő teljesítményre. Aztán persze fix kondira cserélni a trimmert.
Szoval lehet hulyesegnek hangzik, de szeretnek elcserelni 4db 2000mAh-as AA-s akkut, szinten 4db 2000mAh-s AA-s akkura. A ok, amiert ezt szeretnem: egy kezi URH-ba hasznalom az akkukat, de az akkutarto olyan szuk, hogy az en 2000-es akkujaim nagyon szetfesziktik az oldalat. Onnan tudom, mert kertem kolcson 1300-as akkukat es azok meg mar lotyogtek benne, a 2000-ek utan. Sajnos ez a 2000-es, ami nekem van, ennyivel hosszabb. A markaja Ansmann. Ha esetleg valaki segitene, es cserelne velem, akkor keressen meg e-mailben (cclub@freemail.hu), vagy privat uzenetben. Koszi. OFF vege. :)
Úgy merült fel bennem az ötlet, hogy a készülő pmr repeaterhez fel fogok áldozni egy alap rádiót (ctcss-t sem tud), és arra gondoltam, hogy az egész panelt berakom egy árnyékolódobozba, és csak az antennacsati, meg a táp+vezérlés lesz kivezetve.
Persze most, hogy felvetetted az EEPROM-ot, lehet, új irányt vesz a fejlesztés :))
Én nem nagyon nyúlnék hozzá, nem egyszerű egy ilyen végfokot kihangolni, valószínű többet ronthatsz mint javíthatsz. Az 50 ohmra kiillesztés eegy kézirádiónál egyébként is inkább csak jelképes mert mondd meg hogy milyen jellegű és mekkora az impedanciája a gyári antennának mikor az oldaladon lóg és headsetelsz, vagy a zsbedben van, vagy a hűtő tetejére teszed, stb. stb. Ha van legalább egy SWR mérőd akkor ki tudod ezt próbálni, tanulságos. :-)
Viszont arra érdekes lenne ráindulni hogy abban a 93C46 -os EEPROM-ban mik vannak !! Gondolom hogy pl. a frekvenciákhoz tartozó osztásarányok. Lehet ez nekünk érdekes ? Gondolom igen. :-)
Ja mérőhid hiányába megteszi 4 db smd 200 ohmos ellenálásból műteher , meg speckó nagyfrekis dióda....stb , hozzá egy fet bemenetű analog müxer és azzal maxra húzni , valószinűleg 50 ohm közelébe jutsz . Meg szerintem ezek a kütyük sose láttak müxert :-)
Ja még vmi. a Q1 vfok tranyó nem úgy nézki mintha C-osztályba dolgozna , pedig lehet hogy jobb volna nekie :-) Az L1-R2 előfeszíti vhova ,de biztos úgy jó :-)
Lehet hogy nem sokat segít amit írok (sejted te is ) 8ET-féle mérőhid 50ohmal lezárva és max teljesítményre hangol az L3-L4 -es pici tekercsel esetleg az L6-os is
de én nem hiszem hogy megéri vele a tökölés valszeg nincs olyan durva eltérés ami indokoltá tenné a beálítását , még azért érdemes lenne valahogy megmérni a kimenő impedanciáját a kütyünek , de lehet hogy a csatlakozó beépitése is elvitte valamerre .....
Hátha valaki jobban vágja a témát itt ... én is kíváncsi vagyok
Ja lehetne a kondikal is bütykölni csak szer. macerás....
Korábban beszéltünk arról, hogy a fix antennás rádióknál (pl.PMR) nem 50 Ohm a talpponti impedancia, hanem általában ennél jóval több, így hiába teszek rá külső antennát, illesztettlen lesz a tápvonal.
A kapcsrajz ismeretében visszafejthető, hogy mennyi az annyi, vagyis mekkora az impedancia érték?
Ha igen, akkor van mód arra, hogy ezt valahogy 50 ohmra alakítsuk, vagy ez nagyon bonyolult?
Általában szeretem a jogszabályokat böngészni, de ezek az építési előírások a sírba visznek. Tegnap még azt hittem, hogy értem az egészet, de most kiderült, hogy kezdhetem az olvasást elölről:-)
nem az NHH/HIF a gond (mármint, ha van amatőrengedélyed). Az építési hatóság a városban vagy Bp esetén a kerületben
Valószínű, hogy itt is joghézag van. Nem logikus, hogy a földi árboc 4m-e nem gerincmagasságtól értendő, az engedélyezés szempontjából. Nem logikus az RH vertikálok témája sem (CB 5/8 penetrator 6.5 m...)
És jó lenne megkülönböztetni a sima csövet a (4m nél magasabb, vagy gerinc+4m-nél magasabb) rácsszerkezettől (v. betontoronytól, de ez amatőrviszonyok közt nem jön szóba). Persze előbbi esetben is felelőssége lenne a felállítónak (statika, villámvédelem), de nem kéne előzetes engedély
Szép kis dolog mondhatom - ezek alapján minden CB penetrátorhoz (5/8) kellene engedély, hogy az alacsonyabb frekiket már ne is említsem:-) Marad a zászlótartó rúd? Valószinűleg van egy kiskapu - rádión hallottam valakitől. Ha az építmény nem "építmény" mert ideiglenesen van felállítva - tehát meghatározott időn túl nem áll - akkor nem esik ezen jogszabályok hatálya alá. Időnként szét kell bontani, megpucolni, két nap múlva felállítani, aztán mehet tovább egy ideig.
"Az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet 7§.-a alapján antennatartó szerkezetek és antennák engedélyezési eljárása során, mint szakhatóságot kell bevonni az engedélyezési eljárásba a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalát (NHHH), ha az antenna tartó magassága a 6 métert, vagy az antenna mérete a 4 métert meghaladja."
És, ha maga a szerkezet is antenna? Marconi féle (1/4 hullámú, asszimetrikus, vagyis földben záródik, radiálok helyett), ha 20 m a tartód, akkor mondjuk 80m hullámhosszra...
Antenna! Azért milyen érdekes a jog - a jelenleg hatályos 46/1997 KTM rendeletben ez áll:
9.§ (1) A következő építési tevékenységek csak építési engedély alapján végezhetőek: a) építmény építése, bővítése, elmozdítása, kivéve: ...
ad) a legfeljebb 6,0 m magas (építményen elhelyezve 3,0 magas) szélkereket,
ae) antennát, zászlórudat, af) a kerti szabadlépcsőt (tereplépcsőt), ag) a háztartási célú kemencét, húsfüstölőt, zöldségvermet,
..... stb, stb
Ami a gond, hogy bár maga az antenna "kivéve"', de az antennatartó szerkezetek nem. Magamban tervezgetem a 20 méter magas műanyag zászlórúd telepítését (belül egy megfelelő hosszú rézdróttal:-), végén egy tenyérnyi nemzeti zászlóval.
Gondolom nem újdonság, motorolás cuccokhoz a www.batlabs.com. Az itt található készülékekhez kisbetűvel van szervízszoftverem (mc mt mcs mts gm gp...) Flash-elni még nem mertem, nincs is sw-m hozzá, pedig volna rá igény. Egy volt munkatárs szerzett németországból leselejtezett trönkölt-kézit. Hw-ben megegyezik az mt2100-el. A program ki is olvassa, de azt állítja hogy nem egyezik a tipus-száma.
Előerősítő kellett, lehetőleg minél nagyobb erősítéssel, kis zajjal. Hogy ne a saját fejem után menjek, és lehetőleg ne kelljen kisérletezni, elővettem néhány évkönyvet, Rádiótechnikát. A jól bevállt kapcsolások közül kiszúrtam egy "mezei", BF981-re épülő áramkört. Volt is a fiókban, a többi alkatrész is kéznél volt. Összedobtam a kapcsolást úgy, ahogy le volt írva. Hát, épphogy átment rajta valami jel. Nem értettem, mértem, alkatrészekkel, munkapontokkal variáltam, mégsem hozta az elvárható és leírt paraméterek töredékét sem. Felbosszantott, nem foglalkoztam vele tovább. Találtam egy CF300-at, kerestem hozzá rajzot, megépítettem, ezen sem ment át jóformán semmi. Heveny idegroham küszöbén egy BFR91-re épülő, végtelenül egyszerű, földelt emitteres fokozatot raktam össze. Sutba dobva az RF áramkörök építésére vonatkozó írott és íratlan szabályokat mindezt egy próbapanelen élesztettem (a fenének sem volt akkor már kedve panelt készíteni). Mintegy lazításként csatlakoztattam az antennát, a vevőt, és megkínáltam tápfesszel. Jött a döbbenet: ez meg erősített, ahogy kell! Csak a magam megnyugtatására az első áramkört újra elővettem, kicseréltem benne a FET-et egy másikra, ami - elődjéhez hasonlóan - szintén nem látott még ezelőtt pákát. De hátha eleve nem volt jó, máskor is volt már ilyen. Ugyanúgy, mint először ez sem akart erősíteni. Panel félredobva, újra próbáltam a tranzisztorost. "Biztosan csak véletlenül megy"-gondoltam. Eleve hihetetlen volt, hogy levegőben lógó lábak, az árnyékolás teljes hiánya ellenére se gerjedés, se brumm, se egyéb jelenség nem volt. Szórakoztam még ezzel az áramkörrel egy ideig, aztán rájöttem, hogy "tényleg" működik. Letöltöttem a tranzisztor adatlapját a netről, beállítottam a legkisebb zajhoz tartozó munkapontot, és tette a dolgát.
Ma bedobozoltam. Követtem az összes létező szerelési szabályt. Kár volt. Ugyanis amióta "rendesen" összeraktam az előtte összegányolt áramkört, azóta nem működik. Bosszankodás helyett a nap döntő részét a neten töltöttem. Átböngésztem legalább 50 kapcsolási rajzot, építési leírást a fenti félvezetőkre épülő, hasonló célú áramkörökre keresve. Összehasonlítottam a megépített kapcsolásokkal, és hihetetlen, de nem csináltam rosszul semmit. Már arra gondoltam, hogy a vevő rossz (amit eleve kizár a tranzisztoros ák. működése, de ilyenkor már a lehetetlen is lehetségessé válik, legalábbis elviekben), simán az antennára kötve működött, persze az erősítés hiányzott. Ilyenkor mi van?!
(HG4I és Schlumberger megnyugtatására: nem az FT-60-assal kísérleteztem, HI!)
Csak én vagyok ilyen peches, vagy más is járt már így?? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ha minden alkatrész jó, helyesen van megépítve az áramkör, minden stimmel, akkor előfordulhat ilyesmi.
Szerezz be egy "BKV oszlopot", az a néhány yagi és vertikál céljaira elég + arra, hogy felmássz rá. Nagy parabolákra nem feltétlen, a szélnyomás miatt.
A hegeszései rendben legyenek azért, és nem árt rozsdátlanítani, passzíváló oldattal, meg lefesteni
A szentírás azt mondja, hogy 4m felett van építési engedély kötelezettség. Állítólag nem is a tetőgerinctől felfele , hanem, ha földre teszed, akkor onnan (ami furcsa, mert a gerinc magassága 6-9 m nyugodtan lehet)
Sőt, azt sem tudom mi számít bele, mert ha minden, akkor egy CB penetrátor eleve engedélyköteles lenne. Ha viszont nem minden, akkor árbocot (collos horganyzott cső és tsai) állíthatsz, csak rácsos, vagy betontornyot nem. Akár ideiglenes(nek nevezhető...) szerkezetet is.
Egyébként telefonálj a helyi önkorm. építési irodájára. Csak arra vigyázz, hogy problémád elmondása után nehogy a mélyépítési csoporthoz kapcsoljanak (velem megtörtént). Ha szóban azt mondják, hogy a tetőgerinc fölé 4 m-rel mehetsz (földi szerkezettel), akkor csináld. Nem erős hivatkozási alap, de akkor nem tudják/értik, miről van szó, és később lehet rá visszahivatkozni
NEm tudjátok véletlenül, hogy ha a saját kertemben szeretnék egy amatőr antenna tornyot emelni, akkor hány m-ig nem kell hozzá építési engedély? vagy egyáltalán meddig szabad "magasodni"? :-)
1 db készüléknél nem is. 2 db-nál célszerű, ahol az egyik ad, ott vesz a másik. Ezt a duplex szűrő pont nem viszi át, tényleg ez a dolga (ne ültesse le a saját adás a saját vevőt)
De ez csak elmélet, a E.Hotline szűrője nem túl jó, ez tapasztalat (15W adásnál érzéketlen és kissé zavart a vétel). Inkább a Motorola Associate-vel érdemes próbálkozni, csak ahhoz nincs úgy doksi, mint a Hotline-hoz.
muszály megfordítani ha párban akarod használni ,vagy egy másik 70centis rádióval 10mega eltolásal , "lehet használni!"DE a szoftvert mindenféleképpen módosítani kell , olyan mértékben hogy kívülről szerintem nem lehet
Ez engem is érdekelne, bár én sokkal bonyolultabb átalakításokról hallottam. Pl két készülék egymás közötti használata esetén minimum a duplex szűrő megfordítása az egyik készüléknél...meg hasonlók...:-))
> - de ettol meg az atjatszo fullduplex uzem! Én is ezt állítom folyamatosan a frekvenciahasználatára. Az átjátszón belül a kapcsolat szimplex, így tart fenn félduplex kapcsolatokat duplex frekvenciahasználattal. vy 1001001 de Gábor hg9ieg.
- kicsit megmosolyogtato ;) - ha nmagyon akarod szetszedhetunk egy fullduplex radiot, elemi reszeire aztan a kulon vizsgaljuk meg az elemi reszeit, tuti funkcionalitasban elmarad a radioetol :) - de ettol meg az atjatszo fullduplex uzem!
A készülék elvben ugyanaz, vagyis átalakítása is , rég néztem bele, de a motorola úgy tűnik jobban meg van processzálva lehet hogy ezért várat még magára az átalakítás .......
meg sokkal összetetteb a panel strukturája, visszariasztja a vállalkozó kedvű amatőröket..........
pedig a kétt gép memoria összehasonlítása is sokat segítene a különbségek felderítésében ......... szóval van feladat csak ember nincs :-)
A motorolán belül van egy csatlakozási felület talán azon keresztül meg lehet hackelni :-) de valószínűleg elégé védett a gép ...... 450-es serviceman kellene ide
lehet fonná a szemöldökét egy darabig míg megcsinálná , :-))
Az árak elégé elszabadultak , mindenki biznic-et csinált belőle ez a vége
Átjátszó üzemmódról... >A vizsgakérdés nagyon szabatos volt: "Milyen üzeműek a....."
Jobban analizálva egy ( szokásos ) átjátszót rá kell jönnöm, hogy három részből áll: - vevő - hangfrekis kábel - adó. A vevő és az adó a két végpont, a pár centis drót pedig az átvivő közeg. Ezen a kábelen mindig egyirányba áramlik az információ, tehát az átjátszóban ( benne ) szimplex összeköttetés valósul meg ( a vevő és az adó között ).
Megkaptam, szerintem is , de sokat ne várj a készüléktől mert az érzékenységén az átalakítás után marad javítani való , de nem rossz kütyü szerintem megéri ......
Nekem is lapul 1-2 átalakításra várva ,de még gyűjtöm az erőt hozzá :-))
Az idézett után következő hozzászólásom alapján azért sejthető hogy tudom hogy az átjátszó duplex üzemmódban dolgozik. De akkor egy találós kérdés : Készítettem már több olyan átjátszót ami 3 frekit használ, vagyis egyszer egy duplex átjátszó, és pluszban keresztsávos is, tehát amit 160MHz-n vesz azt adja a shifttel feljebb 160-on, és adja 400-on. Amit 400-on vesz azt adja 160-on. Tehát egyidőben 3 frekin is dolgozhat egyszerre. Így lehet például két átjátszót összefűzni egy másik sávon, természetesen az összes felhasználó 160-on van, és bármelyik átjátszót használja, hallja egymást az összes juzer. Akkor ezt hogy is neveznénk ? :-)
Itt nem arról van szó hogy nem tudom amit tudok, hanem hogy a kérdés nem csak egyféleképpen értelmezhető. És ezen nem tanfolyam segít hanem egyértelműbb fogalmazás. Egyébként sem mondtam hogy nem érdemes tanfolyamra járni, csak azt hogy nélküle sem túl kemény egy URH A vizsgát letenni.
Tegnap jártam az illetékhivatalban és megkérdeztem: a régi bélyegek dec. 15.-el szűntek meg, és már nem is válthatóak vissza. Az újkiadású, hologrammosak továbbra is forgalomban vannak, és lesznek is.
Kedves HG4I! "duplex: két végpontot összekötő, fizikai vagy logikai kapcsolat jellemzője. ..." "szimplex: két fizikai vagy logikai végpont közötti összeköttetést jelöl vagy foglal magában. ..." Ezek a meghatározás-részletek az Dictionary of Computing 1989-es magyar kiadásából az Oxford Számítástechnikai Szótárból valók. Egyértelmű tehát, hogy egyetlen állomásra, végpontra ( kapcsolat híján ) nem értelmezhető kapcsolat jellegű üzemmód, csak a legalább kettő közötti átvitelre. q.e.d.
>Itt két dologról van szó. A frekvencia-használatról és az üzemmódról (nem modulációs mód!), vagyis az információ áramlás irányáról az idő függvényében. A két dolgot nem szabad összekeverni. Ha elolvastad http://www.hamradio.hu/hg9ieg/szim.htm -et, akkor nem értem, miért nekem írtad ezt. vy 1001001 de Gábor hg9ieg.
Ha az ericsson hotline-re rákeresel a googleval kidob egy pár :-) témát vele kapcsolatban , lesz köztük amit keresel de ........... kapcs rajz meg szoftver ...... is
Szia. Hól sikerült hozzájutnod egy ilyen készülékhez? Csak mert én ilyet keresek,igaz nekem sincs rajzom hozzá de a börzén van egy ürge aki át tudja alakitani rádióamatör rádióvá.
Itt két dologról van szó. A frekvencia-használatról és az üzemmódról (nem modulációs mód!), vagyis az információ áramlás irányáról az idő függvényében. A két dolgot nem szabad összekeverni.
A kézi rádiód félduplex üzemben működik ha átjátszót használsz, méghozzá egy duplex frekvenciapár igénybe vételével. Sokkal pontosabban fejezi ki az angol nyelv az ebben rejlő különbséget. Mode: half-duplex with (repeater) frequency shift = split mode.
Az átjátszó meg átjátszó = mindíg duplex. (Frekihasználatában is, különben nem lehet megoldani, és üzemmódjában is.)
A vizsgakérdés nagyon szabatos volt: "Milyen üzeműek a....." - nem azt kérdezték, milyen frekvenciá(ka)t használ...
Amikor ( szokásos ) átjátszót használok, akkor az összeköttetéshez a saját rádiómmal két frekvenciát használok. Egyiket az adáshoz, másikat a vételhez. Mindkettőre szükség van ( bár nem egyidőben ). A rádiómnak két frekvencia használatára alkalmasnak kell lennie. A kettőst, kétszerest latinosan duplexnek mondják. Tehát a frekvenciahasználatom, rádióm duplex.
Az átjátszó is két frekvenciát használ, a frekvenciahasználat ott is kettős, duplex. Egyszerre teszi, ezért kell ( ha egy antenna van ) duplex-szűrő.
Az előbbiek a rádióállomás frekvenciahasználatá vonatkoznak.
Két állomás közötti ( szokásos ) összeköttetés ( akár közvetlenül, akár átjátszón keresztül ) pedig félduplex. Ez a kapcsolatra jellemző.
A frekvenciahasználat és az állomások közötti kapcsolat jellemzői ( egyszerű = szimplex, illetve kettős = duplex ) különbözőek ( lehetnek ).
Bővebben a 2804-es linken.
>1. milyen üzeműek a földi amatőr átjátszók?
Duplex, félduplex, szimplex.
A helyes válasz: duplex ( = kettős ) , mert egy átjátszó állomásnak csak frekvenciahasználati jellemzője lehet önmagában. Megjegyzem, az én rádióm is duplex frekvenciahasználatos amikor átjátszózom, ezért nem kell belekeverni az átjátszót...
Ha a tesztíró arra gondolt (???), hogy milyen összeköttetést lehet létesíteni átjátszón keresztül, akkor rosszul fogalmazta meg a kérdést (!!!). Arra az a helyes válasz, hogy félduplex. Megjegyzem, mindig ( szokásosan ) félduplex összeköttetéseket teremtenek az amatőrök. Ezért sem kell belekeverni az átjátszót.
Az, hogy a helyes választ a tesztkiértékelő mi alapján fogadja el fogalmam sincs. Csak remélni tudom, hogy előtte figyelmesen olvas lexikont.
Az szörnyű lenne, ha a lexikon/főiskola/egyetem szerint egyik válasz lenne a jó - de amatőrvizsga tesztlapon valami más.
No, tegnap megtörtént a nagyjelű próba. Antenna kb. 2m-re, 10W-tal, ment az adás, a kütyü pedig bírta. Az S-mérő persze maximumon, de nem "ült le" a vevője. Ma éjszaka dolgozom, viszem magammal megint, további próbák lesznek...
A szimplex, félduplex, duplex végül is a közegelérés irányát, a közeg megosztását jelöli!
Szimplex pl a sláger rádió, azt a frekvenciát csak venni tudod, hiába adnál rajta, a stúdióban akkor se hallanák. (még telefonon se tudod őket elérni)
Félduplex az S20 is, időben osztottan éred el a közeget, és a kommunikáció mehet oda-vissza. Az átjátszó úgy lenne duplex, ha pl telefonvonal lenne rákapcsolva és neked egy olyan adóvevőd lenne, ami egyszerre tudna adni meg venni.(mondjuk egy TITÁN)
Sziasztok!Tanulságos EU-s történet az alábbi!!!!Év elején kézi rádiót kerestem és találtam is a német FUNKBOERSE oldalon.az eladó a DL6AE ANDREAS DITTRICH volt.E-mail váltások után megvettem a rádiót,számlájára utalva a vételárat 01.31-én.A készülék azóta sem jött meg...Több levelet írtam neki,eleinte még válaszolt,de már azt sem teszi meg.Ha valakinek van ötlete,mit tegyek,megköszönöm.Ez a nagy úniós barátság,vigyázzatok Ti is!!!!Nem akarom befeketíteni a nagy DEUTSCH-ok hírét,megtették ezt ők maguk is...Nem az összeg miatt írtam a levelet,hanem tanulságként a JÓHISZEMŰ kintről vásárolni szándékozók figyelemének felkeltésére,hogy csak 100%-ban megbízható forrásból,vagy kinti börzén vegyenek,mert mint én,futhatnak a pénzük után!!! Ne végezzék úgy mint én:BALEKKÉNT!!!
latod glbtech. es ez csak egy kerdes a sok kozul, ami a vizsgakon elofordulhat. ha nem tudsz biztosan valaszolni ra, akkor lehet, hogy tevedsz. ha tevedsz, akkor mar van egy rossz pontod es nem nehez osszegyujteni annyit, hogy ne sikeruljon az adott temakor. ezert mondtam neked, hogy mindenfele konyvekbol manapsag mar nem lehet felkeszulni a radioamator viszgara. plane nem 1-2 nap alatt.
Bár ha belegondolok akkor a kérdést többféleképpen is lehet értelmezni, mert maga az átjátszó berendezés duplex üzemben dolgozik, de mikor te használod akkor a te rádiód csak félduplex üzemben. :-)