Keresés

Részletes keresés

Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12161

Ez igaz, de az a tény?, hogy az orosz fiatalok nagyobbik része már nem tekinti példának a nyugati társadalmakat, nem változtat azon a másik tényen, hogy ettől függetlenül imádják a nyugati társadalom és gazdaság által elérhető lehetőségeket. Már többször kifejtettem, hogy iphone és társai. És ott lesz nekik a nagy xopó, hogy egy esetleges gazdasági embargó esetén ezektől meg lesznek fosztva. 

Előzmény: Antisystem (12160)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12160

Nézd, a világ úgy működik, hogy egy képesség bizonyos koordinátarendszerben, bizonyos peremfeltételek esetén értelmezhető. Tehát mit tudom én, ha elfogadjuk a foci szabályait mint peremfeltételeket, és abból indulunk ki, hogy mindegyik csapat alapvetően ezeken belül akar maradni, akkor elkezdhetünk nézegetni mindenféle gólstatokat, és jósolhatunk várható győztest. Viszont amint belép a képbe a kerítésléc használata is, valamelyik csapatnak már nem érdeke a foci keretei között megmaradás, az előbbi gondos munkával összeállított elemzéseket lehet kukázni, és teljesen más szempontok szerint más erőviszonyokat, képességeket feltételezni.

Az összes gazdasági elemző ott hibázik, hogy azt tételezi fel, hogy Oroszország a nyugat szabta pályán és szabályok között akar maradni mindenáron, és ahhoz képest megy a rizsa a jajj G8-ról és tsairól... holott Oroszország már rég a keretek megváltoztatásának igénye irányába halad... most mit tegyek én, ha a sok síkhülye ámde túlfizetett elemzőnek nem jön szembe az egyszerű tény, hogy amíg Jelcin alatt az orosz fiatalok 60%-a tekintette példának a nyugati társadalmakat, ma ez a szám 30% alatti... ez pl egy NAGYON RELEVÁNS TÉNY Oroszország saját jövőképéről.

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12154)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12159

A káosz közepette nem mindig tudni, ki a barát és ki az ellenség

 

És mi belgák?

 

http://www.szombat.org/politika/zsidok-a-krimi-valsag-kereszttuzeben

pupoka Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12158

Putyin Oroszország érdekeit tartja szem előtt. Mert minden szentnek maga felé..,..

Mi is és mások is épp így vannak ezzel. Ez a realitás.

 

Ukrajna meg összemegy, mint a Samu nadrágja! És örülhet, ha a többi sakál (köztük mi is) nem tud belemarni egy-egy falatért!

Előzmény: Antisystem (12152)
loding Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12157

húúúh egy újabb tudományág nyílott meg előttem :-))

 

 

Előzmény: Artemis Entreri (12156)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12156

Az emlékezetpolitika tök jó. Wilson pont ezen az osztályon nyomta :)

Előzmény: loding (12155)
loding Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12155

Létező fogalom, ma találkoztam vele először - persze a "gondolatrendőrség" Orwell után szabadon logikusan következik belőle, hiszen valahogy célt kell érni.

Előzmény: Antisystem (12153)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12154

A maci akkor azért nem lépett semmit, mert nem volt abban a helyzetben. Gazdaságilag. Tehát lehet, hogy a közgizdák kóklerek, de azért minimális összefüggés csak van a gazdasági erő és egy potenciális háborús győzelem között. 

Előzmény: Antisystem (12152)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12153

Ez jó:)))

 

ÜdV

Előzmény: loding (12151)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12152

Nézd, az oroszok ez esetben kifejezetten hosszan tűrőek voltak, nem meresztették ki a karmaikat akkor se, amikor az idióta Bush Jr a határozottan ellenük irányuló doktrínáját megvalósítani kezdte a "szines" (és szagos) xarságaival. Az érdekeivel ütköző NATO-csatlakozást meg tudta torpedózni diplomáciai úton is, szóval csak málnázott és brummogott és támogatta ő is a neki tetszőket... de nyilván amikor másodszor akarták lenyomni a torkán ugyanazt a narancsszínű szemetet, akkor már érthetően ideges lett...

Szóval ilyen szempontból ha a nyugat valakire idegrohamot akar kapni, az ne Putyin legyen, hanem a Bush jr... ezt az aknát ő hagyta maga után... a lengyel Patriot-válsággal egyetemben, ami miatt most a lengyelek élen járnak a parázásban...

 

ÜdV

Előzmény: pupoka (12150)
loding Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12151

:-DD és az emlékezetpolitika végrehajtószerve a gondolatrendőrség :-DDD

(nem tudtam hogy létezik, gondolom propagandisták tanulnak ilyesmit :-)  )

nagyon tetszik

 

Előzmény: Antisystem (12149)
pupoka Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12150

"Krím csak a kezdet: óráról órára nő az orosz erők száma a félszigeten"

 

Eldöntetett!

 

Nem a napokban, hanem hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Vagy még régebben.

Ukrajna orosz érdekeltség volt és marad is.

Valószínű, hogy kettészakad, de hogy mekkora lesz a ....hmm, Krími Orosz Köztársaság, azt csak a putyinék tudják. Az egész harmada? Fele?  Akkora lesz, amekkorát akarnak. A nekik nem tetsző lakosokat meg kitoloncolják. Vagy áttelepítik. Van benne gyakorlatuk.

 

A nato és az unió itt csak outsider. Pofázhatnak, húzogathatják a medve....  hmmm, bajuszát, de egyébként rég tudomásul vették az orosz kizárólagosságot. Nem érdemes velük huzakodni, mert akkor viszik az egészet.

 

Amúgy pedig jobb a békesség. Ki a francnak kell európai háború?

Előzmény: Törölt nick (12106)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12149

Ez természetesen így van, és ebből következik az az evidencia is, hogy a jelenhez és a múlthoz való hozzáállásunkat leginkább is a saját remélt jövőképünk határozza meg:)))

Azért természetesen vannak ezen felül is tények, mondjuk hogy halál nevetséges közgazdasági elemzőkre hivatkozni, részint, mert Vietnam óta mindenki tudhassa, hogy egy háború kimenetele nem függ a pénztől, másfelől azok a közgizda-zsenik jósolgatnak benne, akik önállóan, a Red Russian Army nélkül is majdnem megfektették az EU-t, a görög válság csúcspontján hajszálra volt a szétesésétől...

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12147)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12148

Itt legalább szó van harmadik lehetőségről is. Az inkriminált plakát azt mutatja, hogy vagy ukrán nácik vagy az orosz nácik :) Nincs átmenet :)

Előzmény: Antisystem (12145)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12147

Nyilván. Ahogy interpretálunk egy eseménysort, azzal gyakorlatilag önmagunkból is megmutatunk sokmindent. 

Előzmény: Antisystem (12146)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12146

Ya. És találtam egy érdekes mondatot ezzel kapcsolatban:

 

"A különböző értelmezések mögött az a félelem bújik meg, hogy az események másnak mutatják az elbeszélőt, mint amilyennek látni szeretné magát, hogy megsemmisítik dicsekvése alapját." 

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12143)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12145

Szavazási/választási plakát... nekem valahogy az Otiz-os ugrott be róla...

 

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12144)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12144

Érdekes kép. Az fel sem merült bennük, hogy esetleg autonóm terület lennének? :)

Előzmény: NO11FNA (12142)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12143

Kézzelfogható, fekete-fehér tények? :) Kedves Kolléga, ilyen sosem lesz. Max. a világ történéseinek egyedi interpretációja. Itt egy politikai helyzet. Nagyjából ugyanannyi infód van Neked róla, mint nekem. Ha egy 3. személy megkérdezné, hogy mi folyik itt valójában, azt gondolná, hogy nem is ugyanarról az eseménysorról beszélünk.

 

Ismered Kuroszava filmjét? A vihar kapujában....

Előzmény: Antisystem (12141)
NO11FNA Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12142
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12141

Nincs különösebb, ugye amíg nincsenek kézzelfogható, fekete-fehér tények, addig mindenki annak hisz jobban vagy kevésbé, akinek akar... engem pl. az elmúlt huszonév elég erőteljesen meggyőzött arról, hogy a nyugati oldal szok a hazugabb lenni néhány fokkal, de ugye ezt a katartikus felismerést mindenkinek magának kell megélni...

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12138)
loding Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12140

lehet régen otthon ül a dácsájában, és reggelente kimegy megetetni a struccokat

:-)

Előzmény: perkelto (12139)
perkelto Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12139

Janukovics egyáltalán él még? Napok óta senki sem látta.

Előzmény: Platon (12133)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12138

A többihez is van valami hozzáfűznivalód? :)

Előzmény: Antisystem (12137)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12137

"Janukovics ott kuksol egy orosz dácsában"

Jé, nem halt meg? Nem egy intenzíven van? Mégse?

Tudjuk, Fidelt is addig halasztották meg 3 hetente, amíg hivatalban volt:)))

 

ÜdV

Előzmény: Artemis Entreri (12135)
perkelto Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12136

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai elemzésükben felidézik, hogy egyes orosz illetékesek nyugati pénzügyi szankciók esetére nem zárták ki az orosz kézben lévő külföldi befektetési eszközök piacra zúdításának lehetőségét. A ház szerint azonban a számok ismeretében ez csak üres fenyegetőzés. A cég elemzői kimutatták, hogy az azonosítható külföldi portfóliókban lévő csaknem 5800 milliárd dollár névértékű amerikai kincstárpapírokból 2013 végén mindössze 139 milliárd dollárnyi volt orosz befektetők kezén. A Capital Economics szerint ráadásul az ukrán válság kiterjedése esetén bizonyosan bőséges kereslet lenne a befektetői menedéknek tekintett amerikai államadósság-papírokra, ha az orosz alapok ezeknek az eszközöknek az eladásába kezdenének - írja az MTI.

Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12135

Nyilván. Neked csak az a jó kép, amit a teljesen elfogult orosz/krími erők készítenek. Ezzel nem tudok és nem is akarok vitázni. Ezért ignoráltam. Van a fafejűségnek egy olyan szintje, amire nem akarok lemenni.

 

Legitim, Janukovics. Janukovics max annyira mérvadó a témában, mint a szerinted kényszervallatott berkutosok. Janukovics ott kuksol egy orosz dácsában, minden esélye és alapvető létfenntartási érdeke az oroszokhoz köti. Nyilván elfogulatlan.

 

"Putyin betű szerint betartja a szerződést."

 

Hahaha. Nem baj, ha erre is csak amolyan "elfogytak az érveim" röhögéssel válaszolok? :)

Előzmény: Platon (12133)
Antisystem Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12134

Haha, ráadásul a VSZ megalakításával anno semmi mást nem csináltak a szovjetek, mint most az oroszok - másolták a  nyugati mintákat... Persze volt már olyan megrögzött nyugat-fan is, aki arról győzködött, hogy nemnemnem, a VSZ (1955) kezdte, szegény NATO (1949) meg csak arra reagált:)))

Akkor is az volt, hogy a maci azt még csak-csak lenyelte, hogy 1949-ben meggründoltán a NATO-t, viszont miután az NSZK-t is belekényszerítették a NATO tagságot a béke megkötésének feltételéül szabva - már hogy továbbra is ott maradhassanak csak a "megszálló" címke cserélődjön "meghívott"-ra - akkor gyorsan lépett, és 1955.05.01-el (bizony, az a VSZ szülinapja:)))) csinált egy kópiát... ugyanis mást nem tudott tenni ebben a helyzetben, azt nyilván nem tehette meg, hogy kisétál, a a függöny túloldalán a konkurrencia ott marad.

 

ÜdV

Előzmény: Platon (12129)
Platon Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12133

Azért nem reagálsz rá, mert nincs érved. Alapvető forráskritika. A kijevi puccsisták elfogultak, és látványosan hiteltelenek.

 

 a mindenkori szerződés szerint csak a támaszponton mozoghatnak.

 

Nem. Ismét csak Kijevi hazugság. Támaszponton belül szabadon mozoghatnak, azon kívül be kell jelenteni a legitim Ukrán vezetésnek (Janukovics), de ennyi.

 

Bármennyire is fáj a puccsistáknak és USA gazdáiknak, Putyin betű szerint betartja a szerződést.

Előzmény: Artemis Entreri (12132)
Artemis Entreri Creative Commons License 2014.03.11 0 0 12132

Az elsőre nem reagálnék. Te is érzed, hogy mennyire gyenge.

 

""Másrészt pedig ezek tengerészgyalogos egységek jó esélyel a fekete tengeri flotta egységei, ők pedig úgy mozognak a krímben ahogy nekik tetszik, amíg szólnak a legitim ukrán elnöknek, és ő nem tiltakozik.""

 

Persze, a legitimációt meg ők biztosították :D Ne vicceljünk már :) Ráadásul a mindenkori szerződés szerint csak a támaszponton mozoghatnak. Városok elfoglalása szerintem nincs a portfólióban.

 

 

 

 

Előzmény: Artemis Entreri (12130)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!